bezárás

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely

a 2019-es szóládi festőművész alkotótelepen való részvétel elnyerésére

A Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely célja az önálló művészeti tevékenységet folytató fiatalok festőművészek szakmai fejlődésének és hazai, valamint nemzetközi karrierének a támogatása.

A művésztelep helyszíne Szólád, a somogyi dombság, a dél-balatoni borvidék, valamint Somogy megye legmagasabb pontját is magában rejtő különleges adottságú hely. A közel ötszáz lakosú település öt kilométerre fekszik a Balaton parttól, idilli környezetet teremtve a szabad alkotáshoz és a nagyobb lélegzetvételű művészeti tervek megvalósításához.

Az alkotóműhely egy hétig tart, aminek a végén az elkészült alkotásokat nagy látogatottságú kiállításon mutatjuk be. A tavalyi alkotóműhelyről készült összefoglaló és fotók betekintést nyújtanak az alkotóműhely hangulatába, valamint a művészek visszajelzéseit is tartalmazza, melyek az alábbi linken érhetőek el:

https://del-balaton-kortars-alkotomuhely.blogspot.com/p/bemutatkozas.html

AZ ALKOTÓMŰHELY IDEJE: 2019. augusztus 4-11 (8 nap)

A PÁLYÁZAT RÉSZTVEVŐI:

A pályázatra jelentkezhetnek Magyarországon élő, olyan művészek, akik már önálló
művészeti tevékenységgel rendelkeznek és a 18. életévet betöltötték.

A PÁLYÁZAT TÉMÁJA: a XXII. századi Nő

A téma szabadon értelmezhető, korunk szellemiségének, ideológiáinak tükörképe, amely
nem direkten jeleníti meg a témakört. A szimbolizmus, a szürrealizmus vagy akár az
absztrakt, stílusjegyein keresztül fogalmazza meg és értelmezi.

A KIVÁLASZTOTT ALKOTÓK SZÁMÁRA A MŰVÉSZTELEP BIZTOSÍTJA:

  • Szállást a művésztelep teljes idejére
  • A művésztelep ideje alatt napi háromszori étkezést
  • Teljeskörű anyagköltséget (vászon, keret, festék) a pályázati anyagában elfogadott terv alapján. A nyertes pályázókkal külön egyeztetve pontosan felmérjük egyéni anyagigényüket.
  • Szórakoztató és szakmai programokon való részvételt (borkóstolás, szakmai programok, Balaton látogatás)

A RÉSZTVEVŐKTŐL A KÖVETKEZŐT VÁRJUK:

  • Felkészültség és elhivatottság a művész részéről, aki kellő tapasztalattal rendelkezik előre átgondolt terveiket megvalósításához a művésztelep ideje alatt
  • Alkotónként egy - vagy kettő (mérettől és az elkészült művek darab számától függően) a művésztelep során készült, a szervezők által választott munkát fel kell ajánlani a szervezőknek. A kiválasztott alkotások a tavalyi évben megalakult, Szóládi Művészeti Park és Kortárs Gyűjtemény részét alkotják

PÁLYÁZAT FELTÉTELE:

1. Alkotó rövid önéletrajza, elérhetőségekkel és a korábbi kiállításaik listájával
2. Digitális portfólió amely 5-15 jó minőségű fotókból álló munkát tartalmaz
3. A megadott témához, kapcsolódó látványterv, munka vázlat, rajz, tervezett alkotások száma és mérete
4. Az alkotóműhelyen elkészítendő alkotások terveihez néhány mondatos rövid leírás (nem várunk végleges tervet, inkább inspirációt kutatási irányt)

A pályázók körül a nyerteseket egy független, művészekből és művészettörténészekből álló szakmai zsűri választja ki.

Az értékelési szempontok: a pályázó által benyújtott művek, és tervek minősége, a pályázó szakmai előélete.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2019. május 31.
Visszajelzés a pályázat sikerességéről: 2019. június 14.

ELÉRHETŐSÉGEINK:

A pályázati jelentkezést, vagy az alkotóműhellyel kapcsolatos kérdéseket az alábbi email
címre várjuk: de örömmel válaszolunk telefonon is,
az 06-20-394-7177-es telefonszámon.

Pályázat

PÁLYÁZAT – MKE Üzemeltetési Osztály Gondnok munkakör betöltésére

A pályázat benyújtásának határideje: 2019. június 5.

2019. május 21.

Kollégiumi felvételi pályázat

Leadási határidő: 2019. június 24-én, hétfőn 15:00 óráig

2019. május 16.

STALKER – A FRANKO B WORKSHOP

22 JULY - 2 AUGUST 2019
Candidates must send applications by 26th May 2019

2019. május 15.

Megjelent az Új Nemzeti Kiválósági Program 2019/20 tanévre kiírt Ösztöndíjpályázata

Pályázat benyújtási határideje: 2019. június 6.

2019. május 08.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely

Jelentkezési határidő: 2019. május 31.

2019. május 06.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – a Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány programjában való részvételre

A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségeket támogató programja első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését, akik...

2019. május 01.

VIGYÁZAT! PÁLYÁZAT!

Bodri Pincészet logó és kisarculati pályázat
Pályaművek leadása: 2019. április 15. - május 31. között.

2019. április 17.

In memoriam Paul Klee

beérkezési határidő: július 7. éjfél

2019. április 11.

Fulbright ösztöndíjak az Egyesült Államokba 2020-2021

A Fulbright Bizottság az alábbi négy kategóriában hirdet ösztöndíjakat az Egyesült Államokba.

2019. április 09.

Art Quake

University of Arts in Belgrade
SUMMER ART SCHOOL 2019
July 7-14

2019. április 02.

Pályázati Felhívás – Esterházy ART AWARD 2019

2019. június 10.  – Online pályázás zárónapja

2019. március 20.

KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT

A Honvédelmi Minisztérium 2019-ben pályázatot hirdet
A haza szolgálatában – szabadságunk védelmében címmel...
A pályázat benyújtásának ideje: 2019. augusztus 21-22, 08.00-18.00 óráig

2019. március 13.