bezárás

MKE Innovációs és Tudásközpont

Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal kiírásában az Egyetemi innovációs ökoszisztéma pályázat felhívás célja: „az eredményorientált egyetemi innovációs ökoszisztéma kiépítésének, illetve hatékony működtetésének támogatása. A felsőoktatási intézményekben létrejövő kutatás-fejlesztési eredmények üzleti hasznosítása az oktatók, kutatók és hallgatók körében kifejlődő vállalkozói szemlélettel, a technológia-transzfer és az innováció intézményi szintű menedzsmentjével”.

A Magyar Képzőművészeti Egyetem a 2019-1.2.1-EGYETEMI-ÖKO-2019-00016 azonosítószámú nyertes pályázat megvalósítása során létrehozza a MKE Innovációs és Tudásközpontot, abból a célból, hogy az Egyetem diákjai és oktatói szorosabb kapcsolatot létesíthessenek az üzleti és befektetői szférával.
A projekt egyedisége, hogy bár a képzőművészet nem elsősorban üzleti tevékenység, a két szféra összekapcsolásában rejlő lehetőségek kibontakoztatására vállalkozik, melynek köszönhetően értéktranszformáció fog megvalósulni.
A projekt során a tudástranszfer hatékony működésének adminisztratív feltételei kerülnek kialakításra (központ és H2020 Információs Pont létrehozása, szabályzatok módosítása, adatbázis létesítése), ezzel párhuzamosan alakítjuk ki a stratégiát; elősegítjük a támogató környezet működését (képzések, tréningek hallgatóknak, oktatóknak és külső megrendelőknek); mindezektől a partnerkapcsolatok bővülése, nemzetköziesedés és bevételek fokozódása várható.

Projektmegvalósítás időszaka: 2020. január 1. – 2021. június 30.
Támogatás összege: 40 438 230,- Forint

A pályázat hálózatos együttműködésben, tapasztalatok megosztásával valósul meg a 23 nyertes egyetem között. A nyertes egyetemek listája megtalálható ITT.

Pályázat

PÁLYÁZAT - Művészeti Anatómia, Rajz- és Geometria Tanszék tanszékvezetői beosztás ellátására

A pályázat beérkezésének határideje: 2020. február 11.

2020. január 27.

PÁLYÁZAT - Festő Tanszék tanszékvezetői beosztás ellátására

A pályázat beérkezésének határideje: 2020. február 11.

2020. január 27.

VISEGRAD SCOLARSHIPS

2020. január 26.

Fundamenta - Amadeus PLAKÁTPÁLYÁZAT Budapest 2020

Beadási határidő 2020. március 12. csütörtök éjfél

2020. január 23.

Konferencia felhívás

Határidő: 2020. február 29-ig

2020. január 22.

VII. VÍZ ÉS ÉLET

NEMZETKÖZI KÉPZŐMŰVÉSZETI BIENNÁLÉ

2020. január 22.

#mindentegylapra! - plakátpályázat

2020. január 1. és 2020. február 13. között

2020. január 22.

#vanképedhozzánk? - fotópályázat

A pályázat zárása: 2020. február 13. 24.00

2020. január 22.

Adj ünnepi arculatot a Magyar Vöröskeresztnek!

Beküldési határidő: 2020. március 30.

2020. január 22.

#egypercben - reklámspot pályázat

BENYÚJTÁS HATÁRIDEJE:  2020. január 1-től 2020. február 10-én 24 óráig

2020. január 22.

Kállai Ernő Művészettörténészi és Műkritikusi Ösztöndíj

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. február 14., péntek, 17 óráig!

2020. január 22.

STARTS Prize

határidő: 2020. március 2.

2020. január 22.

FESS 1 NAGYOT! − CTP ART WALL by ARC

határidő: 2020. március 9. 12:00

2020. január 21.

Fényfestészeti pályázat

Koncepció benyújtása – Leadási határidő: 2020. Január 31.

2020. január 19.

PÁLYÁZAT - Szobrász Tanszék tanszékvezetői beosztás ellátására

A pályázat beérkezésének határideje: 2020. február 3.

2020. január 18.