Második évfolyam, 1903    |   Első szám    |    p. 50-56.
 

 

BUDAPEST MAGÁNKÉPTÁRAI
AZ ENYEDI-GYŰJTEMÉNY

Enyedi Lukács hosszú évek gyűjtési buzgalmának gazdag gyümölcseit Eötvös-utcai szép otthonában helyezte el. Őt a Dél nagy művészete ihlette meg, egész szeretete e felé fordult. Míg a legtöbb budapesti magángyűjteményben a németalföldi művészet uralkodik túlnyomón, addig Enyedi gyűjteményén meglátszik, hogy Olaszország keltette fel benne a művészet szeretetét s így természetes, hogy figyelme főképen az olasz mesterek felé fordult. És bár ezen a téren manap a legbajosabb a kiváló művek gyűjtése, mégis sikerült neki egy sor jellemző műtárgygyal gazdagítania gyűjteményét. S itt mindjárt megjegyezzük azt is, hogy figyelme épp oly szeretettel fordult a szoborművek, mint a festmények felé.

Az olasz festészet régibb korára nyúlik vissza egy kis fa-triptichon, 45 : 40 cm. nagyságú. A középrészen aranylapra temperával festett Mária látható a gyermek Jézussal és szentekkel. A két szárnyon hasonló módon festett szentek láthatók a felső mezőn, egy-egy terelő angyal az alsón. Ez az érdekes triptichon annakelőtte Xlll-ik századbeli sienai munka gyanánt szerepelt, minden valószínűség szerint azonban a XlV-ik század második feléből származó firenzei mű. Nemcsak a vereses testszín utal erre, hanem még inkább a zenélő angyaloknak csaknem Fra Angelico modora felé hajló alakítása. Épp így a XV-ik századbeli sienai iskola cége alatt szerepelt eddig a gyűjteménynek egy másik darabja: arany alapra festett Mária a gyermek Jézussal, szentekkel, angyalokkal (fára festve 49 : 66 cm., jó régi keretben). Beható vizsgálat után azonban megállapíthatjuk, hogy ez a kép nem tempera-mű, hanem olajfestmény, hogy nem régi, csak régieskedő, mivelhogy számos oly elem egyesül rajta, a melyek a XlV-ik és a XVI-ik századra utalnak. Mindez, továbbá a Madonna sajátságos merev alakítása azt a nézetet kelti bennünk, hogy valamely görögkeleti vallású megrendelő számára készült kései művel állunk szemben.

Valósággal a sienai iskolához tartozik azonban egy másik kép (fára festve, 54: 76 cm.), a mely Tóbiást mutatja az angyal társaságában. Az egész előadás Giacomo Pacchiarottira vall, még pedig a mesternek ama korszakára, a midőn még nem került Sodoma hatása alá, hanem Bernardino Fungait követte. Erre utal a kép világos szine. Egy másik sienai művésznek, Baldassare Peruzzinak, a festőépítésznek adhatjuk a gyűjtemény két épületképét. Ezek egyike régi mészmetszésű keretben templom belsejét mutatja, Krisztus és a házassagtörő asszony alakjával. Az épület távlata kiváló úgy ezen, mint a másik képen (Krisztus kiűzi az Isten házából a kufárokat), míg az alakoknak csak alárendelt szerep jutott. Egy harmadik idevaló kép, a Napkeleti bölcsek (89:94 cm.) tisztán és határozottan mutatja a XVI-ik század végéről való sienai iskola jellegét. Ama kor elmodorosodott művészeitől jólesőn elüt e sienaiak naturalizmusa, bár ez néha keresett keménységgé és rútsággá növi ki magát. Ezt tapasztaljuk a szóbanforgó festményen is, a melyet jelzőbetűinél fogva (V. S. B. N. S. V. 1587) Ventura Salimbeni di Bevilacquanak kell tulajdonítanunk. Ezen a képen, a sienai kései naturalizmus mellett, a mely különösen a rajzban érvényesül, érdekesen mutatkozik Federico Baroccionak barokkos befolyása, kiváltképen a testrészek színében.

