bezárás

JÖN A 10. BUDAPESTI ÉPÍTÉSZETI FILMNAPOK!

Március 8-11. között rendezik az idén 10 éves Budapesti Építészeti Filmnapokat a Toldi Moziban. A fesztivált szervező Kortárs Építészeti Központ (KÉK) immár 10 éve hozza el évről évre Budapestre a legjobb építészettel és a várossal foglalkozó filmeket. A több mint 30 filmből álló válogatást 7 tematikus blokkba osztva, eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal vetítik, melyek Magyarországon kizárólag a Budapesti Építészeti Filmnapokon lesznek láthatóak.

A fesztivált tíz évvel ezelőtt azzal a céllal indította a KÉK, hogy a bemutatott filmeken keresztül másképpen tudjunk tekinteni a körülöttünk élő városra, felfigyeljünk a városi életben, társadalomban, közösségekben rejlő kihasználatlan lehetőségekre.  A fesztivál célja, hogy kölcsönhatásban éljen Budapesttel, reflektáljon a város átalakulására: éppen ezért a fesztivál programjába minden évben olyan filmeket válogatnak, amelyek az átélt változásokat helyezik új megvilágításba vagy nemzetközi kontextusba.

A fesztivál címadó válogatása, a Residents for presidents! című blokk filmjei példát mutatnak arra, hogy miként működhet egy alulról szerveződő város például a közterek aktiválásán vagy új városhasználati módok bevezetésén keresztül, vagy akár az aktív civilek polgármesteri székbe kerülésével, mint ahogyan az Barcelonában történt. A blokk célja, hogy felrázzon és olyan szempontokat adjon, amelyek cselekvési lehetőséget biztosítanak egy élhetőbb környezet megteremtésére.

A fesztivál fő fókusza Budapest egyik időzített bombája, a lakhatási válság: az elmúlt évek meredeken emelkedő ingatlanárai egyre több fiatalt, családot és egyedülálló embert állítanak megoldhatatlan kihívások elé. A Zsákmányul ejtett város című blokk filmjei is igazolják, hogy a magyar főváros ezzel nincs egyedül: a spekulatív ingatlanfejlesztés, a szociális lakásállományok felszámolása, a lakáshitelek bedőlése és a lakásokat rövidtávú bérleményekké alakító turizmus számos nagyvárosban lehetetlenítették el egész társadalmi csoportok életét.

A Szárépítész elmék című blokk filmjei két építészóriás elméjébe engednek betekintést. Rem Koolhaas életművét, privilegizált nézőpontból, a holland sztárépítész fiának kameráján keresztül követhetjük nyomon. A BIG Time című dokumentumfilm pedig Bjarke Ingels sztárépítészt követi hat éven át, miközben két legnagyobb projektjét igyekszik megvalósítani: a New York-i W57 felhőkarcolót és a 2 World Trade Center névre hallgató toronyházat.

A városról az épületekre közelítve, az építészet főszereplőire, a tervezőkre, az építőmunkásokra és az épületekre koncentrálnak a fesztivál filmjei. Hogyan gondolkoznak azok az építészek, akik az elmúlt évtizedben újragondolták az építészet szerepét és eszköztárát? Hogyan zajlik a közösségi tervezés folyamata? Miként élik meg egy új épület megszületését a rajta dolgozó munkások? Hogyan alakul egy funkcióját elvesztett épület, stílus vagy technológia sorsa?

Mindez kiderül 2018. március 8-11. között a Toldi moziban, ahol ráadásként az elmúlt 9 év kedvenc közönségfilmjét is bemutatják.

Épületben laksz? Szereted a mozit és a filmeket? Akkor március második hétvégéjén a Toldi moziban a helyed!
 

