Tizenegyedik évfolyam, 1912    |   Negyedik szám    |    p. 142-149.
 

 

KATONA NÁNDOR

A tavaszi napsugár nagy foltokban csókolta le a hóburkolatot a hegyekről és égő színekbe takarta be őket, fejedelmi pompában. Micsoda színjáték, - gondolja a művész - - elragadtatva a lilába omló hegynek a bárányfelhős kék égbe való beleolvadásától, a sőtetkék hegyalja tompán izzó fényétől és a hómezőn játszó kékes árnyékok ornamentikájától! Micsoda színjáték, — mondjuk mi, a művész előttünk lévő képét szemlélvén —, elragadtatva attól a kacagó derűtől, mely felénk sugárzik a színekből, a tisztán látott és világosan tagolt földstrukturától s a térnek olyatén éreztetésétől, mely az alig egykét arasznyi vásznon a végtelenség illúzióját, a hatalmas hegyóriások nagyságának képzetét idézi elő!

De ez csak az első benyomás. Minél tovább szemléljük e festményt, annál inkább eltűnik az, ami az első benyomás hatását tette, a színek ragyogása az azokat hordó formákon és a színek ragyogása mögött még valami mást látunk meg: a művész természetlátásában rejlő érzéssajátosságot. Ez a legmagasabb művészi érték, ez megfog, lebilincsel s arra izgat, hogy kitárjam előtte szívemet. A természetből kiolvasott hangulat sugalmazá-sával testvéremmé fogadtam, érzésközösségbe léptünk, része lett a lelkemnek s nem érzem őt többé idegennek. Vele ujjongok, ha úgy akarja s bizonyára belém tudja majd sugallani bánatát és gyönyörét, belém kifejező erejének mesteri készségével, mellyel a természetből kiemelt hangulatokat színekbe foglalja, formákba önti és e formák és színek sajátos erejével úrrá lett érzéseimen.

Hogy a festő e képességét megérthessük, - ha ugyan meg lehet érteni az emberi szellem legnagyobb titkát? - - nézzük csak közelebbről mesterkedéseit.

 

I.

Aki ezt a tátrai tájképet festette, Katona Nándor (sz. 1864), ifjúkorában más szépséget nem igen látott, mint a felvidéki természetet, Késmárk hegyes-völgyes környékén a nagy természeti jelenségeket, amelyek az álmodozó ifjúnak érdeklődését korán lefoglalták. Földi javakkal igen mostohán volt ellátva, maga építette fel a maga világát, maga kereste meg annak ornamentális díszét, fantasztikus jégvirágok utánfaragcsálásával, papírból, amibe beleönthette egészen játszi képzeletének mozgását, hajlásait, ingását-ringását, mind megannyi titokzatos szellem illanását, repülését. Tíz éves kora óta maga kereste meg kenyerét házi tanítóskodással, miközben az ollót ceruzával cserélte fel és a képzeleti játék utánnyirbálása helyett a természeti formák mozgását figyelte, követte, rajzolgatta. Tizenöt éves volt, mikor a közelben lakó mester br. Mednyánszky László figyelmét magára vonta és ettől kezdve rendszeresebb rajzolgatásban lehet része. Gipsztanulmányokon kezdi, koponyarajzokon folytatja, hogy aztán a nagy-eöri faluvégi cigányok fej- és arcjátékait figyelje meg. Micsoda odaadással megy ki a természetbe, lesi a fű, fa, virág formáját, a fény és árnyjátékot a leveleken, később a színek is megelevenednek, természetesen a nyert utasítás szerint, amint azt egyik legelső festményén láthatjuk, "A tűznél" ülő férfit ábrázoló zsanernél (1883), a barnalátásos tónusokkal. Nagy esemény volt az Katona életében, hogy képét a Műcsarnokban kiállították, a kritika észrevette, - - Fényes Adolf volt az első kritikusa! - - összegyűjtött pár forintjával felmerészkedett hát Pestre, beállított a mintarajziskolába, a rettegett Keletihez, remegve mutatta meg neki rajzait. Az igazgató megnézi őt és rajzait, aztán kifut, behívja Székely Bertalan és Greguss tanárokat, akiket meglepett a fiatal gyerek megdöbbentő természetrészletező hajlama s vetélkedve segítenek nyomorán. Ott marad hat esztendeig az iskolán, végigcsinálva a hagyományos kurzust egész Lotzig, akinél akttanulmányaival nagy elismerést arat, de közben tájképtanulmányait is folytatja, életnagyságú alakokat fest, százszámra őrzi még ilyenfajta munkáit. Ezek között nem egy a megmunkálás becsületességével megdöbbentő erejű. Egy sástanulmányán szinte mikroskopikus szemmel nézi a természetet. Megkapó a városligeti tó hattyú, lúd, kacsa mozgásmegfigyelésére készült sok száz rajza, mint kereste a szárnyasvilág egyéniségeinek jellegző vonásait! Mikor így természetismeretben gazdagodva egy kis ösztöndíjjal Parisba megy a Julian-iskolába, tanárai J. P. Laurens, Benjamin Constant csak megerősítik őt eddigi eredményeiben. Négy esztendeig tudja Parisban kihúzni, ez idő alatt figurális tanulmányai mellett tájképtanulmányokat is folytat továbbra is, a barbizoni erdőben, a Szajna mellett, Harfleurben, nyáron elvándorol Hollandiába, átmegy Londonba, a legszerényebben él, csakhogy művészeti tanulmányainak élhessen.

