bezárás

LABIRINTUS - A játék indul

A Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet­elmélet Tanszéke alapszakos hallgatóinak diplomaprojektje.

Diplomaprojektünkben a táblás társasjátékok mechanizmusával, hatásával és társadalmi kontextusával foglalkozunk.
Akárcsak a 2000­-es évek elején, napjainkban is számos művész használja a társasjáték formáját az aktuális gazdasági és politikai eseményekre reflektálva.
A 2015­-ös OFF Biennalé Budapest több eseménye is művészeti játékokra épült; és játékok több kortárs művészeti intézmény tavalyi programjában is helyet kaptak. A művészeti aspektus mellett egy általános igényre is felfigyelhetünk: a társasjáték és a játékest mint program egyre népszerűbb. Projektünk célja a társasjáték élményének, a játékot alakító szabályoknak az átélhetővé tétele, valamint a társasjátékok és a képzőművészet kapcsolódási lehetőségeinek bemutatása. A kiállítást megelőzően szervezett Játékgyár eseménynek is ez volt a vezérgondolata: a résztvevők a közismert játékokból kiindulva újakat alkottak. Ez a mozzanat kiállításunkban és majd a finisszázsában is újra előkerül.

A kiállítás a művészet befogadását irányító játékszabályokra épül, kortárs képzőművészeti alkotásokkal és újraírt, újrakonstruált játékokkal reflektál azok működésére. A kiállító művészek részben a 100 Játék 1 dobozban társasjáték sémájához és gondolatiságához kapcsolódnak vagy egy­egy konkrét játék parafrázisát hozták létre.

A kiállítótérbe lépő látogató maga is játékossá válik, és a mezőkön végighaladva tapasztalja meg a szabályok mechanizmusát.
A kiállítás megtekintése 6­-99 éves korig ajánlott.

Kiállító művészek: Beke László, Demeter Dávid, Hordós Boldizsár, Nemmivoltunk Crew, Novotny Dóra és Tettamanti Ádám

Kurátorok: Csóka Heléna, Csordás Dorka, Kovács Kristóf Mihály, Pintér Luca, Vojnits­ Purcsár Vító
Témavezető: Wessely Anna
Projekt kurátor: Tomasz Piars
Arculat: Balogh Boglárka

Külön köszönet Csúcs Angélának és Mucsi Balázsnak a látványterv elkészítésében való segítségért.

Megnyitó időpontja: 2016. június 1. 19:00 A kiállítás megtekinthető: 2016. június 1­-23.

Helyszín: LATARKA Galéria 1061 Budapest Andrássy út 32.
http://polinst.hu/node/10751

facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1337312602949732/

Hírek

MA CSAK VELED BESZÉLEK – Koncz András

Megnyitó: 2021. február 25. 14:00
Helyszín: VILTIN Galéria
Megtekinthető: 2021. április 10-ig

2021. február 25.

KristofLab: ERROR

Megnyitó: 2021. március 3., 20:00
Helyszín: Godot Labor
Megtekinthető: 2021. 03. 03 - 04. 18

2021. február 25.

Derkó 2021 | Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítása

2021. március 3- április 4.
Műcsarnok - Kunsthalle Budapest

2021. február 22.

Tarr Hajnalka: In Vitro

2021. február 17., 14:00
Acb Attachment

2021. február 15.

Save as… – Korodi Luca

2021. 02. 16- 2021. 03. 16

2021. február 12.

Van Művészi Vénád? - ONLINE MEGNYITÓ

Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria
Online megnyitó: 2021. 02.12. 16.00
MEgtekinthető: 2021.02.13. – 2021.03.13.

2021. február 12.

MELLETTE MINDEN PUSZTA GYOM – Süveges Rita

Megnyitó: 2021.02.17. 16.00-19.00
Helyszín: INDA Galéria
Megtekinthető: 2021. április 2-ig

2021. február 11.

Néha az óceánnal merülök

Kalán Viktória, Kárándi Mónika, Rédling Hanna, Sztefanu Marina
Megnyitó: 2021. február 19. 16:00
Helyszín: Deák Erika Galéria
Megtekinthető: 2021. március 26-ig

2021. február 10.

GRAPHIC SCORE / GRAPHIC SCORE

2021.02.12 – 2021.03.05.

2021. február 09.

AMI SZÉP, AZ SZÉP – Fischer Judit

Helyszín: kisterem
Megtekinthető: 2021. február 11- március 19.

2021. február 08.

PARLANDO – Balogh Erzsébet

Megnyitó: 2021. február 10 16:00
Helyszín: Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem
Megtekinthető: 2021. február 11- 2021. március 19.

2021. február 08.

LIGHTHOUSE x Sztojánovits Andrea: FÉSZEK

2021. 02. 05- 28.
Lighthouse Gallery, Debrecen

2021. február 03.

"Fiedler 100" - centenáriumi kiállítás

Helyszín: Kálmán Makláry Fine Arts
Megtekinthető: 2021.03.12-ig

2021. február 02.