Harmadik évfolyam, 1904    |   Második szám    |    p. 123-144.    |   Facsimile
 

 

HAZAI KRÓNIKA

AZ A SOK SZEMPONTBÓL NAGYON ÉRDEKES és nagyon tanulságos szakbeli vélemény, amelyet a Képzőművészeti Tanács építészeti osztálya adott az építészeti mesteriskola fölvetett ötletéről, úgy gondolom, senkit meg nem lephetett. Ezt a véleményt előre meg lehetett rajzolni, aminthogy nálunk körülbelül mindig meg lehet mondani előre, hogy egy-egy adott kérdésben ez vagy az a bizottság hogyan és miképen fog ítélni. De félre ne értessem. Eszemben sincs kétségbe vonni az építészeti szakosztály előadójának, Fittler Kamilnak, jóhiszeműségét; csak konstatálom, hogy az a népes művész-kontingens, amely Lechner Ödön bámulóiból kikerül s amely a mesteriskolára vonatkozó memorandumot megszerkesztette és a kultuszminiszter elé terjesztette, eleve tisztában lehetett azzal, hogy ha a Képzőművészeti Tanács építőművészein fordul meg a kérdés, akkor a Lechner Ödön mesteriskolája el van temetve, mielőtt még megszülethetett volna.

Az okok, rugók és kútfők feltárására nem vállalkozom, mert nem szeretem az ízetlenséget. A létért való küzdelem harca bevonult a művészetek berkeibe is s a verseny -- nem a művészi, hanem a nyerserők versenye - - természetszerűen ott dúl a leghevesebben, a hol a művészi feladatokkal kapcsolatban rendszerint nagy anyagi sikerek játszanak szerepet. Ennek az állapotnak vannak aztán öntudatlan exponensei és olyan jóhiszemű kodifikátorai is, a minőnek Fittler Kamilt ítélem.

Az én tételem az, hogy az igaz művészi egyéniség sohasem keresi az anyagi sikert a művészet rovására, vagy pedig egy igazi nagy művészegyéniség lekisebbítése és kinulliflkálása árán. Ez az én szerény meggyőződésem a művészi önérzetről és méltóságról, amelyet a legelsőnek tartok a világon. De az élet ebben is mester: kiegyenlíti az ellentéteket. Aki a tehetség isten-áldotta adományaira nagy és kimagasló, az rendszerint az életnek ismeretében és az érvényesülés művészetében kontár, gyámoltalan és tehetetlen. Viszont, akinek rövid a művészete, az megtoldja a könyökével, a kijárással, az összeköttetéssel és az életrevalóság művészetének száz fifikus fogásával, amiben a másik, vala-meddig csak él, nagy gyermek és könnyen legázolható, gyenge kezdő marad.

A Képzőművészeti Tanács illetékes osztályának véleményére két igénytelen megjegyzésem van, amelyet ezúttal ki akarok fejteni. Az egyik az, hogy az a művészi mozgalom, amely egy építészi mesteriskola követelésében csúcsosodott ki, nem vizsgálta a mesteriskola problémáját általában és különösen. Az egy konkrét szándékból határozott célt követett: módot és alkalmat akart adni egy zseniális építőművésznek rendkívüli tehetsége kellő kifejtésére, a magyar nemzeti művészet kialakulása érdekében. Ez volt a cél, a mely a memorandumkészítő művészeket mozgatta. Valamennyi Lechner Ödönre gondolt és senki másra. Neki akartak mesteriskolát alkotni és senkinek másnak. Minden más körülményt mellékesnek ítéltek amellett a nagy művészi érdek mellett, hogy Lechner Ödön átadhassa, átruházhassa híveire mindazt a tudást, ami benne él, mindazokat a művészi kincseket, amelyeket az ő találékony elméje termel s páratlan formaérzéke magyar zamatává csiszol. A középkorban ilyen nagykaliberű művészek fejedelmi mecénások oltalmában bőséges tért találtak, hogy erejüket kifejtsék s hogy alkotó tehetségüket minden pompájában és egész teljességében revelálják a világnak, így jöttek létre azok a művészi csodák, amelyek tüneményes jelenségei a kultúrának ma és mindörökké. Ma azonban nincsenek fejedelmi mecénások s ha egy-egy nagy tehetség nem talál módot és alkalmat a maga értékének megnyilatkozására és kifejtésére : akkor a köznek kell elfoglalnia a régi mecénások helyét s megakadályoznia, hogy egy nagy művészi tehetség elmúljon anélkül, hogy megtermékenyítette volna az elméket s anélkül, hogy gazdagságát kitárta volna oly mértékben, amint tehetségétől kitelt.

Az ifjabb művész-nemzedék, amely Lechnerért lelkesül, úgy érzi, hogy ebben a nagy művészben még hatalmas alkotó erő lüktet, amelyet megnyilatkoztatnia nem adatott. A mesteriskola volna a remédium arra, hogy ez az erő kihasználódjék a nemzeti művészet javára. Nem az izgatta az ifjabb művésznemzedéket, hogy intézményesen művészeti felső iskolát létesítsen az építészek számára. Semmiféle sablon nem lebegett a memorandum aláíróinak szeme előtt. Ők Lechnernek óhajtottak keretet, alapot és módot szerezni arra, hogy művészetével megihlesse az ifjú magyar építőművészek lelkét s keresték a megoldást az építőművészeti mesteriskolában, nem a Lechner kedvéért, hanem az ifjú építőművészek fejlődése és a magyar építőművészet érdekében. Ez volt a célja a mozgalomnak, amelyet sikerétől elütni, bármi okon vagy ürügyön — s hozzá egy hivatalos művészi testület részéről - - nem nagyon kegyes cselekedet.

Hogy milyen kapcsolatban lett volna vagy lenne a megalkotandó mesteriskola a műegyetemmel s hogy mi lenne a folytatása majd Lechner után: azt én nem kérdezem és nem kutatom. Majd boldogulna Lechner a kapcsolatokkal s majd nevelne magának utódot a mesteri székre. De ha nem akadna is méltó utódja : ki törődik ma azzal ? A fiúval az apa előtt! Csak azt nézem, hogy Lechner oly művész, a kinek egyénisége kész program és kész nagyság és jelentőség az építészeti mesteriskola számára. S csak azt nézem, hogy az ifjabb építőművész-nemzedék megérezte kiképzésének egy nagy hiányát: a magyar forma-érzékben való fogyatékosságát s hogy Lechnerben - iskolát keres, mely a sablonos építész-nevelésünknek ezt a csorbáját helyreüsse. Az ifjabb építőművész-nemzedék érzi — s ez már Lechner hatása — hogy elveszünk a nemzetközi kompiláció tengerében, amely városainkra és utcáinkra zúdul s hogy legfőbb ideje, hogy a poliglott formák között honosságot szerezzünk végre a mi saját nemzeti ízlésünknek is, a melyre gyönyörű példákat állított Lechner alkotó zsenije s amelyet az eddigi kezdet kezdetén túl bizonyára jelesen ki tudna fejleszteni, ha erre a mesteriskola révén tért és módot nyerne.

A másik megjegyzésem, a melyet a Képzőművészeti Tanács építészeti szakosztályának munkálatára tenni akarok, ennek arra a részére vonatkozik, amely kifejezésre juttatja azt a lehetőséget és óhajtást, hogy a kultuszminiszter alkalomadtán jelentőségesehb művészi megbízást adjon Lechnernek. Ez mindenesetre jó volna, ha megtörténnék ; s elvégre nincs kizárva, hogy ilyesmi megessék az öreg Lechneren, különösen, ha előreláthatólag az építkezés nem járna nagy anyagi haszonnal. De, föltéve, hogy Lechner kapna ilyen megbízást, ezzel egyáltalán nincs megoldva a fölvetett kérdés: sem az a hiány, a melyet az újabb építőművész-nemzedék érez, sem pedig az a cél, hogy a Lechnerben lakozó rendkívüli művészi érték teljes mélységében kiaknázódjék a nemzeti művészet javára.

Értsük meg egymást és értsük meg az ifjú művészet és a magyar építőművészet érdekét. Ha az öreg Lechner kap esetleg egy művészi megbízást: akkor mindenesetre tehetségének megfelelő és a nemzeti stílusra tanulságos művet fog alkotni. De egy épület elvégre csak egy épület, a melyhez munkatársaiul a mester olyan ifjakat fogad, a kiket maga kiválaszt és annyit, a mennyire éppen szüksége van. Az iskola más. Az iskolába azok iratkoznak, akik akarnak és annyian, a hányan akarnak, művészi és magyar irányú képzést keresvén. De természetesen épület nélkül nem lehet építőművészetet képezni. A mesteriskolához is, ha létesítené a kormány, időről-időre konkrét megbízás szükségeltetnék, hogy a mester a gyakorlatban mutathassa be és fejleszthesse művészeti irányát. Az építőművészeti mesteriskolát csak így lehet elképzelni.

Az egészséges gondolat itt az, hogy igenis, adjon a kultuszminiszter alkalomadtán megfelelő művészi megbízást Lechnernek, de fokozza ennek a megbízásnak a nemzeti művészet szempontjából való hasznát azzal, hogy nem a mesteriskola kikerülése céljából adja, hanem ellenkezőleg, a létesítendő mesteriskola keretében és sikeres működésének céljára. A miniszter, aki a nemzeti kultúra legfőbb őre, nyújtsa segítőkezét a zseniális öreg mester és a lelkes ifjú művész-nemzedék felé. Nem kegyelmet kell itt osztogatni. Nem gyöngéd jótékonyságról van itt szó, valami nagyon megszorult szegény emberrel szemben. Itt van egy rendkívül gazdag művész-tehetség és egy nagyon szegény építőművészet. A fölsegítésre itt valójában nem az szorult, aki gazdag, hanem az, ami szegény. Elvégre gondolja meg minden illetékes tényező, akinek döntő szava van e dologban: az öreg Lechner csak el lesz valahogy az építőművészeti mesteriskola intézménye nélkül is; de a magyar építő-művészet, Lechner tudását és alkotó erejét ki nem használhatván, oly nagy mértékben károsodik, hogy veszteségét, amely nemzeti veszteség, kiszámítani nem is lehet. Nagy mesterek ritkán születnek s rendszerint pótolhatatlan űrt hagynak maguk után.

BÉLA HENRIK

 

A BUDAVÁRI MÁTYÁSTEMPLOM KÖRNYÉKÉRŐL. Székesfővárosunk leginkább agyonszabályozott része Budavára. Festői hatású várfalait és kapuit merő vandalizmusból már csaknem mindenfelé lebontották. Az ősi várfalak párkányait a bástyasétányon esetlen fakorlátokkal pótolták, mint a minőkkel a vidéken a marhavásártereket szokás elkeríteni. A halászbástya átalakításánál ismét az ellenkező végletbe tévedtek. A kerítés itt cifrább, mint a Mátyástemplom, a melynek kedvéért épült s szinte lehetetlenné teszi e nevezetes műemlékünk érvényesülését.

Hogy a mi bizottságosdival irányított művészeti mozgalmainkban mily kevéssé érvényesül a valóban művészeti szellem, annak elszomorító példájául a halászbástya szolgál. Az ott folytatott szabályozás közben másfél év előtt csaknem egész terjedelmében kiásták a budavári döméstemplom XIII. századbeli szentélyét embernyi magasságú falaival, véges-végig márványsírkövekkel burkolt padozatával. Az apszis falaiban szinte sértetlenül megmaradtak a középkori barátok stallumfülkéi is, formás korai jellegű csúcsíves oszlopocskáikkal.

Ezeknek sorsa tanulságos.

Civilizált országokban az ilyen falmaradványokat, sőt ha jelentéktelen római házfalakról van szó, úgy nálunk is, minden áron fönn szokták tartani. Bizonyos, hogy nincs múzeum, a mely képzeletünket annyira megragadná, mint az ilyen régi kövek, a melyek a helyszínén eredeti környezetükben regélnek a rég letűnt időkről. A budavári dömés-templom szentélye áthidalása esetén bizonyára nem szolgált volna közlekedési akadályul. Kocsikorzót a halászbástyán évszázadok multán sem igen fognak rendezni. Nálunk azonban, a helyett, hogy útját állták volna a monstruozus szabályozásnak, e tisztes régiségű és ugyancsak párját ritkító nevezetesség számba menő sok új ötletet adott a Budavárát szabályozó bizottságnak. Az ötletnek a dömések szentélye természetesen áldozatául esett s ma ennek helyén kocsiút vezet keresztül, az apszis helyén pedig sajátságosán furcsa hatású lépcső s kő-gloriett áll. S a szabályozás aktái még mindig nincsenek lezárva. Napilapjaink, többek közt a "Pesti Napló" március 27-iki számában arról írnak, hogy "a Mátyástemplom emlékművei (?) kiegészítését ez idén is folytatni fogják" s a régi pénzügyminiszteri épület alján végighúzódó várbástya kerül most kiépítésre. Kérve kérjük kultuszminiszterünket, mint a közízlés hivatott őrét, állja útját e tengernyi pénzbe kerülő üres játéknak s védelmezze meg régi mű-szetünk ereklyéit, dokamentumait a feldúlástól.

 

A MŰBARÁTOK KÖRÉNEK MODERN METSZET KIÁLLÍTÁSA. A modern metszet kedvelői ritkán részesülnek nálunk egy-egy kiállítás gyönyörűségében. Mindössze kettőt rendezett az Országos Képtár és nemrég egyet a Műbarátok Köre. Ez utóbbi hatványozott mértékben kelti fel érdeklődésünket, mert az első, amely magánosok gyűjteményéből kerül ki, élő bizonyságául annak, hogy ez az intim művészet nálunk is termékeny talajra talált, sőt, mivel megszerzése összehasonlíthatatlanul kisebb áldozatba kerül, mint a többi műremeké, talán sikerül erősebb gyökereket vernie és gazdagabb terméssel biztathat.

