Igen tisztelt uram, — kérelméhez képest ime átadom emlékeimet azokról az időkről, a melyeket Munkácsyval Parisban töltöttem.^*

Mindenekelőtt megjegyzem, hogy talán túlságos megtisztelésben részesítenek azok, a kik a megholt mester és köztem fönnállóit viszonyt benső barátságnak minősítik. Munkácsy mindenkor a legbarátságosabban és a legszeretetreméltóbban viselkedett velem szemben attól a naptól kezdve, a melyen nekem művészi segítségét felajánlotta s készségesen járt kezemre, de viszonyunk inkább a nagynak a kicsinyhez, a mesternek a kezdőhöz való viszonya volt. Csak a midőn jóval később, 1885-ben a párisi Salon-ban kiállított „Engedjétek a kisdedeket hozzám jönni" című képemmel az ő vélekedése szerint kiállottam a tűzpróbát, csak akkor látszott művészetem iránt melegebb érdeklődéssel viseltetni. Legalább ezt árulják el barátságos és érdeklődéssel teljes levelei, a melyeket tőle időnkint Parisból kaptam. Utolsó párisi tartózkodásom óta (1879 végétől 1880 végéig) csak futólag találkoztunk, akkor is csak egy-két órára.

Az utóbbi évek egyikén — azt hiszem kevéssel azelőtt, hogy az endenichi szanatóriumba költözött, a hol hiába keresett enyhülést, -müncheni műtermemben találtam névjegyét, a melyre bizonytalan írással jegyzett néhány üdvözlő szót számomra. A házmesternek, a ki kinyitotta a műtermemet, nyomatékkal jegyezte meg, hogy Parisban a tanárom volt.

Abból a rövid időből, a melyet Munkácsyval Parisban töltöttem, tulajdonképpen csak azt a benyomásomat jegyezhetem fel az ő művészetéről, hogy az feltétlenül és irigylésre méltó módon mesteri. Ezt a benyomást nyertem műtermében és házában tett számos látogatásom alkalmával s különösen akkor, a midőn a Pilátust kezdte festeni. Annakelőtte Münchenben láttam tőle képeket s akkor az volt a benyomásom, hogy hasonló dolgokat nem festettek az elmúlt idők régi nagy mesterei óta.

Fejlődéséről mit sem mondhatok. Mint nagy mester bukkant fel akkor életem útján s mint ilyen maradt meg emlékezetemben mindenkorra.

Munkácsyra vonatkozó legrégibb emlékeim 1879-ből valók. Ebben az évben ösmerked-tem meg vele báró Fabrice müncheni szász követ házában. Habár akkor már néhány év óta festegettem, igaz, hogy inkább dilettáns módjára, a mester, a ki akkor dicsősége magaslatán állott, természetszerűen csak csekély érdeklődéssel viselkedhetett irányomban. Mégis rendkívül szeretetreméltó volt s bátorságot öntött belém, a mire az első müncheni tapasztalás után ugyancsak szükségem volt. Meghívott, jöjjek Parisba, folytassam tanulmányaimat, ő szívesen szolgál majd útbaigazítással. Elhatároztam tehát, hogy még az levélváltásra szorítkozott, a melyből azonban legnagyobb örömömre azt olvastam ki, hogy rokonszenvvel és érdeklődéssel kíséri művészi munkálkodásomat.

Sohasem titkoltam el, mily sokat köszönök neki. Ő segített arra, hogy megtegyem a mű-szerető dilettantizmustól a művészetig vezető nehéz lépést. Termékenyítő példája, a műteremben együtt töltött órák, a midőn el-elnéze-gettem munkálkodását, tanításai Parisban határozottan nagyon sokkal többet használtak nekem, mint minden, a mit odáig Münchenben tanultam. Sohasem méltányolhatom eléggé szivélyességét sem, a melylyel nekem, a teljesen ösmeretlen kollegának, kezemre járt. Ha azóta az én művészetem messzi eltért is az övétől s a régi függésnek ma már aligha van nyoma műveimben, mégis ugyanazt a nagy rokonszenvet érzem ma is iránta és művészete iránt, ugyanarra a csodálatra késztet sok műve, a melyet akkor, mint fiatal festő a mesterrel szemben lelkesedéssel tanúsítottam.

Lakásomon őrzöm Munkácsy egyik művét, egy magyar tragika arcképét, a melyet néhány évvel ezelőtt egy müncheni műkereskedő engedett át nekem. A kép meleg, szép, mély színei ma is oly gyönyörűséget szereznek nekem, mint a mikor a Pilátust bámulgattam. Úgy látszik, hogy nemsokára a Pilátus befejezte után készült.

Ezekben a visszaemlékezésekben talán nem találja azt, a mit találni remélt: adalékokat a mesternek és művészetének történetéhez. De abban a meglehetősen alárendelt helyzetben, a melyben akkor magamat vele szemben ereznem kellett, nem ügyelhettem egyébre, csak arra, hogy tanuljak tőle. Azonkívül nem szabad felednie, hogy emlékezéseim huszonkét év előtti időkre nvúlnak vissza.

^* A Művészet szerkesztősége felkérte Fritz von Uhdet, hogy a Munkácsyval együtt töltött párisi éveiről mondja emlékeit. A nagy német művész ezzel a cikkel tett eleget a kérelemnek.

A szerkesztő

CSEMEGI SÍREMLÉKE DONÁTH GYULA MŰVE ALICE BARBI LÁSZLÓ FÜLÖP ELEK OLAJFESTMÉNYE

CSEMEGI SÍREMLÉKE DONÁTH GYULA MŰVE

ALICE BARBI LÁSZLÓ FÜLÖP ELEK OLAJFESTMÉNYE