A MŰVÉSZI KÉPZELET

A művészet alapproblémáját a művésznek a természethez való viszonyában keresvén, minden kor esztézise e viszony kutatásának körén belül jelölte ki a képzelet szerepét. A természettudományban győzedelmeskedő evolúció-tan hatása alatt a művészettudomány is megállapított egy ú. n. munkahipotézist, mely egy egységes fejlődési sor megalkotását követelte, melyben fokról fokra, a természetnek minél pontosabb visszaadására való törekvést figyelhetünk meg, s a művészi képzelet szerepét a természetábrázolásban való közreműködésben jelölte ki.

Ez a föltevés azonban hovatovább nagy ellenmondásokhoz vezetett. Észrevették, hogy vannak egész korok, amikor a művészek törekvése nem illeszthető be a természetábrázolás fejlődési sorába. Ezeket egyszerűen munkaszünetnek jelentették ki, arra nem is gondolva, hogy ilyenkor talán a művészet nem is törekedett természetábrázolásra.

Ez a jelenség pedig igen gyakori.

Majd minden korban találkozunk ugyanis e kettősséggel, azzal, hogy a naturalisztikus törekvések mellett ott találjuk az antinaturalista törekvésű. absrakt művészetet, amit ha észre is vettek, de rosszul magyaráztak. Az egyiptomi szobrászat monumentális abstrakcióit pl. nem lehetett eltitkolni, de forma-egyszerűsítéseiket primitiv tudásnak, vagy az anyaggal folytatott küzdelemben a kezdetleges eszközöknek tulajdonították. (Soldi.) A hieratikus egyiptomi szobrászat monumentalitása mellett és egy időben találtak azonban megdöbbentően mozgalmas és részletező szobrászatot, melynek realizmusához csak a mykenei és krétai falfestészet optikai képegységet visszaadó naturalista művészete fogható. Egységes és állandó művészetről lehet-e itt beszélni? így a művészet egész történetén át kimutathatjuk a fejlődési sor párhuzamos voltát, (aminthogy egy, legközelebb a strassburgi Heitz cég kiadásában megjelenő "Die beiden Wurzeln dér Kruzifixdarstellung" c. munkánkban a példák egész sorára hivatkozhatunk). Mi adja e jelenség magyarázatát? E két törekvést faji tulajdonságra, a környezet hatására, vagy más materialisztukus okra sem lehetett visszavezetni. A végső magyarázatot csakis lélektani alapon kereshetjük. A művész kép-zeleti képeit objektiválja mindkét irányban, s az ellentét bizonyára azon a módon alá pszik, ahogy a művész belső képének kialakulásához jut, melynek formájához keresi a kifejezési eszközöket. A művészi alkotás lényege a belső kép formálása. Ez lehet aztán kétféle. Mi formálja a belső képet? A művész képzelete. Fel kellett tehát tennünk, hogy kétféle művészi képzelet van, más-más célzattal és más-más ideállal. Nincs tehát egységes esztétika, mert kétféle művészi törekvés van a kétféle művészi képzeletstruktura miatt, amely a művészi sor kétféle kialakulását idézi elő.

Azt, hogy kétféle művészi akarat van, többen észrevették. Riegl és Woringer magyarázni is próbálták, de a végső forrás: a kétféle művészi képzelet, az abstrakt és konkrét, mely befolyásolja az egyes művészi akaratot, irányítja is, meg is szabja.

Megfigyelhettük e jelenséget nemrég két kiváló mesterünk kiállításán, Székely Bertalan hagyatéki kiállításán a Műcsarnokban ésSzinyei Merse Pálén az Ernst-múzeumban. Most két poláris ellentétű képzeletstrukturájú művész képzeletmechanizmusába pillanthattunk be, főleg ismert munkáikhoz készült előkészítő rajzaiknak tanulmányozása közben.

Lássuk ezt két jellegző példában.