10. Budapesti Építészeti Filmnapok
Időpont:
2018. március 8-11.
Helyszín: Toldi Mozi, 1054 Bajcsy-Zsilinszky út 36-38.
Facebook esemény: www.facebook.com/events/785983448252548/
Részletes program filmleírásokkal, előzetesekkel: filmnapok.kek.org.hu/program/
Fesztivál trailer: https://www.youtube.com/watch?v=HNLz5jtZT5w

További Információ:
W: filmnapok.kek.org.hu
F: facebook.com/BudapestArchitectureFilmDays
E: filmnapok@kek.org.hu

Letölthető képanyag:
Az eseményhez kapcsolódó képanyag az alábbi linken érhető el: https://www.dropbox.com/sh/d6fr217zrs0glde/AAANKM9OhHjwCriRWBaJnkd0a?dl=0

Sajtókapcsolat:
Szakál Anna
anna.szakal@kek.org.hu

Hírek

Aranyfényben - Fekete Géza

Megnyitó: 2018. június 28., 18:00
Helyszín: Hegyvidék Galéria

Megtekinthető: 2018. június 28. – július 20.

2018. június 22.

JUBILLÁRIS - Huszonöt soproni nyár

Megnyitó: 2018 júni. 22, 19:30
Helyszín: Hetvennyolcas Galéria
Megtekinthető: 2018. júni. 22- júli. 07.

2018. június 20.

Polónyi Fáni | Imperfect Paradise

Megnyitó: 2018. 06. 22. 20:00
Helyszín: Klinika
Megtekinthető: 2018. 06. 22. - 07. 13.

2018. június 20.

The Fun Never Sets

Megnyitó: 2018. június 25, 18:00
Helyszín: Trapéz
Megtekinthető: 2018. július 31-ig

2018. június 20.

Magyari Zsuzsa és Mézes Tünde - busy doin' nothing

Megnyitó: 2018. június 26., 18:00
Helyszín: Kende utca 1.
Megtekinthető: június 27-30

2018. június 19.

Eszik Alajos - 36 év a Képzőn

Megnyitó: 2018. június 27., 19:00
Helyszín:  Godot Galéria
Megtekinthető: 2018. június 30-ig

2018. június 19.

Drozdik Orsolya I Az érzékiség árnyékában – az anyag, a tudat, a test

Megnyitó: 2018. szept. 27-én 18:00
Helyszín: Budapest Galéria
Megtekinthető: 2018. szeptember 28 – november 4.

2018. június 19.

Schaár Erzsébet (1908–1975)

Megnyitó: 2018. július 5. 18:00
Helszín: Fuga - Budapesti Építészeti Központ
Megtekinthető: 2018. 07. 05 – 2018. 08. 27.

2018. június 19.

Pro Cultura Christiana díjban részesült Varga Dezső restaurátorművész

A magyar katolikus Püspöki Konferencia Pro Cultura Christiana díjat adományozpott Varga Dezső restaurátornak...

2018. június 18.

Győrffy László: Bízunk az enyészetben | In Rot We Trust

Megnyitó: 2018. június 14., 18:30
Helyszín: Várfok Project Room
Megtekinthető: 2018. június 15-  július 28.

2018. június 14.

Búcsú a Tavasztól - Farewell to Spring

Megnyitó: 2018. június 21. 18:00
Helyszín: Centrális Galéria
Megtekinthető: 2018. június 21. – szeptember 16.

2018. június 13.

Kockázati tényezők - Risk Factors

Megnyitó: 2018. június 14. 19:00
Helyszín: Fuga Építészeti Központ
Megtekinthető: 2018. június 14 - 2018. július 15.

2018. június 13.

PARADIGMA

Megnyitó: 2018/06/14 17:00
Helyszín: Budapest Projekt Galéria
Megtekinthető: 2018/06/14-27

2018. június 12.

A KONKRÉT POÉTIKÁI

Megnyitó: 2018. június 13. 18:00
Helyszín: Vasarely Múzeum
Megtekinthető: 2018. szeptember 2-ig

2018. június 11.

A GEOMETRIA PEREMÉN

Megnyitó: 2018. június 13., 18:00
Helyszín: Vasarely Múzeum
Megtekinthető: 2018. szeptember 2-ig

2018. június 11.