Minden érdekelte, amit csak látott, a kikötőben dolgozó munkás, a csolnakot húzó kikötőmunkás, a barbizoni erdő, de főleg a fa elágazása, a Szajna vize, a londoni híd, utcarészletek és kertben dolgozó munkáslány, de bizonytalan, remegő színfelrakásban. Első sorban rajzlátó volt, a kor világos színekre vágyódásával, de nem a színből kiindulva. A barbizoni erdőben készült fakéregtanulmányai jellemzik e korbeli tanulmányait. A fa-kéreg ornamentikáját keresi ki, a háncsredő-zetet kirajzolja s a kontúrok közti foltokat színezi ki. Tollrajzain a fák koronájának elágazását a legszeretőbb szemmel követi s a papir oldalára egy árva kis pillangót fest oda vízfestékkel, a legfinomabb színárnyalatokat is kikeresve! A természet egységbe foglalását is csak szénrajzaiban kísérli meg s hangulatait a fény és árnyék ellentéteiből igyekszik kifejteni.

Ez időben azonban nem tájképfestőnek készült, lelkében alakok és csoportok kavarogtak, amit rendkívül szorgalmasan festett akttanulmányai is igazolnak. Vázlatkönyvek százai, mappákba temetett szénrajzok megszámlálhatatlan sorai beszélnek szorgalmáról, arról a mohó természetkutató ösztönről, mely benne lánggal lobogott.

Így került haza, Pestre; ösztönéíja kifogyott, most már magára volt hagyatva s ő oly tehetetlennek érezte magát az élettel szemben. Hazament Késmárkra s ott Mednyánszky fogadta, Nagy-Eörön tartotta, tartotta egy, tartotta két évig, ott nyomorgott öt évig. Egypárszor visszautasították a Műcsarnokban, de másszor el is fogadtak tőle, a millenniumi kiállításon is részt vett, ez volt élete legválságosabb helyzete. Pénze nem volt, még festékre se igen telt, szivarskatulyákra festette színálmait, de dolgozott tovább, színes ceruzarajzokat, szénvázlatokat, mindent, ami ott elibe került.

Első sorban mozgástanulmányokat. Teheneket, lovakat, ökröket, kecskéket száz és száz jellegző mozdulatban, legelészés közben, munkában, a patkolás, kovácsolás pillanatában, rötlivel, kék ceruzával, szántásra hajtott, ekevasat húzó lovakat szélesen, a jellegző vonalat keresve, főleg arra ügyelve, hogy a mozgást adó konstrukciót megőrizze.

De később, mikor csak pénzhez jutott, festegetett is. Két nyáron, 1895 és 1896-ban Alsó-Tátrafüred gyógytermében kiállítást rendezett, apró színvázlataiból, olcsó áron 200 forinttól lefelé, pedig ezek között már igen sok a nagyon finom természetmegfigyelés. Parisból, hollandi útjáról hazahozott színvázlatai ezek, a Tátrában készültekkel kiegészítve. De nem ilyen vegetativ életről álmodozott ő. A spanyol inkvizíció minden kínját elszenvedte, de nem tudott magán segíteni. Teltek az évek, egyszerre segítőre talált. Pestre hozták, a Nemzeti Szalonban Hock János bemutatta és általános figyelmet keltett. Ez 1898 decemberében volt, 1899 májusban egy új kollekcióval mutatkozott be, a következő évben a Műcsarnokban is, siker siker után éri, úti segélyt kap, a Műbarátok ösztöndíját megnyeri s 1901-ben a Műbarátok körében kollektiv kiállítást rendez, melynek elhatározó a sikere s ez fokozódik az Andrássy-díjon át (1905) az aranyéremig (1910).

