bezárás

Terápia – Küszöb Fesztivál

2018. május 7. – június 10.

A Terápia a pályakezdő képzőművészek helyzetére reflektáló Küszöb Fesztivál központi kiállítása. A projekt a csoportterápiát (pszichológiai szempontból az önismereti csoport lenne a megfelelő kifejezés) mint eszközt használta fel, hogy ennek segítségével mutassa be, hogyan látják a fiatal képzőművészek ma Magyarországon a jelenüket és a jövőjüket. Két felkért pszichológus fél éven keresztül vezetett önismereti csoportot a kurátor által kiválasztott tíz fiatal képzőművész számára. A művészek a csoportos foglalkozásokon a pályakezdést megnehezítő személyes problémáktól próbáltak eljutni a rendszerszintű hibák megállapításáig. A résztvevők az elmúlt évek tapasztalatait és a közös terápiás élményeket felhasználva olyan javaslatok kidolgozására törekedtek, amelyek alkalmasak lehetnek az intézményrendszeri problémák orvoslására, miközben komoly pénzügyi támogatás nélkül is megvalósíthatóak. A bemutatott műalkotások a terápia végén jöttek létre, és a művészek saját élethelyzetére, illetve a kortárs képzőművészeti intézményrendszer hiányosságaira reagálnak.

Művészek: Balla Csönge, Balogh Viktória, Demeter Dávid, Dobokay Máté, Kazsik Marcell, Lima Victor, Molnár Judit Lilla, Secco &Fresh.ko (Keresztesi Botond és Szigeti Árpád), Thury Lili, Tóth Balázs Máté

Kurátor: Don Tamás

Pszichológusok: Szabolcsi Dávid, Szekeres-Gaál Bence

Arculat: Bencze Rita, Eged Enikő, Györfi Zsófia

Helyszín: Centrális Galéria, Blinken OSA Archívum, 1051 Budapest, Arany János u. 32.
A kiállítás megtekinthető: 2018. 05. 07. – 06. 10.

Megnyitó: 2018. 05. 07. 19:00
Megnyitja: Mélyi József
Nyitva tartás:
K-P: 12-19:00
Szo: 14-18:00

http://www.osaarchivum.org/
https://kuszobfesztival.wordpress.com/
További Információ: Bertalan Nóra +360302712709

Hírek

Fotókiállítás / Photography Exhibition

Helyszín: 2B Galéria
Megtekinthető: 2018.08.09.-08.18.
Finisszázs: 2018. 08. 18. 19:00

2018. augusztus 01.

Gál András - ÚJ MUNKÁK

Megnyitó: 2018. augusztus 15., szerda 18 óra
Helyszín: B32 Galéria

Látogatható 2018. szeptember 7-ig

2018. július 24.

Művészeti-, kritikai cikkíró pályázat

Beküldési határidő: 2018. augusztus 20.

2018. július 17.

KABALA | csoportos kiállítás

Megnyitó: 2018. július 21. 19:00
Helyszín: Vajda Lajos Stúdió Pinceműhely
Megtekinthető: 2018. július 21 - 2018 szeptember 02.

2018. július 17.

Kettős / NÁDAS Alexandra és NAGY Gábor

2018. 07. 27., 28., 29., 11:00
Fuga - Budapesti Építészeti Központ
2018. 07. 27. – 2018. 09. 03.

2018. július 12.

Fotográfia és irodalom konferencia

Időpont: 2018. október 25., 10:00 / 2018. október 26., 16:00
Helyszín: Mai Manó Ház

2018. július 11.

Lakner László / Áttekintés / Monochromia / válogatott művek

Megnyitó: 2018. július 7. 11:00
Helyszín: Művészetek Háza Veszprém/Modern Képtár - Vass László Gyűjtemény,
Megtekinthető 2018. október 27-ig.

2018. július 07.

Előd Ágnes: DRÓNOS SZOBROK

Megnyitó: 2018. szeptember 4. 18:00
Helyszín: Óbudai Társaskör Galéria
Megtekinthető: 2018. szeptember 5- 30.

2018. július 07.

Vernissage: Hullám, háló, homok

2018. július 5., 19.00
ACB Galéria

2018. június 30.

FEHÉRVÁR SZALON 2018 • A barokk jegyében

Megnyitó: 2018. június 27., 18:00
Helyszín: Szent István Királyi Múzeum
Megtekinthető: 2018. június 28 - szeptember 23.

2018. június 27.

Drozdik Orsolya I Az érzékiség árnyékában – az anyag, a tudat, a test

Megnyitó: 2018. szept. 27-én 18:00
Helyszín: Budapest Galéria
Megtekinthető: 2018. szeptember 28 – november 4.

2018. június 19.

Schaár Erzsébet (1908–1975)

Megnyitó: 2018. július 5. 18:00
Helszín: Fuga - Budapesti Építészeti Központ
Megtekinthető: 2018. 07. 05 – 2018. 08. 27.

2018. június 19.

Búcsú a Tavasztól - Farewell to Spring

Megnyitó: 2018. június 21. 18:00
Helyszín: Centrális Galéria
Megtekinthető: 2018. június 21. – szeptember 16.

2018. június 13.