A modern grafika e nemzetközi tárlata különös szerencsével majd az összes nagyságokat és nemzeteket egyesítette. Legnagyobbrészt rézkarcokból állt, de azért gyönyörű példányok képviselték a kőnyomatot és fametszetet is. A metszetek értékét még fokozta, hogy a lapok nemcsak igen ritkák, de a lenyomatok páratlanul szépek és tiszták.

Néhányat közülük már mint régi ismerőst üdvözölhetünk az Akadémia tárlatairól; de ilyen kevés van, túlnyomó számban először voltak nálunk láthatók.

Whistler metszeteit (6 ilyet mutatott fel a kiállítás) ma szinte aranynyal mérik fel. "Be little mast" és "The Balcony", főleg az utóbbi különösen értékesek. A művész fénykorából valók s csodás vonalaikkal minden idők legszebb metszetei közé tartoznak. Megismerjük itt Whistler technikáját és kifejezésmódját, mely a megtört s mégis oly lágy és kifejező vonalakkal mutatja be, de szinte meg is szólaltatja tárgyát. Érdekesek voltak Nicholson színes fametszetei [Sarah Bernhardt és Mr. Müller, néhai Viktoria angol királynő kocsisa], melyek folthatása erősen emlékeztet a művész talán legszebb metszetére, a "Le femme aux bijouxra. Az angolok közé sorozható még a Londonban élő francia Legros, kinek spanyolországi benyomása: "Körmenet egy spanyol templomban" páratlan hangulatkeltésével és sok kifejező fejével a tárlat legérdekesebb metszetei közé tartozott.

Franciaország volt a legtöbb színes rézkarccal képviselve. De még ezek között is feltűnt Gychenne "Fekete pillangója igen élénk és még sem bántó színeivel, úgyszintén Chachme. [Kocsi-korzó]. Igazi finom impressionista Paul Hclleu és Richard Rauft. Beutet de Monvel egyetlenegy kiállított színes rézkarca [Vásár], méltó képviselője mesterének. De itt volt Millet csodás "Gyapjúfésülő nője" is, Meryonnak legjobb alkotásai és Gaillard "don Prosper Guéran-ger, abbé de Solesmes arcképe", melynél kitűnöbb technikájú metszetet alig ismerünk.

A német Grethet már ismerjük hajós képeivel. Kiállított színes kőnyomata a legjobbakból való. Stuckot fel sem ismerné az ember, az itt látható, sötét és világos foltokból álló tájképéből. Klinger fantasztikus ötletei itt is igen érdekesek. "Az Idő és a Dicsőség" "A Szépséghez" a "Vom Tode" című ciklus II. sorozatából valók s míg az elsőben az erő szinte már brutálisan hat, addig a második poézise kell, hogy mélyen hasson és elragadjon.

Baertson, Meunier, Bauer, úgyszintén az olasz Luigini és Müller sem tévesztették el hatásukat.

De valóban meglepő a skandináv államok grafikája. Osterlind, Thaulow és Zorn a legméltóbban képviselik. Különösen az első "A páholyban" s ez utóbbi "Ir nője" mindenkit lekötött.

E rövid áttekintés is tanúsítja, mily változatos és minden szépsége mellett mily kevéssé fárasztó volt a kiállítás. Méltón válik nemcsak művészeinek, de gyűjtőinek is diszére és büszkeségére. F. S.

 

KIÁLLÍTÁSOK. Újév óta kilenc műtárlat nyílt meg Budapesten, köztük több kollektiv tárlat is, amelyek iránt újabban különös rokonszenvvel viseltetik közönségünk. Alig hogy a Műcsarnokban berekesztették a nagy téli kiállítást, megnyílt ugyanott január 23-án Tornai Gyula festményeinek, tanulmányainak s keleti és afrikai műtárgyainak kiállítása. Ugyanaz nap nyitotta meg Istvánffy Gyula tempera- és vízfestményekből álló tárlatát. A Nemzeti Szalon modern műtörténeti kiállítása január 17-én nyílt meg s a múlt század eleji nagy angol festők, továbbá a barbizoni mesterek műveiből összeválogatott képtárlatot mutatott be: új anyagot, amelyet közönségünk eddig nem ismert. Február 16-án nyílt meg az Orsz. Mintarajziskola és Rajztanárképző ifjúsága szünidei munkáiból összeállított kiállítás, február 19-én a Műbarátok Köre mutatta be Bäcker Béla és dr. Majovszky Pál gyűjtők legszebb grafikai lapjait, február 23-án megnyílt a Műcsarnokban Jantyik Mátyás hátrahagyott festményeinek, tanulmányainak, rajzainak tárlata, február 28-án a Nemzeti Szalon második vízfestmény-, rajz- és metszet-kiállítása. A Műbarátok Köre Edvi Illés Aladár és Veress Zoltán festményeiből kiállítást rendezett, amelyet március 8-án nyitott meg, ugyanakkor nyílt meg a Könyves Kálmán műkereskedé-sében a modern magyar festők kiállítása is.

 

ERNSZT LAJOS, az ismert magyar műgyűjtő és a Nemzeti Szalon művészeti egyesület ezidei ügyvezető igazgatója, az egyesületnek tíz éves jubileumát a maga részéről is emlékezetessé óhajtván tenni, a Nemzeti Szalon számára 10,000 koronás alapítványt tett, a melynek kamataiból évenkint az a legjobb festmény jutalmazandó, amely először a Nemzeti Szalonban kerül kiállításra. Kétségtelen, hogy a nobilis alapítvány, a mely önmagát dicséri, hozzá fog járulni az ügyvezető igazgató ama tervének megvalósításához, hogy a Szalon művészi színvonala hazai viszonyainkhoz képest, mentül gyorsabban és racionálisabban emelkedjék. Ernszt Lajosnak e részben már is jelentékeny érdemei vannak, amelyeket szépen tetéz ez a legújabb cselekedete.

 

EX-LIBRIS-GYŰJTŐK. Alig van néhány hónapja, hogy a művészi könyvtárjegyek, az ex-librisek, ismét divatba kerültek nálunk. De amióta művészeink közt többen szeretettel foglalkoznak a nemes grafikával s az Iparművészeti Múzeum megnyitotta az első magyar ex-libris-kiállítást, e grafikai műfaj kedvelőinek száma is nőttön nő. Azóta igen sok új ex-libris keletkezett, annál is inkább, mert ez a passzió csekély pénzbe kerül s mégis elmés és artisztikus díszt ad. Legújabban ex-libris-gyűjtők is támadtak az amatőrök körében és sokan szívesen lépnek csereviszonyba más ex-libris-tulajdo-nosokkal. Ez is szép és éppen nem költséges szórakozás : a cserélők és gyűjtők rövid idő alatt a legszebb és igazán művészi albumra tehetnek szert, sőt ma már a nagy külföldi gyűjtők is örömest lépnek a magyar gyűjtőkkel csereviszonyba. Szerkesztőségünk az ex-libris barátainak e részben szívesen áll rendelkezésére s az artisztikus cél érdekében örömest közvetíti a cserét is.

 

KITÜNTETÉSEK. A Szabadka város határában levő Tavankut és Sebesics pusztán építendő templomok terveire beérkezett pályaművek közül az első 600 koronás díjat Ligeti Imre, a második 400 koronás díjat Károlyi Emil, a harmadik 300 koronás díjat Lechner Jenő, a negyedik 200 koronás díjat Szaulics Emil és Bodnovszky József kapta.

Az Andrássy Dénes gróf és felesége, Franciska grófnő által alapított 4200 — 4200 koronás művészeti ösztöndíjat a kultuszminiszter a Képzőművészeti Tanács javaslatára Simay Imre és Juszkó Béla festőművészeknek adományozta. Simay Ceylon szigetére utazik és ott marad nyolc hónapig, Juszkó Münchenben fogja folytatni tanulmányait.

Az Iparművészeti Társulat téli kiállításának aranyérmét Nagy Sándor kapta.

A Fraknói Vilmos püspök által alapított római művészeti díjakra tizenkét festő és szobrász pályázott. Az Országos Képzőművészeti Tanács a díjakat a következőknek ítélte oda: A külön-külön 3000 koronás két festőművészeti díjat, (amelylyel a Fraknói építette római művészházban lakás, ellátás és műterem is jár) Grünwald Béla és Hegedűs László festők nyerték el, a szobrászati díjat, amely 4000 koronás, Damkó Józsefnek ítélték.

Az Iparművészeti Társulat téli kiállításán a kereskedelemügyi miniszter a 2000 koronás állami díjat Dékáni Árpád halasi csipkevarró intézetének adományozta. Állami érmet kapott Fischhof Jenő bör-diszmunkákra, Jancsurák Gusztáv rézmunkákra, Simay Lajos bútorra.

A Nemzeti Szalon grafikai- és akvarell-kiállításán a figurális rajzra kitűzött 500 koronás díjat Glatz Oszkár, a metszetre kitűzött 600 koronás díjat Olgyai Viktor, a két 300 koronás díjat Barta Ernő és Chabada Béla, a 800 koronás, vizfestményre kitűzött díjat Túli Ödön nyerte el.

A Dombóvári Takarékpénztár kaszinó-házának terveire hirdetett pályázaton kivitelre elfogadták Novak és Wutschek pályaművét, megdicsérték Vida Arthur és Bemard Győző egy-egy művét.

Gróf Andrássy Dénesné rozsnyai szobrának pályázatán a 2000 koronás első díjat és a kivitellel való megbízást Horv'ai János és Szamovolszky Ödön közös műve, a második, 1200 koronás díjat Ligeti Miklós, a harmadik, 600 koronás díjat Andrejka Ferenc kapta.

Az eperjesi év. kollégium által konviktus-épület terveire hirdetett pályázaton a biráló-bizottság Jakab Árpád és Jakab Géza tervét fogadta el kivitelre, a második, 100 koronás díjat, Sebestyén Artúr kapta.

A Berettyó-ujfalusi ármentesítő-társulat nagyváradi székházának tervpályázatán az 500 koronás első díjat Ritter Ignác és Fejér Lajos, a második, 300 koronás díjat Sebestyén Artúr kapta.

A furtai községháza terveinek pályázatára 23 pályamű érkezett be. A biráló-bizottság Halász Rezső terveit fogadta el.

 

EDVI ILLÉS ALADÁR "Est" című müvét közöljük e füzet mellékletén. Eredetije vízfestmény. Ugyancsak tőle valók a 88., 90., 96., 97.. 100., 101. oldalon közölt rajzok és a 91-ik oldalon közölt felső kép.

EST EDVI ILLÉS ALADÁR VÍZFESTMÉNYE
EST
EDVI ILLÉS ALADÁR VÍZFESTMÉNYE

KRIESCH ALADÁR rajzolta a 73-ik és 80-ik oldal fejlécét.

VONDRA BÉLA rajzolta a 80-ik oldal fejlécét.

CSÁNYI KÁROLY rajzolta a 89-ik és 92-ik oldal képét és a 91-ik oldal alsó képét.

UJVÁRY IGNÁC műve a 93-ik oldalon levő kép. WESSELY VILMOS rajzolta a 94-ik oldal fejlécét.

ZÁDOR ISTVÁN műve a 10-1-ik oldalon levő "Tanulmány". Eredetije ceruzarajz.

TANULMÁNY ZÁDOR ISTVÁN RAJZA
TANULMÁNY
ZÁDOR ISTVÁN RAJZA

BECK Ö. FÜLÖP műve a 106-ik oldalon közölt plakett.

PLAKETT BECK Ö. FÜLÖP MŰVE
PLAKETT
BECK Ö. FÜLÖP MŰVE

HAZAY ALADÁR rajzolta a 107-ik és 123-ik oldal fejlécét.

NOVÁK SÁNDOR "Tanulmány" című képét közöljük a 109-ik oldalon. Eredetije szénrajz.

BARTA ERNŐ rajzolta a 112-ik oldal fejlécét.

MÜHLBECK KÁROLY rajzolta a 117-ik oldal fejlécét.

CSERNA REZSŐ rajzolta a l 19-ik oldal fejlécét.

NAGY VILMOS "Tanulmány"-át közöljük a 121-ik oldalon. Eredetije szénrajz.

TANULMÁNY NAGY VILMOS RAJZA
TANULMÁNY NAGY VILMOS RAJZA

FALUS ELEK e.x-libris rajzát közöljük a 122-ik oldalon.

EX-LIBRIS FALUS ELEK RAJZA
EX-LIBRIS FALUS ELEK RAJZA

MÁRK LAJOS tanulmányát közöljük a 124-ik oldalon. Eredetije szénrajz.

TANULMÁNY MÁRK LAJOS RAJZA
TANULMÁNY
MÁRK LAJOS RAJZA

CSÓK ISTVÁN "Oláhcigányok" című képét közöljük a 129-ik oldalon. Eredetije szénrajz.

OLÁHCIGÁNYOK CSÓK ISTVÁN RAJZA
OLÁHCIGÁNYOK
CSÓK ISTVÁN RAJZA

PRAVOTINSZKY LAJOS "Tájkép"-ét közöljük a 128-ik oldalon. Eredetije mezzotinto.

