AZ AMERIKAI MŰVÉSZVISZONYOKRÓL

Amerikát rendesen mint csak a pénz és üzletért lelkesedő, pénzsóvár, kapzsi és materiális világot ösmerjük. Ez azonban hamis kép. Nyolc évi ott időzésem alatt elég alkalmam volt tapasztalatokat szerezni, s balhiedelmünk ellenkezőjéről meggyőződni.

Ösmerve úgy az amerikai, mint a magyar művészi életet s a külföldit is, merem állítani, hogy sehol olyan rokonszenves és irigység nélküli baráti szeretetet, mint az amerikai művészek között van, nem találtam. Sem pedig annyi ideálisan gondolkozó, minden ízében művészt nem láttam, mint éppen az általunk materiális és pénzsóvárnak tartott északamerikaiak közt.

Amerika, mint mindenben, úgy a művészetben is az individumok országa, egy már a művészetben is látható határozott amerikai zamattal. Az amerikai sikerének titka a koncentrálás arra az egy dologra, mivel foglalkozik és az önbizalom. S ezzel így van ott a művész is. Mindenkinek meg van ott a maga tárgya, iránya, ideaköre, melytől el nem tér, de amelyet minden oldalról kitanulmányozva, igyekszik abban a tökélyt elérni, így nincs is ok, hogy egymás dolgára irigykedjenek, mert az annyira eltérő munkáik egymásra üzleti szempontból sem károsak. Miután csupán festmények eladásából ott is nehéz megélni, a legtöbb festő illusztrációval is foglalkozik, amire ott igen nagy tér nyílik, New-Yorkban magában mintegy nyolcvan havi és heti folyóirat jelenik meg, melyeknek majd mindenike illusztrált és díszes színes borítékban jelenik meg; egy-egy boríték-rajzért 100—150 dollárt fizetnek, a folyóiratokban is találunk legalább egy színes műmellékletet. Ezenkívül a napilapok is illusztráltak, különösen a vasárnapi számok, hol már a címlapért kb. 75 sh, míg a vicces rajzok darabjáért, melyek rendesen 8—10 drbból álló sorozatot adnak, 5 sh, a művész díja. Még egy nagy keresetforrás a naptárak, ezek rendkívül díszes kivitelűek, s többnyire 4 színes lapon három-három hónap van összefoglalva. Aplakát-rajzok is igen keresettek s a leghíresebb művészek készítik a színésznők úgynevezett posterjait, melyek egy-egy új darab premierjekor nemcsak minden hirdetési táblán, de az összes kirakatokban is sokszor kiváló művészi kivitelben láthatók.

A portrait-festés, ha már valaki nagy ismeretségre tett szert, igen jövedelmező.

Kezdő festők néhány közismert urat vagy hölgyet a művészet pártolása címén fölkérnek modellül, ezt ott szívesen megteszik, s ha az arcképek elkészültek, a művész saját műtermében (stúdió) egy zsúrt (reception) rendez, díszesen kiállított meghívókon kéri föl a maga és a lefestettek ismerőseit s rnűbarátokat a portrait megszemlélésére. Az amerikaiak nagyon szeretik a művészeket és eldicsekednek vele, ha művész-ösmerősük van s kész örömmel mennek a studio-receptiókra, kiváltképen a nők. Ilyen zsúrokon rendesen literary és stage people (színész) is van jelen s rögtönzött kis előadás, szavalás vagy ének között szürcsölik a tejes teát vagy a puncsot. Sok esetben ilyen kis kiállítás csak színházutáni időben kezdődik, s ilyenkor lehetőleg ekzotikus s előttünk lehetetlennek tetsző eledeleket szolgálnak fel a bohém-hangulat kedvéért. Ily módon a művész megismerkedik a műpártolókkal, s szerez portrait megrendelést. Ily kisebb bizalmasabb kiállításokat tartanak a tárlatra való beküldés előtt, vagy ha a nyári tanulmányúiról hazaérkeznek.

Nagy része az amerikai festőknek csak falfestményekkel foglalkozik. Színházak, hotelek, egyetemek, bankok, középületekben mindenütt látni falfestményeket, sőt igen sok magán- és előkelőbb bérházak halijaiban is. S tekintettel arra, hogy minden államnak van külön kapi-tolja (országház), számtalan nyilvános könyvtára és ezek mind falfestményekkel diszítvék, így sok művész foglalkozik e téren is.

