bezárás

Elhunyt Szilárdfy Zoltán művészettörténész, címzetes esperes

December 20-án, nyolcvanéves korában elhunyt Szilárdfy Zoltán székesfehérvári egyházmegyés pap, nyugalmazott plébános, művészettörténész.


„...Jöjjetek mindnyájan az egy Jézus Krisztushoz,
akinél nagyobb senki sincs, mint Isten egyetlen templomához,
mint egyetlen Oltárhoz, jöjjetek mindnyájan Jézus Krisztushoz.”
(Antiochiai Szent Ignác)

Szilárdfy Zoltán 1937. november 6-án született Budapesten. Édesapja Szilárdfy Ernő, gyógypedagógus, édesanyja Szalai Margit iparművész volt. Teológiai tanulmányait 1956 és 1961 között a szegedi hittudományi főiskolán végezte. Ekkor került kapcsolatba a boldoggá avatására váró Bálint Sándor néprajztudóssal, aki nagy hatással volt művészetszemléletére és későbbi kutatásaira.

1961. június 21-én szentelték pappá Székesfehérváron. 1961 és 1965 között Csepelen, 1965-től 1967-ig Nagytétényben, 1967-1969-ben Székesfehérvár–Felsővárosban, 1969-től 1973-ig pedig Székesfehérvár–Belvárosban szolgált káplánként. Adminisztrátor volt Kálozon 1973 és 1976 között, majd plébános ugyanott 1976-tól 1993-ig. 1993 és 2000 között betegszabadságon volt; 2000-től nyugállományba vonult. 1986-ban címzetes esperes lett.

Művészettörténeti tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem végezte, ahol 1981-ben végzett, és 1985-ben doktorátust szerzett. 1989-től a Képzőművészeti Főiskolán/Egyetemen a keresztény ikonográfia óraadó tanára volt, de tanított az ELTE-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen is.

A barokk művészet legkiválóbb ismerői közé tartozott. Különös figyelemmel kutatta a magyar szentek tiszteletének művészeti emlékeit. A keresztény ikonográfia területéről számos könyv és tanulmány nemzetközileg is ismert és elismert szerzője, számos konferencia előadója volt. Gazdag műgyűjteménye Székesfehérvárra került.

Végakarata szerint a pomázi Szent István király-templomban 2018. január 13-án, szombaton 11 órakor kezdődő gyászszertartás után kísérik végső nyughelyére, s helyezik örök nyugalomba a pomázi „új temetőben” (Ravatalozó utca 16.) lévő családi sírba.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Hírek

Púder // Bagi_Dér_Kárándi_Rózsa

Megnyitó: 2018.05.03. 19:00
Helyszín: Tinta Art Café
Megtekinthető: 2018.05.03- 04.

2018. április 25.

Ilka Rita: folyamatos jelen - átmeneti helyzet

Megnyitó: 2018, május 2., 19.00
Helyszín: Artus Galéria
Megtekinthető : 2018. május 2 - 12.

 

2018. április 25.

Fusz Mátyás: Helyrajz / 2

Megnyitó: 2018. április 26.,  20.00
Helyszín: MÜSZI Közért
Megtekinthető: 2018. április 26- 27.

2018. április 25.

water swim with me - Bagi Attila

Megnyitó: 2018. 04. 26. 19:00
Helyszín: MŰTŐ
Megtekinthető: 2018. 04. 26- 05. 06.

2018. április 24.

Múzeum+ RETUS

2018. május 17., csütörtök, 18.00-22.00
Magyar Nemzeti Galéria

2018. április 24.

Gondolat plasztika > Zach Blas, Andy Holden és Trapp Dominika performansz-előadásai

Megnyitó: 2018. április 27. 17:30
Helyszín: Trafó Galéria

2018. április 23.

„Tengerhez magyar! el a tengerhez!” - Szüts Miklós kiállítása

Megnyitó: 2018. május 2., szerda 18 óra
Helyszín: B32 Galéria
Megtekinthető: 2018. május 25-ig

2018. április 23.

ON↑TOP - Szigeti G Csongor

Helyszín: MAMŰ Galéria
Megtekinthető: 2018. május 11-ig

2018. április 19.

MIMIKRI⎪MIMICRY

CSERVENKA EDIT KIÁLLÍTÁSA
Megnyitó: 2018. április 20., 18h
Helyszín: Öreghegyi Közösségi Ház, Székesfehérvár
Megtekinthető:2018. 04. 20. - 05. 11

2018. április 19.

CSATÓ József - Selfminerals Under My Shoe

Helyszín: aqb Project Space
1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50.
Megtekinthető: 2018. május 10-ig

2018. április 18.

Minden nem látszik – TÜRK Péter (1943-2015) életműkiállítása

Megnyitó: 2018. április 19. 18 óra
Helyszín: Ludwig Múzeum
Megtekinthető: 2018. június 24-ig

2018. április 18.

LÁTSZÓLAGOS HORIZONT / Koroknai Zsolt

Megnyitó: 2018. május 4. 18:00 óra
Helyszín: K.A.S. Galéria
Megtekinthető: 2018. június 3-ig

2018. április 15.

Metanoia Lomtár – alkotói tárlatvezetés

Időpontja: 2018. április 13. 16 – 17:30 óráig
Helyszíne: Új Budapest Galéria
A kiállítás megtekinthető: 2018. május 1-ig

2018. április 13.

TEREMTÉS-KÖNYV – OSTÁSTKA GENEZISE

Free Ostástka (Medve Zsuzsi)
Megnyitó: 2018. április 18. 18 óra
Helyszín: Liget Galéria
Megtekinthető: 2018. május 17-ig

 

2018. április 12.

Kibékülés

Helyszín: Főmonostori Kiállítótér
Megtekinthető: 2018. március 28. – november 11.

2018. április 10.