bezárás

Kormányhatározat a Lotz-freskók restaurálásáról

A Kormány 1544/2017. (VIII. 18.) Korm. határozata
a Magyar Képzőművészeti Egyetem főépületében található Lotz-falképek megmentéséről, restaurálásáról

 

A Kormány

  1. egyetért a Magyar Állam tulajdonában, a Magyar Képzőművészeti Egyetem vagyonkezelésében lévő, 1062 Budapest, Andrássy út 69. szám alatti ingatlanban található Lotz-falképek megmentésével, valamint ehhez kapcsolódóan az épület tetőszerkezetének felújításával;
     
  2. felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy gondoskodjon az 1. pontban meghatározott feladat megvalósításáról a Magyar Képzőművészeti Egyetem útján;

Felelős:           emberi erőforrások minisztere
Határidő:         folyamatos

  1. felhívja a nemzetgazdasági minisztert, hogy – az emberi erőforrások miniszterének bevonásával – gondoskodjon az 1. pontban meghatározott feladat megvalósításához 2018. évben 702 millió forint, 2019. évben 219 millió forint biztosításáról a központi költségvetés XX. Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet, 5. Egyetemek, főiskolák cím javára.

Felelős:           nemzetgazdasági miniszter
                        emberi erőforrások minisztere

Határidő:         2018. évi forrás tekintetében 2018. február 15.
                        2019. évi forrás tekintetében a központi költségvetés tervezése során

 

Dr. Semjén Zsolt s. k.,
miniszterelnök-helyettes

Hírek

A SZEMÉLYLEÍRÁS

Hiánypótló kriminalisztikai tananyag jelent meg az MKE Anatómia Tanszékének közreműködésévek

2017. szeptember 19.

Szabics Ágnes: TÚLÉLÉSI GYAKORLAT 48.

Beszélgetés: 2017. szept. 20., 18h.
Helyszín: K.A.S. Galéria.
A kiállítás megtekinthető: 2017.  szept. 29-ig.

2017. szeptember 18.

Károlyi Zsigmond - VERTIKÁLISDIAGONÁLISHORIZONTÁLIS

Megnyitó: 2017.09.14., 19h
Helyszín: Galeria Neon
Megtekinthető: 2017.09.15. - 2017.10.10.

2017. szeptember 14.

Digitális szobrászat? – 3D nyomtatás és vizuális művészet

Megnyitó: 2017. szeptember 5. 19:00
Helyszín: FKSE
2017. szeptember 5-28.
 

2017. szeptember 05.

EPERJESI ÁGNES - D. 365 napja

Megnyitó: 2017. szeptember 6. 18h
Helyszín: INDA Galéria
Megtekinthető: 2017. szeptember 7– október 20.

2017. augusztus 31.

REÖK ‒ Best of Diploma 2017 válogatás

Megnyitó: 2017.09.01. 17 óra
Helyszín: REÖK
Megtekinthető: 2017.09.01- 10.01

2017. augusztus 30.

BOBÁLY DÁVID 1990‒2017

A Magyar Képzőművészeti Egyetem mély fájdalommal tudatja, hogy Bobály Dávid, szobrászművész  életének 26. évében  elhunyt...

2017. augusztus 24.

Kőnig Frigyes a "PERSONAL STRUCTURES – open borders" nemzetközi kiállításon Velencében

A GAA Alapítvány által a Velencei Biennáléval egyidőben három helyszínen bemutatott kiállítás a világ közel 300 művészének munkáiból válogat.
Helyszín: Palazzo Bembo, Velence
Megtekinthető: 2017. szeptember 31-ig
 

2017. május 15.

Szent László grafikai arcrekonstrukció ‒ A Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Anatómia és Rajz Tanszékének kiállítása

Megnyitó: 2017. május 12., 17h
Helyszín: Egyházmegyei incstár és Könyvtár, Győr
Megtekinthető: 2017. december 31-ig

2017. május 11.