HAZAI KRÓNIKA
ZICHY MIHÁLY A DEPÓBAN - egy ideig ez a rövid mondat szolgáltatta a beszélgetés tárgyát Budapesten, írtak is, szónokoltak is róla, az eset maga pedig majdnem szimptomatikus és belevág abba az áramlatba, a mely bizonyos erkölcstanok nevében meg akarja nyirbálni a művészet szabadságát. El kell tehát mondanunk hisztorikumát.
A Nemzeti Szalon ez év elején kiállítást rendezett Zichy Mihály oly képeiből, a melyek részben a magyarországi Zichy-családnál, részben pedig Budapest több gyűjtőjénél voltak találhatók. A kiállítás nagymértékben lekötötte a közönség figyelmét és a magyar sajtó örömmel sietett Zichy nagy tehetségét ünnepelni. Az állami művészeti gyűjteményekben Zichy oly hiányosan volt eddig képviselve, hogy a közoktatásügyi kormány megragadta ezt a készen kínálkozó alkalmat a Zichy-gyűjtemény kiegészítésére. Alkudozások folytak a kormány megbízottai és a Zichy-képek tulajdonosai közt egy nagyobbszabású vétel dolgában s csakhamar híre járt, hogy az állam százhúszezer koronán megvette a következő műveket: "A pusztítás géniuszának diadala", "Hullócsillagok", a három szirén-kép, "Autodafé", "A bor", "A kisértetek órája", az "Enyelgő faunok" és "A mentő-csolnak".
Ez a hír általános örömöt keltett, bár nem tagadható hogy a Szépművészeti Múzeum számára formálandó Zichy-gyűjteményt mégis csak másként kellene összeválogatni, mindenekelőtt pedig nem csak azokat a képeket kellett volna tekintetbe venni, a melyeket a Nemzeti Szalon a maga szerény eszközeivel meg tudott szerezni a kiállítás számára, hanem mindenekelőtt magával Zichyvel kellett volna összeköttetésbe lépni s Pétervárott összeállítani a nagy országos galéria számára szükséges műveket. A kis gyűjtemény azonban így is érdekes s megszerzését a művészet minden barátja helyeselte.
Hallottunk azután hangokat, a melyek kifogásolták a "Pusztítás géniuszának diadala" című nagy kép megvételét, s azzal argumentáltak, hogy ez a mű "a pápa világi hatalmát ostorozza" s ennélfogva nem való egy a nyilvánosságnak szánt országos gyűjteménybe. A polémia hevében a Szépművészeti Múzeum intézősége azzal védekezett, hogy ez a Zichy-kép majd a múzeum "depójába" vándorol, a hol nem bánthatja senkinek vallásos vagy erkölcsi érzését, mert ez a depó nincs nyitva a nagy közönség számára.
Egy kicsit megdöbbentünk ennek az érvelésnek hallatára, de csakhamar megértettük, hogy itt tulajdonképen nem is egyéni, hanem egész szellemi életünknek egy jellemző megnyilatkozásáról van szó. Lám. nem csak könyvek kerülnek indexre, hanem képek is és van egy állami gyehenna, a melyre szorgos kiválasztás után erkölcsös kezek vetik. Van immár kép-purgatónumunk, van cabinet noirunk festők számára. A "domicilio coatto"-t az anarkisták megfékezésére gondolták ki az olaszok : nálunk a festmények is megkapják a maguk kényszer-lakhelyét. Vannak tehát száműzött képek is, van bagno a festmények számára, magánzárka, megfigyelő-osztály, rejtett különítmény, a melynek ajtaján veres cédula inti a jámbor publikumot, hogy a benn levő kép "ragályos beteg". Szó sincs róla, gondosan őrzik a közerkölcsöket.
