BIKFALVI KÓRÉH ZSIGMOND
Azon magyar művészek között, kik irodalmunkban is nevet szereztek, rövid és tragikus pályafutásával Kóréh Zsigmond köti le figyelmünket a XVIII. évszázad végéről. Az ő élete se lehetett más, mint "kevés öröm, vegyítve sok bánattal". Élete sajkáját a sors Erdély keleti határától Bécsbe sodorta, hol belefáradva a küzdelembe, kimerülve a megerőltetéstől, nagy remények kilátásait temette el kora sírjába.
Bikfalván, Háromszékben született szabad székely református szülőktől, valószínűleg 1761 -ben.1 Atyja egy katonaállítás alkalmával átszökött Oláhországba. Megunván a sok buj-dosást, visszatért Erdélybe s önként belépett a székely seregbe. Fiát, Zsigmondot 1771-ben beadta a nagyenyedi kollégiumba. "Szép tehetsége - - írja forrásunk T. Gyűjt. 1828 IV. 43. lap - - még gyermekkorában kitetszett és különös hajlandóságot érezvén a rajzoláshoz, festegetett. Első munkái közül még ma is (1828.) az enyedi könyvtárban Hóra és Kloska rémítő pártütők,pasztellel készített ábrázolatait lehet látni". Egyéb tudományokban is dicséretes előmenetelt tevén, iskolai tanulmányainak bevégzése után "a német klasszis rendes Tanítójává leve". Ezen hivatalának is becsülettel eleget tevén, búcsút mondott az enyedi iskolának "és szép rnesterségi talentumát tökéletesíteni akarván, Bécsbe ment, hogy szorgalmatos igyekezete által a magyar kukura ezen ágának is díszére tehessen valamit".
Ez valószínűleg 1790 körül történhetett, mert ezen év vége felé Pesten, találjuk őt, hol a magyar színészet körül -buzgólkodik. Itt kap kedvet drámák fordítására, de első műve, a Kotzebue után készült Embergyűlö-lés és megbánás magyarosítása, már Bécsben jelenik meg 1790-ben, hol a Hadi és más nevezetes történetek szerkesztői, Görög Demeter és Kerekes Sámuel buzdítják őt ez irányban a tovább haladásra. Nyomtatásban csupán még egy fordítása jelent meg a: Nemes hazugság, szintén Kotzebue után (Bécs 1792). De fordít olaszból is s nem egy kéziratos műve évtizedekig ott volt a magyar színészet műsorán. (Szinnyei Magyar írók VI. k. 1005-6. hasáb.) Mint festőről először Földi János emlékezik 1791. június 4-éről Szatmárrál keltezett levelében. Kérdést intéz a Bécsben tartózkodó Kazinczyhoz, hogy "Kóré Zsigmond, aki Horváth Ádámot lefestette, nem tudom, micsoda ember?" Sajnos, erre a levélre nem kapunk választ, de egy másik levélből megtudunk egyet-mást e kép sorsáról.
Valószínűleg látta e képet Kazinczy Bécsben, azt rézbe metszette kiadás czéljából és ezeket írja Horváth Ádámnak 1792 október 2-áról: "Majd kiugrottam a bőrömből, midőn ma egy bécsi levelet kaptam és képedet benne leltem". A bécsi rézmetsző ugyanis "pro cor-rectura" leküldötte Kazinczynak a rajzot Regmecre. Főleg a kép ornamentikájának örült meg, mert azokat egészen úgy csinálta, amint meghagyta, óhajtotta s maga rajzolta. Jellemző az általa készített ornamentika leírása. "Tölgyfán függ a felkoszorúzott kürt és lant; jele annak, hogy Epicum Carmenben szerencsésen futottad pályádat; egy kőre basrelief módjára vagyon vésve a Delphinen nyargaló Árion, titkos jelentője nevednek; ott van a félig befedett csillagos mennygolyóbis: ' rész-szerint annak jeléül, hogy Astronomiai poëmát irtál, részszerint annak, hogy megszűntél lenni: ******. Ott a könyven a kard, akár annak jeléül, hogy Scriptor is vagy, Banderista is.... Ott a cirkalom és szegmérő, mert mathematikus is vagy; s özvegynek fia is, ott a kubusz és rajta a lélek halhatatlanságának symboluma és Volumenje. Ott végre a Templum honoris, mely nevedet még holtod előtt elfogadta"...
Íme a XVIII-ik évszázadi rézmetszet típusa! Az arckép mellékessé válik egészen a sokat jelentő ornamentika mellett. Az irodalmi érdekű, az egyén működése körét megmagyarázó dolognak olyan túltengése ez, hogy az arckép művészi értéke egészen eltörpül mellette. De ez a kor iránya volt, mely szimbólumaival mindent megmagyarázni akart s azt hitte, hogy a metszet értékét csak annál inkább neveli, minél körülményesebben ismerteti meg a nézővel az arcképezettnek nemcsak külső vonásait, hanem egész lelki élete működési körét is.
A képről magáról így ír Kazinczy: "Ha egészen eltalálta-e képedet, azt mások ítéljék meg: elég az, hogy én ebben is reád ismerek s bátorkodom állítani, hogy ez tökéletesen hasonlít a Kóré Zsigmond festéséhez. Aki gáncsolni fogja, gáncsolja Kórét, a festőt, ne pedig a rézmetszőt."
Kazinczy tényleg korrigált is egyet mást a rajzon és pedig nemcsak a mente pikkelyein, hanem a karon is. A karon igazított valamit, mert az szerinte "felette nagy és alant van hagyva".
Nem lesz érdektelen tudni, hogy a rézmetsző 12 aranyat kapott a munkájáért.
Kórénak még két művét ismerjük. Az egyik Hadik András generális arcképe s a másik egy "Magyar kisasszony" nemzeti köntösben. Mindakettőt rézmetszetben közölte a Magyar Hírmondó:1793-ban.
De pályája gyors véget ért. Sok sanyarúság után végre a közkincstárból 180 frt évi díjat kapott; ezt. azonban nem sokáig élvezhette, mert 1793 március 9-én Bécs" egyik közkórházában meghalt.
A bécsi Magyar Hírmondó így parentálta el az idegenben elhunyt magyar művészt: "A rajzolásnak és ábrázatfestésnek szép mesterségét annyira vitte vala már a megholt, hogy amihez eddig idegenek által juthatott Erdély: azt ezentúl hazafinak kezeiből nyerhette volna".
A végzet tehát pályája kezdetén döntötte sírba a sok reményié jogosító művészt, kit irodalmi ízlése, magyaros érzéke arra kvalifikált, hogy számottevő alakja lehessen a magyar szépművészetek történetének.
Egy későbbi életírója így nyilatkozik róla 1828-ból. "Hallatlan gyors előmenetele hazánkat szép reménnyel is kecsegtette, midőn a halál rövid, de dicséretes pályájának végett vetett, hazánkat pedig egy igen érdemes művészétől megfosztotta."
Kóréh Zsigmond elseje azoknak a magyar művészeknek, kiket az élet kegyetlen ttisája időnap előtt megtört s kik nagy remények kilátásait kora sírjukba temették el. (V. ö. Művészet, 1904. 203—4. lap.)
BAYER JÓZSEF
1 Kazinczy F. szükségesnek tartotta, egyik festménye után készült rézmetszetre utólag odajegyeztetni: Erdélyi fi Kóré Zsigmond fest. 1791.-"Ez kiváltképpen szükséges — írja — a XXX. esztendős korában — rá nézve." (Lev. II. k. 282. 1.)
