HAZAI KRÓNIKA

FEJEDELMI ALAPITVÁNYNYAL LEPTE MEG FRAKNÓI VILMOS PÜSPÖK a magyar művészeket : Rómában műtermekkel ellátott palotát építetett, amelyet magyar művészek hajlékául ajánlott fel. A római művészházban két festő és egy szobrász kap műtermet és lakást, ezenkívül a nemes alapító a három művész ellátására évi tízezer koronát ajánlott fel olykép, hogy a szobrász évi négyezer és a két festő évi három-háromezer korona ellátási díjat kap. A Képzőművészeti Tanács egy kiküldött bizottsága kidolgozta az erre vonatkozó szabályzatot, amelynek értelmében a római művészház lakói számára magyar római vonatkozású történeti témákat fognak kidolgozásra kitűzni.

Az alapítvány intenciói oly nemesek, hogy talán szükségtelen azokat külön mondatokba foglalni: szivében érzi e cselekedet szépségét minden magyar ember. Kivált a művészek. Fraknói egymaga vállalkozott oly terv megtestesítésére, amelyet másutt az állam feladatának ismernek. Ez mutatja azt, hogy mekkora áldozatot jelent az intézmény megteremtése s e mérlépték tiszteletet gerjeszt. A nagy történetíró egyúttal a legnagyobb magyar mecénás is.

A pályázati feltételek rideg soraiból is melegen kitűz az az intenció, amely Fraknóit alapítványa megteremtésénél vezette. A cél, rövid szavakba fogva: művészetünk magyarosságának, monumentalitásának emelése. A római művészház nyilván alkalmat adjon arra hogy ez a kettős cél benne emberi számítás szerint elérhető legyen. Hisz Róma a monumentális művészet legigazabb hazája. S aki Róma ege alatt tölt [el] néhány esztendőt, a hatalmas benyomások vég[telen] sorát szerezte meg egész életére.

Ezekbe a benyomásokba igyekszik a pályázati programm belekapcsolni a magyarosság, a nemzetiesség programmját. Irodalmilag szép gondolatnak látszik a római nagyság és a magyar jellemvonás ily összeházasítása.

Nem akarunk a szerepére vállalkozni, de mégsem titkolhatjuk el azt a meggyőződésünket, hogy ezt az így körülírt célt a művészház programmjával nem lehet megvalósítani. Ellenben várhatunk az intézménytől — s bízvást várunk is - oly eredményeket, amelyek még nagyobb hasznáraválnak majd művészetünknek, mint a pogrammba foglaltak. És öröme fog telni bennük a nemes alapítónak is.

E kettős nézetünket röviden megokoljuk. Amit a műtörténet históriai festészetnek nevez, mindenkor és mindenütt a festészet hanyatlását jelentette. (A stanzák és a sixtus-kápolna freskóit ma már nem veheti senki a "történelmi" festés műveinek.) A történetíró gondolatait, az eseményekből levont eszméit, filozófiáját írja meg a történetíró az ő hatalmas eszközeivel : soha világosság és meggyőző erő dolgában nem fog vele vetekedhetni a festő. Nehéz nyűgként súlyosodik rá az archaeologiai apparátus: e nyűg alól ösztönszerűen menekültek azok a festői érzékű olasz és németalföldi művészek, akik a biblia jeleneteit minden régiségtani apparátus nélkül, a maguk korába transzporálva festették. Ez az egyik szempont. A másik az, hogy még kevésbbé várhatunk mesterműveket, ha ezek tárgyát egyenest kitűzik a művészeknek. Ami a művész lelkéből önként sarjadzik elő, azt fejlesztheti csak hatalmassá. Az ily programm kivihetetlenségére csattanó bizonyíték a millennáris történeti képek kudarca. Még legjobb festőinknek is ezek a képek a leggyengébb művei. Nem az ő énjükből csírázott ki az eszme : föladták nekik penzum gyanánt. S jól megírt, de hideg penzumok lettek belőlük.

A MAGYAR MŰVÉSZHÁZ RÓMÁBAN

Ám a római tartózkodás hatalmasan meg fogja termékenyíteni festőink és szobrászaink fantáziáját más irányban. Megszélesíti látókörüket, új világokat nyit meg számukra. Innen hozta Böcklin és Klinger legszebb benyomásait. Meg fog oldódni nyelvük s távolodni fognak az egyoldalúságtól. Meg fogják tanulni az antik és renaissance mesterműveken, hogy a festészetben és szobrászatban nem az irodalmi értelemben vett eszme a fontos, hanem a festői és plasztikai felfogás, a nagy egyszerűségre való törekvés. Becses dolgok : az embert átformálják egész életére. Nézetünk szerint, ily üdvös hatással lesz nem egy művészünkre a Fraknói háza. Meggyőződéseket és készséget hoznak majd onnan. S idehaza, magyar miliőben, munkálkodhatnak majd magyar jellemvonásaink művészi kialakításán.

KIÁLLÍTÁSOK. A múlt év három utolsó hónapjában a művészeti kiállítások egész sora nyílt meg. így október 25-én a Nemzeti Szaloné Temes-várott, november 14-én a Képzőművészeti Társulaté Budapesten, 19-én Ferenczy Károly különkiállítása a Nemzeti Szalon budapesti helyiségeiben, 22-én a Nemzeti Szalon kiállítása Aradon, december 3-án megnyílt a debreceni műtárlat, 5-én az Iparművészeti Társulat téli kiállítása, 6-án Pállik Béla különkiállítása a saját műtermében, 8-án a Modern Lakás kiállítása. 10-én Kőnek Ida különkiállítása a saját műtermében, 20-án a Nemzeti Szalon téli kiállítása Budapesten, 29-én a Könyves Kálmán társulat kiállítása ugyancsak Budapesten.

E száraz statisztikából több örvendetes jelenséget olvasunk ki. Először azt, hogy a magyar kultúra nagy vidéki központjai három műtárlatot láttak ez aránylag rövid idő alatt. Nem mintha e kisérletek már is kielégítenének minket, hanem azért, mert úgy látszik, mégis csak történik valami Budapest falain kívül is.

Még örvendetesebb jelenség, hogy a tárlatok színe, jellege változatosabbá kezd lenni. Dicsérettel kell kiemelnünk a Nemzeti Szalonnak azt a következetesen keresztülvitt elvét, hogy a rendes kiállítások szüneteiben egy-egy művész alkotásaiból gyűjteményes tárlatot rendez. Ferenczy kiállításán láttuk, mennyit tesz az, ha egy festő-egyéniség műveit együttesen, minden oda nem való elem kizárásával élvezhetjük. Egy másik jóravaló eszme Pállik Béláé és Kőnek Idáé, akik saját műtermükben rendeztek saját műveikből bárki által hozzáférhető kiállítást. Ezeknek is szép sikerük volt, a példa pedig követésre méltó. Végül pangó művásárunkon lendíteni van hivatva a Könyves Kálmán művészeti társulat állandó kiállítása, amelyeken a kiállított festmények, szobrok és grafikai művek szerény arányú részletfizetésre szerezhetők meg. Ez az eladási mód ami sajátos életviszonyainkból nőtt ki s úgy látszik, sikeresen folytatható.

ÚJ SZOBROK. November és december hónapokban több új szoborról hullott le a lepel. Ezek ketteje ama szobrok sorából való, amelyeket a király ajándékozott a fővárosnak: Anonymus és Hunyadi János szobrai. Az előbbit Ligeti Miklós mintázta, a bronzmű a városligetben, a történelmi épületcsoporttal szemben kapott helyet. Hunyadi János bronzszobrát Tóth István mintázta, a talapzatot Schulek Frigyes tervezte. Ez a mű a budai Halászbástya alatt az Albrecht-út fordulójára került. Soltvadkert községben december 6-án avatták fel Kossuth Lajos szobrát, amelyet a vadkerti lakosság közadakozásból készíttetett Horvai János szobrászszal. Ez a bronzmű Horvai ceglédi Kossuth-szobrának mása.

NEMZETKÖZI RAJZOKTATÁSI KONGRESSZUS BERNBEN. A rajzoktatási reform kérdését legelső sorban az 1900. évi párisi világkiállítás alkalmával tartott nemzetközi rajzoktatási kongresszuson vetették föl. Különösképen Németország foglalkozik behatóbban az eszme kifejlesztésével. A többi nemzetek is ernyedetlenül fáradoznak, hogy a természetesebb alapokra fektetett művészi nevelés alapján a szép iránti érzést beoltsák a társadalom minden rétegébe. Bizonyos körökben nálunk szintén észlelhető a rokonszenv ez irányban. A folyó év augusztus havában tartandó nemzetközi rajzoktatási kongresszus kitűnően van szervezve, amennyiben már most számos tagot számlál a föld minden részéről. Magyarországból eddig csupán két tag jelentkezett : Nádler Róbert festőművész, a mintarajztanoda és rajztanárképző tanára és Ágotai Lajos, a fővárosi iparrajziskola igazgatója. A kongresszus tárgyait három csoportba osztották, ezek : l. Általános oktatás. Szakoktatás. A rajzoktató szerepe és munkaköre az oktatás többi ágazataiban. A rajzoktatási módszer: a) az óvodákban ; b) az elemi iskolákban; c) a középiskolákban s az ezt kiegészítő ismeretek. Művészettörténet. Mintázás. Rajzoktatás a főiskolákban. Rajztanárok nevelése és azok fokozatos elosztása az általános műveltséget nyújtó intézeteknél. 2. A status quo az ipar-, technikai és művésziskolákban. Az iparos-tanoncok s munkások rajztanfolyamának szervezése. A rajztanítás kérdése az ipariskolában. A rajztanítás pedagógiája. 3. Magasabb iparművészeti iskolák. Elérték-e az iparművészeti iskolák a kitűzött célokat? Milyen eredményt tudnak elérni az ipar és műipar terén ? Szakiskolai rajztanárok nevelése. Szimbólumok, melyek nemzetközi jellege elfogadtatott.

A kérdés különös fontossága s művészi fejlődésünkre való minden irányú kihatása megkívánná, hogy az ügy iránt érdeklődők minél nagyobb számban vegyenek részt a berni kongresszuson. Épp azért szükségesnek tartjuk felhívni úgy a főváros, mint a kormány figyelmét, hogy a lehetőség szerint minél több szakférfiúval képviseltesse magát a kongresszuson.

HENDRICH ANTAL rajzolta az l-ső oldalt diszítő fejlécet.

LOTZ KAROLY müvei a 2-ik, 4-ik, 5-ik, 6-ik oldalon levő vázlatok és rajzok. Az eredeti művek Jásznigi Sándor gyűjteményéből valók s a "Budapest in Wort und Bild" című díszmű számára készültek.

BELÁNYI VIKTOR műve a 6-ik oldalon levő záródísz.

BÁLINT és JÁMBOR-tól való a 7-ik és 23-ik oldal fejléce. Ezek eredetijei a Műcsarnok négy középső kis termének faldíszéről valók.

HAZAY ALADÁR rajzolta a l6-ik és 48-ik oldal fejlécét.

REINHARD KÁROLY rajzolta a 24-ik oldalon levő "A csárdában" című képet. Eredetije szénrajz.

A CSÁRDÁBAN REINHARD KÁROLY RAJZA

FÉNYES ADOLF műve a 20-ik oldalon levő "Reggeli lecke" című kép. Eredetije szénrajz.

REGGELI LECKE FÉNYES ADOLF RAJZA

GLATZ OSZKÁR "Munka" című eredeti kőrajzáról készült reprodukciót mutatunk be a 27-ik lapon. Ez a kőrajz abból a sorozatból való, amelyet a Könyves Kálmán műkiadó-társaság hozott forgalomba s amely eddig tizenkét darabból áll. A kiadók nagyon helyesen abból a célból teremtették meg ezt a vállalatot, hogy egyrészt fejleszszék a magyar grafikát, másrészt könnyen hozzáférhetővé tegyenek oly műbecsű munkákat, amelyek hivatva vannak a külföld selejtes importját kiszorítani a magyar házból. A sorozat egyes darabjait Fényes Adolf, Glatz Oszkár, Helbing Ferenc, Kalmár Elza, Kann Gyula, Márk Lajos, Olgyai Viktor, Rippl-Rónai József, Ujváry Ignác, Vaszary János rajzolták kőre, a nyomatok a művészek ellenőrzése mellett készültek s így az eredeti kézírás becsével bírnak. A nagyméretű lapokat ízléses és szintén eredeti keretek foglalják s a litográfiák felfüggesztésre készen kerülnek piacra. Úgy tárgyuk, mint előadásuk módja változatos, a koncepcióhoz képest két-három és több kővel nyomták, még pedig nagyon sikerültén. Némely lapnak igen érdekes, többféle szín-variánsa is van.

MUNKÁBAN GLATZ OSZKÁR RAJZA

SZENTGYÖRGYI BÉLA rajzolta a 29-ik oldal fejlécét.

NAGY SÁNDORNÉ műve a 31-ik oldalon levő "Mese" című kép. Eredetije tollrajz.

MESE
NAGY SÁNDORNÉ RAJZA

GOLL ELEMÉR műve a 32-ik és 33-ik oldalon levő templomterv. A földmívelésügyi minisztérium pályázatot hirdetett a magyar telepes községekben építendő kis templomok tervrajzaira. Ezen a pályázaton az itt bemutatott terv is résztvett. Ezt a tervet megvásárolta a földmívelésügyi minisztérium. A kivitel költsége 30,000 korona.

FALUS ELEK rajzolta a 34-ik oldal fejlécét.

KERNSTOK KÁROLY "Három modell" című olajfestményét reprodukáljuk a 36-ik oldalon. Ezzel nyerte meg a Műcsarnok téli tárlatán a Rudits-díjat.

HÁROM MODELL
KERNSTOK KÁROLY MŰVE
A RUDICS-DÍJ NYERTESE

OLGYAI VIKTOR "Patak mentén" című vízfestményét mutatjuk be a 37-ik oldalon. Ezzel nyerte meg az Eszterházy-díjat a Műcsarnok téli tárlatán.

PATAK MENTÉN
OLGYAI VIKTOR VÍZFESTMÉNYE
AZ ESTERHÁZY-DÍJ NYERTESE

KRENNER VIKTOR "Megzavart fürdés" című olajfestményét reprodukáljuk a 40-ik oldalon. Ezzel nyerte meg a Lotz-díjat a Műcsarnok téli tárlatán.

MEGZAVART FÜRDÉS
KRENNER VIKTOR OLAJFESTMÉNYE
A LOTZ-DÍJ NYERTESE

THORMA JÁNOS "Október elseje" című olajfestményét reprodukáljuk a 41-ik oldalon. Ezzel nyerte meg a Lipótvárosi Kaszinó díját a Műcsarnok téli tárlatán. A művet a Könyves Kálmán jogosításával adjuk közre.

MIHALIK DÁNIEL "Zagyva medre" című olajfestményét reprodukáljuk a 44-ik oldalon. Ezzel nyerte meg a Ráth-díjat a Műcsarnok téli tárlatán.

ZAGYVA MEDRE
MIHALIK DÁNIEL OLAJFESTMÉNYE
A RÁTH-DÍJ NYERTESE

JOHN CONSTABLE "Tájkép" című olajfestményét reprodukáljuk a 45-ik oldalon. Eredetije a Nemzeti Szalon téli tárlatán került kiállításra.

