Gaál József

Az AULICH ART Galéria szerettel meghívja Önt,
családját és barátait

GAÁL JÓZSEF
VÉSETT ARCOK című kiállítására

A kiállítást megnyitja: SZABÓ NOÉMI művészettörténész
Megnyitó: 2010. szeptember 6-án (hétfőn) 18 órákkor

Cím: 1054 Budapest, Aulich utca 5.
Tel.: 061 4730 418

A kiállítás megtekinthető 2010. október 28-ig.

 

Az igazán lényeges dolgokat elhallgatod, mert nem találhatod a szavakat, nem találhatod a formát. Ami igazán fontos, csak sejtés, nem racionális. Szavakkal ösvényt vágni a szavak nélküli világba, ahol a formák születnek a belső kényszer által. Érzületek, homályosan derengő belső képek világából kiemelve mintha kinyilatkoztatás lenne a művek sora. „Nem akartam" - mondanád, mégis kifejlődött valami, amit nem rejthetsz el. Talán nem teljesen így akartad, de bízol önmagad kiismerhetetlenségében. Nem cselekednél, ha elszállna az a titokzatos elemi hatalom, ami a hamisság leküzdése miatt állandóan nyugtalanít. Minden csak derengés, így a magyarázat próbálkozás is sejtetés, tétova körülírása a keresésnek, aminek még az iránya sem tisz­tázott. Nem akarsz a spirituális homályban rejtzöködve a véletlenek furcsa játékából valami misztikus demagógiát szövögetni. Önös narratívával fölösleges bizonyítani a művek létjogosultságát.

Az anyag mítosza, testünk mítosza. Minden képzelet alkotta lény testet ölt valamilyen formában, mítosszá terebélyesedik, élő imaginációvá. Minden tettre kényszerítő gondolat eredete a megoldatlan­ságból fakadó indulat Az anyag emlékezete, a test rejtett emlékezete. A lét testisége, dologi természete a tapinthatóság általi valóság. A száj néma, de kiolvasod a vésett nyílásból az üzenetet, a mozdulatlan ajkak suttogását. Irtózol az ürességtől, a tér láthatatlan domborzataiból kiemelsz egy tekintetet, arcot vésel hozzá, s mire elkészülsz, a kivájt sze­müregben a tekintet elenyész. A kimetszett jelekkel felébreszted a rej­tőzködő, álomban létező arcokat. Egymásra halmozod a képzeteket, vésett árkokkal rögzíted a testetlen árnyakat. Krátereket vájsz: szemüreg, száj- és orrnyílás. Arctöredékek, amelyekből talán az Egészre lehet majd következtetni, de maradj inkább a termékeny csonkaságnál. Elég ez a kicsi egész, a hiánnyal együtt, ami tovább lendít. Az Egésznek álcázott, mindent elnyelő iszonyatos mennyiségű és örökké termelődő törmelékben eltűnnek ezek a töredezett arcok...

Anyagba oltva megdermed az élő grimasz. Az arc már ikon, befala­zott lélek. Ajkán a fohász, szemében a könyörgés már örökké tart. Az anyagba vésett arc örökké emlékezik. Közelsége ellenére érzed az áthághatatlan távolságot, a köztes lét kietlen terét. Tapintható és mégis elérhetetlen görbe tükör. Az egyik arc dermedten vár a nappali fényben. Saját lelkedbe, álmaid szakadékába pillantó, szorongó arc.

Gaál József