CZOBOR BÉLA

Ezúttal nem a véső vagy ecset emberét búcsúztatjuk: Czobor Béla a magyar archeológia vesztesége. Életének munkássága, dolgos napjainak eredménye e lapra is tartozik, mert hozzákapcsolódott, a művészi munka megbecsüléséhez, helyesebben: a műemlékek őrzéséhez. Bizonyos, hogy a művészi alkotás legbeszédesebb vallomása a kornak. A tudomány lámpásával s a művészi megérzés útján kiolvassuk belőle egy elmúlt élet lüktetését. A nyers matériába eleven szépség költözik, mihelyt az ember formáló keze, festőszeme megmunkálja. S ez a ben retjtőzködő érték megmarad, ha maga a mintázó vagy festő kéz immár por és hamu. Ránk száll, mint az örökség s nekünk, az utódoknak kötelesség, hogy kegyeletes szeretettel gondozzuk. A képromboló munka a kulturember nyolcadik főbűne.

Czobor Béla tudós kutatója volt annak a múltnak, melyben a magyar föld középkori stilusnyelvet beszélő műemlékei születtek. Vallotta, hogy gyújtsunk össze mindent, ami a múltból ránk maradt, keressünk utána és becsüljük meg, mert amink van, úgy is kevés. Papnak avatták fel. Ám nem a papi hivatás volt igazi hivatása: neve a magyar régiségtudomány terén jelent sikereket. Életének ránk tartozó része akkor kezdődik, mikor tanár lesz, egyetemi katedrára lép s innét hirdeti az ifjú nemzedéknek az egyházművészeti emlékek fontosságát. 1852-ben született Székesfehérvárott. Itt végezte iskoláit, majd befejezte gimnáziumi éveit Győrött. A fővárosba kerülvén, már egyetemi tanulmányai elején megtalálja azt a szakmát, mit később oly termékenyen űzött. "Magyarország egyházi és világi hatóságai kiadott pecsétjeinek jegyzéke" című tanulmányával pályadíjat nyer a tud. egyetem bölcsészeti karánál 1873-ban. Ezidőben Ipolyi Arnold, Römer Flóris fejtettek ki nagy munkásságot és folytatták a magyar régiségtudomány mesterének: Henszlmann Imrének megkezdett munkáját. Ipolyi ekkor a besztercebányai püspöki székben ül s innét prédikálja a templomok művészi restaurációját, stilszerű felszerelését, a meglévő műemlékek életben tartását. Czobor, a fiatal pap, hamar megérti ezt az útmutatást, az egyházművészetek tanulmányozására adja magát s így keletkezik: "A középkori egyházi művészet kézikönyve" c. munkája. A román és gót stílus legértékesebb nyilvánulásai a katolikus templomokban találhatók. Czobor utazott sokat, eljárt helyrőlhelyre, hogy közvetlen közelből lássa, a mi földünkön épült egyházi műemlékeket s amit még a szakkörök nem ismertek eléggé, rájuk irányította figyelmüket. Egy másik munkája "A keresztény műarcheologia enciklopédiája" címet viseli. A nyolcvanas évek elején szerkeszt egy lapot "Egyházművészeti Lapok" címmel, melynek minden sorában templomfelszerelések stilszerűségét s a restaurálások szükségét hangsúlyozza. Ekkor már a Nemzeti Múzeumnál dolgozik, segédőri állást tölt-vén be. Szerényen, csendben dolgozik, de munkálkodása sikerét jelenti az is, amikor 1877-ben a budapesti egyetem a keresztény műarcheologia és szimbolika magántanárává avatja. Tevékeny részt vesz a kiállítások rendezésében. Szülőföldjén, Székesfehérvárott, 1879-ben volt nagyobb kiállítás, melynek régészeti csoportját ő rendezte, valamint az 1885-ben tartott budapesti országos kiállításét is. Ez jó fejlesztő iskola volt arra, hogy sikerrel oldhassa meg azt a feladatot, ami 1896-ban hárult vállára, a millenniumi kiállítás történelmi csoportjában. Az itt egybehordott műtárgyak közt a külföldi szakembereket is meglepte az egyházi tárgyak művészi becse. Czobor nem kiméit fáradságot, időt, körútra indult az országban és a kiállításra a legteljesebb képét adhatta a magyar papság egyházi műkincseinek. Meg kell azt is említenünk, hogy 1886-ban, mikor Ipolyi nagyváradi püspökké lesz, magával vitte Czobort egyházmegyéjébe, hol, mint a püspöki papnevelő-intézet igazgatója, az egyházi archeológiát adta elő. A tudomány hivatalos areo-págja: az Akadémia figyelme szintén ráirányul, méltányolja a tudós pap működését s 1881-ben levelező tagjává választja, majd 1899-ben beiktatja rendes tagjai sorába. A millenniumi kiállítás után egy munka indult meg, mely a történelmi kiállítás csoportjainak leírását tartalmazta. Eddig hét füzet jelent meg belőle a "Magyarország történeti emlékei az ezredéves országos kiállításon" címmel, Czobor szerkesztésében. Szakirodalmi műveiből még a következőket jegyezzük ide : Magyarország középkori várai. Az egyházi művészetek hazánkban. Az alcsúthi udvari kápolna. A pécsi székesegyház restaurációja. Az esztergomi főegyház kincstára. Ezenkívül sok tudományos értekezést, cikket írt szaklapokba (Archeológiái Értesítő, Magyar Iparművészet stb.).