A régibb velencei iskolához tartozik egy nagyobb kép: a trónoló Madonna a kisded Jézussal (fára festve, 90: 115 cm.), a mely valószínűleg egy triptichon középső része volt. Ez a kép Adamovics tanácsos gyűjteményéből való, a ki azt állítólag ajándékba kapta a bajor királytól. Annakelőtte Luigi Vivarini nevén szerepelt, később Francesco Cotignole-nek tulajdonították szerzőségét, Enyedi Lukács azonban valószínűleg helyesen taksálta, a midőn Giovanni Bellini iskolájának tulajdonítja. Csakugyan ennek az iskolának ismerteti") jeleit viseli magán. Az umbriai iskola egyik műhelyképe a Mária koronázása című, egykorú keretben (fára festve, 51 : 78 cm.). Míg Mária és a kisded Jézus alakja egy Pintu-ricchio befolyása alatt állott derekas ecsetre vall, addig az angyalok s kivált a koronázó angyal rossz iskolamunka. Egy másik madonna a gyermek Jézussal és szent Jánossal (kerek kép, fára festve, 73: 73), Kosso Rossi aláírását mutatja. Nemcsak az aláírás hamis, de még az elkeresztelés is téves, mert a kép előadása Észak-Olaszországra utal.

Sokkal több figyelmet érdemel egy másik madonna a kisded Jézussal (40:92 cm., a triesti püspök gyűjteményéből), a mely nemcsak ezt a névjelzést mutatja: Vincentius Catena pinxit 1516, hanem mindenképen elárulja, hogy csakugyan Catenától származik. Bizonyítja ezt a semmitmondó színezés és a ruharedők keménysége és szegletessége. Egy másik érdekes, fekete márványra festett Madonnát a gyermek Jézussal, szent Jánossal és assisi szent Ferenccel (31 : 50 cm.), bizonyára joggal tulajdonítja Enyedi Domenico Ricci, köznéven Brusasorci ecsetjének.

Egy töviskoronás Krisztus (fára festve, 40 : 62 cm.) világosan magán viseli a XVI-ik század végéről való firenzei iskola jellegét és Santi di Tito típusára visszanyúló kiváló rajzáért, valamint színezéséért is joggal viseli Lodovico Cardi, köznéven Cigoli nevét. Egy másik kép, az "Angyali üdvözlet" (fára festve 155 : 155 cm.), rendkívül édeskés, a mozdulatok s kivált a kezek modorosak, miért is Cristofano Allorit mondhatjuk szerzőjének. Egy gyermekarckép pedig Bronzino unokaöcscsére, Alessandro Allori ecsetére utal. Ezen rajta van a festő jelzése is: A. Allori fec. 1560, de e jelzés utólag került a képre, mivelhogy az arckép kétséget kizárólag erre a mesterre vall. Nem érdektelen egy nagyméretű, három darabból összeállított kép: Cornaro Katalin (6 méter hosszú, 2 méter magas) Egy küldöttség nyújtja át ajándékait a koronás asz-szonynak. A háttérben hegyes táj terül el. A kompozíció erősen pózoló, a rajz erőtlen, a szín hideg és bágyadt. Mindazonáltal a kép jól hat tizennyolc életnagyságú alakjával, tornyával és tájképeivel. A mű szerzője bizonyára Paolo Veronese fiainak és tanítványainak körében keresendő. Hasonlóképen velencei eredetű egy másik nagy kép: a virágfüzért kötő velencei nő (124 : 127 cm.), eredete a Bonifazio művészcsalád körében vagy utánzói közt keresendő. A virágok oly naturalisztiku-san vannak festve, hogy szinte németalföldi mesterre gondolnánk, ha a kép egyéb részeinek előadása nem volna oly tősgyökeresen velencei. Végül megemlítünk még egy nyilván XVII-ik századbeli jó másolatot Rafaelnek egyik szent családja nyomán, a kép egykorú keretben van.

Nagyon érdekes egy XV-ik század végéről való spanyol mű. Fapredella, eredeti keretében, (69 : 33 cm.), a préselt aranylapon négy arckép látható : IV. Sándor pápa, Nicolao de Líra egyházi író, szent Lucia és egy püspök. A festés üvegszerűsége és az éles jellemzés egészen világosan mutatja a flamand befolyást. Egy másik spanyol, helyesebben sevillai munka, a XVI-ik század végéről való két oltárszárny (66 : 117 cm.), egy-egy zenélő angyallal, azt a vélelmet kelthetné, hogy valamely Rafael hatása alatt álló olasz festővel van dolgunk, ámde a belső részek fából faragott színes szent Jánosa és Dávid királya oly meglepő naivsággal vannak formálva, hogy csak spanyol és pedig sevillai művésztől eredhetnek.

