A MŰVÉSZETI ÜGYEK IRÁNT nálunk rendesen csak akkor mutatkozik szélesebb körökben érdeklődés, a mikor nagyobbszerű botrány fűződik hozzájuk. Szomorú dolog, hogy így állunk, de nincs hatalmunkban ezen változtatni. Kivált a nagyobbszerű középületek tervelése idején fordul a közfigyelem ilyen beteges, mert nem művészi elvekben gyökerező, érdeklődése a mi szegényesen ápolt művészetünk dolgai felé. Emlékezzünk csak a közelmúltra, amidőn a budapesti és a kolozsvári nemzeti színház, palotája adott okot nemcsak az egész sajtónak, hanem a parlamentnek is idevágó kérdések szellőztetésérc. Akkor minden újságolvasó ember bőséges - - és tegyük hozzá : alapos, helyes információkat kapott részben cikkek, részben szónoklatok révén a magyar építőművészet egyik nagy bajáról s arról, hogy miképpen lehetne ezt a bajt meggyógyítani. A küzdelem jogos volt s bizonyos eredménynyel is járt. Azóta művészeti ügyeinknek, bajainknak megbeszélése, megvitatása a műtermek négy fala közé szorult s a nagyközönség ismét elszokik annak a tudatától, hogy van művészetünk is és hogy ennek érdekeit nem volna szabad a maguk szomorú sorsára hagyni.

A két színház-sérelemhez e nyáron egy harmadik sorakozott: a győri színház építése körül felmerült harc. Lehet, hogy mire e sorok megjelennek, ez a nem éppen nagyszabású, de tipikus küzdelem lezajlott, talán a művészet érdekeinek megfelelően, de meglehet, hogy azok sérelmével. E perczben tehát nem maga az esemény érdekel minket ezen a helyen, hanem a küzdelem oka. És mert ezek a tünetek most már harmadízben jelentkeznek, kötelességünk velük foglalkozni.

Mind a három színházépítési ügynél az volt a sérelem, hogy az építtetők nem nyilvános pályázat utján akarták beszerezni az építési terveket, hanem kéz alatt akartak megbízni e tervek elkészítésével egy építő-céget. Nem is magyart, hanem külföldit.

Akik az ilyen eljárás ellen felszólaltak, azok számára tetszetős tromfot tartogattak ellenfeleik. Azzal érveltek ugyanis, hogy a színházépítés nem holmi egyszerű építési feladat, mint például egy templomé, palotáé, városházáé, hanem speciális probléma, amely tehát specialista-építészt kivan. Meg is neveztek egy ilyen specialista-céget, amely nem tudom hány kiválóan sikerült színházi épületet emelt már Németországban, Ausztriában és hazánkban is.

S akik így beszéltek, bizonyára komolyan hitték, hogy most fején találták a szöget. Holott, ha belemélyednek vala a kérdésbe, rá kell jönniök, hogy ez a megokolás éppen az ő eljárásuk helytelenségét bizonyítja. Mert az a külföldi színház-specialista bizonyára soha sem vált volna színház-specialistává, ha nem adatik neki alkalom a színház építésének problémájával behatóan foglalkozni. S behatóan, termékenyítőleg csak akkor foglalkozhatik ezzel a problémával, ha nem az asztalfiókja számára készít ilyen tervrajzokat, hanem tervét egy-egy adott környezethez, egy-egy adott mértékhez, egy-egy speciális célhoz idomítja, szóval, ha a praktikus élet számára dolgozik. Képzeljük most el, hogy ama specialistával épp úgy bántak volna, mint ahogy nálunk akarnak bánni az építészekkel : ha soha alkalom nem adódik neki, vajjon színházépítő-specialistává tudott volna fejlődni ? Sohasem. És ha nálunk a most divatos szomorú rendszert folytatják, egyenest lehetetlenné teszik, hogy a hőn óhajtott és egyedül üdvözítő színház-specialista kibontsa szárnyait.

Azt lehetne erre válaszolni, hogy a színházak céljára nem azért adja garasait a magyar ember, hogy azon egy-egy építész kísérletezzen és esetleg, sőt valószínűleg hibás, hasznavehetetlen munkát adjon.

De hiszen erről szó sincs. Nem azt kívánjuk, hogy valakit egyenest megbízzanak ennek vagy annak a színházépületnek tervelésével. Mi csak azt tartjuk jogos és elkerülhetetlen követelésnek, hogy a szükséges tervrajzokat nyilvános pályázat útján szerezzék be. Sőt még azt sem tartanok valami nagy balesetnek, ha egy ilyen pályázat meddő maradna. Mert amit joggal követelünk, az magának a pályázatnak tényével már el van érve: alkalom adódott a magyar építészeknek, hogy ebbe a problémába belemélyedjenek s hogy egy speciális feladat megoldásán fejleszszék tehetségüket. Csak ezt az alkalmat adják meg legalább. Szerényebb kérelmet talán nem támasztottak soha egy szép ügy érdekében.

De még ettől is húzódnak az építtetők. Hogy miért, azt nem tudjuk elképzelni.

Könnyű volna okfejtésünket magasabb rangú szempontokkal is támogatni. Hivatkozhatnánk annak szükségességére, hogy építészetünk így is fejlődjék a nemzeti ízlés irányában. Hivatkozhatnánk a külföldi divat átkára, amely építészetünket eddig lenyűgözte. Sőt hivatkozhatnánk törvényes intézkedésekre is, amelyek kötelességgé teszik a nyilvános pályázatot az ilyen esetekben. De ezektől az argumentumoktól elállunk. Csak a minimumot kívánjuk, a senki érdekét nem sértő minimumot. És csak a józan belátásra apellálunk. Ha koldus a magyar építőművészet, mint ahogy ellenfeleink okfejtéséből hihetnők, úgy a koldus szerénységével kívánjuk ezt a csekélységet. És ha bizonyos helyeken többet érünk el vele : ám a nemzeti érzelmek helyett az egyszerű, tökéletesen nemzetközi „noblesse obiige" szabályára emlékeztetünk. Talán ily módon elérhető az, amit sem a törvényes rendelet, sem a közakarat, sem a józan ész nem tudott elérni.

A pályabiróság, a mely ekként döntött, Ráth György főrendiházi tag elnöklésével állt a következő tagokból: Stróbl Alajos szobrász, a szobrászati mesteriskola tanára, az Országos Képzőművészeti Tanács kiküldöttje, Czigler Győző műegyetemi tanár, a Magyar Mérnök- és Építész-Egyesület kiküldöttje, Kallós Ede szobrász, a Magyar Képzőművészek Egyesülete kiküldöttje, Kann Gyula építész, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, Lotz Károly festőművész, az Erzsébet-emlék végrehajtó bizottság, Radisits Jenő az Országos Magy. Iparművészeti Múzeum igazgatója, a Magyar Iparművészeti Társulat kiküldöttje; továbbá Bartholdi Frédéric Auguste szobrász, a párisi Société des Artistes Francais alelnöke, Van der Stappen Charles, a brüsszeli királyi szépművészeti akadémia tanára és Schmitz Bruno berlin-charlottenburgi műegyetemi tanár, mint a külföldről meghívott bizottsági tagok, és végül Bezerédi Gyula szobrász és Ujváry Ignác festőművész, mint a pályázók választottjai.

A pályabiróság nyolc ülést tartott. Az elsőn, június 8-án, az elnök a bizottság emlékezetébe idézte, hogy az emlékmű félállítását külön törvény rendelte el és az arra szükséglendő összeg, amennyiben magán-adakozásból ki nem került, már eleve korlátlanul meg van szavazva. E törvény végrehajtásával megbízatott a minisztertanács és egy országos bizottság. A magángyűjtés rövid idő alatt mintegy l.600,000 koronát eredményezett. Az országos bizottság a pályázati hirdetményekben a díjak megítélését jóformán kizárólag művészekből álló pályabiróságra bízta. Ez az egész világon bizonyára az első eset és nagyobbszerű emlékműveknél még seholsem történt. Sőt az országos bizottság még tovább ment és a most lejárt második pályázatra nézve annyira megszorította a saját hatáskörét, hogy kimondotta, hogy csak oly művészeket bízhat meg az emlékmű kivitelével, a kiknek pályaművét a jelen jury feltétlenül műbecsűnek és alkalmasnak ítéli. Beszéde folyamán továbbá fejtegeti az elnök a. pályázat múlt évi s jelen szabályzata közötti különbségeket, melyek között a legnevezetesebb az első pontban foglalt az a rendelkezés, hogy az emlék helyének megválasztása az adott téren belül a tervező művészre bízatik; a harmadik ponté, amely világosan előírja, hogy hány és miféle mintákat és rajzokat szabad bemutatni a pályázó művésznek s végül a negyedik ponté, a mely kiköti, hogy a benyújtandó minták a mellékalakokra és a domborművekre nézve is annyira kidolgozandók, hogy azokból a kompozíció minden részleteiben megérthető legyen. Utal a 9-ik pontnak szigorított és most már feltétlen műbecset és kivihetőséget követelő rendelkezésére. Végül javasolja, hogy a jury mindenekelőtt a szobormű jövendő helyét vegye szemügyre; a következő napokon pedig az egyes jury-tagok egyenkint tanulmányozzák a beérkezett pályaműveket; azután a jury testületileg tartson szemlét fölöttük, amikor is az előadó minden egyes pályamű előtt a műszaki leírást s a költségvetést ismertetni fogja. Egyhangúlag elfogadtatott. Ezekhez képest az elnök vezetésével a jurytagok Budán a helyszínen a Szent György-teret megtekintették.