Számtalan művész egy-egy jó témáját, míg az közkeletű, teljesen kihasználja és divatba hozza, így a neve rövid időn ismertté lesz, s e festményeit mindenütt reprodukcióban árulják. Ilyenek pl. new-yorki szépségek, a College Girl, az évszakok, a virágok, vagy bármely más sorozatos téma. Jól ismert példa erre Gibson, ki az ő Gibson girl és Gibson widow-jával (Gibson leány, Gibson özvegy) annyira világhíres lett, s oly nagy vagyont szerzett, hogy végre maga is megunta a témának végtelen kiaknázását, s letette a tollat, (csak tollrajzot készített) s Parisba vonult festeni tanulni.

Ezen amerikai sorozatos képek reprodukcióiból nálunk is sokat látni a műkereskedésekben.

Kedvenc téma a már már kihalóban lévő indiánok. Ezeknek színpompás s különös viselete, s még mindig megőrzött karakterisztikus szokásai s mondáik illusztrációi nagy kedvelt-ségnek örvendenek.

Nagyban hozzájárulnak a művészet emeléséhez az újságok. A Heraldnak például, mely a világ legelterjedtebb lapja, minden vasárnap két lapból álló külön irodalmi és művészi sorozata van, melyben nemcsak a képek reprodukcióit láthatjuk, de beszámol az úgy a bel- mint külföldi kiállításokról, hoz apróbb atelier-híreket, a festők terveit, ideáit és miután a művészi rovat autentikus válaszokat ad művészi kérdésekben, a művész tényleg bensőbb viszonyba és érintkezésbe lép a közönséggel. Megemlítem még, hogy a folyóiratok is folyton cikkeznek a művészekről, miáltal a közönség figyelme reájuk terelődve ébren tartatik.

A műtermekkel már úgy vannak Amerikában mint a garageokkal, ma már a legkisebb faluban is találhatni egyet-kettőt. A városokban persze centrálizálódnak s műteremházakban (Studio building) vannak. Aki nem próbálta még az ilyen műteremházban való életet, az fel sem tudja fogni, milyen nagy hasznára van ez a művésznek és művészi tudásának. Egy nagy épület, mint pl. a Carnegie Hall New-Yorkban, hol 250 művész, festő és muzsikus részben lakik is, részben csak nappal dolgozik, különös egy hely: ott mindenki csak művészettel foglalkozik, csak arra gondol Ha az ember egy ily helyre belép, érzi a művészi vibrációt, mely körülveszi, mely felébreszti benne a szeretetet a művészet iránt és ellenállhatatlanul készteti a festésre, s szül benne kedvet és ideát. S miután e házban a festők egymás közvetlen közelében laknak, így nem csak kritizálják, de tanácscsal támogatják egymást, s így növelik egymás ambícióját is. Számtalan ilyen műteremház van New-Yorkban, nagyobbrészt mind a Carnegie Hall környékén, ez a Hall egyike a legrégibb és legismertebbeknek. Benne nagyobbrészt festők és muzsikusok laknak. Az északi oldalon a festők, a délin a muzsikusok. A festők mehetnek a déli oldalra is, de a zenészeknek az északi oldalon nem adnak bérbe műtermet, nehogy a sok énekóra és különféle zene a festőket zavarja. Ugyane házban van Amerika legnagyobb hangversenyterme, a Carnegie Music Hall, kétezerötszáz ülőhellyel, ez a terem az épület egyik sarkát foglalja el az első emelettől a nyolcadikig. Ez alatt van a kisebb koncert-terem, mely három emelettel megy a járda alá, ez a Carnegie Lyceum.

Az ismertebb műteremházak New-Yorkban a Carnegie Hall-on kívül a Sherwood, Van Dyck, Bryant Park, Long Acre, Gainsborough, Atelier building stb.

Itt említek meg egy kedves szokást, amely a Van Dyck stúdió épületében divatos. Ott minden télen van egy általános fogadónap, mikor a bentlakók meghívják ismerőseiket, s ilyenkor az összes műtermek nyitva vannak, s a meghívó előmutatása mellett minden műtermet meglehet szemlélni. Ilyenkor nagy élénkség van ott, mert nemcsak az összes művészek és műpártolók, de a művészetet kedvelő közönség és sajtó találkoznak. Ujabban nagy divatba jött, hogy nemcsak művészek, de orvosoknak, ügyvédeknek is műtermük van, ami nagyban megdrágítja a művészek kárára a stúdiók lakbérét. Az újabb műteremházakban maga az atelier kétemelet magasságú, belső balkonnal, onnan nyílnak a hálószobák, míg ezek alatt van a fogadó és ebédlő egy egész kicsiny konyhával (kitchenett). A közös étterem és egy általános fogadóterem a földszinten van.