A flamand iskola munkái közt időrendben első helyen áll két kis hártyára festett kép (8:11 cm.), az egyik valamely öreg ember arcképe, a másik egy szent nő ihletett arcát mutatja, mind a két képecske Rogier van dér Weyden modorára emlékeztet. Egy parasztlakodalom képe (fára festve, (58 : 18) jellemzően vall az idősb Piet Brueghelnek, köznéven Paraszt-Brueghelnek módjára, valószínűleg tőle is való. Egy másik kép némi változtatással Teniers brüsszeli "Bucsú"-ját mutatja, ez, mint a névjelzés és sok részlet elárulja, Matheus van Hellemontra vezethető vissza. A Bombel-les-gyűjteményből ered két kisebb kép (fára festve, 40 : 30), ezek ott Teniers nevén szerepeltek. Az egyik tekéző parasztokat, a másik a korcsma előtt iddogáló parasztokat mutat. A hűvös színezés és a kicsinyes előadás Teniers utánzójára, Theobald Michaura utal.

Jordaens modorára vall a gyűjtemény két képe: a kisebbik bacchánst mutat, a nagyobbik, a mely talán magára a mesterre vezethető vissza, éjjeli zenét, ez utóbbin különösen a világítási hatás nagyon erőteljes, de a rajz és szín kissé durva. Egy kánai menyegző (rézre festve, (53:51 cm.), a melyen olasz és flamand modor egyesül, derekas részleteivel és hűvös színeivel a Francken-családra és első sorban Frans Franckenre utal. Még több olasz befolyást mutat az "Apolló a múzsákkal" (fára festve, 78 : 47), a mely az első pillantásra majdnem Hendrick van Balenre emlékeztet, a kinek neve alatt eddig szerepelt, de mégis inkább Cornelis Corneliszre vagy ennek iskolájára vall. Az "Istenek lakomája Tempe völgyében" (82 : 52 cm.) azonban egyenest Hendrick van Balentől való, a kinek legjobb művei közé tartozik, úgy hogy igazoltnak látszik az az állítás, hogy mint máskor, úgy e képnél is a Bársony-Brueghel segített neki s ő festette az alakokon kívül a kép egyébb részeit. Végre itt említhetjük meg Philippe de Champaignenek egy arcképcsoportját is, a mely hűvös, gyöngéd színezésével és a ruharedők kissé modoros előadásával a művésznek arra a fejlődési szakára utal, a midőn már megszabadulva a flamand befolyás alól, az egykorú francia iskola hatása alá került.

A hollandi iskola művei közül első sorban az itt is bemutatott "Mulatozás" érdemel említést, a mely a rajta levő névjelzés szerint közös munkája Adriáén Brouwer és Jan van den Hecken ecsetjének (119:86 cm.). Nemcsak a névjelzés mutatja Brouwer monogramm-ját és Hecken teljes nevét, hanem a kép maga is kétféle kéz munkája. Az egyik nem elég erős a rajzban, sőt elrajzolásokba is esik, kemények a körvonalai, rikító a szine. A másik kéztől nyilván csak három alak ered: az egyik, a kép közepén levő, teljesen hasonlít Brouwer ösmert arcképéhez, mögötte egy egészen Brouwerre emlékeztető groteszk alak, a kép jobb szélén pedig egy előkelő személyiség, erről azt tartják, hogy van den Hecken képmása. Jól jellemzi Aart van dér Neer modorát egy holdvilágos tájkép (fára festve, 45: 46 cm.), a mester A. V. és D. N. monogrammjával ellátva: nehéz felhőtömegeken törekszik által a holdfény, a mestert jellemző finom fény-homálylyal. Jó a J. Mole-naerről elnevezett kép is, szatócsok és korcsolyázók a jégen (fára festve, 39 : 90 cm.), ennek széles ecsetvonásai és kissé széjjeleső kompozíciója világosan Frans Hals befolyására mutat. Csak az épületrészek zavarnak, ezek nyilván más kéztől valók. Ez a rész talán Jan Beerestraeteijtől ered. Kiváló mű az "Anya és gyermeke" című arcképcsoport, a mely Nicolas Maestól való s a mester név-jelzésével is el van látva. A fény-homály még Rembrandt teljes hatását árulja el, de az eleven és erélyes szín s a gyermek pompás mozdulata és pillantása Maesnek erőteljes egyéniségéről is tanúskodik. Sokkal gyengébb a Hendrik Bloemaertról elnevezett "Öreg asz-szony" (fára festve, (52 : 82 cm.). Meg kell még említenünk Joshua Reynoldsnak egy érdekes kis gyermekarckép-vázlatát (31 : 36), azután egy klasszikus, Nicolas Poussin-nek bizonyára joggal tulajdonítható képet, a mely Venust és Ámort mutatja (67 : 53 cm.), végre egy érdekes kisebb képet (47 : 30 cm.), a "Szerelem kertjét", a mely egy az előtérbe ízléstelenül helyezett szerelmes pártól eltekintve annyira magán viseli Watteau jellegét, hogy esetleg magának e mesternek tulajdoníthatja valaki.