 

II.

Az a pár esztendő, Nagy-Eörön, oly közel a sikerhez és mégis oly távol tőle, telve égő szomjuhozással utána, tantaluszi kínokat állva ki, elhatározó befolyással volt egész életére. Megadta neki az uralkodó alaphangulatot.

Már rég elpusztult volna, ha meg nem vigasztalja és erőt nem ad neki a küzdelemhez ez az egyetlen egy erő: természetrajongása. De ez épen élt benne, azután is. Csakis ott érezte jól magát, a magányban, a rengetegben, az atmoszférikus változások közt, metsző hidegben, zivatar előtt, a nap lementét csodálva, a feljövő hajnalpírt lesve, a természet panteisz-tikus híve maradt ő. A rengeteget járni, az őserdőt kutatni, az embertelen vadonban elbújni, ez ír volt sebére. Festékes doboza és kis motorja a mindene. Vagy tutajra kelni és a zuhogó, rohanó Vág hullámain — vízbe esve, tutaj alá kerülve, de mégis eljutva Komáromig, csodaszép tájakon megszállva — megnyugtatta tépelődő lelkét. A természetben minduntalan rokonra talált, életérzésének testvérére ismert, uralkodó alaphangulatát olvasta ki belőle. Az életben ezer rém kínozta, régi kétségek marcangolták, ellenségek leskelődtek rá, más által át nem érezhető fájdalmak tépdesték, a természet enyhületet adott, egyedül a természet. De nem minden természet, csak az ő természete, mely vele búsult, vele érzett, vele borult ködbe, párába burkolódzott, bánatos hangulatokba merült s ő áhítatos szemmel figyelte. Figyelte az ősz komorságát, az, esti naplemente egybeolvadó árnyalatait, a reggeli szürkület ezüstös fényét, a patak partja némaságát. Mindenütt néma bánat szólott hozzá. Figyelte és megfestette és belelopta az alaphangulatot, a természet és a maga lelke hangulatát, mely azzal úgy megegyezett. Ez megnyugtatta. Mert testvérével foglalkozhatott, érzése társával és a buddhista titkos rajongásával merült el a természet forma- és színvilágába, a hegyvidék és az erdő, a magányos tengerszem tükrének, a hegyi patak rohanásának, a tarpataki vízesés viharos omlásának romantikusán átérzett ábrázolásában.

A Műbarátok körében bemutatott gyűjteményben ez a melankolia visszhangzóit. Variációkat adott a g-húron. Kacaghatott körülötte a napsugár, űzhette szenvedélyes játékát a hajnali pitymallat, égethette kényekedve szerint a forró napsugár: ő állott érzéketlenül, egymagán, a tomboló szenvedelmek közepeit.

De ha jött az est, ködök borultak a hegyhátakra, gőzök párologtak a mocsarak fölött, párás levegő borita a folyamok partjait s az egész természet egy nagy atmoszférikus egésszé vált, itt az ő világa!

A melankolikus szótlan ember barátjaira ismert, akik megnyilatkoztak előtte, fojtott bánataikról, néma szenvedéseikről s titkos sebeikről beszéltek előtte: önmagára ismert. Egy-egy fényhatás kitárta titkát előtte: látta a havas erdőszélen a fák között vörös tűzijátékkal elpusztuló napot, amint erőlködik, hogy még egy búcsúpillantást dobhasson kedvenc fái közé s annak a haldoklásában sírt az ő szíve. Az esti szürkület végigfeküdt nagy nyugalommal a szélmalom körűi, hogy a falu házainak a messzi távolból átrezgő kontúrjait csak sejtesse, mi mást érzett ő ebben, mint ifjonti álmainak eltűnését, rajongó szívvel lesve azok végső fellobbanását?