TÁJKÉP PRAVOTINSKY LAJOS MEZZOTINTOJA
TÁJKÉP
PRAVOTINSKY LAJOS MEZZOTINTOJA

HÁZ MIKLÓS tanulmányát közöljük a 128-ik oldalon. Eredetije ceruzarajz.

TANULMÁNY HÁZ MIKLÓS RAJZA
TANULMÁNY
HÁZ MIKLÓS RAJZA

FRECSKAY ENDRE "Tájkép"-ét közöljük a 131-ik oldalon. Eredetije tollrajz.

TÁJKÉP FRECSKAY ENDRE RAJZA
TÁJKÉP
FRECSKAY ENDRE RAJZA

BÜTTNER HELÉN "Oroszlán-tanulmányát" közöljük a 133-ik oldalon. Eredetije szénrajz.

OROSZLÁN-TANULMÁNY BÜTTNER HELÉN RAJZA
OROSZLÁN-TANULMÁNY
BÜTTNER HELÉN RAJZA

PAÁL LÁSZLÓ "Tájkép"-ét közöljük a 1 30-ik oldalon. Eredetije olajfestmény.

TÁJKÉP PAÁL LÁSZLÓ OLAJFESTMÉNYE
TÁJKÉP
PAÁL LÁSZLÓ OLAJFESTMÉNYE

 

 

KÜLFÖLDI KRÓNIKA

RÓMA. -- A művészeti becsű régiségeket egyre éberebb szemmel őrzik Olaszországban. A lex Pacca nem elégséges már, újabb törvényt publikált a róma hivatalos lap, a művészi becsű műtárgyak kicsempészésének megakadályozására. A sok tekintetben érdekes törvény lényeges része a következő:

1. cikk. A jelen törvény kihirdetésétől számított két évig tiltva van külföldre kivinni ásatásokból származó olyan régi tárgyakat, melyeknek művészeti és régészeti kiváló becse van. Ugyanezen idő alatt tiltva van külföldre kivinni más olyan tárgyakat, melyek a művészetre és történelemre nézve nagy-becsűek, amint ez az 1902 június hó 12-én kelt 185. sz. törvény 23. cikkében jelzett katalógusban le van írva, még pedig ezen katalógusnak a magántulajdont képező régészeti és művészeti tárgyaira vonatkozó részében. A katalógusnak ezt a részét tartozik a közoktatásügyi miniszter legkésőbb 1903 december 31-ig közzétenni. Addig is az említett értesítés marad érvényben.

2. cikk. A művészeti és régészeti tárgyak kivitelére nézve illetékes minden kir. hivatal mellé két tagot neveznek ki, egyet azon város községi választmánya, amelyben a hivatal székel, egyet pedig a tartományi műemlékek fentartására rendelt bizottság. Ezen kiküldött tagok mindegyikének joga van tiltakozni a katalógusban nem foglalt olyan tárgyak kivitele ellen, amelyeknek ők jelentősebb régészeti vagy művészeti fontosságot tulajdonítanak. Ugyanilyen jog illeti meg a kiviteli kir. hivatalt. A tiltakozás megszüntetése tekintetében a végső döntés a közoktatásügyi minisztert illeti meg, aki meghallgatja az 1902 június hó 12-én kelt törvény 36. cikke szerint illetékes bizottság véleményét. Az adott engedélyek kimutatása, leíró jegyzetek kíséretében a közoktatásügyi minisztérium által a parlamenttel közlendő minden évnegyed végén.

3. cikk. Mihelyt a jelen törvény l. cikk első bekezdésében jelzeit határidő lejárt, a közoktatásügyi budget rendes tételei közé beillesztendők azok az összegek, amelyek a legértékesebb tárgyak esetleges megvétele által kiadásként felmerültek.

4. cikk. A jelen törvény rendelkezései alkalmazandók mindama régészeti és művészeti tárgyakra, amelyekre nézve kiviteli engedély kéretik 1903. június 26. után.

Az olasz törvény e rendelkezései elejét fogják venni annak a sok visszaélésnek, amelyek az olasz nemzet művészi kincsét oly súlyosan megdézsmálták.

 

 

ELHALT MŰVÉSZEK.

Bellemain, Andre műépítő (szül. 1852-ben), meghalt Lyonban.
Beltrand, Tony festő és graveur (szül. 1848-ban), meghalt Parisban.
Bianchi, Moise festő (szül. 1840-ben), meghalt Monzában.
Bordiau, Gedeon műépítő (szül. 1832-ben), meghalt Bruxellesben.
Braun, Karl Otto festő (szül. 1853-ban), meghalt Münchenben.
Corroyer, Édouard-Jules műépítő(szül. 1835-ben), meghalt Parisban.
Dietscheiner, Adolf tájfestő (szül. 1846-ban), meghalt Bécsben.
Frappa, José francia festő (szül. 1854-ben), meghalt Parisban.
Froitzheim, Heinrich festő, meghalt Münchenben.
Geiger, Ludwig szobrász (szül. 1849-ben), meghalt Nürnbergben.
Geiger, Robert festő, meghalt Illenauban.
Grob, Konrád történelmi és életképfestő (szül. 1828-ban), meghalt Münchenben.
Hoffmann, Josef bécsi festő, (szül. 1831-ben), akinek ethnografiai szempontból is érdekes úti képei pár évvel ezelőtt a műcsarnokban is ki voltak állítva, meghalt Bécsben.
d'Houdain, Andre szobrász (szül. 1858-ban), meghalt Parisban.
Isbert, Camille-Valentine festő (szül. 1858-ban), meghalt Parisban.
Maison, Rudolf szobrász (szül. 1854-ben), a legösmertebb német művészek egyike, müncheni szobrász-tanár, meghalt Münchenben.
Munsch, Hermina festőnő (szül. 1867-ben), öngyilkos lett és meghalt Bécsben.
Müller, Marianne festőnő (szül. 1864-ben), meghalt Würzburgban.
Müller, Rudolf történelmi festő és tanár (született 1816-ban), meghalt a csehországi Reichen-bergben.
Rorich, Franz rézkarcoló (szül. 1846-ban), meghalt Nürnbergben.
Schröter, Wilhelm tanár és festő (szül. 1849-ben), meghalt Karlsruheban.
Seguin, Armand festő (szül. 1869-ben), meghalt Parisban.
Sirouy,Achille festő és lithografus (szül. 1834-ben), meghalt Parisban.
Soulés, Félix szobrász (szül. 1857-ben), meghalt Parisban.
Steiner, Julius udvari szobrász (szül. 1862-ben), meghalt Bécsben.
Sturm, Leonhard festő (szül. 1854-ben), meghalt Münchenben.
Stüler-Walde, Mária festőnő (szül. 1868-ban), meghalt Berlinben
Verling, szobrász (szül. 1824-ben), meghalt Strass-burgban.
Vogel, Heinrich festő, meghalt Hildburghausenben.
Wald, Jakob szobrász (szül. 1860-ban), meghalt Klagenfurtban.
Walter, Heinrich festő és rézkarcoló (sz. l 827-ben), meghalt Nürnbergben.
Wulf, M. műépítő (szül. 1865-ben), meghalt Brugesben.

 

 

ADATOK MŰVÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉHEZ

ADATOK ROMBAUER FESTŐ ELETÉRŐL. Szanai Tamás "Száz év a magyar művészet történetéből" című jeles könyvében múlt századbeli festészetünk úttörői sorában Rombauer Jánosról is megemlékezik. Mindössze azonban annyit említ csak róla, hogy a XIX. század elején Fessler arcképével feltűnést keltett s hogy 1820-ban Oroszországban is megfordult. E sorok írója felvidéki kutatatásai közben több, Rombauer nevével jelzett arcképet talált, amelyek arra ösztönözték, hogy mesterére vonatkozólag bővebb adatokat szerezzen. Ha teljes életrajzát ezek alapján megírni még nem is lehet, az adatok elég számosak és érdekesek ahhoz, hogy Rombauernek pályájáról s a múlt század első felében kifejtett figyelemre méltó működéséről tájékoztassanak s a kutatást további adatok gyűjtésére serkentsék, amelyek megszerzése e sorok írójának korlátozott eszközei s az adatok természete miatt eddigelé nem sikerült.

Rombauer János 1782-ben Lőcsén született, Markó Károly szülőhelyén, ahol a XVIII. század második s a következő első felében még nem egy ügyeskezű festő élt, akinek alkotásai a kutatás figyelmét eddigelé elkerülték s akit jóformán csak Weber ev. lelkész kiváló szepességi férfiakról írt s "Ehrenhalle" című pár év előtt megjelent könyvéből ismerünk. Rombauert Weber nem említi. Halotti levele vezetett rá arra, hogy Lőcsén született, ahol családja már a XVII. században tűnik

föl. A lőcsei Szt Jakab-templom északi hajójának egyik szép epitariuma 1640-ból, Rombauer Mátyás kereskedő emlékétőrizi. Mint keresztleveléből kitűnik", Rombauer festő apja asztalosmester volt. A keresztlevelet Dianiska András esperes és lőcsei ág. ev. lelkész segítségével a lőcsei egyház anyakönyvében sikerült megtalálnom s szószerinti másolatban ez a következő :

1782 a. 28. May von Hochwohl erwürden Herrn Johann Hermann (getauft). JOHANNES. Vater: David Rombauer, ein Tischler. Mutter: Anna Maria geb. Ferdinandt Prossin. - Tauf-Zeugen : Johannes Binder ein Zieschmenmacher; Samuel Serling ein Kirschner ; Frau Anna Rosina, Johan Georg Schwoegnerin ; Frau Judith, Andreas Heuffelin.

Ez okmányon kívül Rombauer Jánosról addig, míg Oroszországból vissza nem került, határozott adat alig maradt ránk. A keresztlevél tanúsága szerint apja egyszerű mesterember volt, aki azonban jómódú ember lehetett. Erre vall a keresztszülék nagy száma, ami akkoriban bizonyos fényűzést jelentett. Családi körülményeiből, a későbbi életére vonatkozó adatokból s művei jellegéből valószínűnek látszik, hogy szülei alighanem a papi pályára szánták s mint teológus kerülhetett Németalföldre, hol hajlamát követve, festő lett s tanulmányai közben talán Franciaországban is megfordult, amelynek nyelvén, mint alább látni fogjuk, tökéletesen beszélt. Legkorábbi évszámmal jelzett képe 1802-ből való, de nem kétségtelenül hiteles. Dessewffy Lajos Eperjesen (Fő-utca 83. sz.) e kép birtokosa, akinek Rombauertől több későbbi müve is van. A tulajdonosától Rombauer művének tartott 1802. évi képen az aláírás elmosódott s a mester nevének csak első és utolsó két betűje olvasható. Az olajfestmény ovális alakú, átmérőiben 13—18 cm.-nyi nagyságú s kékszemű bájos fiatal lányt ábrázol a francia empire-festők könnyed modorában, mellképben, rózsás arccal, szőke hajjal, a melyet tengerzöld fátyol övez. A kecsesen féloldalt forduló lányka kivágott empire-szabású derekat visel övvel s rövidujjú, prémes szegélyzetű, meggyszinű kabátkát. A kép párjának látszik az ugyanitt levő, átmérőiben 10—13 cm.-nyi ovális kép, amelyen jegy nincsen s amely szőkehajú, feketeszemű, vörösköpenyes fiatalembert ábrázol, pofoncsapott barna kalappal, oldalvást fordulva, de szakálltalan rózsás arcával, en face. E képek modora nagyban elüt Rombauer más, pontosabban meghatározható műveitől, melyek azonban jó húszharminc évvel későbbi időből valók, amikor a mester már visszatért Oroszországból s ifjúkori frissesége bizonyára rég elenyészett. Hogy Oroszországba való költözéséig hol és mit dolgozott s hogy meddig időzött ott, azt nem tudjuk. Csak az valószínű, hogy már jóval 1820 előtt került Oroszországba s hogy jóval nagyobb sikerei voltak ott, mint ahogy ezt Szana Tamás följebb idézett megjegyzéséből következtetni lehet. E sikerekről a hagyomány Eperjesen, ahol a mester élte második felét eltöltötte, még ma is sokat tud, halotti levele is ezekre enged következtetni.

Eperjesen, e ma is eleven életű vidéki városunkban, még a XVIII. században s a következő elején is pezsgő művészi tevékenység honolt. Erről a város egészen sajátos barokk és rokokó épületei, igen sok stukko-diszítmény, kovácsoltvas- és kőfaragómunka tanúskodik, valamint számos bútor és festmény, amelyet magánházakban még ma is fölös számmal őriznek. A múlt század elején Eperjesen élt Fejérváry Gábor, a leghíresebb magyar gyűjtő, akinek hatása alatt fejlődött első két kiváló műtörténészünk: Pulszky Ferenc és Henszlmann Imre. Fejérváryn kívül még több művészi lelkű amatőr emlékét őrizte meg itt a hagyomány.