TÁJKÉP
JOHN CONSTABLE OLAJFESTMÉNYE

SZIRMAI TONY egyik plakettjét közöljük a 47-ik oldalon.

PLAKETT
SZIRMAI TONY MŰVE

SARKADI EDE rajzolta a 49-ik oldal záródíszét.

SZILASSI JÓZSEF rajzolta az 50-ik oldal fejlécét.

SMIGELSCHI OKTÁV "Anyám" című tollrajzát közöljük a 30-ik oldalon, ugyanannak a művésznek néhány freskó-kartonját a 52., 53., 50., 57-ik oldalon. Ezek a kartonok a balázsfalvi templom freskóinak előmunkálatai. Bizánci stílusban épült templom falaihoz és egyéb díszéhez illeszkednek, egyben pedig kifejezik a rítus ősi szigorúságát is. Azt hiszszük, hogy szerzőjük kiválóan megfelelt az ily díszszel szemben támasztható követelményeknek. A falmezők alakját s a ritus-követelte tárgyat úgy formálta, hogy a templom festett belseje zárt egészszé válik s minden ízében tükrözi azt a hieratikus szellemet, amelyet a templom szolgál. Évekkel ezelőtt Székely Bertalan volt a szerző mestere, abban az iskolában jól megismerkedett a falfestés céljaival s azokkal az elvekkel, amelyeket maga a tárgy kinál. A fal nála mindig zárt terület s kompozíciója és egyes alakjai mindig hozzásimulnak a fal e jelleméhez. Erdély egyik városában, Erzsébetvárosban elszigetelve élvén, a maga egyéniségéhez mérten önállóan fejlesztette régibb tanulmányait s e műve nagy és szigorú vonalaival, az örök mozdulatlanságot és változatlan jelent tükröző arckifejezéseivel, a dogmatikusan szigorú taglejtés és testtartás alakításával tanúsága annak, hogy a szerző egészen megértette feladatát s hogy egyúttal hűségesen számol az igazi falfestés lehetőségeivel is. Smigelschi szorosan ragaszkodik a bizánci hagyományokhoz, nemcsak a téma feldolgozásában, hanem már az invencióban is. Jó példa erre a trónoló Krisztus, a Pantokrator. Az úrvacsora liturgikus ábrázolása már Nagy Károly dalmatikáján is előfordul: a szerző csak a haladott művészet esztétikai igényei szerint fejlesztette. A templomot betöltő nagy kompozíciókban úgy liturgikus, mint történeti, összetartozó képciklust formált. Mivel a templom nem egészen a Keleten dívó séma szerint épült, az Athoszon divatos teljesen liturgikus szellemű elrendezés nem volt itt keresztülvihető, hanem ahelyett az ahhoz legközelebb álló velencei szent Márk-templom szolgált előképül, így került a mennybemenetel a főkupolára, a többi új-testamentomi jelenet pedig a függélyes falakon végig a boltozatokra, a kupolára. A befejezést az ecclesia coelestis adja. Az evangélisták egészen bizánci módra a kupola pendentifjeire kerültek.

ANYÁM
SMIGELSCHI OKTÁV RAJZA

A BALÁZSFALVI GÖR. KATH. SZÉKESEGYHÁZ FRESKÓDÍSZE
A TEMPLOM EGYIK FALRÉSZE
SMIGELSCHI OKTÁV KARTONJA

A BALÁZSFALVI GÖR. KATH. SZÉKESEGYHÁZ FRESKÓDÍSZE
A TRÓNOLÓ MEGVÁLTÓ
SMIGELSCHI OKTÁV SZÍNES KARTÓNJA

A BALÁZSFALVI GÖR. KATH. SZÉKESEGYHÁZ FRESKÓDÍSZE
JEREMIÁS PRÓFÉTA
SMIGELSCHI OKTÁV KARTÓNJA

A BALÁZSFALVI GÖR. KATH. SZÉKESEGYHÁZ FRESKÓDÍSZE
ÚRVACSORA
SMIGELSCHI OKTÁV KARTONJA

KITÜNTETÉSEK. A pécsi városház szűkebbkörű tervpályázatán két terv pályázott. A bizottság Láng Adolfot bízta meg azzal, hogy pályaműve alapján kidolgozza a részletes terveket. A második díjat Fischer József és Scheer Izidor kapta. A harmadikul felszólított Alpár Ignác nem pályázott.

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli tárlatán a Rudits József báró-féle 6351 kor. 60 filléres ösztöndíjat Kernstok Károly kapta. A Ráth György-féle 600 koronás díjat Mihalik Dániel nyerte el, a "Zagyva medre" című olajfestményre. Az Esterházy-féle 600 koronás díjat Olgyai Viktor kapta "Patak mentén" című vízfestményére. A Lipótvárosi Kaszinó 1000 koronás díját Thorma János kapta "Október 1." című festményére. A Lotz-díjat Krenner Viktor kapta "Megzavart fürdés" című olajfestményére.

A breznóbányai templomtorony tervpályázatán a díjazott terveken kívül (1. "Művészet" 1903. (i-ik szám, 426. old.) a bíráló bizottság megvételre ajánlotta Károlyi Emil és Marton Ákos, továbbá Gerey Ernő pályaművét.

A kondorosi év. ref. templom tervpályázatán az első díjat és a kivitellel való megbízást Gerey Ernő kapta. A második díjat Vucsek és Novák terve kapta.

A fonyódi szálloda-tervpályázaton a felszólított pályázók közül az első díjat Fischer József és Scheer Izidor, a kétszáz koronás jutalmat Szilágyi József kapta.

A Pesti Chevra Kadisának árkádos sírbolt-tervekre hirdetett pályázatán az első díjat Leitersdorfer Béla, a második díjat Bálint és Jámbor terve kapta. A zsűri azonkívül megvételre ajánlotta Böhm Henrik és Himler Miksa terveit.

WEIMAR. — A múlt év december l5-én Németország művészi életében messzire kiható és kiszámíthatatlanul nagy horderejű esemény színhelye volt a weimari "Állandó művészeti és iparművészeti kiállítás" helyisége, ahol a német birodalom csaknem összes Szecesszióinak és szabad művészcsoportjainak a részvételével ünnepélyesen megalakult a "Deutscher Künstlerbund" nevű művészszövetség.

Ennek a szövetségnek az eszméje már évek óta benne volt a német művészi élet levegőjében s csak egy végső impulzusra volt szükség, mely a forrongó elemeket kitörésre bírja. Az impulzust ezúttal az 1904. évi st. louisi kiállításon való részvétel előkészítésének az eseményei adták meg, amelyek egy csapással szoros egyesülésre bírták azokat a komoly művésztestületeket, melyek a "Deutsche Kunstgenossenschaft" működésével elégedetlenek voltak s megvetették az alapját egy olyan hatalmas művész-szövetségnek, mely céltudatos vezetés és a közös nagy érdekek szolgálatában való erélyes együttműködés mellett, minden tekintetben alkalmas lehet arra, hogy Németországnak immár kissé korhadt művészi viszonyaiba új és friss életet öntsön s a művészetet a szabad és egészséges fejlődés útjára terelje.

Az elégedetlenség csiráit első ízben tán a német császárnak a művészi életbe való intenzív beavatkozása keltette ki, mely nemcsak az állami vásárlások és a képtárak vezetése terén érvényesült, hanem a kiállítások rendezésében és a kitüntetetések odaítélésében is kifejezésre juttatta a császár kissé konzervatív ízlését és így hatalmas szavával útját vágta a művészet természetes és szabad fejlődésének.

Közvetve megnyilatkozott ez a császári izlés a "Deutsche Kunstgenossenschaft"-nak a st. louisi kiállítás előkészítése körül tanúsított viselkedésében is, amelyből szokatlan intenzivitással rítt ki a hivatalos és kiváltságos német művészet előtérbe tolása a tulajdonképeni német művészettel szemben, a melyet az ósdi alapokon álló Genossensehaft csaknem teljesen mellőzni iparkodott.

Hogy ez a mellőzés milyen fokú volt, legjobban kitűnik abból, hogy a Genossenschaft a st. louisi kiállításon a német művészetnek szánt helyet úgy osztotta meg, hogy míg a "Verein Berliner Künstler"-nek 69.75 folyóméter, a "Münchener Künstler-genossenschaft"-nak pedig 81.35 folyóméter helyet juttatott, addig a berlini Szecesszió-t 7.30 folyóméter, a müncheni Szecesszió-t pedig 12.05 folyóméterrel akarta kielégíteni.

Ez a célzatos mellőzés nagy visszatetszést keltett a Szecessziók kebelében, amelyek erkölcsi sikereikre való hivatkozással, a kiállítás létrehozásában vezető szerepre aspiráltak s ehelyett teljesen a háttérbe szorultak.

Az újonnan megalakult szövetség célja: az eddigi Szecessziónak és szabad művész-csoportoknak, mint helyi egyesületeknek sértetlen föntartása mellett, a haladóbb irányzatra és fejlődésre képes német művészek érdekeinek hathatós képviselete, önálló kiállítások rendezése és különösen a külföldi kiállításokon a német művészet részvételének minden egyéni és hivatalos érdek mellőzésével, tisztán művészi alapon való szervezése.

A szövetség megalakulásakor hangzott beszédekből tisztán kivehető, hogy az új szövetség jövendő működésében teljesen háttérbe kívánja szorítani az eddig a Szecesszió jelszava alatt ismert és immár bábeli fogalomzavarban fuldokló elveket és törekvéseket és kizárólag arra akar szorítkozni, hogy a német művészeknek a Szecesszió zászlaja alatt szerzett művészi hitelét az ósdi irányzatoknak, sokszor személyes rugóktól származó törekvéseivel és támadásaival szemben mcgvédel-mezze.

A szövetség már a st. louisi kiállítás alkalmából — amelynek tulajdonképen a megalakulását köszönheti — akcióba akar lepni, s ezenkívül Németország minden művészi szempontból számottevő nagyobb városában külön kiállítási helyiségeket készül építtetni, hogy magát a konzervatív művészi irányzatoktól a legteljesebben elszigetelhesse.

Az új szövetség december 10-án tartott második ülésén mái-alapszabályait és ügyrendjét is megalkotta és tisztikarat a következőképen választotta meg:

Elnök lett Kalkreuth gróf tanár, alelnökök pedig Liebermann, Klinger és Uhde tanárok, továbbá Keszler gróf, a weimari művészeti és iparművészeti múzeum igazgatója. -- Helyettesekké Leistikowot, Stuckot és Tuaillont, titkárokká pedig Hagent és Bodenhausen bárót választották meg. A szövetség székhelye Weimar lesz.

Alvensleben, Oscar von, tájképfestő, meghalt Drezdában. Audibert, Pierre Alphonse litográfus, meghalt Garenne-Colombes-ban.
Behringer, Ludwig festő (szül. 1824-ben), meghalt Münchenben.
Beyschlag, Robert festő (szül. 1835-ben), meghalt Münchenben.
Blaikley, Alexander táj- és arcképfestő (szül. 1815-ben), meghalt Londonban.
Burger, Leopold festő, a bécsi Hagenbund tagja (szül. 1861-ben), meghalt Brixenbcn.
Corretero, Asturo graveur, meghalt Madridban.
Gaedertz, Theodor műtörténész, meghalt Lübeckben.
Gérome, Jean León francia festő és szobrász január hó 10-én szélütés következtében Parisban meghalt. 1824 május 11-én Vesoulban született és 1841-ben Parisba került, hol Paul Delaroche tanítványa lett. Később Olaszországban utazgatott, hol leginkább Milanóban és Venéziában folytatta tanulmányait. 1853-ban Németországot, 1855-ben és 1862-ben pedig Egyiptomot járta be. Későbbi alkotásainak a tárgyait leginkább a Keletről merítette. A festészeten kívül a szobrászattal is foglalkozott és a polichrom szobrászától próbálta új életre kelteni. Mindkét művészeti ágnak különösen a technikai részében volt mester, mely műveiben az igazi művészi ihlet hiányát szinte elfclcdtette.
Krausze, Róbert történelmi és arcképfestő (szül. 1834-ben), meghalt Drezdában.
Laudien, Minna festőnő (szül. 1840-ben), meghalt Berlinben.
Lüthi, A., a zürichi iparművészeli iskola igazgatója, festő és műépítő, meghalt Majna-Frankfurtban.
Merkel, Walter arcképfestő (született 1863-ban), meghalt Kasselben.
Michis, Pietro festő (szül. 1836-ban), meghalt Milanóban.
Moisseron, Francois szobrász, meghalt d'An-gers-ben.
Peters, Wilhclm történelmi festő (szül. 1817-bcn), meghalt Berlinben.
Pissarro, Camille, a hírneves francia impresszionista festő (szül. 1830-ban), meghalt Parisban.
Probst, Conrad miniatűr-festő (szül. 1827-ben), meghalt Nürnbergben.
Sitté, Camillo, a híres városrendező, a bécsi állami ipariskola igazgatója (szül. 1843-ban), meghalt Bécsben.
Stallaert, Joseph történelmi festő (szül. 1824-ben), meghalt Bru.xelles-bcn.
Weeks, Edwin lord, Parisban élt amerikai festő, kiváló orientalista (szül. 1840-ben),meghalt Parisban.
Wohl, Alexander von, szobrász (szül. 1839-ben), meghalt Münchenben.

KÉPÍRÓ BOGDÁNY GODOFRÉD. Erdélyből származott Kassára ; családi címerében jobbra néző oroszlán, karmai közt karddal. Eletére vonatkozó adataink az 1689 — l 710. évre szólnak s mint keresett oltárképfestőről emlékeznek meg róla, a katholikus restauráció korszakában ; munkásságával elismerést aratott kortársai, sőt a fejedelem, II. Rákóczi Ferencz előtt is. Az l689-ik évben Kassán, Lengyel Ferenc főbirósága idejében — mint forrásunk, Kassa város levéltára feljegyezte — házasságot kötött Urszinyi János özvegyével, nemes Hertel Anna Máriával s szegénysége vezette a vagyonos, koros asszony karjaiba. Ismeretségük úgy indult, hogy Bogdány az Urszinyi asztalához járt étkezni s midőn az asszony özvegygyé lett, anyagi zavarokkal küzdött; elvállalta, hogy Jászón oltárképet fest, a pénzt felvette, de cimboráival elmulatta s a munkát sem teljesítette ; 10 tallérral Urszinyiéknak is tartozott az élelmezésért.