A június 10-iki harmadik ülésen több jurytag arra utal, hogy a pályaművek között számos oly terv van, amelyekre nézve már az első megtekintés nyilvánvalóvá teszi, hogy azok minden műbecset teljesen nélkülöznek. Óhajtandó tehát, hogy a további eljárás egyszerűsítése érdekében azoknak kiselejtezése előzőleg kimondassák. Ezt méltányolva, elhatározta a jury, hogy a figyelembe nem vehető pályaműveket megjelöli s a további tárgyalásból kirekeszti, aminek azonban egyhangúlag kell megtörténnie. Ehhez képest a jury a termek sorrendjében haladva, egyhangúlag a Keller Albert, Dunaiszky László, Kaiszer Hugó, Gaál István, Sződy Szilárd, Szabó Ferenc, Vas Nep. János, Benkő, Löffler S. és B., Verő L., Andrejka József, dr. Hőgyes Ferenc, Tóth András, Udi András és Biró Ferenc pályázóktól való műveket már most teljesen mellőzendőknek mondotta ki.

A június 11-iki negyedik ülésen az elnök megállapítja, hogy az előzőleg eszközölt kiselejtezés után, a szobák sorrendjét követve, Margó, Popper, Scheer, Fischer, Damkó József, Papp Gyula, Szabolcs Ferenc, Verő László, Füredi Rikárd, Förk Ernő, Fadrusz János, Korb és Giergl, Mátrai Lajos Gy., ifj. Mátrai Lajos, Hikisch Rezső, Maróthi Rintel Géza, Róna József, Leitersdorfer Béla, Teles Ede, Tőry Emil, Bálint Zoltán, Jámbor Lajos, Zala György pályaművei jelentkeztek olyanoknak, amelyek érdemileg tárgyalás alá veendők. A műszaki leírások és költségvetések felolvasása után az elnök a többi még fenmaradó kilenc pályamű tanulmányozásának befejeztével a következő kérdést teszi fel : van-e a jelen pályázat alkalmával bemutatott s tanulmány tárgyává tett pályamű között olyan, amely a pályázati hirdetés 9. pontja ama követelményének, hogy a kitűzött díjak mindegyikét a jury csak oly pályázóknak ítélheti meg, kiknek tervei abszolút műbecsűek és kivitelre alkalmasak, teljesen megfelel, igen vagy nem? Megjegyzendőnek véli egyébiránt, hogy önként érthetőleg a kivihetőség feltétele csak a lényeges dolgokra, nem pedig egyes részletekre terjed ki. Erre nézve elrendeli a szavazást, minden egyes jurytagot külön felhíván. Az ekként megejtett szavazás a következő eredményt adta : A jelzett kérdésre az elnökön kívül, aki nem szavazott, 10 jurytag egyhangúlag nemmel szavazott, Ujváry Ignác jurytag pedig tartózkodott a szavazástól, mert szerinte a pályázati hirdetésnek abszolút műbecset kívánó tétele oly szigorú, hogy a pályázat eredményét illuzóriussá teszi. Az elnök erre határozatkép kimondja, hogy a kitűzött pályadíjakat egy pályaműnek sem ítéli oda.

A június 12-iki ötödik ülésen az elnök megállapította, hogy a jury a megelőző ülésben hozott határozatával a pályázati hirdetményben reá, mint pályabiróságra háramló feladatot sajátképpen teljesítette s csak az lenne még hátra, hogy a pályázati hirdetés 13. pontjában foglalt propozicionális jogát gyakorolja. Miután azonban a végrehajtó bizottság magától érthetőleg döntő súlyt helyez arra, hogy a jury ítélete nyomán a felállítandó emlékmű érdekében teendő további intézkedések tekintetében nagybecsű véleményét is megtudja, felkéri az elnök a juryt, hogy e tekintetben nyilatkozzék. Erre a jury egyhangúlag kimondta, hogy megfelelő pályaművek beszerzése végett szűkebb pályázat volna elrendelendő a következő módozatokkal: a) első sorban hivassanak fel azoknak a pályaműveknek szerzői, melyekben méltánylandó művészi kvalifikáció mellett oly egészséges alapeszme érvényesül, amely fejlesztésre alkalmas, s amelyekről ezután jogosan remélhető, hogy abszolút műbecsű s kivihető tervekké fognak válni. Erre a szűkebb pályázatra megfelelő kárpótlási összeg biztosítása mellett egyenesen felhivassanak, emellett pedig nekik jelen pályaműveik fejében egyenkint 6000 korona utalványoztassék ki. b) Azon pályaművek szerzői, amelyeket a jury a pályázati hirdetmény 13. pontjának alkalmazása mellett díjazásra ajánl, jogosítva legyenek a szűkebb körű pályázaton saját költségükön résztvenni, c) Hasonlókép más figyelemreméltó művészeknek is meg volna engedendő a részvétel. E javaslat részben abban találja indokolását, hogy egyfelől módot keres a jury arra, hogy az oly hivatottságot nélkülöző elemeket kizárja a versenyből, aminők azok a pályázók voltak, akiket a jury kényszerítve volt majdnem tömegesen kiselejtezni, másfelől pedig hogy éppen a jelen pályázaton is okulva, igazán hivatottaknak a résztvételt lehetővé tegye.

Ami pedig a személyi kérdést illeti, a jury részéről egyhangúlag és egyenrangúan, csak a betűrendet követve, az első csoportba soroztatik: 1. Hikisch Rezső, Mátrai Lajos György, ifj. Mátrai Lajos. 2. Margó, Popper, Scheer, Fischer. 3. Telcs Ede, Tőry Emil. 4. Zala György, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos. A második csoportba soroztatik s egyszersmind kárpótlás címén 4000 koronával való díjazásra ajánltatik: 1. Damkó József, Papp Gyula és Szabolcs Ferenc. 2. Fadrusz János, Korb és Giergl. 3. Maróthi-Rintel Géza. 4. Róna József, Leitersdorfer Béla. Ily tiszteletdíj engedélyezésére még Füredi Rikárd és Förk Ernő tervezete is egyesek részéről javaslatba hozatott, de a javaslat titkos szavazás útján, amelyben az elnök részt nem vett, hét szavazattal három ellenében elvettetett.

A június 13-iki hatodik ülésen a külföldi jury-tagokat felkérték a második csoportbeli művekre kiterjesztett írásbeli véleményük bemutatására. Az elnök meleg szavakkal búcsúzik a távozó Bartholdi jury-tagtól, a mire Bartholdi búcsú-beszédében ékes szavakkal méltatta azt az ideális művészi törekvést és hazafias irányt, mely a pályázatot jellemzi. Egyben hangoztatta, hogy ritkán tapasztalt pályázat alkalmával olyan pártatlanságot és a művészek közt oly egyetértést, a minőt az Erzsébet-emlék pályázatnál a juryben társai tanúsítottak.

A június 14-iki hetedik ülésen az elnök bemutatja és felolvastatja a kiküldött szövegező bizottságnak munkálatát. Egyhangúlag határoztatik, hogy a jurynek a további teendőkre vonatkozó véleménye kapcsában a végrehajtó bizottsághoz a figyelembe vett egyes művekről a következő bírálat terjesztessék elő:

Első csoport:

Margó, Popper, Scheer, Fischer. Pályaművüknek határozott előnye a teljes összhang a szobrászati és építészeti részek között. Szobrászati részében finom művészi érzés nyilatkozik meg. E mellett a főalakban és elhelyezésében a monumentális hatás sem hiányzik. Ezekkel az előnyökkel szemben áll az, hogy a pályaterv síremlékre emlékeztet és elhelyezése magán a téren sikerültnek nem mondható.

Mátrai Lajos Gy., ifj. Mátrai Lajos, Hikisch Rezső. Pályaművük főérdeme: átgondolt, eredeti, nagyszabású arkitekturájuknak monumentális hatása, bár a diadalívnek a kupolával tervezett összekapcsolása így sem szerencsés ötlet. Ellenben a szobrászati rész oly sok kívánni valót hagy hátra, hogy a jurynek aggodalmai vannak, vajjon a szobrászok képesek lesznek-e a kellő mértékben hozzájárulni az emlékmű fejlesztéséhez.

