Egy reményteljes művészi pálya zárult be hirtelenül és borzalmas módon. Nagy Kálmán, a fiatal magyar szobrásznemzedék egyik legtehetségesebbtagja meghalt művészi munkája közepette. Szerencsétlenségét egy modell gyanánt szolgáló kis bárány okozta: az állat lépfenében szenvedett és a szörnyű betegség átragadt gazdájára. A művész megbetegedett és február 23-án este meghalt. Nagy Kálmán Kis-Kun-Halason született 1872 április hónapban, református szülőktől. Atyja Nagy Antal városi hivatalnok volt, anyja Papp Krisztina. A korán özvegyen maradt édes anyának nagy gondot okozott a kilenc árva felnevelése, a kik közt Kálmán az ötödik volt. A kis fiúban már korán kezdtek mutatkozni a művészi hajlamok. Szenvedélyesen rajzolta a városvégi szélmalmokat és cifra figurákkal írta tele a frissen festett házak oldalát. Ezért több verést kapott, mint dicséretet. Az első, a ki tehetségét felfedezte, Dékáni Árpád halasi gimnáziumi rajztanár volt, a ki a művészhajlamú fiút nagyon megszerette és eleinte azzal tüntette ki a többivel szemben, hogy a midőn a rétre, vagy erdőre ment festeni, Nagy Kálmánnak engedte meg, hogy utána vigye a festékes ládát. Szeretettel foglalkozott vele és jövője iránt nagy reménységet táplált. A fiatal diák az iskolát szívesen elkerülte, mert a német nyelv sehogy se ment a fejébe s a többi tantárgy iránt se mutatott nagy szeretetet, e helyett a rajzban gyakorolta magát. A halasi gimnáziumban négy osztályt végzett (1883-1888), a honnan Dékáni tanácsára és rábeszélésére 1888 szeptember havában anyja Budapestre hozta s az állami iparművészeti iskolába íratta be. Itt teljesen átváltozott. Az addig hanyag és tanulni nem szerető fiú nagy buzgalommal látott munkához, mert szinte érezte, hogy rátalált arra az útra, a mely neki nemcsak kenyeret, de dicsőséget is terem. Buzgalma akkora volt, hogy már az első évben ösztöndíjat kapott, melyet öt éven keresztül élvezett. Az első évben a fémező szakosztályban tanult; természetes, veleszületett hajlamai azonban a szobrászathoz vonzották. A harmadik évben már a kisplasztikái szakosztályt látogatta szorgalmasan, nagy kitartással s többször díjat is nyert.

KASZÁLÓ PARASZT
NAGY KÁLMÁN TERRAKOTTA-MŰVE

Az iskola befejezése után 1893-ban kezdődtek az igazán küzdelmes, keserves évek. Mint egyéves önkéntes előbb katonai szolgálati kötelezettségének tett eleget és a tiszti vizsga letétele után Budapestre jött s itt megnyílt előtte az élet a maga küzdelmességeivel. Egyfelől felfelé ragadta a nemes ambíció, a teremteni vágyás, másfelől lenyomta az anyagi gond, a megélhetés nehézsége. A megpróbáltatások egész során ment keresztül, sokszor nélkülözésében annyira elkeseredve, hogy gyári alkalmazást akart már keresni. A nélkülözések, a segítő kéz hiánya zárkózottá tette a fiatal művészt, a ki csak nagy ritkán járt társaságba. Hosszas küzdés után végre Bezerédy műtermében kapott alkalmazást. Ez szerény, de tisztességes megélhetést biztosított neki. Bezerédy néhány éven át foglalkoztatta s izmosította benne a sok reményre jogosító képességet. Ekkor mintázta Bezerédy az új parlament kupolacsarnoka számára az egyik erdélyi fejedelmet a mellette álló két apróddal és ezek mintázásában segédkezett Nagy Kálmán mesterének. Majd Zala György műtermébe került, a honnan nemsokára önálló alkotással lépett a közönség elé.

