bezárás

LABOR PÁLYÁZATI KIÍRÁS-2017/2018

Pályázati felhívás

a Labor Galériában megvalósuló projektekre,
az MKE hallgatói, az FKSE és az MMSZK tagjai részére

A Labor Galéria pályázatot hirdet a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesület tagjai, a Művészeti és Művészetelméleti Szakkollégium a 2017. szeptember 1. és 2018. július 30. között megvalósuló projekt-tervek kidolgozására. A három intézmény és az MMSZK képviselőiből álló Labor Bizottság célja, hogy a továbbiakban a három szervezet között az együttműködés az egyes programok, projektek szintjén is szorosabbá váljon, erre ezen pályázat keretében is ösztönözni szeretnénk mind az FKSE és az MMSZK tagjait, mind az MKE hallgatóit.

A pályázók köre:

  • az FKSE minden tagja
  • az MMSZK minden tagja
  • az MKE minden hallgatója (beleértve a Doktori Iskola hallgatóit is).

Pályázni lehet:

  • egyéni és csoportos kiállításokra (a kiállítások időtartama legfeljebb 3 hét lehet)
  • programsorozatra
  • egy, vagy több napos workshopokra
  • egy napos programokra

Pályázati feltételek:

  • az FKSE tagjainak és/ vagy az MKE hallgatóinak részvétele a projektben
  • a projekt kurátorának/szervezőjének megnevezése a pályázatban
  • hiánytalanul kitöltött pályázati dokumentumok

A pályázathoz csatolandó dokumentumok:

  • Pályázati adatlap
  • Pályázati költségvetés
  • Pályázati koncepció (~4000 karakter)
  • Pályázók és kurátor önéletrajza

Pályázati dokumentumok innen letölthetők:

ADATLAP: http://labor.c3.hu/wp-content/uploads/LABOR-pályázati-adatlap-2017.docx
KÖLTSÉGVETÉS: http://labor.c3.hu/wp-content/uploads/LABOR-pályázati-költségvetés-2017.docx
KONCEPCIÓ: http://labor.c3.hu/wp-content/uploads/LABOR-kreatív-koncepció-2017.docx

A pályázati dokumentumokat PDF formátumú file-ba kérjük visszaküldeni, a következő elnevezéssel:

  • PROJEKTNEVE_KAPCSOLATTARTÓNEVE_adatlap.pdf
  • PROJEKTNEVE_KAPCSOLATTARTÓNEVE_koltsegvetes.pdf
  • PROJEKTNEVE_KAPCSOLATTARTÓNEVE_koncepcio.pdf
  • PROJEKTNEVE_KAPCSOLATTARTÓNEVE_oneletrajzok.pdf

Leadási határidő: 2017. április 12. (szerda) éjfél
A pályázatokat a e-mail címre várjuk.

A levél tárgya: ,,Labor 2017 pályázat” legyen.

(Amennyiben nem kaptok visszajelzést a pályázatotok beérkezéséről egy héten belül, kérjük jelezzétek!)

A jövő évi kiállítási költségvetésünk függ az aktuális pályázati lehetőségektől, ezért a nyertes pályázóknak nem tudjuk garantálni az anyagi hozzájárulást a projektek megvalósulásához.Minden pályázó vállalja, hogy akár önerőből, vagy egyéb pályázati forrásból is megvalósítja a kiállítást.

A pályázatokat a Labor Bizottság bírálja el.
A pályázatok elbírálásának határideje: 2017. április 16.
Alaprajz és további információk: http://labor.c3.hu/informacio/
A pályázati kiírás innen tölthető le: http://labor.c3.hu/wp-content/uploads/Labor-pályázat-kiírás-2017.pdf

A pályázati kiírás változásának jogát fenntartjuk.

Budapest, 2017. március 20.
Labor Galéria Bizottsága

http://labor.c3.hu/6353-2/

Pályázat

Pályázat a Tbilisi Nemzetközi Biennálén való részvételre

Beadási határidő: 2018. április 29.

2018. április 20.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Képzőművészeti ösztöndíj támogatására a Római Magyar Akadémia közreműködésével

Pályázatot benyújtásának határideje: 2018. május 7-én

2018. április 20.

Pályázat képzőművészeti ösztöndíj elnyerésére

A pályaművek beadásának időpontja: 2018. november 6-án

2018. április 20.

Logótervező-pályázat

A pályaművek beérkezésének határideje: 2018. augusztus 20.

2018. április 20.

Bánkitó Fesztivál 2018 – Képzőművészeti pályázat

A pályázati tervek leadási határideje: 2018. MÁJUS 2. ÉJFÉL

2018. április 20.

Ciróka Bábszínház

A Ciróka Bábszínház nyílt pályázatot hirdet a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozója országos szakmai rendezvény plakátjának és logójának megtervezésére.

2018. április 18.

ERASMUS+ hallgatói szakmai gyakorlat pályázati felhívás

A pályázat beadási határideje: 2018. május 15. 14:00

2018. április 18.

A XVII. TÁBLAKÉPFESTÉSZETI BIENÁLLÉ FELHÍVÁSA

A pályázat határideje: 2018. április 22. 24 óráig

2018. április 15.

Contemporary Art Award COMEL Vanna Migliorin

Theme of the Seventh Edition: ‘Harmonies in Aluminium’ Registration until 15 June 2018

2018. április 11.

Féktelenül - Pályázati felhívás

kültéri installáció készítésére
Részvételi szándék jelzése: 2018. április 30.

2018. április 11.

„A VÁROSOM SZOCIÁLIS SZEMMEL” - Európai fotópályázat

A fotók benyújtásának határideje: 2018. június 30., 23.59 (brüsszeli idő szerint).

2018. április 10.

Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2018/2019. tanévi pályázati kiírásai

A Program célja a tudományos utánpótlás megerősítése, a tudományos életpálya vonzóvá tétele, a kiváló oktatók, kutatók pályán- és itthon tartása, illetve az egyetemek tudományos teljesítményének ösztönzése.
A pályázatok benyújtásának határideje: 2018. április 10. - 2018. május 10. v. 2018. április 10. - 2018. június 13.

2018. április 10.