Telcs Ede és Tőry Emil. Pályaművüket ezúttal is a távolból hatásosan érvényesülő forma jellemzi, úgyszintén az arkitekturába jól beilleszkedő szobrászati rész, noha az arkitektura kiképzését illetőleg nem emelkedik a múlt évi pályaterv művészi színvonalára. Helyeselhető, hogy magyar diszítő-motivumokat választott, de ezek aránytalanul nagyok. Az emléknek a Duna felé tekintő oldala nincs kielégítően megoldva. A hegyoldal kiképzését célzó lépcsőzetes terrászos följárat pedig túlságosan érvényesül a tulajdonképpeni emlékmű bölcs mérséklettel tervezett tömegéhez képest. Sokkal érettebb a finoman átérzett és szépen megmintázott életteljes szobrászati rész, amelynek azonban kissé genre-szerű volta esik kifogás alá, ami első sorban a fő-alaknál jut kifejezésre, annak hátrányára.

Zala György, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos. Pályaművük a tervező művészek előkelő alakító képességéről tanúskodik, ámbár e munkájuk a maga egészében a múlt pályázat alkalmával bemutatott tervhez képest nem tüntet föl haladást. Elismerést érdemel a főalaknak az a változata, amely magyar öltözetet visel. Megfelelő a főalak aránya is az architektúra méreteihez viszonyítva. A két oldalára elhelyezett csoportozat ellenben úgy a főalakhoz magához, mint az arkitekturához viszonyítva, túlnagy. Kifogás alá esik az emlékműnek három, majdnem egyforma tömegre való fölosztása. A kétoldalt látható körszelvény alakú oszlopsor sajátképpen dekoratív jellegű, több nézetből kedvezőtlenül metszi át a középső tömeget, ami által amúgy is nyugtalan sziluetje még zavarosabbá válik. A túlsók oszlop és pillér monoton hatású. Általában ahhoz, hogy az emlékmű hasson a távolból, az architektúrának jóval nagyobb méretekkel és tetemesen egyszerűbb sziluettel kellene bírnia.

A második csoportba sorozná a zsűri s egyszersmind kárpótlás címén a pályázati hirdetmény 13. pontja értelmében négyezer koronával való díjazásra ajánlja a következő művészek pályaműveit:

Damkó József, Papp Gyula, Szabolcs Ferenc. Száraz és sablonos pályatervükben a jury bizonyos műbecset annyiban talál, hogy alaprajza világos elrendezésű és a lejtő felé tervezett rész kiképzése használható eszmét foglal magában.

Fadrusz János, Korb és Giergl. Pályatervüknek lényeges hiánya, hogy az építészeti rész a szobrászatival a kellő szerves összefüggést teljesen nélkülözi. Maga az architektúra esetleg alkalmazható volna valamely középületnél mint homlokzat, de korántsem emlékműnél. Az architektúrának nagy tömegei teljesen elnyomják a szobrászati részt. Meg nem érthető az eszmei összefüggés az ülő főalak és a háta mögött látható csoport között. A főalak, mint szobrászati alkotás sem kielégítő. Szerencsés gondolatnak tartja a jury, hogy a művészek az ormot hatalmas arkitekturával szándékoztak koronázni, viszont pedig a főalaknak intim helyet kivannak nyerni a hegy lejtőjén.

Maróthi Rintel Géza. Igénytelenséggel föllépő műve részleteiben komoly törekvésre és finom dekoratív érzékre vall.

Róna József, Leitersdorfer Béla. Pályaművük architektúrájának stílusa nem kiforrott, tömegei szertelenek, az arányok tévesek. A művészek maguk is érzik, hogy a főalak csoportja nincs szerves összeköttetésben a hátulsó óriás mérvű és különállóan szobrászilag is díszített építészeti részszel, mert a középcsoportot önállóan, mint emlékművet változatképp a tér közepére is tervezik. Mindazonáltal egyes mellékcsoportoknak szobrászati becse megokolja a pályázati hirdetmény 12. pontjának alkalmazását.

Befejezéskép a jury egyhangúlag még a következő észrevételeket ajánlja a végrehajtó bizottság figyelmébe : 1., több pályaműben a sikló el van fedve, ami által az emlék hatására is befolyással bíró merev, kellemetlen vonal megszűnik; 2., ha, a mint legtöbb részről történt, az emlékmű az alagút tengelyében terveztetik, az esetre a közforgalmat és a hozzáférhetőséget megnehezítő közelségbe juthat az emelendő miniszterelnöki palotához, miért is úgy a palota építésénél, mint az emlékmű tervezésénél e visszásság elhárításáról gondoskodni kell.

A nyolcadik és utolsó ülésen az elnök bejelenti, hogy Van der Stappen jury-tag elutazván, a maga részéről is köszönetet mond az iránta minden oldalról tanúsított szívélyes és rokonszenves fogadtatásért. Kiemeli, hogy a pályázat színvonala s a pályázó művészek áldozatkészséggel párosult hazafias munkálkodása ő reá is mély benyomást tett, valamint az a páratlan egyértelmű eljárás, melyet a jury részéről annak munkálkodása egész tartama alatt észlelt. Kallós Ede jury-tag indítványára a jury jegyzőkönyvi köszönetet szavaz Ráth György elnöknek, mint a ki fáradhatlan buzgalommal pártatlanul s a legnagyobb tárgyilagossággal vezette a jury szövevényes tanácskozásait. Elnök megköszönvén a jury bizalmának e nyilatkozatait, ama meggyőződésének ad kifejezést, hogy bár a díjak ezúttal sem voltak kiadhatók, a jelen pályázat éppen nem tekinthető meddőnek, mert a főcélt szem előtt tartva, a díjak kiadása tényleg csak alárendelt kérdés, a fő az, hogy a megdicsőült királynéhoz méltó emlék létesüljön, amihez a jelen pályázat mindenesetre egy lépéssel közeledett, mert több fejleszthető pályatervet hozott felszínre, s immár nyilvánvaló, hogy a pályázó művészek újabb beható tanulmányozás nyomán megfelelő emléket lesznek képesek teremteni, holott a múlt évi pályázatban inkább csak eszmék versenyeztek egymással.

Ha a haladás nem felötlő, úgy ennek oka az, hogy a művészeknek most már a vázlatossággal kapcsolatos elevenség hatásáról le kellett mondaniuk és a programmszerűleg követelt precízebb kidolgozás szélesebb teret adott a kritikának. Tény továbbá, hogy a művészek különösen a főalak mintázásánál most már a fejlettség oly fokát mutatják, amilyent nem igen szoktunk pályázatokon látni s amelynek eléréséhez más körülmények közt a megbízás kiadása után évek szükségesek. Egyébként is a kitűzött feladat a legnehezebbek közé tartozik nemcsak eszményi tartalmánál, hanem azért is, mert oly alkotás kívántatik:, mely egyfelől elhelyeztetésénél fogva messzire ható, és a két városrész látképébe harmonikusan beilleszkedő monumentális tömegeket tüntessen fel, másfelől a királyné alakjára nézve a csendes áhítatos szemléletre nyújtson módot, tehát látszólag ellentétes két szempontot forrasszon össze. A magyar művészet megelégedéssel tekinthet munkálkodásának szemünk előtt levő eredményeire, amelyekben nemes ambíció s a íeladat komolyságának teljes megértése hazafias lelkesedéssel szövetkezett, a részletekre is szeretettel kiterjeszkedve. Hiszi, hogy a jury által javasolt úton haladva, most már bizton számíthat a nemzet az Erzsébet-emlék tekintetében táplált vágyainak teljesülésére.

A MÁSODIK ERZSÉBET-EMLÉKMŰ PÁLYÁZAT
IDŐSB ÉS IFJABB MÁTRAI LAJOS ÉS HIKISCH REZSŐ MŰVE
ELSŐ KATEGÓRIÁBA OSZTOTT PÁLYAMŰ

A MÁSODIK ERZSÉBET-EMLÉKMŰ PÁLYÁZAT
TELCS EDE ÉS TŐRY EMIL MŰVE
ELSŐ KATEGÓRIÁBA OSZTOTT PÁLYAMŰ

A MÁSODIK ERZSÉBET-EMLÉKMŰ PÁLYÁZAT
ZALA GYÖRGY, BÁLINT ÉS JÁMBOR MŰVE
ELSŐ KATEGÓRIÁBA OSZTOTT PÁLYAMŰ

A MÁSODIK ERZSÉBET-EMLÉKMŰ PÁLYÁZAT
DAMKÓ JÓZSEF, PAPP GYULA ÉS SZABOLCS FERENC MŰVE
MÁSODIK KATEGÓRIÁBA OSZTOTT PÁLYAMŰ

A MÁSODIK ERZSÉBET-EMLÉKMŰ PÁLYÁZAT
FADRUSZ JÁNOS, KORB ÉS GIERGL MŰVE
MÁSODIK KATEGÓRIÁBA OSZTOTT PÁLYAMŰ

A MÁSODIK ERZSÉBET-EMLÉKMŰ PÁLYÁZAT
MARÓTHI RINTEL GÉZA MŰVE
MÁSODIK KATEGÓRIÁBA OSZTOTT PÁLYAMŰ

A MÁSODIK ERZSEBET-EMLÉKMŰ PÁLYÁZAT
RÓNA JÓZSEF ÉS LEITERSDORFER BÉLA MŰVE
MÁSODIK KATEGÓRIÁBA OSZTOTT PÁLYAMŰ

A MÁSODIK ERZSÉBET-EMLÉKMŰ PÁLYÁZAT
RÉSZLET RÓNA ÉS LEITERSDORFER MŰVÉBŐL

A MÁSODIK ERZSÉBET-EMLÉKMŰ PÁLYÁZAT
RÉSZLET RÓNA ÉS LEITERSDORFER MŰVÉBŐL

A budai Korvin-térre Milacher Lajos hagyatékából építendő művészi kút pályázatán öt pályázó közül Holló Barnabás művét fogadták el kivitelre.