Híres volt a múlt század első felében Hellner Károly ügyvéd gyűjteménye, amely a Fejérváryéhoz hasonlóan még a múlt század derekán szétszóródott, mint néhány eperjesi magán-éremgyűjtemény is, többek közt Hollanderé, amelyre a régibb szakirodalom nem egyszer hivatkozik. Zenei képzettsége, hatalmas könyvtára, régi ötvösmunkákból és finomművü bútorokból álló nagy gyűjteménye tette nevezetessé Steinhübel Lajost, aki ügyvédi diplomát is szerzett, de csak nemes kedvteléseinek élt s akinek ékszergyűjteménye az 1849. évi háborús időkben kallódott el úgy, hogy csak vastag kötetet kitevő írott lajstroma maradt fönn. A felsoroltakon kívül még néhány gazdag sáros-vármegyei úri család, többek közt a Szirmay grófok laktak itt állandóan, vagy az év nagyobb részén ál s több nagykereskedő, akinek összeköttetései a tengerig nyúltak. Mindezeken kívül itt élő rokonai is arra késztethették Rombauert, hogy oroszországi sikerei után hazájába visszatérve, Eperjesen telepedjék le. ahol élte végéig, közel harminc éven át nagy munkásságot fejtett ki. Ez azonban alighanem jóval sekélyesebb volt, mint az, a melylyel a külföldön aratott elismerést. A ránk maradt adatok szerint, Rombauer Oroszországban I. Sándor cár udvari festője volt s halotti levele szerint, az orosz császári művészeti akadémia tagja. Hogy hosszabb ideig tartózkodott ott, annak bizonysága az, hogy Szent-Péterváron nősült meg s az orosz cártól visszatérése után is nyugdíjat kapott. Oroszországban festett művei közül csak háromra sikerült ráakadnom. Az első Fessler Ignác Aurél jeles történetírónk följebb említett portréja, mely ma a Magyar Tudományos Akadémia arcképes termében függ. Tudjuk, hogy e rendkívül hányatott életű tudós magyar kapucinus barátból idővel Oroszországban az ág. evang. hitvallásúak főszuperintendense lett. Rombauer szupernitendensi díszben festette le Szent-Péterváron. A mellképben ábrázolt portrén Fesslert könyves-polca előtt látjuk, amint az asztalán fölütött könyvön pihenteti jobb kezét s csöndesen föltekint, mintha az olvasottakról gondolkoznék. Szelíd kék szeme tele van okossággal, markáns vonású, borotvált arca életteljes. Kopasz fejét kerek, parókát pótló karimátlan papi süveg fedi, halántékai alatt őszbe csavart, gyér hajfürtök göndörödnek. Az arcot élesen plasztikus fölfogással, sárgás-barna alaptónussal festette meg mesterünk. Élénk jellemzésénél fogva ez mégis csupa élet s a festmény Rombauer legbeszédesebb arcképei közül való. Az arcétól egészen elüt a ruha kezelése ; ez csupa széles, könnyedén odavetett ecsetvonás, amely így a francia abbéruhára emlékeztető fekete köntös szövetét, a felöltő kihajtott selyemszegélyzetének és a lövegnek hamvas ibolyaszín-árnyalatát nem igyekszik az arcban összpontosított élet rovására érvényre juttatni. Fessler nyakáról egyszerű művű keresztes aranylánc csüng alá. Háta mögött van a könyves-polc, amelynek egyik deszkáján a vászonra festett 77—66 cm.-nyi olajkép mestere így örökítette meg nevét: Joh : Rombauer, pinxit. St. Petersbourg. 1824. A másik Oroszországban festett Rombauer-képet a mester unokaöcscsének özvegye: Romlaky Gusztávné Budapesten őrzi s ez I. Sándor cárt ábrázolja mellképben, aranyvállrojtos, vöröshajtókás kék tábornoki kabátban, egészséges arcszínnel, élénk jellemzéssel s körülbelül 30—40 cm. nagyságban. A másik kép, amelyet özv. Romlaky Gusztávné őriz, egyike Rombauer legjobb arcképeinek, amely mellképben természetes nagyságban, szinte szokatlanul éles jellemzéssel a mester öcscsét, Rombauer Sámuelt ábrázolja, aki ügyvéd volt Eperjesen s ittlevő sírkövének a bizonysága szerint, 1830-ban, 37 éves korában halt meg. E festmény a múlt század húszas éveiben s így már Eperjesen készülhetett. A mester harmadik, még Oroszországban készült festménye Bártfa-fürdőn a Mókus-villa tulajdonosának a birtokába került, aki a múlt század hetvenes éveinek elején Eperjesen szerezte meg Steinhübel Károly elárverezett hagyatékából. Ez a Steinhübel a feljebb említett néhai Steinhübel Lajos ügyvéd öcscse volt s mint agglegény halt meg. A képen jelzés nincsen ; mai birtokosa azonban Steinhübel Károly közeli rokona volt s szavavihető adatai szerint, a festmény Rombauer műve s másolata, helyesebben vázlata annak a Krisztus föltámadását ábrázoló nagyszabású kompozíciónak, amelyet Rombauer a szintén szavavihető hagyomány szerint, Oroszországban Czarto-riszky hercegnek megrendelésére 400 rubelért festett, ami akkoriban tekintélyes összeg volt. Hogy hol lappang ez az oltárkép, azt nem tudjuk. Bártfa-fürdőn őrzött vázlatát Rombauer 32 cm. széles és 73 cm. magas vasbádog-lemezre olajban festette. Jóllehet a vasbádog-lemezt a rozsda helylyel-közzel átmarta, a kép aránylag jó karban maradt fönn s színezése az eredetileg is árnyékba borult, azonkívül erősen megbámult jobbsarokbeli két mellékalakján kívül még ma is friss. A kép tárgya Krisztus föltámadása. A Megváltó a festmény felső felében a lebegés rendkívül valószerű visszatükröztetésével, diadalmasan tör a magasba, miközben a testét övező fehér lepel hatalmas ívben mintegy glóriát von alakja köré. A koporsó mögött felhő gomolyog, szélén összekulcsolt kézzel fehértunikás angyal ül. A kép előterében a jobb sarokban látjuk a három koporsóőrző katonát. Az egyik lándzsáját elhajítva, karjait kitárva, riadtan igyekszik menekülni s ép társán lép keresztül, aki ijedtében összeroskadt, míg viszont a harmadik katona álomittasan s csodálkozva mered a megváltóra. A festmény kezelése, Rombauer arcképeihez képest, szinte szélesnek mondható; a színezésükben is Rubensre emlékeztető alakokat, különösen a menekülő s rutén paraszt formájú katonáét szinte nyers erővel festette meg. A brutalitástól azonban távol tartja az alakokat a jellemzésbeli ügyesség, a melylyel mesterünk Krisztus arcán az átszellemült diadalmasságot, a három katonáén a rémület különböző fokozatait, az angyalén a passzív szemlélődést visszatükröztette. A kép megvilágítása rcmbrandtszerű s az angyal alakján a magasból alászűrődő és a menekülő katona vörös palástjáról visszaverődő fény vörhenyes reflexét jelzi mesterünk. Tekintve ügyes technikáját, kétséget nem szenved, hogy a kész képen mesterünk e világítási effektust kifogástalanul oldotta meg.

Rombauert e műve alapján kései eklektikusnak tarthatnók, aki kortársaival ellentétben, Rembrandtbó1 és Rubensből merített; csakhogy Krisztus föltámadása pusztán vázlat; innen széles, a modern szemnek jóleső, erőteljes kezelése. Bár a németalföldiek tagadhatatlanul hatással voltak rá, korát s a bécsi iskolát, mely szintén hatással volt rá Rombauer sem tagadta meg s egyéb képein, ha fölfogásuk részben realisztikus is, kezelésük finom, kicsinyes ; kidolgozásuk, amelylyel kora és közönsége ízlésének hódolt, ép oly akadémikus ízű, mint kortársaié, akiknek átlagán felül csak élénk, néha szinte virító színezése emeli. Ilyen a koloritja azon sima kezelésű bibliai képének, amelyet az eperjesi ágostai evangélikus gyámegylet szegényházában őriznek. E festmény a hitetlen Tamást ábrázolja, amint egy balusztráddal elzárt klasszici-záló ízlésű pilléres csarnok részlete képében ábrázolt s jobb felől Van Dyck-szerűen mély távlatú tájra nyíló szceneriában Krisztus előtt féltérdre esik. A hitetlen apostol jobbját melléhez szorítja, miközben bal keze tétován mered előre, hogy a Megváltó föltárt sebhelyét illesse. Krisztus szintén térdig ábrázolt alakja tartásában, formáiban, sőt arctipusában is Martin de Vos (1531 —1603) hasonló tárgyú, az antwerpeni múzeumban őrzött képének Krisztusára emlékeztet s palástját felsőtestén széttárva, jobbjával nyitott sebhelyes oldalára mutat, balját pedig az előtte profilban térdeplő apostol jobb vállán nyugtatja. Krisztus dicsfényes, leomló hajú, gesztenyeszín szakállas feje idealizált, de kifejező ; palástja intenzív vörösszinű s széles redőkben omlik alá. Tamás apostol kopaszodó, göndörfürtű fején az arc szinte élesen egyé-nített vonásokkal bír, kifejezése azonban kevésbbé bensőséges; ruhája sárgás tunika, kötélszerű övvel s a vállakon keresztben általvetett zöld palást, mely szintén természetes hatású, helyesen motivált redők-ben omlik alá. A tájkép, mely a nyílt csarnok balusztrádja mögött föltárul, mély távlatával Markóra emlékeztet, de színezésében természetesebb s motívumai Eperjes környékére vallanak. Az előtérben levő folyó medre a Szekcső szakgatott partjait juttatja eszünkbe, a háttérben levő kúpalakú hegy a Strázs szakasztott mása, amelyet újabban egy vidéki laptudósító álhíre tett vulkánikus forrongásáról nevezetessé. Keleti jelleget a tájnak a hegy alján levő lapostetejű házakból összerótt várossal s a sovány rajzú fákkal igyekezett Rombauer kölcsönözni. A hitetlen Tamás e képe vászonra festett olajkép, nagysága 82—105 cm., jegye: Joh. Rombauer pinxit Anno 1834. A vászon hátsó oldalán a következő fölirat van: "Verehrt von Úr. Sam. Aug. Stoltz und Emilie Stoltz geb. Handtel zur Jubelfeier des 8-ten December 1850." Eperjesen ez évben Schwarz ág. év. lelkész ülte meg jubileumát, akinek hagyatékából a festmény az itteni evangélikus templom sekrestyéjébe került, ahonnan csak pár év előtt vitték át a szegényházba e múzeumba méltó művészi kompozíciót.

Az eddig ismertetett két hiteles arcképen és ugyanannyi bibliai kompozíción kívül Rombauer-nek még közel negyedszáz arcképét sikerült Felsőmagyarország különböző városaiban fölkutatnom. Lehetőleg kronológiai sorrendben s röviden művészi értéküket is méltatva, sorolom föl ezeket is. A kassai múzeum két Rombauer-arcképet őriz. Az egyik Mihalik József szíves közlése szerint, Mattyasovszky Sándor huszárszázados nejét, Bydeskuthy Terézt ábrázolja, egy büszke s keresetten öltözködő asz-szonyt, természetes nagyságban s térdképben, vörös kárpitokkal díszített belsőségben, rokokó asztal mellett. A teltformájú, feketefürtű nő mélyen kivágott kék ruhát visel, nyakán ötsoros gyöngy, mellén ismét háromsoros gyöngy omlik alá, a mellette levő asztalon temérdek ékszer. A vászonra olajban festett kép jegye Joh. Rombauer pinx. 1827. A kassai múzeum másik arcképe ismeretlen asszonyt ábrázol fehér fátyol-szövetruhában, kevésbbé cifrán, de ép oly finom kezeléssel s még felületesebb jellemzéssel, mint az előbbi. A vászonra olajban festett kép szceneriája rózsaszínű szoba, mely telében mély tájra nyílik. A kép jegye P. Rombauer pinx. 1830. A P betű itt Professzort jelenthet s nem más keresztnevet, mert a festmény stílusa kétségtelenül Rombauer Jánosra vall. Kassán még Steinhübel Lajos, az ottani jelzálogbank igazgatójának tulajdonában van két Rombauer-arckép, amely a tulajdonos följebb említett apját és anyját ábrázolja. Néhai Steinhübel Lajosnét térdképben kivágott selyemruhában ábrázolta mesterünk, karjain leomló kék általvetővel ; jobb kezében levelet tart, a mellette levő asztalkán vázában rózsák virítanak, bal felől a barnás tónusú intérieur fala megszakad s a háttér itt hegyoldali házat ábrázol. A vászonra festett olajkép jegye: J. Rombauer 1837; mérete, mint a következőé is, mely párja 37'5— 46'5 cm. A néhai Steinhübel Lajost ábrázoló festményen csöndesen maga elé merülő, derűs tájképi környezetben falombok alatt ülő, viruló képű körszakállas barna férfit látunk, baljában flótával, amelyen, mintha csak az imént játszott volna ; e mögött a pázsiton cilinderkalap hever. A vászonra festett olajkép jegye: Joh. Rombauer pinxit 1838. Ez utóbbi kép után készült a rézbádoglemezre olajban festett ovális alakú tenyérnyi kép, amelyet Eperjesen Holénia József őriz. A Steinhübel-család tagjai közül Rombauer még többeket festett le, ez arcképekből azonban csak kettőnek a hollétéről szerezhettem tudomást. Ez a Kassán nyert értesítések szerint, az ottani Steinhübel nagyapját, néhai Steinhübel Sámuelt és nejét ábrázolja, a ki széles összeköttetésekkel bíró, gazdag kereskedő volt, aminek megfelelően Rombauer is arcképének hátteréül tengert festett, hullámain hatalmas gályával. Ez a festmény párjával, a Steinhübel Sámuelnél ábrázoló arcképpel most állítólag Dzurányi Béláné szül. Steinhauz Margit birtokában van, aki Nagy-Szuhán, Rimaszombat mellett Gömörmegyében lakik. Néhai Steinhübel Lajos számára festette Rombauer azt az ideális női arcképtanulmányt, amelyre Iglón bukkantam. Ennek tulajdonosa Haltenberger Rudolf ottani szövőgyáros felesége. A tanulmány bájos, szabályos arcú, bodros feketefürtű fiatul nőt ábrázol, erősen kivágott, csak vallain fodros, sima fehér selyemderékban, bíborpárnán ülve, amint két kezével u vallain átvetett aranyláncot fogja s nyilván kedvese medaillonba foglalt arcképében gyönyörködik, amely ezen csüng s amelyet jobbjában tart. A vászonra festelt olajkép jegye : J. R. pxt. nagysága: 24—29 cm. s tulajdonosa szerint a múlt század 30-as éveiben egy acélmetszet után készüli, amely Steinhübel Lajosnak nagyon megtetszett, miért is Rombauer meglepetésül lefestette számára.

