Kilencedik évfolyam, 1910    |    Kilencedik szám    |    p. 359-365.    |    Facsimile
 

 

EGY RAJZOLÓ VÁZLATKÖNYVÉBŐL

Aki nem ismeri a rajzolót, s nézi a vázlatkönyvet, amelyből egy csomó lap itt van a Művészet papírján, - - jó darabig zavarban lesz, bizonyára nem találja el e mozdulatok, emberek, koponyák és gesztusok genealógiáját. Csak sejti, valahogyan homályosan, hogy nem innen valók, a pesti boule-vard levegőjéből. Hogy mi adja ezt, maguk az emberek, akiknek egy-egy megállására, pillantására, testük egy-egy reflex-mozdulatára is ráveri különös porát valamely tőlünk távol élő társadalom, vagy az, ahogyan a rajzoló írja az ő életből kikapott megfigyelését, sokszor nehezen dönthető el. Valószínű, az igazság s művészet talán éppen az, hogy mind kettő. Hogy az ilyesmit művésznél mindig megérezhetni, illetve csakis nála érezhető meg, ellenben elmosódik, nincs jelen ott, ahol a rajzoló, ha még oly akrobata ügyességgel, közömbös jegyzeteket ad, pőre vonalakat és formákat, annak jegye nélkül, hogy gondolkodik, él és vére van.

Oly biztossággal persze ez nem végezhető, amily pontosan félreteszi, megszámozza, például egy csipkét szakértő kereskedő a belga s a sárosmegyei csipkét. E vázlatkönyv lapjai közt is a három kis gyerek, amint lábait lógatja a napban s világért sem ülne a szék közepéig; egy matrózarcú ember, amint feláll a poharak mellől, valamely korcsmai disputa pillanatában; egy szónok, kerek nagyfejű csendes úr, akinek a szivart marokra fogásán, két szeméből, a dohány örömén keresztül körülbelül a minden mindegy filozófiája hunyorog elő; kastély árkádos lépcsőjén, amint a fekete kőre ezüst hold hull s a sápadt és sóvár-fényben, karcsú testek tapadnak szoborrá a mozdulatlan éjszaka forró s önfeledt percében s egy hölgy, akinek szétdobott haján, kevésnek nevezhető ruháján, puha s elfekvő aktján egész határozottsággal látszik, hogy reggel van, pihenni szép, heverni jó, - - mindezt bárhová helyezheti, akit ily kérdés, efajta genealógia foglalkoztat. A három kis gyerek épp úgy ül, sőt: épp ily három kis gyerek ül, mondjuk, a Stefánia-útón, mint a Bois de Boulogne lombjai közt. A szivarozó fej, a nő, aki bomlott hajjal ébred, a kastély halljában nyíló szerelem lord arcú hőse nemzetközi jelenség Bukaresttől Londonig. De az alacsony, nyomott tető alatt, ahol markáns, öreg és ijedt arcok bújnak össze, gyertya ég s a falon nem annyira Descartes szelleme, mint inkább Lom-broso patologikus tanulmányaihoz stílszerű fej vet árnyékot s három csontos, száradt nő, fejükön a bretagnei asszonyok kendőjével, amint a lábas óra s kis szentképek interieur-jében, kávé és olvasó körül Ave Mariát mormolnak s akire gondolnak: a fiúval tán épp most roppan örvények felett a hajó, - - itt már könnyű sejteni, sőt biztosan tudni, hogy e grafikus képpé formált felvételeket, tőlünk távol eső pontokon, más miliőben s légnyomás alatt szedte a kóbor és figyelő rajzoló. S a nőt imitáló izmos komédiás férfiaktjánál, amint groteszk mosollyal, mozdulattal s kakas tollához hasonló felborzolt s kacér "illusion"-nal kilebben a reflektor elé, ki az, aki e mozdulaton, rizsporos grimasz-szón nem a varieték chanson-jaira, Leandre, Loutrec, Steinlen zajban, füstben s vad táncok ritmusában fogant rajzaira gondol, akik az elszálló, hajnalig élő versek, rikító ruhák, égő színek, minden fontoskodást kicsufoló torz pózok és gesztusok gomolya közt kikerestek s megláttak oly vonalakat, amelyekben élet sűrűsödik, szépség van bennük, mivelhogy ugyancsak emberi dokumentumok. E lappal ott vagyunk, ahol, kezdve a társadalmi forradalmak szónokaitól a laboratóriumok vizét forraló üstjén át a mai grafikáig, a progresszív munka, az emberi haladás fejezetei szövődtek. E lap alá Parist lehet írni, minthogy aki ismeri, tudja, hogy szerzője Parisban él évek óta. A szerző -- akit e rövid és gyors hozzászólás elején nem neveztünk meg - - Vadász Miklós.

