bezárás

Az Apáthy István Alapítvány

Mortui vivos docent – A halottak tanítják az élőket
pályázatának eredményhirdetése

zsűri

Az Apáthy István Alapítvány pályázatot írt ki a Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet-, és Fejlődéstani Intézetének kertjében felállítandó emlékmű alkotására tiszteletünk és hálánk jeléül, azok előtt, akik felajánlották testüket az orvosegyetemi oktatásra és kutatásra.

A pályázati felhívásra 8 pályamű érkezett, ezek közül választott a zsűri 2016. január 28-án.

A zsűri tagjai voltak (ld. fotó):

Prof. Dr. Szél Ágoston a Semmelweis Egyetem rektora, az Anatómiai, Szövet-, és Fejlődéstani Intézet tanszékvezető egyetemi tanára,

Dr. habil. Kőnig Frigyes a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektor emeritusa, a Művészeti Anatómia, Rajz-, és Geometria Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára,

Dr. Gerber Gábor FOK dékán, általános igazgatóhelyettes,

Dr. habil. L. Kiss Anna oktatási igazgatóhelyettes,

Dr. Nemeskéri Ágnes egyetemi docens, az Apáthy István Alapítvány kuratóriumi elnöke,

Bodroginé Maróti Anikó gazdasági vezető,

Dr. Katz Sándor boncterem vezető, egyetemi tanársegéd.

Dr. Kőnig Frigyes szakmai értékelését követően a zsűri tagjai titkos szavazással választották ki az első három helyezettet, akik mindannyian - a makett elkészítéséért - jogosultak az Apáthy István Alapítvány által megítélt 25000 Forintos honoráriumra. Az I. helyezettel az Alapítvány szerződést köt az emlékmű elkészítésére.

I. helyezett: Barabás Benedek

II. helyezett: Balogh Adrián

III. helyezett: Nem mi voltunk! Crew

Budapest, 2016-02-03 

Dr. Nemeskéri Ágnes
egyetemi docens
Apáthy István Alapítvány
kuratóriumi elnök

Dr. Katz Sándor
egyetemi tanársegéd
Boncterem vezető

Hírek

Szín-Biózis II.

Megnyitó: október 13. 17:00
Helyszín: Kepes Intézet
Megtekinthető: 2021. 10.13 - 10.29.

2021. október 07.

9. Bukarest Biennálé

2021. október 04.

150. tanévnyitó ünnepség

2021. szeptember 28.

TEPLÁN NÓRA / Nullgravitáció / Zero Gravity /

Megtekinthető: 2021. 09.23. – 10.29.
Helyszín: Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem

2021. szeptember 24.

Opening of European Glass Context 2021

Helyszín: Bornholm Art Museum
Megtekinthető: 2021.09.11-11.21.

2021. szeptember 13.

Gaál Kata – KIBILLENT HARMÓNIA

Megnyitó: 2021. szept. 16., 19:00
Helyszín: Várfok Galéria
Megtekinthető: 2021. szept. 17- nov. 6.
 

2021. szeptember 09.

Budapest Street Archæology

Megnyitó: 2021.09.08. 17.00
Helyszín: Deák 17
Megtekinthető: 2021.09.09. – 2021.12.17.

2021. augusztus 20.

Beuys 100 – konferencia

Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad
2021.11.19

2021. június 09.

Láthatatlan spektrumok

2021. május 14.

Utcafront – köztéri grafikai kiállítás

Megnyitó: 2021. január 22. 12:00
Megtekinthető: 2021. december 31-ig

2021. január 20.

POSZTSZOVJET – Szilágyi Lenke fotói 1990–2002

Megnyitó: 2020. junius 27. 19:30
Helyszín: Centrális Galéria
Megtekinthető: 2022. december 31-ig

2020. június 24.