De hát mit vétett ez a kép a közerkölcsök, a vallásos érzés ellen ? Gondosan megnéztük, áttanulmányoztuk minden részletét, olyasmit azonban nem fedeztünk fel rajta, a mi a leggyengédebb emberi érzést is sértené. Botrány helyett inkább egy kiváltságos magyar művész szilaj temperamentumával és ritka rajztudásával ismerkedtünk meg e képen s örömünk telt volna abban, ha a Zichy-kép védői inkább e tisztán művészeti erényekre utaltak volna, a helyett, hogy bejelentik vala a kép hivatalos száműzését. Szerettük volna, ha azok, a kiknek hivatalból őrködniök kell a magyar művészek és művészet sorsa felett, inkább felvilágosítják vala a gáncsolókat és beható, szép magyarázattal leveszik az ellenfél gyakorlatlan szeméről a hályogot. Mily szép dolog lett volna, ha a depó-argumentum helyett az ország nagy nyilvánossága előtt azt fejtik ki - bármily röviden is - hogy egy művész munkájában nem holmi politikai, irodalmi, bölcseleti vagy erkölcsi eszme a fő, sőt hogy ez egészen mellékes, hanem hogy egy igazi művész műve egyenest formális megoldásaiban, egyéniségének, temperamentumának, nemzeti érzésének, tökéletes tudásának tükrözésében él. Sokszor hivatkoztunk már ezekre a szempontokra, de ismételnünk kell azokat, hogy meghallgattassanak. Ha az irodalmi, bölcseleti, erkölcsi tartalomban feküdnék egy festett vagy formált mű súlypontja, úgy bátran ki lehetne dobni a műtörténelemből Tiziano "Égi és földi szerelmét" s még egy sor remekművet, a melyeknek még címét sem tudjuk megállapítani, s a melyeknek úgynevezett irodalmi, bölcseleti, erkölcsi tartalmát addig semmi emberfia nem tudta megállapítani. Hány jeles magyar író utalt már ezekre az igazságokra, de mit ér valamennyiök kitartó küzdelme, ha a művészeti ügyek kormányzói éppen az ellenkező álláspontra helyezkednek és mindjárt az első idevágó nyilvános vita alkalmával ijedten dugnak egy képet a depóba, nem mintha rosszul volna rajzolva vagy festve, nem mintha művészeti erények nélkül szűkölködnék, hanem egyszerűen azért, mert "tárgya" nem tudom miféle erkölcsi vagy teológiai érzést sért. Nincs könnyebb, mint az egész műtörténelem összes remekeit kontár művekké devalválni, mihelyest elfogadjuk a művészeti kormányzatnak ezt az álláspontját. Mi másként festett volna ez a vita, ha benne igazi művészeti szempontok érvényesülnek vala! Ha a festett művet nem teológiai vagy politikai vagy irodalmi szempontból latolgatják és értékelik művészeti ügyeink vezetői, hanem a festett mű szempontjából. Mennyire kezünkre jártak volna abban a nehéz munkában, a melyet - most már hál'isten sokan s bizonyos eredménynyel is - folytatnak az egészséges művészeti felfogás terjesztésére.
Ha Oroszországban élnénk, még megértenők ezt a kép-cenzúrát, de hazánk szabad ország, a mely mindig csak akkor fejlődött és haladt, ha írói, költői szabad emberek szabad érzéseit közvetítették a közönséggel. Ugyanezt kell követelnünk a művészek számára is. Ez is morál, még pedig erősebb, hazánkhoz forrtabb, mint ama másik, a melynek mindenható nevében a bagnoba vándorol egy nagy magyar művész képe.
