Tizennegyedik évfolyam, 1915    |   Kilencedik szám    |    p. 459-473.    |    Facsimile
 

 

A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM KÖZLEMÉNYEI

A BARABÁS-KIÁLLÍTÁS. A Szépművészeti Múzeum grafikai osztályában Barabás Miklós művei kerültek kiállításra. Barabás műveit, nagyobb festményeivel együtt, a közönségnek már többször volt alkalma látni ; mégsem tanulság nélküli az olyan kiállítás, mely kisebb méretű munkáit történeti fejlődésben mutatja be.

A Múzeum gazdag anyaga teljes képet ad Barabás művészi egyéniségéről és fejlődéséről. Sokoldalú érdeklődése a festészetnek jóformán minden fajára kiterjedt. Kiválóat három téren teremtett: az arcképben, tájfestésben és genre-képben.

Barabásnak, — mint a múlt század legjelentékenyebb magyar arcképfestőjének, — a nevét mindenki ismeri. Fejlődése világosan és logikusan áll előttünk. Császár Zsigmondnak, a nagyenyedi kollégium poézis-tanítójának, képe jelzi a kezdetet, az 1823/24. iskolaévvel. Barabás első arcképe különös, elfogult, naiv próbálkozás. Nem is mint rajz hat reánk, hanem mint valami pontozó modorban készült metszet. Divatban volt a múlt század elején, — a XVIII. század végéről örökölt szokás, — médaillon formájú, apró méretű arcképeket készíteni, pontozó modorban. A költségesebb, elefántcsontra festett arcképminiatüröknek olcsóbb testvérei voltak ezek a metszetek, egyúttal az arcképeknek általában legelterjedtebb faja. Ilyet láthatott Barabás és különös módon első kísérleténél ezt a metszet-modort választotta, az idegen technika nehézségeit nem véve észre ; így első arcképkisérlete. hogy saját bírálatát alkalmazzam, igen «gyatrán ütött ki». Különösen a száj puha és érzékeny formáit képtelen volt még elfogadható módon visszaadni. Fejlődése azonban gyorsan halad. Három évvel később, 1827-ben már szinte hivatásos arcképfestő. Nagyenyeden, majd később 28-ban, Nagyszebenben találjuk őt, ahol nagy szorgalommal festi a megrendelők tömegét, kiknek majd mindenikéről tud valami kedves vagy tréfás történetet a naplójában. A még mindig apró méretű munkák kvalitása elég magas; egy kissé elfogultak és mozdulatlanok ugyan még, és némelyiknek szeme riadtan, vagy szúrósan néz ki a keretből, de a munkának finom és választékos gondosságánál és a művész félreismerhetetlen tehetségénél fogva jól illeszkednek bele koruk ügyesebb klasszicista portréinak tömegébe. Egynémelyikén, mint Froniusnak, vagy Haas Jánosnak arcképén már közvetlenebb elevenség is mutatkozik.

Azonban a gondos aprólékosság, amennyire megnyerő és kedves ezen korai munkákon, annyira útjában állt Barabás egészséges fejlődésének. Ettől mindenáron szabadulni kellett. Az 1830/31. iskolaév meghozza ezt is. Barabás elhatározza, hogy végleg művészpályára lép és fölmegy Bécsbe tanulni. Itt megmondják neki, hogy «túlságos finomra babrálta a rajzait», meg kell próbálnia «nagy fejet széles modorban rajzolni». Ez elhatározó fontosságú volt. Az egy éves bécsi iskolázás eredményét először Motinak, az erdélyi híres cigánynak 1831-ben keletkezett arcképén látjuk. Ez már nagyobb méretű arckép és noha még mindig kissé túlságosan finom kivitelű, mégis van már benne valami nagyobb vonás is és több érzék az arc mozgékony karaktere iránt. Újabb lépést jelent a szabadabb, szélesebb fölfogás felé a bukaresti 1832—33. év. Nikolaj Rosetti arcképe már erőteljesebb munka és a méretek megnövekedésével az ifjúkori művek kicsinyes babrálása is egészen elmarad: a rajz nagy, széles vonásokkal van odavetve. Ezentúl a fejhez már mindig hozzáadja a felső testet is, melybe életet, a karok mozdulatába lehető sok kifejezést igyekszik belevinni.

Ferenczy(?) arcképe (1833) érdekes ingadozást mutat Barabás felfogásában. Tudjuk, hogy előbb Bukarestben (1833) H. Grévedon kőnyomatát másolta, melyet az Enfantinről készített. Ennek nyomán újra megpróbálta nagyobb méretű portrét aprólékos kidolgozásban rajzolni és az eredmény tanulságos volt: erre a modorra rajzban többé nem tér vissza. Talán ekkor érezte meg legerősebben, hogy a rajz vázlatosabb és közvetlenebb modort kíván, mint a kőnyomat és hogy ezt a két eljárást egészen külön kell tartani. Ennek a Grévedon-tanul-mánynak egyébként kőnyomatainak fejlődésében is fontos szerep jut: a jelentősebb formák lágyabb és festőibb felfogásához segíti.

Gróf Bethlen Ferenc képénél (1834) a bukaresti rajzok szélesebb modorát veszi újra föl, egyúttal a mozdulatot is tovább fejleszti. Ennek előkelő hanyagsága, melyet Barabás már fölényes könnyűséggel tud visszaadni, a rajz közvetlen hatásához nagyban hozzájárul.

Ugyancsak az 1834. évben kerül Olaszországba. Ebből az évből való gyűjteményünk első vízfestménye, W. L. Leitch angol festőnek szépia-arcképe, kivel Barabás Velencében ismerkedett meg. Ez az utazás és találkozás volt művészi fejlődésének második nagy eseménye. Leitch, — amint Barabás maga meséli, — megtanította az aquarell szélesebb kezelésére. Ez a teljes felszabadulás kezdete. Leitch arcképe (1834) már nagy mértékben festői. Festői a keresetlen beállítás és festői az, ahogy a formák élességét lággyá oldja föl valami balról jövő érdekes világosság, mely sötét, puha árnyékokat hí elő és sajátságosán rezgő reflexeket vált ki a világos szemek mélyéből. Az ecsetkezelés könnyű és széles.

Egy kissé elkedvetlenedve látjuk, hogy a színes aquarell-festés még nem megy olyan könnyen. Teleki Domokos gróf arcképe az 1837. évből újra elfogult, babra munka és a színek kiegyenlítetlen nyersesége is kellemetlenül érint. A kiforratlanság érzik: Barabás még csak a monochrom festőiséget érti; mihelyt a színes embert kell visszaadni, újra aprólékossá lesz. Ez külön megértést és fejlődést kiván. Panker Viktória arcképe ugyanebből az évből már sokkal előbbre viszi őt ; hiányzik a nyerse-ség. A 40-es években egyre fejlődik. Különösen kiemelendő Szögyény-Marich László arcképe és Erdélyi Jánosnéé, mely utóbbin (1844) a formáknak előbbi keménysége alig érzik.

A festői hatásra való törekvéssel együtt jár a háttér gazdagodása, ami Panker Viktóriánál tűnik föl először, egészen félénken ; ettől fogva mind gazdagabb lesz. Festetits Ágoston gyermekei (1849) már park közepén állnak és lábuknál patak folyik stb.