A Magyar Építőművészek Szövetsége által a Wellisch-alapítványból műegyetemi hallgatók számára kiírt pályázaton a 200 koronás díjat Jónás Zsigmond kapta. Ugyancsak e szerzőnek egy másik műve, valamint Radó Sándornak pályamunkája dicséretben részesült.

A bács-topolyai róm. kath templom tervpályázatán az első díjat Reichl J. Ferenc, a másodikat ifj. Bobula János kapta.

A brassai iparkamara székházának terveire hirdetett pályázaton 16 pályamű vett részt. A zsűri az, első díjat nem adta ki, a második, 400 koronás díj nyertese Márton Ákos és Károlyi Emil terve.

A vajdahunyadi városi székház tervpályázatán az első díjat Bohn Lajos és ifj. Opaterny Flóris terve nyerte el.

A bécsi képzőművészeti akadémián Regele Alajos megkapta a Füger-féle ezüst-érmet s egy mellszobráért külön díjat. Ugyanott Krausz Viktor utazó-ösztöndíjat, Podhorszky István és Benkő István építészeti díjat kapott.

KACZIÁNY ÖDÖN „Karthágói vár" című kő-rajzát közöljük e szám második mellékletén.

BELÁNYI VIKTOR rajzolta a 225-ik oldalon levő fejlécet.

ÉBERLING GYULA rajzolta a 236-ik oldalon levő fejlécet.

GLATZ OSZKÁR tanulmányrajzát közöljük a 240-ik oldalon.

HAZAY ALADÁR rajzolta a 241-ik oldalon levő fejlécet.

SZENTGYÖRGYI BÉLA rajzolta a 252-ik oldalon levő fejlécet.

EISENHUT FERENC-nek „A kedvenc" című olajfestményét reprodukáljuk a 253-ik oldalon. Eredetije dr. Bródy Sándor gyűjteményében van.

KOBER LEÓ fejléce díszíti a 256-ik oldalt.

AICHENAUER BRUNO rajzolta a 200-ik oldalon levő fejlécet.

PÁLLYA CELESZTIN „Vásár Újpesten" című rajzát közöljük a 265-ik oldalon.

HENDRICH ANTAL rajzolta a 266-ik oldalon levő fejlécet.

FÉNYES ADOLF „Öltöztetés" című szénrajzát reprodukáljuk a 268-ik oldalon.

BRUCK MIKSA „Intérieur" című képét közöljük a 209-ik oldalon. Eredetije olajfestmény.

GLATZ OSZKÁR rajzolta a 272-ik oldalon levő arcképtanulmányt.

NAGY VILMOS „Egy szál virág" című rajzát reprodukáljuk a 273-ik oldalon.

VÁGÓ LÁSZLÓ és VÁGÓ JÓZSEF műve az aradi vértanuk ereklyemúzeumának tervrajza, a melyet a 275-ik és 277-ik oldalon közlünk. Ez a tervrajz részt vett a múzeum tervpályázatán s ott a második díjat kapta. Első díjat nem adtak ki

VÁGÓ LÁSZLÓ-VÁGÓ JÓZSEF
AZ ARADI VÉRTANUK EREKLYE-MÚZEUMA

TŐRY EMIL műve a 283-ik oldalon közölt cecei Erzsébet-emlék. A készen adott mellszoborhoz Tőry készítette az építészeti részt.

ERZSEBET-EMLÉKMŰ CZECZÉN
A MELLSZOBOR ZALA GYÖRGY MŰVE
AZ EMLÉKMŰ TÖBBI RÉSZE TŐRY EMIL MŰVE

PARIS. - - Az itteni „La Plume" című folyóirat a minap a következő kérdést intézte hasábjain a francia művészekhez: "A mai korban van-e szükség a közönség művészi nevelésére?" A beérkezett feleletek közül a legérdekesebb egyike Carriére Eugéne festő válasza, mely a következőleg hangzik:

„A művészet az én nézetem szerint a természethez való viszonyunk öntudatának a megnyilatkozása. A művészetre való nevelés tehát összeolvad az életre való neveléssel Másrészről a nevelés szellemünknek és tevékenységi ösztönünknek megszokása. A nevelés kell, hogy teljesen észrevétlenül hasson át bennünket s ne erőszakkal kényszerítessék reánk. A nevelésnek a természet iránt való tiszteleten kell alapulnia, melyet a nevelendő lény érez, s egyéni vérmérsékletének a fejlődését kell követnie. A felfedezéseknek mindig személyeseknek kell lenniök. A nevelésnek is abból az elvből kell kiindulnia, hogy az ember minden cselekvésének az önismeret elérése a célja, s hogy a művészet alapjában véve a harmonikus megegyezés az élettel, amelynek a művészet tulajdonképpen kifejezése."

Ezeket a szakgatott mondatokat azután Carriére később szóbelileg világosabban is megmagyarázta, miközben a saját gyermekeinél alkalmazott nevelési rendszerére is kiterjeszkedvén, egyebek közt a következőket mondotta:

„Én azt hiszem, hogy mindenekelőtt tiszteletben kell tartani az egyéniséget, s a nevelést nem szabad senkire ráerőszakolni, hanem úgyszólván egy nevelési légkört kell teremteni, mely lassankint hatja át az embereket. Úgy a gyermekek mint a felnőttek nem szellemek, amelyeket meg kell töltenünk, hanem szellemek a melyeket a fölöslegestől meg kell szabadítanunk, mert az ember olyan tudós, aki nem ismeri magát. Én mutattam a gyermekeimnek szép tárgyakat, azután megpróbáltam megértetni velük, miért szépek ezek a tárgyak, s megvilágítani előttük eme tárgyak egyes részeinek valamint maguknak a tárgyaknak egymáshoz és a környezethez való viszonyát. Megpróbáltam bennük a csodálkozás érzését kifejleszteni. Én azt hiszem hogy ilyennek kell lenni a nevelés rendszerének úgy a gyermekeknél mint a felnőtteknél: az életet megfigyelni, megtanulni látni, a belső érdeklődést felkölteni. Ha ez a kiindulási pont biztosítva van, a többi magától jön."

Az előadásokat követő vita során különösen hangsúlyozták annak a szükségességét, hogy a műipariskolákban való tanítás és a mesterség gyakorlata közt szorosabb kapcsolat jöjjön létre.

Beck, Eugen Martin egyházi iparművész (szül.1833-ban) meghalt Drezdában.
Calandrelli, Alexander szobrász (szül. 1834-ben) Berlinben meghalt.
Champeaux de la Boulay, Octave festő (szül. 1838-ban) meghalt Parisban.
Erbe, Róbert állatfestő (szül. 1843-ben) meghalt Oberlössnitzben.
Fritz, Max tájfestő (sz. 1849-ben) megh.Berlinben.
Fritz O. életképfestő Giessenben agyonlőtte magát.
Hefner Alteneck, Heinrich Jákob festő (született 1811-ben) a müncheni képzőművészeti akadémia tiszteletbeli tagja, meghalt Münchenben.
Hoffman, Jakab tájfestő (szül. 1850-ben) Majna-Frankfurtban öngyilkos lett.
Holbek, Johann svéd karrikaturarajzoló (szül. 1873-ban) meghalt Koppenhágában.
Kienlein, Július festő (szül. 1343-ban) meghalt Karlsbadban.
Kyhn, P. W. tájfestő (szül. 1819-ben) meghalt Koppenhágában.
Leisching, Hermann rézkarcoló (szül. 1860-ban) meghalt Hannoverben.
Müller, A. D. szobrász (szül. 1819-ben) meghalt Lüneburgban.
Neckelmann, Skjöld műépítő (szül. 1854-ben) meghalt Neckargemündben.
Schmitgen, Georg tájfestő (szül. 1856-ban) meghalt Berlinben.
Seidel, Franz festő (szül. 1818-ban) meghalt Münchenben.
Soyer,Paul-Constant életképfestő(szül. 1823-ban) meghalt Parisban.
Straub, J. történeti festő (szül. 1849-ben) meghalt Bonnban. Az elhunyt egyik utolsó tagja a düsseldorfi egyházi festészetben „nazarénusok" neve alatt ösmert festőcsoportnak.