A MAGYAR ÉPÍTÉSZEK VÉGRE MEGSOKALTÁK azt a lealázó, művészietlen, haladást gátló szokást, hogy egyes minisztériumok a nagyobbszabású építészeti feladatokat is pályázat mellőzésével egyenes megbízás útján oldatják meg. Rendkívüli közgyűlést hívtak össze április 27-én a Mérnök- és Építész-egyesületben és ott elmondták, hogy minő félszeg módon intézik el nálunk a legfontosabb építőművészeti ügyeket. Az elhangzott beszédek csakugyan tanulságosak voltak, a felhozott adatok pedig egyenest lesújtók. A szónokok egyike elmondta, hogy a miniszterekhez benyújtott s a baj orvoslását célzó memorandumok teljesen hatástalanok voltak. Rámutatott egyes esetekre, a hol a miniszter műszaki közegei versenyeztek a magánépítészetekkel és felhozta, hogy a pénzügyminiszter megbízott egy építészt a pénzügyminiszteri palota tervezésével azzal az indokolással, hogy ehhez előtanulmányok szükségesek. Ezt abszurdumnak tartja, de ha még ez lehető volna, úgy kérdi, vajjon előtanulmány kellett-e ugyanannak az építésznek arra, hogy egy bérház tervezetét ugyancsak ő rá bízzák ? Wlassics Gyula 17 milliós megbízást adott csak egy cégnek. Kérdi, hogy a magyar építészek eltűrhetik-e tovább ezt a tarthatatlan állapotot? Határozati javaslatot nyújt be, a melynek értelmében a közgyűlés kimondta, hogy küldöttség jelenjék meg a belügyi, kereskedelmi, földmívelésügyi, pénzügyi és igazságügyi kormányok vezetőinél, első sorban pedig a kultuszminiszternél s rövid, határozott memorandumot nyújtson át.
Ennek a közgyűlésen elfogadott memorandum-tervnek főpontjai :
A magyar építőművészek kérik az általános pályázati elv kimondását és keresztülvitelét. Elsőrendű, milliós feladatoknál az előzetes, eszmékre kiírt pályázatokat kívánják és csak azután a tervpályázatot. Kis építkezések tervezetét (200,000 koronán alul) pedig azok közt az építészek közt kérik sorban egymásután kiosztani, akik erre működésüknél fogva érdemesek. A műszaki hivatalok pedig ne tervezzenek, csak ellenőrizzenek és pártatlanul informálják a minisztereket.
Egy másik szónok zajos tetszés között kifejtette a magyar nemzeti irány szükségét és művészi és művészetpolitikai jelentőségét; utalt a nemzetiségi vidékekre, a hol ilyen stílű középületek véd-bástyái volnának a magyarságnak. A mi a pályázatot illeti, a haza minden polgárának joga van, hogy tehetségét és tudását érvényesíthesse és a kormány tartsa kötelességének, hogy ezentúl az eddig szokásban volt megbízások helyett a közmunkák csakis tervpályázatok alapján adassanak ki.
Mindezeket az indítványokat elfogadta a közgyűlés. Vajjon lesz-e foganatjuk?
Ugyancsak ennek az egyesületnek gyűlésén egyes hangok a magyar stílustörekvéseket elitélték. Hasonló eset történt a Képzőművészeti Tanács egyik legutóbbi ülésén. A magyar sajtó ezeket az expektorációkat nyomban a legerélyesebben rendreutasította.
KULTÚRPALOTÁT ÉPÍTTET ARAD VAROSA s a tervek beszerzésére pályázatot hirdetett a magyar építőművészek közt. A beérkezett pályaműveket az aradi bizottság felküldte a budapesti Mérnök- és Építész-Egyesületnek szakvélemény adása céljából. Ez a fórum azt ajánlotta, hogy a díjazásra szánt összeget egyenlően ossza meg a bizottság a "Pantheon", a "Messze távolból" és a "Tizenhárom oszlop" jeligéjű művek közt. Az aradi bizottság nem fogadta el a budapesti szakemberek ajánlatát. Az első díjat nem adta ki, a másodikat Vágó József és László építészeknek ítélte oda, a kivitelre nézve pedig elhatározta, hogy a jutalmazott művet s a pályamunkák közül megvásárolt öt tervet átadja egy aradi építésznek, hogy az "e hat terv figyelembevétele mellett egy olyan tervet konstruáljon, a mely a rendelkezésre álló összeggel megvalósítható". Ezt a határozatot az aradi bizottság azért hozta, mert a tekintetbe vehető pályaművek kivitelének költsége nagyobb volna, mint az e célra rendelkezésre álló összeg.
