bezárás

Campus Mundi

Campus Mundi– felsőoktatási mobilitási és nemzetköziesítési program

A program célja, hogy a hazai diplomásokat felkészítse a globális verseny kihívásaira. Ennek egyik hatékony eszköze a nemzetközi mobilitási folyamatokba való bekapcsolódás. Ezért a Campus Mundi programban kiemelkedően magas ösztöndíjat kaphatnak azok a hallgatók, akik kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, és nemzetközi tapasztalatszerzés céljából szeretnének külföldön tanulni. Ezek a fiatalok a világ bármely országába utazhatnak részképzésre, szakmai gyakorlatra, illetve rövid tanulmányútra.

A Campus Mundi másik kiemelt célja, hogy a hazai felsőoktatási intézményeket vonzóvá tegye a külföldről érkező hallgatók számára. Az idegen nyelvű, más kultúrából érkező hallgatókkal foglalkozó munkatársakat szakértői műhelyekkel, nemzetközi workshopokkal és szakmai képzésekkel igyekeznek felkészíteni; az intézmények nemzetközi tevékenységeinek fejlesztését tanúsítási eljárásokkal támogatják; emellett hozzásegítik az egyetemeket és főiskolákat, hogy nemzetközi oktatási kiállításokon, szakmai rendezvényeken vegyenek részt, ezzel is ösztönözve a nemzetközi hálózatépítésüket.


CAMPUS MUNDI pályázat nyertesek 2016 márciusi forduló

1 Giliga Ilka látványtervező
2 Gosztola Kitti DLA
3 Mézes Tünde Karolina képgrafika
4 Mikola Tamás képgrafika
5 Mrkobrad Marko tervezőgrafika
6 Szabó Gabriella képgrafika
7 Szentirmai Boglárka restaurátor
8 Szilák Andrea képgrafika
9 Ván Gyöngyvér Janka festő
10 Zomborácz Tamás restaurátor
11 Zubor Kata látványtervező