Az arcképfestő Barabás kibontakozása a század közepén válik teljessé. A negyvenes évek végétől a hatvanas évek elejéig tart az ő legnagyobb korszaka ; megértéséhez nagyban hozzájárulnak a kőnyomatok. Ezt a korszakot a testtartás teljss, érett szabadsága jellemzi. Az alak valamivel még jobban megnőtt, térdképeket kapunk már és a ruházat festői elrendezése fontos jellemző részévé lesz az egésznek. A gazdag szövetanyag, melyből minden formát és kifejezést ki lehet hozni, az arckép alapkarakterének megadásához erősen hozzájárul. Barra Gábor arcképe ezáltal lesz romantikussá, Lendvayé keresetten színpadiassá. Laborfalvy Rózának tündöklő fényű selyemruhájában, mely pompás ragyogású szemeivel oly tökéletesen egybe-hangzik, van valami parancsoló és diadalmas. Az 1852. évből való Préger Antónia aquarell-arcképe. Fehér ruhás, mosolygó nő, rózsaszín rózsákkal a hajában. Keresetlen a tartása és a mosolygása, keresetlen a ruha, egyszerű, fehér ; egy pár ecsetvonás az egész. De minden puha ebben a képben. Az alak lágyan illeszkedik a háttér halavány bokrai közé ; a habos fehér ruha puha, könnyű selyemanyagát szinte érezzük az ujjainkban. Az ideges és nyugtalan kifejezésű arcot körülvevő sötét hajfürtök között négy rózsa van elhelyezve, az egyetlen élénkebb színfolt a képen. Ez a művész disztingvál-tabb, gyöngédebb színek iránti folytonosan növekvő érzékének kifolyása. Egészen diszkrét megjelenés és mégis teljes mértékben jelentékeny.

Barabás törekvése az ábrázolt egyének karakterét megfogni félreismerhetetlen és mégis egy közös vonásuk sokat elront ; mindezek a csöndes, finom urak és előkelő tartású hölgyek egész egyformán mosolyognak. Gyermekkori riadt szemű emberei óta, fejlődési korának komoly kifejezésű fejein át, Barabás a negyvenes években egy derült mosolyban állapodott meg. Még Haas is, a forradalmi idők rettegett-schwarzgelb iskolatanácsosa, — barátságosan mosolyog. Csak ritka hatalmas egyéniségek tudtak Barabás lelkére oly mélyen hatni, hogy a nyájas mosolyt elfelejtse. Ilyen ritka esetekben majdnem a heroikusig volt képes fölemelkedni. Petőfi arcában a mosoly helyett (kőnyomat 1848-ból) eksztatikus, halálos elszántságot találunk, anélkül, hogy üres «hazapuffogatás» volna benne. Görgei Arthur nyílt, őszinte szemébe (krétarajz 1849] valami szilárd becsületességet és nagy, megilletődött komolyságot tudott belevinni. A legmagasabbhoz hiányzott belőle az erő. Befejezett szépségű ez a rajz és mégis úgy érezzük: Barabás képes volt felfogni ebben a szemben és homlokban a lelki nagyságot, — a genie erejét nem.

A tájképfestő Barabást eddig nem ismerték és nem méltányolták eléggé. Mindazt a fejlődést, melyet az arcképekben láttunk, megtaláljuk a tájképekben is. Itt — sajnos — a kezdetekből nem tudunk bemutatni semmit. Az első tájképaquarellek — kísérleteknek már nem nevezhetők — az 1834. évből, Velencéből valók. Az 1834—35-iki olasz évek rendkívül tanulságosak. Barabást megkapja az eddig sohasem látott tájak nagyszerűsége. Valami nyugtalan keresés van benne ezekben az időkben. Párhuzamban az arcképekkel, a tájképben is kezdi keresni a festőit. Először a fantasztikusban keresi azt. Megkapja a Doge-palota pompája és megfesti a S. M. della Salute templomot alkonyatkor. A nagy kupola kísértetiesen nyúlik bele az égboltba és az alkony nagy egységbe foglalja a formákat. Önkénytelenül eszünkbe jut, hogy Leitch volt mestere az aquarellfestésben és hogy Turner 1834-ben már ismert festő volt. Nem véletlen tehát, ha Barabás, aki később, londoni tartózkodása idejében, 1843-ban, oly megvetéssel fordult el Turner műveitől, itt öntudatlanul közel jut annak törekvéseihez. Leitch az angol művészetből merített tudását tovább adta Barabásnak. A művész még 1834-ben folytatta útját Firenze felé ; itt a fantasztikusat a barokk formák gazdagságában keresi. A Boboli-kert nyugtalan formái ragadják meg és elragadóan friss ceruzarajzokat készít a Loggia dei Lanzi nyugtalan profilú szobrairól.

Rómában új vágyai támadnak: keresi a romantikust, sőt heroikust. Tivoliban (még mindig 1834-ben) véli megtalálni, hol egy barlang nyílásán át festői módon kilátás nyílik Maecenas villájára. A kilátás festői, de a megoldás nem sikerül Barabásnak, mert a festőiséget csak a témában keresi, a szín, forma kemény és az atmoszférát még nem sejti.

Végre az 1835. évben, Rómában, «A csonka híd mellett», megtalálja a napot. Ez a tetőpontja római tartózkodásának. Teljes, derűs nap süt egész Róma fölött és érezzük a levegő mozgását, mely a tivolii kemény formákat föloldja, megengeszteli. Nem olyan intenzív és nem olyan izzó a nap, mint sütni szokott Róma fölött, de hiszen az erő nem erénye Barabásnak és nem kívánhatunk tőle waldmülleri merészséget. A «Római Campagnaban» örömmel üdvözöljük az igénytelenebb témát is.

Hazajövet nem képes az utolsó római törekvéseket mindjárt magyar vidékekre alkalmazni és ott folytatni munkáját, ahol elhagyta. Néhány év telik el avval, hogy emlékeit fölfrissítgeti. Vergődés ez, küzködés az olasz emlékekkel. 1836-ban egy alföldi képet fest alkonyatkor. Itt a velencei fantasztikusra próbál visszanyúlni. Aztán 1837-ben egyenesen bevallott emlékezéssel olasz tájakat fest. És most, hogy az emlékeit kutat-gatja, többszörösen komplikált processzus megy benne végbe és az eredmény a «Hullámzó tenger a Vezúv alatt», egy pompás festmény, melynél önkénytelen meglepetéssel Bonington neve tolul az ajkunkra. A tenger hullámainak végtelen ruganyos puhasága, a víz karakterének ez a tökéletes megértése közvetve Boningtontól ered ; azt is onnan tanulta Barabás, hogy a tengernek érdekes szürkés zöld tónusát különösen érzékelhetővé teszi néhány színes folt, melyet egy csónakban ülő társaság ruhájával visz bele a képbe. Leitch — úgy látszik — nagyon is magába szíttá kortársai művészetét és Barabás lelke fogékony volt.

Az olasz emlékek tovább dolgoznak. A 38-as év magyar tájképeket hoz, — de olasz reminiszcenciákkal. Teljesen ideáltájkép benyomását kelti pl. «A Sebes-Körös völgye», hamis szi-nekkel — színgazdagság erő nélkül — és oláh staffage-alakokkal, melyeknek ruhája inkább látszik olasznak, mint magyarországinak.

Az egyes tájak egyéni karakterét, mint az arcképeknél a nyájas mosoly, nem engedi érvényre jutni bizonyos általános derűs hasonlatosság. A folyót, melyet ő Arnonak nevez, nyugodtan mondhatnók Marosnak is.

A gräfenbergi út 1839-ben végre meghozza a szükséges fölfrissülést. Egyszerre kisüt a nap Gräfenberg fölött és ettől fogva nem hagyja el többé Barabást. Nem izzó nap, inkább csak derűs és úgy érezzük, hogy az alakok tulajdonképen sötétebb árnyékot vetnek, mint azt a nap ereje megengedné. A csonka híd környékéhez képest nem haladás ez a kép, melynek elragadó staffage-alakjainál (Justi, Sickingen, Bernrieder) Barabás inkább az apró méretek mellett is fölismerhető arcképre törekedett, mint arra, hogy az alakok éles kontúrjait a körülfogó levegővel valamivel bizonytalanabbá tegye. Kitűnő miniatürarckép Bernriederé, nagyító alá való, de bennünk még csak sejtelme sem ébred annak, hogy ez az alak a szabadban áll. A tájképi részleteknél örömmel vesszük észre az ecsetkezelés szélesebb és erőteljesebb voltát.

A negyvenes évek, mint az arcképben, úgy a tájfestésben is meghozzák a nagy átalakulást. Az ecsetkezelés erőtlen gondossága teljesen megszűnik és helyet ad egy könnyű és széles modornak. Első munkája ebben a genre-ben a «Csáklyakő Alsó-Fehér vm.-ben», mely könnyen és frissen odavetett festménynek közvetlen és megkapó a hatása is.