A házasság halul ütött ki ; Bogdány sorsa ugyan jobbra fordult s házasságának első két éve alatt 300 frtnyi adósságát lefizette. Az asszony azonban házsártos természetű volt s a férj zabolátlansága féktelen indulatossággá fajult, mulató kedve a korhelységig fokozódott. Házukban meg nem szűnik a perpatvar. Már 1691-ben bepanaszolja nejét a városi tanács előtt, hogy gyilkosnak, tolvajnak szidta nyilvánosan, a hosszú piacon levő házuk előtt; a tanuk azt is vallották, hogy Bogdányné vádolta férjét, hogy ládáját feltörte, mindenéből kipusztította s hogy ura már két feleségét kínzásaival megölte. A váci annyiban igaz volt, hogy Bogdánynak örökösen pénz kellett s nejével szemben az erőszaktól sem idegenkedett, hogy hozzájusson. Az asszony zálogba veti arany-gyűrűit s egy kelyhet. hogy férje Eperjesre utazhasson ; midőn Tokajban oltárképet fest visszajövet az úton leitta magát s mindenéből kifosztották, még szekere is elveszett s nejének 20 tallér költséget kellett fedeznie. Három évig a férj semmivel sem járul a háztartás költségeihez ; nejének 14 lat ezüstjét, több zsák gabonáját annak híre nélkül pénzzé tette ; házát 450 frton eladta, jóllehet 500-at is megért; segédjének tartozása fejében neje elhunyt urának dolmányait adta át 12 forint értékben s midőn az asszony a további- segítséget megtagadta, felkutatta 200 forint elásott pénzét s elköltötte, sőt, midőn neje ezért kérdőre vonta, megverte. Bevádolta nejét a városi biró előtt, hogy jogtalanul bort mér s az asszonyt a város fogházába hurcoltatta, maga pedig cimboráival vizes kupákból reggelig itták a borát.

Válóperre került köztük a dolog. A vesztes Bogdány lett s az ügyvédek díjait is tartozott volna fizetni, Pelsőczi uramnak 10 tallért, Rózsa uramnak 8 tallért, de az erről szóló kötelezvényt nejétől erővel elvette s összetépte. A válóper az 1693— 1696-ik évek közt folyhatott. Ugyanis Bogdány l689-ben, házasságuk első évében, a közgyűlés hatodik asztalának is tagja lett és a hostáti adószedő tisztre is megválasztották. 1691-ben a harmadik, 1692-ben az első asztalnál ül s egyúttal a város dézsmáló tisztje. Innét kezdve a fentemlített négy év alatt nem találkozunk vele a város közügyeinek intézésénél. Lehet, hogy abban volt az ok, amivel neje vádolja, hgy "ő kegyelme nemes város tiszte volt, rossz gazda volt, nem jól vigyázott, azért ő kegyelme magának tulajdonítson, amint viselte magát, ha convincáltatik".

1697-ben már ismét tagja a közgyűlésnek s az maradt 1702-ig, a mellett 1697-ben szállásosztó, 1698-ban ispitály- és patikatiszt, 1699—1700-ban bortiszt, 1701 — 1702-ben építőtiszt, ami évi 30 frt fizetéssel járt, 1702-ben egyúttal adótiszt, 1703-ban a tanácsnak is tagja és pedig a 12-ik, amivel 70 frt fizetés járt s fokozatosan 10 — 10 forinttal emelkedett s az első tanácsosnak 180 frt fizetése volt; tanácsosi állása mellett a kassai szőlők inspectora és mészárszéken vigyázó. Ez évben - közel kétszáz évi szünetelés után - a képíró-céh is feltámad halottaiból s archimagisterré Bogdányt tették. 1704-ben - - felesége halála évében -tizedik tanácstag, szállásosztók felügyelője, mészárszéken vigyázó és capitaneus nonceharum vagyis a céheken kívül állók kapitánya.

Közben anyagilag is gyarapodott. 1696-ban a a hostáton, a biró-utcán fekvő kertjével szomszédos házat telkestől megveszi, oly teherrel, hogy "azon megvett házrészben oly zsellért tartanék, ki hasonló servitiumot és onusokat supportálna", mint előző birtokosa, "ki is azon helytől, aholott lakott, a nemes várost, mint földesurát szolgálta." Szomszédjuk, Schnajder Dominik Lőrinc nejével Bogdányné csakhamar összepöröl, mibe belejátszhatott, hogy Bogdány uram a szépséges Dominik Júlia leányasszonyra már ekkor szemet vetett. Bogdány 1699-ben súlyosan megbetegedett s végrendeletet tett, mely származására, Sámuel nevű képíró inasához való jószívére s utolsó pontjában szűkölködő állapotára is fényt vet. A végrendelet 1699 február hó 3-án kelt és így szólt:

"Az Attyának, fiúnak és Szent Lélek Istennek nevében. Én Bogdány Gottfrid képíró mostanság beteges ágyamban feküvén, de ép elmével lévén, azért Istentől vött kevés javaimról ez alább megírt mód szerint teszek ilyen testamentumot. Primo. Az atyám nénjétől maradott két leány, egyikének-egyikének hagyok három-három forintokat, per Fl. 3., Fl. 06. 2. Erdélyben levő néném nem prae-tendálhat semmit is, mivel az minemű kevés jókat az édes atyám halála után dividáltak az atyafiak, az mi nékem osztályban jutott, azt szabadossan elkölthettem, sőt az minemű kevés jót acquiráltam, az adósságok kifizetésére mindenestől fogva maradjon feleségemnek, Hertel Máriának.

3. Az sz. Erzsébet templomára egy tallért, biró uramnak két tallért, az congregatiora jesuitákhoz egy tallért és páter franciscanusoknak egy tallért hagyok és testálok.

4. Sámuel nevű inasnak tartoz feleségem ebből az én jószágomból gondját viselni, mesterségre taníttatni és ruházni, valamint a maga fiát; valamíglen felnőne, mindaddiglan.

Ultimo az testamentáriusoknak házához igérte küldeni oblatióját.

Actum Cassoviae die et anno supra notato.

Coram me Georgio Ujfalusi, deputato senatore et testamentario.

Coram me Johanne Holup."

Ebből is kitűnik, hogy időközben feleségével megbékült, sőt 1702 februárius hó 6-án Deres Mártontól együttesen vesznek fel 300 frtot; ugyanezen a kötelezvényen Bogdány "dic 8. Februarii" külön elismeri aláírásával s címeres pecsétjével, hogy "felvettem megint harminc magyari forintokat, kírül recognoscálok az felülemlített summához."

Időközben két ortást, egy kétköblös földet, a téglaszínnél is egy földet nejével együtt szereztek s megvették a "nagy utcán levő lakatos utcának alul" fekvő házat 640 frton. A kis, egyemeletes sarokházat, melynek pitvarában gótikus építkezés nyomai voltak, a XlX-ik század közepén lebontották.

A házastársak közt azonban a szeretetlenség fenmaradt s felesége 1704-ben kelt végrendeletében panaszolja, hogy " uram ő kegyelme súlyos betegségemben semmi gondomat nem viseli, hanem az leányom".

Az asszony halálos ágyán (1704 szept. hó 9-én) nagytemplomra l frt 80 kr.-t, az ispitályra két köböl búzát, biró uramnak l frt 20 krajcárt, páter dominikánusoknak egy köböl búzát, a tót templomra hagyott egy oltárra való kendőt, hogy varrjon a leánya; halálra vált Krisztus urunk congregatiojára egy kendőt, a gecsei orosz templomra egy veres fonallal varrott abroszt hagyott; házát leányára azzal, hogy a mi része az urának van a házban, azt fizesse ki ; az említett földeken kívül volt még egy örökös földje s a Bankon is egy két köblös s ahhoz való rét és gyümölcsös; mindezeknek fele leányát illeti ; "majorhelyből vagy kertből hagyok Samkónak", az inasnak, amint férje kívánta; kevés ólomedénye, mely "szegény Urszini uramtól maradott", leányának jutott s a házi bútor, képek, székek felerésze. A nemes város patikájában vett orvosságokért s az orvosért fizessen a férje.

Alig hunyta le az asszony szemét, az örökség-perre került; az indulatos özvegy széjjelszaggatta az írást, melyet mostohaleányának, Zsuzsannának férje, Ernau János felmutatott s a melyben a megboldogult feljegyezte férje ellen való követeléseit.

1706-ban megtörtént az egyezkedés, mely szerint a 640 frt értékű házból Bogdánynak 336 forint 66 és 2/3. krajcár jutott. Egy évvel előbb Bogdány már ismét megnősül, elvevén majorbeli szomszédja Dominik Lőrinc leányát, Júliát.

l704-ben ő viszi Szentmártoni Imre nevű társával a város ajándékát a fejedelemnek, II. Rákóczi Ferencnek, egy ezüst asztali készletet: l2 tányért, l2 kanalat, 12 pár ezüstnyelű kést, 2 drb a tálaláshoz való ezüst-korongot, két gyertyatartót s egy sótartót, tolmácsolván a város kívánságát, hogy az összes tisztségekben csupán katholikusok ülhessenek s a vallás, templom és iskolák ügye maradjon a városban úgy, amint az az 1703-ik év július havában volt. Tudva van, hogy a szé-csényi országgyűlés e szűkkeblűségtől távol maradt. Polgártársai zokon vették Bogdányék hitbuzgalmát s őt az 1705-ik évben a város tanácstagjai közül kibuktatták ; csupán a közgyűlésnek lett tagja s a városi szőlők felügyelője; midőn még ugyanez évben a város meghódol a fejedelemnek s új választásra kerül a dolog, a közgyűlésnek tagja maradt, de a jövedelmező szőlőinspectorság helyett — 120 frt járt fáradságáért - neki az egyházgondnokság jutott. Kárpótolta ezért a fejedelem kegye, aki Tálya mellett, a rátkai promontoriumon, szőlőt adományozott a művésznek, bizonyára képírói munkássága jutalmául.

l706-ban házadószedőtiszt, l707-ben jacabista és elsőfertályos kapitány, 1708-ban e két tiszte mellett ismét tagja a tanácsnak, melynek az 1710-ik év június hó l 1-én bekövetkezett haláláig tagja maradt s tisztségeiben annyiban változott, hogy élte utolsó évében jacabista tisztség helyett, az ominozus ispitály tisztségre választották meg.

Deresnél való adóssága még halála után is kisért; neje, azóta Thil Péter felesége, 1713-ban megtagadván a fizetést, ez ügyben a város tanukat hallgat ki. A perben arra a kérdésre: Kit tudna ezen dologban jó tanúnak lenni, vallja meg? -ilyen a felelet : Néhai Jászay János deák uram volt volna jó tanú, ha meg nem holt volna.

Tanítványa, Samkó, tevékenységéről 1735-ben értesülünk, amely évben a kassai domonkos páterek két oltárképét restaurálja.

A szent Erzsébet-templom egyik oltárán volt s magyarországi szent Erzsébetet ábrázoló nagyobb méretű kép, mely jelenleg a város levéltárában őriztetik, a rajta levő feliratban rejlő chronostichon szerint 1737-ben készült. A felirat ez: DIVae eLI sabeth eCCLesIae aC LIberae reglaeqVae CIVItatIs Casso VIensIs tVteLarIs honorI stephanVs berCzIk trIbVnVs pLebIs et eLeCtI CIVes hoC anatheMa affeCtVs fIerI feCerVnt.

Az első sorban levő évszám - 1737 - a város vagy a templom alapítása évét jelentheti.

Vajjon a képet Samunak tulajdonítsuk-e vagy Izbéghi képírónak ? e kérdésre egyelőre nem felelhetünk. —79.

BOGDÁNY KÉPÍRÓ KASSAI HÁZÁBÓL
MYSKOVSZKY VIKTOR VÍZFESTMÉNYE

LEVÉLTÁRI ADATOK BROCKY KÁROLY ÉLETÉRŐL ÉS AZ EPFRJESI OLTÁRKÉPÉRŐL. Divald Kornél jeles műtörténészünk e folyóirat októberi számában érdekes cikket bocsátott közre Brocky Károlyról s ez alkalmat adott Esztergár Lászlónak, hogy Divaldnak egyes adatait kibővítse, illetve helyreigazítsa. Miután a tárgy engem is érdekelt, nem sajnáltam az időt, hogy Brocky életére vonatkozólag adatokat keressek a késmárki városi, iskolaszéki és lyceumi levéltárakban. Divald Kornél ugyanis azt a nézetet kockáztatta, hogy Brocky Károly valószínűleg a késmárki lyceumban járhatott, mert végrendeletében megemlékezett az iskoláról s mert tényleg 300 font sterlinget hagyományozott az ev. lyceumnak. Én a legpontosabban átvizsgáltam a késmárki ev. lyceum anyakönyveit 1813/14—1839/40. (Matricula lycei ev. Kesmarkiensis) s arra az eredményre jutottam, hogy Brocky Károly nem járt a késmárki ev. lyceumban. A késmárki ev. lyceumnak nem mint alma maternek, hanem mint szegény protestáns főiskolának adományozta Brocky, Mayer János György közbenjárására, ezt az összeget. A canonica visitatio alkalmával, amely a lyceumi levéltárnak az adatai szerint 1862-ben, Máday Károly superintendens s báró Prónay Gábor egyetemes felügyelő jelenlétében tartatott meg, már ott látjuk a könyöradományok közt Brocky Károly 300 font sterlingjét is, utána meg Mayer János György 50 pengő forintnyi adományát. A canonica visitatioról szóló jegyzőkönyv felolvasásakor 1862 jún. 22-én pedig Máday Károly superintendens indítványozta, hogy a Brocky-alapnál kiteendő a canonica visitatió-ban, hogy Mayer János György közbenjárt. Schólcz Frigyes a késmárki lyceum nyugalmazott tanára is megerősíti ezt. Ő ezt személyesen hallotta Mayer János Györgytől, aki életének utolsó éveit Leibic szülővárosában töltötte. Mayer J. György a késmárki lyceumban végezte el a rhetorikát is, midőn szülői kívánságára szűcsmester lett. A képzett, magyarul, németül, latinul, franciául és angolul tudó szűcsmester csakhamar igen gazdag londoni polgár lett. Honfitársait mindig támogatta, különösen a magyar szabadságharc menekültjei nála találtak szállást (Pulszky, Kossuth stb.) s így nem csoda, hogy a magyar születésű Brocky Károly is Mayer házában talált új otthonra. (Lásd Schólcz Frigyes: "Londoni Mayer János György életrajza" című dolgozatát a késmárki év. lyceum 1877-iki értesítőjében.) De másrészt meg azért is fogadhatta Mayer szívesen Brockyt, amennyiben veje, Waincwrigth szintén festő volt. Wainewrigth festő megfordult a szepesmegyei Leibicon, apósának a szülővárosában is. És itt, amint ezt a leibici lakók elbeszéléseiből kivettem, különösen a szepesmegyei kurtakocsmákat és pálinkaméréseket kereste fel és e nyomorúságos élet egyes jeleneteit örökítette meg a képein. Mayer J. György tehát leibici születésű s késmárki lyceumi tanuló volt s így egészen bizonyos, hogy Mayer szólíthatta fel benső barátját Brockyt, juttasson valamit vagyonából a késmárki év. lyceumnak, amely az Orga-nisations-Entwurf sürgette szervezetnek nem igen tudott megfelelni, mert a 6 gimnáziumi évfolyam helyett 8 osztályú gimnáziumot követelt sokkal több tanerővel akkor, a mikor a nagyobb pénzalapok hiányában a késmárki lyceum jogi tanfolyama is már-már szünetelőfélben volt. Ezt megakadályozandó, gyűjtést indítanak; gyűjtőívet küldenek Mayer J. Györgynek, aki 50 pengő forintot küld s az ő érdeme, hogy Brocky Károly is 5000 pengő forintot testált a késmárki lyceumnak a jogi tanfolyam felállítására.