E házakban, mind mindenütt másutt is, a lift éjjel-nappal jár és föl- és leszállítja az embert, a kapupénz Amerikában ismeretlen fogalom. Nem érdektelen talán az sem, hogy a stúdió-épületekben nagyobbrészt a lakbért 8 hónap alatt kell kifizetni, mert a nyári hónapban ritkább a jövedelem és a művészek is rendesen vidékre költöznek.

A vidéken is számtalan kolónia van, különösen a Maine államsziklás tengerparti részein, vagy a New-Yorkhoz közel eső Long islandban, hol az Art League festőiskolának is van nyári tanfolyama azok részére, akik nem mehetnek a nyaranta szervezett s tanárok vezetése alatt álló spanyol, hollandi vagy franciaországi tanulmányútra.

Az őszi és téli hónapokban minden nagyobb városban vannak kiállítások, leghíresebbek a new-yorkiak. Itt öt nagy kiállítás van évente minden idényben. Kezdi az Architectural League (építészeti liga) október végén, melyben aránylag nagyon kevés épületrajz mellett leginkább szobrok s minden az építészetbe vágó dekoráció, dekorativ festmények és falfestmények vagy ezek vázlatai vannak kiállítva. Ez a nagyon elegáns és látogatott kiállítás híres és gazdagon illusztrált katalógusáról. Utána vannak a Water Color Club (vízfestmény-klub) a New-York Academy, Water Color Society és a Fine Arts Society kiállításai, e legutolsó a legnagyobb. Híresek még a Chicago Art Institute, a Philadelphia Art Society és a Washington Art Gallery kiállításai.

A kiállítások megnyitásain csak meghívott vendégek jelenhetnek meg, ezek az esték a művészvilág legfényesebb összejövetelei. A kiállításokon körülbelül 30 tagból álló választott zsűri ítél. s a zsűrizés a lehető legegyszerűbben történik. Minden képet feltesznek a zsűri előtt levő állványra, s a tagok csakis számokkal szavaznak s a többség vagy egyenlő szavazatok esetén az elnök dönt.

Az l-es szám azt jelenti, hogy a kép nemcsak hogy be van véve, de a "line"-ra (vonalra) akasztandó, ez a legalsó sor és a legnagyobb dicsőség helye, különösen a kiállítási helyiség két nagy termében. A 2-es szám a kép bevételét jelenti, ezeket a többi helyekre, vagy a kis termekbe függesztik. A 3-as szám feltételes bevételt jelent az esetre, ha van ejegendő hely, míg a 4-es a szomorú halál, bár sokszor a 3-as szomorúbb, mert csak a kiállítás közvetlen megnyitása előtt veszi a művész a sajnálattal való tudósítást, hogy helyszűke miatt a műve ki nem állítható. A new-yorki jelenlegi kiállítási hely már szűk, itt a második nagy terem a legfőbb, ezelőtt egy szobroknak szolgáló belső helyiség, s ebből nyílik két kis terem jobbra és balra, ez az úgynevezett "morgue", ettől minden festő nagyon fél, mert ide kerülnek nagyobbrészt 3-as számot kapott művek.

A kiállítás rendezését a 3 tagból álló Hanging Comittee (akasztó bizottság) végezi. A kiállításra való beküldést és hazaszállítást az Artist Packing and Shipping Co. eszközli, teljesen díjtalanul és nemcsak a new-yorki helybeli kiállításokra, hanem az összes vidéki városokban tartandókra is.

A többi kiállítások a new-yorki képeket New-Yorkban zsüriztetik és csak a bevetteket szállítják a helyszínére s a New-Yorkban a kiállításon lévő művekből választanak s értesítik a művészt, hogy képe a kiállításra is be van véve. Vannak ezeken kívül Rotary kiállítások, vagyis a nagyobb kiállításokon kiválasztott festményeket díjtalanul viszik kisebb városokba, rendesen vagy tízbe, s az időközben eladott képet a művész mással tartozik helyettesíteni. A Rotary kiállításon lévő kép el nem adás esetén egy teljes évig utazik s járja az Egyesült-Államok városait anélkül, hogy a művésznek csak egy centjébe is kerülne. A Szalonba bevett képeket is díjtalanul szállítják Parisba s esetleg vissza. A kiállításokat nagy csínnal és kedvesen rendezik: így pl. a Water Color Society kiállításait az aranyhalas medencék s a kalitkákban éneklő kanári madarak nagyon kedvessé teszik.