Eperjesen özv. Korcsekné Vandrák Etel úrnő birtokában három Rombauer-kép van. Az egyik Kéler Istvánt, Kéler Béla zeneszerző apját ábrázolja mellképben háromnegyed profilban, zsinóros, barna kabátban, magas, nyakhoz simulú gallérral, fehér nyakkendővel. A magas homloka, kicsiny bajuszú, kekszeim! arc jellemzése élénk, kifejezése rendkívül beszédes. A vászonra festett olajkép nagysága 28 — 34 cm. Jegye : J. Rombauer pinxt. Anno 1828. -- Ugyanezzel a jegygyel bír Kéler Istvánné arcképe, mely az előbbivel azonos nagyságban, mellképben, szemtől szembe, kék empir-ruhás középkorú barna asszonyt ábrázol csipkés főkötőben, szellemes kifejezesű arccal, okos nézésú szemmel, nyakán sodrott művű aranylánccal. Özv. Korcsekné harmadik képe Greguss Andrást, Greguss Ágost apját ábrázolja, aki az eperjesi kollégium tanára volt. A 12—10 cm.-nyi deszkára húzott olajfestésű vászonképen telt arcú, eleven kifejezésű barna urat látunk szemtől szembe, borzas hajjal, fekete kábáiban. Jegye nincs, de egész mivoltával Rombauerre vall. Özv. Korcsekné Vandrák Andrást ábrázoló miniatűr-képe Mádon, állítólag szintén Rombauertől való. Dessewffy Lajos birtokában, a följebb említeti két nem egészen hiteles miniatűr-képen kívül, három kétségtelenül hiteles Rom-bauer-kép van. Ezek közül kettő Ganzaugh József eperjesi ügyvédet és kollégiumi felügyelőt ábrázolja vonásról-vonásra egyformán; de úgy az eredeti, mint az övön alul pár ujjnyival rövidebben ábrázolt másolat is Rombauer keze alól került ki. A természetes nagyságban ábrázolt férfi-mellkép feketezsínóros attilában, aranycsattos. prémes mentében, jobb hóna alatt kucsmával, ezüst- és aranyfonalakból sodrott övvel, őszhajú, kissé elhízott állú, kicsi fekete bajuszú embert tár elénk, ki önelégülten néz maga elé fekete szemével. A vászonra festett olajkép jegye: J. Rombauer pin. Anno 1836, mérete, mint másolatáé s ez utóbbi párjáé is 58—74 cm. A Ganzaugh Józsefnét ábrázoló festmény csipkefőkötős, mélán mosolygó éltesebb asszonyt mutat, közepén elválasztott és lesimított fekete hajjal, vállán fodros, kivágott fekete selyemruhában, nyakán kétsoros gyöngyfűzérrel. Jegye nincs, aminthogy mai tulajdonosának értesílése és stilusa alapján tarthatjuk csakRombauer művének azt a két képet is, amelyet az eperjesi ág. év. kollégium dísztermében őriz s amelyek egyike ismét Ganzaugh József felügyelót ábrázolja s az előbbi két arcképpel azonos ruhában, csakhogy térdképben ; a másik kép itt Csupka András profeszort ábrázolja fekete díszmagyarban.

Ismét kétségtelenül hiteles arckép birtokában van dr. Csatáry Gusztáv. Ez Lillia Boldizsárt, egy múlt század elején élt gazdag eperjesi kereskedőt ábrázolja, kissé fakó színezéssel s élettelenül merev arccal, térdképben íróasztala mellett állva, amint levelet olvas. A vászonra festett olajkép halotti maszk alapján, a rajta ábrázolt kereskedő halála után készült. Jegye: J. Rombauer pxit 1839. Mérete: 76—130 cm. Ifj. Draskóczy Lajosné tulajdonában Eperjesen egy Ámorkép van, amelyet Rombauer-nek tulajdonítanak. Rombauer egy másik mithoszi tárgyú képéről is tud az eperjesi hagyomány; ez Venust ábrázolta s egy Rombauer lány révén Grexa kereskedő birtokába jutott, aki a festő unokahugát feleségül vette. Grexa már régen meghalt, egyetlen leánya Debrecenbe, Prunyi kereskedőhöz ment férjhez, akinek vagy utódainak a birtokában a kép talán még ma is lappang.

Rombauernek Eperjesen maradt s még föl nem sorolt művei mind arcképek s a mester java alkotásai közül valók. Noszticziusné Tóth Valéria úrnő (Magyar-utca 31), aki Munkácsy Mihály unoka-húga, édesapjának, Tóth Ferencnek 1844-ben készült mellképét bírja Rombauertől. A mester jegye nincs ugyan rajta, de tulajdonosának közvetett adatain kívül a kép stílusa is reá vall. A vászonra festeti 30 — 34 cm. nagyságú olajkép élte javakorában levő, dús feketehajú, magyaros arcú, erélyes tekintetű férfit ábrázol, bajuszosan s kicsiny oldalszakállal ; a magas s elől nyitott gallért fekete nyakkendő övezi ; ruhája feketezsinóros kabát. Eperjes szab. kir. városa is foglalkoztatta mesterünket. A városháza dísztermében őrzött arcképek közül, Podhorányi Bálint polgármester adatai szerint s a festmények stílusa után ítélve, I. Ferenc és V. Ferdinánd királyok képmását, nyilván metszet után, Rombauer festette. A jeltelen képek közül I. Ferenc vászonra festett olajképe 156 cm. magas, 110 cm. széles s vörös huszártábornoki ruhában, térdképben ábrázolja a királyt, amint jobb kezét asztalra, bal kezel csípőjére támasztja ; a jobb felől álló zöldeskék szövetű faragott trónuson kalpag hever, a hasonló szinű lepellel takart asztalon a magyar szent korona látható, a háttér közömbös barna-szinű sima kárpit. Az V. Ferdinándot ábrázoló festmény az előbbivel azonos nagyságú s a szent István-rend nagy ornátusában ábrázolja a királyi, aranynyal hímzett barna köntösben, amelyre zöldes alapon aranybrokát-mustrás hímzésű, hermelinnel szegélyezett palásl borul ; jogaras balját az asztalon nyugtatja, amelyen kalpag és a szent korona látható, bal felől az előbbi képéhez hasonló trónus áll. E képmás arckifejezése élénk s még közvetlenebb hatású azon az 58—74 cm. nagyságú fejstudiumon, amelyet a mester e művéhez festett s amely még szülei révén Podhorányi Bálint eperjesi polgármester birtokába került, akinek egy 1829 körül készült finom pasztellképe is van, amely, az esetben, ha Rombauer hasonló technikájú s nevével jelzett műveire sikerül ráakadnunk, alighanem szintén az ő keze munkájának bizonyul. A pasztellkép Podhorányi Károlyt s nejét s Turchányi Rozinát ábrázolja, kis fiával, magyar díszben, szinte kínosan aprólékos részletezéssel és finom kezeléssel.

Rombauerre vonatkozó személyi adatokra csak kis mértékben sikerült szert tennem. Aki a mestert még személyesen ismerte, ilyen ember Eperjesen már alig él Hegedűs Ferencen kívül, aki szobafestő és az év. templom egyházfia s 10 éves korában Rombuuer festékdörzsölő legénye volt. E szemtanú adatai szerint, mesterünk alacsony termetű, borotvált képű, vöröses arcszinű s kissé kövér ember volt, aki mindenkivel szemben rendkívül udvariasan viselkedett s jómódban és finom kedvteléseknek élt. Feleségével, akit Szent-Pcter-várból hozott Eperjesre, mindig franciául beszélt s igen gyöngéden bánt, aminthogy erre az asszony sírkövének a felirata is vall, amelyet a széthányt sírról nemrégiben eltávolítottak s az evangélikusok temetőjének a szélén, az első parcellán bal felől állítottak föl. A német sírfelirat a következő : Liebe verwandelte Dir die Fremde zur Heimat. Du schiedest. Ach ! und zur Fremde für uns hat sieh die Heimat geschaltet. — Amalie Rombauer geborne Baumann zu St. Petersburg geb. l 794. d. 25 oct., zu Eperjes gestor. 1842. cl. 30. dec.

A sírfelirat értelme magyarán az. hogy a szerelem tette az asszony hazájává az idegen országot s hogy meghalt, férjére nézve a haza is szám-kivetéssé vált. Még keservesebb a feljajdulás Rombauer lányának a sírföliratán, amely az előbbi mellett fölállított sírkövön olvasható : Jungfrau Mathilde Regina Romhauer, ihres Vaters einziges Kind und letzte Hoffnung auf Erden, geb. den l0. März 1829. Gest. d. 19. Febr. 1848.

Tizenkilenc éves korában halotti levele szerint, anyjához hasonlóan, tüdővészben elhunyt, egyetlen gyermekének halálát mesterünk nem sokáig élte túl. Amidőn Eperjes a branyiszkói diadal nyomában örömmámorban úszott, halt meg hirtelen s úgy látszik, egészen elhagyatva, mert egyetlen unokaöccse Rombauer Gusztáv, 1848-ban Pestre költözött, hol Romlakyra magyarosította nevét. Rombauer János hagyatékát dobra verték. XVIII. századbeli francia metszetei gyűjteményét a Csatáry-család szerezte meg s most dr. Csatáry Gusztáv bírja. A mester sírja jeltelen maradt, halálát csak az evangélikus egyház anyakönyvében levő magyar nyelvű följegyzés örökíti meg, amelyet ifj. Dras-kóczy Lajos lelkész szívességéből közölhetek :

1849 febr. 12 elhalt. 1849 febr. 14 eltemet-tetett Rombauer János festész, az orosz császári művészeti akadémiának, Szent-Péterváron, tagja; Lőcsei születésű, 67 éves. Elhalt: gutaütésben.

Végezetül e lapok szíves olvasóihoz és munkatársaihoz fordulunk azzal a kéréssel, hogy ha az itt mondottak fonalán Rombauerről valami tudomásukra jön, azt a "Művészet" szerkesztőségével közölni kegyesek legyenek.

Rombauer rokonsága többfelé szóródott széjjel, a fejtegetéseim folyamán érintett helyeken kívül. Egyik-másik rokona talán őriz följegyzéseket vagy másnemű adatokat, amelyek ifjúságára vonatkoznak. Újabban Oroszországban is sűrűn fordulnak meg történelmi kutatóink s másnemű íróink, akik Rombauer ott viselt szerepét tisztázhatnák s azt, hogy ha e nagy mesterünkhöz képest, kisebb jelentőségű is, Zichy Mihályhoz hasonlóan, udvari festő volt-e a cárok székhelyén ? A föntebbiekben ismertetett kutatásaim hírére Eperjesen újból föltámadt az érdeklődés a már-már szinte elfeledett Rombauer iránt. Az eperjesi "Széchenyi-kör" e nyár folyamán rendezendő művészeti kiállításán külön csoportban Rombauer műveit is be fogja mutatni. Kívánatos volna, ha a kiállítás e részének anyagát minden külön felszólítás nélkül azok is gyarapítanák, akik eddig ismeretlen Rombauer-képek birtokában vannak.

Az eddig ismert művei alapján is érdeklődésünkre méltó mestert valójában csak akkor tudjuk majd érdeme szerint méltatni. De már most is valószínű, hogy Kupeczky és Mányoky óta nem Barabás Miklós volt az első jelentősebb festőnk s hogy nem régi mestereinken múlik, a miért őket nem ismerjük, hanem kutatásunk lanyhaságán.

-81. DIVALD KORNÉL

 

 

MŰVÉSZETI IRODALOM

MŰVÉSZET ÉS ERKÖLCS, írta Jászi Oszkár. A Magyar Tudományos Akadémia által a Gorove-díjjal jutalmazott pályamunka. Budapest, 1904. Politzer Zsigmond és lia kiadása. (Társadalomtudományi Könyvtár, V. kötet.) 379 1. — Ez a könyv egyike a legjobbaknak azok közt, amelyeket nálunk művészetről írtak. Világos, beható, meggyőző s távol áll minden esztétikai előítélettől. A kérdés, amelyet tárgyal, magában véve is nagy-érdekű, hisz jóformán napirenden van a művészetek és az erkölcs egymással való szembeállítása, a szomszéd Németországban pedig napjainkban valóságos művészeti rendőrszervezetek fejlődtek ki, amelyek önkényesen megállapított "erkölcsi" dogmák értelmében állottak a képrombolás szolgálatába. Nem kell azonban hinnünk, hogy a szerző ebben a felette tartalmas könyvben esak éppen a művészet és az erkölcs kölcsönhatásáról szól. Ellenkezőleg: művének első harmada az erkölcs fejlődéstörténetével, lényegével és társadalmi szerepével foglalkozik, második harmadában a művészet fejlődésével, lényegével és társadalmi szerepével s csak a harmadik harmadban tér át a címben irt tárgy fejtegetésére. Ezekre a kitérésekre, amelyek csak növelik a mű becsét, nálunk a szerző állásfoglalásánál fogva is szükség volt. Jászi világfelfogása a történelmi materializmusé. Ebből az új és termékeny látószögből nézi mindazt, amit az erkölcs és a művészet körébe tartozónak szoktunk tekinteni. A történelmi materializmus azonban még csak szállóige a magyar-olvasók legtöbbjének körében: lényegével kevesen ismerősök. Szükség volt tehát arra, hogy a szerző valóságos expozét adjon róla, hisz később következő tételeit belőle vezeti le. így kapja meg az olvasó ebben a kötetben a címben írt tárgy fejtegetésén kívül a történelmi materializmus erkölcs-magyarázatát és esztétikáját is.

