A TEMETŐ MŰVÉSZETE
Az élők városai mellett ott a holtaké: emberi kéz építette össze ezt is, mégis egészen más az architektúra a temetőben : felszabadul a gyakorlati élet céljaitól s keres valamit, a mit talán meg sem értünk egészen, csak úgy sejdítünk. Homályosan tapogatózó elménket ősrégi érzések vezetik s egyszerre ott találjuk magunkat egy sejtelmes kháoszban, a melyben gyenge lidércfények pislognak: bölcsek mondatai a lélek halhatatlanságáról, költők versei a nirvánáról, a saját szívünk vágya egy örökre elköltözött szív után. Észszel meg nem közelítjük a halál gondolatát. Csak ezek a messzi, messzi lidércfények adnak irányt sejdítéseinknek.
A megoldhatatlan, sötét misztériumból vallás lett s a halál szüntelenül ismétlődő fenomenje rítust formált a temetésből. A halál pillanata leghatalmasabb perce az életnek s minden képzelhető emberi páthosznak legnagyobbja. Elektra sír és Hamlet elborul a színpadon: de a halál pillanatában minden emberben száz Elektra és Hamlet sűrűsödik egygyé. A temetés így lett a legtragikusabb ünnep. Minden páthosz 6 nagy gyászban tör ki. A temetés a legrégibb szertartása az emberiségnek: a páthosz szertartása, a mely minden egyébbnél erőteljesebben súrolja le rólunk azokat a gondolatokat és érdekeket, a melyek e világ bármely dolgához kötnének. Maga az, hogy a pathetikus nagy gyász szüntelenül ismétlődik az emberek nyájában, az ismétlődés hatalmas ritmusát adja neki. így volt ez hatezer év előtt Mezopotámia füves síkjain, így van ez ma is, mindennap, a kerepesi temetőben.
![RÉSZLET A LIPTHAY-SÍREMLÉKRŐL DONÁTH GYULA MŰVE](e2p41o.jpg)
RÉSZLET A LIPTHAY-SÍREMLÉKRŐL DONÁTH GYULA MŰVE
És a temető mindenütt visszatükrözi a legnagyobb páthosz e ritmusát. Valami különálló, rokontalan város ez, sehol másutt nem látható kő- és bronzformákkal, más növények gyökereznek itt, más rendben sorakozik alkotmány alkotmány mellé. Kicsiny piaci szempontból nézve ezek a kövek és bronzok céltalanok, mert semmi működés nem folyik le bennük, körülöttük, nincs ható funkciójuk. És valaki azt is mondhatná ebből a szempontból, hogy bár építészek csinálták ez építményeket, még sem architektúra az alkotásuk, mert hiányzik a gyakorlatias cél, a mely a jó építésznek sorvezetője. Az okoskodás hibája a "gyakorlatias" szóban rejtőzik egyrészt, másrészt azoknak egyoldalú vélekedésében, a kik tagadják, hogy az architektúra lelki hangulatok kifejezésére is használható. Hányan gúnyolják a hangulat szót, a midőn művészi appreciáció során említjük! És tudni sem akarnak hangulat-építészetről, hangulat-szobrászatról. A kik e fogalmakat meg szeretnék fosztani a létjogosultságuktól, azoknak a temető sem lehet egyéb vállalkozási objektumnál. Azok ridegen és siváran állanak e faragott és öntött alkotmányok előtt, a melyeknek majdnem minden része kisiklik a gyakorlatias építészet és gyakorlatias szobrászat köréből. Persze, mindig a java munkákról szólunk. És miután nem találnak e művekben gyakorlatiasságot, a melyet sikerült vagy nem sikerült megoldásnak minősíthetnének, egyúttal elvesztették a lábuk alól a kritikai talajt s nem tudják tisztán megítélni, jó-e, rossz-e valamely mű odakünn a temetőben.
