HAZAI KRÓNIKA

AKIK SZÍVÜKÖN VISELIK AZT, HOGY NÁLUNK valóban művészi élet fejlődjék, azoknak nem lehet elég sűrűn hangoztatniuk az egészséges mottót: művészek, ki a szabadba ! Hogy a festők legnagyobb része összezsúfolódott Budapesten, annak jó eredményét ugyan még nem láttuk, bár a fővárosi élet előnyöket s kényelmet látszik számukra biztosítani. De csak látszik, mert velejében mégis csak lesúrolja lelkünket, egyéniségünket a gyárélet tülekedése, a feltorlódott temérdek banalitás, amelynek árjában a nagyvárosban úsznunk kell. Az egyformára súrolt egyforma emberek e sokadalmában csak ritkán forgolódjék festő-ember.

Van kivétel, kell is, hogy legyen. Akik a fővárosi életet jellemző dolgokat tanulmányozzák, azoknak itt a helyük. És kivétel számba mennek azok a fiatal tehetségek is, akik a mesterséget, a rajzolás és festés akadémikus formáit kénytelenek előbb elsajátítani. Ezek is a központban maradnak, tanulnak valamelyik iskolában, jó is, hogy itt élnek, míg tudásuk kellően ki nem fejlődik s kiállítások látogatásával, jóízlésű emberekkel való érintkezéssel, színházak haszonnal járó előadásainak megtekintésével, jó, modern és egészséges irányú régi könyvek olvasásával foglalkoznak és így intellektuális világukat szélesebb látóhatárig terjesztik ki. De azok, a kik ezeknek az ismereteknek megszerzésén akár itthon, akár idegen föld nagyobb centrumaiban túlestek, azok csak hagyják oda a lármás társaséletet, menjenek az ország más-más részébe, messze vidékeire, meg fogják ott találni, mit szívük, lelkük keres : oly inspirációkra bukkannak, amik a művészi érzésnek - - s itthon a magyar érzésnek - - legjobban megfelelnek. Motívumokra lelnek, melyek csak arra várnak, hogy az igazi művészjellem velük foglalkozzék, megérezze, megértse és egyénileg interpretálja azokat. Mint a kinyílt virág-' kehely színe és illata a mehet, úgy vonják e motívumok, a nagyváros kaotikus vásárjában nem is sejtett, nem is álmodott meglepetések a művész lelkét, ecsetjét a jókedvű, őszinte és jóleső munkára. Az így készült művek aztán a reveiáit közönségre is hatással lesznek, ezeknek összehordásakor a kiállítások is más képet fognak ölteni és könynyebben találkoznak a jóízlésű emberek nemesen egyszerű kívánalmaival.

Ezzel a felfogással szemben sűrűn halljuk azt az állítást, hogy a magyar művész csak fővárosi társadalmi összeköttetések révén érvényesülhet. Én azt hiszem, hogy itt fején találja a szöget a régi magyar szállóige : jó bornak nem kell cégér. A jó képet, szobrot meglátják, ha ma nem, holnap, ha holnap sem, évek multán, de észreveszik az emberek. Nem kell hozzá mellőzhetetlen toldalékul a társasági konvencióknak fárasztó rabszolgasága, sem kilincselés hatalmon lévő embereknek ajtózárjain, sem az újságokkal, kritikusokkal való pajtáskodásnak szorgalmas keresése. Mert hiába mosolyog - gyanútlanul bár, vagy befelé nevetve - - a nyájas olvasó ezeken a naivságokon : van valami mégis, ami a művészet haladása érdekében is, a művész ekzisztenciája szempontjából is kívánatosabb ezeknél a "szociális előnyöknél". Jobb, ha maguk a kép kvalitásai ajánlják a képet, semmint a társasági ismeretség révén ütött-vert reklámdob. Jobb, ha magának a művésznek egyéniségén átszűrődő művészi tudás nyilatkozik meg a műben, semmint a vásárló tanácstag személyes jóindulata. Jobb, ha a kép maga zengi -- az igaz művészet szótlan muzsikáján - igazságos öndícséretét, semmint csak az egyébiránt tiszteletreméltóan kollegiális, de idő és hely nélkül szűkölködő, ám annál fürgébb újságírói penna ír róla számos fölkiáltójeles sorokat.

De hiszen a társasági ismeretségnek, a vásárló tanácstagnak, meg a kollegiális pennának jóindulata sem hagyott még senkit csupán azért a fa-képnél, mert az a "senki" nem csimpeszkedik folyton-folyvást a nyakán, hanem huzamosabb ideig vágál a hazában szerteszét. Sőt, amikor a "senki" a kiállításokra már mint valaki tér vissza a sokadalomba, a művész friss vidéki impressziói ezt a hármas jóindulatot is felfrissítik és a vászonra vetett impressziók ezt a jóindulat immár egyesült erővel juttatják egy kis "megélhetési föltételhez". A "szociális visszaeséstől" tehát nincs mit tartani. Egyébiránt, akinél lelki szükség a művészet, nem is gondol, nem is szabad gondolnia — legalább nem első sorban - - az anyagi szükségleteknek minél nagyobb igényű és minél kényelmesebb kielégítésére. Nem azért festünk, hogy éljünk, hanem azért élünk, hogy a művészetet őszinte érzéseink, legjobb tudásunk és meggyőződésünk szerint szolgáljuk. Az élethivatás jeligéjéül ez legyen minden művész lelkiismeretébe beírva.

Nyilvánvaló, hogy a fiatal és legfiatalabb gárda jelentős részét a kenyérkérdés telepíti le a fővárosban. Azt hiszik, itt könnyebb megrendeléshez jutni, képet csengő aranyra váltani. Talán könnyebb is. Itt maradnak tehát. De festenek úgy, ahogy a megrendelő kívánja, egyéniségükből, művészi érzéseikből legtöbbször nem adhatnak a műbe semmit, mert keresztre feszítették ezeket a honorárium kifizetőjének különös és még különösebb kívánságai. A szegény művész azzal a keserű tudattal veszi kezébe az ecsetjét, hogy most legalább is hazudik, mert nem a magáét adja, hanem másét, idegen emberét, akárkiét. Sokan vannak itt ilyenek, tehetségesek is sokan, akik a vidéki élettel szemben ápolt sajátságos balhiedelem folytán valósággal félnek Budapestről kimozdulni. Azért, mert biztosra veszik az éhhalált a kisebb városokban. Ez a dolgok nem tudásán alapuló balhit azonban nyomban megváltoznék az első okos kísérlet után. A megélhetés odakinn kétségkívül könnyebb, föltételei olcsóbbak. Amit itt csak műteremért fizet egy-egy közepes kaliberű művész, azon az áron ott csaknem minden szükségest megszerezhet. S kap cserébe olyasmit, amit Budapesten drága pénzen sem válthat magához : szűz és friss természetet, mélyen lebilincselő emberi karaktereket. Ezek a művész igazi nevelői. S épp ezeket hiába keresi Budapesten.

A vallás és közoktatásügyi minisztérium által iskolai történelmi faliképekre hirdetett harmadik pályázaton díjat nyert Dudits Andor "Rákóczit rutén jobbágyai várják a határon" és Gergely Imre "Bethlen Gábor fogadja a külföld követeit" című műve.

A tokaji bortermelők társasága által hirdetett plakát-pályázatra beérkezett 28 pályamű. A bírálók ezek egyikét sem találták alkalmasnak s így a társaság a pályadíjat nem adta ki. Mint relativ legjobbakat dicséretben részesítették Madarász Viktor, Czigány Dezső, Borszéki Frigyes és Mosonyi-Pfeiffer H. pályaműveit.

A Kiskunfélegyházán építendő központi iskola tervpályázatára beérkezett 15 terv. Az iskolatervek közül a bizottság az első díjjal való jutalmazásra és kivitelre ajánlotta Morbitzer Nándor pályatervét, a második díjat Komor Marcell, Jakab Dezső és Gesztesi Mihály nyerte el. A városi székházra beadott 13 pályaterv közül a bizottság abszolút becsűt s a kivitelre alkalmasat nem talált, azért a kitűzött három díjat összevonva, az aránylag legjobb öt tervpályázat készítőinek ítélte oda egyenlő részben. Ezen pályázatok készítői: Fehér Lajos és Ritter Ignác, Sebestyén Arthur, Morbitzer Nándor, Ybl Lajos, Vass és Takács.