Hogy a pályázat sorsa miként dőlt el, ahhoz nincs szavunk, mert értesülésünk szerint a jury szabályszerűen járt el. Nem hallgathatjuk el azonban azt a megjegyzésünket, hogy a mű kivitelére nézve hozott határozat mélyen sérti a művészi méltóságot . és a szerzői jogot. Az előbbit azért, mert sok munka fáradságos gyümölcsét, sok tehetség invencióját egyszerűen elveszik a szerzőktől és egy hetedik tervelő javára iratják. A szerzői jogot pedig sérti azért, mert a bizottság e határozattal nyíltan felhívja azt a hetedik építészt a plágiumra. Egy hat tervből összeplagizált hetedik terv csak rossz és művészietlen lehet s a bizottság a saját intencióit rombolja le, ha ezt a határozatot keresztülviszi, mert hisz a bizottság éppen azért hirdetett pályázatot, hogy jó és művészi munkát kapjon. Reméljük, hogy az aradi bizottság a hazai művészet méltósága és a hazai szerzői jog épségbentartása érdekében megváltoztatja határozatát.
Meg vagyunk győződve róla, hogy a bizottság legkevésbbé sem akarta a kettős sérelmet elkövetni, sőt érdeméül tudjuk be, hogy egyáltalán pályázatot hirdetett. Határozata bizonyára egy téves ötlet szülötte, a melyen még mindig lehet segíteni. Az ilyen tévedéseknek könnyen elejét lehetne venni, ha a Képzőművészeti Tanács végre beváltaná igéretét és egységes, minden tekintetben beváló pragmatikát dolgozna ki a művészeti pályázatok számára. Erre különösen oly alkalmakkor volna égető szükség, a mikor az ily ügyekben kevésbbé jártas bizottságok készülnek művészeti feladatok megoldására. Menynyire megkönnyítené egy igazán jó pályázati pragmatika az efajta feladatok megoldását! Persze jónak kellene lennie s reá kellene bírni úgy a hivatalos forumokat, mint a nagyobb művészeti objektumok létesítése körül buzgólkodó bizottságokat, hogy azt el is fogadják. Ezzel talán elejét lehetne venni az ilyfajta tévedéseknek, melyek mindig ártalmára vannak a művészetnek.
A KÖZOKTATÁSÜGYI KORMÁNY TÖRVÉNYJAVASLATOT KÉSZÍTTET a magyar műkincsek összeírásáról és a magyarság számára való megőrzéséről. A törvényjavaslatnak, a melyeknek előkészítési munkálatait dr. Wosinszky Mór apátplébános végzi, az a feladata, hogy ingó műemlékeink és műtárgyainknak külföldre vándorlását lehetőleg megakadályozza. A kormány a törvénynyel nem akarja a magántulajdont korlátozni, csak azt akarja biztosítani, hogy az esetleg eladásra kerülő műkincseket első sorban az államnak kínálják megvételre a tulajdonosok. A napilapok közlése szerint a múzeumok és könyvtárak felügyelősége Wosinszky előadása alapján már őszszel hozzáfog a javaslat részletes kidolgozásához.
AZ ELSŐ MAGYAR VÁROS, A MELY KÜLÖN HAJLÉKOT ÉPÍTTET A MŰVÉSZETEKNEK, Szeged városa. Ezideig a kultúrpalota termei fogadták magukba nemcsak a könyvtárt, a régiséggyűjteményt, hanem azokat a képeket is, a melyeket Szeged részben a maga költségén vásárolt, részben letétképpen kapott a kormánytól. A szegedi galéria egyre bővül s a kultúrpalota helyiségei nem a legalkalmasabbak arra, hogy bennük annak rendje és módja szerint helyet kapjon egy képtár. Lázár György dr., szegedvárosi országgyűlési képviselő most mozgalmat indított abból a célból, hogy Szegeden a modern követelményeknek megfelelő palotát építsenek a szépművészeti gyűjtemény számára. Minden jel arra mutat, hogy ez a mozgalom sikerrel fog járni s így Szeged lesz az első város Magyarországon, a mely a maga erejéből galériát teremt magának.