Ennek a szellemnek értelmében taglalja először az erkölcs lényegét s megállapítja, hogy az erkölcs egyértelmű a társadalomra hasznossal. Az erkölcs a társadalom bizonyos állapotában reá nézve vitális fontossággal bíró azon eljárási módok szabályzata, melyek megfelelő végrehajtására a társadalomban általános készség még hiányzik. A művészet szintén egy organikus szükséglet kielégítése s mint ilyen, a lét feltételeivel közvetlen összeköttetésben van. A primitiv népek művészete úrról győz meg, hogy a fejlődés akkori fokán elért minden testi és lelki képesség művészetükben kifejtésre talált. Szép a régen megszokott, melyhez közvetlenül vagy közvetve örvendetes asszociációk tapadnak. A szépítéletekben mindaz, ami az esztétikai tevékenységtől független és amin a külvilág jelenségeinek szépekbe és csúnyákba való elkülönítése alapszik: végeredményében a faj életében hasznos és káros dolgok által felkeltett ősi öntudatos és öntudatlan idegfoiyamatokra vezethető vissza. Szépeknek azokat az idegfolyamatokat nevezzük, amelyek a vegetatív életműködésekre erősítőleg és éltetőleg hatnak. Az esztétikai örömöknek a civilizált emberre gyakorolt rendkívüli hatalma az esztétikai örömöknek úgy mennyiségileg, mint minőségileg, úgy szövevényességben, mint változatosságban az élet által nyujtottakat messze felülmúló tömegében áll. A művészet az az erő, amely az élet szükségszerűségeitől nagyobb szabadságban és az élet viszonylataitól függetlenül gyönyörérzeteket nyújt, azokat "eszközeivel öntudatosan fölhalmozza, kombinálja, jelentékenyen növelve így az emberi boldogság tömegét.

Ime, Jászi meghatározásai, amelyeknek részletes bizonyítása után áttér a művészet és erkölcs egymáshoz való viszonyára. A problémát a tényleges viszony, a fejlődési irányzat és végül a művészeti politika szempontjából vizsgálja. Bizonyítja a művészet és az erkölcs közt való összhangot. A művészet, mint összes testi és lelki tehetségeink csapadéka, azokkal nagy és állandó ellentétben nem állhat, legkevésbbé az erkölcscsel, mely életünk egyik leghatalmasabb irányzatát adja meg. A művészet valamely kor erkölcstelenségének sohasem oka, hanem csak okozata. Gyönyörködtető természete egyúttal legfontosabb erkölcsi hatása, ezzel szolgáltatja a legjelentékenyebb hasznot a társadalomnak. Az emberi társadalomra nem közömbös,hogy az emberek miben találják gyönyörűségüket; olyan embereket nevelni, kiknek hedonikája összeesik az egyénileg és fajilag hasznossal: ez minden maradandó haladás alapja. Az esztétikai műveltségben olyan erőt lát a szerző, amely a létért való küzdelem

hevessége ellen dolgozik, az életet befelé tereli s annak a rendelkezésre álló anyagi eszközök igen szerény foka mellett is, a szélesség és az intenzitás oly mérvét adhatja meg, mely királyok és milliomosok előtt ismeretlen. A művészet az az erő, mely a szolidaritás érzését a társadalmi osztályok közt fentartja. Kérdés most már, van-e valamely fejlődési irányzat a művészet és az erkölcs közti viszonyban? A szerző bőven megokolt válasza ez: A művészet erkölcsi tartalmát illetőleg lépést tart az erkölcsi eszmék evolúciójával, amelyeknek hű tükörképét mutatja. Ami a politikát illeti, a szerző a művészeti szabadságot a művészeti fejlődés conditio sine qua non-jának tekinti. A művészet színvonala nem rendőri beavatkozással, hanem csak a művészetet élvező emberek szellemi és erkölcsi színvonalának fejlesztése által emelhető. A tökéletesen kifejlett ember élvezeti köre épp úgy az esztétikai ideál legmagasabb foka, mint erkölcsi élete a moralitás legfejlettebb nyilvánulása. Legmagasabb rendű az a művészeti hatás, mely a lehető legmagasabb esztétikai élvezetet a lehető legtöbb emberben képes felkelteni. Ez a két hatás természetesen korunkban még nem jár együtt. Végső következtetése a könyvnek: az a művészet, amely a korának igazi színvonalán álló művész leikéből szinte öntudatlan erővel tör kifejezésre, nem lehet ellentétben a társadalom egyetlen nagy és igaz törekvésével, tehát erkölcsével sem.

Száraz kivonatát adtuk azoknak a súlyos tételeknek, amelyeket a szerző, a tények gazdag sorára hivatkozva, e könyvbe tömörített. Az esztétika dogmatikusainak nem lesz kedves e mű, de aligha lesznek képesek fontos tételeit megcáfolni. A magyar közönség pedig élvezetes előadásban kap itt egy már irányánál fogva is nálunk merőn új könyvet, amelynek becsét növeli az is, hogy olvasóink itt jóformán először ismerkednek meg a modern művészettudomány legfrissebb eredményeivel. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a szerző nem csak tudós-társai számára irta ezt a könyvet: jól megérti, sőt könnyed előadásánál fogva élvezni fogja a laikus is. Ami szempontunkból rendkívül örülünk a mű ezen erényének is, inert az olvasni vágyó közönségnek művészettudományi szerény irodalmukból ezen kívül alig néhány könyvet ajánlhatunk azzal a biztos tudattal, hogy nemcsak tanul belőle, de meg is szereti.

 

MICHELANGELO írta Meiler Simon. 17 melléklettel és 83 szövegbe nyomot képpel. Budapest, Lampel Róbert (Wodianer F. és fiai) cs. és kir. udvari könyvkereskedés kiadása. Művészeti Könyvtár, szerkeszti dr. K. Lippich Elek. 151 1. — Michelangelot rendkívül nehéz beleilleszteni egy egyetemes műtörténet keretébe. Mert bár kétségtelen, hogy ő is renaissance-ember s bár művészetének gyökerei Donatelloéba is mélyednek és ma már nem tagadható, hogy a barok építészet és szobrászat Michelangeld nélkül el sem képzelhető: mégis oly önálló, annyira a maga lábán álló, egészen különleges életet élő genius, hogy környezete nyüzsgő művészi életéből bátran kiragadható s magában tárgyalható, mint ahogy Meiler teszi ebben a monográfiában. Ha a művészek művészének munkáit végigtekintjük, az a benyomásunk kél, hogy Michelangelo így alkotott, így formált volna akkor is, ha Olaszország kultúrájából kiragadva, egy elhagyatott márványbányába zárják. Alakja és jelleme nem tipikus, nem jellemzi korát; kortársaitól is teljesen független s legfeljebb II. Gyula hatott rá, de ez is csak terveinek gigászi méreteivel, szertelenségével. Ilyen egészen egyéninek, egészen különállónak érezhették őt a vele egykorú művészek is. Az ő szellemébe nem egy festő igyekezett belekóstolni: az erősebbek, mint Rafael, riadtan hagyták abba a vállalkozást és menekültek a nem nekik való izzó légkörből; a gyengébbek tehetetlenül hullottak e művészet zsarátnokába s belepusztultak. Michelangelo, anélkül, hogy ügyet vetett volna rá, fenekestül fölforgatta kora ízlését, stílusát, művészetét. Kitörő vulkán, amely mindent eltemet s az erupció után a vándor nem ösmeri fel többé a régi tájat, mert újat, mást, csodásb alakzatul talál helyette, amelynek minden porcikáján meglátszik, hogy a vulkán szertelen lávatömege teremtette.

Ezt a csodálatos embert rajzolja e könyvben Meiler Simon akkora szeretettel, hogy szívesen elhallgatja e különleges jellem árnyoldalait is. Mi csak a csodás kolosz-szust látjuk, de örvendünk, hogy csak ezt láthatjuk, mert mégis csak ez a fő.

Mindjárt ide jegyezzük, hogy Meiler jellemzetesen, tömören, találóan ír, ami nem könyű feladat ott, ahol szobrokról és képekről, tehát első sorban a szemlélet közvetlenségére alapított művekről van szó. Stilusa élvezetes és a döntő helyeken megvan benne a páthosz ereje is. Munkája egyben lelkiismeretes is: óvatosan tart szemlét a Michelangelo nevére keresztelt műveken s még oly tekintélyekkel szemben is, mint Bode megtartja egészséges szkepsisét, amidőn nem egészen autentikus munkákról esik szó (ez esetben például a berlini Giovanninóról). Műve lezárt s kerek életrajz: mihelyst Michelangelo lehunyja szemét, vége szakad a monográfiának is, úgy hogy ezúttal csakugyan alaposan összeállított és egyben kellemes olvasmányt nyújtó könyvet kap a magyar olvasó.

 

MODERN FESTŐK. Magyar és idegen művészek alkotásai az eredeti színekben és magyarázó szöveggel. Szerkeszti dr. Térey Gábor, az országos képtár igazgató-őre. Budapest, 1904. Franklin-Társulat. I. és II. füzet, 12 szövegoldal és 12 képtábla. — Két első füzete fekszik előttünk egy vállalatnak, a melyet a lipcsei E. A. Seemann cég indított meg s a melynek magyarországi kiadását a Franklin-Társulat vállalta. Ránk nézve ez azért is érdekes, mert ily módon egy magyar reprodukáló-intézetnek több munkája belejut egy nemzetközi publikációba, így a második füzetben foglalt Szinyei-kép hazai háromszínnyomás s bár ennek előállítása még meglehetősen új nálunk : ez a lap derekasan megállja a helyét a többi mellett. Különben az egész mű kiállítása gazdag és ízléses.

A két első füzet Munkácsy, Ménard, Segantini, Verhas, Répin, Zorn, Szinyei Merse, Veth, Larsson, Zuloaga, Manet és Paulsen egy-egy festményét reprodukálja színesen, az ú. n. háromszínnyomás technikájával. Nemzetközi társaság, a melyben igen kiváló, sőt nagy nevekkel is találkozunk. A reprodukciók a modern technika minden kiválóságát mutatják, a nyomás is gondos. E tizenkét lap sorozatában különösen Ménard műve mutatkozott alkalmasnak az ilyfajta sokszorosításra, mert technikája simább, folyamatosabb a többinél. Színjellemzés dolgában talán Zorn friss és szélesen odafestett képe a legtalálóbb. A vastagabb festésű művek természetszerűen nem közelíthetők meg az anilin-festékkel annyira, mint a simábbak. Az előttünk fekvő publikáció azonban mindenképen a modern sokszorosítás magaslatán áll.

A kiadvány programmja egész sor festőre terjeszkedik ki. A legnagyobbak közül szerepelni fognak Goya, Con-stablc, Menzel, Claude Monet s mások. Magyar mesterek közül Munkácsy, Olgyai Viktor, Ferenczy, Deák-Ebner, László, Katona, Szinyei Merse. Havonkint egy-egy füzet jelenik meg 6-6 képpel, egy évfolyam egy kötetet ad 72 képpel. A magyarázó szöveg többnyire az illető művész egy-egy honfitársa tollából került ki.

Egészben véve nagydíszű s az eddigi füzetek nyomán ítélve, egyúttal értékes művészeti vállalat a "Modern Festők."

 

VÖRÖSMARTY-ALBUM. A költő válogatott költeményei. Csongor és Tünde. Szerkesztette Lándor Tivadar. Húsz színes műmelléklettel és számos szövegképpel. A Pesti Napló előfizetői számára készült kiadás. 119 1. — Ez a díszmű minket művészi illusztrációinál fogva érdekel. Vörösmarty jól összeválogatott költeményeit művészi rajzokkal ékesíteni: ez volt a feladat, a mely a közreműködésre felkért magyar festőknek jutott. Egy pillantás az album képeire meggyőz minket arról, hogy a művészek igen sokféleképen fogták fel a nekik kijutott munkát. Találunk itt néhány oly képet, amelyek újra elmondják vonallal, színnel azt, amit a költő szókkal mondott. Más műdarabok nem követik Vörösmarty! betű szerint, hanem abból a hangulatból formálódtak, amelyeket egy-egy ily költemény a művészben keltett. Ismét mások teljesen szabad, szép és gazdag művészi jegyzetek. Gerő Ödön, aki az album egyik cikkét írta, behatóan magyarázza az illusztrálok e felfogásbeli különbségeit s az olvasónak figyelmébe ajánljuk ezeket a sorokat, amidőn az album gazdag képdíszén szemlét tart.