A budapesti egyetem is értékes tanárát vesztette el benne. Az egyetemi katedrához mintegy húsz éven át tartott magántanári működés fűzte s mostanában várható volt nyilvános rendes tanárrá való kinevezése is, miután 1897 óta, mint nyilvános rendkívüli tanár, adta elő tárgyát. A hallgatói előtt nagyon rokonszenves volt s az a tantárgy, melyet ő vitt be először az egyetem falai közé, évről-évre növesztette az érdeklődést. Fiatal papok nagy haszonnal hallgathatták tanító szavait, mert hisz az egy ház művészeti állapotok teljes javulása éppen ezt kívánja: papokat, kik műízléssel, a művészi tárgyakat respektáló értelemmel bírnak. Kik megakadályozzák, amit egy-egy vidéki mázoló vagy pallér vandalizmusa elronthat.

Másfél decenniumon keresztül Czobor a műemlékek országos bizottságának tagja volt, mint a bizottság előadója. Ebben az állásban is hasznos szolgálatokat tett művészi multunk ügyének. Az a műemlék - politika, melyet Henszlmann oly fanatikus szeretettel kezdett és hirdetett, máig sem befejezett ügy. Nemzeti szerencsétlenségünk, hogy ez a föld szinte az egész tíz évszázadon keresztül csatamező volt. De hogy műemlékeink úgy megritkultak, annak nemcsak az elmúlt századok, de a XIX. század jó idején keresztül is, az emberek bekötött szeme és közönyössége volt előidézője. Vidéki plébánosok, talán túlbuzgóságból, lelkiismereti furdalás nélkül verették le egy-egy fakult freskó maradványait, hogy valami helybeli mázolómester felcserélje őket - újjal. Ameddig Henszlmann nem hallatta szavát, Magyarországon senki sem lázadt fel az ilyen képromboló munka ellen. Egyszeriben aztán rájöttünk, hogy ez így modern folytatása annak, amit annak idején a török csinált. Ma már valamivel kedvezőbb a helyzet. A legkisebb emléket, amit a kutató munkája elénk hoz, megbecsüljük, mint a ma yarság életének ereklyéit. Czobor Béla is ezt a multat kutatta s bár dolgos életét mindenfelől jutalmazták elismeréssel, sőt királyi kitüntetés gyanánt ordót is kapott, — mi azt hiszszük: a legigazabb örömet akkor érezte, amikor kereső, adatgyűjtő munkájában rábukkant történetünk egy már-már veszendőbe menő művészi adatára, valami objektumra, amit annak idején művészkezek csináltak. Még sok hasznos szolgálatot teljesíthetett volna műemlékeink körül, ám élete éppen férfikora delén szakadt meg: ötvenkét éves korában temették, január hó 25-én.