![BÁRÓ LIPTHAY BÉLA SÍREMLÉKE DONÁTH GYULA MŰVE](e2p42o.jpg)
BÁRÓ LIPTHAY BÉLA SÍREMLÉKE DONÁTH GYULA MŰVE
Pedig széles szárnyalású művészet a halál páthoszának művészete. Neki köszöni a világ a leghatalmasabb művészi ensemblet: a Mediciek sírját. Páratlan művész emelte azt Firenze egyik kápolnájában; utána száz és ezer kisebb talentum ékesítette a temetőket olyan művekkel, a mikben kisebb erővel csillan meg valami annak a nagy műnek tartalmából.
A temető tehát különleges, magában lezárt művészeti problémává lett néhány nagy művész kezén. S ennélfogva művészeti gondolatokat költöget az oly emberek elméjében, a kik nem érzéketlenek az artisztikum iránt. E gondolatokat olykor egyes kiváló sírdiszítő művek élesztik, olykor pedig maga a temető összhangja, annak a szomorú nagy kertnek genius loci-ja.
Sűrűn sorakoznak egymás mellé, szépen összerendezhetjük tehát s ha elmélyedünk bennök, talán kapunk olyan képeket, a melyek ezt a különleges
művészetet jobban megértetik velünk vagy ráterelik valamely művész figyelmét a probléma új oldalaira.
A ki a tárgygyal foglalkozni kivan, annak egyet ajánlunk : tegye félre hirtelen ül felbukkanó gondolatait olyan órákra, a midőn az élet apró külsőségei nem zavarják. Minden tiszta logikájú, evidens gondolat kizárja e művészet lényegének átérzését. Azok a tiszta és evidens gondolatok nagyon is durva világossággal cikáznak a homályon, a mely a temetőt és a halált fedi s vaksötétté teszik a derengő félhomályt is. Ha Petőfi, a midőn a Tiszát megénekli vala, e nagy víz mennyiségi analízisére gondol: e világos és evidens gondolatok menten meggátolták volna abban, hogy gyönyörű sorait megírja.
![RÉSZLET KOZMA SÁNDOR SÍREMLÉKÉRŐL KALLÓS EDE SZOBORMŰVE](e2p43o.jpg)
RÉSZLET KOZMA SÁNDOR SÍREMLÉKÉRŐL KALLÓS EDE SZOBORMŰVE
Szerencsére az élet bajai olykor elzsibbasztják lelkünket, kiűzik belőle az aktív gondolatokat. S hirtelenül fogékonyakká leszünk a napi élet érdekein túl terjedő érzések, benyomások iránt. Azt hiszem, hogy a nagy művészeknek gyakran voltak s vannak ilyen óráik. Akkor jönnek ezek a sejdítések : messziről, mint a vándormadár, eleinte alig hogy látjuk, majd egyre észrevehetőbb formában, de mindig oly magasan fölöttünk, hogy csak homályos körvonalaikat látjuk.
S ha ily órákban fogja el lelkünket a kérdés, hogy ősidők óta miért s miként építik az élő emberek a holt emberek városait s miért és miként férkőzik a művészet a halál problémájához, talán kapunk rá valamicske-választ is.