Barabás Miklósnak egy régi akvareljében kapjuk Vörösmarty arcképet. Ennek háromszínnyomása, amely a Franklin-Társulatnál készült, hű reprodukcióját adja az eredetinek A többi kép Honti Nándor, Zichy Mihály, R. Hirsch Nelli, Székely Bertalan, Fényes Adolf, Bihari Sándor, Ferenczy Károly, Madarász Viktor, Magyar-Mannheimer Gusztáv, Nagy Sándor, Hegedűs László, Kéméndy Jenő, Linek Lajos, Kernstok Károly, Krenner (Tardos) Viktor keze alól került ki. Látnivaló, hogy az album jó félszázadra terjedő magyar festőnemzedék munkáiból ad új mutatványokat, szinte végigsétálhaljuk e képek nyomán az utolsó ötven év magyar műtörténelél el egész a legifjabb nemzedékig. Ez a körülmény érdekes világot vei arra is, hogy egy-egy decenniumban miképen fogták fel festőink ugyanazt a költőt. Már maga ez a körülmény is kiválóan érdekessé teszi a szép albumművet. Helytelen volna ily nagy időbeli távolságokból eredő műveket egyazon mértékkel mérni, de most is tapasztaljuk, hogy azok a művészek, akik grafikusan fogták fel feladatukat, a reprodukciónál is jobban jártak, ami természetes. Meglepő tanulságokhoz jutunk, ha ezeket a képeket összehasonlítjuk a legrégibb Vörösmarty-illusztráeiókkal. amelyekből az album szintén közöl néhány mutatványt. Akkor látjuk csak igazán, minő óriási elváltozás állott be nálunk az illusztrálás művészetében. Újabb becses és minket közelről érdeklő szempont, amelyet szintén ennek az albumnak köszönünk.

 

MEDAILLEN DER ITALIENISCHEN RENAISSANCE, írta Fabriczy Kornél. 181 képpel. Második ezer. Lipcse, é. n., kiadja Hermann Seemann Nachfolger. (Monographien des Kunstgewerbes, IX.) 108 1. — Az idegenbe szakadt kitűnő magyar műtörténetíró e legújabb művét igaz élvezettel olvastuk. Hisz kutatásainak egyik legkedvesebb tárgyáról, az olasz emlékéremről szól e lapokon. Gondos tudományos egybevetéseit, beható, olykor meglepő stiluskritikáját szép előadással fűszerzi, úgy, hogy az is szívesen olvashatja e kötetet, aki különben ellenszenvvel viseltetik a szigorúan tudományos szakszerű könyvekkel szemben. Rövid bevezetés után azonnal a quattrocento termékeny műhelyeibe vezet minket s megismertet minket az emlékérem páratlan mesterével, Vittor Pisanoval. "Ez a mester — írja -- mindig ért hozzá, hogy a személyiség jellemét megható közvetlenséggel ragadja meg. Ez arcképek hívek és életteljesek, de egyben megnemesbülnek a stilizálás által, amely csak a lényegest hangsúlyozza." "Csaknem még jelesebb az érmek hátlapjainak formálása. Csodálatos intuíciója minden előkép nélkül is röglön meglalálja azl, ami leginkább való az emlékéremre". Pisanello műveivel megnyílik a quattrocento-érmek hosszú sora. Új művészetét széjjelviszi egész Olaszországban, Veronától Nápolyig. Fabriczy velős jellemzéssel adja elő a quattrocento nagy éremművészetét vázlatosan szól a kitűnő mesterekről, városok, vidékek szerint. A legbővebb fejezet Firenzének jut. Nagyon áttekinthető csoportokba állítja össze itt a nagyszámú, jelzés híjján levő emlékérmeket. "A firenzei emlékérmek nagy sora közös vonást mutat: a természet szigorú és mély megragadását és az arcképek életteljes alakítását. Monumentális hangsúly jut a lényegesre, minden egyéb mellékes elem ennek alája rendelődik". A szerző finom észrevételekkel fűszerzett kalauzolása mellett betekinlésl kapunk a római érmelésbe, a Cinquecento vert emlékérmeinek fejlődésébe, egészen a XVI. század végéig. Jeles, jól olvasható könyv, amelynek képei is kifogástalanok és kiválóan jellemzők.

 

ÁLTALÁNOS MŰVÉSZETI CIKKEK

Beszélgetés a művészeiről, írta K. Lippich Elek. Egyetértés, jan. 17.
Babylonia és Assyria. (3. A művészet). Irta Mahler Ede. Budapesti Szemle, 320. sz.
Ruskin élete és lanítása. írla Június. Budapesti Hírlap, január 23.
Czobor Béla életrajzát közöllek a napilapok január 24-iki számai.
Egy művészeti író pszihologiája. II. írta Vernon Lee. Huszadik Század, V. 2.
Ruskin élete és tanílása. Irta Geöcze Sarolta Ismerteti J. O. Ugyanott.
Ruskin nálunk. Irta Dömötör István. Magyar Iparművészet, VII. 1.
Egy könyvről, mely művészet. Irta dr. Lázár Béla, U .o.
Művészet és civilizáció. Irta ifj. Lónyay Sándorné. Az Újság, febr. 14.
Művészei és erkölcs (Jászi Oszkár ily című könyvének ismertetése), írta Somló Bódog. Budapesti Napló, febr. 15.
Népművészet, írta Alfa. Budapesti Hírlap, febr. 20.
A M. Képzőművészeti Társulat műveket befogadó bizottságának reformtervezete. Irta Bacsa András. Budapest, 1904 Müller Károly könyvnyomdája. (Röpirat).
Ungarische Meister in München. Irta Gustav Wallberg. Pesler Lloyd, márc. 10.
Ókori zsidó emlékek Magyarországon, írta Krausz Sámuel dr. Budapesti Hirlap, márc. 10.
A magyar művészei. Budapesli Hirlap, márc. 15.
A szegedi képzőművészeti egyesület kiállítása, írla Yartin. Az Újság, márc 20.
A Képzőművészeti Társulat tavaszi műtárlatát ismertetlék: Alkotmány ápr. 2., Budapesti Hirlap, Egyetértés, Független Magyarország, Neues Pesler Journal, Pester Lloyd, Pesli Napló, Az Újság márc. 30-iki, Új Idők ápr. 3-iki számai
Tavaszi tárlat (Szegeden), írta k. j. Szegedi Híradó, márc. 20.

FESTÉSZET

Az arckép, írta Md. Budapesti Hirlap, jan. 17.
Bihari Sándor, írta dr. Nyári Sándor. Művészeti Krónika I. 1.
Magamról, írta Bihari Sándor. Ugyanott.
Tornai Gyula különkiállítását ismertették a napilapok jan. 23-iki számai.
A Nemzeti Szalon művészettörténeti (angol és barbizoni mesterek) kiállításai ismertették a napilapok jan. 24-iki, a Pesler Lloyd jan. 31-iki, az Új Idők jan. 31-iki számai.
Az angol portrait. Irta dr. Lázár Béla. Budapesti Napló, jan. 27.
A soroksári templom falképei (Tury Gyula művei), írta — x. Magyar Szemle, jan. 31.
Déry Béla. Irta dr. Rottenbiller Ödön. Ország Világ, febr. 14.
A bécsi szecesszió-kiállítás. Irta Farkas Emil. Pesti Hirlap, febr. 21.
Falus Elek. IrtaÁmon Ottó. Orosházi Közlöny, febr. 21.
Vaszary János. Irta Lyka Károly. Művészeti Krónika I. 2.
Jantyik Mátyás képei. Vasárnapi Újság, feb. 28.
Jantyik Mátyás hátrahagyott műveinek kiállításai isrnerlették a napilapok febr. 23-iki számai.
A szín problémája a festészetben. Irta dr. Némcthy Gyula. Tiszántúl (Nagyvárad), febr. 17—10.
Modern magyar Festők (Ferenczy Károly, Fényes Adolf, Glatz Oszkár, Grünwald Béla, Kann Gyula, Kernstok Károly, Magyar-Mannheimer Guszláv, báró Mednyánszky László, Olgyay Ferenc, Vaszary János). Irta Gerő. Művészeti Krónika, I 3.
László Fülöpnél, írta K- s. A Hét, márc. 20. Józsa Károly képeinek müncheni külön-kiállítását ismertette a Frankfurter Zeitung, márc. 10. sz.
Brassói művészifjak, írta Ámon Ottó. Brassói Hírlap,
márc. 3., 5.
A szegedi árvíz-képről (Vágó Pál műve) . írta Gozsdu Elek. Vasárnapi Újság, márc. 20.

SZOBRÁSZAT

Kunstausstellungen (Kalmár Elza szobrairól). Irta L. H—i. Fremdenblatt (Bécs), febr. 17.
A nagy római dijak. A Képzőművészeti Tanács ítélete. (Ligeti Miklós és Damkó József műveiről). Magyar Nemzet, márc. 26.
A kassai honvéd-emlék. A szoborpályázat eredménye. Budapesti Hírlap, márc. 29.
Egy zsűrizés és reliefje. Levél Stróbl mesterhez (Ligeti Miklós műveiről.) írta dr. Lázár Béla. Magyar Nemzet, márc. 29.
A (kassai) honvéd szobor-minták. Felsőmagyarország (Kassai, márc. 31.
Egy nyilt levél reliefje, írta Martos Ferenc. (Ligeti és Damkó műveiről.) Egyetértés, ápr. 1.

ÉPÍTÉSZET

Nemzeti színházaink. Irta Komor Marccl. Pesti Hírlap, jan. 17.
A kolozsvári sületlenség (a Nemzeti színház építése). Irta —gé. Pesti Napló, jan. 22.
Az új nemzeti színház (palotája). Pesti Napló, jan. 24. Fővárosunk néhány útvonaláról és középületéről, írta Keglevich István gróf. Az Újság, jan 28. (Ugyanaz német fordításban a Pestcr Lloyd, jan. 28. sz.).
Der Bau des Kolozsvárer' Nationaltheaters. Fester Lloyd, jan. 31.
A kolozsvári színházépítés ügye. Pesti Napló, jan. 31. Fellner és Helmer (a kolozsvári nemzeti színház építése), írta Vulpes. Az Újság, jan. 31.
Boglyakemence-alakú gabonások és egyéb építmények a Nagy-Alföldről, írta Bátky Zsigmond. A Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának Értesítője. Az Ethnographia melléklete IV. 10.
Az erkölcsi obligo (a kolozsvári nemzeti színház építése), írta —gé. Pesti Napló, fcbr. 2.
Tisza István, az imperator rex (a kolozsvári nemzeti színház építése), írta ml. Alkotmány, febr. 2.
Kellner es Helmer. A kolozsvári színház ügye. írták Vidor Emil és Vulpes. Az Újság, fcbr. 2.
A kolozsvári nemzeti színház. Vállalkozók Közi. N. 5. A kolozsvári Nemzeti színház és az Újság. Az Újság, fcbr. 3.
Rejtély a művészetben (a kolozsvári Nemzeti színház), írta —gé. Pesti Napló, i'ebr. 5.
Mit követel az élet biztossága a színházakban, írta dr. Zielinsky Szilárd mérnök. Az Újság, fcbr. 5.
A kolozsvári színházépítés. A Magyar Építőművészet Szövetségének memoranduma. Budapesti Hírlap, jan. 27. Magyar építőművészek és a színházépítés. Magyarország, febr. 9.
Sándy Gyula, írta Ezrey. Vállalkozók Lapja, felír. 10.
Bánffy a magyar építészetért. Pesti Hírlap, fehr. 28.
Magyar építőművészet (Lechncr Ödön mesteriskolájáról), írta Fittler Kamil. Budapesti Hírlap, febr. 28.
Első osztályú temetés (Lechner Ödön mesteriskolájáról), írta Ezrey. Vállalkozók Lapja, maré. 2.
A munkácsi templom. U. ott.
A magyar nemzeti színházak. U. ott.
Kassai építőmesterek, írta Kemény Lajos Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közleményei, XXXVIII. 11.
A mesteriskola (Lechner Ödön mesteriskolája). Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, márc. 9.
Az építészeti mesteriskola (Fittler Kamill jelentése, amelyet az Országos Képzőművészeti Tanács egyhangúlag magáévá tett). Magyar Építőművészek Szövetsége,
hivatalos lap, márc. H.
A kolozsvári színház. Vállalkozók Lapja, márc. 23.

IPARMŰVÉSZET

A karácsonyi (iparművészeti) kiállítás, írta Lyka Károly. Magyar Iparművészet, VII. 1.
A Nemzeti Szalon grafikai kiállítását ismertettek a napilapok febr. 28. a Pesti Napló, febr. 28. és márc. L, a hetilapok márc. L, az Új Idők márc. 13-iki számai.
A grafikai állami díjak, írta k. k. l Pesti Hírlap, márc. 15.

 

 

LEJÁRÓ PÁLYÁZATOK

1904 április 25-én lejár a Magyar Építőművészek Szövetségének két Wellisch Alfréd-féle pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" 1004. évf. 1-ső szám, 71-ik oldal.

J904 április 30-ikán délben lejár a földmívelésügyi miniszter által a vízaknai fürdő épületeinek terveire hirdetett pályázat. Kívántatik a melegfürdőház, gyógyterem, szállóépület és e három épületet összekötő fedett folyosó terve l : 200 mértékben Minden épületről 2—2 homlokzati, minden emeletsornak megfelelő alaprajz és annyi metszetrajz melléklendő, amennyi a terv megértéséhez szükséges. Első díj 2000 korona, második díj 1200 korona, harmadik díj 800 korona. A nem díjazott tervek közül 600 koronáért bármelyik megvehető. A pályaterveket a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet, a Magyar Építőművészek Szövetsége és az Országos lialneologiai Egyesület által kijelölendő l — l és a földmívelésügyi minisztérium, valamint a gazdasági műszaki hivatalból kiküldendő 4, összesen 7 tagból álló bizottság bírálja el. A pályatervek jeligés levéllel ellátva a földmivelésügyi minisztérium segédhivatali főigazgatójának (V., Nádorutca, minisztériumi palota, félemelet) nyújtandók be. Az építés összköltsége 510,000 koronánál nagyobb nem lehet és az a pályaterv, mely e feltételnek meg nem felel, pályadíjra igényt nem tarthat. A pályázatra vonatkozó részletes feltételek a földmívelésügyi minisztérium gazdasági műszaki hivatalában (V., Vécsei-utca 3. szám) 2 kor. lefizetése ellenében átvehetők.