Divald továbbá Brocky Károly művéről szólva, azt állítja, hogy eperjesi oltárképet valószínűleg Kolbenheyer Mór eperjesi pap felszólításara festhette meg, a kivel együtt járt Késmárkon. Miután bebizonyítottam, hogy Brocky sohasem járt Késmárkon és hogy a késmárki evang. lyceumról csak Mayer buzdítására emlékezett meg végrendeletében, elesik Divald azon nézete is, hogy a későbbi eperjesi pap, Kolbenheyer Mór Késmárkon ismerkedett volna meg Brocky Károlylyal. Az tény, hogy Kolbenheyer Mór a késmárki lyceumhan járt. A késmárki év. lyceum 1822-iki anyakönyvében ez a feljegyzés olvasható : Mauritius Kolbenheyer Annor. 12. Ev. A. G. Bilitzna, Silesia domicilium habuit apud Fabrieium panniferrum. Syntaxista veter. ex Eperiensio venit. Fbből látható, hogy Kolbenheyer Mór a sziléziai Bielitzből származik, atyja Károly bielitzi polgár volt, aki azonban Eperjesen telepedett le. Az 1831/2. évben újra olvassuk a lyceumi anyakönyvben, hogy Kolbenheyer Mór mint másodéves lyceumi hallgató (stu-dens) 22 éves korában újra beiratkozott s a megjegyzés! rovatban látjuk, hogy ő "ex Polytechnico Viennensi" jött. Kolbenheyer Mór tehát az említett hiteles adat szerint a bécsi polytechnicumban járt, mi sem valószínűbb tehát, hogy Kolbenheyer ez alkalommal ismerkedett meg Brocky Károlyival, aki szintén ezidőszerint látogatta a legnyomorúságosahb megélhetési viszonyok közt szorgalmasan a bécsi polytechnicumot.

Tehát a bécsi polytechnicumban kötött barátság-révén festhette meg Brocky Károly eperjesi oltárképét, nem pedig, amint Divald mondja, a késmarki iskolatársi reminiscencia fejében. Végül megemlítem még, amit Schólcz Frigyes személyes közléséből tudok, hogy Brocky Károly tulajdonkép szláv származású volt, amint ezt neki Mayer J. György többször is elmondta. —80.

BRUCKNER GYŐZŐ

AZ ÉPÍTŐMŰVÉSZET TÖRTÉNETE AZ ÓKORBAN. Írták: Czigler Győző, Nagy Virgil, Tőry Emil műegyetemi tanárok, Orczy Gyula, Sándy Gyula, Szabó Gyula, Ullmann Gyula, Schoditsch Lajos, Báthory István, Kabdcbo Gyula, Wittinger Aladár, Kertész Róbert építészek. Szerkesztette Kabdebo Gyula építész. 1000 szövegközti ábrával és 64 külön táblán 100 melléklettel. A szerzők kiadása. Budapest, 1903. 464 1. — Ez a díszes és kiváló szakmunka első kötete egy nagyszabású műtörténeti ciklusnak, amelyet a fentnevezett szerzők saját kiadásukban juttatnak a magyar könyvpiacra. A prospektus szerint az építőművészet története három kötetet fog felölelni, három a szobrászat és három a festészet történetet adja, egy befejező kötet az iparművészet történetével foglalkozik. Akkora vállalkozás, amely mellett csaknem ez összes magyar gyűjteményes munkák kis-arányúaknak tűnnek fel. Midőn most a ciklus első kötete megjelent, nemcsak az ebbe fektetett nagy munkát, hanem a kiadók friss bátorságát is őszinte örömmel honoráljuk.

A könyv beosztása világos és könnyen áttekinthető, ami ekkora vállalatnál nem csekély előny. Elősegíti használhatóságát a sok széljegyzet és a gondos index. A legtöbb fejezet három szerves részre oszlik: az első egy-egy nép őstörténetét, kultúráját, rövid jellemzését foglalja magában; a második rész az idevágó szerkezettant és alaktant, a harmadik a műemlékek leírását és magyarázatát. A roppant anyagban tehát nem nehéz eligazodni.

Nagy nehézséget kellett a szerkesztésnél leküzdeni a könyv egysége érdekében. Ahol ennyi szerző ír egy közös könyvet, ott könnyen szétmállik az egész s csak a bekötési tábla foglalja egybe az anyagot. Ez pedig ép egy oly organikus fejlődés leírásánál, mint amilyent minden épí-

tési stilus mutat, okvetlenül elkerülendő. S itt sikerült is. Az egyes szerzők nézeteltérései (jelesül a fakonstrukció elemeinek a kőkonstrukcióban való kimutatása kérdésében) nem szembeszökők s csodáljuk, hogy csak néhány ily ellentétet találtunk a vaskos kötetben. Végül temérdek fáradságba került a rengeteg kép-anyag összeállítása, jobban mondva kiselejtezése, mert ily mű illusztrálásánál mindig az okozza a főbajt, hogy túlbő anyag kínálkozik, amelyekből nagy ügyességgel kell kiválasztani a csakugyan lényegest és ki nem hagyhatót. Ez is kiválóan sikerült, sőt nyugodtan mondhatjuk, hogy ez a kötet bármely nagy külföldi hasonló művel kiállja a versenyt a gondos illusztrálás és a reprodukciók jósága dolgában.

Az egyes szerzők munkája gondos, lelkiismeretes és kiválóan szakszerű. Ha nem is volt módjukban önálló kutatásokat végezni Előázsiában, Kínában, Középamerikában, — módjukban volt az idevágó gazdag monografikus irodalmat felhasználni s ezt ki is aknázták. Oly adatokat is találtunk a kötetben, amelyek mindössze egy vagy kétévesek. E részben szorosan szakmájukhoz ragaszkodtak — a szerzők valamenyien gyakorló építészek — kevesebb ügyet vetve a modern őstörténeti és filológiai kutatásokra. A népek őstörténetének leírásánál még szívesen időznek a legendáknál és szent hagyományoknál. Annál jobban belemerülnek a szorosan vett architekto-nikus kérdésekbe, így kapta meg ez a kötet kézikönyvjellegét, azaz nem való arra, hogy folytatólagosan olvassuk, (mint ahogy például Taine, Burkhardt, Ruskin és Muther könyveit olvassuk), hanem inkább arra termett, hogy pontos adattárul szolgáljon, amelyben minden idevágó kérdésről gyorsan tájékozódhatunk. Erre predesztinálja terjedelme s a feldolgozás stílusa is. A könyv tehát eltér azoktól a művektől, amelyek az adatok részletezése helyett az organikus fejlődés élénk szemléltetésére helyezik a súlyt s hasonlóbb azokhoz, amelyek a fontos tények és beható részletek gazdag tárházát adják. Innen van az is, hogy a legtöbb műemléknek megtaláljuk pontos méreteit is, a mi helyén van egy kiválóan a szakemberek számára írott műnél.

Egyes fejezetek túlterjeszkednek azon a határon, a melyeket a régibb történetírók nyomán ókornak nevezünk. Nevezetesen ebbe a kötetbe került az ókeresztény építkezés is. Ez rendjén van így, mert a történelmi fejlődést nem lehet késsel kettémetszeni. Sőt szerettük volna, ha a szerzők ezt a meggyőződésüket már a kötet címén is kifejezték volna, a helyett, hogy odanyomatják az "ókort". Nincs többé sem ókor, sem középkor, sem újkor. Vannak bizonyos kultur-korszakok, de ezek-nem igazodnak egyoldalúan bizonyos nagy világtörténeti események szerint. Voltak országok, a melyekben az irodalom már mélyen benn járt az "újkorban", midőn ugyanott a gazdasági élet, vagy a tudomány, vagy a politika még messzi a "középkorban" járt. Példa minderre az olasz renaissance, a melyet hiába kelteznének az "újkor" hívei Amerika felfedezésétől. Az néhány évszázaddal megelőzte a mesterkélten beállított "újkort". A kötet a következő anyagot tartalmazza : Egyiptomi építés (Kabdebo Gyula), kaid és asszír építés (Orczy Gyula), kisázsiai, feniciai és izraelita építés (Báthory István), perzsiai építés (Wittingcr Aladár), indiai, kinai és japáni építés (Kertész Róbert), amerikai építés (Kabdebo Gyula), görög építés (Nagy Virgil és Tőry Emil), etruszk építés (Ullmann Gyula), római építés (Tőry Emil és Sándy Gyula), ókeresztény építés (Schoditsch Lajos és Kabdebo Gyula), iszlám építés (Szabó Gyula). A második—hatodik fejezet anyaga az, a mely a jövőben a legnagyobb meglepetésekkel fog szolgálni: Elő- és Kisázsia csak részben fölszántott terület, a melyen a filológusoknak és archeológusoknak kell az építéstörténet előmunkálatait végezniük s ez ma, bármily serényen folyik is, még mindig hiányos és jóformán telistele van megoldatlan problémákkal. Elég, ha a pelazg-khéta-sumir kérdésre utalunk, a melyhez talán nemsokára meglepetéssel teljesen csatlakozik az elámi-méd-ősárja kérdés. Hasonlót mondhatunk a közép- és délamerikaí építéstörténeti kérdésekről. E bőséges fejezetek szerzőinek tehát rendkívül óvatosan kellett megmérlegelniök ítéletüket, nehogy fejtegetéseiket a közeli napok valamelyik ásatási eredménye hamarosan halomra döntse.

A klasszikus építés törtenetének szerzői szabadabb kézzel dolgozhattak. A görög és római alak- és szerkezettan kérdései ma már tisztázottaknak tekinthetők. Csak ez építés fejlődési menete, kivált a legrégibb időkben, kinál még megoldatlan problémákat, de ezek pozitív eldöntését aligha várhatjuk a legközelebbi évektől. A szerzők e részben nem ragaszkodtak szorosan a sokáig egyetlen tekintélynek ösmert Semperhez, hanem tekintetbe vették a legmodernebb véleményeket is. Mindezek után elmondhatjuk, hogy a kötet a kutatás mai állását tükrözi.

A szakmunka jellegét erősíti s javára válik a műnek az is, hogy kiterjeszkedik az építési anyag mindenkori technológiájára, a megmunkálás módjára is. Ily tényezők legtöbbször döntő módon folynak be az építési formákra, mint azt Uhde legújabb műve oly szemléltetőn bizonyítja.

BUDAPEST MŰVÉSZETE A TÖRÖK HÓDOLTSÁG ELŐTT, írta Divald Kornél. Csányi Károly 10 eredeti építészeti rajzával és 49 képpel. Budapest, Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai) kiadása. "Művészeti Könyvtár", szerkeszti dr. K. Lippich Elek. 105 1. — Ezzel a kötettel hasznos és régóta várt vállalat indult meg, amely a külföldön is hirtelenül divatra kapott művészeti monográfia-irodalmat fogja művelni. Hazai szerzők tárgyalják majd önálló kötetekben a legnevezetesebb művészek, esetleg egyes műtörténeti korszakok alkotásait s így egyrészt a magyarul olvasó közönségnek alkalma lesz bővebben megismerkedni a múlt és jelen művészetének nevezetesebb mozzanataival, másrészt jobban nekilendül művészeti irodalmunk is. Jó okunk van tehát az új vállalatnak erőteljes fejlődést kívánni.

Az előttünk fekvő első kötet szerencsés kezű és igen alapos kutató műve. Divald kisebb-nagyobb cikkekben, füzetekben már foglalkozott az itt felvetett tárgy egyes részleteivel. Most mindezt egybefoglalva s újabb adatokkal bővítve adja elénk. Divald mindazokkal szemben, akik eddig Budapest múltjának művészetéről írtak, egy kardinális pontban ellentétes állást foglal s mindjárt most elmondhatjnk. hogy ez az állásfoglalása nekünk nemcsak rokonszenves, de jogosnak is látszik. Divatja járta nálunk, hogy minden régi művészeti termékünk szerzőségét olasz, német, francia művészeknek ajándékozták igaz magyar bőkezűséggel. E nyomon járva oda lyukadtak ki a kutatók, hogy Magyarországon szinte nem is élt magyar ember, aki művészkcdéssel foglalkozott volna. Divald most ezt a balhitet igyekszik megkorrigálni.

Munkája meglehetősen nehéz, mert a török hódoltság előtti időkben termett budapesti műemlékek legnagyobb része elpusztult. Hangyaszorgalommal kellett tehát összekeresgélni a legcsekélyebb nyomokat, az oklevelek soraiba tévedt legszerényebb idevágó adatokat is. Amit a történetírók e mezőn már felkutattak, azt revideálni kellett ép a fönt elmondott szempontból, így mindjárt ki kellett korrigálni azt a feltevést, hogy a margitszigeti apácakolostor építői az a két lombardiai kömívesmseter volt, akikre a Szent-Margit-Legenda egyik passzusa vonatkozik. "Határszéli városainkon kívül a német művészet és szellem nálunk távolról sem volt oly jelentős hatással, mint ahogy régebben s nagyobbára német kutatók föltevései alapján hitték. Régibb románkori székesegyházainkjavarésze olasz hatásról, majd franciáról tesz bizonyságot. A csúcsíves építeszet elemeit közvetlenül Franciaországból, az onnan ide telepített szerzetesek hozzák hazánkba. A francia Villard de Honnecourt 1240 és 1250 közt nálunk való időzéséről van határozott tudomásunk; hogy azonban hozzáfogható német építész avagy jelentéktelenebb, de nagyobb számban nálunk tevékeny németországi mesterek jártak volna Magyarországon, arról csak föltevések szólnak, amelyeknek az újabban megállapított tények mindinkább ellentmondanak. A XIII. század folyamán nem sokat tanulhattunk a némettől, mivel ez a csúcsíves művészet terén akkor még maga is a franciától tanult. A XIV. század folyamán az előző század csúcsíves stylű tömeges építkezésein oly tekintélyes építésznemzedék nevelődött, hogy idegenre nem szorult rá Magyarország. S ha ez neki, úgy hazánk a maga mestereiből szintén juttatott a külföldnek." Hogy a XV. században Németország kulturális tekintetben Budára nem volt hatással, arról is meggyőz minket Divald.

Hosszasan és érdekesen fejtegeti azt a kérdést, vajjon a budai királyi vár Zsigmond király korabeli részét nem-e az a 200 francia mesterember építette, akiket Zsigmond Franciaországból Budára telepitett. Divald ezt az eddigi kutatókkal szemben tagadja és hol adatokkal, hol igen valószínű egybevetésekkel mutatja ki, hogy ezt az építkezést is a legnagyobb valószínűség szerint budai és pesti mesteremberek végezték. "A magyarországi mestereknek — úgymond — az Anjouk korában olasz hatás alatt emelt várak építése s az ezeknél való közreműködésük közben bő alkalmunk volt annyi iskolázottságra szert tenni, hogy a kezeik alól kikerült következő nemzedék a csúcsíves építeszet szellemében konstruált és díszített budai várat a maga erejéből is fölépíthette."

