bezárás

KÖZ_egek

KÖZ_egek
fiatal kortárs csoportos kiállítás


A LudwigInzert harmadik, KÖZ_egek című kiállítása a Józsefvárosban élő fiatal képzőművészeket szólítja meg. Az alkotók egyéni módon értelmezik a közvetlen lakókörnyezet, a társadalmi közösség belső lelki állapotok és érzések között meghúzódó, olykor rétegeknek, felületeknek kezelt művészeti mezőit. Ezek a mezők, rétegek egymásra halmozódva kijelölik egyéni művészeti mozgásterüket, gondolkodási rendszereiket, közegeiket. A galéria kiállítótereit helyspecifikus munkák hálózzák be és keltik életre, hogy saját KÖZ_egekként fogalmazzák újjá.

Kiállító művészek: Blahó Borbála, Fischer Judit, Huszár Andrea, Lendvai Ádám, Lucza Zsigmond, Surányi Miklós

Megnyitó: 2010. szeptember 9., csütörtök 19:00.

Kurátor: Lájer Vera a LudwigInzert vezetője

A kiállítás ingyenesen megtekinthető 2010. szeptember 10-től október 8-áig, hétköznapokon 10 és 18 óra között.

További információ az alábbi e-mail címen érhető el: ludwiginzert@ludwigmuseum.hu

Cím: LudwigInzert (Józsefvárosi Galéria), 1095 Budapest, József krt. 70.


 


BEMUTATKOZIK A LudwigInzert

LudwigInzert (Józsefvárosi Galéria)
1085 Budapest, József krt. 70.
(József körút - Nap utca sarka)
E-mail: ludwiginzert@ludwigmuseum.hu

Nyitva tartás:
Hétfő-péntek: 10.00-18.00.

A LudwigInzert a Ludwig Múzeum külső projekthelyszíne, melynek 2010 júniusától a legendás Józsefvárosi Galéria ad otthont. Az új, kortárs művészeti platform folytatni kívánja a nyolcvanas évek közepéig meghatározó jelentőségű helyszín kísérletező szellemű képzőművészeti műhelyeinek hagyományait.

A LudwigInzert elsősorban olyan progresszív művészeti gyakorlatokat mutat be, amelyek a kortárs kultúra legaktuálisabb kérdéseire és főként a VIII. kerületi helyszín radikálisan átalakuló környezetének urbanisztikai és szocio-kulturális sajátosságaira reagálnak. Kisebb léptékű terei ideális helyszínt biztosítanak a műhelymunkán alapuló, kísérleti közösségi projekteknek és egyéni kiállításoknak.

A LudwigInzert elindításával a Ludwig Múzeum közvetlenebbé szeretné tenni kapcsolatát a várossal és annak lakóival, illetve szélesíteni kívánja a gyűjteménye és az időszaki kiállításai által képviselt művészeti gyakorlatok spektrumát.


 


AKTUÁLIS PROGRAM

2010. 09. 09. csütörtök, 19.00.
KÖZ_egek: kiállításmegnyitó

Józsefvárosi Napok (2010. 09. 10. - 12.)
2010. 09. 10. péntek, 14.00.

A KÖZ_egek kiállításban ingyenes tárlatvezetést tart Lájer Vera, a kiállítás kurátora, a LudwigInzert vezetője.

2010. 09. 11. szombat, 10.30. - 12.30.
Játékos, kreatív foglalkozás gyerekeknek (foglalkozásvezető: Böhler Nóra és Ferenczi Emőke). A program ingyenes.

2010. 09. 12. vasárnap, 10.30. - 12.30.
Játékos, kreatív foglalkozás gyerekeknek (foglalkozásvezető: Böhler Nóra és Ferenczi Emőke). A program ingyenes.

Hírek

Erőss István – Gergely Nóra – Wechter Ákos

Megnyitó: 2012. február 3-án 18h
Megtekinthető: 2012. február 3–24.
Helyszín: Vízivárosi Galéria

2012. január 30.

éhes szajha morog II.

az FKSE új tagjainak kiállítása
Helyszín: Stúdió Galéria
2012. január 31-február 16.
Megnyitó: 2012. január 31. 18h

2012. január 29.

A képek állása

Zbigniew Rybczyński és Bódy Gábor – a média úttörői. Helyszín: ZKM | Zentrum für Kunst und Medientechnologie Karlsruhe

2012. január 26.

crosstalk

Video Presentations
helyszín: Magyar Építőművészek Szövetsége székház, 1088 Budapest, Ötpacsirta u. 2.
időpont: 2012.01.31. 19.00 -
kiállítás: 2011.01.31 - 02.17. K-P 12-18

2012. január 25.

Téli Pétervár

A Szentpétervári Képzőművészek Szövetségének fotókiállítása.

2012. január 23.

Losonczi Béla

Megnyitó: 2012. január 27.,19h. Helyszín: MAMŰ Galéria. Megtekinthető:  2012. február 10-ig.

2012. január 20.

I. SZLOVÁKIAI MAGYAR KÉPZŐMŰVÉSZETI FÓRUM

a Pozsonyi Magyar Intézetben a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

2012. január 19.

NYOLC

A Pozsonyi Képzőművészeti Egyetem  Rajz Tanszéke tanárainak kiállítása a budapesti Szlovák Intézetben. Megnyitó: 2012. január 18. (szerda), 18.00h
 

2012. január 18.

Vas – Káldi Katalin kiállítása

Megnyitó: 2012. január 24. 18h Megnyitja: Tatai Erzsébet művészettörténész
 

2012. január 18.

Személyes tér

Érmezei Lili Zoe – Kaulics Viola
Megnyitó: 2012. január 18, 19h. Helyszín: ArtBázis. Megtekinthető: 2012 január 19. - február 17.

2012. január 16.

Nemere Réka

Megnyitó: 2012 jan. 16.-án, 17.30. Helyszín: Raiffeisen Galéria. Megtekinthető: 2012 jan.16. - márc. 11.

2012. január 09.

2011-BEN BARCSAY-DÍJJAL KITÜNTETETT művészek kiállítása

Megnyitó: 2012. január 13-án 17h. Helyszín: Szentendre, Dumtsa Jenő u. 10. Megtekinthető: 2012. már. 15-ig.

2012. január 08.

éhes szajha morog - az FKSE új tagjainak kiállítása

Megnyitó: 2012. jan. 10. és jan. 31. 18h. Helyszín: Stúdió Galéria. Megtekinthető: 2012. jan. 10- 26. és jan. 31- feb. 16.

2012. január 05.