A Magyar Építőművészek Szövetségének a Wel-lisch-alapból turista-ház tervére hirdetett pályázatán az első díjat Sweiger István nyerte el. Két egyenlő második díjat nyertek Leundorfer Ármin és Kaszab Miklós. Dicséretben részesültek Bauer Emil, Román Ernő, Skutetzky Sándor és Dusek Ede. Az ugyanazon alapból egyleti helyiség tervrajzára hirdetett pályázaton Vágó József nyerte el az erre a célra kitűzött díjat.

MAGYAR-MANNHEIMER GUSZTÁV egyik olajvázlatát közöljük a 145-ik lap fejlécéül. Ugyané művész vázlatkönyvéből való a 150-ik oldalon közölt tanulmányrajz. Ennek eredetije ceruzarajz. Magyar-Mannheimer Gusztávnak e füzetben reprodukált többi művét, nevezetesen olajfestményeinek autó-tipikus sokszorosításait a Könyves Kálmán mű-kiadó részvénytársaság engedélyével és jogosításával közöljük.

FARAGÓ GÉZA rajzolta a 158-ik oldalon közölt fejlécet.

LENBACH FERENC három olajfestményének autotipikus mását mutatjuk be e füzet 160., 161. és 165-ik lapjain. Az első Andrássy Gyula gróf gyűjteményéből való s ki volt állítva a Budapesti Orvosszövetség kiállításán a Műcsarnokban. A másik kettő a müncheni Bruckmann-cégnek Lenbach fő-műveit tartalmazó nagy kiadványából való. E két festmény autotipikus sokszorosítását ugyancsak a Bruckmann-cégnek engedélyével és jogosításával bocsátjuk közre.

MARGÓ EDE "Búcsú" című szoborművének képét közöljük a 102-ik lapon. Eredetije terrakotta.

BÚCSÚ
MARGÓ EDE TERRAKOTTÁJA

HEMBACH GYULA rajzolta a Uilj-ik oldal fejlécét.

HENDRICH ANTAL rajzolta a 108-ik oldal záródíszét.

ZALA GYÖRGY mintázta Jókai Mór képmását, amelynek képét a 169-ik oldalon közöljük.

JÓKAI MÓR
ZALA GYÖRGY SZOBORMŰVE

TIRPÁK SÁNDOR rajzolta a 170-ik oldal fejlécét.

SCHWEIGER ISTVÁN három építészeti tervrajzát közöljük a 172. és 173-ik oldalon. E rajzok egy turistaház homlokzatát, alaprajzát és látóképét mutatják. A szerző ezzel a tervezettel nyert első díjat a Magyar Építőművészek Szövetsége által a Wellisch-féle alapból hirdetett pályázaton.

TURISTAHÁZ A MÉSZ WELLISCH-PÁLYÁZATÁN ELSO DÍJAT NYERT TERV SCHWEIGER ISTVÁN RAJZA

TURISTAHAZ ALAPRAJZA A MÉSZ WELLISCH-PÁLYÁZATÁN ELSO DÍJAT NYERT TERV SCHWEIGER ISTVÁN RAJZA

A TURISTAHÁZ LÁTÓKÉPE

VASZARY JÁNOS egy tanulmányát közöljük a 170-ik oldalon.

VASZARY JÁNOS VÁZLATKÖNYVÉBŐL

GLATZ OSZKÁR "Reggeli munka" című képét közöljük a 177-ik oldalon. Eredetije szénrajz.

REGGELI MUNKA GLATZ OSZKÁR RAJZA

KNÉZYNÉ FREY ELLA fejlécét közöljük a 178-ik lapon.

KACZIÁNY ÖDÖN rajzolta a 180-ik oldalon reprodukált "Halál angyala" című képet. Eredetije szénrajz.

A HALÁL ANGYALA KACZIÁNY ÖDÖN RAJZA

BAUMGARTL BOLDIZSÁR műve a 181-ik oldalon sokszorosított "Utca Sarajevoban" című kép. Eredetije ceruzarajz.

UTCA SARAJEVÓBAN BAUMGARTL BOLDIZSÁR RAJZA

GAÁL ISTVÁN rajzolta a "Midinett" című képet, amelyet a 184-ik oldalon közlünk. Eredetije szénrajz.

MIDINETT GAÁL ISTVÁN RAJZA

KASZAB MIKLÓS egy építészeti tervrajzát közöljük a 185-ik oldalon. E rajz egy turistaház látóképét és alaprajzát mutatja. A szerző ezzel a tervezettel második díjat nyert a Magyar Építőművészek szövetsége által a Wellisch-féle alapból hirdetett pályázaton.

TURISTA-HÁZ A MÉSZ WELLISCH-PÁLYÁZATÁN MÁSODIK DÍJAT NYERT MU KASZAB MIKLÓS TERVRAJZA

TAHI ANTAL rajzolta a 186-ik oldal fejlécét. Ez a rajz a korán elhunyt festőművésznek egyik hátrahagyott műve.

MAJOR JENŐ műve a 188-ik oldalon közölt "Téli nap" című festmény. Ez a mű nyerte el az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1004. évi tavaszi tárlatán a Harkányi Frigyes báró-féle 450 koronás díjat.

TÉLI NAP
MAJOR JENŐ FESTMÉNYE
A HARKÁNYI-DÍJ NYERTESE

EDVI ILLÉS ALADÁR vízfestményét reprodukáljuk a 189-ik oldalon. Ez a mű nyerte el az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1SI04. évi tavaszi tárlatán a vízfestményre kitűzött 600 koronás Esterházy-díjat.

KALOTASZEGI VARRÓ-ASSZONY
EDVI ILLÉS ALADÁR VÍZFESTMÉNYE
AZ ESTERHÁZY-DÍJ NYERTESE

TORNYAI JÁNOS "Juss" című festményét reprodukáljuk e szám 192-ik oldalán. Ez a mű nyerte el az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1904. évi tavaszi tárlatán a 000 koronás Ráth György-féle díjat.

A JUSS
TORNYAI JÁNOS FESTMÉNYE
A RÁTH-DÍJ NYERTESE

LIGETI MIKLÓS műve a 193-ik oldalon fénykép nyomán reprodukált "Arckép" című szobormű. Ez a mű nyerte el az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1904. évi tavaszi tárlatán a társulati díjat.

ARCKÉP
LIGETI MIKLÓS SZOBORMŰVE
A TÁRSULATI-DÍJ NYERTESE

FRANKFURT. - - Az utóbbi időben oly sokat írtak és beszéltek a művészet népszerűsítéséről, a műizlés fejlesztéséről és a közönség alsóbb rétegeinek a művészi neveléséről, hogy szinte jól esik végre egy cselekedetet is regisztrálni, mely a maga szerénységében is fölér egy sereg újságcikkel és nagyhangú frázisokban dúskáló beszéddel. Mindössze arról van szó, hogy Frankfurtban november 6-ikán este 8 és 10 óra közt, tehát olyan időben, amikor a többi múzeumok és képtárak termeiben mélységes homály borong, de amikor a munkások, a kisipar és üzlet napszámosai szabadok, egy új múzeumot nyitottak meg, melynek az lesz a hivatása, hogy a tudomány és a művészet különböző ágai és a nép szegényebb rétegei közt szorosabb kapcsolatot teremtsen és különösen, hogy némi fogalmat adjon a frankfurtiaknak azokról a népmúzeumokról, amelyek Anglia némely nagyobb városában már régóta állanak, s amelyek közül a legkiválóbb a Manchester Art Museum, méltán szolgálhat követendő példájául minden ilynemű intézménynek

A Manchester Art Museum a város legbelsőbb részének egy udvarában emelt egyszerű téglaépület ; köröskörül hosszú, keskeny és piszkos utcák, apró és még szűkebb, még mocskosabb közök, melyek egymáshoz szoruló, unalmasán egyforma családházakból állanak. A múzeum egyszerű s komor benyomást keltő épületében nyoma sincs nagyobb műalkotásoknak, eredeti festményeknek vagy szobroknak. Az összes termek képes ábrázolásokkal vannak tele, képes ábrázolásaival mindenek, ami szép és érdekes. Tájképek, történelmi és vallásos képek, természeti ritkaságok, csodálatos állatok stb. s minden darab könnyen érthető, tisztán olvasható magyarázatokkal ellátva, melyek magukon a tárgyakon vannak alkalmazva.