Terjedelmesen s szemléltetően ír arról a művészi életről, amely Mátyás király korában Budán és Pesten pezsgctt. Igaz, hogy Mátyás sok olasz művészt hozatott székvárosába, de ismét elhamarkodott dolog volna ebből arra következtetni, hogy minden renaissance stylusú építmény és ötvösmü idegen kéz munkája. A helyi magyar építők bizonyára sokat és sok újat tanultak az olaszoktól s hogy a tanulságokat aztán a maguk módjára fel is használták és fejlesztették, arról az északmagyarországi renaissance műemlékek tanúskodnak. Világhírű Mátyás-korabeli ötvösműveinket olaszoknak tulajdonítani szintén nincs helyén. Hisz akkor Magyarország volt az ötvösség igazi hazája. Kassán a XV. század folyamán nem kevesebb, mint száz ötvös működött. "Amennyiben a régi Budapest jóval jelentősebb város volt a XV. századbeli Kassánál, bízvást föltételezhetjük, hogy Buda a pénzverés terén is legfontosabb városa lévén Magyarországnak, már Zsigmond korában is jóval népesebb és tekintélyesebb ötvös-céhkel dicsekedhetett, mint amaz. A céh magyarsága és népes volta teszi lehetetlené azt a föltevést, hogy Mátyás a budai ötvösöket, akik korában európai hírnek örvendtek, mellőzte volna".

E rövid ösmertetésből láthatja az olvasó, hogy Divald könyve több az adatgyűjteménynél s több az egyszerű mű-történeti monográfiánál. Oly irány felé mutat, amelyben a magyar műtörténet! kutatás nagy eredménynyel fejlődhetik.

KORONGHI LIPPICH ELEK KÖLTEMÉNYEI 1880-1902. Kriesch Aladár és Nagy Sándor rajzaival. Kiadja a "Pallas". 1903., 307 1. — Ez a verskötet bizonyára a legszebben díszített könyve modern irodalmunknak. A szövegrészről, lapunk természeténél fogva, itt nem eshetik szó, annál nagyobb örömmel állapíthatjuk meg, hogy a szöveget körülölelő rajzok, a széldíszek és záró-vignetták a legfinomabb művészi érzék és eredeti tehetség szülöttei. A kiadót joggal elismerés illeti : csakugyan semmi fáradságot sem kiméit, hogy a reprodukciókat a sajtó az eredeti rajzok gazdag pompájában sokszorosítsa. Láttunk olyan ívet is, amelyet hat különböző színnel nyomtak. Ily páratlan pompájú és meglepő gonddal kiállított könyvről lévén szó, nem hallgathatjuk el egyetlen bár nem jelentékeny kifogásunkat sem s ez az írás stílusára vonatkozik: e ridegen metszett betűk kissé idcgenszreűen érzik magukat a szabad, folyamatos, lendülő körzetrajzban. De nagyon jól tudjuk, mennyi baja van a nyomdának a modern betűvel ; hány művész próbált kmár új, az eddigieknél szebb s mégis könnyen olvasható betűt tervelni, anélkül, hogy vállalkozása sikeresnek volna mondható. Amíg tehát egy új betűvetőgenius megszületik, meg kell elégednünk a meglevő szedési mintakönyvekkel.

A kötet elején archaikus vonatkozású szöveghez rajzolta Kriesch Aladár az ő illusztrációit, díszeit. A rajzok stílusa, a célhoz képest, bizonyos rokonságot tart a régi görög vázafestéssel. Nagy, határozott, megszabott mozdulatokat végeznek űz alakok, szinte ünnepélyes hangulatban. Az ornamentika görög motívumok szabad felhasználásával készült. Csupa nagy, egyszerű, férfias ererejű vonal. A görög tragédia komolysága szól ez alakokból.

A "Mesék" című költeményciklust Nagy Sándor díszítette. Merőn más hang, más fantázia, más ornamentális ötletek. Kriesch még megtartotta az archaikus vázafestés barna és fehér színét: Nagy Sándor rajzain a legkülönfélébb színfoltok kerülnek egymás mellé, anélkül, hogy ezek a színek a grafikai jelleget csökkentenék. Nagy Sándor ornamentális stílusát jellemzi egyrészt a nagyot lendülő magános vonal, amely dús formabokrétákban nyílik szét egy-egy végén, másrészt az, hogy egy levél, egy bogár, egy virág természetadta formáit a döntő helyeken darabokra tagolja. Bájos példa rá a 47-ik vagy az 51-ik oldal rajza. Kifogyhatatlan fantáziával formálja át ily módon a természetet a saját stílusa értelmében. De vannak aztán tiszta vonalmotivumai is, amelyeket ezen formájukban alig lehct valamely természeti előképre visszavezetni, ilyen például a 63-ik oldal rajza. Valamennyi rajzon finom feminin mese-jelleg vonul át.

Az "Énekek" ciklushoz ismét Kriesch Aladár készítette a díszt. A keretek érdes, magyaros ízűek, megvan rajtuk a fát megfaragó magyar pásztorlegény művészi ízlése, természetesen a művész finomult kézírásában. Néhány színes kép is díszíti ezt a sort, jó foltos s mindig grafikai ízű előadásban. Itt is ismétlődik a nagy, széles gesztus, a mozdulat kifejező volta, amire szép példa a 144-ik oldalon levő kép.

Az "Emlékek" ciklus dísze ismét Nagy Sándoré s itt részben ugyanazok a motívumok vannak feldolgozva, amelyeket a "Mesék"-ben láttunk. Szemetvidító színgazdagságjóleső keleties frisseségsugárzik ezekről alapokról. S mind a két művész talpig eredeti. A pompás könyv megjelenése ily módon valósággal művészeti esemény.

SIR JOSHUA REYNOLDS, írta John Sime. 40 képpel. London, 1904. Methuen & Co. A "Little Books On Art" sorozatból. 202 1. -- Hogarth, Gainsborough, Reynolds: nevezetes triásza a XVIII-ik századbeli angol festészetnek. Sőt ez a művészet jóformán velük kezdődik, ők az első igazi angol festők. Sime könyve e nevezetes férfiak közül ép azt mutatja be, a ki a legnagyobb hatással volt hazája művészetének sorsára. Hű krónikát ad élete folyásáról s meleg és pártatlan jellemrajzot. "Our gentle Reynolds", így nevezi őt Ruskin, a ki nagy rokonszenvvel emelte ki érdemeit. E művész nemcsak csodásán sok és mindig artisztikus arcképeiről ösmeretes a kontinensen, (csak "eltűnt" arcképeinek száma 1400, s volt év, az 1758/59-ik, a midőn minden két napra egy-egy arckép esett), hanem ösmeretes az ő akadémiai beszédeiről is, a melyeket, szám szerint 15-öt, a kontinens több nyelvére fordítottak. Reynolds ezekben nemcsak művészi hitvallását adja elő, hanem szinte kerek esztétikát is ad. Sime helyesen utal arra a ritka jelenségre, hogy ezek az esztétikai beszédek, a melyek elseje s utolsója közé csaknem húsz év esik, mégis egyöntetűek, kiegészítik egymást és sehol ellentmondást nem mutatnak. Sir Joshua korán tisztában volt művészi hitvallásával. Festési előadása is ily nyugodt fejlődésű, ily ellentmondásnélküli.

Végre fontos volt Reynolds szereplése abban az időben, a midőn az angol festők a "művészetnek nemzeti irányba való terelésére" megalapították a Royal Aka-demyt. Bár akkor már kitűnő műveket ösmertek Gainsboroughtól, mégis egyhangúlag Reynoldst választották meg az új akadémia első elnökévé. S ebből az elnöki székből hangzottak el ama híres szónoklatok.

Választékos és hű reprodukciókban kapjuk e kötetben Reynolds negyven művét. Mindezekről rövidre fogott, de helyes felvilágosítással szolgáló megjegyzéseket találunk a szövegben. Felvonul előttünk az akkori Anglia társadalmának majd minden kitűnősége, írók, mint Johnson, Bürke és Goldsmith, a "Weckefieldi lelkész" szerzője, színészek, mint Garrick, Mrs. Siddons, Kitty Fishcr, tengerészek és nagybirtokosok. S a szép ifjú anyák, gyermekeikkel : bájos családi képek, a hol nincs szava a ceremóniánál;. Az életrajzírónak egész Anglia társas-életéről kellene monográfiát írnia, ha a nagy festőnek egész élete művéről számolna be. Sime mértéket tartott s jól áttekinthető képet adott nekünk. Ki kell emelnünk e kis könyvnek s a "Little books" egész sorozatának tipográfiai szépségét is, a melyhez méltón csatlakozik az ízléses kötés.

LEONARDO DA VINCI, DER DENKER, FORSCHER UND POET. Nach den veröffentlichten Handschriften. Kiválogatta és fordította Marie Herzfeld. Lipcse, 1904. Eugen Diederichs kiadása. Egy műmelléklettel. CXXXI és 278 1. — Lionardo da Vinci kéziratai közül eddig mintegy 3000 oldalt adtak ki reprodukcióban. A többi, eddig napfényre jutott kézirat még kiadatlan s részben nem is sikerült még valamennyit helyesen olvasni és értelmezni. Hogy e kéziratcsomó minő kincset rejt magában, arról fogalmunk kezd lenni, ha az előttünk fekvő kötetet végigolvastuk.

Egy világtörténeti nagyság képe formálódik agyunkban, látva e lángész diadalmas munkálkodását. Nem a Mona Lisa szerzőjére gondolunk, hanem a tudósra, a felfedezőre. Nem ösmerünk más embert a történet oly gazdag porondján, a kit a természet a genialitás ily gazdag adományával ékesített volna fel.

Nagyon is megszoktuk, hogy Lionardóban a festőt szeressük és bámuljuk. Építményeiről még alig tudunk biztosat. Szobrai elpusztultak. De itt vannak kéziratai, amelyekben az emberi tudás és képzelet minden mezejéről a legszebb értékeket gyűjtötte. Csak rövid jegyzetek a saját maga figyelmeztetésére s azzal a célzattal, hogy ezek alapján majd nagy könyveket ír. Valószínű, hogy e terve dugába dőlt. Rendszeres, teljes és egységes könyv nem maradt ránk. Pedig e kötetek, a jegyzetek után ítélve, egész könyvtárt tettek volna ki. S minő könyvtárt! Benne lett volna az emberi tudás minden ága, merőn új világításban, csupa friss, azelőtt senkitől meg nem álmodott felfedezés képében. Fáradhatatlan búvár. Ő az első tudós, a ki rendszeresen kísérletez. És ismételten inti az embereket, hogy csak beható kísérlet emelhet törvénynyé egy megfigyelést. Megfosztja trónjától a tekintélybe vetett vak hitet, a mi kortársainak egyetlen tudományos elve volt. "Semmi emberi kutatás nem nevezhető igazán tudománynak, ha nem esett át mennyiségtan! bizonyításon", írja egy helyütt. E módszerrel igyekszik megalapítani a természetről való új tudományt. Századokkal megelőzi a gondolkodókat. Ő már tudja, hogy minden jelenségnek oka a mozgás. Ösmeri a tehetetlenség törvényét. Megállapítja az erő és a mozgás közti viszonyt. Kísérletekkel bizonyítja az esés sebességének fokozódását. Egészen új alapokat szab a mechanika számára. Felfedi a lejtőn esés törvényét. Meglepők a hidrosztatikai kutatásai. Már sejti a levegő alkatrészeit s ez alapon víz alatt járó hajókat szerkeszt. Bámulatosán tisztába jön a repülés mechanizmusával. Az emberi szem neki camera obscura. Megmondja, hogyan kell homorú, parabolikus tükröket készíteni és meghatározza a fókust. Gőzzel hajtható hajót tervez s gőzzel hajtható nyársot készít. Egész sorát találja ki az új gépeknek. Ez még mind semmi. Oldalakat írhatnánk tele felfedezéseinek puszta felsorolásával. Gépész, csillagász, geológus, mérnök, várépítő, optikus, paleontológus. Az első, a ki állattani elmélkedéseiben egy csoportba foglalja a majmot az emberrel. És moralista is, bölcs életszabályokat állít fel, igazságait szép mesékbe öltözteti.

E kéziratokat gondosan áttanulmányozta a szerző s a legfontosabb feljegyzéseket e könyvben adja német fordításban. Mint láttuk, nem puszta műtörténet; adalékokról van itt szó. Hanem egy magában álló, eddig soha nem látott géniusz fényes megnyilatkozásáról. Lionardót nagy embernek ösmertc eddig a világ. Leikébe azonban csak feljegyzéseinek áttanulmányozása után bírunk betekinteni. Hogy ez a nagy közönség szá-számára lehetségessé lett, e könyvnek nagy érdeme.

(-)

VEIT STOSS UND SEINE SCHULE In Deutschland Polen und Ungarn. írta Berthold Daun. 89 képpel. Lipcse, 1903. W. Hiersemann kiadása. 8° 188. l. -Ha művészettörténetíróink közül középkori szárnyasoltárainkkal eddigelé legalább annyian törődtek volna, mint a hány újabban Magyarországra mind sűrűbben vetődő külföldi foglalkozott ezekkel, a német fafaragás Corpusával szemben legalább is ezzel egyenlő értékű magyar Corpust mutathatnánk föl. A lengyelek már évtizedek óta különös figyelemmel kutatnak felvidéki városainkban; tavaly maga a krakói akadémia fotografáltatott itt le egész sor művészeti emléket, amelynek publikációjáról azonban ami szakirodalmunk ismét aligha fog tudomást szerezni, mert lengyel nyelven jelenik meg s sajnos, bármennyire érdekelhetnek bennünket a lengyel nyelvű kiadványok, szakköreinkre nézve graeca sunt, non leguntur. Pár év előtt egy fiatal német műtörténetíró járt nálunk, aki szárnyasoltárainkról szóló fejtegetéseit, igaz, hogy egy kissé ösmeretlen lapban, a gráci Kirchenschmuck 1902. évfolyamában publikálta. Négy számra terjedő fejtegetéseinek facitja természetesen az, hogy szárnyasoltáraink zöme német mesterek alkotása s hogy valamennyi a német géniusz hatását tükrözteti vissza. Most ismét Daun szentel behatóbb figyelmet szárnyasoltárainknak s bár kutatásai eredménye sok esetben homlokegyenest ellenkezik az előbbiével, a nemzeti önérzet benne is túlsúlyra kerül. Már eleve is azzal a meggyőződéssel jött Magyarországra, hogy itt a német művészet középkori előőrseinek néhány jelentéktelen munkájánál egyébre nem akadhat. Mégis egész sor szárnyasoltárt felvidéki városainkban egyenesen Stossnak

ÉNEKLŐ ANGYALOK
RÉSZLET A BÁRTFAI KRISZTUS SZÜLETÉSE OLTÁRÁRÓL

tulajdonít. Többek közt a bártfai szentkeresztoltárt is, valamint azt, amelyik itt Krisztus születését ábrázolja. Ezekről a gráci Kirchenschmuck szószerint a következőket írja : "Dass man auf künstlerische Kräfte hohen Ranges, wie einen Veit Stoss von Krakau, ihretwegen denken durfte, ist wohl längst schon aufgegeben; aber als Angehörige deutscher Kunstschulen müssen ihre Erzeuger und wenn sie auch am ungarischen Boden bleibend wirkten, jedenfalls betrachtet werden."

