bezárás

Pályázati felhívás - ’PILLANGÓ’ köztéri szobor elkészítésére

Pályázati felhívás

a Budapest XIV. kerület Pillangó park területén (hrsz: 31911/19)
felállításra kerülő ’PILLANGÓ’ köztéri szobor elkészítésére

Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzata (a továbbiakban: Kiíró) országos, nyílt pályázatot ír ki a Budapest, XIV. kerület, Pillangó park önkormányzati tulajdonú közterületen (hrsz: 31911/19) felállításra kerülő, pillangót ábrázoló köztéri szobor elkészítésére.
Az pályázat sikeres lebonyolítás esetén a pályamű tervezett felállítására 2018-ban kerül sor.

A PÁLYÁZAT CÉLJA:

A megújított Pillangó parkban felállításra kerülő ’Pillangó’ szobor köszönti a parkba érkezőket, akikben ezáltal tudatosul, hogy hova érkeztek, hol vannak.

A PÁLYÁZÓK KÖRE:

A Kiíró e műfajban referenciával rendelkező alkotók pályaműveit várja.

A SZOBOR

A szobor a szimbólumalkotás és térszervezés eszközeivel a 21. századi elvárásoknak megfelelően ábrázolja a pillangót. Az alkotással szemben nem elvárás az élethű ábrázolás. A Kiíró nyitott minden megoldásra. 

A SZOBOR KARAKTERE, ANYAGA

A Kiíró a pályázóknak teljes tervezési szabadságot kíván biztosítani a koncepció kialakításában, ezért nem kívánja meghatározni milyen műfajú művek szülessenek. Sem az alkotás karakterére, sem anyagára, sem választott technikájára vonatkozóan megkötést nem tesz, de elvárja mindezek korszerűségét, és örül a legújabb technikai innovációk alkalmazásának vagy az újrahasznosított anyagok megjelenésének. Megvalósulás esetén a szobor a mechanikai sérüléseknek ellenálló, külön gondozást nem igénylő, tartós és időtálló legyen.   

A SZOBOR KÖRNYEZETBE ILLESZTÉSE

A szobornak kapcsolódnia és integrálódnia kell a helyéül kijelölt területhez, figyelembe véve a tervezett térelemeket és a gyalogosforgalmat. A pályázatnak figyelembe kell vennie a környezet kialakítására vonatkozó kert és térrendezési javaslatot.

A szobor elkészítésének teljes bekerülési költsége nem haladhatja meg a nettó 15 millió forintot, mely tartalmazza a műalkotás elhelyezésének költségét is.

AZ ODAÍTÉLENDŐ DÍJAK ÉRTÉKE:

A pályázat díjazására mindösszesen nettó 1 millió forint áll rendelkezésre.

  1. helyezett: 400.000,- Ft (nettó)
  2. helyezett: 350.000,- Ft (nettó)
  3. helyezett: 250.000,- Ft (nettó)

A nyertes pályamű alkotójával az Önkormányzat szerződést köt a megvalósításra.

A PÁLYAMŰVEK BEADÁSÁNAK HELYE ÉS IDEJE:

A pályázatokat Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 1145 Budapest, Pétervárad u. 2. III. emelet. 307-es irodájába kell személyesen eljuttatni. Ez történhet futár, vagy megbízott személy által is.

Beadási határidő: 2018. január 3. (szerda) 16:00 óra

A PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ

letölthető a www.zuglo.hu honlapról, vagy e-mailen megkérhető a e-mail címről.  

A PÁLYÁZATTAL KAPCSOLATOS INFORMÁCIÓ:

A pályázattal kapcsolatban a pályázók részére felvilágosítást ad: Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Főépítészi Csoport, Barta Ferenc főépítész (Tel: +36-1-872-9336, e-mail: ).  A pályázattal kapcsolatos kérdéseket a e-mail címre kell megküldeni.

A pályázati kiírás letölthető (.docx)

Pályázat

Syoss Hair & Fashion Award 2019

A pályázati anyag beadási határideje: 2018. december 14. éjfél

2018. november 15.

ERASMUS+ PÓTPÁLYÁZAT

2018-2019/II.
oktatók részére
A pályázat benyújtásának határideje:
2018. november 30. 14 óra

2018. november 07.

ERASMUS+ PÓTPÁLYÁZAT

2018-2019/II.
adminisztratív személyzet részére
A pályázat benyújtásának határideje:
2018. november 30. 14 óra

2018. november 07.

Collegium Hungaricum

A pályázati határidő : 2018. december 17. 23 óra

2018. november 05.

Magyar Állami Eötvös Ösztöndíj

A pályázati határidő : 2018. december 17. 23 óra

2018. november 05.

Térplasztika, műalkotás-csoport Pályázat

A Futureal-csoport és a Magyar Képzőművészeti Egyetem közös pályázata
benyújtási határideje 2018. november 30.

2018. október 01.

MKE és az MNB együttműködésével közös kurzus indul - Kortárs művészet és befektetés

Jelentkezési határidő: 2019. február 18

2018. szeptember 27.

DIMENZIÓK - MAOE Kiállítás pályázat 2019

Jelentkezési határidő: 2019. április 15-ig

2018. június 25.

KÉPZŐMŰVÉSZETI BEFOGADÓI PÁLYÁZAT 2018/2019

Jelentkezés egész évben

2018. március 09.