A múzeum délután 2 és 5, továbbá este 7 és 1/2.9 közt akadálytalanul hozzáférhető bárki számára. A termek nem nagyok, de közülök egyesek úgy vannak berendezve, hogy bennük, a képes ábrázolások közepette népszerű előadások tarthatók.

Az ilyen intézménynek a szegényebb néposztály nevelésére való hatása szinte kiszámíthatatlan. Azok a munkások, akik például Manchesterben az Art Museum környékén laknak, egész héten át alig látnak egyebet, mint piszkos utcájukat s a gyárnak csupasz falait, amelyben dolgoznak. Gyermekeik szintén ebben a vigasztalan környezetben tengődnek, s esetleg velük született szellemi képességeik is lassan elcsenevészednek, semmivé lesz»ek.

De a múzeum ott van az ő városnegyedükben, nem riasztja vissza őket túlságos pompája és díszessége által s azokban az órákban van nyitva, amikor úgy a szülők, mint a gyermekek ráérnek arra, hogy egy-egy órácskát ismereteik gyarapítására és metafizikus szükségleteik kielégítésére szenteljenek. Ezenkívül a múzeum érdekes változatossággal szolgál nékik. Nem meríti ki őket ugyanolyan fajta dolgok végtelen sorozatával. Nem csupa képet, nem csupa kitömött állatot, üveg-holmit vagy bútort stb., hanem a szép és érdekes dolgok változatos és gazdag tárházát nyújtja az érdeklődőknek, amelyben úgy a felnőttek, mint a gyermekek megtalálják azt, ami figyelmüket leköti és tudvágyukat ingerii. Különösen a gyermekek megismerhetik a világ csodáit és érdekességeit, fogalmat kapnak az Alpesekről, a tengerről, a história nagy alakjairól és ami a fő, lassan-lassan kifejlődik a szép iránt való érzékük, amelynek révén rövid idő alatt megértik a különbséget, mely egy-egy műalkotás és a krajcáros újságok rémes és idegingerlő ábrázolásai közt van.

Az új frankfurti népmúzeumnak semmiféle múltja vagy fejlődési története nincsen. A spontán lelkesedésnek úgyszólván pillanatnyi fölhevülésében jött létre, amennyiben a frankfurti "Népszerű Felolvasásokat Rendező Egyesület" egy Fuchs nevű darmstadti hírlapírónak az újabb művészetről tartott felolvasása után elhatározta, hogy művészeti gyűjteményének egy részét az alsóbb néposztályok számára hozzáférhetővé teszi és elhatározását rövidesen végre is hajtotta. A múzeum anyaga aligha képvisel nagyobb értéket pár száz márkánál és mégis kiszámíthatatlan hatással lesz a köznép szellemi színvonalának emelésére.

Hogy ilyen intézményekre nálunk Magyarországon is szükség volna, még pedig nemcsak Budapesten, hanem a vidéken is, azt igazolja azoknak a népszerű, munkások számára rendezett felolvasásoknak a sikere, amelyeket lelkes írók és tudósok a fővárosban immár második esztendeje a téli szezonban kéthetenként tartanak. A munkások százai áhitatos figyelemmel és feszült érdeklődéssel hallgatják ezeket az előadásokat, amelyeknek sokkal üdvösebb hatásuk lehetne, ha megfelelő helyiségben és képes ábrázolásokkal illusztrálva volnának megtarthatók.

Annyi bizonyos, hogy ha akadna mecénás, aki pár száz forintot szánna erre a célra, ezzel, a csekély áldozatnál aránytalanul nagyobb szolgálatot tenne a magyar kultúrának.

Altvirth, Heinrich festő (szül. 1860-ben), meghalt Meránban.
Avalos, Simeon műépítő (szül. 1828-ban), Madridban meghalt.
Borich, Franz festő, a képes-levelezőlap állítólagos feltalálója, meghalt Nürnbergben.
De Rraekcleer, Henrik festő (szül. 1820-ban), meghalt Anversben.
Chailloux, Fernand szobrász (szül. 1878-ban), meghalt Parisban.
Eckmann, Hellmut rajzoló, meghalt Hamburgban.
Elkan, Hugó arcképíestő (szül. 1869-ben), meghalt Majna-Frankfurtban.
Fiedler, Bernhard tájfestő (szül. 1810-ban), meghalt Triestben.
Franz, David festő (szül. 1851-ben), meghalt Pullachban, München mellett.
Fux, Josef festő (született 1842-ben), meghalt Bécsben.
Griesebach, Hans műépítő, meghalt Berlinben.
Hennebicq, Andre festő (szül. 1836-ban), meghalt Saint-Gillesben, Belgiumban.
Mme Herbelin, ismert miniaturista (született 1819-ben), meghalt Parisban.
Majendy, Henry táj- és életképfestő (született 1862-ben), meghalt Karlsruheban.
Marquet de Yasselot, Jean-Joseph-Marie-Anatole szobrász (szül. 1840-ben), meghalt Parisban.
Mettling, Louis festő, meghalt Parisban
Müller, Wilhelm Karl testő (szül. 1839-ben), meghalt Drezdában.
Pauwels, Ferdinánd drezdai tanár és festő (szül. 1830-ban), meghalt Drezdában.
Rittmeyer festő, meghalt St. Gallenben.
Roblat, Jean-Mari-Benoit műépítő (szül. 1831-ben), meghalt Parisban.
Rósz, Christian norvég festő (szül. 1844-ben), meghalt Rómában.
Sattler, Hubert festő és tanár (szül. 1816-ban), Bécsben meghalt.
Seglas, Louis-Léopold műépítő (szül. 1871-ben), Parisban meghalt.

