Aviva Képzőművészeti Díj 2010 - jelöltek
Aviva Képzőművészeti Díj 2010 - jelöltek
Az Aviva Életbiztosító Zrt. a Műcsarnokkal együttműködésében 2009-ben létrehozta az Aviva Képzőművészeti Díjat. A kiemelkedően magas, ötmillió forint értékű díjat egy olyan 40 év alatti alkotó kaphatja meg, akik legalább három éve van a pályán és már legalább egyszer volt figyelemre méltó önálló kiállítása. A művészeket egy hattagú szakmai kuratórium tagjai jelölik a díjra, majd ugyanezen kuratórium immár zsűriként együttesen dönt annak a művésznek a személyéről, aki az adott évben elnyeri ezt az elismerést.
2010 - jelölők és jelöltek
Az idei jelöltek között van Németh Hajnal, akinek művészetét az összetett és átgondolt audiovizuális kísérletek fémjelzik, amelyek korunk vizuális kultúrájára, látványtársadalmára és mediális komplexitására egyaránt reflektálnak. Jelölője, Hornyik Sándor szerint munkásságának fontosságához és jelentőségéhez nagyban hozzájárul az is, hogy művészete érzékenyen és okosan egyensúlyoz a társadalomkritika, az identitáspolitika és a médiatudatos művészet szempontrendszerei között.
Esterházy Marcell Párizsban élő művészt Karvalits Ferenc jelölte, akinek gyűjteményében több alkotás is megtalálható a fiatal, önmagát a művészeti ágaktól függetlenül elsősorban képzőművésznek definiáló fiatal tehetségtől.
Bencsik Barnabás jelöltjei Gróf Ferenc és Jean-Baptiste Naudy, akik mint művész-páros 2004 óta dolgoznak együtt Párizsban, s közös munkájukat Société Réaliste néven jegyzik a nemzetközi művészeti színtéren. Szerteágazó és interdiszciplináris művészi aktivitásuk működési terrénumának leírására olyan szokatlan terminusokat használnak, mint politikai design, kísérleti közgazdaságtan, territoriális ergonómia és társadalmi manipulációs technológiák - mondta róluk Bencsik Barnabás, indokolva, miért éppen rájuk esett a választása.
Páldi Lívia jelöltje szintén egy csoport, a Tehnica Schweiz, László Gergely és Rákosi Péter párosa. A két művész jelölőjük szerint sajátos, a magyar művészeti életben hiánypótló tevékenységet folytat, részben a választott tematikáik, részben munkamódszerük miatt.
A jelöltek közé került Batykó Róbert fiatal festőművész is, őt Szűcs Attila festőművész, a Képzőművészeti Egyetem adjunktusa választotta ki, mert mint mondja, festőként erkölcsi kötelezettségének érezte festőt jelölni, szakmailag pedig „Batykó Róbert kommunikációs szemétből hoz létre strukturált festői felületet” - indokolt Szűcs Attila.
Végül Hans Knoll galerista egy jugoszláv származású, Magyarországon élő művészt jelölt, Katarina Ševicet, aki Knoll leírása szerint történelmi, társadalmi és intézményi struktúrákat tesz láthatóvá indirekt módon munkáiban, mégpedig múlt- és jelenbeli állapotukat úgy felidézve, hogy jövőbeli potenciáljaik is megmutatkoznak.
Forrás: AVIVA
2010. június 21.
Hírek
Erőss István – Gergely Nóra – Wechter Ákos
Megnyitó: 2012. február 3-án 18h
Megtekinthető: 2012. február 3–24.
Helyszín: Vízivárosi Galéria
2012. január 30.
éhes szajha morog II.
az FKSE új tagjainak kiállítása
Helyszín: Stúdió Galéria
2012. január 31-február 16.
Megnyitó: 2012. január 31. 18h
2012. január 29.
A képek állása
Zbigniew Rybczyński és Bódy Gábor – a média úttörői. Helyszín: ZKM | Zentrum für Kunst und Medientechnologie Karlsruhe
2012. január 26.
crosstalk
Video Presentations
helyszín: Magyar Építőművészek Szövetsége székház, 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.
időpont: 2012.01.31. 19.00 -
kiállítás: 2011.01.31 - 02.17. K-P 12-18
2012. január 25.
Losonczi Béla
Megnyitó: 2012. január 27.,19h. Helyszín: MAMŰ Galéria. Megtekinthető: 2012. február 10-ig.
2012. január 20.
I. SZLOVÁKIAI MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI FÓRUM
a Pozsonyi Magyar Intézetben a Magyar Kultúra Napja alkalmából.
2012. január 19.
NYOLC
A Pozsonyi Képzőművészeti Egyetem Rajz Tanszéke tanárainak kiállítása a budapesti Szlovák Intézetben. Megnyitó: 2012. január 18. (szerda), 18.00h
2012. január 18.
Vas – Káldi Katalin kiállítása
Megnyitó: 2012. január 24. 18h Megnyitja: Tatai Erzsébet művészettörténész
2012. január 18.
Személyes tér
Érmezei Lili Zoe – Kaulics Viola
Megnyitó: 2012. január 18, 19h. Helyszín: ArtBázis. Megtekinthető: 2012 január 19. - február 17.
2012. január 16.
Nemere Réka
Megnyitó: 2012 jan. 16.-án, 17.30. Helyszín: Raiffeisen Galéria. Megtekinthető: 2012 jan.16. - márc. 11.
2012. január 09.
2011-BEN BARCSAY-DÍJJAL KITÜNTETETT művészek kiállítása
Megnyitó: 2012. január 13-án 17h. Helyszín: Szentendre, Dumtsa Jenő u. 10. Megtekinthető: 2012. már. 15-ig.
2012. január 08.
éhes szajha morog - az FKSE új tagjainak kiállítása
Megnyitó: 2012. jan. 10. és jan. 31. 18h. Helyszín: Stúdió Galéria. Megtekinthető: 2012. jan. 10- 26. és jan. 31- feb. 16.
2012. január 05.