*

A francia Simplicissimus, tudvalevő, az "Assiette au beurre". Az internacionális szocializmus lapja volna, ahol szó helyett a rajz ereje, szikrája, metsző gúnyja, támadó éle a fontos, - ha olykor, ugyanazzal a pengével, amellyel királyokról leszedi a bíbort, bankárokról az aranyat, nem döfné át a szocialista pártszervezetek átdöfhető gyöngéit. Az "Assiette au beurre" egy hetenkint képekben megjelenő XX. századbeli Juvenalis. Társadalmi, politikai, művészeti s morális fogyatékosságok felett vígan táncoló, rajzoló gullotin, amely egyik héten Paul Bourget könyveit olvasó rojalista főnemeseket karikiroz a kis polgár s a Rothschildok örömére, másik héten a "történelmi osztály"-nak csinál jókedvet a nyárspolgár s a Rothschildok figuráról, hogy végül egy váratlan harmadik héten a hideg fagy általános dermedt mosolyát keltse oly számmal, amelyet a vér pirossága fest s az elnevezése: L'anarchie.

Két számra emlékszünk, amelyekben Vadász Miklós rajzait hozta az "Assiette au beurre". Mindkettő: una tema con variazione. A Háború s a Szerelem. S ehhez hozzá kell venni a következőket. Azt, hogy ez a lap friss és súlyos tehetséggel megütött új, erős és merész hang a francia grafikában. Hogy a "Le Rire" mellett a legmagasabb színvonalat játsza, sőt jobb, mint a "Lé Rire", ahol Leandre rajzol még ugyan, de talán már ő sem a régi esprit-vel s körülötte akik rajzolnak, ezek mind Leandre szemének s kezének udvara. Számba kell venni, hogy e szatirok elméjével, macskák körmével s bohócok farsangi csörgősipkájával fegyverzett lap körül, a Parisban élő francia s idegen grafikusok mily tömegének erőfeszítése folyik, hogy: csak egy oldalt kapjanak az "Assiette au beurre"-ben. S amikor Vadász Miklós egész számon végig pörgeti az égi és földi szerelem, degenerált és kötél-idegű csókok elegáns és zilált típusait, -Vadász Miklós ekkor még alighogy Parisba ért, háta mögött a budapesti keleti pályaudvar s az iparművészeti iskola nagy, szigorú és pontos időtjelző óráival. Ma is innen van a harmincon, s ez néhány év előtt volt, amikor - - ha valaki, biografiaszerető ember arra kíváncsi - - hogy hány éves, ezt minden évszámadásnál elevenebből mondja maga a rajzoló azon a lejegyzésen, amit e vázlatkönyv lapjai közt adott, saját fejét ceruza elé dobó kedvében.

*

A mai grafika százféle szaladó, rengeteg labirintusában elhatárolni e rajzokat, megjelölni, hogy stíljükkel hová tartoznak, mi van s mi nincs bennük, valószínűen senki előtt sem túlságos komplikált feladat. Viszont az ily elhatárolás alig több, mint ráérő, a mai grafikai termelés erupciós talaján nyugodtan sétáló s széjjelnéző ember kellemes időtöltése. Nem sokat mond, mert például, ha e rajzok az angol prerafaeliták, Anning Bell