Verescsagin (1842— 1904). A japán orosz háború egy megrendítő katasztrófája megfosztotta Oroszországot egyik legnépszerűbb és világszerte legjobban ismert festőjétől, Verescsagintól.
Mintha csak a háború szellemei bosszút akartak volna állani a béke apostolán ! Harcban kellett elpusztulnia annak, aki egész életét a világbéke eszméjének szentelte s most is csak azért volt jelen a nagy keletázsiai mérkőzés színhelyén, hogy új és friss benyomásokat 'gyűjtsön az emberpusztító háború borzalmairól s friss lelkesedéssel folytassa azt a küzdelmet, amelyet évtizedekkel ezelőtt nemes tűzzel és meleg szívvel a háború ellen megkezdett.
Kevéssel a háború kitörése után utazott el Kelet-Ázsiába és Port-Arthurban régi, meghitt barátjának, Makarov tengernagynak vezérkari hajóján, a "Petro-pavlovszk"-on ütött tanyát. Április 15-én a hajó, az orosz flotta egyik büszkesége, egy japáni tengeralatti aknába ütközött s miután felrobbant, alig két perc alatt nyomtalanul elmerült. Verescsagin pedig Makarovval és még vagy kilencszáz honfitársával együtt a Sárga-tenger hullámsírjában lelte halálát.
Verescsagin halála a művészeten kívül az egész művelt világnak és az emberiség humanisztikus irányzatának is mélységes gyászát és érzékeny veszteségét jelenti.
Az elhunyt művész éppenséggel nem volt barátja a "l'art pour l'art" elvének és életének egész munkájával azt iparkodott bebizonyítani, hogy a művészet tulaj donképeni célján kívül, más természetű célok szolgálatába is szegődhetik, anélkül, hogy ezzel lényegén vagy méltóságán akárcsak a legcsekélyebb csorba is esnék.
És csakugyan, alkotásainak hosszú sorozatában csaknem minden egyes mű egy-egy fényes dokumentuma e tétel igazságának.
Verescsagin úgy művészetében, mint irodalmi működésében realista volt a szó legigazabb értelmében, de anélkül, hogy azért bármely iskolához vagy irányzathoz határozottan csatlakozott volna. Csataképeket festett ugyan, de sohasem önmagukért, hanem azzal a nyíltan kimondott célzattal, hogy elrettentő például állítsa oda a háborúknak egy-egy megrendítő jelenetét az emberiség elé.
Művészi pályájára tán döntő befolyással volt az, hogy eleinte katonának készült, a tengerészeti akadémiába járt és néhány évet tényleges szolgálatban is töltött az orosz hadseregben De művészi hajlamai végre is győzedelmeskedtek s mikor a katonaságtól saját kérelmére elbocsátották, Parisba ment, ahol egy esztendőt töltött az akadémián. Itt azonban hamarosan ráunt az iskola szűk kor-látaira és keletre ment, ahol a természet vad szépségei bűvös erővel ihlették meg lelkét. De ez sem tartott soká. Nyugtalan természete visszavitte őt Parisba, ahol Gerome műtermébe készült abban a reményben, hogy itt szabadon kibonthatja majd egyéniségének a szárnyait. Sajnos, ebben a reményében is csalódnia kellett.
Visszament tehát keletre s résztvett az oroszok turkesztáni és szamarkandi hadjáratában, ahol először nyílt alkalma a háború borzalmait megismerni. Innen Münchenbe ment, majd ismét kezébe vette a vándorbotot és fölkereste Indiát, ahol tömérdek anyagot gyűjtött, melynek feldolgozására Paris mellé költözött.
Később résztvett a két esztendeig tartó orosztörök háborúban, amelynek nevezetesebb eseményeiről könyvet is írt s egy egész kollekciót festett össze s ezzel aratta első, igazán nagy sikerét.
Hét esztendővel ezelőtt Napóleon ciklusával és az Új-Testamentom mithoszának kissé Renan-ízű ábrázolásával keltett feltűnést, de bizonyos körökben egyúttal némi visszatetszést is.
Az utolsó pár esztendőben nem igen hallatott magáról s csak most, halála váratlan hírével döbbentette meg a világot és mindazokat, akik a nemes irányú művészetnek s a humanisztikus törekvéseknek barátai.
Azok közül való volt, akiknek halála nemcsak nemzetüknek, hanem az egész világnak gyásza és vesztesége. —S

Vierge, Dániel rajzoló, rézkarcoló és akvarel-lista (szül. 1851-ben), meghalt Parisban.
Weiszer, Karl festő (szül. 1833-ban), meghalt Heidelbergben.
Widter, Konrád szobrász (született 1861-ben), meghalt Bécsben.

ADATOK ROMBAUER JÁNOS ÉLETÉHEZ. -A ,Pesti M\egylet" 1840-ik évi első kiállításának egyik tudósítója, az 5-ik teremben a Danhauser által festett Liszt-arcképet találta a "szemet magára vonó" munkának. De megjegyezte, hogy azért van más kép is figyelemreméltó. Ilyennek tartja a "ránk és honunkra nézve oly sok érdekű Fessler Aurél szép dolgozatú arcképét" Rombauer Jánostól. *

A kiállítás látogatói között bizonyára volt nem egy, a ki a kalandos pályafutású Fesslert, történeti és egyéb dolgozatai alapján ismerte, de alig hisz-szük, hogy akadt volna csak egy is, aki a nem kevésbbé hányatott életű Rombauer Jánosnak csak a hírét is hallotta volna. Pedig nevezetes, világlátott férfiú volt Rombauer. Bölcsője hazánkban ringott, férfikorát az orosz udvarban töltötte, de élte utolsó szakában szíve haza vonzotta s itt halt meg elfeledetten, méltányolatlanul.

Hogy ki volt Rombauer János, erre nézve az első felvilágosítást Kazinczy Ferencnek, a legnagyobb magyar művészbarátnak levelei közt találjuk meg.

Kis Jánoshoz 1825 februárius 23-ával írott leveléből tudjuk meg, hogy Kazinczy régóta ismerte Rombauert s midőn 1824 őszén Eperjesen járt, megújította vele "régibb" ismeretségét. ** Tudatja aztán barátjával, hogy ez az érdekes ember 20 évet töltött el Szent-Pétervárott. 1824 június havában hajóra ült s Lübeckben partraszállott s aztán Berlinen, Drezdán és Bécsen át haza jött s Eperjesen szándékszik lakni, hol a testvére telepedett le. Ő maga lőcsei fi. Kazinczy leveleinek további soraiból azt sejtjük, hogy Rombauer nem mint hajótörött jött vissza hazájába, hanem, mint jó módba jutott művész, ki élte alkonyát hazájában akarta eltölteni, szívéhez közel álló környezetben. Portékái szekéren jönnek Dancigból — írja Kazinczy. Ezek közt van Fessler arcképe, "amint mondja és hiszem, igen jól eltalálva". Tán ez a Fessler-kép volt az, a melyet 1840-ben kiállítottak?

A találkozáskor szóba került Fessler egyénisége s elhihetjük, hogy beszédtárgyban nem volt hiány. Tudvalevőleg e nyughatatlan vérű ember, az ág. hitvallást elhagyva, katholikussá lett, majd a kapucinusok szerzetébe lépett. Aztán beállott szabadkőművesnek, majd visszatért ősei hitére s megnősült, de nyughatatlan természete újabb bajok forrása lett. A szabadkőművesek 1802-ben minden páholyból való kilépésre rákényszerítették ; első feleségétől is kénytelen volt elválni és e pöre szintén 1802-ben ért végett. Majd újra házasodik, Berlin mellett birtokot vásárol - - de csakhamar kénytelen azon is túladni s nyomorba jut. Végre 1810-ben az orosz kormány Sz.-Pétervárra hívja meg a keleti nyelvek tanárának. Eseményekben továbbra is gazdag pályafutását, mint ág. év. fősuperintendens, Sz.-Pétervárott végzi be 1830-ben, 83 éves korában. A sors így hozza össze e két magyart: Rom-bauert és Fesslert — Oroszországban ! E beszélgetés eredményéről szólván, ezeket írja Rombauer elbeszélése nyomán Kazinczy Kis Jánosnak : Sándor, az orosz czár, haragszik Fesslerre. A nagyok nem akarják Fesslert ismerni s az okosak kinevetik. Ez alig is lehet másképen, mert "minden nap más meg más. Közel 70 esztendős s egy fiatal leányt vesz el. (Ez a 3-ik felesége !) Infulát, püspökj süveget tesz fel Sareptában (mint Herrnhuter) s mindennel veszekedik. . . Nem lehet az én gondolkozásom az ő godolkozása" — fejezi be Kazinczy.

A régi ismeretség s a közös emlékek fölújítása közelebb hozza a két férfiút egymáshoz. Rombauer lefesti Kazinczyt, de a maga számára. Sokat beszélnek egymással festőkről s festészetről s e beszélgetés elég volt arra, hogy művész-barátsággá váljék a fölújított régi ismeretség. "Azt beszélé Rombauer egy eperjesi prókátornak -- írja Kazinczy — hogy velem úgy szóla a mesterség felől, mintha én is festő volnék. Ezt egy kis hiúsággal mondom el neked, mert azt hiszem, hogy a festéshez értek." Ez állításnak bizonyítására mindjárt egy esetet is említ. Egy másik eperjesi festőt kettesében meglátogatván, annak atelierjében több régi mester jó vagy középszerű másolataira akadtak. Egy Magdolna-képről, melynek eredetijét se Rombauer, se Ginovszky nem tudták kitalálni, Kazinczy állapította meg, hogy az a Guido Reni Magdolnája után készült. "Pedig én sem láttam soha a darabot ezelőtt. A Guido Manierja vezetett kitalálásában" írja büszkélkedve Kazinczy. Ugyanott volt egy Mária-kép, melyet Marattiénak gondoltak barátjai, pedig az a Mengs Máriájának másolata volt. Jellemző Kazinczyra, ki nem szeretett idegen tollakkal dicsekedni, hogy itt külön is megjegyzi: "de ezt nem én ismertem a Mengsének."