Ezt a szép magyar várost egyáltalán meleg dicséret illeti a művészetek felkarolásáért. Kultúrpalotát emelt, képeket szerzett meg, köztük a felette érdekes Munkácsy-vázlatot, műtárlatokat rendez, szobrokat emeltet, templomot építtet. Május havában ünnepiesen átvették a szegediek Vágó Pálnak nagy képét, a mely a szegedi árviz egy történeti jelentőségű epizódját mutatja. Még e nyáron leleplezik a Róna által mintázott Kossuth-szobrot. Most mozgalom indult meg egy Erzsébet-szobor emelésére s tervbe vették egy díszes egyház építését. Csakugyan az egész országban Szeged tesz legtöbbet a művészetért.
A jó példa e téren is vonz s örömmel látjuk, hogy több nagy magyar város igyekszik alföldi versenytársa nyomdokába lépni. Tavaszszal műtárlatot látott Győr, Pozsony, Fiume, Újvidék, az elsőt a Képzőművészeti Társulat, az utóbbi kettőt a Nemzeti Szalon rendezte. Rimaszombat Tompa Mihálynak emelt szobrot, Holló Barnabás e művét június 4-én leplezték le, Keszthely pedig leleplezte a Lukácsy-mintázta Festetits-szobrot. Azután sorra kerülnek a ceglédi, szegedi, hódmezővásárhelyi Kossuth-szobrok, végre pedig a kolozsvári Mátyás-szobor. Látnivaló, hogy az út meg van törve és a magyar városok serényen iparkodnak hozzájárulni a hazai művészet felvirágoztatásához s önmaguknak nemes díszítéséhez.
A művészek is jobban vonzódnak a vidékhez, mint valaha, a mi meg fogja erősbíteni önállóságukat, eredetiségüket. Sok kisebb-nagyobb művésztelep és tanya támad mindenfelé, amelyek megnépesednek, mihelyt beköszönt a kikelet. Nagybánya, Szolnok, Fonyód, Dömös s még néhány magyar helység egyre több festőt lát.
Magában a fővárosban kevésbbé eseményteljes a művészi élet. Az utóbbi hetekben három szobrot avattak fel : Prielle Kornéliáét a Nemzeti Színház előcsarnokában, e mű szerzője Telcs Ede, azután két bronzszobrot az Andrássy-úti köröndön. Az utóbbiak ama tíz szobor közül valók, amelyeket a király adományozott a nemzetnek. Az egyik Zrínyi Miklóst, a szigetvári hőst mutatja, ez Róna József műve, a másik Bethlen Gábort, ezt ifj. Vastagh György mintázta. E kettőt esöndben, minden nagyobb ünnepség nélkül avatták föl.
A KORZÓRÓL
KUBINYI SÁNDOR RAJZA
EDVI ILLÉS ALADÁR egy vízfestményét reprodukáljuk e számunkban, melléklet gyanánt, három-szinű nyomással.
MEDNYÁNSZKY LÁSZLÓ báró egy pasztell-rajzát háromszinű nyomásban mellékeljük ehhez a füzethez.
HOFFMANN LILY egy záródíszrajzát reprodukáljuk a 162-ik oldalon. Eredetije gouache-festmény.
TAHI ANTAL vázlatkönyvéből reprodukáltunk egy rajzot a 180-ik oldalon. Eredetije ceruzarajz.
KERNSTOCK KÁROLY "Anya gyermekével" című képét sokszorosítottuk a 181-ik oldalon. Eredetije olajfestmény, természetes nagyságban.
LAKOS ARTÚR fejléc-razja díszíti a l82-ik oldalt. Eredetije tollrajz.
EUGEN BRACHT egy vázlatát reprodukáljuk a 187-ik oldalon. Eredetije színezett tollrajz s a művész kisázsiai vázlatkönyvéből való.