Íme, két nemet író, ugyanegy dologról mily különbözőképen ítél. Ez ellenmondás oka a hozzánk hozott elfogultságon kívül az, hogy mindkettőjük csak emlékezetére támaszkodhatott, amikor a bártfai oltárt Stoss műveivel összehasonlította. Daun ugyan lefotografálta a bártfai oltárt s művében is közli ; fényképét azonban szerfölött kicsiny méretei teszik az összehasonlító vizsgálatra alkalmatlanná. Itt csak egy részletet közlök a bártfai Krisztus születése oltáráról. Aki látta Stoss műveit s e két éneklő angyalra néz, azt hiszem, rögtön tisztában lesz azzal, hogy a gyermekded báj ily közvetlen hatású és harmonikus kifejezésérc képtelen volt a híres nürnbergi mester, aki mindig anyagtalan s szinte erőszakos hatásokat kereste s ahol derűt akart alakjai aicára varázsolni, ott ritkán viszi többre a kretin mosolyánál. Szepeshelyen Daun ismét két oltárt tulajdonit Stossnak, anélkül, hogy kritikája helyességéről meggyőzne. A kompozícióban nyilvánuló rokonvonások e két oltár és Stoss hasonló tárgyú művei között feltűnőek; ám a kronológiai szempontok már magukban véve is kizárják, hogy itt Stoss műveivel van dolgunk. Ha valakinek mégis sikerül bebizonyítania, hogy a szepeshelyi két oltár Stoss műve, úgy Daun azon fejtegetéscinek a hitele dől meg, amelyek Stossnak Kra-kóba való költözése előtti idejére vonatkoznak.

Lengyel kutatók búvárlatai alapján a krakói akadémia franciául közrebocsátott évkönyveiből is tudjuk, hogy Stoss családja magyarországi származású. Lepszy Lénárd Stoószon, a régi szepesi hét bányaváros egyikében keresi a Stoss család törzsükös fészkét. A Stossok innen, szerinte, alighanem Erdélybe származtak át. Veit Stoss testvéröcscse ötvös volt s az erdélyi Harróbol szakadt Krakóba, hol Mathias Stoss von Harow néven szerepel. Ezzel szemben nem igen állja meg a kritikát Daun föltevése, hogy Veit Stoss Nürnbergben született, ha Krakóban, a hova onnan költözött, nürnberginek is tartották. Daun szerint, amikor Stoss 1477-ben Krakóba költözött nürnbergi polgári jogáról is lemondott. Ha 1438-ban született s hazánkból szakadt oda, tegyük föl 30 éves korától, vagyis 1468-tól kezdve elég ideje volt ahhoz, hogy nürnbergi polgárrá legyen. Ha pedig Nürnberg újonnan fölvett polgárainak névsorában 1478-ban nem fordul elő, annak természetes oka csak az lehet, hogy Krakóban telepedvén le, akkor már nem is volt Nürnberg polgára, mely jogáról, mint láttuk, az előző évben önként leköszönt (v. ö. Daun 3. 1.).

De akár Nürnbergben született, akár Magyarországról szakadt oda, amely föltevést Daun ellenkező irányú fejtegetései még a lengyelekénél is valószínűbbé teszik, úgy 1477 előtt, amidőn Krakóba költözik, alighanem jó egynéhány esztendeig tartózkodott Nürnbergben. Lehetetlenség ily körülmények között, hogy a szepeshelyi Mária halála oltárát Stoss faragta legyen, mivel ez 1478-ban, amikor a szepeshelyi székesegyházat fölszentelték, mái-készen volt, amit a Hradszky kanonoknak a szepesi prépostságról szóló művében közölt fölszentelési okmányból tudunk. Daun kronológiai adatait, a magam, sajnos, eddig még be nem fejezett kutatásainak eredményével egybevetve, inkább tartom valószínűnek azt, hogy Stoss s a szepeshelyi oltár mestere egyazon minta hatása alatt dolgozott, mint azt, hogy a szepeshelyi Mária halála is Stoss műve. A két kompozíció egymás mellé állítva, minden rokonsága ellenére is mesterei különböző egyéniségéről tanúskodik. Tagadhatatlan, hogy a két fafaragó közül a Stoss egyénisége volt az érdekesebb.

Nem lehet föladatom, annak a találgatására kiterjeszkedni, hogy hol lehetett a Mária halálát ábrázoló két oltár eredeti mintája. Csak annak a kijelentésére szorítkozom, hogy Magyarországnak fő fafaragó helyei nem azok voltak, ahol a legtöbb szárnyasoltár maradt ránk, hanem minden bizonynyal az ország fővárosa s a püspöki városok, amelyek ilynemű emlékei azonban viszontagságos multunk folyamán elpusztultak.

MÁRIA HALÁLA
VEIT STOSS MŰVE A KRAKKÓI MÁRIA-TEMPLOMBAN

MÁRIA HALÁLA
A SZEPESI SZÉKESEGYHÁZ EGYIK MELLÉKOLTÁRÁN

Magyarország régi művészeti főhelyein nyerhette kiképeztetését Stoss, mielőtt Nürnbergbe szakadt. Innen a művei külsőségeiben jelentkező jellemvonások, amelyeket Daun hol az ötvös technikával hoz kapcsolatba, hol lengyel sajátságoknak tart. Ilyen már legrégibb szárnyasoltárainkon is általános jellemvonások az alakok bő felsőruhája, drágaköveket utánzó ónpitykékből összerótt szegélyzete, a bő ruhánál? megfelelő gazdag redőzés, mely a XV. századbeli magyarországi fafaragványok javával szemben Stossnál rendszerint motiválatlan. Hasonlítsuk össze a krakói és a szepeshelyi Mária halálát. Bár ez utóbbi a krakóinál kompozícióban még esetlegesebb, a ruharedők motiválása minden alakon helyesebb s az elől álló alakok ruhaaljának szétterjesztése oly célból, hogy az előtér kitöltessék, nem Stoss sajátos fogása, mint a hogy Daun kiemeli, de a középkor mestereinél általában sűrűn fordul elő. így Schongauernél is, akinek hatása Stoss rézmetszetein nyilvánul. Ez utóbbiak egyikének alapján tartja Daun a lőcsei főoltár mesterét Stoss tanítványának. A lőcsei főoltár egyik szárnyképe, mely szent Jakab lefejez-tetését ábrázolja, főrészében csakugyan a Stoss-féle metszet szakasztott másaként hat; mégis ha a metszet és a dombormű képét összehasonlítsuk, nemde föltűnő, hogy mily mérhetetlenül múlja felül formában, de különösen az egyik akik megkapó módon eleven mozdulatával a másolat rézmetszetű mintáját? A szt. Jakab lefejeztetését ábrázoló dombormű fényképét Steinhausz László műszaki tanácsos szívességéből mutathatom be.

SZENT JAKAB LEFEJEZÉSE VEIT STOSS RÉZMETSZETE - SZENT JAKAB LEFEJEZÉSE A LŐCSEI SZ. JAKAB TEMPLOM FŐOLTÁRÁN

A lőcsei főoltárt egyébként Daun nagyon is elfogultan bírálja meg. Nemes arányait, pazar módon alkalmazott, harmonikusan csoportosított ékítményei friss hatását és méreteit tekintve, egész Németországban nincsen oltár, amely ezt dekoratív szempontból felülmúlná. Dombor-művei merészen rövidülő alakjaikkal szintén egész más hatással vannak az emberre, ha eredetiben nézi ezeket, mintha a Daun művében közölt s ugyancsak elrajzolt fölvételeiket látja.

A lőcsei főoltár predellájában ábrázolt utolsó vacsora sem áll annyira mögötte Stoss hasonló tárgyú schwabachi kompozíciójának, mint Daun hiszi. Ami pedig ornamentális keretét illeti, az a schwabachi száraz galyakból összerótt foglalatához képest oly hatalmas fantáziáról és finom ízlésről tanúskodik, aminőről Stoss művei dekoratív részén soha és sehol sem tett bizonyságot Ha Daun nemcsak a járt utak mentén található szárnyasoltáraink iránt érdeklődik, az egész felvidéken tucatjával talált volna szárnyasoltárokat, amelyeket bízvást Stossnak tulajdoníthatott volna s amelyek közül nem egy Stoss hasonló tárgyú kompozícióit ugyancsak fölülmúlja. A szepeshelyi Mária koronázását ábrázoló oltárt Daun szintén Stossnak tulajdonítja. Ennek még egy jóval tökéletesebb s Stossnak is igazán becsületére váló kompozíciója található a késmárki templom lomtárában. Se szeri, se száma a kálváriáknak, egyes szobroknak és kompozícióknak, amelyek az első pillanatban Stossra emlékeztetnek, amelyek azonban egész mivoltukban a felfogás akkora nemességét, az érzések oly közvetlen hatású és igaz kifejezését tükröztetik vissza, aminőre Stoss oeuvre-jében példa nincsen.

Emlékeink kellő publikálása híján, bizonyára sokan merészeknek fogják találni ez állításaimat. De ha fafaragásunk teljes anyagát összegyűjtöttük s kritikai megrostálása után, magasztalásom mértékét talán magam is leszállítom, még mindig lesznek szárnyasoltáraink, amelyek kiválóságukkal a java ilynemű német emlékekkel vetekedni fognak s amelyekről Stoss legfanatikusabb követője sem lesz képes annak a kimutatására, hogy a mester hatását tükröztetik vissza.

Ha a Stoss-kérdést Daun nem is oldotta meg, a lengyel kutatások eredményének összefoglalása, a Stoss iskolájára, helyesebben fiaira vonatkozó adatok ránk nézve ugyancsak értékessé teszik művét. Stoss fiai tudvalevőleg visszaszármaztak hazánkba s éltük végéig, mint fafaragók és festők itt működtek. Daun adatai alapján, bizonyára nem egy emléket sikerül majd nevükkel kapcsolatba hozni. Azt azonban alig hiszem, hogy a bártfai szent Anna-oltár Stoss Szaniszló műve volna, mint Daun véli. A krakói Flórián-templomban levő oltárhoz képest, melyet neki tulajdonítanak, a bártfai vajmi jelentéktelen s alighanem jóval régibb, semminthogy Stoss fiának keze alól kerülhetett volna ki.

De visszatérve Veit Stossra, Daun róla írt könyvében úgy méltatja, mint ahogy az olasz korai renaissance úttörő nagy mestereit szokás. Tagadhatatlan, hogy Stoss sokoldalú és tehetséges mester volt, de miként Krafft Ádám sem, nem állítható a korszakalkotó nagy olasz mesterekkel egy sorba. Egy emberöltőkön át mesterségszerűen űzött technika másoktól ellesett vívmányait használta föl csak, heves vérmérsékletének megfelelő nagyobb merészséggel, anélkül, hogy akár tartalmilag, akár formai szempontból jelentősebb módon a szobrászatot gyarapítania sikerült volna. Népes műhely élén állva, maga is inkább mesterségszerűen űzte művészetét s legényei ugyancsak számottevő közreműködésére vall munkáinak minduntalan különböző értéke. Hatalmas krakói oltárához fogható alkotást sohasem hozott létre többé. Nürnbergben faragott nagyobb arányú munkái ehhez képest, felfogás és kifejezés dolgában mind másodrcndűek s bár nyugtalan természete minduntalan itt is kitör, legjobban még ott bilincseli le figyelmünket, ahol aprólékos részletezésre nyílik alkalma, mint a germán múzeumban levő rózsafüzértáblán, amelynek egész mivolta sokoldalúságával egyetemben még valószínűbbé teszi Daun sejtését, hogy Stoss eredetileg alighanem ötvösműhelyben nevelkedett.

Érdekkel várhatjuk Daun Stossra vonatkozó további kutatásait, amelyek alighanem a mester ifjúkorát is behatóbban fogják megvilágítani. De már ebből a könyvéből is nyilvánvaló, hogy Stossnak és pályájának ösmerete mindaddig nem lesz teljes, a míg ennek kérdéséhez, szárnyasoltásaink egész anyagának földolgozásával, a magyar műtörténelem is hozzá nem szól.

A FESTŐMŰVÉSZET REMEKEI. Klasszikus festmények színnyomatú gyűjteménye. Kiadja Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai). — Négy színes képtáblát kaptunk, amelyek a címbeírt vállalatból valók. Rembrandt, Dürer, Velazquez és Rafael egy-egy műve, modern három-színnyomással nyomtatva. A néző tehát nemcsak a képek rajz- és valőr-elemeit látja e reprodukciókon, hanem a színt is. A sokszorosítás a kor színvonalán áll, bár a háromszínnyomás még nem oldotta meg azt a problémát, hogy áttetsző anilin-festékeivel az ojaj testességét is visszatükrözze.

KUNSTGEWERBLICHE LAIENPREDIGTEN. írta Henry van de Velde. Lipcse, Hermann Seemann Nachfolger kiadása. 195 l. — A nagynevű belga művésznek ez a rendkívül érdekes könyve négy részre oszlik: az első arról az útról számol be, amely őt temérdek küzdelem között stilustörekvéseihez vezette, a második szép parenézis a fiatalokhoz, a harmadik William Morris apológiája, a negyedik és legfontosabb a saját stilustörekvéseinek bemutatása. Minket ez érdekel leginkább. "Ahhoz, hogy az ember a mai művészek közül kiemelkedjék, elégséges, hogy észszerű ember legyen" - - mondja s ebben a szentenciában már benne van stílusának logikai színe. A logika legyen a stílus irányítója "ez legyen egyetlen és örök forrása. Agyunk egészségesebb maradt, mint szemünk, arra kell tehát bíznunk a jövő feladatainak megoldását". A szerkezet tehát a lehető leglogikusabb legyen. Az ornamentika azelőtt geometrikus vagy szimbolikus volt, mindkét esetben elvont jellegű volt, most újabban a naturalizmus felé hajlik. Az építészetben az ornamentikának két feladata van : egyrészt támogatja a szerkezetet és jellemzi anyagát, másrészt a fény és árnyék játékával életet hoz a különben egyenletcsen megvilágított mezőre. Mindkét esetben maga a tér az ornamentika forrása. Ezzel az elvvel merőn új ornamentikát lehet teremteni, amely nyomról nyomra követi az épület, az egyes szerkezeti anyagok és tagok intencióit. Ennek az ornamentikának lényegét majd kideríti a tudományos kutatás s a szerző meg van róla győződve, hogy nemsokára megkapjuk a vonalak és a forma teóriáját. A vonal erő, amely ép úgy működik, mint a többi elemi erő. Egymással összeköttetésbe hozott, de egymásnak támadó vonalak ugyanazt a hatást szülik, mint az egymással ellentétes elemi erők. Ez az igazság az új ornamentika alapja. És ép ezért a szerző rossznak vélelmez minden ornamentikát, amely a természet formáit utánozza. Röviden ez a szerző elvi álláspontja, amelyet oly sok műve képvisel. Kétségtelen, hogy ez a felfogás sohasem fog népszerűvé válni, de Van de Velde bebizonyította, hogy ily elvekkel is kiváló mesterműveket lehet teremteni.