Ugyanott egy igen szépen és jól festett Feszületet is lát, s azt ajánlja Kisnek, hogy ha valamelyik temploma számára oltárkép kell, ez után festesse. Nagyon meglepi egy gyönyörű Alvó Venusz-kép is "Ámor is alszik a szép alvó ölében -írja — hogy a nem szép részek elfedeztesscnek. Minden teteme skurzóban van és mégis gyönyörű s nekem szebb, mint a Tiziané s ennél csak a Hannibál Caracciét mondanám szebbnek, nyugalomban kinyújtott lábakkal, ha azt valaha olajfestésben láttam volna. Csak rézmetszés után ismerem "

E sorokból láthatjuk, mily kellemes lehetett Kazinczyra a régi ismeretség fölújítása s miként örvendhetett maga Rombauer is, hogy hazájában ily alapos műértővel folytathat lelketemelő társalkodást.

E levél bepillantást enged hazánk múlt évszá-zadeleji művészéletébe A másolatok divatoznak nálunk : jók, gyengék, vegyesek. A művésznövendék festeget magának jó képek után egyetmást Bécsben. Aztán hazakerül s tán mint arcképfestő valahogy megél. De le kell mondania ábrándjairól. Műértő nincs, aki pályáján tovább irányítsa. Maecenas sincs, aki nagyobb feladatok elé állítsa. Mesteremberré válik idővel, aki kenyérkeresetből fest eredetieket, olcsó pénzen készít másolatokat. A nagy mesterek után készült másolatok a maga gyönyörűségére függnek festőszobájában s ha a véletlen egy nagynevű művésztársat, egy jóízlésü műkritikust hoz közelébe, fölújúlnak régi emlékei, eszményei, melyeknek romjain egy szebb jövő művészi kilátásai semmisültek meg.

Ki volt az az eperjesi festő, akinél a művészi hírnevű Rombauer s a magyar irodalom vezető férfia, Kazinczy találkoztak, nem tudjuk megmondani. De bárki legyen is, jellemző adat, hogy maga se tudta már megnevezni azon művészek neveit, akik után másolatai készültek. Ez a művészi elzüllésnek oly ténye, melyet csak a mi közéleti szomorú viszonyainkkal tudunk kimagyarázni. Ez az eperjesi festő az akkori magyar művészelét tipikus alakja. Vele szemben áll az idegenből hazakerült, jómódú Rombauer, mintegy azt bizonyítva, hogy aki hírnévhez jutni, vagyonra szert akar tenni, hagyja el e hazát, mert, úgy látszik, igaza van annak a magyar írónak, aki még 1828-ban is azt írta, hogy művészeink kényszerítve vannak "élelmek keresése végett az egész föld kerekségét összejárni" : mert ott vagyunk ma is, hogy még "Raphaeli talentummal is alig kerülheti el a hazai művész az éhenhalást".

* Honművész 1840. H. 55 sz. 444. lap.

** K. F. eredeti munkái. Összeszedték Bajza József és Schedel Ferenc. II. k. Budán 1842. L. a 142. és 143. sz. leveleket.

l. 1405-ben Kölner János festő azért folyamodott, hogy felvétessék Kassa város polgárai sorába. Kérése még ebben az évben sikert ért. Felvétele alkalmával Holub polgár és István mester szobrász szerepeltek, mint kezesek, helyesebben bizalmi férfiak. " . . . pro eo (t. i. pro Johanne Kölner) fideiussores sunt Holyb et magister Stephanus lapicida". (Jegyzőkönyv 421. b. 1.)

2 1461-ben László festő részesült a városi polgárjog kedvezményeiben. A kezesek ezúttal nem említtetnek. (Jegyzőkönyv 419. b. 1.)

3. 1465-ben Feyt Miklós ugyancsak festő vétetett fel a polgáruk sorába. (Jegyzőkönyv 422. 1.)

4. 1469-ben György szobrász nyerte el a polgárjogot. (Jegyzőkönyv 424. 1.)

5. 1409-ben Miklós vétetett fel a polgárok sorába. Tartozik ablakmunkákat "tenestralia" végezni a szent Erzsébet-egyházon.

6. 1486-ban Miklós szobrász említtetik. Elcserélte a házát a Dorottya asszony házával, de

mert a két ház nem volt egyenlő értékű, azért Miklós 54 frtot fizet még Dorottya asszonynak különböző részletekben. Az erről szóló jegyzőkönyvi bejegyzést a maga eredeti helyesírásával egész terjedelmében a következőkben közöljük : Commutacio domus Nicolai lapicide cum Dorothea relicta Eyszengrebers.

Esz yst zu merken, das der vorsichtige niclos Steynmetz hot eynen wechseln (sic) mit eyner zugobe gethan an seynem hawsze, an eynem negsten dem paul Gainer und hanus roth am anderen teyl, mit der toguntszamen frawe dorothee eyszengreberin auch yrem hawsze neben dem hanus grolock an eynem und Bartolorneus Czyrne am anderen teyl, beyderseyte awff der fawlgasse gelegen, in gegenwertigkait der ersamen und erbaren Valentinus Gremnyczer, Laszlo satler, michel goldschmidt und michel hyntyrlewter yn derley mosze, alsz den herrn der Rots yst durch den egenanten niclos steynmetz und dy frawe dorothea eyszengreberinne mit wolbedochtem mutli vorpracht wurden. Alszo der obgenante niclos steynmetz sal zugeben der obgeschreibenen frauwen dorothee eyszengreberin florenos IIIII (54). Darausz sal her geben an der erste zalunge flor. XX. und dornoch negstenn zukunfftag awff dy ostern florr. X. und abyr noch michaelis negsten flor. X. und dornoch abyr wber eyn yer awff dy fastnacht dy letzte zalunge sal er auszrichten flor. XIIII. Zu sulchem dorinne Wechsel haben szy beyde vorwillet yn gegenwertigkait der egenanten hernn und yrem erkenntnisze. Auch hot dy ffrawe dorothea eyszengeberin gutwillig das awffgenommen und gelawbt hot, den niclos steynmetz wber sulche vorwillung nymmer an zufechten mit allen seynen erbnemern, sundirgweyth frey und auch ledig zuhalden zw ewigen tzeyten des zw eynem urkunth und besserer sicherhayht haben ysz lossen schreiben dy herrn des rats yn dysz stadtbuch.

Actum coram toto consilio feria quarta ante festum Katharine, anno ut supra.

(1480. november 22.) —83.

A város belsejében levő két barokk-templom egyike a görög katholikus püspöki székesegyház, a másik a ferenciek temploma. Mindkét templom múltja a középkorig nyúlik vissza.

A görög katholikus székesegyház a város hajdani kórházi templomának helyén áll, melyet már a XIV. században említenek okmányok. A kórház temploma akkor még csak mint kápolna szerepel, lehet azonban, hogy más középkori okmányainkban előforduló templomokhoz hasonlóan, pusztán azért, mert nem volt plébániával kapcsolatos.

Egy 1490-ben kelt s Ruby Józsefnek "Az eperjesi kir. katholikus főgymnasium története" című művében közölt okmányban a templom a következő néven szerepel: "Ecelesia Beatissimae Virginia in Hospitali." Ha ez az egyház a XIV. században csak kápolna volt, bizonyos, hogy a XV. században templommá bővítették ki. Erre vallanak ránkmaradt szentélyének hatalmas arányai. E régi szentély hálóboltozata négy pár egyszerű konzolon nyugszik. Bordáinak profilje kései jellegű. A bordák keresztező pontjaiba ékelt címerek között Eperjesnek V. Lászlótól adományozott címere szintén arra vall, hogy a régi kórházi templom e maradványa a XV. század második felében épült. Az alája falazott énekes - karzat miatt alig szembetűnő csúcsíves boltozattól eltekintve, a görög-katholikus székesegyház egészben véve barokképület.