1904 május 5-ikén délben lejár a Magyar Iparművészeti Társulatnak a Pesti Napló szerkesztősége megkeresésére hirdetett következő pályázata: Terveztessék "A Magyar Festőművészet Albuma" című díszműnek bekötési táblája. A bekötési táblának rajza 23 cm. széles és 31 centiméter magas legyen. Színét, anyagát, díszítésének módját a tervező tetszés szerint választhatja. Felírása, amelyet egészen ki kell írni, a következő: A Magyar Festőművészet Albuma. A Pesti Napló előfizetői részére készült kiadás. — A rajznak teljesen kidolgozottnak kell lennie, úgy, hogy közvetlenül sokszorosítható legyen. A pályázatot hirdető szerkesztőség különös súlyt helyez a tervnek eredeti és ötletes voltára. Utánzatok, sablonos munkák ennélfogva a pályadíjat nem kaphatják. A pályadíj 200 korona, amely a pályázat föltételeinek s a jogos művészi igényeknek megfelelő s a zsűri által legjobbnak ítélt műnek kiadatik. E mellett fentartja magának a Pesti Napló szerkesztősége a jogot, hogy a pályázó művek bármelyikét 60 koronáért megvásárolhatja. A pályázaton csak magyar állampolgár vehet részt. Pályázni lehet névvel vagy jeligés levéllel. A pályaműveket az Iparművészeti Társulat titkári hivatalába Budapest IX , Üllői-út 33--37.) kell küldeni. A pályázatot a M. Iparművészeti Társulat elnökségétől egybehívott öttagú bíráló-bizottság dönti el, amelynek egyik tagja a Pesti Napló szerkesztőségének kiküldötte.

1904 május 16-án este hat órakor lejár a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletnek pályázata a Kossuth Lajos szobrának a budapesti Országház-téren való művészi elhelyezésére. A terv csakis az Egyesületben kapható helyszínrajzon nyújtható be, esetleges egyéb rajzok készítése a tervezőkre bízatik. A pályatervet rövid magyarázó tervleírás kisérje. A fősúlyt a szobornak művészi elhelyezésére, az Országház-tér parkozásának művészi megoldására kell vetni. A pályázatban részt vehet az Egyesület minden tagja. I. díj: egyesületi ezüstérem és 250 kor., II. díj: 150 korona. A terveket jeligével-és jeligés levéllel ellátva az egyesületi irodában kell beadni. A terveket a szakosztályok az egyesületi kis pályázatok módja szerint fogják megbírálni: t. i. a választott előadó ismertető előadása után, a szakosztályok jelenlevő tagjai szavazással döntik el a pályázat sorsát.

1904 május 18-án lejár a zilahi év. ref. egyház templom-tervpályázata. Kívántatik l : 100 léptekben annyi alap-, metszet- és homlokrajz, amennyi a tervezet teljes megértéséhez szükséges, továbbá kiviteli részletes, élő-méretes költségvetés és műleírás. Az építési költség 60.000 koronáig terjedhet. Első díj 500 kor., második díj 300 kor. Joga van az egyháznak bármelyik művet 200 kor.-ért megvásárolni. A pályázati részletes feltételek, a tervezési Programm és helyszínrajz 5 kor. előleges beküldése ellenében kaphatók Zilahon, Both István építő-bizottsági elnöknél.

1904 május 31-én lejár a modern báli meghívókat díszítő rajzokra hirdetett pályázat. Pályadíj 300 korona, a nyertes rajzon kívül az összes használható művek is megvásároltatnak a szerzőkkel külön kötendő egyezség alapján. A rajzok jeligés levéllel küldendők a pályázatot hirdető céghez: Kner Izidor könyvnyomdászhoz Gyomára (Békésmegye). Ugyanott levélbeli felszólításra minden szükséges felvilágosítás kapható.

1904 június 3-án lejár a Sáros- és Rudas-fürdők építési tervpályázata. Bővebbet 1. "Művészet" 1904-ik évf. 1-ső szám, 71-ik old.

1904 június 13-ikán lejár a Magyar Iparművészeti Társulatnak a kereskedelmi miniszter által rendelkezésére bocsátott alapból kiírt következő két pályázata: 1. Terveztessék egy, mintegy 40 iskolás gyermek számára szolgáló elemi iskolai tanteremnek teljes berendezése, mely a mostani dísztelen és rideg iskolatermekkel szemben jó ízlést, bizonyos csínt és lakályosságot tüntet fel. Az első nyertes 500, a második nyertes 300 és a harmadik nyertes 200 korona jutalmat kap. 2. Terveztessenek magyaros jellegű ízléses és ötletes gyermekjátékok, melyek a maguk egyszerűségében a gyermek kedély-világához közel állnak, tartósak és amelyeket hazai játékműhelyeink és gyáraink olcsón készíthetnek. Az első nyertes 200 s a második és harmadik nyertes 100 —100 korona díjat kap. A pályaműveket a társulat titkári hivatalába kell beküldeni. Budapest, Üllői-út 33.

1904 június 30-án délben lejár a magyarhoni ágostai hitvallású evangélikus egyetemes egyház tervpályázata. A budapesti Üllői-út és Szentkirályi-utca sarkán levő ingatlan üres udvari területének s az egyik homlokzatnak kiépítésére terveztessék a Szentkirályi-utcai homlokzaton egy 2-csetlcg 3-emeletes bérház, a telek udvari részében egy 120 személyre számított, ruhatárnak használható előtérrel ellátott nagyobb tanácskozási terem, karzattal és oly kiképzéssel, hogy istentiszteleti célokra is használható legyen. Ugyancsak az udvari területen helyezendő el négy kisebb tanácskozási terem és egy tűzbiztos levél- és könyvtári helyiség. Az üléstermekhez külön lépcső vezessen. Mérlépték l : 200. A tervekhez tájékoztató költségvetéscsatolandó. A terv, valamint a költségvetés oly módon készítendő, hogy az utcai és udvari traktus egymástól függetlenül, akár különböző időben legyen felépíthető. Az összköltségek 240,000 koronát meg nem haladhatnak. Pályázni lehet névaláírással vagy szöveges jeligével. A pályatervek lepecsételve zárt borítékban elismervény ellenében dr. Zsigmondy Jenő egyetemes főjegyző kezeihez (V., Bálvány-utca 8. sz.) adandók be. Első díj G'OO korona, második díj 400 korona.

1904 augusztus 2-án este 6 órakor lejár a pozsonyi Petőfi-szobor pályázata. A pályázat nyilvános s szabad tért enged a művészi felfogásnak. A Petőfi-szobor 40,000 korona költségen a Kossuth Lajos-tér elején, a Hummel-szobornak jelenlegi helyén fog állani, amely nem igényel nagy szobrot, bár kell, hogy a bronzból készítendő munka intim hatású legyen. Négy pályadíj van: az első a kivitel, a második 1000, a harmadik 500 és a negyedik 300 korona. Ha azonban egy megfelelő terv sem akadna, akkor csak a pénzbeli díjakat osztják ki. A díjat nyert munkák mintái a város tulajdonába mennek át, amely azokat múzeumában fogja elhelyezni. A pályaműveket Szalay Ödönhöz, a szoborbizottság elnökéhez kell benyújtani. Az elbírálás Pozsonyban történik, amely után a munkákat 8 napig közszemlére teszik ki. A Jury a pozsonyi szoboibizottság 4 tagjából és a Magyar Képzőművészeti Egyesület szobrászati szakosztályából választott 3 művészből fog állani. A modellnek plasztikusnak kell lennie, az eredeti nagyság '/,-ében. A dijat nem nyert pályázók a modellek szállítási költségei címén 100 kor. erejéig terjedhető számlát vannak feljogosítva beterjeszteni.

1904 szeptember 15-én lejár a főváros nagy festmény-pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" 1903. évf. 5-ik szám, 359-ik old.

1904 szeptember 30-án lejár a budapesti Szabadságharc-szobor pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" 1904. évf. 1-ső szám, 71-ik old.

1904 szeptember 30-án lejár az aradi ág. ev. egyházközség által templom és bérház terveire kiirt nyilvános pályázat. A templom szabadon állóan, gót stílusban, 800 hivő befogadására tervezendő, míg a bérház kétemeletes saroképület legyen. Az l : 100 léptékben készítendő tervek az ág. év. egyházközség lelkészi hivatalánál Aradon (Thököly-tér G) nyújtandók be, hol az építési Programm, helyszínrajz és szabályozási tervezet is megtekinthető. A bérház stílusának megválasztása tervezőre bízatik. A templom építési költségei 80,000 koronát meg nem haladhatnak. Pályadíj a templomra 500 korona, a bérházra szintén 500 korona. A beérkező pályaművek felett 5 tagból álló biráló-bizottság fog dönteni. Az egyházközség fentartja magának a jogot, hogy bármelyik tervet 200 koronáért megvehesse és ennek alapján az építés kivitelét eszközölhesse.

1904 október 30-án lejár a "Blanco y Negro" Don Quijote pályázata Bővebbet 1. "Művészet" 1904. évf. 1-ső szám, 72-ik old.

1904 október 31-én lejár a budapesti Kossuth-szobor pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" 1904. évf. 1-ső szám, 72-ik old.

 

 

KIÁLLÍTÁSOK NAPTÁRA

1904 április 10-ike és 30-ika közt küldendők be Münchenbe a Glaspalast kiállítására szánt művek.
1904 április 15-én záródik a brémai műkiállitás.
1904 április 15-ikén jár le a müncheni Secessio kiállításának a bejelentési határideje.
1904 április 15-ikén nyílik meg Parisban a Société Nationale des Beaux Árts kiállítása.
1904 április 20-án jár le a trieszti Circolo Artistico nemzetközi kiállításának bejelentési határideje.
1904 április 22-én nyílik meg a veneziai VI-ik nemzetközi kiálítás.
1904 április 30-ikán nyílik meg a berlini Secessio kiállítása.
1904 április 30-ikán jár le a müncheni Glaspalast kiállításának a bejelentési és beküldési határideje.
1904 április 30-ikán nyílik meg a drezdai nemzetközi kiállítás.
1904 május 1-én nyílik meg Düsseldorfban a nagy nemzetközi kiállítás.
1904 május 1-én nyílik meg a st-louisi világkiállítás.
1904 május 10-én jár le a beküldési határidő a müncheni Secessio kiállítására.
1904 május 15-ikén záródik az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállítása.
1904 május 20-án jár le a trieszti Circolo Artistico nemzetközi kiállításának beküldési határideje.
1904 május 28-án nyílik meg a trieszti Circolo Artistico nemzetközi kiállítása.
1904 május 31-én záródik a római nemzetközi kiállítás.
1904 május 31-ikén záródik Bécsben a Genossenschaft der Bildenden Künstler Wien's kiállítása.
1904 május 31-ikén záródik Prágában a Kunstverein für Böhmen kiállítása
1904 június 1-én nyílik meg a müncheni Secessio kiállítása.
1904 június 1-én nyílik meg Münchenben a nemrég alakult Allgemeiner Deutscher Künstlerbund első kiállítása.
1904 június 1-én jár le a salzburgi Künstlerhaus und Kunstverein kiállításának a beküldési határideje.
1904 június 15-ikén nyílik meg a salzburgi Künstler-haus und Kunstverein kiállítása.
1904 június 30-ikán záródik Parisban a Société Nationale des Beaux Árts kiállítása.
1904 augusztus 20-án nyílik meg a miskolci iparművészeti kiállítás.
1904 október 1-én záródik a salzburgi Künstlerhaus und Kunstverein kiállítása.
1904 október 2-ikán záródik Berlinben a nagy nemzetközi kiállítás.
1904 október 15-ikén jár le a bécsi Genossenschaft der Bildenden Künstler Wien's őszi kiállításának a bejelentési és beküldési határideje.
1904 október 23-ikán záródik a düsseldorfi nagy nemzetközi kiállítás,
1904 október 25-ikén jár le az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli kiállításának a beküldési határideje.
1904 október 31-ikén záródik a müncheni Secessio kiállítása
1904 október 31-ikén záródik a müncheni Glaspalast kiállítása.
1904 október 31-ikén záródik a veneziai VI-ik nemzetközi kiállítás.
1904 október 31-ikén záródik a drezdai nemzetközi kiállítás.
1904 november 1-én nyílik meg Bécsben a Genossenschaft der Bildenden Künstler Wien's őszi kiállítása.
1904 november 15-ikén nyílik meg az Országos Képzőművészeti Társulat téli kiállítása.
1904 december 26-ikán záródik a bécsi Genossenschaft der bildenden Künstler Wien's őszi kiállítása.
1905 január 15-ikén záródik az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli kiállítása.

 

 

Felelős szerkesztő : LYKA KÁROLY

Kiadótulajdonos: SINGER és WOLFNER Budapest, Andrássy-út 10.

Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája.

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002