bezárás

Deák Dénes Alapítvány – PÁLYÁZATI KIÍRÁS A 2021. ÉVI DEÁK DÉNES ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE

A székesfehérvári Deák Dénes Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet művészettörténész, várostörténész, illetve e tudományterületek doktori iskoláinak hallgatói részére.

Pályázni
- egy évre szóló, részletes kutatási tervvel,
- szakmai önéletrajzzal
- és egy elismert pályatárs írásbeli ajánlásával lehet.

Az alapító végrendelete értelmében a pályázatot elnyerő alkotó számára a kuratórium évi 1500 USA dollárnak megfelelő összeget ajánl fel, mely negyedévi bontásban kerül kifizetésre; ezen felül egy évre biztosítja a tulajdonában levő Budapest II. kerületi kétszobás lakás használatának jogát -- a lakás közüzemi díjainak kifizetése (gáz, villany, víz) az ösztöndíjast terhelik.

Pályázatot nyújthat be bármely magyar és külföldi kutató, illetve csoport.

Az elbírálás során előnyt jelent, ha a kutatás témája kapcsolódik Székesfehérvárhoz vagy Deák Dénes szellemi örökségéhez, gyűjteményéhez.

Az ösztöndíjassal a kuratórium szerződést köt, melynek értelmében kutatómunkája összefoglalásaként negyedévente írásban kell beszámolót készíteni, majd az ösztöndíj lezárásakor tanulmányban összefoglalni kutatási eredményeit 2022. év januárjáig.
Az ösztöndíjasnak az ösztöndíj és az azt követő évben e kutatási témában megjelenő publikációiban az alapítványt mint támogatót fel kell tüntetnie.
Az ösztöndíj legfeljebb egyszer hosszabbítható meg.

A pályázatok beérkezési határideje: 2020. június 30.

Az elbírálás határideje: 2020. augusztus 1.

Az ösztöndíj első részlete kifizetésének, valamint a lakásba való beköltözés dátuma 2021. január.
Az alapítvány kuratóriuma fenntartja azt a jogát, hogy a díjat megosztva, illetve megfelelő pályázat híján ne adja ki.

A pályázatot a megjelölt határidőig alábbi címre kérjük eljuttatni:
Szent István Király Múzeum, Városi Képtár -- Deák Gyűjtemény, 8000 Székesfehérvár, Oskola u. 10.
További információ kérhető Szűcs Erzsébet művészettörténésztől, a a e-mail-címen, vagy a +36 70/453-2516-os telefonszámon.

www.deakgyujtemeny.hu

Pályázat

A BVSC-Zugló logótervező pályázat

beadási határidő: 06.16., 19:11

2020. május 25.

KOLLÉGIUMI FELVÉTELÉRE A 2020/2021. TANÉVRE

Határidő: 2020. június 22-én, hétfőn 15:00 óráig

2020. május 25.

A MŰVÉSZETEK HÁZA VESZPRÉM ÉS A MANK NONPROFIT KFT. KÖZÖS NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

A pályázat beadási határideje: 2020. június 30.

2020. május 21.

PÁLYÁZAT – Jogi és Humánpolitikai Osztály munkaügyi előadó munkakör betöltésére

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. június 3.

2020. május 19.

Deák Dénes Alapítvány – PÁLYÁZATI KIÍRÁS A 2021. ÉVI DEÁK DÉNES ÖSZTÖNDÍJ ELNYERÉSÉRE

A pályázatok beérkezési határideje: 2020. június 30.

2020. május 18.

PÁLYÁZAT – Tanulmányi Osztály tanszéki adminisztrátor munkakör betöltésére

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. május 30.

2020. május 15.

PÁLYÁZAT – Tanulmányi Osztály tanulmányi előadó, Neptun adminisztrátor munkakör betöltésére

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. május 28.

2020. május 09.

Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely

Jelentkezési határidő: 2020. május 31.

2020. május 06.

Legyünk kreatívak hulladékból!

A pályázat beküldésének határideje: 2020. június 1.

2020. május 04.

Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj

Az internetes pályázatok benyújtásának határideje: 2020. június 30. 23:59 óra.

2020. május 04.

FFS Tagfelvétel 2020

Portfóliók elküldése elektronikusan: 2020. május 31. vasárnap (éjfél)

2020. április 27.

EU4ART – OUR WINDOWS 2020

You can submit your works continuously from the 27th of April till the 15th of June.

2020. április 27.