E nyilvános kiállításokon kívül tartanak még a "Ten painters" (tíz festő) s más különböző művésztársaságok, mint pl. a Lotus Club és a Salmagundi Club etc. kiállítást, de ezekben csak tagok vehetnek részt. Vannak magárikiállítások is.

New-Yorkban igen számos műkereskedő van, mind az 5-ik Avenuen, ez New-York Andrássy-útja. E műkereskedők mindenikének külön kiállítási helyisége van s itt szoktak a magánkiállítások nagyobbrészt tartatni, vagy pedig a különböző festőiskolák kiállító csarnokában. Pár nagyobb műkereskedőnél csak meghívásra lehet kiállítani. E célból számtalan díszes meghívót küldenek széjjel, melyen a katalógus s esetleg a védnökök nevei is olvashatók. E kiállítások mindig díjtalanok. A kereskedő az eladási árnak 15—20%-át kapja, de ha portraitmegrendelést szerez, úgy 50%-ot. A nagy kiállítások bezárása után megnyílik az Art League évi záró kiállítása s a "Faker show" ("fake" = hamisítvány). Ezt a Faker show-t a művésziskola növendékei készítik s rendesen a kiállításokon ismertté vált képek, festők és modellek karikatúráit tartalmazza s a különböző irányokat s a művészi világban történt eseményeket figurázza ki

A műkereskedők nagyon szeretik a fiatal festőket a közönség elé hozni s azért protegálják őket, hogy ha bennök tehetséget látnak. S ezeket teljesen hatalmukba kerítik, annyira, hogy bár igazság, miszerint az ő segítségükkel lettek naggyá, de aztán tudtuk és beleegyezésük nélkül sem nem festhetnek, sem el nem adhatnak. Sok festő áll ilyen szerződésben a műkereskedővel, ami bizonyos tekintetben nagy könnyebbség a művészre, mert a műkereskedők tudnak a festményeknek publikumot szerezni, de viszont a művészetet nagyon is kereskedelmi nívóra szállítják le. A festményeket az összes kiállításokra csak aranyrámákban lehet beküldeni, aquarelleket csak arany passpartoutban, mert ez jobb összhatást ad, nem üt ki a többi közül egy-egy fekete vagy más színű keret.

Rendszeresen igen ízlésesek és szépek a keretek, igen lágy a mintázásuk, s az aranyozás után a festmény színének megfelelő tónussal vonják be.

Amerikában kitűnő modellek kaphatók, igen intelligensek s műveltek. A modellség társadalmi pozíció, a festők sokkal jobban megbecsülik, mint nálunk. Nagyban elősegíti azt, hogy a modellek jók, az "Art Workers Club for Women", ez a Modell-Klub, amely csaknem az összes Society-úrnők védnöksége alatt áll. A klubban az összes modellek fényképei meg vannak, s így a festők könnyen válogathatnak. Van minden nemzetiségű modell, a japántól kezdve az indiánig. A klub a Society-hölgyek által adományozott nagy ruhatárral rendelkezik, melyből a festők mérsékelt áron kölcsönözhetnek ki kosztümöket. A klub nemcsak hogy a modellek ellátása és lakásáról gondoskodik, hanem vannak nyelvmesterei, tornaterme, könyvtára stb, tart tanulságos felolvasásokat is.

A nyáron át pár jószívű vagyonos hölgy jóvoltából nyaralótelepei is vannak a klubnak, hol díjtalanul vagy nagyon mérsékelt áron küldik a modelleket üdülni. Ezt az intézményt nálunk is be lehetne hozni, nagy könnyebbség volna, úgy a festők mint a modellekre nézve. A modell rendes díja 50 cent óránként, akár akt-, akár fej- vagy kosztüm-pózra.

Az elmondottakban ismertetett és saját tapasz talataimon alapuló előnyös s utánzásra méltó állapotok mellett nem csoda, ha a fiatal Amerika oly gyorsan halad a művészet terén, s egy egészséges alapokon nyugvó amerikai iskolával fogja a közel jövőben gyarapítani a világ művészetét.