Szinyei Merse Pál képzelete a tiszta konkrét képzelet típusa, tele szemléleti képpel, melyet emlékezetében elraktározott, ezek közül egy a szokottnál mélyebb benyomást kelt benne, s ez az érzése kiváltja belőle a képzeleti képet, s minél mélyebben hatott rá a percepció, annál jobban módosul a képzeleti kép, mint a nyugtalanul mozgó víz tükörképe. Ez a tükörkép — ez a lelkében támadt belső kép -egy pillanat alatt magába szív száz meg száz elemet, egyre gazdagszik részletben, de ott él, ott marad a lelkében, csak be kell hunynia a szemét és látja maga előtt a képét.

Ilyen volt Szinyei képzelete, aki télen műteremben festette a Majálist, mert látta maga előtt a kép minden elemét és az egészet, színben és a színek egész orchesztralis hatását, az alakokhoz modemeket is használva, de egyre összehasonlította a lelkében élő képpel, melyben kezdettől fogva le volt téve az egész, vizionáriusan felfogott egységben, úgy, ahogy azt a természetben nyert élmény sugalta, érzése megformálta és a természet gazdagítottaEzt a természetadta benyomást, mely extá-zisba kergeti a művészt és megteremti képzeletében a benyomás művészi formáját, ezt az első impressziót megőrizni, a természet véletlenségeit, pillanatig tartó mozzanatait visszaadni a szín és atmoszféra változó hatásában, ezt keresi egy olyan konkrét képzelet-struktúrájú művész, minő Szinyei.

Az Ernst-múzeum Szinyei kiállításán ezt igazoló intim vázlatokat mutathattunk be, rajzokat, melyek képzeletműködését jellemezték. A rajz nála sohasem játszott lényeges szerepet. Mint Munkácsy, akinek műtermében "félrerakott, használatlan holmik között" bukkant rá Rippl-Rónai néhány kartonjára. Első szóra neki adta őket Munkácsy, mert hiszen az ilyesmi csak az "emlékezet támogatója, reggeli, de hol van még az ebéd, meg a vacsora!" (Rippl-Rónai: Emlékeim, 19. lap). Szakasztott ez volt a felfogása ezekről Szinyeinek is. Hiszen ő sohasem csinált rajzot a rajz kedvéért, ő mindig színben gondolkozott, rajzai nagyrészt csak diszpozició-tanulmányok, részletkérdésekre adott válaszok, első ötletek, melyeket csak azért jegyzett fel, hogy emlékeztesse őt a képzeletében élő képre; a rajzra, bármily hiányos is, csak rá kellett tekintenie, hogy egyszerre egész színpompájában lássa maga előtt képét.

Tintoretto a Scuola di San Rocco freskóihoz színvázlatokkal versenyzett - - amiért a többi, kartonnal jelentkező művésztársa megorrolt —, de Tintoretto azzal védekezett, hogy ő színben látja a világot, ő festés közben rajzol. A jernyei régi műterem poros szögletében fetrengő régi mappák vázlatai is színben gondolt, de soha meg nem festett, megálmodott tájképeket is őriztek, vagy öt darabot közlünk belőlük, mind néhány firkantás, inkább diszpozíció tanulmány, de a fiatal Szinyei látta őket napfényes szépségükben. Ugyanebben a rajzmappában - - talán Böcklinnel folytatott művészviták visszhangjakép egy németnyelvű önvallomást találtunk, az se rajzproblémára vonatkozik, hanem a pleinair részletkérdése, s így hangzik: "Én a lokális színeket kivétel nélkül igaz értékükben és teljes hangzásukban csak a napfényben látom. Itt a különböző helyiszínek a legélesebben elkülönülnek." Ez a megállapítás 1872-ben, amikor e bejegyzés történhetett, döntő fontosságú megismerés lehetett a szétszórt világítás problémájával viaskodóra. Egyszerre vakmerővé és öntudatossá tette, így lát, így érez ő, ezt a nagy kvalitását figyelte meg és igyekezett azt kifejezni.