WITTIG TÓBIÁS EPERJESI ÖTVÖS. Kammerschreiber Eucharius eperjesi ötvös viszályba keveredett mestertársával, Wittig Tóbiással s a következmények elől Kassára menekült s ott váltott polgárjogot. Eperjes város tanácsa Wittig érdekében elégtételért fordult Kassához s 1641-ben kelt levelében írja, hogy Wittig „az aranymivet igazán és tisztességesen tanulta és az baraszlai czéhtol arrul való tanuló levele is vagyon, az szerint bécsi városátul is és czéhitül ; itten is (t. i. Eperjesen) 17 esztendeig aranymivet continuálta, és ezen Eucharius is negyedfél esztendeig szolgálta." — 54.

Halálozási évét a „Múlt és Jelen" 1845. X. 3. (79. sz.) említi: Meghalt a „jeles rézmetsző és kőfaragó, ki ezelőtt több évekig a kolozsvári és nagy-enyedi főiskolákban a szépírás rendkívüli tanítója volt, Kolozsvárott 1845. szept. 30-án, élte 63-ik évében." Itt tehát Kazinczy fent közölt adatával szemben egy év különbség van. Kazinczy Ferenc levelezésében először Döbrentei Gábor említi, 1808. VII. 3.-án kelt soraiban, mikor szóba hozza, hogy "a' fejedelemnek, Bethlen Gábornak, mejjképét nemrég kaptuk meg. Nagy Sámuel rézremetszője 's hiszem díszére van általa nemzetünknek. Felséges munka !"

1811. III. l6.-án Döbrentei említi, hogy Nagy Sámuel csak az esetben készíti el gróf Török Lajos és Viczay József képét, ha ezekből Kilián több példányt küld.

Döbrentei állandóan összeköttetésben volt Nagy Sámuellel. 1811. VI. 5.-én azt írja Kazinczynak, hogy „Nagy Sámuellel azt végeztem, hogy a' volt Wesselényi képét készítse el az első darabhoz. Nagy nem vészen semmi hivatalt, függetlenül akar élni. így is kell egy magas, szabad lelkületű SCHÖNKÜNSTLERNEK élni, hogy a' mindennapi elmécskék kapritziájától ne szenvedjenek".

Kazinczynak azonban nincs nagy véleménye Nagy Sámuel felől. Egy alkalommal, mikor Kis Imrének ír (1811. VI. 27.) s erős bonckés alá veszi Erős Gábor, a rézmetsző, munkáit, felemlíti, hogy „sok Magyar Művészt ismerek, a' ki félig vagy addig sem teszi meg az utat 's magát valaminek véli, holott non homines, non di etc. Illyen Vandza, illyen Nagy Sámuel és Kis Sámuel és még néhány más."

1811. IX. l6.-án Döbrentei azt írja Kazinczynak, „Nagy Samut a' napokban várom hozzánk, hogy a' telet itt töltse, a' gyermeket rajzolásra tanítsa".

1812. III. 12.-én mikor arról értesíti Kazinczyt Döbrentei, hogy megindítja az „Erdélyi Muzeum"-ot, már azt is említi, hogy milyen rézmetszeteket ad mellékletképen az első füzethez. Ehhez gr. Batthyány Ignác, erdélyi püspök képét szánta. Ekkor mondja, hogy „Nagy Samuval nyomtattatok hasonlókép abba jövő exempláriákat". Úgy látszik ez volt eredménye Nagy Sámuel Döbrenteinél való téli időzésének.

Cserey Farkas 1813. VI. 6. azt írja Kazinczynak, hogy beküldött Döbrenteihez, mert „Nagy Sámuel most ottan lévén, néhai Atyám képit meczesse rézre ; 60 forintért vállalta magára Nagy és aszt igérte, hogy Husvétra készen lészen. A kép alá a név és cím után e jön : Vita et pectora puro."

1813. VI. 13. küldi Döbrentei Gábornak az „Erdélyi Múzeum" híradását és itt a tartalmi beosztás felemlítése után már meg van igérve, hogy „minden füzetnek vagy minden másodiknak elején egy mejjkép fog állani, mellyet Nagy Sámuel úr metsz rézre".

A megindult „Erdélyi Múzeum "-ban következő rézmetszetek jelentek meg Nagy Sámueltől: I. füzethez gr. Bethlen Gergely. II. füzethez Batthyány Ignác gróf. IV. füzethez Cserey Farkas VI. füzethez Haller László, VII. füzethez Teleki Ferenc gróf, X. füzethez Teleki József gróf. Megannyi tiszta, szép munka, mi megérdemelte Döbrentei Gábor dicséretét és pártfogását.

Említi is Döbrentei 1813. XI. 19.-én Kazinczyhoz írt levelében: „Nagy Sámuellel egészen meg vagyok elégedve a' rézre 's táblára nézve. Midőn gróf Török Lajos képét teszem a' Múzeum elébe, életét is szeretném odatenni: Ezt is instálom". De ez a kép nem jelent meg, mert az „Erdélyi Múzeum" 10. füzetével megszűnt.

Kazinczy Ferenc eddig kiadott levelezésében 1814. I. 10.-én említi Döbrentei utoljára Nagy Sámuelt. Ugyanis azt írja: „Ha Kovachichot rézre akarja metszetni a Tekintetes úr, itten vagyon két portraitmahler. Egyik igen szépen fest, de nem talál, másik nem olly mesterséggel, de jól talál. Ez az utolsó pedig rövid idő alatt eléri a másikat mesterségében is, mert amaz Künstler Neid nélkül lévén, megengedi neki, hogy darabjait copirozza. Nagy Sámuel pedig metszene 's bizonyosan jól, ha nem Jóhni módra is. Én magam részt veszek ezen dologban, hogyha tetszik".

Érdekes volna művészettörténeti szempontból, különösen Nagy Sámuelre nézve átkutatni Döbrentei naplóját, mely 1807—1819-i erdélyi eseményeknek gazdag, érdekes kútforrása. Gróf Kuun Géza birja e naplót Gyulay Lajos gróf hagyatékából. —55.

MINTALAPOK IPAROSOK ÉS IPARISKOLÁK SZÁMÁRA. Szerkesztőbizottság: Szterényi József elnök, Edvi Illés Aladár, Gaul Károly, Györgyi Kálmán szak-szerkesztők. Kiadja a kereskedelemügyi m. k. minister. Hornyánszky Viktor könyvkiadóhivatalának kiadása. Budapest. VIII. évfolyam, 12 füzet, folio. — Mostani alakjában utolsó évfolyama ez ennek a díszes publikációnak. Kiadót és szerkesztőbizottságot cserélt s ezentúl más formátumban az Iparművészeti Társulat égisze alatt fog megjelenni.

A vállalat programmja az volt, hogy fejleszsze a nemesebb ízlést és a minden tekintetben szigorú stilszerűséget. Ezt akarta biztosítani a magyar ipari termelésben s ennek révén fokozni akarta iparunk versenyképességét. De egyúttal fontos kelléke kívánt lenni az ipariskolai rajzoktatásnak. Felkarolta a fa-, fém- és szövő (női)-ipart, minden iparágból évenkint 4 — 4 füzetet adva, átlag tiz színes lappal, természetes nagyságú részletrajzokkal, rövid magyarázó szöveggel. Az utóbbit a szakszerkesztők írták .vasipar: Edvi Illés, faipar: Gaul, szövőipar : Györgyi).

Nyolc évi pályafutása alatt temérdek akadályt kellett a vállalalatnak leküzdenie programmjának megvalósítása közben. Gondoljunk vissza a nyolc-tiz év előtti időkre s azokra a kevéssé fejlett állapotokra, amelyek közt akkor művészi iparunk tengődött. Itt-ott fel-felbukkant egy-egy tehetség, de hirtelen érvényesüléséről szó sem lehetetett. A lakásberendezés művészete a butormagazinok korlátlan urasága alatt senyvedt. A szövőipar alig juthatott szóhoz : az olcsó külföldi gyári termékek versenye levette lábáról. A vas művészete antitektonikus mesterkedésekhen mondta ki szerény mondanivalóit. A közönség alig láthatott jó, modern, művészi holmit. Csakugyan, az Iparmű veszeti Társulat megfeszített munkájának köszönhető, hogy most már modernebb, művésziesebb légkörbe bocsáthatja hajtásait művészi iparunk. A tervelőknek is új tér nyílt a társulat kiálításain, a „Magyar Iparművészet"-ben és végre a „Mintalapok"-ban. A „Magyar Iparművészet"-nek azonban szükségképpen arra kellett szorítkoznia, hogy az ízlést irányítsa és ezt kevésbbé tervrajzokkal, mint inkább már kivitelre került, kész művek képcinek bemutatásával érhette el. Kivihető terveket, mintalapokat adni: ez volt a célja a Szterényi-féle vállalatnak. De képzeljük most el, hogy a szerkesztők jó, ízléses, lehetőleg magyaros, mintaszerű terveket keresnek oly munkatársak körében, akik maguk is csak a legnagyobb küzdelemmel kezdenek emancipálódni részben a régi sablon alól, részben csak most kapnak némi szabadságot és méltánylást a fogyasztó közönség körében. Ily körülmények közt indítani hasonló vállalatot felette sok nehézséggel járt Gyakran megérzett egy-egy régibb füzeten, hogy ezt vagy azt a rajzot csak azért reprodukálták a szerkesztők, mert akkor e nemben ennél jobbat semmiképen sem lehetett kapni. Most persze egészségesebbek már az állapotok. De a kezdés munkája valóságos akadályverseny vala.