A teljes fölszabadulás aztán az ötvenes években következik be. Nem véletlen, hogy ép 55-ből való egy előtértanulmány és ugyanazon és a következő évből a fatörzstanulmányok. Végre megértette a természetet a maga egyszerű közvetlenségében. Nem keresi már a festőit a témában és a forma patetikus nagyszerűségében, hanem örül a friss, eleven természetnek. Ezentúl igénytelen témákat választ és széles, közvetlen, festői modorban dolgozza föl. Az ezen években keletkezett «Városmajori fatörzs» (1856), az «Épülő vízgyógyintézet» (1855) és egy szerényebb kísérlet, a «Zugligeti facsoport», Barabást teljes kifejlésében, egyúttal tájképfestészetének legmagasán mutatják. «Az épülő vizgyógyintézetben» erősebb plein-air törekvéseket találunk elég sikerrel. A gräfenbergi képhez képest érdekes továbbfejlődés ez: a formák kemény kontúrjait vibrálóakká oldja föl a körülöttük erősen érezhető levegő. Kedves és ügyes részlet a jobboldal hintója, mely egy porfelhőbe burkolva, alig látszik ki abból: a levegő kézzelfoghatóvá vált. Nap is ragyog a képen, de nem a nyár tüzes napja, ezt Barabás mindvégig nem tudta megérezni. Az ő évszaka a gyöngébb erejű tavasz. Legerőteljesebb tájképe a napsütötte «Városmajori fatörzs», melynek friss, természetes üdesége, szabad festőfelfogása, könnyű, biztos előadása egészen magával ragad.

A következő évek továbbfejlődést nem hoznak, az utolsó évek hanyatlást. Az 1891-ben keletkezett bártfai aquarellekben nem találjuk már meg az ötvenes évek férfikorának üde fiatalosságát, a teremtő erő közvetlenül magával ragadó frisseségét. Ami friss és mozgalmas volt, az itt nyugtalanná lett és a széles, nagy vonású modor valami száraz és kicsinyes pedantériá-nak adott helyet.

*

A genre-képben is a negyvenes évek hozzák meg a teljes kibontakozást. Az előző idő inkább csak készülődés a negyvenes évek problémáihoz. Bukarestben, Olaszországban még csak a viselet festőisége ragadja meg. Ezek a szép albán nők és olasz banditák elemei lehetnek majd a genreképnek, amire Barabás azonban csak később talált rá. 1838-ban interieur-képet fest: Teleki Róza grófnőt, kolozsvári tanítványát, amint háttalfordulva, műtermében fest. Ezt az aquarellt már széles vonásokkal festette és az egésznek — az ablakon át be-ömlő és a bő, sárga ruhán végig szaladó világosságnak — valami vermeeres hangulatot adott. Még egy interieurképünk van, valószínűleg a 30-as évek végéről. Szintén háttal ülő művésznőt ábrázol. Egészen bécsi biedermeier-jellege van — az egyetlen festmény Barabás aquarelljei közül, mely határozottan biedermeier, — Dan-hauser «Zongorázó nőjére» gondolunk, de ennek a hangulata mélyebb. A művésznő teljes elfordulása bennünk a legmélyebb elmerülés és csön-desség hangulatát kelti, amit nem zavar a parkettákon halkan játszó fény és az üveg- és aranytárgyak diszkrét csillogása. 1839-ben, Gräfenbergben a humor iránti érzéke fejlődik, a negyvenes évekkel megjönnek a nagyobb kompozíciók. És most már nem keres idegen kosztümöket, sem Vermeer és Danhauser-hangulato-kat, a negyvenes évek izgalma őt is magával ragadja. Hiába akar a politikától távol maradni, az idők erősen demokratikus és még erősebben magyar árja őt is magával sodorja. És az évek, melyek megteremtik a magyar népies lirát, a népies eposzt, a népszínművet, — megajándékozzák a magyart a népies genreképpel is. A «Cigány muzsikusok», a «Vásárra induló oláh család», a «Nagybányai fazekas» stb., ilyen tárgyú kompozíciók gyors egymásutánban követik egymást. A múzeum gyűjteményében egynéhány vázlat van ebből az időből: a kitűnő «Cigányok», 45-ből egy «Juhász a pusztán» és 55-ből a «Kupaktanács». Ugyanezen évből való az «Alföldi bőrkupec» is, a gyűjtemény egyetlen ilyen genreű befejezett aquarellje, egyben Barabás legnaposabb képe. A puszta felől jövő nap átsüt a három ló lábán: a pej lába egészen rózsaszínűvé lesz tőle.

*

Barabás művészi fejlődése harmonikus, mint az élete, mely bőven hozta neki a sikereket.

Brocky, sokkal erősebb tehetsége dacára, utolsó éveit Londonban elkedvetlenedve és a várt elismerés híjában töltötte, mások, otthon, nem tudtak elismerést kapni és fölhagytak a küzdéssel. Borsos előbb fényképész, végül kocsmáros lett, Ferenczy, a szobrász, elkeseredve visszavonult Rimaszombatba. Barabást elhalmozták elismeréssel, megrendelésekkel. Az ő szerencséjét még a magyarországi művészeti viszonyok sem tudták megölni.

DR. HOFFMANN EDITH

PRÉGER ANTÓNIA BARABÁS MIKLÓS AQUARELLJE SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
PRÉGER ANTÓNIA BARABÁS MIKLÓS AQUARELLJE SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

VÁROSMAJORI FATÖRZS BARABÁS MIKLÓS AQUARELLJE SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
VÁROSMAJORI FATÖRZS BARABÁS MIKLÓS AQUARELLJE SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

MŰTEREMBEN BARABÁS MIKLÓS AQUARELLJE SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
MŰTEREMBEN BARABÁS MIKLÓS AQUARELLJE SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

 

GRIMM REZSŐ KÉPEI ÉS RAJZAI. Grimm Rezső hátrahagyott összes műveit neje, aki azokat mostanig kegyelettel őrizte, nemrég odaajándékozta a sárosvármegyeiek javára rendezett sorsjáték-kiállításnak. Ez ráterelte a figyelmet erre a hányt-vetett életű, korán elhalt művészünkre, s egyszersmind módot adott arra, hogy a Szépművészeti Múzeum nagyobb sorozatát szerezze meg műveinek.

GRIMM LAJOS ARCKÉPE GRIMM REZSŐ OLAJFESTMÉNYE SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
GRIMM LAJOS ARCKÉPE GRIMM REZSŐ OLAJFESTMÉNYE SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Szendrei-Szentiványi lexikona fölsorolja Grimm Rezső főbb életrajzi adatait és müveinek jegyzékét, valamint a művészre vonatkozó bibliográfiát is tartalmazza. A művész özvegyével folytatott beszélgetésünk alapján módunkban van most ez adatok egynémelyikét helyesbíteni, illetőleg kiegészíteni. — Grimm családja németországi, ulmi eredetű. Atyja, Grimm Mihály, kalapos mesterséget folytatott, majd a Pesti Műegyletnél nyert őri alkalmazást. A művész maga már tökéletesen bírta a magyar nyelvet. 1850-ben Bécsbe ment a Landau és Marastoninál megkezdett művészeti tanulmányait folytatni. Lützow azonban nem említi őt Rahl akadémiai tanítványai sorában. Lehet, hogy a mester magániskolájában tanult, melyet az 1851-ben nyitott, s amelynek vezetésében Than és Lotz is résztvettek. (V. ö. Gesch, d. kais. königl. Akad. d. Bild. Künste, Wien 1877. 113. 1.) Csak nagyon rövid időt tölthetett Bécsben. Atyja elhalván, vissza kellett térnie Pestre, hogy árván maradt ifjabb testvéreinek eltartásáról gondoskodjék. Pestről kijárogatott Cinkotára, ahol egy Dob-ruczky nevű útmester (?) gyermekeit festette s magára vonta ezáltal az ottani Beniczky (és nem Podmaniczky) család figyelmét. Beniczky Ödönnél ismerkedett meg leendő nejével, szül. Barbecot de Lamontesiere Michaelá-val, aki ott francia társalkodónő volt. Beniczkyék révén összeköttetésbe került a gróf Almássy, továbbá báró Podmaniczky családokkal s ezeknél bizonyára több képe rejtőzik. — Egy nagyobb művét, melynek «Busongó leány» volt a címe (ez valószínűleg nem más, mint felnagyítása a sárosi tárlaton 308. szám alatt kiállított hálózott rajznak, mely sirhanton üldögélő búsuló leányt ábrázol, jelenlegi holléte ismeretlen), a Képzőművészeti Társulat 1860-iki kiállításán 700 frt.-ért megvásárolták a sorsolás céljaira. Ezzel a pénzzel Grimmék Bécsbe mentek. A művésznek úgylátszik szándéka volt ott letelepedni. Számítása azonban nem vált be. Felesége ismét nevelőnőnek ment Pozsonyba, Ő maga pedig még egy ideig Bécsben tengődött és díszműárúkereskedők, szobafestők részére különböző munkákat végzett: albumképeket fesiett stb.