Ahol járt-kelt, — s a legszerencsésebb intuícióval mindig odajutott — ahol rokonra talált, képpé formált minden benyomást. Legközelebbi rokona a holland táj: a párás levegő, mely egységes tónusokba olvaszt mindent, a holland klasszikus mestereknek is megsúgta a tónusharmónia titkát. Megtalálta ezt a dunaparton is, a ködös reggelek barnás tónusaiban, de a felvidéki lég szürkés-gyöngyszínű harmóniáiban, a zöldeskék ég játszi egybeolvadásaiban, az esti szürkületbe borult alvó faluban, az erdő széle barnás-zöld háttereiben mindenütt néma bánatának szomorú dallamait fejezte ki. Nem kereste a kolorisztikus hatásokat, nem a színek kifejező jelképeit, ő lelkének egységes, állandó, nagy tartalmát: a melankóliát a természetérző szenvedélyével juttatta érvényre. A fénymegtörések, a színegybeolvadások, az atmoszférának mindent egybefoglaló tónusegységei izgatták képzeletét, termékenyítek meg érzéseit, lévén mindmegannyi melankolikus hangulatok teremtésére kiválóan alkalmatos.

Látható volt ez a kollektív-kiállításon vagy száz színvázlatán, szinte csak sejtetve, a maga számára jegyezve fel hieroglifás jelbeszédben azt, ami megkapta, hogy aztán kifejthesse nagyobb műveiben a bennük rejlő érzéseket, - hosszú, nehéz munka árán, ezer fortély segélyével, — noha oly egyszerűen letétinek hatott mindegyik, inkább sejtelemtől, ösztöntől sugalmazva készültnek. Ez volt elemi hatásuk erejének titka.

További fejlődése változást hozott, még pedig igen üdvöset, megmentvén őt az egyhangúság veszélyétől. Nyomról nyomra követhettük ezt a fejlődést a Műcsarnok kiállításain.

Kedélye láthatárán tisztultak a ködképek, az új környezet, a siker, az elismerés, a Velencéből, Düsseldorfból, Münchenből visszhangzó biztató hangok felderítették, lehullott a fátyol és szeme érzékeny lett a tisztább fényhatások iránt is. A fény pedig színteremtő s Katona fejlődése megindul a szín felé. Persze egy Ferenczy ujjongó színszeretetét, egy Perlmutter színviharzását az ő művészetében hiába keresünk. De a következetes impresszionizmus kizárólagos reflex visszaadását, a formát felbontó, szétszaggató, szinte el-elsikkasztó fényfestés végletét sem.

Lépésről lépésre követhetjük őt színhódításában.

Eleinte a diffúz fények, az átmeneti pillanatok fényjátékában felcsillogó színellentétek érdekelték. Mint valami bevehetetlen vár, áll őrt a hegyszoros, előtte lándzsás, mogorva katonák a tömérdek fenyők, az est rájuk borul, fekete fátyolba omlik minden, csak az égen siklik végig a lemenő nap, felragyog -tatva a fehér bárányfelhőktől megszaggatott kék eget, mely visszatükröződik az előtér mocsaraiban. Egy pár pillanat és lebukik a nap s kihal a fény és a fénytelen éjszaka csöndje uralkodik. Nyugtalanítóan izgalmas ez átmeneti pillanat hangulata. A színek és értékeik teremtik...

Ezek az atmoszférikus csodák, melyek a hegyek tiszta levegőjében hihetetlen színerőben nyilatkoznak meg, most mindjobban lekötik Katona képzelődését. Eső közben íme lila színt ölt az ég, barnás füstöt ereget a zöld hegyoldal, az előtéren ragyogó smaragdokban csillog a zöld gyep, — lila, kék, zöld: csupa szín. Hová lett a szürke esőpára? Enyhe téli napon látja, amint párázaíos felhőkbe nyúlnak be a kék és lila hegyek, alattuk zöld fenyőerdő és az előtérben meleg sárgában ragyog a hósík. Ismét kevés szín, de értékeik intenzitásával ragyogó tűzijátéknak hat. Most már az eső utáni ragyogó színcsillogást figyeli meg, amikor a felhők elvonultak, a nap kibukkan, a kék égen fehér felhők lebegnek, a zöld gyep halavány sárgászöld árnyalatban fénylik, a hegyoldal gyepornamentikája tisztán látható s kékes alapon sárgászöld foltokban, mint valami ragyogó szőnyeg, mosolyogva piheg. Ezt az ornamentális hatást figyeli meg a naplemente fényében, amint a hóval betakart fenyők között kibukik a lemenő nap s a ráfagyott hó a fák ágazatai közt fantasztikus jégvirág rajzolataként hat.