Első munkáját, "Egy kis fiú követ dob a vízbe", tetszéssel fogadták s azután állami megbízást kapott arra, hogy a magyar népélet karakterisztikusabb alakjait egyötöd nagyságban mintázza meg a párisi világkiállításra. E végből Debrecenbe, Kecskemétre, H.-M.-Vásárhelyre, majd Kis-Kun-Halasra utazott, majdnem egy éven át szorgalmasan mintázva a magyar népélet tipikus alakjait. Itt született meg a "Debreceni juhász", "A kanász", "A hódmezővásárhelyi gazda", "A csikós", "Lóra, csikós, lóra", "A gulyás" és a "Kapás hazatérőben". Ezek közül a legsikerültebbet, a "Debreceni juhász "-t és a "Kanász"-t az állam vette meg a Szépművészeti Múzeum számára s a párisi kiállításon a Grand Palais magyar osztályában kiállította s ezekkel ott Nagy Kálmán ezüst érmet nyert.

1900-ban külföldi tanulmányutat tett Olasz-, Francia- és Németországban. A párisi Rodin volt útjában a legnagyobb hatással reá. A külföldi nagy mesterek alkotásai azonban csak megérlelték benne azt a meggyőződést, hogy a művésznek nemzetinek kell lennie, egyéniségben, érzésben, felfogásban.

Mikor hazajött megbízta szülővárosa, Kis-Kun-Halas, hogy Erzsébet királyné mellszobrát készítse el a közgyűlési terem részére. Az igen sikerült művet a város a művész halála előtt egy hónappal leplezte le.

LÓRA, CSIKÓS, LÓRA !
NAGY KÁLMÁN TERRAKOTTA-MŰVE

Legelső és legutolsó nagyobbszabású kompozíciója a Milacher-kútpályázatra küldött műve volt, a melylyel első díjat nyert és a melynek kivitelével őt hízták meg. A fiatal művész hirtelenül nagyot haladt előre. Ez a költészettel teljes mű a Korvin-térre volt szánva, melynek vásári lármájába azonban nem illik bele. Egy juhász áll a forrás mellett botjára támaszkodva, lábánál pedig a szorongó szomjas juhok isszák a kifolyó vizet. E gondolat egyszerűsége jellemezte Nagy Kálmán lelki életét.

Nagy Kálmán művészetét, úgymint őt magát is, a teljes eredetiség tette érdekessé. A mit alkotott, az tiszta magyar volt, mint ő maga, a ki idegen nyelvet sohase tudott megtanulni. A kunságiak különös tájszólásával beszélt a jövőről, a mely neki oly szép sikereket ígért. Tehetsége azonban még nagyobb volt a tudásánál; önkéntelen, sokszor egész véletlenül olyan motívumokat vitt bele művébe, a mire voltaképen nem is gondolt és a mi művét tőrőlmetszetté tette. A magyar genre-szobrászatnak kevés olyan eredeti alakja volt, mint Nagy Kálmán, a ki a magyar népéletet nem az iskolás művészet modorában hozta elénk-, hanem úgy, a mint a lelke sugallotta.

A mikor megnyerte a Milacher-kútpályázatának első díját, sok jeles szobrászunkkal szemben, Nagy Kálmán neve egyszerre közismertté vált. A szerény, magába zárkózott művész lázas munkával fogott a mű elkészítéséhez. A mint a kúthoz a juhokat mintázta, modelljei közül egy kis bárány, a melyet legjobban szeretett és dédelgetett, beteg lett. A kis állat elvesztette kedvét s szemein meglátszott, hogy szenved. Nagy Kálmán megsajnálta s gyöngéd szeretettel ápolta, de mikor látta, hogy nem mentheti meg, nem tudta szenvedését tovább nézni és túladott rajta. De a kis állat betegségét gondozása közben elkapta ő is és lázba esett, megbetegedett, kórházba került és meghalt.

A fiatal művész most már a kis-kun-halasi temetőben pihen, a hol művésztársai által tervezett emlékmű fogja hirdetni e szerencsétlen művész szomorú végzetét, kinek halálával művészgárdánk egy nagytehetségű tagjával lett szegényebb.

KISBÉRES
NAGY KÁLMÁN TERRAKOTTA-MŰVE