Egy évi bécsi tartózkodás után ismét Pestre jött, ahol nagyobbára arcképfestéssel és litografálással foglalkozott.

A Rahl-iskola reminiszcenciái is kisértik s néhány történeti, mythológiai, bibliai tárgyú képet is készít ez időben.

A hatvanas évek végén Erdélybe ment, hol Bornemissza Albertnét tanította festeni, 1867-ben Kolozsvárt tartózkodott, onnan Kecskemétre hívták rajztanárnak s néhány esztendeig az ottani ref. kollégiumban és a piarista gimnáziumban működött. (Nem községi iskolánál!) Ugyanott arcképeket is festett. 1871-ben a kör-möcbányai reáliskolához helyezték át. A vidéki élet egyhangúsága azonban nem elégíthette ki művészi ambicióit, A fővárosba szeretett volna kerülni s egy épen akkor létesült budai tanintézetnél jelölték is. Utóbb azonban mellőzték s ezt az érzékeny kedélyű művész nagyon zokon vette. Körmöcbányáról saját kérelmére 1873-ban Pécsre helyezték. Ugyanazon évben a francia világkiállításra nejével együtt Parisba ment. Hazajövet egészségi állapota rosszabbodott s lassankint üldöztetési mániává fajult. 1878-ban Pestre hozták és hosszasan kezelték. Látszólag felgyógyult. 1881-ben próbaképen Lőcsére helyezték a reáliskolához, azonban itt sem maradhatott; 1882-ben a Lipótmezőre internálták, hol 1885-ben meghalt. Sírja a kerepesi-temetőben van, nem messze a Munkácsyétól.

A Múzeumban két képe volt eddig Grimm-nek: egy Konyhai csendélet és a Vérey Józsefet ábrázoló arckép, az utóbbi a folyó évnek szerzeménye.

A Történelmi Képcsarnok szintén két képét őrizte: Palóczy László és Joachim József arcképét.

Ezekhez járul a most megvásárolt következő négy olajfestmény: 1. A művész önarcképe (a Tört. Képcsarnok részére) ; 2. Parasztmenyecske ; 3. Grimm Lajosnak, a művész öccsének képmása ; 4. Fiú-arckép. Továbbá három olajvázlat, ú. m. 1. Pusztai lovasok; 2. Az ember teremtése és 3. Kútnál.

Ezenkívül most szerezte meg a Múzeum a művész következő grafikai műveit: Faun-család, Bacchansnő, Paris ítélete, Ádám és Éva (sepia-rajzok) ; Öregasszony (akvarell) és Folyammenti táj (tus-rajz, báró Hatvány Ferenc ajándéka). Az első három 71-ből van keltezve.

Vegyük sorra először a rajzokat, azután a festményeket és ezekből egyéb munkáinak bevonásával igyekezzünk megállapítani a művész pályájának fejlődésmenetét.

A vásárolt rajzok mind későbbi, érett korszakából, a hetvenes évek elejéről valók. Egy korán szignált ceruzarajza látható a sárosi ki-állitáson. Ez Józsefet és Putifár feleségét ábrázolja (Kát. sz. 318; jel. G. R. 855). A művész még egészen ifjú ember, 23 éves volt ekkor. Rajza a Rahl-iskola inspirációjának hatása alatt egészen naiv, iskolás modorban készült. A Múzeum tulajdonában levő ecset-rajzok széles, erőteljes vonásúak — s noha az iskola nyers konvencionalismusa érzik rajtuk — az alakok jól konstruáltak, eleven mozgásúak.

Ezek a rajzok is azonos tárgyú kompozícióihoz szolgálhattak tanulmányul. A 70-es évekből származhatik a «Folyammenti táj» is, melyen a víz fodrozó tükrének naturalisztikus kezelése az impresszionizmushoz hozza közel.

Grimm kevés kompozíciót készített és egész lényével, tehetségével és hibáival sokkal inkább mondhatni őt Marastoni, mint Rahl tanítványának. «Pusztai lovasok» című olajfestésű vázlatán dombos, homokos vidék középterében érdekes foltelosztásban foglal helyet a három magyaros viseletű lovas. Az eget nagy felhőzet borítja és a kezdetlegesen odadobott vonásokból valami szokatlanul üde légáram csap felénk.

Friss ötletesség nyilvánul egy másik, ugyancsak a magyar népéletből vett, fürgén odavetett vázlatán. A Kútnál barátságos beszélgetésbe elegyedett négy magyar paraszt-menyecske és egy ködmönös atyafi. Feltűnik különösen az utóbbi, a kút szélén ülő alak és egy odasom-polygó fehér juhászkutya mozdulatának élethűsége.

A sárosi kiállításon látható arcképe (326. sz.) 17—18 éves ifjúnak mutatja. Kedvesen naiv egyszerűséggel festett iskolás munka ez a képmás. Ugyancsak ebből az időből való a 320. sz. alatt kiállított pontos megfigyelésű, szabatos mintázású férfiakttanulmány.

A Történelmi Képcsarnok tulajdonában levő Joachim-arckép, mely a fiatal zeneművészt prémes bundában ábrázolja, amint balkarjával a mellette levő pillérre támaszkodik, 1857-es jelzésű. A dúshajzatú markáns művészfej igen jól van jellemezve, színezése is friss, kellemes, csupán a meziteien balkéz megcsinálása nem sikerült. A rákövetkező esztendőből való a Szépművészeti Múzeum részére ez év tavaszán vásárolt arckép, mely Vérey Józsefet, az Athenaeum egykori igazgatóját ábrázolja. Ha ezt a két művét a fönnebb említett fiatalkori Önarcképével hasonlítjuk össze, megállapíthatjuk, hogy művészi fejlődésének első etappeja jelentkezik. Nekilendülő pályájának szerencsés, friss, reményekkel teli korszaka ez. A remények — sajnos — nem egészen váltak be. A biztató rügyezést alattomos, kegyetlen fagy pusztította el...

Láttuk, hogy Bécsből csalódottan jött csakhamar ismét vissza Pestre. Hogy kenyerét megkeresse, a 60-as években nagyszámú litografált arcképet készít közéleti jeleseinkről, továbbá néhány nagyméretű reprezentatív arcképet, így a gróf Széchényi Istvánét (valószínűleg 1860-ból, jel.: G. R. az Andrássy-úti Wagner-féle vendéglőben)1 és Palóczy Lászlóét a következő évben. Bár emez az előbbinél sikerültebb, a sablonos reprezentatív ábrázolások mértékét semmiben sem haladja túl.

Egy igen üde színezésű, erőteljes rajzú Férfiarcépe került most a Székesfővárosi Múzeum tulajdonába, mely Muraközy János festőt ábrázolja. Az ábrázolt bal háromnegyed arcával fordul a «néző felé. Fekete attilát visel. A háttérben balról pillér, e fölött függöny, jobbról kék ég (jel. alul a bal sarokban: Grimm 1867.). A kép Kecskeméten készült. A 60-as évek végén vagy még inkább a 70-es évek elején készülhetett a szőke, göndörfürtű, csipkegalléros Fiú arcképe is.