![RÉSZLET A KOZMA-SÍREMLÉKRŐL KALLÓS EDE SZOBORMŰVE](e2p44o.jpg)
RÉSZLET A KOZMA-SÍREMLÉKRŐL KALLÓS EDE SZOBORMŰVE
A ki egyedül és zavartalanul jár a temetőben: nem érezhet semmi olyat, a mi a halált borzalmasnak mutathatná. Csak akkor tátong fel hirtelenül az élés és nem élés közt való megkülömböztetés, ha egy közönyös hang a napi élet valamely kérdését veti bele szemlélődésünkbe. A köznapiasság a páthosz egyetlen legyőzője. Tiszta szívvel és egyedül járva a holtak városában, csak a nagy közösség gondolata járhat át minket. Mind testvéreink, a kik itt pihennek s testvérként szál-lünk le mi is hozzájuk, hogy átalakuljunk valami mássá, mint a mik most vagyunk. Sírjuk van és sírt kapunk mi is, fakeresztet, követ vagy bronzot, új lakóhelyet megmásult egyéniségünk számára, más házat, mint az élők házai; De a házat nem a gazdája építteti, nem lehet olyan, a mint a milyennek ez kívánná. A mecénás ízlése nem tapad a műhöz. Művészek készítik, a kik talán nem is ösmerték az elhunytat, vagy a kik előtt ő közömbös vala. És jól van ez így. Az a halott, a ki odalenn fekszik, nem az az egyéniség többé, a ki éltében volt, az élő jellemzése tehát nem lehet jellemzése a holtnak. Mi tehát a művészi sarkpont abban a processzusban, a midőn az építész vagy szobrász elméjében lassankint kialakul a mű képe ? Ha igazi művész, úgy a műve csak visszhangja lesz annak, a mit lelke húrjain a halál és a temető gondolata kelt. Nem-e ilyen a Mediciek sírja is? Mit fejez ki, kit jellemeznek e heverő férfi- és nőalakok? Kinek életrajzára céloz nak, kit dicsőítenek? Medici Lőrincet talán? De mi volt Medici Lőrinc egyénisége Michelangelo lelki élményei közt, hogy őt dicsőítené? Múló emlék, a külső világ egy bár fényes, de parányi jelensége, Azt az óriást, a ki egy egész világot épített önmagában, meg nem ihlette: Michelangelo a puszta campagnán kószálva s a próféták zord könyveit olvasva formálta magában a halál szimfóniáját. E hideg kőformák előtt állva mindig az az érzés járta át a lelkemet, hogy a halál nagy páthoszához soha élő ember gondolata közelebb nem férkőzött, mint ez a géniusz. A midőn ez a felséges búvár leszállóit e feneketlen mélységekbe, vájjon szüksége volt-e a Mediciek emlékére, hogy az megihlesse őt? Soha. A ki a halált nem érezte élő lelkében, ehhez hasonlót az nem teremthet.
![KOZMA SÁNDOR SÍREMLÉKE KALLÓS EDE MŰVE](e2p45o.jpg)
KOZMA SÁNDOR SÍREMLÉKE KALLÓS EDE MŰVE
Így lesz a temető nagy megnyilatkozásává a leghatalmasabb emberi páthosznak. A síremlék egy művésznek a halálról való érzését foglalja látható formába. De ez az érzés szertelen nagyságában világosan meg nem fogható, pontosan meg nem határozható : sejdítés, köd. Ki tudná szigorú formákba rögzíteni azt, a mi biztos határ nélkül való ? A nagyerejű is csak közeledhetik feléje, csak elmosódott daguerrotipet adhat róla. De kő és bronz biztos és határolt fonnák : miként alakítsa a művész, hogy kifejezze velők ezeket a kialakulatlan érzéseket ?
Az építésznek vannak obeliszkjei, oszlopai, párkányai, falai és oromzatai. Mit kezd az obeliszkkel, a mely érzéstelen geometria ? Mily terhet rakjon oszlopaira, hogy azok ott állhassanak ? Talán tetőt, párkányt, vagy oromzatot ? De mit keressenek ezen a helyen olyan épülettagok, a melyek a gyakorlati életnek céljaiból születtek meg? Nem volna-e irónia az élők- köznapi életéről beszélgetni a holt ember pihenőhelyén? Nem volna-e ez a leg-sivárabb köznapiasság, a halál hatalmas páthoszának megölője ?
Az építész, ha lelke képes a temető páratlan hangulatát magába szívni, messzi elveti magától a piac e formáit. Velük ezúttal semmi dolga sincs. Formáit ezúttal nem vezetheti le a gyakorlati cél követelményeiből, mint egyéb alkotásainál. Neki azt a hatalmas érzést kell kifejeznie, a mit szivében a temető pá-thosza. keltett. Csak egy vezetheti: a hangulata. Mint egy zsarnok, úgy rendeli alá ennek- az egyetlen vezetőelvnek fantáziája. minden formakészletét. Új tagok támadnak, távolról sem hasonlók azokhoz, a melyek az élő emberek hajlékait díszítik. Megfejthetlenek és céltalanok magukban: egyetlen feladatuk, hogy összevéve a legnagyobb kérdésről szóljanak a többi emberhez. Vagy legalább arra hangolják, hogy fogékony legyen a temető tartalma iránt.