A bizottság munkáját, erdemeit igazságosan és helyesen csak e szempotok tekintetbe vételével méltathatjuk. Az utódoknak valamivel könnyebb, bár még mindig éktelenül nehéz lesz a munkájuk.

Bár a „Mintalapok" minden füzetén meglátszik a sokszor sikeres törekvés, hogy modern, magyaros tervek kerüljenek reprodukcióra — a szerkesztők sajátos viszonyaink folytán még sem vihették keresztül ezt a szándékukat radikálisan. Hogy is lehet hamarjában kitűnő és magyaros vasmunkát találni vagy bútort, a mely minden ízében eredeti és hazai zamatú ? Ilyenkor helyes és okos gondolat volt módjával visszanyúlni a magyar művészi ipar múltjára. Mert a régi magyar vasművesség, faipar, szövőipar és a mi mai törekvéseink közt korántsem tátong áthidalhatlan űr; legalább is közelebb állnak hozzánk, mint valamely angolgót rács vagy német-renaissance szekrény. Miután a magyar ornamentum kincstára csak nehezen hozzáférhető, helyes volt olykor ebből is adni mutatót. Közbevetve, itt bátorkodunk annak a nézetünknek is kifejezést adni, hogy a magyar iparművészeti régiségek, a magyar ornamentum, a magyar tektonika, a népies, házi művészet jeles darabjainak korpuszát kiadni ma mái" égető szükség és hogy eddig nem történt, az szomorú bizonyítéka sokféle fórum nembánomságának.

A «Mintalapok» eddigi formájukban nem fognak többé megjelenni. Új köntöst öltenek s kívánjuk, hogy életerős fejlődésnek induljanak. A régi évfolyamok becsületes fáradozás művei s legyőzését jelentik oly sok akadálynak, hogy ez már magában véve is jelentős érdem. De a reprodukált jó tervek nem csak ily retrospektív jelentőséget adnak a vállalatnak. Számos mintáját még sokáig eredménynyel használhatják a műipar magyar munkásai. A mű tipográfiai kiállítása s a műlapok reprodukciói külön dicséretet érdemelnek.

A renaissanceról. Irta Kriesch Aladár. Uránia, IV. 6 — 8.

Az aesthetikai élvezet egyik okáról. Irta dr. Kupcsay Felicián. U. ott.

A tavaszi tárlat. Irta — k. Huszadik Század. IV. 6.

Az Erzsébet-emlékmű második pályázatának eredményét ismertették a napilapok június 17-iki, a hetilapok június 21-iki számai.

A tavaszi műkiállítás Győrött. Irta Récsey Viktor dr. Győri Hírlap, máj. 31.

Eisenhut Ferencről írtak a napilapok június 4-iki, a hetilapok június 7-iki számai, a Bácskai Hírlap június 5-iki száma.

Rembrandt und seine graphische Kunst. Irta Elischer Gyula Pester Lloyd, június 3.

Parlaghy Vilma. Irta Prém József. Budapesti Napló, június 4.

A győri műtárlat. Irta L. K. Új Idők, június 14.

Magyar pályázatok. I. évf. 4. füz. (A zágrábi horvát-szlav. orsz. jelzálogbank palotájának pályatervei. Kármán és Ullmann, Ungethüm J., Hőnigsberg és Deutsch, Sándy

Gyula és Förk Ernő, Láng Adolf, Kovaéic Viktor, Scho-ditsch Lajos, Gabos Oszkár, Almási Balogh Lóránd, Kertész K. Róbert pályaművei.) 30. l.

A lükü és a fejfa Göcsejben. Irta Gönczi Ferenc. Ethnographia, XIV. 5.

A lakberendezési tavaszi kiállítás. Irta Diner-Déncs József. Magyar Iparművészet, VI. 3.

Az iparművészeti múzeum ex-libris-kiállítása. Irta Czakó Elemér. U. o.

Csongrádi céhemlékek. U. o.

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat pályázatai az 1903/904. évi Téli Kiállításra.

I. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat a néhai báró Rudics József alapítványának 1903, 1904 és 1905-re esedékes kamataiból képzőművészeti célokra szánt 6951 korona 60 fillérre mint ösztöndíjra ezennel pályázatot hirdet a következő feltételek mellett: 1. Az alapítvány, a „néhai báró Rudics József alapítványi ösztöndíja" címet viseli és két egymásután következő éven át, tehát 1904-ben és 1905-ben minden év január és július elsején esedékes egyenlő félévi részletekben előre fizetendő ki a pályanyertes művésznek. 2. Az ösztöndíjra kizárólag csak magyar honpolgár, legalább huszonnégy és legfeljebb harmincnégy éves festő-, szobrász- és építőművészek pályázhatnak az 1903/4. évi Téli Kiállításon szabályszerűen elfogadott műveikkel, ha a pályázatban való részvételi szándékukat írásban bejelentik s e bejelentésben szabatosan és kötelezően előadják elméleti és gyakorlati tanulmányaiknak az ösztöndíj elnyerése esetében két éven át követendő irányát. 3. A két éven át esedékes ösztöndíjban osztatlanul csak egy pályanyertes művész részesülhet azért, hogy anyagi gondtól menten magasabb irányú alkotási képességét tökéletesíthesse s egyszersmind a képzőművészeti elméletismereteket oly mértékben sajátítsa el, hogy itthon nemcsak mint gyakorló művész a nagyobb szabású alkotásokban, de a szakirodalomban és a képzőművészeti oktatásban is érvényesíthesse tehetségét. 4. Ugyanazért az ösztöndíjban két egymásután következő esztendőre részesített pályanyertes művész annak élvezete alatt minden év végével művészi munkásságáról és elméleti tanulmányairól tájékoztató jelentést, illetőleg arról tanúskodó vázlatos vagy bevégzett művet tartozik bemutatni az Országos Magyar Képzőművészeti Társulatnak. Amennyiben a pályanyertes művész e föltételnek az első év végével eleget nem tesz, a társulat művészi szakbizottságainak ítélete alapján az ösztöndíjnak további élvezetét elveszti, mely esetben a megvont összeg nagyságához képest az alapítólevélben az ösztöndíj legközelebbi kihirdetéséhez megszabott harmadik év előtt is újabb pályázat hirdetésének van helye. 5. Az ösztöndíjat az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat választmánya által titkos szavazás útján választandó hét (7) tagból álló pálya-biróság ítéli oda. kik között három műbarátnak és négy művésznek kell lennie. Érvényes határozat hozatalához legalább öt tagnak az együttes jelenléte s a titkosan beadandó szavazatoknak általános többsége szükséges. ülnökét a pályabiróság a maga kebeléből választja, a jegyzőkönyvet pedig a társulat titkára vezeti. 6. Az ösztöndij az 1903/4. Téli Kiállítás megnyitásától számított négy hét alatt ítélendő oda. 7. Amennyiben valamelyik évben a pályabiróság a pályázók közül az ösztöndíjra érdemesnek egyet sem találna, a megmaradt összeg a tőkéhez csatolandó és annak azontúl való kamata az ösztöndíjat nagyobbítja. Kelt Budapesten, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat igazgatóságának 1903 június 8-án tartott üléséből.

II. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat a Forster Gyula ő méltósága, a Magyar Földhitelintézet igazgatója cs a társulat választmányi tagja által 1895-ben nagylelkűen alapított „Vaszary-alapítvány" esedékessé vált kamataiból 3200 koronás "Vaszary"-díjra pályázatot hirdet az alapító által megszabott következő föltételek mellett: l. Erre a díjra csakis magyar állampolgár művész pályázhat. 2. Minden, az 1903/1904. évi Téli Tárlaton szabályszerűleg elfogadott, a megnyitástól a bezárásig kiállított, a magyar történelem dicső eseményeire, ezek között első sorban a magyar szentek életére is vonatkozó teljesen befejezett olajkép, s esetleg vázlat a pályázatra küldöttnek tekintetik, kivéve ha a mű szerzője írásban kijelenti, hogy a pályázaton résztvenni nem kivan E kijelentés az illető művön "nem versenyez" fölirattal fog föltüntettetni. 3. Az alapító rendelkezése szerint a pályázat körébe tartozó és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1903/4. évi Téli Kiállítására szabályszerűleg elfogadott művek közül csak az részesülhet a díjban, mely tárgyánál és művészi becsénél fogva arra föltétlenül érdemes. 4. A pályabiróság tagjai e pályázatban részt nem vehetnek. 5. A pályadíj összege meg nem osztható. 6. A díjazott mű a szerző tulajdona marad. 7. Ezen díj fölött az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat választmánya által, a társulat tagjai közül titkos szavazás utján választandó kilenc (9) tagból álló pályabiróság ítélkezik, kik között hat művésznek és három nem művésznek kell lennie. 8. A díj a Téli Kiállítás megnyitásától számított négy hét alatt ítéltetik oda és adatik ki. 9. Ha a jutalmazásra érdemes művek hiánya miatt a díj kiadható nem volna, úgy arra a következő évben azonos föltételek mellett újabb pályázat hirdetendő. Az e közbeeső évre esedékes kamat, valamint a 3200 korona díj kiadása után megmaradó évi kamatfölösleg is az alapítvány tőkéjéhez csatolandó. Kelt Budapesten, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat választmányának 1903. jun. 8-án tartott üléséből.

