bezárás

Prágai Quadriennálé 2019-es "Országok és régiók" szekciójának pályázati felhívása

Nyílt pályázat színházi látványtervezők részére a 2019-es Prágai Quadriennálé (PQ) ORSZÁGOK ÉS RÉGIÓK NEMZETKÖZI kiállítás magyar részvételének megvalósítására

A Petőfi Irodalmi Múzeum Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézete, mint a rendezvény országos főkurátora, nyílt pályázatot hirdet a Prágai Quadriennálé színházi látványtervezői világkiállítás magyar részvételének megvalósítására. Pályázatot egyéni színházi tervezők, tervezői csapatok vagy több művész munkáját kiállító kurátorok nyújthatnak be. A pályázatok benyújtási határideje: 2018. március 1, elbírálását szakmai zsűri végzi. A zsűri három, pénzjutalommal járó díjat oszt ki, az első helyezett megbízást kap Magyarország képviseletére a 2019. június 6-19 között Prágában megrendezett kiállításon.

A tárlat központi művészeti koncepciója
Az Országok és régiók a PQ legfontosabb kiállítása, mely 2019-ben az Átalakulás (Transformation) jelszavának jegyében szerveződik, mely az alkotói folyamat lényeges mozzanata. A nemzetközi kurátorok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy nem kívánják konkrét téma megjelölésével korlátozni a kiállított munkák jellegét, a cél inkább egy olyan mű létrehozása, amely felmutatja a színházi szcenográfia új nézőpontjait, kortárs törekvéseit. Az egyes kiállításoknak művészi eszközökkel kell elemezniük az alkotófolyamatban megvalósuló szabadság lehetőségeit, azt vizsgálva, hogy a korlátok hogyan vezetnek új stílusok, formák és kreatív impulzusok megszületéséhez. A főszervezők kiemelt kérése, hogy az alkotók ne zárt és elkülönült installációkat hozzanak létre, hanem egy kollaboratív tervezői munkaként fogják fel az alkotói feladatot, átjárhatóvá téve az egyes országok kiállításai közti határvonalakat. A cél egy nagy szcenográfiai várostérkép létrehozása, melyen belül nagyon eltérő élményeket kínáló helyszínek találhatók, melyek egymással organikus kapcsolatban vannak. A tervező csak akkor építsen falakat, merev határoló elemeket, ha ezeknek különleges művészi jelentőségük van. Az Országok és régiók kiállítás arra keresi a választ, hogy miként jeleníthetjük meg egy lokális színházi kultúra érzelmi lenyomatát, úgy, hogy azt a nemzetközi közönségnek is kommunikálni tudjuk? A pályázókkal szemben támasztott kihívás tehát egy jellegzetes és nyitott tér tervének elkészítése, mely lehetőséget ad arra, hogy a többi, szomszédos tárlattal kreatív kapcsolatba lépjen, melyek koncepciójáról a nyertes pályázó a munkafolyamat későbbi szakaszában értesül majd. „Azért vagyunk itt, hogy felébredjünk különállóságunk illúziójából.” (Thich Nhat Hahn).
Az 1967 óta négyévente megrendezett Prágai Quadriennálé (PQ) a szcenográfia és színházépítészet nemzetközi seregszemléje elismerten a világ egyik legrangosabb képzőművészeti eseménye, 2015-ben 180 000 látogatója volt, és 67 ország vett részt a kiállításon. Néhány évnyi kitérő után a kiállítás a PQ régi helyszínén, a Holešovice Kiállítási Központban kerül megrendezésre, az Országok és régiók szekció a fő épület (az úgynevezett ipari palota) két oldalsó szárnyát foglalja majd el.

A pályázat részletes feltételei
A pályázatnak a magyar részvétel koncepciójára kell részletes javaslatot tennie szöveges formában, magyar nyelven, a koncepciót illusztráló rajzok, kézi vagy számítógépes látványtervek esetleg makettek mellékletével. A koncepció leírása legfeljebb 10 000 leütés hosszú lehet. A pályázónak a megvalósítás költségvetésére is becslést kell adnia és meg kell jelölnie a felhasználni kívánt anyagokat is. A kiállítás megvalósításának tervezett maximális költségvetése 23 000 000 forint, mely a rendelkezésre álló források függvényében módosulhat. A kiállítási parcella az osztatlan kiállítótérben legfeljebb 5m x 5m alapterületű tér lesz. A kiállításban sem a falfelületek, sem a mennyezet nem használható fel. A maximális belmagasság 5 m. A hangeffektusok, élő akciók megtervezésekor figyelemmel kell lenni arra, hogy ezek ne zavarják a szomszédos tárlatokat. A kiállítótér padlózatába fúrni, szöget beverni nem lehet, föld, homok, sár nem használható a padlón, még védőfólia alkalmazásával sem. A kiállítótér semmilyen folyadékkal nem érintkezhet. A padlóval közvetlenül érintkező acél vagy egyéb sérülést okozó elemeket szigetelni kell. Tűz, füst használata nem engedélyezett. A padlózat terhelhetősége 400 kg/m2. Csak olyan pályázatok részesülhetnek díjazásban, amelyek az adott térben és költségvetési kerettel technikailag és anyagilag megvalósíthatók. Áramcsatlakozás: 2 kW 230 V; ettől eltérő igényt külön indokolni kell.
További kitétel, hogy ha nem egyéni alkotók, hanem művészcsoportok pályáznak, akkor a tagok között lennie kell olyan alkotónak is, aki az elmúlt négy év során dolgozott színházi tervezőként.