![POLÓNYI ILONKA SÍREMLÉKE MARGÓ EDE ÉS MÁRKUS GÉZA MŰVE](e2p46o.jpg)
POLÓNYI ILONKA SÍREMLÉKE MARGÓ EDE ÉS MÁRKUS GÉZA MŰVE
És mit kezdhet az élő formák mintázásával foglalkozó szobrász ? Lehet-e reális ott, a hol semmi kézzelfogható sem adatik ? Utánozhat-e kővel, bronzzal valamit, a mit csak homályos érzésünkkel sejdítünk ? Állítson-e monumentumot egy egyéniségnek ott, a hol minden egyéniség megszűnése bizonyíttatik ? Utaljon-e képben a megholt cselekedeteire, jellemére, tehát olyan dolgokra, a melyek csak a többi ember emlékezetében élnek, de a nagy univerzumban nyomtalanok? Ha így cselekednék, talán derekas, de köznapi munkát végezne, a mely nem lecsapódása a temető nagy páthoszának. A szobrászt is csak az vezetheti, a mi az építészt : a hely hangulata. Az ő formáinak is csak egyetlen feladatuk lehet: a legnagyobb kérdésről szólni a többi emberhez. Vagy legalább arra hangolni őket, hogy fogékonyok legyenek a temető tartalma iránt. Nemcsak a talentum erejétől függ itt minden: az őszinteség a döntő. Okoskodva és lassú korrektúrákkal formálva ily művet : kiszámított munkánál egyéb nem születik meg. A ki a temető páthoszát nem érzi, igazán kifejezni sohasem fogja. Más világ az, teljesen elkülönített az élőkétől: nem mindenki tud abba belemélyedni, nem mindenki érzi meg a tartalmát. Tudjuk, hogy e sorok nem adtak semmi kézzelfoghatót. Csak azok számára íródtak, a kik bele tudják ringatni magukat a temető nagy melancholiájába. De a ki elsétálgat a temetőben, kap ott kézzelfogható formákat is: ezer és ezer síremléket. Hogy közelebb hozzuk a kérdést olvasóinkhoz, három új és művészi síremlék képét közöljük itt. Az egyiknek szerzője Donáth Gyula, a másodiké Kallós Ede, a harmadiké Margó Ede szobrász és Márkus Géza építész. És figyelmeztetjük a szemlélőt arra, hogy tekintetét éppen e művek impon-derabiliáira függeszsze. Donáth művén ne a témát nézze, ne azt, hogy íme egy géniusz eloltja, az élet fáklyáját. Hanem nézze a rendkívüli attitűdöt, a szokatlan fordulatot, a mely az izmokon és az egész mozdulaton általvillan és megérteti velünk, hogy valami rendkívüliről, a közönséges eseményeken felülemelkedő momentumról van szó. Kallós művén pedig tekintsen leginkább a herma-fő messzinéző szemébe s szívja magába e rejtélyes pillantás delejét. E szempár szinte túltekint értelmünk horizontján is. A ki megérzi e tekintetet, annak sokat, de betűkkel ki nem fejez-hetőt fog az mondani. Ez a plasztika privilégiuma. A harmadik síron pedig nézze meg, mint nőnek ki e kőformák a földből, gyakorlatias ok nélkül, pusztán azért, hogy szokatlan komoly tömegükkel, vonalaikkal belénk oltsák a rendkívüliség pathoszat. Miért öltöttek éppen ilyen formát a kőtagozatok? Nem lehet ezt formálisan elemezni. Érzés dolga.
Sok érték rejlik e művekben. Megérdemlik, hogy elmélyedjünk beléjük.
LYKA KÁROLY
![A KISVÁROS VÉGÉN FÉNYES ADOLF RAJZA](e2p47o.jpg)
A KISVÁROS VÉGÉN FÉNYES ADOLF RAJZA
|