Grimm a Marastoni-Rahl iskola hagyományaihoz képest a velencei arcképfestőművészet remekeit vette mintául. Tiziant, Veroneset, Tin-torettot és ezek távolabbi leszármazóit tanulmányozza és gyakran a külső megjelenítésben is utánozza. Korhű viselet helyett csipkegallért ad alakjaira; oszloptő, vörhenyes függöny mellől felhős égboltra nyílik kilátás. Hogy az előkelő egyöntetűséget adó, ú. n. galléria-tónust s a Tizián arcképek meleg színharmóniáját elérje, csontfekete és aszfalt vegyítéséből származó lazur-réteggel vonja be kész műveit. Nem tudta, hogy az aszfalt-vegyülék rövid egy-két évtized múlva-piszkos tompaságot fog eredményezni, hogy az árnyékolt részek szinei feloldódnak és kellemetlen szürkévé változnak.

Ezt tapasztaljuk a Lajos öccsét velencei viseletben csipkés gallérral ábrázoló arcképen, mely egyike különben legérettebb alkotásainak. Rajztudása, formai érzése, ízlése tökéletesedett. Igen szép a mellen nyugvó bal kéznek mozdulata.

Korábbi arcképei azonban színben frissebbek, üdébbek. E körülménynek oka imént említett technikai eljárásában keresendő.

A hetvenes évek elején Körmöcbányán festette a Parasztmenyecskét (mellen alul ábrázolva kissé jobbra fordul és előre néz, bal kezében lenfonalat tart). Színei itt sem tudnak érvényesülni. A zöld szegélyű piros pruszlik és a kék szoknya alig hoz a képbe élénkséget.2

Kora után ítélve a 70-es évek közepén készülhetett szalmakalapos Önarcképe. Erre is a fönnebb mondottak állanak.

A hetvenes évek végén kezdődik betegsége s azzal együtt hanyatlása, aminek példája feleségének 1881-ből va'ó arcképe (a Székesfővárosi Muz. tulajd.). Formai érzése, rajza bizonytalanná lesz, színezése teljesen eltompul, kifejezéstelenné válik.

Grimm a múlt század 50 — 60-as éveinek érdemes, elismert, arcképfestője volt. A vásárolt művek erről a jellemző oldaláról, termékenységének legjobb korából mutatják be, s így magyar művészettörténelmi anyagunk gazdagodását jelentik.3

RÓZSAFFY DEZSŐ

 

1 A Vasárnapi Újság 1860. évf.-nak 226. lapján ezt olvassuk: «Grimm Rudolf hazai festészünk egy vidéki kaszinó számára gyöngyörűen festi le olajba gróf Széchenyi István életnagyságú arcképét. Úgy halljuk, hogy ilyet több kaszinó is szerzend.» — A hatvanas években számos másolatot is készített (lásd a jegyzéket cikkünk végén) nyomatok vagy metszetek után. Ezek az eredeti művektől természetesen sok tekintetben eltérnek. A művészt sanyarú anyagi helyzete indította arra, hogy igen szerény díjazás fejében ily feladatra vállalkozzék.

2 Ugyanott és akkoriban készült a feleségét kivágott ruhában ábrázoló arckép. (Székesfővárosi Múzeum tulajdonában.)

3 A fönnebb felsoroltakon kívül még a következő Grimm-képekről van tudomásom:

Jelenet Mátyás király életéből (jel. Grimm R. 1863.). Konyha-csendélet (jel. Grimm 1863.). Andromeda (jel. Grimm R. 1864. Másolat?). Aeneas és Didó (jel. Grimm R. 1868. Másolat? A kiállításon «mitológiai kompozició»-nak jelzett 342. számú tusrajz és a 338. számú Ló-tanulmány az utóbbi képhez készült.). Garibaldi arcképe. I. Károly arcképe (Másolat Péter Lely után). Özv. Pfeifer Istvánné tulajd. Budapest. — Zsuzsanna a fürdőben (jel. Grimm R. 1863. — Veronese drezdai képének nem egészen hű másolata). Ugyanaz a tárgy még egyszer. (Másolat? V. ö. Magyar Képzőművész 1864.). Gyümölcshordozó gyermekek (Másolat Rubens után, dr. Pfeifer István tulajdona Budapest). — Férfi arckép (jel. Grimm 1867.). Felesége arcképe (kivágott ruhában). Felesége arcképe (jel. Grimm 1881.). Női arckép (kis méretű) Székesfővárosi Múzeum tulajd. — Női arckép (jel. Grimm R. 1866.) Bauer Lipót, az izr. tanoncmenhely gondnokának tulajd. Budapest. — Több másolata van Wagner Sándor vegyész (?) tulajdonában (Tizian ; Lavi-nia). — Európa elrablása, másolat Veronese után. Glück Frigyes tulajdona Budapest. — Kér. Szt.-János mint gyermek. Műcsarnoki sorsolás 1868. — Házi nyulak, Műcsarnok 1876. — Egy képe: Madonna a gyermekkel a Lipótmezei tébolydában. Arcképei vannak neh. Niedermann tébolydai igazgató családjánál.

 

KRÓNIKA

CSOPORTKIÁLLÍTÁS AZ ERNST-MUZEUMBAN. Rippl-Rónai háborús kollekciója után, megint igen tartalmas, kényes igényeket kielégítő kiállítást rendezett az Ernst-Muzeum. Mint eddig nem egyszer, most is elmondhatta a kritika, hogy Ernst Lajos és dr. Lázár Béla határozott szerencsével s biztos kézzel nyúlnak a magyar művészet üstjébe. A követelődzésük nem mérsékelt, amit szereznek, az nem terem minden sarokban. S mégis, állandóan módjukban van, hogy a művészet amatőrjeit, a magasabb ízlés embereit foglalkoztassák. Amit kibányásznak s kiállítás keretében a közönség elé visznek: abban mindig akad gyöngy, sőt sokszor egész nyakláncra való. Mint például a mostani tárlaton is, ahol mindegyik terem külön-külön annyi nivós munkát rejt, amennyiért más kiállításban rendszerint a termek egész sorát kell végigböngészni. A két esztendő alatt, ami az Ernst-Muzeum háta mögött áll, Ernst Lajos és dr. Lázár Béla nemcsak a művészeknek tettek értékes szolgálatot, hanem egy fölöttük álló ideális érdeknek is, a magyar művészeti kultúra modern ügyének. Csak a krónikás kötelességét teljesítjük, amikor ezt lejegyezzük. Szinte meglepő, hogy ma ennyi telik egy tárlat számára, hogy ily jó művészi együttest össze lehet verbuválni, amikor más tárlatok is vannak s súlyos, a művészi élet vérkeringését is folyvást érintő háborút viselünk. A kiállítók közt a legnagyobb kollekciót báró Mednyánszky László gyűjteménye adta. A mester, aki azelőtt lankás vidékek és hegyi tájak formációit, atmoszferikus jelenségeit kutatta, mintha új fejezetét kezdené művészetének, frissen, fiatalos ruganyossággal. Jóformán megszakítás nélkül a háború eleje óta különböző frontok irányában a harctéren él és dolgozik, a vázlatok, grafikus jegyzetek, tanulmányok rengeteg tárházával tér időnként haza, hogy megfesse képeit. Valósággal elektrizálódott művészetében. E kiállításon ízelítőt adott újfajta munkáiból, amelyek egyszerűbbnek és erőteljesebbnek mutatják, mint valaha. Hagyományos csatakép persze nem kerül ki keze alól. Neki a háború is az, ami az emberektől zavartalan természet volt: misztérium. A kiállítás másik, ízig-vérig lirikus embere Csók István. Képei természetesen távol esnek minden háborús momentumtól, viszont oly boldogan, a színek oly kitörő örömével dicsőítik az érzéki, egészséges élet szépségeit, hogy teljességgel frappiroznak. Ha nem tudnánk, majdnem kételkedni kellene, hogy a nyáron festődtek. Ez a csupa balatonvidéki kép — ma legalább — úgy hat, mintha álomvilág tükröződne bennük. Glatz Oszkár kiforrott stílusának néhány jellemző darabját állította ki, figurális dolgot és tájképeket. Ceruzával csinált arcképein lehelletszerű finomságokkal játszik, szuverén tudású művésze e grafikus eszköznek. Magyar Mannheimernek nyolc képe volt, csupa mesteri kvalitást rejtő. Bő kollekcióját láttuk Vadász Miklósnak. Különböző természetű rajzokat: gyors, rusztikusabb lejegyzését formáknak és mozdulatoknak, s cizellált előadású lapokat. Az igazi Vadász, a fekete és fehér elegáns és virtuóz kezű művésze, mintha inkább itt adná külön klasszisát, ezekben az utóbbi, subtilis latolgatásokra épült rajzokban. Rippl-Rónaitól megint telt egy kis kollekció, minden darabjában kiváló. Karlovszky Bertalan, Hermann Lipót szerepelt még egy-egy képpel, Major Henrik jókedvű rajzokkal, egy sor bronz és márvány pedig súlyos veszteségként ismét elénk hozta az uzsoki-szoros művész-hősének Sámuel Kornélnak gyönyörű talentumát A kiállításon iparművészet is volt, hímzés, porcellánfestés, ötvösmunka a következőktől: Tótváradi Kornis Elemérné, Gara Arnold, W. Gyenes Gitta, Nádas Eugénia, Borszéky Frigyes, Bató Viola. Gara Arnold, porcellán-festésü broche-ainak dekorativ melegség, valami sajátos orientális ízlés adja szembeötlő jegyét. Társaságbeli hölgyek részéről divatban vannak, amit iparművészeink közül még mindig kevesen mondhatnak el magukról.

