Időpont: 2022. február 22 - március 19.
Helyszín: Barcsay Terem

Megnyitó: 2022. február 22. 18:00

Megnyitja BOJÁR Iván András művészettörténész

Kiállítók

CZENE Márta, CZIGÁNY Ákos, FESZL Frigyes, FUSZ Mátyás, GRÓF Ferenc, JOVÁNOVICS György, JUNGFER Gyula, KOÓS Gábor, KÓSA János, Adolf LANG, LENGYEL András, LOTZ Károly, PLATZER Antal, RÉVÉSZ LÁSZLÓ László, TRANKER Kata, Katarina ŠEVIC, SZÁSZ Veronika

Koncepció: RÉVÉSZ Emese
Kurátorok: RÉVÉSZ Emese, LÁZÁR Eszter
Az MKE150 projektvezetője és a kiállítás koordinátora: USZKAY Tekla
Grafika: TARCSA Rebeka

Tárlatunk arról az épületről szól, amelyben állunk. Budapest szívében, az Andrássy út (egykori Sugár út) 69. szám alatt található díszes palota arra a célra épült, hogy kiállító tér legyen. Amikor 1877-ben felvatták az épületet Műcsarnok néven, megosztva használta azt kiállításokra az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat és az Iparművészeti Múzeum. Amikor ők elhagyták az épületet, és a Hősök terén felépült a tágasabb új Műcsarnok, az Andrássy úti házat már csak Régi Műcsarnokként emlegették.

A Régi Műcsarnok épületét ma a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Bábszínház közösen használja. Közvetlen szomszédságában, az Izabella utca felől csatlakozik hozzá a művészképzés egykori iskola épülete. Az iskola és a Régi Műcsarnok épületét 1945 körül nyitották össze.

Tárlatunkkal a 150. évfordulóját ünneplő Magyar Képzőművészeti Egyetem múltja előtt kívánunk tisztelegni. Kiállításunk közvetlen apropóját az adja, hogy az évforduló évében, 2021-ben műemléki felújításra kerültek a régi Műcsarnok reprezentatív terei, így végre teljes pompájukban ragyognak Lotz Károly (1833–1904) falfestményei is. Kiállításunkkal azt az izgalmas folyamatot kívánjuk feltárni, hogy miként változott e kivételes terek funkciója, és ezáltal jelentése. A középület kulturális státuszát folyamatosan átértékelte változó funkciója; kisajátítása szimbolikus gesztus, és jól tükrözi a mindenkori hatalom kultúrpolitikájának változó értékrendjét. Kiállításunkon a történeti kronológiát kortárs művek egészítik ki, amelyek a jelenkor diskurzusába illesztve a térfoglalás – kánonképzés – reprezentáció fogalmai felől közelítik meg az épület történetét. A kortárs művekkel hangsúlyozni szeretnénk, hogy az épület története nem egy lezárult korszak lenyomata. Ma is aktív terekről van szó, melyeket a művészek és művészhallgatók nap, mint nap használnak. A Régi Műcsarnok múltja egyúttal az ő jelenük is.

Tárlatunk első egysége, Lotz Károly festményeiből kiindulva, a képzőművészet historizáló-akadémikus és jelenkori allegóriáit járja körbe, magára a művészet változó öndefiníciójára kérdezve rá. Második egysége a kiállító tér reprezentációs, kánonalkotó szerepét helyezi előtérbe, felidézve a szalon, a múzeum és a kortárs kiállító tér változó funkcióit. A középső teremben a palota építészettörténeti háttere bontakozik ki, míg a belső teremben a populáris kultúra időszakát idézzük meg, a Plasztikon viaszbáb múzeummal és a Bábszínház helyén korábban működő kabaré és színház hangulatával. Kiállításunk 1945-ig kíséri nyomon a Régi Műcsarnok történetét, a Képzőművészeti Főiskola és a Bánszínház történetével új korszak vette kezdetét, amely azonban egy következő tárlat témája lehet majd.

„A műcsarnok építésének története ismét egy szép fejezet ama mozgalmas eseményekből, melyek a hazai kultúrának múzeumot, színházat, a tud. akadémia palotáját, stb. emeltek föl. Társadalmi szövetkezés, a jótékonyság olajos korsójának fölhasználása, s egyesek buzgalma adta nekünk közintézeteinket, míg máshol fejedelmi és patronatusi kegy ajándékozta azokat, mint például Bécsnek. A műcsarnok építésére is a jó ügy buzgói fogtak kezet, s a közérdekeltségben és műszeretetben való hittel kezdték meg a munkát, mely rövid idő alatt oly eredményt vívott ki, mint kevés más.”

Támogatta:

www.nka.hu