bezárás

Elfeledett magyar népmesék

Elfeledett magyar népmesék

Az Open art keretében létrejövő kiállítás, a Múzeumok Éjszakájára készült a Magyar Képzőművészeti Egyetem részprogramjaként, azonban már a Muzéj előtti napokban is megtekinthető miként laknak be egy kiállítóteret a számunkra ismert, vagy kevésbé ismert mesék..

Sokféle meghatározás létezik arra, mi is a mese. A kollektív tudatunk része, alkalmas a gyerek és felnőtt közötti nyelvi és szellemi korlátok feloldására. Bizonyos értelemben a mesék szakrális szövegek; évszázados, szimbólumokba sűrített üzenetek, amelyek segítenek önmagunk megtalálásában és a lét krízishelyzeteinek elemzésében. Legfőbb céljuk, hogy mindkét nem számára egyaránt fontos és előre mutató üzeneteket közvetítsenek. Nem csoda hát, hogy a feminista kritika nagyon hamar kiterjedt ezekre a történetekre, a nagy klasszikusoktól kezdve egészen a népmesékig. Ennek bizonyítékául szolgál Zalka Csenge Virág feminista mesegyűjteménye is.

Az Elfeledett magyar népmesék című kiállítás elsődleges célja az, hogy olyan szerepeket emeljen vissza a népmesék világába, amik valaha megtalálhatóak voltak, azonban mára egyfajta marginális kontextusban helyezkednek el. A kiállításon résztvevő művészek a fent említett mesegyűjteményt vették alapul. Műveikkel egyénileg reflektálva olyan népmeséket dolgoztak fel, melyek nem-, vagy csak elvétve jelentek meg nyomtatásban vagy diafilmben.

A tudatalatti tárolt információk, érzelmi feszültségek feldolgozásának folyamata, már kora gyermekkortól megtalálható minden ember életében. Öngyógyító hatásán túl ez a képesség az egyik fő forrása a művészi munkának is, hiszen teret enged egy relaxációs, meditatív légkörnek, ami elősegíti az önkifejezést. A kiállítás kísérletet tesz az eredeti történetek más szemszögből való vizuális világának megteremtésére, elsősorban a felnőttekre, mint célcsoportra számítva.

Kiállítók:Agafina Anna, Ágoston Kristóf, Balogh Kristóf József, Friedrich Barnabás, Gyapjas Anna, Juhos Antal, Karas Kristóf, Kelemen Bíborka, Orosz Réka, Pamuk Lili Judit, Simák Zsófia, Süttő Anikó, Szvoboda Szófia, Takács Anett

kurátorok:Szentimrey Borbála, Krajczár Vanda

Témavezető: Eperjesi Ágnes

Grafikus: Nizák Júlia

Nyitvatartás:
Június 21 10:00-18:00
Június 22 10:00-18:00
Június 23 17:00-22:30 Múzeumok Éjszakája

Megnyitja: Zalka Csenge Virág nemzetközi mesemondó
Június 23. 19:00

Tárlatvezetés: Krajczár Vanda, és Szentimrey Borbála 19:45


Barcsay Terem pénztárában kedd, szerda és csütörtökön, 10-18 óra között.

https://elfeledett-nepmesek.mke.hu

www.facebook.com

Kiállítás

Optimista kiállítás. / Optimistic Exhibition.

Helyszín: MKE, Barcsay Terem
Megnyitó: 2018. december 14., péntek 18.00
Megtekinthető: 2018. december 15. – 2019. január 25.

2018. december 10.

NYÁRI SZOBROK TÉLEN

Megnyitó: 2018. december 11. 18:00
Helyszín: Epreskert, Parthenón-fríz Terem
Megtekinthető: 2019. február 2-ig

2018. december 07.

oTHER sUBJECT

Megnyitó: 2018.12.05. 18:00
Helyszín: MKE / Aula
Megtekinthető: 2018.12.06. – 2018.12.21.

2018. december 02.