CSÓK ISTVÁN "Juliska" című képét közöljük a 189-ik oldalon. Eredetije szénrajz.
NOVÁK SÁNDOR "A városligetben" című képét közöljük a 192-ik oldalon. Eredetije szénrajz.
BORUTH ANDOR egy tanulmányrajzát reprodukáljuk a 206-ik oldalon. Eredetije szénrajz.
KUBINYI SÁNDOR egy képét közöljük a 224-ik oldalon. Eredetije ecsetrajz, tussal.
BECK Ö. EÜLÖP egy plakettjét közöljük a 220-ik oldalon. A plakett a kertészeti egyesület számára készült.
HEGEDŰS LÁSZLÓ egy fejlécét közöljük a 221-ik oldalon.
VASZARY JÁNOS és MAGYAR-MANNHEIMER GUSZTÁV egy-egy művét e füzetben a Könyves Kálmán irodalmi és művészeti részvénytársaság engedelmével reprodukáltuk.
KITÜNTETÉSEK. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tavaszi nemzetközi kiállításán a külföldi művész kitüntetésére szánt állami nagy aranyérmet Menard René francia festő kapta "Girgenti" című olajfestményeért. A magyar művész kitüntetésére rendelt nagy állami aranyérmet nem adták ki, a kis érmek egyikét Magyar-Mannheimer Gusztávnak "Scherzo" című műveért, a másikat Vaszary Jánosnak "Részes aratók" című műveért adományozta a vallás- és közoktatásügyi miniszter. A 4000 koronás Társulati-díjat Márk Lajos-nak "Női arckép" című művére, a 600 koronás Ráth-dijat Boruth Andornak "Meditatio" című müvére, a 600 koronás Eszterházy-díjat Háry Gyulának "Részlet Tivoliból" című vízfestményére és a 450 koronás br. Harkányi Frigyes-féle díjat Borai Viktornak "Akt-tanulmány" című szoborművére ítélte oda a pályabiróság.
A Torontálmegyei Takarék- és Hitelbank által egy intézeti ház és bérház terveire kiírt pályázatban résztvett 42 pályázó közül a pályabiróság az első díjat Bosrucker és Fülöp, a másodikat Nándor Pál és a harmadikat Marton, Károlyi és Havas műépítészeknek ítélte oda.
Az aradi kultúrpalota terveire kiírt pályázatban május hó 15-ikén döntött a Kölcsey-egyesület pá-lyabirósága és egyhangúlag a Pantheon jeligés pályaművet fogadta el, a melynek azonban csak az 500 koronás második díjat adják ki, mert a tervezet az épület emelésére szánt költségeket túlhaladja. A terv szerzői Vágó László és József építészek. Megvételre ajánlotta még a pályabiróság 2 200 koronáért a Libertás, a Vörös Kereszt, a Tizenhárom oszlop és a Kegyelet jeligéjű terveket.
Az ungvári ortodox izraelita hitközség által hirdetett templom-terv pályázatra nyolc pályaterv érkezett be. Az első, 1400 koronás díjat a Paris jeligéjű mű nyerte, szerzője Szabolcs Ferenc és Pap Gyula. A második, 500 koronás díjat az Almenor jeligéjű pályamű nyerte, ennek szerzője Ritter Ignác és Fehér Lajos.
A Kossuth-emlékmű pályázaton az első díjat Stróbl Alajos és Gerster Kálmán, a második díjat Leitersdorfer, Telcs és Tóth, a harmadikat ifj. Mátrai és Hikisch műve nyerte. A pályabiróság azonkívül megvételre ajánlotta Kallós, Bálint és Jámbor, továbbá Donáth és Tőry, azután Schickedanz és Herzog, végre Förk és Füredi művét.
A párisi Societé Nationale des Beaux Arts tavaszi kiállításán Brunningeni Flesch Ludmilla harmadosztályú érmet kapott "Krisztus imádása" című olajfestményére.