Az átmeneti csodák meglátásában és kifejezésében kifogyhatatlan. Látja, amint a zivatart sejtető szélcsendben, félő bizonytalanságban, lélegzetét visszafojtva áll a természet. Az egész jelenetre egységes világítás borul.

Egy pillanat és szél keletkezik: újabb kép. Felhők borulnak a hegyekre, a fehér sziklák közt, a part zöld növényzete közt, omlik a víz, vége az egységes világításnak. Százával csinált színtanulmányokkal fejlesztette ki szemét az ilyen alig észrevehető atmoszféraváltozás megrögzítésére és újabban eljutott a tiszta színek szinfoniájáig, főleg téli tájaiban, ahol a hó fehérségének egyre változó árnyalatai adják meg az uralkodó hangot. Ilyenkor valami rózsás tónusharmónia keletkezik, amint ráül - a csikorgó hidegben - a fehéres hó a sárgás házakra, a szürkés hó a fák ágaim, a kékes árnyékokkal megszakgatott hómezőre, mely fölött zöld ég domborul. Az egész: színcsillogás...

Megváltozott hát a hangulata, de az, hogy hangulategységeket őriz meg, az az ő soha meg nem változó festői ereje. De mivel hozza ki? Csak egy pillantást vessünk festőműhelyébe és azonnal látni fogjuk...

 

III.

Látni fogjuk, hogy mindezen finom hangulat mögött egy egész, egy szervezett, egy összefüggő rendszer van. Hogy azok az ezerszámra telerajzolt vázlatkönyvek, az akt-, táj-, alak- és állattanulmányok, azok a mozgás, színérték és színárnyalatmegfigyelések mind csak egyetlen egyet szolgáltak: a hangulat végtelen finomságainak halálos biztonsággal való visszaadását. Emlékezetét erősítették. Ami Liszt Ferencnek ujjgyakorlatai voltak, a napi tízórás skálázás, annak felel meg a bádogdobozokba rejtett ezer és ezer vázlat. De ezt szolgálja Katona akkor is, ha jár-kél, néz és figyel s néha-néha jegyzőkönyvébe vet egy pár számot: 1. 2. 3., -la 2C 3b. Ez hieroglif, de ő elolvashatja. Mint Corot emlékezete táplálására, a valeurök viszonyát jegyzi fel. Neki ebben a pár számban egy sajátos hangulat egész rendszere rejlik, ennek alapján akár megfestheti.

Ehhez járul a nagy gyakorlat alapján kifejlődött biztonsága a mozgásnak foltba foglalására; állatalakjai, emberei, melyek pan-teisztikus látása folytán csak részei az egésznek, nem élnek külön életet, csak belefoglalhatok a természetes háttérbe és néha mindössze egy-egy apró folt, de e folt halálos biztonsággal letett: titka ott van a vázlatokat őrző mappákban, mert csakis ezek után tudja most őket a maguk helyére tenni,

Ne gondoljuk, hogy az impresszionisztikus formalátás csak amolyan felületes odakanya-rintás, minden igazi művésznek érzését tudása ihleti, Szinyei Majálisán a háttérben két nap-ernyős női alak jön le a lankás két oldalán,-mindkettő csak oda van lehelve remegő foltban. Azt hinné a néző, ha észreveszi, hogy csak valami véletlenül odacsapott festék-pamacs. Pedig e mögött is sokszor kipróbált tanulmány rejlik. Figyelembe nem vett, padláson tartogatott vázlatai közt megtaláltuk ez impresszionisztikusan látott csoporthatásnak próbálgatásait, ami a probléma tudatos felvetésének és művészi gondossággal való kivitelének ékesen szóló bizonysága, így van Katonánál is. Apró tájképeinek még apróbb alakjait főleg állatalakjait, a legelésző tehén, a vályúból ivó ökör, a sziklát járó kecske mozdulatát, mind a legimpresszionisztikusabb igazsággal, de kitanulmányozva, most már játszva ábrázolja. Addig nézte, figyelte és kutatta, míg része lett énjének és szabadon alkalmazhatja őket. Egy forró augusztusi éjjel, még 1904-ben, egy lengyelországi kolostor elé kerül, Varsó mellett, szép, tiszta holdvilágos éjjel. A magányos kolostor hosz-szan elnyujtózkodva tükröződött a víz tükrében, csodálatos színharmóniát teremtve. Egész éjjel ott állott a kolostor előtt, lesve, kutatva e színharmónia titkát: Miféle eszközökkel teremtette meg a természet e hangulatot?