III. Az Orsz. Magyar Képzőművészeti Társulat pályázatot hirdet a Ráth György úr ő méltósága, kir. ítélő táblai tanácselnök és az Országos Képzőművészeti Tanács alelnöke által néhai Ráth Károly Örökösei részéről tehetséges hazai művészek buzdítására tett alapítványból 1903. évre esedékes 600 koronából álló díjra. A föltételek a következők: 1. A díjra csak magyar honpolgár művészek olajban festett állat- vagy csendéletképekkel, vagy szoborművekkel pályázhatnak. 2. A pályázat szempontjából csakis az 1903/904. évi Téli Kiállításra szabályszerűen elfogadott s a megnyitástól a bezárásig kiállított művek vehetők figyelembe. 3. A díj csak föltétlen műbecsű képet vagy szobrot kiállító művésznek adatik ki s ugyanannak a művésznek három egymásután következő évben egyszernél többször oda nem ítélhető. 4. A díjazott mű a szerző tulajdona marad. 5. A díjat az alapítólevél értelmében a társulat választmánya által titkos szavazás útján alakítandó kilenctagú pályabiróság ítélendi oda. 6. A díj az 1903/4. évi Téli Kiállítás megnyitásától számított négy hét alatt adatik ki. 7. Az 1903/4. évi Téli Kiállításon levő valamennyi olajban festett állat- vagy csendéletkép, avagy szobormű a pályázatra küldöttnek tekintetik, kivéve, ha beküldő a kiállítás megnyitásától számított két hét alatt, tehát 1903, évi november hó 30-ikáig egész határozottsággal kijelenti, hogy a pályázatban részt venni nem kiván. Kelt Budapesten, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat igazgatóságának 1903 június 8-án tartott üléséből.

IV. Az Orsz. Magyar Képzőművészeti Társulat pályázatot hirdet a mélt. Esterházy Miklós Móric gróf úr által alapított 600 koronából álló "Esterházy-díj"-ra vízfestmények számára. A föltételek a következők: 1. A díjra csakis magyar honpolgár művészek pályázhatnak az Orsz. Magyar Képzőművészeti Társulat 1903/1904. évi Téli Kiállítására szabályszerűleg elfogadott s a megnyitástól a bezárásig kiállított vízfestményeikkel. 2. A pályadíj csak abszolút műbecscsel bíró festménynek adatik ki. 3. A pályázó festmény lehet hazai tárgyú életkép — különös tekintettel a hazai népviseletre, — hazai tájkép, vagy ilyenek hiányában arckép, vagy csendélet. A díjazott mű a szerző tulajdona marad. 5. A díjazás fölött a társulat választmánya által titkos szavazás útján megválasztandó hét tagból álló pályabiróság lesz hivatva dönteni. Érvényes határozathozatalra legalább öt tagnak együttes jelenléte szükséges. 6. Ha a pályabiróság nem találna a pályadíjjal kitüntethető művet, vagy műsorozatot, a következő évben a pályadíj az újjal együtt — mint külön díj — lesz kiadandó. 7. Az 1903/1994. évi Téli Kiállításon levő valamennyi hazai vízfestmény, mely az első pont alatti föltételeknek megfelel, pályázónak tekintetik, kivéve, ha a beküldő a kiállítás megnyitásától számított két hét alatt, tehát 1903 évi november 30-ig írásban kijelenti, hogy a pályázatban részt venni nem kivan. 8. A pályadíj a kiállítás megnyitásától számított négy hét alatt ítélendő oda. Kelt Budapesten, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat választmányának 1903 június 8-án tartott üléséből.

V. Az Orsz. Magyar Képzőművészeti Társulat pályázatot hirdet a budapesti Lipótvárosi Kaszinó által újabban három esztendőre alapított és ezúttal másodízben (illetve ötödízben), esedékes 1000 koronás „Lipótvárosi Kaszinó díj "-ra, a következő föltételek mellett: 1. Pályázhat e díjra minden képzőművész, ki magyar honpolgár és pedig az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1903/4. évi Téli Tárlatán kiállított festészeti vagy szobrászati műveivel. 2. A megjelölt tárlaton magyar honos művészektől alkotott és kiállított minden festészeti és szobrászati mű minden külön nyilatkozat nélkül is úgy tekintetik, mint amely e díjra pályázik. Kivétetnek azonban e pályázatból azok a művek, melyeknek alkotói és kiállítói eleve kijelentik, hogy a pályázatban részt venni nem kivannak; ezenkívül mindama művek, melyeknek alkotói és kiállítói a pályázatot döntő bíróságban részt vesznek. 3. A pályabiróság hét tagból áll; ezek közül négyet a Kaszinó, hármat pedig a Magyar Képzőművészek Egyesülete küld ki saját kebeléből. Elnökét és jegyzőjét a pályabiróság tagjai közül maga választja. 4. A pályabiróság tagjai a Teli Tárlat megnyílta után legkésőbb tíz nappal, lehetőleg a tárlat helyiségében összegyűlni és mint pályabiróság megalakulni tartoznak. A tárlatnak többszörös és lehetőleg együttes szemlék után való alapos megvizsgálása után az elnök a pálya-biróságot döntő gyűlésre hívja össze. Az első ízben összehívott pályázat eldöntő gyűlésen, az elnököt és jegyzőt beleszámítva, legalább öt tag jelenléte szükséges. Ha a pályabiróság e gyűlésen nem dönthetne, vagy nem döntene, újabb gyűlésre hívandó egybe, mely azonban tekintet nélkül a megjelent tagok számára, minden esetre határozatképes. A pályázat a Téli Tárlat megnyitásától számított négy héten belül okvetlenül eldöntendő. A pályabiróság határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazat egyenlőség esetén az a vélemény emelkedik határozat erejére, amelyik mellett az elnök szavazott. A pályabiróság megalakulásától fogva tartott minden gyűlésről jegyzőkönyv vezetendő, mely jegyzőkönyvek a jegyző és az elnök, valamint a gyűlésen részt vett tagok aláírásával a pályázat eldöntése után, az erről szóló jelentés kíséretében a Kaszinó igazgatóságának beterjesztendó'k és átadandók. 5. A pályadíj minden évben okvetlenül kiadandó és pedig másodízben nz 1903/1904. évi Téli Tárlaton, a pályabiróság által a jutalmazásra viszonylag legalkalmasabbnak talált mű alkotója számára. Egyazon művész e pályadíjban egyszernél többször nem részesülhet. 6. A pályadíj megnyerése az alkotó művésznek pályanyertes művéhez való tulajdonjogát semmikép sem érinti. 7. A pályadíjat a Kaszinó az Országos Képzőművészeti Társulat pénztáránál letétbe helyezi s fölkéri a társulat intézőit, hogy az a pályabiróság döntése után a nyertes művésznek haladéktalanul kiadassák. Kelt Budapesten, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat igazgatóságának, 1903 június 8-án tartott üléséből.

1903 augusztus 31-én lejár a Magyar Iparművészeti Társulatnak oklevél-pályázata. Bővebbet 1. „Művészet" 1903., 3-ik szám, 224-ik oldal.