 

A TÉLI TÁRLAT érmeit és díjait a következőképen ítélték oda: állami nagy aranyérmet kapott Glatz Oszkár «Nagyapó unokáival» c. és Pentelei Molnár János «Paprika» c. festménye alapján. Mindkét képet a «Művészet» mostani száma közli. A Rudics-díjjal Burghardt Rezső «Táncosnő» c. festményét tüntették ki, a Ráth Györgydíjat Holló Barnabásnak ítélték oda «Mellszobor-tanulmány »-áért, az Ipolyi-díjat Hende Vinczének «Palestrina» c. festményeért, az Eszter-házy-díjat Edvi Illés Aladárnak «Fiatal bika» c. festményeért, a Lipótvárosi Kaszinó díját Tatz László nyerte el «Kosztümös nő» c. festménye alapján, az Erzsébetvárosi kaszinó diját Czigány Dezső «Akt» c. festményeért, a Halmos Izor-féle díjat pedig Kiss Rezső «Gyöngyök» c, festményeért. Ez utóbbi munkák közül mostani számunk Burghardt Rezső és Tatz László képeit reprodukálja.

 

A VILÁGHÁBORÚ ÉS A MŰVÉSZEK TECHNIKAI SZERELMÉNYE. A világháború kemény kézzel nyúlt életünk minden viszonylatába s így nem csodálkozhatunk azon, hogy a művészek az ő technikai szerelményük dolgában szintén számolni kénytelenek egészen újfajta áralakulásokkal. Érdeklődtünk e tárgy dolgában s mint e kor egy szerény, de nem érdektelen adatát ide jegyezzük. A mai állapot egyik jellemző adata, hogy a művészeink által előszeretettel használt belga olajfesték nálunk már egyáltalán nem kapható, így vagyunk a finom francia pasztellkrétával is. Az olajfesték ára általában 25%-kal emelkedett, az ecseté 50%-kal. A többi festőszerelményről nagy átlagban 30—40%-nyi áremelkedés állapítható meg. Drágább lett a keret is, még pedig hozzávetőleg 20—50°/0-kal. A modellpénz is emelkedett, a szobrász-technika szerelményei és anyagai közül a bronz szinte meg sem szerezhető, a kő a fuvarozás és megmunkálás nehézségei következtében feltűnően drágult. Egyes cikkek elfogyása élesen rávilágít arra, mily keveset tettünk mi idehaza abból a célból, hogy iparunk maga is jó és olcsó portékát szolgáltasson, különösen a festőnek. Reméljük, hogy olajfesték-gyáraink kettőzött szorgalommal fognak ezután működni.

Érdekes, hogy a háború által felidézett e hiányok némelyikén máris segített iparunk, így például a szintén fogytán levő, minden festőműhelyben szaporán használt Soehne freres gyártmányú felfrissítő firnisz konkurrenst kapott a magyar gyártmányú Janitsáry-féle Phönix-lakkban, amely a franciát sok tulajdonságában még felül is múlja. Remélhető, hogy a háború ily tanulságait vegyi iparunk csakhamar hasznosítani fogja.

 

GAÁL M. Nándor szobrászművész nov. 2-án hősi halált halt az északi harctéren. A fiatal művésznemzedék tehetséges tagja volt, aki több munkával vonta magára a hozzáértők figyelmét. A Műcsarnokban «Salome», «Látomás», «Éva» című szobrokkal szerepelt. Mindössze harminc éves volt. Halála után kapta meg katonai kitüntetését, az ezüst vitézségi érmet.

 

«ISTEN KARDJA — HŐSÖK EMLÉKE» címmel a Magyar Építőművészek Szövetsége tervrajzok sorozatát adta ki, amelyhez Herczeg Ferenc és Spiegel Frigyes írtak kísérő szöveget. A mű alapgondolata az, hogy a hősök emlékének művészi megörökítésénél az isten kardja domboríttassék ki, mint a magyar história tradicionális, ősi szimbóluma. A kik ily emlékek felállításával foglalkoznak — vármegyei törvényhatóságok, községek, testületek, magánosok — fölötte alkalmas, gazdag és művészi anyagot fognak találni e tervekben, a melyek közül hármat reprodukálunk. A könyvben foglalt eszmék és tervek megvalósítására a «Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság» jogosított, a melyekhez az érdeklődők közvetlenül fordulhatnak (Budapest, IV., Sütő-utca 2. szám).

HEGYES VIDÉKEN, KISEBB KÖZSÉG HATÁRÁBAN TERMÉSKŐBŐL RAKOTT ALAPON FARAGOTT KŐTÁBLA, VÉSETT ARANYOZOTT BETŰKKEL. ISTEN KARDJA VASBÓL VAGY BRONZBÓL. MEGCSINÁLHATÓ 800 KORONÁÉRT. JANSZKY BÉLA MŰVE AZ ISTEN KARDJA — HŐSÖK EMLÉKE C. KIADVÁNYBÓL
HEGYES VIDÉKEN, KISEBB KÖZSÉG HATÁRÁBAN
TERMÉSKŐBŐL RAKOTT ALAPON FARAGOTT KŐTÁBLA, VÉSETT ARANYOZOTT BETŰKKEL.
ISTEN KARDJA VASBÓL VAGY BRONZBÓL.
MEGCSINÁLHATÓ 800 KORONÁÉRT.
JANSZKY BÉLA MŰVE AZ ISTEN KARDJA — HŐSÖK EMLÉKE C. KIADVÁNYBÓL

NAGY SÍKSÁGON FÖLDPIRAMIS ISTEN KARDJÁVAL ÉS ÚTSZÉLI TÉRDEPLŐVEL SPIEGEL FRIGYES MŰVE AZ ISTEN KARDJA — HŐSÖK EMLÉKE C. KIADVÁNYBÓL
NAGY SÍKSÁGON FÖLDPIRAMIS
ISTEN KARDJÁVAL ÉS ÚTSZÉLI TÉRDEPLŐVEL
SPIEGEL FRIGYES MŰVE AZ ISTEN KARDJA — HŐSÖK EMLÉKE C. KIADVÁNYBÓL

FALUSI SÍRKŐ VÁGÓ JÓZSEF MŰVE AZ ISTEN KARDJA — HŐSÖK EMLÉKE C. KIADVÁNYBÓL.
FALUSI SÍRKŐ
VÁGÓ JÓZSEF MŰVE AZ ISTEN KARDJA — HŐSÖK EMLÉKE C. KIADVÁNYBÓL.