MŰVÉSZETI KRÓNIKA. Ily címmel új közlöny indult meg Observator szerkesztésében, Budapesten, amely július—szeptember hónapok kivételével minden hó 15-én fog megjelenni. Az új lap célja a magyar művészetnek a közönség körében való terjesztése. Egyszerű, csinos kiállítású az első szám, amely előttünk fekszik. Hét kép díszíti.

Nők a művészetben, írta Sárosi Bella. Budapesti Hírlap, nov. 27.
A rajztanítási alapkérdések állása külföldön és minálunk. írta B. Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének Értesítője, dec. 1.
A műízlés fejlesztése, írta Prém József. Hazánk, dec. 20.
A műélvezet lélektana, írta dr. Lázár Béla. A Magyar Filozófiai Társaság Közleményei. I—IX,
Fraknói művészháza Rómában, írta Czakó Elemér. Budapesti Hirlap, dec. 29.
A Nemzeti Szalon téli tárlatát ismertették a napilapok dec. 20-;ki számai.
Párbeszéd. Művészet: élet. írta: Alfa. Budapesti Hirlap, dec. 25.
Michelangelo és a renaissance-művészet hanyatlása. Irta Berzeviczy Albert. Az Újság, dec. 25.
Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli kiállítását ismertették: Budapesti Hirlap, nov. 24. Budapesti Napló, nov. 19. dec. 1. Független Magyarország, jan. 12. Huszadik Század V. 1. Magyar Hirlap, dec. 10. Magyarország, nov. 25. dec. 6. Pester Lloyd, dec. 1. Új Idők, dec. 6. Vasárnapi Újság, dec. 6. és 13-iki számai.
Egy művészeti író pszichológiája, írta Vernon Lee. Huszadik Század, V. l

Az iparművészeti téli kiállítást ismertették a napilapok dec. 5., a hetilapok dec. 13. számai.
Beszélgetés a művészetről és Kalotaszeg, írta K. Lippich Elek. Magyar Iparművészet. VI. 6.
Mit jelent hát a kalotaszegi művészet? Irta Kriesch Aladár. U. ott.
Négyzetöltéssel varrott oláh női ing Csíkmegyéből. Irta Bátky Zsigmond. Ethnographia, XIV. !).
Kopjafák a kovásznai temetőben, írta Roediger Lajos. U. ott.
Valódi csipkékről, írta ifj. Lónyay Sándorné. Az Újság, dec. 25.
Magyar műcsipke. Budapesti Hirlap, jan. 1.
Művészet a bélyegeken, írta G. Az Újság, jan. :i.
A halasi csipke, írta M. F. Egyetértés, jan. (i.
Mélyített díszű őskori edényekről, írta Wosinszky Mór. Archaeologiai Értesítő, XXIII. 5.
Schneider János Mihály harangöntő, írta Halaváts Gyula. U. ott.

Magyar építészeti mesteriskola. Budapesti Hirlap, dec. 4.
Eine Meisterschule für Architektur. Neues Pester Journal, dec. 4.
Építészeti Mesteriskola. Vállalkozók Lapja, dec. 9.
Magyar styl és mézeskalács, írta v. g. A Hét, dec. 13.
Göcseji házvégek, koszorúfák és szárfák, írta Gönczi Ferenc. Ethnographia, XIV. S
Lechner Ödön az építészeti mesteriskoláról. Az Újság, dec. 25.
Budapestet Neubauten. írta Palóczy L. Neues Pester Journal, dec. 25.
Az új (nagyváradi) városház. (Ifj. Rimanóczy Kálmán műve), írta dr. Némethy Gyula. Tiszántúl (Nagyvárad), jan. 10.
Építőművészek mesteriskolája, írta Bobula János. Budapesti Építészeti Szemle, XIII. 1.

Fadrusz János f. írta Dömötör István. Magyar Iparművészet, VI. 6.
Műtermekből (Zala, Róna). Az Újság, jan. 12.
Két győrmegyei antik emlékről, írta dr. Kuzsinszky Bálint. Archaeologiai Értesítő. XXIII. 5.

Ferenczy Károly különkiállítását ismertették a napilapok nov. 19-iki, a Jövendő nov. 22-iki, az Új Idők nov 29-iki számai.
A nagybányaiak, írta Márkus László. Alkotmány, nov. 8.
A művészi kézírás, írta Lázár Béla. Budapesti Napló, dec. 20.
Párisi festők, írta dr. K. Schirmaher. Az Ujság jan. 3.
Ferenczy Károly, írta Meller Simon. Huszadik Század, V. 1.

1904 február 15-én lejár a gróf Andrássy Dénes és neje Franciska grófné által a magyar állam ezeréves fennállása alkalmából művészeti ösztöndíjakra tett alapítványok kamataiból alakított s jelenleg 4200—4200 koronát képező festőművészeti ösztöndíj. Pályázhatnak a művészeti iskolai képzésen már túllevő oly festőművészek, (csak férfiak), akik magyar állampolgárok s főleg az állat- és illetőleg a tájfestésben kívánják művészi képességüket tökéletesíteni. A sajátkezűleg írott folyamodványokat a vallás- és közoktatásügyi ministeriumhoz intézve, a M. Képzőművészeti Tanácsnál (V., Báthori-utca 12.1 kell február 15-ig benyújtani. A mutatványműveket szintén február 15-ig kell a Műcsarnokba szállítani, hátsó oldalukon ezzel a felírással : "A Magyar Orsz. Képzőművészeti Tanácshoz. Pályázat a gróf Andrássy Dénes és neje: Franciska grófnő-féle ösztöndíjra". A cédulán a pályázó neve is feltüntetendő. A kérvényben igazolandó okmányilag az életkor, a magyar honosság, iskolaelőképzettség, a művészetben való haladottság. A folyamodónak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy tanulmányait Münchenben vagy Düsseldorfban folytatja.

1904 március 1-én lejár a kiskúnfélegyházai városi székház és népiskola terveire kiírt pályázat. Csak magyar honos pályázhat. A tervek l : 200 készítendők. A városháza költségvetése 250,000 kor., az iskola költségvetése 80,000 kor. összeget nem haladhat sokkal túl. A pályázat nyílt. A tervek homlokzatrajzokkal, minden emeletsorról alaprajzokkal és a megfelelő metszetrajzokkal valamint részletes költségvetéssel látandók el, hogy azok a kivitel alapját képezhessék. A városi székház tervei közül az első 1000 kor., a második 600 kor., a harmadik 300 kor. díjban fog részesülni. A népiskolai tervek közül kettőt díjaz a város 500 kor. és 300 kor.-val. A díjak odaítélése felett a város tanácsa fog szakértők meghallgatása után határozni. A pályázati feltételek, helyszínrajz és építési programm a város mérnöki hivatalában a hivatalos órák alatt betekinthctők, hol a pályázni kívánók egyéb megfelelő felvilágosítást is nyerhetnek.

1904 március 1-én lejár a kassai honvédszobor pályázata. Bővebbet 1. ,Művészet" 1003. évf. fi-ik szám, 436-ik oldal.

1904 március 1-én lejár a trieszti zsidótemplom tervpályázata. Bővebbet 1. "Művészet" 1903. évf. 6-ik szám, 436-ik oldal.

1904 március 1-én lejár a nagyszebeni görög-keleti román konzisztórium bizánci stílusban épült új székesegyháza belsejének stilszerű kifestésére hirdetett pályázat. A részletes feltételek és tervrajzok Nagyszebenben a görög-keleti román egyház konzisztóriumában tekinthetők meg.

1904 március 1-én lejár a Michacl Beer-féle, zsidó vallású festők és szobrászok számára alapított két ösztöndíjra való pályázat. Egy-egy ösztöndíj 2250 márkát tesz ki. Bővebb felvilágosítás a berlini képzőművészeti akadémia titkári hivatalánál kapható. (Berlin, W. 35., Potsdamerstrasse 120.)

1904 március 1-én lejár a kalocsai érsek költségén Szabadka határában építendő két pusztai templom tervpályázata. A pályázat mindakét templomra szól; azok teljesen azonos föltételek mellett fognak fölépíttetni. A pályázatban csakis magyar honosságú, rom. kath. vallású építész vehet részt. A szabadon álló templom legalább 1200 lélek befogadására tervezendő. 200-nak ülőhely és 940-nek állóhely jusson. Egy ülőhelyre 0'40 m'-, állóhelyre 0'30 m2 veendő tiszta méretül. Az építés költsége a 75.000 koronát nem haladhatja meg. A tervezet az összes alaprajzok és metszetek, egy elől-, egy oldal- és egy hátsó nézetből álljon l : 100 méretben. A költségvetés részletes és minden munkát behatóan megállapító legyen. A templom építési stílusát a pályázó szabadon állapíthatja meg, csak azon kikötéssel, hogy a templom hajójában az áttekintés lehetőleg nagy legyen. A pályázati tervek, lepecsételt jeligés levelek kíséretében az érsekuradalom mérnöki hivatalának Kalocsára küldendők be. Két első díj 600—600 korona, egy második díj 300 korona, egy harmadik díj 150 korona. Bármely nem díjazott terv is 100 koronáért megvásárolható. Az érsek fcntartja magának a jogot, hogy a díjazott vagy megvásárolt tervek közül kivitelre bármelyik két tervet kiválaszthassa. A kiválasztott tervek tervezői 1000 korona utazási átalány és 3000 korona tiszteletdíj ellenében kötelesek lesznek az összes építési munkálatokat, műveleteket és a műszaki vezetést elvállalni. A pályadíjak csakis abszolút bccsű tervezeteknek lógnak megítéltetni és csak az esetben, ha a föltételeknek mindenben megfelelnek. A határidőre beérkezett pályázati tervek mcgbírálását az érsek és Szabadka város által kiküldött három szakértőből álló bizottság fogja végezni.

1904 március 15-én lejár a római magyar díjakra való művészeti pályázat. Fraknói Vilmos püspök, szentjobbi apát, nagyváradi kanonok Rómában (Corso d'Italia 139. sz. a.) egy művészotthont épített 3 műteremmel és hozzátartozó egy-egy szobából álló lakással, s e művészotthont nagylelkűen a magyar művészet javára kívánja fordítani, olyképen, hogy az épület földszintjén levő műtermet és szobát egy szobrászművész, az épület I. és II. emeletén levő helyiségeket pedig egy-egy festőművész foglalja el. A püspök a műtermek használatán túl ösztöndíjakat is biztosít az ott lakó művészeknek, oly megosztással, hogy a szobrászművész évi 4000 korona, a két festőművész pedig 3000 — 3000 korona ösztöndíjban részesüljön. A műtermek mérete 47 []-m. A püspök úr rendelkezése alapján a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács a fent említett 3 műteremre és lakásra, valamint a velök járó ösztöndíjra ezennel pályázatot hirdet, a következő feltételekkel. — 1. Pályázhatik minden magyar honosságú s egyszersmind magyarul tudó festőművész és szobrász, életkorának 25-ik évétől kezdve. — 2. A műtermek és ösztöndíjak 1904. évi április 15-étó'l 1905. évi április hó 15-ig terjedő egy esztendőre adományoztatnak. — 3. A pályázó festőművészek egyike köteles Rómában tartózkodása alatt egy vallásos tárgyú festményt elkészíteni, melynek tárgyát szabadon választhatja. A másik festőművész köteles Szt. István király, vagy Szt. László király élettörténetéből merített valamely történeti eseményt feldolgozni. A szobrászművész köteles domborműben azt a jelenetet megoldani, amely a magyar szent koronának II. Szilveszter pápa által a magyar követek részére való átadását ábrázolja. A festőművészek által készítendő festmények az illető művészek tulajdonában maradnak, tehát velők szabadon rendelkezhetnek; a szobrászművész által készített domborművet azonban a művész köteles díjtalanul arra a célra átengedni, hogy az a római lateráni bazilikában II. Szilveszter pápa sírja fölé helyezve, a magyar nemzet kegyeletének hirdetője legyen. E célból a domborművet mintegy l '50 m. szélességi és 90 cm. magassági méretekben, az anyag és a pontozási költségek külön megtérítése mellett, saját maga köteles márványba faragni. — 4. A pályázó festőművészek tartoznak a fent említett feladatok köréből a mű megoldásának gondolatát 75X45 cm. méretekben, illetve ennek a területnek megfelelő bármily formátumban bemutatni, a pályázó szobrászművész pedig vázlatát 75 cm. szélességi és 45 cm. magassági méretekben köteles bemutatni. Egyszersmind pedig minden pályázónak, úgy a festőművészeknek, mint a szobrászművészeknek, megoldási képességük igazolásául vagy általán ismert kész műveikre kell hivatkozniuk, vagy képességüket jól megértető egyéb műveiket kell bemutatniuk. A benyújtott vázlatok csak a pályázó művészek képességének megítélésére alkalmas alapul tekintetvén, a művészek nem köteleztetnek arra, hogy művöket Rómában e vázlatok alapján készítsék el. — 5, A pályázók igazolni tartoznak magyar honpolgárságukat és életkorukat; ezentúl pedig megkívántatik tőlük, hogy pályázatukhoz életök-nek, művészeti pályájoknak pontos adatokban felsorolt rövid történetét mellékeljék. — 6. Azok a művészek, akik feladatukkal a szóban lévő esztendő alatt elkészülni nem tudtak, avagy elkészültek, de egy újabb feladatnak Rómában való megoldására nyertek ösztönzést, műtermük használatának és ösztöndíjuknak a következő évre való meghosszabbítását kérhetik. A legtöbb idő, amit egy-egy művész ily meghosszabbítás révén műtermének és ösztöndíjának élvezetében eltölthet, három esztendő. - 7. A művészek az év december hó 31-ig a Magyar Országos Képzőművészeti Tanácsnál bejelenteni tartoznak, hogy a műtermet április hó 15-én elhagyni kiván-ják-e, vagy a következő évre való meghosszabbításért folyamodnak. Ez utóbbi esetben folyamodásukat kellő megokolással azonnal be is terjesztik. E jelentkezés alkalmával a lefolyt esztendő alatt végzett munkájukról részletes jelentést kell tenniök a Magyar Országos Képzőművészeti Tanácshoz, munkájukról készített s a mű megítélésére minél alkalmasabb fényképfelvételek melléklésével. -— 8. A szobrászművész, ha Romában elkészül a végleges nagyságú agyagmintával, ezt a Magyar Országos Képzőművészeti Tanácsnál,bejelenteni tartozik, mire az Országos Tanács intézkedni fog a mintának egy szakértő bizottság által való megbirálásáról, illetve átvételéről. A dombormű, márványban való kifaragása után, illetve a végleges elhelyezés előtt a művész által a Magyar Országos Képzőművészeti Társulat tárlatán a budapesti Műcsarnokban kiállítandó lesz, minélfogva végleges átvétele a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács szobrászati szakosztálya által a kiállításon fog megtörténni. — 9. A festőművészek Rómában elkészített műveiket tartoznak a budapesti Műcsarnok legközelebbi tárlatán kiállítani. — 10. A fentemlített ösztöndíj-összegeget az adományozó püspök úr negyedévenkint előlegesen fogja a művészeknek kiutalványozni. — 11. A pályázati kérvényeket 1904. évi március 15-ig kell a Magyar Országos Képzőművészeti Tanácshoz benyújtani; a művészek nevével ellátott mutatványművek elhelyezése tekintetében az Országos Tanács irodájában (Budapest, V. kér. Báthory-utca 12. sz.) nyerhetni értesítést. A határidőn túl beérkező pályázatok figyelembe nem jönnek, A szobrászati pályaművek fölött a Magyar Országos Képzőművészeti Tanács szobrászati szakosztálya, a festőművészeti pályaművek fölött pedig az Országos Tanács festöművészeti szakosztálya fog döntő erővel ítélkezni. 1904 április 1-én lejár a szegedi fogadalmi templom tervpályázata Bővebbet 1. "Művészet" 1903. évf. 5-ik szám, :359-ik oldal.