1903 szeptember 12-én délben lejár a Pozsony város által fedett árúcsarnok és kapcsolatos bérház terveire hirdetett pályázat. Az építendő objektum három részből áll: kettős szobásom kétemeletes bérházból, egyszerű szobasorú bérházakból és vasszerkezetű, oldalt beüvegezett, fedett árúcsarnokból a melyben bódék legyenek elhelyezhetők. Az egyik bérházrész pincéjében lesz hűtőkamra gépészeti berendezésekkel; lesznek benne továbbá bolthelyiségek, átlag 5.00 m. szélességben. Az összes emeleti helyiségek lakások. A fedett árúcsarnok részben szintén alápincézendő. A tervezésnél az egyszerűség, takarékosság és célszerűség tartandó szem előtt, ennélfogva az épületek nyerstégla-falazással tervezendők. A pályázat titkos és azon csak hazai építészek vehetnek részt. A lepecsételt és jeligés levél kíséretében benyújtandó pályamű féknek tartalmazniuk kell: pince, földszint, első és második emelet alaprajzait l : 200 léptékben; két metszetrajzot 1:200 léptékben; az épületnek vásártéri, oldalutcai és Hummel-utcai homlokzati rajzai l : 100 léptékben; úgyszintén a tervezett toldalék tekintetbevételével esetleg létesítendő bérház homlokzati rajzát külön lapon; részletes költségvetést, melyben a csarnok vasszerkezeti, továbbá a hűtő, villám és összes gépészeti berendezéseinek költségei is feltüntetendők; az épület műleírását és ismertetését. A tervezésnél figyelembe veendő a gyalog- és kocsiközlekedés kényelmes lebonyolítása és az a körülmény, hogy a csarnok nemcsak a Vásár-térről és Hummel-utcáról, de a jelenlegi Konvent-épület átjárójától is kellőleg megközelíthető legyen s a csarnok körül emelendő épületek belső szobasora kellő világítást és szellőztetést nyerjen. A főbejárat a vásártéri homlokzat'közepére tervezendő, azonkívül még négy bejárat legyen. A vonatkozó l : 500 léptékű helyszínrajz a városi mérnöki hivatalban díjtalanul megkapható. Ezen pontozva van bejelölve a vásárcsarnok esetleges bővítésének, illetve meghosszabbításának helye is; tervezőnek ennélfogva ezen körülmény is, figyelmébe ajánltatik. Pályatervek lepecsételt jeligés levél kíséretében Pozsony sz. kir. város mérnöki hivatalához címezve, legkésőbb f. é. szeptember 12-én déli 12 óráig nyújtandók be, hol ezekről elismervény fog kiadatni. Későbben érkező vagy a feltételeknek meg nem felelő pályatervek figyelembe nem fognak vétetni. Viszonylag legjobbnak talált tervek közül az első 1500 kor., a második 500 korona díjat kap; azonkívül a város közönségének jogában áll bármely tervet 500 koronáért megvenni. A beérkezett műveket szeptember 15 — 20-ika között egy hattagú bíráló bizottság fogja elbírálni, melynek tagjai a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet két tagja, a városi mérnöki hivatal egy tagja, a törvényhatósági bizottság egy építőmester-tagja és az élelmezési bizottság két tagja. A bízottság határozata végérvényes.

1903 szeptember 15-én lejár a világposta-egyesület Bernben felállítandó emlékművének tervpályázata. Bővebbet 1. „Művészet" 1903., 1-ső szám, 80-ik oldal.

1903 szeptember 21-én lejár a Magyar Iparművészeti Társulat által Trefort Ágoston emlékét megőrző emlékérem vagy plakettre kiírt pályázat. Bővebbet l „Művészet" 1903, 2-ik szám, 152-ik oldal.

1903 október 1-én lejár az E. A. Seemann lipcsei kiadócég által eredeti rézkarcra és eredeti fametszetre hirdetett nemzetközi pályázat. A kép nagysága ne lépje túl a 17X24 centimétert A lemezek 1500 nyomást bírjanak ki. Két jeligés próbanyomat kívántatik. Pályabiróság: hat kiváló művész és szakember. Első díj 800 márka, második díj 500 márka, harmadik díj 400 márka, negyedik díj 300 márka. Bővebbet a kiadócégnél, Lipcse, Querstrasse 13.

1903 október 5-én délben lejár a Magyar Iparművészeti Társulat fémből készíthető emléktárgyak rajzaira és plasztikus mintáira kiírt pályázata.. Az emléktárgyak versenyeken vagy kiállításokon, így például lóverseny, díjugratás, vívó, evezős, labdarúgó, kerékpár, korcsolya stb. verseny nyerőjének díjazására szolgálhatnak, továbbá jutalmazására és kitüntetésére a gabona, gyümölcs, erdészeti, kertészeti, állattenyésztési kiállítások nyerőinek. A pályázónak ügyelnie kell arra, hogy munkája mindig határozottan vonatkozásban álljon az illető sporttal vagy gazdasági ággal. Föltétlenül olyan tárgyakat kell tervezni, a melyek Magyarországon elkészíthetők, 100 —150 koronánál többe nem kerülnek, első sorban ezüstből vagy bronzból sokszorosíthatók. Kívánatos az is, hogy a pályázó a nemzeti karaktert lehetőleg kifejezésre juttassa művén. A pályázat föltételeinek megfelelő terveket a társulat megvásárolja. A pályázaton csakis magyar állampolgár vehet részt. Bővebb felvilágosítást az Iparművészeti Társulat titkári hivatala ad, Budapest, IX., Üllői-út 33.

1903 október 31-én lejár a Kisfaludy-Társulat által a képírás mai irányait ismertető tanulmányra kiírt pályázat. Bővebbet lásd „Művészet", 1903., 1-ső szám, 152-ik oldal.

1903 december 31-én lejár a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnak magyar állampolgár festőművészek között tönténelmi festményekre hirdetett pályázata. A képek célja az, hogy színes sokszorosításban az elemi népiskolák IV—VI. osztályaiban a történeti s a művészeti érzék kifejlesztésének és a hazafiúi érzelmek állandó ébrentartásának eszközei legyenek. Kívántatik egyelőre a következő 7 festmény: a) Mátyás király könyvtárában tudósai közt. Vagy: Mátyás király lakoma után hallgatja a hegedősök énekét, b) Szigetvár védelme, c) Bocskai és a bécsi béke megkötése, d) Bethlen Gábor fogadja a külföld követeit, e) Buda visszavívása; Petneházy a várfalon kitűzi a magyar lobogót, f; Zrínyi Ilona Munkács várában, g) II. Rákóczi Ferenc a Széchényi országgyűlésen. Vagy: Rákóczit a határon fogadják rutén jobbágyai, h) Vitam et sanguinem! (Mária Terézia). A nehéz áttekintósű népes csoportok kerülendők. Az alakok, tárgyak síkdiszítésszerűleg árnyékolás nélkül, legföllebb igen mérsékelt, csak mintegy jelzett árnyékolással ábrázolandók. A festés 4 - 5 színtónusnál többre ne terjeszkedjék, s a tónusok egyenletes nagy foltokban, kontúrok között, tehát határozott, biztos rajzban alkalmazandók. A naivság felé hajló stilizálás a csoportosításban és a mozgásban kívánatos, de túlzástól fölötte óvakodni kell. A kép egységes legyen, s rajta egyetlen henye, céltalan alaknak, vagy tárgynak sem szabad lennie. A színtávlat vagyis a színek le- és felfokozása kerülendő A távlat inkább a tárgyak arányaiban fejezendő ki. A kép általános színhangulata lehetőleg világos legyen. Általában véve a rajz határozottsága és biztossága mellett a kifejezés eszközei a lehető legegyszerűbbek legyenek. A képek méretei: l'20 m. X 0'90 m. és pedig a kép tárgyának természete szerint; e méretek akár szélességi, akár magassági kiterjedésben alkalmazhatók. A pályázat vázlatokkal történik, de a vázlat a kész kép végleges méreteiben nyújtandó be, s tájékozásul a vázlat valamely részletén, vagy akár külön lapon, a végleges megoldás technikája is bemutatandó. A pályaműveket legkésőbb 1903. évi december 31-én déli 12 óráig névtelenül, jeligés levél kíséretében kell az Iparművészeti Múzeumba (Üllői út) szállítani. A pályázó nevét tartalmazó borítékra irt jeligének a festmény hátlapjára ragasztott cédulán is feltüntetve kell lennie. A határidőn túl érkező művek a pályázatban nem vehetnek részt. A feltételeknek mindenben megfelelő vázlat elfogadása és végleges megrendelése, valamint a kész kép átvétele fölött a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács véleménye alapján a vallás- és közoktatásügyi miniszter határoz. Egy-egy festmény tiszteletdíja 2000 korona, mely összegnek fele a vázlat elfogadása, másik fele pedig a kész kép átvétele után válik a művész javára esedékessé. A festmény a sokszorosítás jogával együtt az állam tulajdonát képezi a közgyűjteményben nyer elhelyezést. A történeti tárgy korhoz hű részleteiben való tájékoztatásért, illetve forrásművek ajánlásáért a közoktatásügyi minisztérium Vl/a ügyosztályához s az ezen kívül szükséges útbaigazításokért dr. Marczali Henrik budapesti tudomány egyetemi nyilvános rendes tanárhoz fordulhatnak a pályázók.

1904 január 4-én lejár a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1903-ik évi építészeti nagy pályázata. Bővebbet 1. „Művészet" 1903., 3-ik szám, 224-ik oldal.

1903 szeptember 30-án záródik a salzburgi mű-kiállitás.

1903 október 4-én záródik a berlini nagy nemzetközi kiállítás.

1903 október 25-én jár le az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1903/4. évi Téli Kiállításának a beküldési határideje.

1903 október 31-én záródik a müncheni Secession nemzetközi kiállítása.

1903 október 31-én záródik a müncheni Glaspalast évi kiállítása.

1903 október 31-én záródik a veneziai nemzetközi kiállítás.

1903 november 15-én nyílik meg az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1903/4. évi Téli Kiállítása.

1903 november 15-én megnyílik a Nemzeti Szalonban Ferenczy Károly külön kiállítása.

1903 december 15-én záródik a Nemzeti Szalonban Ferenczy Károly külön kiállítása.

1904 január 15-én záródik az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1903/4. évi Téli Kiállítása.