Ha igaz, hogy manapság jó régi képek gyűjtéséhez nemcsak ízlés, szakösmeret és pénz kell, hanem első sorban szerencse is, úgy kétszeresen áll ez a szobrok gyűjtéséről. A képgyűjtés divata élt már a renaissance idején is, a könnyen szállítható kép épp oly könnyen cserélhetett gazdát s könnyen kerülhetett a legtávolabbi vidékekre is. De a szobrok, foképen a nagyobb méretűek, szinte helyhez valának kötve. Épp ez okból sűrűn kerülnek a művásárra a legjobb képek is, a szobor azonban a legnépesebb árverésen sem gyakori. Igaz, hogy a nagyobb műkereskedésekben mindig találhatunk idevágó műveket: az olaszoknál leginkább márványt, a nürnbergieknél főkép fafaragást, a párisiaknái leggyakrabban bronzot. De ezekkel a műtárgyakkal szemben nagyon helyén van az óvatosság. A legtöbb műkereskedéseknek ilynemu tárgyai majdnem csupa utánzat vagy hamisítvány. S ez könnyen érthető. Míg a könnyen szállítható képek dolgában a műkereskedő bátran versenyre kelhet a múzeumokkal, addig a nehezen szállítható szobrok dolgában a helyi múzeumok könnyen lefőzhetik a kereskedőt. A ki szobrot gyűjt, annak főkép a kisebb helységek magánházait kell átkutatnia. S az efféle vállalkozáshoz: szerencse kell. Enyedi Lukács keze szerencsés, mert nemcsak hogy sikerült neki egy érdekes plasztikai gyűjteményt összeállítania, hanem aránylag kevés csalódást okozott neki az a néhány másolat és hamisítvány, a mi gyűjteményébe került.

Gyűjteménye a Krisztus születése előtti időktől a XVIII-ik századig terjed. Legértékesebb és egyúttal legrégibb darabja egy görög papnő teljes alakja. Penthéli márványból készült, e nemes anyag pompás fényjátéka életet és mozgást ad a műnek, a melyet a IV-ik századra valló szigorú mozdulat és a III-ik és II-ik század átmeneti korának graciózus realizmusa jellemez. E műben, mint azt fényképmásolatunk mutatja, van valami a tanagra-szobrocskák gyengédségéből. Ezekhez az elemekhez sorakozik a kéztartás és a ruharedő némiképen barokk vonása, úgy hogy hajlandók vagyunk e művet a Ill-ik század valamely jó típusára visszavezethető kései nagygörögországi munkának tartani. Egy márványból faragott ülő női alak (a feje utólagos toldás) egészen biztosan római munka a Kr. u. II-ik századból, de az is bizonyos, hogy az alexandriai iskolának valamely régibb szép típusára vezethető vissza. Hasonló időre és irányra vall egy jó torzó, a melyet Herculessé egészítettek ki. Az ifjú Néró márványfejét Chiusi mellett ásták ki. Ravennából való egy kicsiny kőkoporsó, lapos domborművű női és férfialakokkal díszítve, ez jó példája a római provinciák kései művészetének.

E szemlével elhagyjuk az antik világot, de el Olaszországot is, a melyet a felsoroltakon kívül még három plasztikai tárgy képvisel a gyűjteményben: egy csinos román oszlopfő, palmettákkal, madarakkal, azután egy kiváló figyelmet érdemlő mű, a melyre még röviden kitérünk. Nagy márványdom-bormű, Jézus, jobbján öt, balján hat apostollal. Tanulságosan mutatja a szobrászat átvedlését a plasztikai princípiumról a festőire. A Bernini-féle túlzott mozdulatoknak még nincs nyoma, de az alakok elrendezésében már a távlat festői elve jut uralomra. Némi naturalizmus is jelentkezik az alakokon, a mi talán Cara-vaggio iskolájának hatására vezethető vissza, a mű egész megjelenéséből arra következtethetünk, hogy a XVI-ik század végéről való délolaszországi alkotással van dolgunk. Végezetül olasz munka, a XVII-ik század közepe tájáról, a zenélő angyalok csoportja, a melyen, mint képünk mutatja, a Bernini-féle "furor" szeretetreméltó pajzánsággá vedlett, a minek tetszetősségét még a. mérsékelten alkalmazott színezés is emeli.