Ez volt Szinyei gondolatainak anyaga, egészen más, mint az abstraktképzeletű Székelyé; őt a természet optikai benyomása izgatta és ihlette. A tárgyak közt hullámzó levegő különböző színes fokozatait figyelte, a levegő különböző színértékeit, a színeket váltó árnyalatokat, fokozva a színek tüzet, kikeresve a megfelelő kiegészítő színeket, melyek érvényesülnek az árnyékokban is. A természet nagy színcsodája érdekelte. Új színharmóniákat látott meg a természetben. Majálisán a zöld, kék és piros alapszínből indult ki, melyeket egy szivarskatulyára ráfestett, s ebben a néhány színfoltban adva volt harmóniájának minden eleme. Első nagyobb színvázlatában igyekezett az összes színárnyalatokat meghatározni azon belső kép után, mely lelkében élt.

1. VÁZLAT A MAJÁLISHOZ
SZINYEI MERSE PÁL VÁZLATKÖNYVÉBŐL
A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN

2. VÁZLATOK A MAJÁLISHOZ
SZINYEI MERSE PÁL VÁZLATKÖNYVÉBŐL
A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN

Ezenközben készült egypár rajza, mind olyan, amelyet a végleges műben nem használt fel, mert ő csak akkor rajzolt, ha valamely részletet nem látott tisztán lelki szemével, s csak azt rajzolta le, amit a részletből nem tudott, vagy nem jól tudott. Még legtöbbet a szőke, rózsaszínruhás nőnek deklamaló feketekabátos férfi foglalkoztatta és a borospalackot a földbe állító guggoló férfi alakja. Az elsőt (1. ábra) előbb kinyújtott lábbal a fűre heverészve látta, de mert talán átvágta volna a rózsaszínű ruhát, vagy elnyúlt volna a hasonfekvő alakig, vagy hogy a csoport egységesebb legyen, mindenesetre megváltoztatta és most felhúzott lábbal ül a lány mellett. (2. ábra). Érdekes, hogy mily hirtelen kapta meg a mozdulatot! E vázlat egypár vonala teljes egészében belekerült a színvázlatba, de sokkal világosabban a kész műbe. Ugyané lapon a rózsaszínruhás nő mozdulatát és re-dőzetét külön is feljegyzi, de nem tartja meg, csak mint egész, a mozgás-motivum maga él tiszta formában képzeletében.

3. VÁZLAT A MAJÁLISHOZ
SZINYEI MERSE PÁL VÁZLATKÖNYVÉBŐL
A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN

4. VÁZLAT A MAJÁLISHOZ
SZINYEI MERSE PÁL VÁZLATKÖNYVÉBŐL
A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUMBAN

A guggoló férfi alakja legtöbbet foglalkoztatta, erről az alakról négy-öt vázlata maradt, kettőt közlünk (3. és 4. ábra), de egyiket sem fogadta el. A vázlaton azon gondolkozik, hogy ne inkább lehajló, a palackot lába között, vagy jobblába mellett földbetoló mozgásban ábrázolja-e? Mind teljesen jelentéktelen részletkérdés - - s mégis a végső forma a legjobb megoldás minden esetben —, s mindez csak azt bizonyítja, hogy ő eleve készen volt művével még festés előtt, melynek tovafejlesz-tése tulajdonkép nem is egyéb, mint ahogy Rousseau írta, a képzeletben kikerekedett festményről a fátyolnak fokozatos leszedése.

5. VÁZLAT A ROCOCOHOZ
SZINYEI MERSE PÁL VÁZLATKÖNYVÉBŐL

Érdekesen illusztrálja ezt a Rococo első ötlete (5. ábra). Még 1872-ben írta fel néhány tollvonással, igazán csak emlékeztetőül, de úgy, ahogy az teljes készségében megjelent lelke előtt. A hölgyeket üdvözlő úr hátrahajtott kalappal bókol itt; a kis színvázlaton előretolja kalapját, de a kész képen újra visszatér az első ötlet formájához, ahogy az legelőször bukkant fel képzeletében.