Hajója négy, lapos hevederíveken nyugvó kosár-boltozatú szakaszból áll, amelyhez nyugat felé a félkörű apszis fűződik. A negyedik szakasz a templom szentélye, amelyet a hajótól a görög szer-tartású templomokban szokásos ikonosztáz, az áttört művű deszkafal választ el. Ez utóbbi cikornyái a megváltás tenyéré vonatkozó s az újszövetség hőseit ábrázoló festményeket foglalnak magukban. A középkorban ennek a templomnak a bejárata nyugaton, tehát a mai szentély helyén volt. így maradt ez akkor is, amidőn e kórházi Máriatemplom a XVI. században Eperjes tótajkú evangélikus hitközségének a birtokába került. Az ellenreformáció korában, 1073-ban a minoriták nyerték el a templomot, akik kisebb megszakításokkal II. József császár által való eltörlésükig, 1787-ig bírták. A minoriták alatt alakították át gyökeresen Eperjes régi kórházi templomát.

Hajóját egészen újonnan építették föl, régi szentélyét, amely keletnek fordulva, a főutcára szökelt ki, előcsarnokká s a félmagasságában falazott boltozat emelésével orgona-karzattá alakították át. A régi szentély egyenes zárófalát kapuval törték át, amelyet erősen kiugró oszlopos kapufelek keretébe foglaltak, aminthogy az új homlokzat is gazdag hatású félpillérekből álló tagozást és rokokó-ízlésű stucco-diszítést nyert.

A templom a hajójához fűzött két oldalkápolnával együtt Keczer Sándor sárosvármegyei alispán és Keczer István váradi nagyprépost költségén épült s 1759-ben szenteltetett föl. Az építkezés számadásai az eperjesi minoritáknak irattárával együtt a miskolczi konvent birtokába jutottak, a honnan újabban az aradi konvent levéltárába vitettek át. Ez adatok szerint a templom átalakítása 1753—1754 között történt Urlespacher Gáspár eperjesi építőmester tervei szerint. A templom homlokzatának szent Istvánt és szent Lászlót ábrázoló kőszobraiért Hartmann József kassai kőfaragó 66 forintot kapott.

Ezek a szobrok ma Kobilicz eperjesi kőfaragó kertjében láthatók s a mesteremberek készítette barokk-kőszobrok átlagán nem igen emelkednek felül. Annál szebb az a két kovácsolt vasrácsfal, amely a templomhoz fűződő oldalkápolnák nyilasát zárja el. A déli rácsfal egyszerű növényi indákból áll, amelyekből szimmetrikusan elrendezett szívalakú levelek hajtanak ki.

Jóval gazdagabb hatású az északi kápolna rácsfala, amelynek pompásan elrendezett lombékítményeit a rokokó kagylói szövik át. Mind a két vasrácsot Edvi Illés Aladár a "Mintalapok"-bán közölte először.

A templom XVIII. századbeli díszítéséből még az a négy keresztelő szent János életéből merített freskókép érdemel figyelmet, a melyet 1757-ben egy kassai festő a főhomlokzatot díszítő s Jézus keresz-telését ábrázoló képpel egyetemben 125 forintért festett. Ez utóbbi kép újabban csúnya átfestésen esett keresztül. A négy mennyezeti festmény azonban ma is ép s XVIII. századbeli képírásunk java emlékei közé tartozik. Mesterének neve ismeretlen, de bármily olcsón dolgozott, bízvást megérdemelte volna, hogy a számadások nevét is megörökítsék.

Az imigyen újjáépült és díszített minorita-templom s a mai püspöki palotába foglalt és keresztfolyosóján igen szép stuccomennyezetekkel ékes kolostor 1788-ban leégett.

1791-ben a kincstár az általa újból betetőzött templomot a görög katholikus vikáriátusnak adta át, 1816-ban az eperjesi görög katholikus püspökség alapításával templomunk székesegyház lett s mint ilyen, újabb művészi ékességhez csak a múlt század második felében jutott. A mai hatalmas ikonosztáz 1846-ból való, egész képtárt kitevő festményei azonban többnyire csak gépies másolatok. Vályi János püspök és elődje Tóth Miklós idejében gyarapodott jelentősb mértékben, művészi tekintetben a templom.

1882-ben a templom restaurálása kapcsán Roskovics Ignác falképeket festett itt, amelyek a XVIII. századbeli mennyezet-képekhez illeszkedve, a szentély boltozatát és oltárfalát s az orgonakarzatot díszítik. Az oldalkápolnák rácsfala fölé Roskovics két óriási bibliai kompozíciót szánt ; ez azonban mindmáig befejezetlen. A görög katolikus székesegyház bejáratától jobbra a régi kórházi templom szentélyfalához fűződik a lorettoi kápolna, amelynek fából faragott, feketére festett Madonna-szobra a XVIII. századból való jelentéktelen munka, az eperjesi nők körében azonban házassagszerzo Madonna néven ismeretes s nagy tiszteletnek örvend.

Eperjes másik barokk-temploma a Kossuth Lajosutcában van s a ferenciek kolostorával kapcsolatos. A templom helyén eredetileg a karmeliták temploma állott, a melyet okmányok már a XIV. században említenek. Ezt a régi templomot a reformáció uralma idején az eperjesi tanács magtárnak használta, I. Lipót király többszöri sürgetésére 1071-ben az omladozó karmelita kolostorral egyetemben a ferenciek nyerték el, akik a régi templomot lebontották s a Klobusiczkyak bőkezűségéből a mai barokk-templomot építették helyére. A Klobusiczky család emlékét Eperjesen a pompás stucco homlokzatáról nevezetes s ma kaszárnyának használt XVII. századbeli épület hirdeti a legékesebben. A ferenciek templomát Klobusiczky Ferenc báró 1708-ban kezdte építtetni. Építését fia István folytatta s ennek özvegye Kapy Klára fejezte be. A templom egyhajós, kosár-boltozatokkal bíró, egyenes záródású barokk-épület, oldalfalaihoz egy-egy kápolnasor fűződik. Homlokzata 1718-ig csak az emeleti párkányig épült ki s a templom e része a legművésziesebb. — Különösen kapuja s egyszerű, de ízlésesen faragott ablakai szépek. — A homlokzat felső része s a két torony csak 1758-ban készült el s művészi szempontból véve jelentéktelen. A kapu-felek félpillérfejezeteit a XVII. századbeli Klobusiczky-ház stuccoiból merített gyümölcsmotivumok díszítik ; homlokgerendáján s csonkaszárú háromszögletes ormának alján egy-egy az építés kezdetének évét magában foglaló kronos-tikon olvasható : MagnIfICI FranCIsCI kLobVslCzkl BaronIs a zétén ChrIstInae Soós a SóVár eXpensIs fIerI eXtrViquVe proCvrata - - DIVo IesV Christi nVtrItIo eX Voto obLata HonorabILIbVs sanctI PatrIs FranCIsCI SeraphICI reLIgiosIs DesignatVr.

A szent József nevét viselő templom főoltárát Kapy Klára 1724-ben alapította. Az 1732-ben befejezett oltár mestere a Megváltóról elnevezett Ferencrendű magyar provincia történetével foglalkozó s 1758-ban megjelent könyv szerint Streczius Ferenc "jeles szobrász" volt. Hogy mily óriási alkotmány lehetett e barokk oltár, arra az a körülmény vall, hogy 1755-ben megaranyozása 2600 rajnai forintba került. Az oltárt 1871-ben tűzvész pusztította el s ma a falra festett illuziós, oszlopos portálszerű díszítés pótolja, amely egyben a gyermek Jézust Máriával és szent Józseffel ábrázoló, oltárképnek szolgáló óriási olajfestmény foglalata. Bármily bravúrral készült is a kép és bármily ügyes távlattal festett architektonikus foglalata, egészben véve egyéniség nélkül szűkölködő munka, amelyet a ferenciek egyik kolostorról-kolostorra vándorló piktor testvére festett.

A ferenciek középkori mintára épült, hajdan sgraffitókkal ékes, de ma bemeszelt állapotában kívülről minden művészi jelleg híján levő kolostorának építéséről a kassai városi levéltárban maradtak ránk adatok.