A spanyol művészetet a föntebb említett oltárszárnyakon kívül egy érdekes homokkő-dombormű képviseli. Mária koronázását mutatja, balra Jézus, jobbra az Atyaisten, fönt a szentlélek galamb-képe. Sajátos színezése és aranyozása a XV-ik század végére mutat. Van itt még egy erősen barokk színes és bronzos fafaragvány a XVII-ik század végéről: a betlehemi jászol. Ugyanebbe a korba és iskolába tartozik két szép nagy csavart barokk oszlop fából, gyümölcs-, madár- és amorett-díszszel. Ezek is színesek és aranyozottak.

A francia művészetet egy XVII-ik századbeli érdekes márványdombormű képviseli: Krisztus megcsúfolása, azután két szép bronzmű, az egyik "Bacchansnő és Ámor", ez Ouesnetől való, a másik "Faun és nimfa", Clodion névjelzésével. Német kéztől négy mű ered: egy szines, fából faragott "Piéta", délnémet munka a XV-ik század elejéről; egy "Mária a kisded Jézussal", fafaragvány a XV-ik század végéről, eredete északibb vidékre mutat; egy szent Sebestyén, jó egész alak, délnémet mű a XVI-ik század első feléből, végre egy szines fadombormű, szent Jeromos a pusztában, valószínűleg rajnamelléki munka a XVI-ik század végéről.

DINER-DÉNES JÓZSEF

TRÓNOLÓ SZŰZ MÁRIA A GYERMEKKEL GIOVANNI BELLINI ISKOLÁJÁBÓL ENYEDI LUKÁCS GYŰJTEMÉNYÉBŐL
TRÓNOLÓ SZŰZ MÁRIA A GYERMEKKEL
GIOVANNI BELLINI ISKOLÁJÁBÓL
ENYEDI LUKÁCS GYŰJTEMÉNYÉBŐL

MÁRIA A KIS JÉZUSSAL VINCENZO CATENA FESTMÉNYE AZ ENYEDI-GYŰJTEMÉNYBŐL
MÁRIA A KIS JÉZUSSAL
VINCENZO CATENA FESTMÉNYE
AZ ENYEDI-GYŰJTEMÉNYBŐL

MULATÓ TÁRSASÁG ADRIAEN BROUWER ÉS JAN VAN DEN HECKEN  FESTMÉNYE AZ ENYEDI-GYŰJTEMÉNYBŐL
MULATÓ TÁRSASÁG
ADRIAEN BROUWER ÉS JAN VAN DEN HECKEN FESTMÉNYE
AZ ENYEDI-GYŰJTEMÉNYBŐL

GÖRÖG PAPNŐ ANTIK SZOBORMŰ AZ ENYEDI-GYŰJTEMÉNYBŐL
GÖRÖG PAPNŐ
ANTIK SZOBORMŰ AZ ENYEDI-GYŰJTEMÉNYBŐL

RÓMAI CSÁSZÁRNÉ AZ ENYEDI-GYŰJTEMÉNYBŐL
RÓMAI CSÁSZÁRNÉ
AZ ENYEDI-GYŰJTEMÉNYBŐL

TANULMÁNY A SZÁZKORONÁS BANKJEGY EGYIK ALAKJÁHOZ HEGEDŰS LÁSZLÓ RAJZA
TANULMÁNY A SZÁZKORONÁS BANKJEGY EGYIK ALAKJÁHOZ
HEGEDŰS LÁSZLÓ RAJZA

ZENÉLŐ GYERMEKCSOPORT SZINES TERRRAKOTTA AZ ENYEDI-GYŰJTEMÉNYBŐL
ZENÉLŐ GYERMEKCSOPORT
SZINES TERRRAKOTTA
AZ ENYEDI-GYŰJTEMÉNYBŐL

TANULMÁNY NAGY ZSIGMOND  RAJZA
TANULMÁNY
NAGY ZSIGMOND RAJZA

EBÉD UTÁN RIPPL-RÓNAI JÓZSEF PASZTELLRAJZA
EBÉD UTÁN
RIPPL-RÓNAI JÓZSEF PASZTELLRAJZA

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002