6.VÁZLAT A POGÁNYSÁGHOZ
SZINYEI MERSE PÁL VÁZLATKÖNYVÉBŐL

7. VÁZLAT A POGÁNYSÁGHOZ
SZINYEI MERSE PÁL VÁZLATKÖNYVÉBŐL

A Pogányság is csak mint színprobléma érdekelte, a női és férfi testszín ellentéte, de első felbukkanásában volt valami irodalmi sallangja is, amint a kis Ámor a nőt a férfihoz tolja (6. és 7. ábra), s a vázlatokon az alakok lábtartása volt még valamelyest bizonytalan. De mihamar a színprobléma lett egyeduralkodó, amint azt az újonnan megtalált színvázlatok igazolták. A konkrét képzeletű művész egyszerre szín és fényhatásában látja meg az egységes összképet, a vázlat csak az egyes emlékképnek a képzeleti képbe való beleillesztését segíthette elő, a részlet-tanulmány sokszor csak tanakodás afölött, hogy nem lenne-e jobb egy újabban elképzelt részlet, mint például a Pacsirtának női akttanulmányai, melyek közül azonban egyik sem adta a végleges formát (8. ábra), mely valószínűleg az első vizio megőrzése volt. A lila arcképhez készült redőzet-vázlat talán az egyetlen kivétel (9. ábra). Ez valamivel részletesebben kivitt tanulmány, majdnem rajz, de tulajdonkép csak emlékezetsegítő azért ez is... Nemcsak Munkácsynak, de Paál Lászlónak is ilyenfajtájú volt a képzeletstrukturája, a természeti benyomás érzésvihart támasztott lelkűkben, mely felverte a képzeleti képet, a maga erős vizionárius erejében. Minden változtatás csak arra szolgált, hogy ezt az eredeti képzeleti képet minél intenzivebben ábrázolhassák.

8. VÁZLAT A PACSIRTÁHOZ
SZINYEI MERSE PÁL VÁZLATKÖNYVÉBŐL

9. VÁZLAT A LILA ARCKÉPHEZ
SZINYEI MERSE PÁL VÁZLATKÖNYVÉBŐL

A konkrétképzeletű művész képzeletének ez az erős érzéki színezete mennyire elüt a szimbólumokkal viaskodó, eszméket formáló abstraktképzeletű művésznek értelmi élményeken alapuló látományaitól!

Itt tehát két szépség-ideál, más-más kvalitásokat kereső művészi törekvés, tehát két esztétika van. Böcklin és Leibl, Ingres és Delacroix soha meg nem érthették egymást, éppen úgy, mint ahogy Székely és Munkácsy sem. Ez az ellentét minket meg nem lephet, oly természetes ez a maga hitében bízó, a maga képzeletének alkotásába szerelmes alkotó művésznél. De a műértőnek a kvalitásokat mindkét szépségideálnál felfogni, átérezni és méltányolni kell. De ez nehéz, mert a műélvezőnek utánérzésre fogékony képzeletstrukturája is egyik vagy másik formájában adatott, s ez megmagyarázza nemcsak azt, miért akad a művész vele együtt-érző közönségre, de azt is, miért nem képes, vagy csak nehezen, a közönség a másirányú művészi alkotást élvezni, elfogadni s értékét méltányolni. Ez bevilágít a művészi küzdelmek lélektanába.

MEG NEM FESTETT TÁJKÉP
SZINYEI MERSE PÁL TOLLRAJZA

MEG NEM FESTETT KÉP
SZINYEI MERSE PÁL TOLLRAJZA

MEG NEM FESTETT KÉP
SZINYEI MERSE PÁL TOLLRAJZA

MEG NEM FESTETT KÉP
SZINYEI MERSE PÁL TOLLRAJZA

MEG NEM FESTETT TÁJKÉP
SZINYEI MERSE PÁL TOLLRAJZA

VADÁSZ MIKLÓS VÁZLATKÖNYVÉBŐL