A probléma életkérdéssé vált előtíe, a saisi fátyolt le kellett rántani e jelenségről és a folyamat nyitját meg kellett találnia.

A holdfény misztikus és mágikus ezüst fénybe mártotta a jelenséget és fokozta ezt tükröződéssel a nyugodt vízben, valeur-különb-ségeket teremtve, rendkívül gazdag árnyalatokban. Állt-állt e jelenség előtt, lesve, kutatva, rajongó izgalommal. Egész lénye fel volt dúlva. Hiszen a hangulatteremtés problémája művészete titka, lényege, a legfőbb művészi probléma, ami a tájképfestőt érdekelheti.

Aztán ceruzához nyúl és egyremásra keresi a művészi formát, előbb csak sematikusan, aztán részletrajzban, aztán feljegyzi a megfigyeléseit: "Meleg szürke egység, - - olvassuk - - a fekete foltok a tükörképben világosabbak, - - a fal színe meleg - tükrözésben sőtetebb, - az ég színe rózsásan szürke, — víz szürkés, - a tükrözésben nincs semminek szilhuetteje, — a szilhuette elmosódik a vízben". És nézte, nézte sokáig a csodát, mint változnak az ezüstfénybeh a színek, omlanak nagy foltokba, verődnek kékesfekete és ezüstfekete ellentétekbe, a legfinomabb, a leggyöngédebb átmenetekben. Remegve várta a reggelt, a napfényt, sietett megfesteni azon mód, amint még lelke telve volt a képzeletében megalkotott belső képpel, mely ott állott előtte színben, formában ki-alakultan, a melyhez a rajz, a jegyzet csak emlékeztető. A kép az 1908-iki tavaszi kiállításon mély hatást tett, az állam megvette; benne van Katona egész művészete: színértékek finom árnyalatainak hajszáléles kiszámításával megteremtett mélységes színhangulat ábrázolása.

LÁZÁR BÉLA

 

TÁJKÉPVÁZLAT KATONA NÁNDOR JEGYZETEIBŐL
TÁJKÉPVÁZLAT
KATONA NÁNDOR JEGYZETEIBŐL

TÁJKÉPVÁZLAT KATONA NÁNDOR VÁZLATKÖNYVÉBŐL
TÁJKÉPVÁZLAT
KATONA NÁNDOR VÁZLATKÖNYVÉBŐL

MOZGÁSTANULMÁNYOK KATONA NÁNDOR VÁZLATKÖNYVÉBŐL
MOZGÁSTANULMÁNYOK
KATONA NÁNDOR VÁZLATKÖNYVÉBŐL

TÁJKÉPVÁZLAT KATONA NÁNDOR VÁZLATKÖNYVÉBŐL
TÁJKÉPVÁZLAT
KATONA NÁNDOR VÁZLATKÖNYVÉBŐL

CERUZARAJZ KATONA NÁNDOR VÁZLATKÖNYVÉBŐL
CERUZARAJZ KATONA NÁNDOR VÁZLATKÖNYVÉBŐL

MOZGÁSTANULMÁNY KATONA NÁNDOR RAJZA
MOZGÁSTANULMÁNY
KATONA NÁNDOR RAJZA

MOZGÁSTANULMÁNY KATONA NÁNDOR RAJZA
MOZGÁSTANULMÁNY
KATONA NÁNDOR RAJZA

LENGYEL KOLOSTOR HOLDVILÁGNÁL KATONA NÁNDOR CERUZARAJZA
LENGYEL KOLOSTOR HOLDVILÁGNÁL
KATONA NÁNDOR CERUZARAJZA

LENGYEL KASTÉLY HOLDVILÁGNÁL KATONA NÁNDOR FESTMÉNYE A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN
LENGYEL KASTÉLY HOLDVILÁGNÁL
KATONA NÁNDOR FESTMÉNYE A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003