 

ZÁDOR ISTVÁN LITOGRÁFIÁI. Zádor István a magyar festők ama csoportjából való, akik aktive vettek részt a háborúban. Egy sor igen szép rajzát, amelyek a csaták zivatarában készültek, közölte a «Művészet». Most tíz válogatott litográfiába sűrítette harctéri élményeit s e tíz kőrajz a napokban hagyta el a sajtót a Pallas nyomda kiadásában. Nem kell újra ismételnünk azt, amit Zádorról mint rajzolóról épp e hasábokon írtunk: most is biztos kezű, éles szemű és művészi érzékű grafikusnak mutatkozik e szép lapokon. Az ízléses album ára 100 K.

 

A KÖNYVES KÁLMÁN engedélyével közöljük Benczúr Gyulának a téli tárlaton kiállított Stróbl főhadnagy c. festményét.

 

LEJÁRÓ PÁLYÁZAT

1916 május 1-én lejár az Erzsébet-emlékpályázat. Pályadijak 6000—3000 K, 60.000 K értékben.

 

FÉLÉVI LAPSZEMLE

 

FESTÉSZET

A hadifogoly olasz művész (Aristide Sartorio). Irta Kacziány Aladár. Alkotmány, június 16.

Csataképfestés. Irta Pékár Gyula. Budapesti Hírlap, június 20.

Defregger alkonya. Irta Kühár Flóris. Alkotmány, jul. 9.

Szegénység háborús képekben. Irta Lakos Alfréd. Pesti Hírlap, július 18.

Sartorio. Irta Arcturus. Az Újság, július 19.

Két művész tragédiája (Galimberti Sándor és Dénes Valéria). Jeltelen cikk. Az Est, július 22.

László Fülöp nyilatkozik angol állampolgárságáról. Jeltelen cikk. Pesti Futár, július 23.

A hadirajzolók. Irta b. ny. A Cél, VI. 7. szám.

Kép és képes dísz a magyar zsidó múzeumban. Irta Fabó Bertalan. Múlt és Jövő, augusztus.

Fejér Sándor. Irta Szász Menyhért. U. o.

A fővárosi iskolák háborús gyermekrajzait ismertették a napilapok, augusztus 7.

Gyermekrajzok. Irta Márkus László. Alkotmány, augusztus 7.

A királyt lerajzolta Vadász Miklós. Jeltelen cikk. Az Est, augusztus 11.

Pusztulás a mütejemben. Jeltelen cikk. Esti Újság, augusztus 15.

Galimbertiék. Irta Dénes Zsófia. Nyugat, aug. 16.

Háborús gyermekrajzok. Irta Bálint Aladár. U. o.

A Nemzeti Szalon őszi tárlatát ismertették a napilapok, szeptember 12.

Bayros Ferenc rajzai a Vasárnapi Újság számára. (A művész magyarázó szövege saját rajzaihoz.) Vasárnapi Újság, szeptember 12.

Magyar művészet San Franciscóban. Irta Pálos Emma. Világ, szeptember 12.

Rippl-Rónai háborús kiállítását ismertették a napi-apók, szeptember 19.

Rippl-Rónai. Irta Márkus László. Alkotmány, szeptember 24.

A képgyűjtő Eszterházyak. Irta Elek Artúr. Az Újság, Iszeptember 24.

Az Eszterházy-képtár története. Irta Lázár Béla. Budapesti Hírlap, szeptember 24.

A sajtóhadiszállás művészeti kiállítása. Jeltelen cikk. Magyar Hírlap, szeptember 26.

A Szent György-Céh XXIV. művészeti aukció-kiállítását ismertették a napilapok, szeptember 25.

Rippl-Rónai József és a háború. Irta Felvinczi Takács Zoltán. Nyugat, október 1.

Hadi művészet. Irta (ml.) Alkotmány, október 7.

A sárosi művész-sorsjáték kiállítását ismertették a napilapok, október 16.

Déry Béla gyűjteményes kiállítását ismertették a napilapok, október 17.

Zsidó portrék. Irta Paul Diamant. Múlt és Jövő, V. 11. szám.

A sárosi művész-sorsjáték kiállítása. Irta Bálint Aladár. Nyugat. VIII. 21. szám.

A Fioretti modern művésze (Fritz Kunz). Irta Kühár Flóris. Alkotmány, november 12.

A Szépművészeti Múzeum régi képtára. Irta Elek Artúr. Az Újság, november 14.

A trencséni képkiállítás. Irta Miklós Jenő. Világ, november 14.

A Képzőművészeti Társulat téli tárlatát ismertették a napilapok, november 20.

A téli tárlat. Irta Bálint Lajos. Magyar Hírlap, nov. 21.

A Műcsarnok téli kiállítása. Irta Tövis. A Hét, nov. 21.

Sassy Attila kiállítását és a Szent György-Céh XXV. aukcióját ismertették a napilapok, november 25.

A Szépművészeti Múzeum Barabás rajzainak kiállítását ismertették a napilapok, november 28.

Az Ernst-muzeum csoport-kiállítását (magyar festők) ismertették a napilapok, november 28.

A paletta. Irta Szunyoghy Farkas. Rajzoktatás, VIII. 9. szám.

A téli kiállítás. Irta Felvinczi Takács Zoltán. Nyugat, december 1.

Rippl-Rónai és a vonal. Irta P. Freund Mária dr. U. o.

A Szépművészeti Múzeum Barabás-kiállítása. Irta Bálint Aladár. U. o.

Az Ernst-muzeum csoportos kiállítása. Irta Bálint Aladár. U. o.

A Nemzeti.Szalon téli tárlatát ismertették a napi-apók, november 3.

Lengyel művészet. Irta Rózsaff-y Dezső dr. A Gyűjtő, IV. 8—10. szám.

Sassy Attila. Irta Perneszi. U. o.

Magyar mesterek. Irta Lyka Károly. Új idők, dee. 12.

 

SZOBRÁSZAT

Szobrok sorsa. Irta Szirontai Lhotka. Vállalkozók Lapja, június 16.

Művészi hadiérem. Jeltelen cikk. Új Idők, július 18.

Hol készülnek a hadiérmek (Zutt tanár műtermében), Irta L. D. Magyarország, július 25..

Két szobor (Rigele és kolozsvári Szeszák háborús munkái). Jeltelen cikk. Budapesti Hírlap, augusztus 19.

Gács és Szamovolszky. Irta Róbert Oszkár. Vállalkozók Lapja, október 20.

A temető művészete. Irta (szt. a.) Budapesti Hírlap, november 2.

Hősök emlékművei. Irta Fieber Henrik. Alkotmány, november 2.

A Szépművészeti Múzeumban felfedezték Lionardo da Vinci egyik szobrát. Jeltelen cikk. Az Est, nov. 25.

A berlini Brandenburg-kapu diadalkocsija. Irta M. L. Építőipar — Építőművészet, november 28.

 

ÉPÍTÉSZET

Városi tisztviselői bérház. Irta Pecz Samu. Építőipar és Építőművészet, június 20.

Rombolni? Irta L—l G—a. Pesti Napló, június 20.

Osztrák városépítészet és iparművészet. Irta Róbert Oszkár. Vállalkozók Lapja, június 23.

Az olasz műemlékek és a háború. Irta ifj. Gonda Béla. Alkotmány, június 23.

Jövő művészi képességek. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, június 23.

Oberungarische Häuser. Irta Paul Nádai. Pester Lloyd, Julius 14.

Schikedanz Albert. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, Julius 14.

Béke a romokon. Irta Kurzweill Fanny. Világ jul. 16.

Építészeti ízléstelenségek. Irta Szatmári Mór. Magyarország, július 18.

A Felvidék újjáépítése, Irta ifj. Gonda Béla. Magyarország, július 18.