nyomán a formát betű módjára író, a japánon, Hokuszái, Utamaro-n keresztül kisarjadt dekoráló grafikával nem tartanak közösséget, ha nincs meg bennük a tömör egyszerűség oly stílusa, annyi szintézis, ami Loutrec vagy Walloton-nál már valóban néhány gyors és lendülő vonalba szorít mozgást s impressziót, - - jó, nincs meg, nem tartanak közösséget. Mindez azonban nem zavar abban, hogy ne onnét, abból a szögből, arról a felfogásról tekintsük őket, ahonnét indultak, amelynek alapján készültek. Megjegyezve, hogy legelőször csakis az lehet a kritikai szög s megjegyezve közben, hogy Walloton se jutott az ő stílusához, Loutrec se ért fel a grafikai klasszikusság magaslatáig, egyre-kettőre, a kissé nagyon zajos és teoretikus kávéházi konokság tempójával.

Vadász Miklós vázlatkönyvének néhány itt lévő darabja ("Babonás históriák", "Imádság", "Balkon") ú. n. illusztratív grafikának is minősíthető. De hogy e kifejezésnek: illusztratív, mennyire nincs itt litteráris nyomatéka, erre, magukból a rajzokból kinövő grafikus argumentumok mellett, némi indiszkrécióval áruljuk el, hogy Vadász Miklós e sorok közlője előtt jó ideig állt őszinte zavarban, míg elhatározta s megnyugodott, hogy Imádság s nem Áhítat vagy Öreg asszonyok lesz az Imádság. Ezzel szemben persze azt mondani az elvont, tudományos terminológia nyelvén, hogy a rajzoló, Vadász Miklós és minden rajzoló formákat ad, a formák elhelyeződését és egymáshoz való viszonyát a térben, ha elfogadhatóan s hiba nélkül hangzik is, azért keveset jelentő, csak fél magyarázat. Mert ekkor itt van mindjárt például egy oly kérdés, hogy Vadász Miklós - s most egyéb rajzaira gondolunk - - miért ott keresi különös vonzódással grafikus kifejezés alá kívánkozó témáit, ahol az emberek rendszerint szerelmi duo-t játszanak s felettük a mondain világ zöld fénye süt. A dolog tehát olyformán áll - - s ez nem új, oly idős igazság, mint a művészet, -hogy a rajzoló igenis formákat ad, a grafika a folt, vonal és forma energiáira épül s mégis a grafika nem azért művészet, hogy éppen csak folt, vonal, forma és valeur-ré legyen, hanem több ennél. Hogy hol az egyik, hol a másik erejét hangsúlyozva, annak legyen kifejeződése, aminek Vadász Miklós éles, tiszta szemű figyelője, ami Hokuszái, a rajz bölcs keleti zsenije szerint a "dolgok rejtelme", mindennapi polgári, dicső és megtépázott szóval: élet.

DÖMÖTÖR ISTVÁN


A BALKÓNON VADÁSZ MIKLÓS RÉZKARCA
A BALKÓNON
VADÁSZ MIKLÓS RÉZKARCA

NŐIMITÁTOR VADÁSZ MIKLÓS RAJZA
NŐIMITÁTOR
VADÁSZ MIKLÓS RAJZA

TANULMÁNY VADÁSZ MIKLÓS RAJZA
TANULMÁNY
VADÁSZ MIKLÓS RAJZA

BABONÁS HISTÓRIÁK VADÁSZ MIKLÓS RAJZA
BABONÁS HISTÓRIÁK
VADÁSZ MIKLÓS RAJZA

IMÁDSÁG VADÁSZ MIKLÓS RAJZA
IMÁDSÁG
VADÁSZ MIKLÓS RAJZA

VADÁSZ MIKLÓS VÁZLATKÖNYVÉBŐL
VADÁSZ MIKLÓS VÁZLATKÖNYVÉBŐL

TANULMÁNY VADÁSZ MIKLÓS RAJZA
TANULMÁNY
VADÁSZ MIKLÓS RAJZA

TANULMÁNY VADÁSZ MIKLÓS RAJZA
TANULMÁNY
VADÁSZ MIKLÓS RAJZA

ÖNARCKÉP VADÁSZ MIKLÓS RAJZA
ÖNARCKÉP
VADÁSZ MIKLÓS RAJZA


 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003