Ezek szerint az eperjesi kőmíves czéh pörbe fogta Thornyossi Tamás kassai építőmestert, amiért 1715-ben a Klobusiczkyak megbízásából az eperjesi Ferencrendű kolostor építését elvállalta. Hogy mi lett a pörnek eredménye, nem tudjuk, csak az bizonyos, hogy Thornyossi pár évvel ezután anyagilag tönkrement.

Eperjes harmadik barokk-emléke, illetve emlékcsoportja a város határában épült kálvária, a jezsuiták zajos pompával teli művészetének érdekes példája. Lombok sűrűjéből kivillanó, szimmetrikusan elhelyezett épületeivel, az eperjesi kálvária páratlanul festői látvány s különösen távolról, így a Ferenciek kertjében fönmaradt óriási bástya tcrraszáról, elragadó. De két temploma s tizenkét régi kápolnája is, igaz, hogy többnyire csak negativ értelemben, számos érdekes tanulsággal szolgál. Az eperjesi kálváriát 1721-ben a jezsuiták által szervezett s a haldokló Krisztus nevét viselő vallásos társulat alapította. Ebben az évben szentelték föl az első stáeió kápolnáját, amelynek fából faragott domborműve Krisztust az Olajfák hegyén ábrázolja.

A kápolna négyzetes alapon épült, mellső oldalán nyitott kicsiny házikó, háromszögletes orommal. Nyilását egyszerű barokk vasrács zárja el, oromfalát stucco ékítményekbe foglalt címer tölti ki. Ennek mintájára épültek a többi kápolnák is, amelyeket a hegy oldalán kétfelől fölfelé kígyózó utak mentén szimetrikusan helyeztek el. Ruby József adatai szerint 1750-ig csak néhány kápolna épült. A templomot a hegy tetején csupán 1753-ban fejezték be. E templom hatalmas kupolás csarnok, amely kupoláján s homlokzatának két sarkán egy-egy toronynyal bír és amelyhez keresztben egy-egy hosszúkás kápolna fűződik.

Úgy a kupolás csarnok, mint a két kápolna belsejét véges-végig a jezsuitákra nézve jellemző túlzásokkal teli allegorikus festmények lepik el. A főoltár fölött sziklát utánzó talapzaton fából faragott, festett hátterű kálvária-csoportozat áll. A hármas tornyú templom külsejét a homlokzatán kiugró oszlopos erkély rokokó stílű kovácsolt vaskorlátja s a felsőmagyarországi renaissance stílus elhalványult reminiszcenciáival vegyülő stukko-cikornyái teszik érdekessé. Ez a templom nagyrészt ismét a Klobusiczkyak bőkezűségéből épült. Radzivill Károly litván herczeg, aki akkoriban számos lengyel főúrral egyetemben Eperjesen lakott, 1704-ben vetette meg a kálvária szentlépcső-templomának alapját.

Ez a templom az előbbi alatt a hegyoldal közepén áll s a római Santa Scala mintájára épült. A lépcső alját elzáró homlokzat ormán rokoko-stílű stucco cikornyák között az alapító címere látható ezzel a fölirattal : Carolus II. Radzivill Princeps Eythvaniae Benefactor 1765.

A dongaboltos lépcsőház felső végéhez fűződő szentélyt kupolaboltozat fedi, oltárát a kápolnák dom-borműveihez hasonlóan torzmódra jellemzett Pieta-csoportozat díszíti. 1706-ban még három kápolna épült: egy-egy a szent lépcső templomának két oldalán s egy ennek háta mögött. Korunkban még két kápolnával gyarapították a XVIII. századbeli kápolnák számát. Ezekben primitiv festményeket helyeztek el.

Az eperjesi kálvária régen városi előkelőségek temetkező helye is volt. Néhány sírboltja igen érdekes fényt vet a múlt század első felének vidéki művészi életére. A legszebb ezek közül Paracelsus dr., a város akkori főorvosának sírboltja, mely egyiptomi stílben, trapezalakú nyílását szegélyző két lótoszfejű oszloppal, faragott homokkőből 1827 ben épült.

A Szirmayak klasszicizáló ízlésű s alaprajzi elrendezésében sajátos provincializmust mutató kriptájának érdekességet kovácsolt vasrácsfala kölcsönöz, amely egymás mellett sorakozó s lecsüngő stilizált mákfejekben végződő rudakból áll. Ez a két kápolna a szent lépcső-templomtól balra esik. A hegy tetején levő templom szomszédságában áll elhagyatottal! az utolsó Vandernáth gróf és két feleségének kriptája. A Vandernáth grófok háza Eperjesen az a gazdagon tagozott és díszített, kőhomlokzatánál fogva nevezetes XVIII. századbeli épület volt, amelyet címert magában foglaló oromfala csúcsán kuruc vitéz derékig ábrázolt szobra díszít. A ház erkélyén empire-stílű pompás hatású kovácsolt vaskorlát van. Érdekes a kálváriahegyi Vandernáth-kripta kettős rácsos kapuja is, amelynek empirestilű lombfűzérei csúcsos ívekből összerótt frízekkel olvadnak össze.

Az eperjesi Kálvária-hegy tetejének hatalmas terraszáról felséges kilátás nyílik a város szépséges vidékére. Balfelől kezdve egymás után ötlik szemünkbe a sárosi vár, a kopasz és erdős Strázs, az előbbi állítólag őskori teleppel ormán ; tovább jobbra a kapi vár, majd a sebesi vár, végül az erdő sűrűjéből kivillanó rozsdafolt képében a sós-újfalvi vár romja. A térséges völgy ölén, a melyet e hegyek ormán épült várak szegélyeznek, számos falu fehérlik. Ezek templomai jórészt még a középkorból valók. A legszebb közülük Soóvár XIV. századbeli plébánia-temploma. Ez három hajós csúcsíves csarnok-templom, a melynek csak szentélye szenvedett a XVIII. században nagyobb mérvű átalakítást.

Schauff magasztaló szavait mellőzve, csupán Pilgramra akarjuk fölhívni a figyelmet.

Wurzbach szerint (Biogr. Lexikon 22-ter Theil, Wien 1870, 290—91. lap) két Pilgram Antalt ismer a német műtörténelem. Az egyik — az architektus - a XVI-ik században élt s mint ilyen, jó hírnévre tett szert. Életéről azonban mitse tud mondani. A második Pilgram Antal képfaragó volt s már a XIV-ik században részt vett a bécsi Szt István templom építésénél. Erről csak annyit tud, hogy Brünn-ben született.

E két művészről oly sok, egymással ellentétes adat jutott közforgalomba, hogy dr. Nagler K. G. (Neues alg. Künstlerlexicon XI. köt.) ez ellenmondásokat szükségesnek tartotta tőle telhetőleg tisztázni.

Nem lehetetlen, hogy az építész Pilgram Antal alkotta meg a pozsonyi Erzsébet-apácák templomát a XVI-ik században, de az sincs kizárva, hogy a Bécsben dolgozó másik Pilgram Antal rándulhatott le a közeli Pozsonyba, hol alkalom nyilt arra, hogy magasabb feladatokat is magára vállaljon.

Az épület stílusának közelebbi vizsgálata annak megállapítására bizonyára alkalmat fog adni, hogy architektusaink a XIV-ik vagy pedig a XVI-ik században élt Pilgram Antalt tekinthetik-e az Erzsébetapácák pozsonyi temploma fölépítőjének.

Janusch Dyack.

Igaz, hogy ez németes írásmóddal van feljegyezve, de viszont mert más helyütt F. J. C. betűkkel jelöli nevét, amit talán Fráter Johannes Cassovien-sisnek kell olvasni, joggal következtethetjük, hogy itt magyar, kassai származású könyvillusztrátorral van dolgunk. A zárda tehát abban a helyzetben volt, hogy a név mellett látható évszám szerint 1476-ban ügyes miniatort tartson, ki a kezdőbetűket készítette és a lapok széleit is diszítményekkel festette. Kívánatos volna, ha a kódex-illusztrátorok festményeinek motívumaival is foglalkoznánk, ami némileg betekintést engedne nemcsak az akkori Ízlésbe, de megállapíthatnók ennek alapján egy-egy motívum elterjedésének történetét is. R. —86.