Hősök emlékei. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, jul. 21.

Expresszionista építészet. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, július 21.

Egy hősről (Molnár Géza). Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, július 28.

Rekonstrukció. Irta Spiegel Frigyes. Vállalkozók Közlönye, augusztus 4.

A felvidék felépítése. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, augusztus 4.

A fővárosi építkezések művészietlensége, Irta Barta Artúr. Magyarország, augusztus 1.

Tisztelt építészek! Irta Márkus László. Alkotmány, augusztus 12.

A magyar építészet és iparművészet feladata a felvidéki falvak uijáteremtésénél. Irta Barta Artúr Magyarország, augusztus 15.

Galíciai templomok. Irta Lengyel Géza. Pesti Napid, augusztus 22.

A Felvidék újjáépítése és a magyar stilus. Irta Róbert Oszkár. Vállalkozók Lapja, augusztus 25.

A háborúban elpusztult helységek újraépítése. Irta Palóczi Antal. Vállalkozók Közlönye, szeptember 1.

A kárpáti falvak felépítése (Nagy Virgil nyilatkozata). Vállalkozók Lapja, szeptember 8.

A Balaton építészete. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, szeptember 15.

Építészeti séta a harcterek közelében. Jeltelen cikk. U. o.

A németek dolgoznak. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, szeptember 15.

Az építésügyi rendszabályok és a hatóságok föladatai különösen művészi szempontból (Stübben előadásai). Irta Palóczi Antal. Építőipar — Építőművészet, aug. 8.

A budapesti szökőkutak. Irta Rozinay István. U. o.

Egy ház, ezer ház... Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, szeptember 29.

Védekezés az éktelen építkezések ellen. Irta Palóczi Antal. Magyar Iparművészet, XVIII. 7—8. szám.

Krematorium Budapesten. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, október 6.

Az új kárpáti falvak. Irta Pirovits Aladár. Budapesti Hirlap, október 19.

Elmélet és gyakorlat a Kárpátokba. Jeltelen cikk. Vállalkozók Lapja, október 20.

Néhány szó a kárpáti falvak felépítéséhez. Irta B. K. Magyar Kultúra, október 20.

A pártázatos renaissance építés a német császárság keleti határterületein. Irta Lechngr Jenő. Építőipar — Építőművészet, október 24.

A műemlékek gondozása és a háború. Irta Wildner Ödön. Magyar Iparművészet, XVIII. 9 —10. szám.

A feldúlt tűzhelyek újrateremtése. Irta Nagy Virgil. U. o.

Hikisch Rezső művészete. Irta Elek Artúr. U. o.

Építésügyi szabályzat — és ízlésnevelés. Irta Relie Pál. Magyar Iparművészet, XVIII. 9 — 10. szám.

Brescia vára. Irta Elek Artúr. Az Újság, nov. 12.

Az építészet nevelése. Irta Sztrakoniczky Károly. Vállalkozók Lapja, november 10.

Építő tanács. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, nov. 24.

A felhőkarcoló. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, november 24.

A Lánchíd. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, dee. 1.

A munka emléke. Irta R. P. Vállalkozók Közlönye, december 8.

Muthesius: A német forma jövője. U. o.

 

IPARMŰVÉSZET

Mit várhat az iparművészet a háborútól? Irta Nádai Pál. Magyar iparművészet, XVIII. 6. szám.

Az O. M. Iparművészeti Múzeum fémtárgyai. Irta Layer Károly. U. o.

A díszítménytől a díszítésig. Irta Gróh István. U. o.

A halasi csipkéről. Irta Szepesi (Dénes) Alice. Magyarország, június 28.

Aranyérem mint ízlésnevelő. Irta Lázár Béla. Új Idők, július 11.

ízléses magyar otthon. Irta ifj. Gonda Béla. Magyarország, július 11.

Népművészet a lövészárokban. Irta ifj. Gonda Béla. Magyarország, július 13.

A művészi otthon és a közönség. Irta Margitay Ernő. Élet. július 18.

Az iparművészeti iskola tanári kara az igazgató ellen. Jeltelen cikk. Az Est, július 25.

Párta és főkötő. Irta Ács Lipót. Új Idők, július 25.

A magyar iparművészet fejlesztése. Irta Barta Artúr. Magyarország, augusztus 6.

A nőiruha-tervezés művészete. Irta ifj. Gonda Béla. Élet, szeptember 5.

A százesztendős Biedermeier. Irta Sereghy Elemér. Az Újság, szeptember 8.

A magyar biedermeier és a háború. Irta ifj. Gonda Béla. Magyarország, szeptember 26.

Iparművészeti iskolánk jövője. Irta Lázár Béla. Magyarország, szeptember 26.

Az ornamentum. Irta dr. Tafner Viktor. Magyar Iparművészet. XVIII. 7—8. szám.

Az iparművészeti múzeum textil és keramikai gyűjteménye. Irta Csermelyi Sándor. U. o.

Győzelmi csarnok és divatsnobizmus. Irta Árgus. U. o.

Magyar hadijelvények és érmek. Irta ifj. Gonda Béla. U. o.

Iparművészeti és műipari forradalmak. Irta Szirontai Lhotka. Vállalkozók Lapja, október 6.

Schickedanz Albert. Irta Elek Artúr. Nyugat, okt. 1.

Az iparművészet mélyebb megértése és a háború. Irta Kőszegi László. Magyar Iparművészet, XVIII. 9—10.

A művészi temető. Irta Lyka Károly. U. o.

Iparművészeti muzeumunk butorgyűjteménye. Irta Payrné Elefánt Olga. U. o.

Régi bábsütőmunkák. Irta Kremmer Dezső dr. U. o.

A moziplakát. Irta Bálint Aladár. Nyugat, VIII. 21. sz.

Könyv a biedermeierről. Irta Feleky Géza. Nyugat, VIII. 22. szám.

Iparművészeti oktatásunk és az iparművészeti iskola. Irta Kőrösfői Kriesch Aladár. Magyarország, nov. 28.

 

VEGYES

Művészet és jótékonyság. Irta Sz. Z. Pesti Hírlap, június 20.

Sztrakoniczky Károly. Irta Meiler Simon. Nyugat VIII. 12. sz.

Sztrakoniczky. Irta Erdély Jenő. U. o.

Sztrakoniczky Károly. Irta Lengyel Menyhért. U. o.

Nemzeti művészet. Irta Ambrózy Ágoston. Élet júl. 4.

Az esztétikai érzésátvitel tanához. Irta Beöthy Zsolt Athenaeum. Új folyam, l — 2. sz.

Dr. Pogány, a Szépművészeti Múzeum őre tűzte ki a magyar zászlót a bresztlitovszki vár ormán. Az Est. Jeltelen cikk, szeptember 4.

A magyar baka.. (Szózat a magyar művészethez.) Irta Bérezik Árpád. Társaság, szeptember 12.

Esztétikum és egyebek. Irta Ignotus. Világ, szept. 12

Sztrakoniczky Károly dr. Irta R. Vállalkozók Lapja, szeptember 15.

Az olasz rajztanításról. Irta Pálos Ede. Rajzoktatás, XVIII. 7. sz.

A tanuló festékpalettája. Irta Arthold Nándor. U. o.

Der Tod des Aestheten. Irta Paul Nádai. Pester Lloyd, október 10.

Die Kunst. Irta B. Alexander. Pester Lloyd, okt. 13.

Műemlékek kongresszusa Brüsszelben. Irta Végh Gyula. Budapesti Hirlap, október 13.

A művészetről. Irta ml. Alkotmány, október 28.

Műemlékek ismertetése a középiskolában. Irta Csízik Gyula. Rajzoktatás, XVIII. 8. szám.

Fényképezés és fotóművészet. Irta dr. Südy Ernő. A Fény, X. 7 — 8. szám.

Helbig Wolfgang. Irta Elek Artúr. Nyugat, VIII. 22. sz.

Művészet a Kárpátokban. Irta ifj. Gonda Béla. Magyarország, november 21.

Bomba és Művészet. Irta Quintus. Az Újság, nov. 21.

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003