A pályázatok benyújtási határideje: 2018. március 1. A pályázatokat az email-címre kell elküldeni, az egyedileg gyártott anyagokat postán vagy személyesen a PIM-OSZMI épületébe kell eljuttatni (1013 Budapest, Krisztina krt. 57). A pályázatok elektronikus benyújtása minden esetben kötelező, nyomtatott anyagok, makettek benyújtása opcionális. Illusztrációként szolgáló tárgy legfeljebb 2 m3, makett legfeljebb 1m3 befoglaló méretű lehet.

Elbírálás, díjazás
A pályázatok elbírálását szakmai zsűri végzi, az eredményhirdetés 2018. március 14-ét követően lesz. A szakmai zsűri az első három helyezett tervet pénzdíjazásban részesíti (első díj: 300 000, második díj: 200 000, harmadik díj: 150 000 forint). Az első helyezett pályamű alkotója felkérést kap a PQ 2019 magyar kiállításának megtervezésére, együttműködve a PQ nemzetközi főkurátorával és a PIM-OSZMI szervezői csapatával. A nyertes pályázó vállalja, hogy 2018. szeptember 1-ig kidolgozza a kiállítás végleges tervét, módosítva pályaművét a hazai és nemzetközi kurátorok visszajelzéseinek, valamint a rendelkezésre álló, a PIM-OSZMI által biztosított költségvetés figyelembe vételével. Ha a nyertes pályamű bármilyen okból a kiállításban megvalósíthatatlannak bizonyul, a szervező fenntartja annak a jogát, hogy a második vagy harmadik helyezett alkotót/alkotókat bízza meg a kiállításon való részvételre.

A kiállítás helyszínéről bővebb információ itt található: http://www.pq.cz/…/…/2017/9/22/venues-next-pq-birds-eye-view

A PQ egészére vonatkozó angol nyelvű pályázati kiírás itt érhető el: http://media.pq.cz.s3.amazonaws.com/…/Call_for_Applications…
A PQ hivatalos honlapja: http://www.pq.cz

Kapcsolat: , Szabó Attila, PIM-OSZMI igazgatóhelyettes ( , +36-1-3751184/122). Takács Ágnes, PIM-OSZMI, nemzetközi referens ( , +36-1-3751184/128)

www.facebook.com/oszmibp/posts/2142834255730457

Pályázat

Ösztöndíj rezidenciaprogramra Havannában 2020-ban és 2021-ben

A pályázatok benyújtási határideje 2019. november 10.

2019. október 19.

Pályázat a Kőrösi Csoma Sándor program déli féltekére szóló ösztöndíjaira

A pályázat benyújtása: 2019. október 15. napjától 2019. november 15. napjáig.

2019. október 18.

Fresh Meat // Fotópályázati Felhívás

Beküldési határidő: 2020. 01. 20.

2019. október 18.

GIF IT UP – GIF készítő pályázat

Beküldési határidő: 2019. 10. 30.

2019. október 18.

1x1 óriásplakát projekt

Az FKSE november elejétől újraindítja, az 1x1 néven elhíresült - 1997 és 2016 között futó - óriásplakát projektjét!

2019. október 17.

Pályázat: Karneváli fellépés Fiumében!

Küldjétek el ötletei 2019. október 31-ig.

2019. október 16.

Cupler pohár grafikájának megtervezése

Pályaművek beküldési határideje :
2019. november 24. (éjfél)

2019. október 15.

Kepesita Collection 2019: Apokalipszis

határidő: 2019. november 10.

2019. október 14.

PÁLYÁZAT– MKE Gazdasági Osztály Gazdálkodási munkatárs munkakör betöltésére

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. október 28.

2019. október 11.

ÖSZTÖNDÍJ – A Magyar Fotóművészek Szövetsége fotográfiai ösztöndíja 2020.

A pályázat beküldési határideje: 2019. október 30.

2019. október 09.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programjában való részvételre

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségeket támogató programja első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését, akik...

2019. október 07.

VIDEÓS PÁLYÁZAT

Elbírálás: 2019. október 31.

2019. október 01.

Alkotóházi ösztöndíj Finnországba

Pályázati határidő: 2019. október 30.

2019. szeptember 19.