1904 április 11-én lejár a Magyar Mérnök- és Épitész-Egyesület mű- és középítési szakosztályának kis-pályázata. Tervezendő valamely nagyváros munkás-városrésze számára szabadon álló népkonyha épülete. Az épület architektúrája a rendeltetésnek megfelelően, fölösleges és költséges díszítés lehető mellőzésével, egyszerű és jellegzetes legyen, de az alaprajzban is és a csoportosításban is művészi elrendezés kívántatik. Készítendő minden emeletsor alaprajza és legalább két homlokzat és egy metszet l : 100 mértékben, továbbá egy szabadkézzel rajzolt távlati kép. Pályadíj az egyesületi ezüstérem és 100 korona. Bővebb programm a nevezett egyesület titkári irodájában kapható.

1904 április 11-én lejár a Magyar Mérnök- és Építész-Egyesület mű- és középítési szakosztályának Ybl-pályázata. Terveztessék egy képzőművész síremléke, melynek alapvonalai 5'50 m oldalhosszúságú, szabadon álló négyzet határait túl nem léphetik. E határon belül bárminő alapidomot alakíthatni. A magasság tekintetében a tervező nincsen korlátozva, csupán az szükséges, hogy az arány helyes, valamint a körvonalak művésziek legyenek. A síremléken akár imafülkét, akár zárt kápolnát lehet tervezni. Kívántatik alaprajz és legalább két homlokzat, metszet l : 50 mértékben, egy homlokzati részletrajz l : 2O mértékben. Pályadíj az Ybl-érem. A bírálóbizottság tagjai : Csányi Károly, Förk Ernő és Rainer Károly.

1904 április 25-én lejár a Magyar Építőművészek Szövetségének a Wellisch Alfréd-féle díjra kiírt tervpályázata. Résztvehet a Magyar Építőművészek Szövetségének minden levelező tagja. Tervezendő dekoratív kiképzéssel egyesületi helyiség a Magyar Építőművészek Szövetségének számára. Kívántatik alaprajz (l : 100), hossz- és keresztmetszet (1 : 25). Első díj 600 kor., második díj 200 kor. A pályaművek lepecsételt jeligés levél kíséretében a Magyar Építőművészek Szövetségének titkárához, Bálint Zoltánhoz küldendők (Budapest, VI. ker. Nagymező-utca 43). Ugyanott megtudhatók a pályázat részletes feltételei.

1904 április 25-én lejár a Magyar Építőművészek Szövetségének a Wellisch Alfréd-féle díjra kiírt tervpályázata. Résztvehetnek a József-műegyetem építészeti szakosztályára 1903/1904-ik tanévben beiratkozott rendes hallgatók. Tervezendő a Kárpátok egyik 30%-os lejtőjén turisták számára menedékház, festői csoportosítással. Kívántatik alaprajz (1 : 100), homlokzat (l : 50). metszetvázlat (l : 100). A legjobb terv 200 korona jutalmat kap. A pályaművek lepecsételt jeligés levél kíséretében a Magyar Építőművészek Szövetségének titkárához, Bálint Zoltánhoz küldendők (Budapest, VI. kér. Nagymező-utca 43). Ugyanott megtudhatók a részletes feltételek.

1904 június 3-án lejár a Sáros- és Rudas-fürdők építési tervpályázata. Kívántatik vázlatos terv a nevezett fővárosi fürdők felépítéséről, illetőleg az utóbbinak kiépítéséről. A pályázat hazai és titkos. A két objektumra együtt, vagy külön is lehet pályázni. A tervek l : 200 méretben készítendők. Kívántatik helyszínrajz, alaprajzok, homlokzati- és metszetrajzok a terv megérthetéséhez szükséges mennyiségben, továbbá tervleírás és megközelítő költségvetés. A legjobbnak ítélt 4 — 4 terv szerzője 3000—3000 korona jutalmat kap s szűkebb pályázatra hivatik fel. A jutalom csak akkor esedékes, ha a szerző tényleg résztvesz a szűkebb pályázaton. Egyéb pályaterveket 500 koronájával vásárolhat meg a bizottság. A díjnyertes és megvett terveket a székes-főváros szabadon felhasználhatja. A bíráló-bizottság 19 tagból áll. A kiviteli tervpályázaton csak abszolút becsű terv fogadható cl. A kiviteli tervpályázaton mindegyik fürdőre külön-külön legjobbnak talált abszolút becsű terv alkotója a vele kötendő megbízólevél alapján a kivitellel bízatik meg és tiszteletdíja a "Magyar mérnök és építész egyesület" választmányának 1892. évi május 7-én tartott ülésében elfogadott díjszabályzat III. osztálya szerint állapíttatik meg. A többi terv mindegyike egyenlően 2000 koronával díjaztatik. A pályatervek borítékban lepecsételve mindenkor a székesfőváros középítési igazgatójánál (Központi városház II. em. 267. ajtószám alatt) nyújtandók be. Az építési programm, a gyógyfürdők helyszínrajza és az építésre vonatkozó egyéb adatok ugyancsak ott szerezhetők meg.

1904 szeptember 15-én lejár a főváros nagy festménypályázata. Bővebbet 1. e füzet hirdetési rovatában.

1904 szeptember 30-án délben lejár a Budapesten felállítandó 1848/49-iki Szabadságharc-szobor terveire hirdetett nyilvános pályázat. A Szabadságharc-szobor helye az V. kér. Szabadság-tér északi részét lezáró félkör középpontja. A terület helyszínrajza a fővárosi tanács közoktatásügyi osztályában, Festetics Géza gróf tanácsjegyzőnél (IV. ker., Központi Városháza II. emelet, 231. sz. a.) díjtalanul kapható. A szobor költsége 650,000 koronát meg nem haladhat. A pályázat nyílt s abban csak magyar állampolgárok vehetnek részt. A pályázat két részből áll. Az első — vázlatos — pályázatban résztvehet minden magyar honos művész, esetleg több mintával is. A második pályázatban azonban csakis azok vehetnek részt, akiket az első pályázat megbírálása alapján a bíráló-bizottság kiválasztott. A pályázatban való részvétel egyszersmind jogilag kötelező ajánlat a kivitelre való megbízatás esetén arra, hogy a szoborművet, a pályázat föltételei értelmében a kivitellel megbízott elkészíteni tartozik. A benyújtott pályaműveket és pedig úgy az első, mint a második pályázat alkalmával ugyanaz a bíráló-bizottság vizsgálja meg. Elnöke a székesfőváros polgármestere, tagjai : a fővárosi képzőművészeti bizottság elnöke, aki egyszersmind a bírálóbízottság helyettes elnöke; a fővárosi képzőművészeti bizottság alelnöke és két tagja; a fővárosi középítési bizottság két tagja ; a Szabadságharc-szoborbizottság két tagja; az országos magyar képzőművészeti tanács két tagja ; az országos magyar képzőművészeti társulat két tagja; a fővárosi közmunkák tanácsának egy tagja ; a képzőművészek egyesületének két tagja; az építőművészek szövetségének egy tagja; a székesfőváros középítési igazgatója; a magyar mérnök- és építész egyesület egy tagja. Azt a helyet, ahol a vázlatminták benyújtandók lesznek, a főváros tanácsa utólag fogja kijelölni. A vázlatos pályázatban résztvevők tartoznak készíteni és bemutatni: 1. a szobormű tervezett nagyságának megfelelőleg egyhuszad arányú főszmintát; 2. a szobormű pontos leírását a fölhasználandó anyagok megjelölésével; 3. megközelítő költségvetést. Az első — vázlatos — pályázatban résztvevők díjra igényt nem tarthatnak ; jogában áll azonban a bíráló-bizottságnak — legföljebb öt olyan művésztől, akik a szűkebb pályázatban való részvételre megbízatást nem kapnak : mintáikat egyenkint 800 koronáért megvásárolni. A művészeknek a szűkebb pályázatra a 15-ik pont értelmében való kijelölése után a bizottság nyomban megállapítja a pályázat határidejét s annak alapján írásbeli felhívást intéz a pályázókhoz. A szűkebb pályázatban résztvevők a szobormű mintáját egytized arányban tartoznak bemutatni. A résztvevő művészek a bemutatott minták számára való tekintet nélkül egyenkint 5000 korona díjazásban részesülnek. A mennyiben a bírálóbizottság a második pályázatra benyújtott minták közül egyet sem tartana a kivitelre alkalmasnak: ez esetben előterjesztést intéz újabb pályázat kiírása iránt. A bíráló-bizottság ítélete úgy az első, mint a második pályázat alkalmával bármely vonatkozásában végérvényes. A részletes feltételek e füzet hirdetési rovatában találhatók.

1904 október 30-án lejár a madridi «Blanco y Negros» című folyóirat által Don Quijote .de la Mancha alakjának rajzban, festésben, mintázásban vagy fényképben való legjobb ábrázolására kiírt pályázat. A folyóirat 5000 peseta díjat tűz ki oly munkára, amely a legtalálóbban és legművésziesebben ábrázolja a Cervantes által leírt Don Quijote alakját. A pályázat nemzetközi és titkos. Egy kiváló művészekből és írókból álló jury kiválasztja a legjobb műveket, a folyóirat ezeket külön füzetben reprodukálja, a közönség a füzethez mellékelt szelvénynyel ítéli oda a kitűzött díjat. A pályadíjat nem nyert műveket a szerzők visszakaphatják, a pályadíjnyertes a folyóirat tulajdonává válik A begyűlt művek nyilvános kiállításra kerülnek, ha a jury erre méltóknak találja. A rajzok, képek vagy fényképek ne legyenek 45 centiméternél magasabbak s 30 centiméternél szélesebbek. A mintázott művek legfeljebb egy méternyi magasak lehetnek. A művek a «Blanco y Negro» szerkesztőségébe, (Madrid, Serrano 55.) küldendők. Bővebb felvilágosítás a «Művészet» szerkesztőségében vagy a nevezett madridi lap szerkesztőségében kapható.

1904 október 31-én délben lejár a Budapesten felállítandó Kossuth-szobor terveire kiírt nyilvános pályázat. A Kossuth-szobor helye az V. kér. az országház főhomlokzata előtt a főbejárattal szemben levő tér közepe. A terület helyszínrajza a fővárosi tanács közoktatásügyi osztályában, Festetics Géza gróf tanácsjegyzőnél (IV. kér., Központi Városháza II. emelet, 231. sz. a.) díjtalanul kapható. A szobor költsége 650,000 koronát meg nem haladhat. A pályázat nyílt s abban csak magyar állampolgárok vehetnek részt. A pályázat két részből áll. Az első — vázlatos — pályázatban résztvehet minden magyar honos művész, esetleg több mintával is. A második pályázatban azonban csakis azok vehetnek részt, akiket az első pályázat megbirálása alapján a biráló-bizottság kiválasztott. A pályázatban való részvétel egyszersmind jogilag kötelező ajánlat a kivitelre való megbízatás esetén arra, hogy a szobor-művet a pályázat föltételei értelmében a kivitellel megbízott elkészíteni tartozik. A benyújtott pályaműveket és pedig úgy az első, mint a második pályázat alkalmával ugyanaz a bíráló-bizottság vizsgálja meg. Elnöke a székesfőváros polgármestere, tagjai: a fővárosi képzőművészeti bizottság elnöke, aki egyszersmind a biráló-bizottság helyettes elnöke ; a tanács által kiküldött két tag; a fővárosi képzőművészeti bizottság alelnöke és két tagja; a fővárosi középítési bizottság két tagja; az országos magyar képzőművészeti tanács két tagja; az országos magyar képzőművészeti társulat két tagja; a fővárosi közmunkák tanácsának egy tagja; a fővárosi képzőművészek egyesületének két tagja; az építőművészek szövetségének egy tagja; a székesfőváros középítési igazgatója; a magyar mérnök- és építész-egyesület egy tagja. Azt a helyet, ahol a vázlatminták benyújtandók lesznek, a főváros tanácsa utólag fogja kijelölni. A vázlatos pályázatban résztvevők tartoznak készíteni és bemutatni : 1. a szobormű tervezett nagyságának megfelelőleg egyhuszad arányú főszmintát; 2. a szobormű pontos leírását a fölhasználandó anyagok megjelölésével; 3. megközelítő költségvetést. Az első — vázlatos — pályázatban résztvevők díjra igényt nem tarthatnak; jogában áll azonban a biráló-bizottság-nak — legföljebb öt olyan művésztől, akik a szűkebb pályázatban való részvételre megbízatást nem kapnak, mintáikat egyenkint 800 koronáért megvásárolni. A művészeknek, a szűkebb pályázatra a 15-ik pont értelmében való kijelölése után, a bizottság nyomban megállapítja a pályázat határidejét s annak alapján írásbeli felhívást intéz a pályázókhoz. A szűkebb pályázatban résztvevők a szobormű mintáját egytized arányban tartoznak bemutatni. A résztvevő művészek, a bemutatott minták számára való tekintet nélkül, egyenkint 5000 kor., szóval : ötezer korona díjazásban részesülnek. Amennyiben a bíráló-bizottság a második pályázatra benyújtott minták közül egyet sem tartana a kivitelre alkalmasnak : ez esetben előterjesztést intéz újabb pályázat kiírása iránt. A biráló-bizottság ítélete úgy az első, mint a második pályázat alkalmával, bármely vonatkozásában végérvényes. A részletes feltételek e füzet hirdetési rovatában találhatok.

1904 február 14-ikén záródik a Műcsarnokban Tornai Gyula különkiállítása.
1904 február 15-ikén nyílik meg Brémában a német műkiállítás.
1904 február 20-án jár le a bécsi Künstlerhausban a XXXI-ik évi kiállítás beküldési határideje.
1904 február 24-én nyílik meg a hannoveri kiállítás.
1904 február 25-ikén nyílik meg a Nemzeti Szalon akvarell- és rajzkiállítása.
1904 március 1-én jár le a Szegedi Képzőművészeti Egyesület kiállításának beküldési határideje.
1904 március 9-ikén jár le az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Tavaszi Kiállításának a beküldési határideje
1904 március 25-én nyílik meg a Szegedi Képzőművészeti Egyesület kiállítása.
1904 március 31-én nyílik meg az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Tavaszi Kiállítása
1904 április 15-ikén záródik a brémai műkiállítás.
1904 májusban nyílik meg a drezdai nemzetközi kiállítás.
1904 május 2-án záródik be a Szegedi Képzőművészeti Egyesület kiállítása.
1904 május 15-ikén záródik az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat Tavaszi Kiállítása.
1904 május 31-ikén záródik a római nemzetközi kiállítás.