bezárás

Standby – Szabadtéri kiállítás

2020. szeptember 4. 18.00

Budapest, Kodály Körönd

Standby - készenlét. Várakozó létállapot egy bizonytalan szituációban.

Jelenthet megnyugvást, visszatérést önmagunkhoz, egymáshoz, közben kétségek, kérdések sokaságát, amelyek megválaszolatlanul lebegnek bennünk, körülöttünk.

A festőművész a járvány előtt is többnyire a műterem magányában dolgozott, a fotográfus azonban állandó készenlétben, úton volt, ezért másként reflektált a COVID19 miatt megváltozott életünkre.

Kortárs művészeinkből is megannyi képet hívott elő a karantén időszak: humorosakat, líraiakat, ijesztőeket, a természeti környezetben feloldódókat, magányban átlényegülőket…

A Standby szabadtéri tárlat arra vállalkozik, hogy ezt az életérzést 20-20 fotó és festmény reprodukcióján, közel negyven alkotó látásmódján keresztül hívja elő egy olyan kivételes környezetben, mint a világörökség részét jelentő Andrássy út egyik legszebb tere, a Kodály körönd.

A képek a járvány miatt korlátozott lehetőséghez jutó alkotók munkáira szeretnék felhívni a figyelmet, fejet hajtani az egészségügy dolgozói előtt, és a tér még meg nem újult felén, az épített örökségre is rámutatni.

A kerítés, amelyre a reprodukciók kikerülnek, nemcsak a bezártságot szimbolizálják, de a nyitást is, hogy kiszabadulva a műterem és a galéria tereiből, az utca embere felé üzenjünk a művészet nyelvén egy mindannyiunkat érintő, eddig ismeretlen élethelyzetről.

A Standby a kortárs képző- és fotóművészeti szcéna sokféleségét több alkotói generáción keresztül reprezentálja a köröndön, de további állomásokon is készül megjelenni.

A tárlaton kiállítanak:

Ázbej Kristóf , Baksai József , Barakonyi Zsombor, Fehér László, Gesztelyi Nagy Zsuzsanna, Irina Drozd, Méhes Lóránt Zuzu, Mészáros Bori, Nagy Boglárka, Naomi Devil, Nyári István, Péterfy Ábel, Olga Tobreluts, Szabó Ábel, Szikra Ági, Tarr Hajnalka, Végh Júlia, Verebics Ágnes, Verebics Kati, Zászkaliczky Ágnes, Weiler Péter, Wolf Eszter

Bach Máté, Bácsi Róbert László, Csudai Sándor, Cedric af Geijersstam, Gombkötő Emma, Gömör Tamás, Hajdú D. András, Hegedűs Róbert, Hirling Bálint, Kovalovszky Dániel, Kudász Gábor Arion,Mártonfai Dénes, Móricz -Sabján Simon, Olajos Ilka, Pályi Zsófia, Esteban Sanchez, Sághy Tímea, Stiller Ákos, Teknős Miklós, Urbán Ádám

A projekt gazdái: Szilléry Éva és Raden Hannawati


Fehér László: Nono

exindex.hu

Hírek

Pályázati felhívás alkotói ösztöndíj elnyerésére - 2021

A pályázat elküldésének határideje 2021. május 10., 16 óra

2021. április 14.

Eperjesi Ágnes: Pont fordítva / The Other Way Around

Helyszín: acb Gallery
A kiállítás május 21-ig látogatható

2021. április 13.

Enzsöly Kinga: Generációváltás? /virtuális kiállítás

Online megnyító: 2021. április 16. 18:00
2021. április 17. - május 15.

2021. április 12.

OFF the Record vol.1.

2021. április 09.

Csató József: Broken Bones of the Heart

Deák Erika Galéria szervezésében
Megtekinthető: 2021. április 14 - május 21.

2021. április 08.

Gyógyír

Kiállító alkotók: Bartha Máté, Csontó Lajos, Fátyol Viola, Gyenis Tibor, Hodosy Enikő, Szatmári Gergely, Szász Lilla, Szombat Éva

2021. március 30.

AKÁR TÖBBMILLIÓ FORINTOT IS ÉRHET EGY ÖTLET!

Új innovációs pályázatokat hirdet az Egyetem hallgatóknak és munkatársaknak

2021. március 30.

Budapest FotóFesztivál

2021. március 27. – május 21.

2021. március 29.

INNOVATÍV ANIMÁCIÓS KISFILM ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT

Pályázat benyújtásának határideje: 2021. április 23. 24:00

2021. március 24.

Fehér László: NAGYÍTÁS

Megtekinthető: 2021. április 16-ig

2021. március 22.

NEWBORN // Kecső Endre önálló kiállítása

2021.03.19 - 2021.05.09.
Art Salon

2021. március 17.

Kik vagyunk | Fotográfiák képzőművészekről

2021. március 19. - szeptember 26.
Műcsarnok

2021. március 16.