1704. elején 1393. szám alatt találjuk e bejegyzést:

"Mediczki László alázatosan instál Ngodnak: Mivel Belénycsben lévén képíró, a rácok minden javait és ruháit elvitték, immár Lengyelországban, haza igyekszik; Ngod méltóztassék számára egy passust adni."

De II. Rákóczi Ferenc úgy látszik nem teljesítette a festő kérését, mert a folyamodványra az volt a válasz : "Ha alkalmatos lészen az képírásra, szolgálatunkba bevesszük". Vajjon került-e erre sor ? Mi lett Mediczki László további sorsa, arra II. Rákóczi Ferenc iratai közt további feljegyzés nincs.

A fent közlött adatból két motívum tűnik ki, melynek alapján a további kutatásokat folytattam. Az egyik, hogy Mediczki László nem volt magyarországi származású, hanem bizonyára lengyel, mert az őt ért csapás után haza kívánkozott, Lengyelországba.

Írtam ez ügyben Sokolonsky Marian udvari tanácsos, egyetemi tanárnak, a krakkai akadémia mű-történeti bizottsága elnökének, de mint írja, előtte ez a név teljesen ismeretlen. Mediczkit a lengyel források nem ismerik, lengyelországi működésének semmi nyoma. Hogy ez ügy szélesebb körben keltsen érdeklődést, Sokolonsky a műtörténeti bizottság 1903 február 26-án tartott ülésében újból szóba hozta Mediczki László nevét, de mint a bizottság jegyzője Kieszkowszky György dr. értesít, itt sem tudnak felőle többet és csak további levéltári kutatásoktól tették függővé az esetleges eredményt.

Épp ily eredménytelen volt a belényesi kutatás. Beliczay Elek, e város főjegyzője, kutatta át az ide vonatkozó iratokat, de eredménytelenül. Épp így nem nyújtottak felvilágosítást, az ottani r. kat. plébánia feljegyzései sem. Egyedül a nagyváradi püspöki levéltár nyújthatna tán némi felvilágosítást; talán az ottani származási könyvekben előfordul Mediczki László neve, mert valószínűnek látszik, hogy a íestő az akkori időben épült templom oltárképeit készíthette és ezért időzött püspöki meghívásra Belényesen.

-87.

Pozsonyban élő Kamaufnak volt a tanítványa, ki "természet után festett" csendéletképeivel aratott tetszést a XVIII. században. Arcképei közül feltűnést keltett Hermann András orvos képe, melyet Bécsben Haid metszett. Schmidely Dániel is arcképei révén lett kedvelt festője Pozsonynak. Különösen színei voltak tiszták. Föl is jegyezték róla: "Vorzüglich zeichnete sich bei seinen Arbeiten die Reinlichkeit seiner Farben." Schmidely tanítványa volt Oswald Ferdinand, egy pozsonyi mészáros fia, kit atyja eleinte a saját mesterségére kényszerített. De utóbb, mikor rajzai baráti körben feltűnést keltettek, atyja sem vonakodott attól, hogy a művészettel foglalkozzék. Schmidely Dániel két irányban fejlesztette tehetségét. Tanulóéveiből különösen üvegre festett képei ismeretesek; később, mint arcképfestő vált nevezetessé. Pozsonyi születésű volt Guttmann Sándor, ki Palkó Károlynak volt tanítványa. Hosszabb ideig Drezdában tartózkodott és itt különösen mint történelmi képfestő aratott sikereket.

A XVIII. század e pozsonyi születésű festői mellett nem lesz érdektelen még ama festőkről is megemlékezni, kik ezidőben ott éltek és hozzájárultak a művészet megkedveltetéséhez. Ezek közé tartozik a három Palkó : Károly, Ferenc és Gáspár. Palkó Károly a jezsuitáknál tanult, majd Bécsbe ment, hol az akadémiát végezte. Mikor visszatért Pozsonyba, az Eszterházy- és Balassa-család látta el munkával. A pozsonyi régi Salvator-templomban látható "Krisztus az olajhegyen" című oltárképe. A szentháromságnak van ajánlva a pozsonyi Kreutzherrenkircheben lévő igen sikerült oltárképe, melynek "A rabszolgák kiszabadítása" a címe. E kép a török fogságból kiszabaduló keresztényeket ábrázolja. Oltárképei vannak még a tatai, igmándi, eperjesi és tallosi templomokban is. Palkó Károly utóbb Drezdába ment s ott működött. Palkó Ferenc különösen arcképeivel és történelmi festményeivel keltett feltűnést. A Szent Salvator-templomban két oltárképe van, melyek Xavéri Szent Ferencet és Szent Ignácot ábrázolják. A pozsonyi székesegyházban van egy képe, mely Szent István emlékének van szentelve. Mindkét Palkónak atyja Palkó Gáspár, ki a porosz háborúk idején jött Pozsonyba s kiről tévesen hiszi Récsey Viktor dr., hogy magyar származású. Ez a Palkó Gáspár Pozsonyban halt meg 1754-ben. Róla feljegyezték, hogy abban jeleskedett, hogy l 1/2 láb nagyságú papírlapon 50 személyt tudott jól megfesteni. Svájci származású volt Egele, ki a XVIII. század közepén tartózkodott hosszabb ideig Pozsonyban. Itt leginkább freskókat és oltárképeket festett. Azonkívül néhány arcképet is. Maulpertsch Antal tanítványa volt Zoliinger, kinek freskófestményei még néhány pozsonyi épületen a XIX. század elején látható voll. Ennek néhány történelmi festménye is ismeretes.

-88.

Művei a következők: "Csendélet" (1850), "Gondoskodás" (1846), "A drótostót" (1846), "Bor és asszony" (1847). "Szeret - - nem szeret" (1856), "A kíváncsiság" (1856), "Álarcosbál után reggel" (1850), "A meglepetés" (1850), "Krízis a művészéletben" (1853), "Megsebesült harcos" (1853), "Háború után" (1854), Andrássy Manó gr. (1853), Steger operaénekes (1854), Eszterházy herceg (Nemzeti Múzeum) "Az özvegy" és "Elefántcsont-poharak" (év nélkül). Wurzbach (II. 78. 1.) azt írja róla, hogy tájképeket nem tud festeni, mert a levegőt nem tanulmányozta. Annál jobbak arcképei. Különösen a fej tartása, a viselet és a hús színe által válik ki. A "Jahrbuch des deutschen Elementes in Ungarn"-ban (1846) Károly Lázár következőket írja róla (156. 1.): "Amerling tanítványa, kit gyakran felülmúl eleganciájával, kiváló technikájával. A természetnek költőies felfogása hírnevet biztosít számára. Koloritjában szépség és fény egyesül. Változatossága előnyeit csendéletképei tárják fel. Arcképfestésben nyilvánul igazán ereje ; tanulmányfejei kitűnőek. Borsos még igen fiatal ember, ki még lecsiszolja, a mi felesleges. A közönség ne ignorálja őt. Kár őt Barabás és Marastoni mellett letárgyalni, lesz idő, mikor még büszkék leszünk arra, hogy Borsos magyar". —90.

Mint rézmetszőtől a következő képeit ismerjük :
l . gróf Teleki László arcképe,
2. gróf Suvarow volt tábornagy arcképe,
3. Cornides Dániel arcképe és
4. Éder József arcképe.

De mint az Erdélyi Múzeum 1816. V. 181.1. találóan jegyzi meg életírója : "Falkának főbb ereje inkább a Betűmetszésben, mint a mejjkép metszésben mutatta magát."

Ezeken kívül Falka metszette "A Nemzeti Gyűjtemények tárházának homlokfalát". Ez alatt a szemináriumban elhelyezett Nemzeti Múzeumot kell értenünk (1817). A szent gellérthegyi csillagvizsgáló toronynak alapkövébe az épület rajzát, betűit, a pesti új játékszín alapkövébe fehér ólomra a Kulcsár István által írt verseket (megjelentek a Hazai Tudósításokban) szintén Falka metszette. Kazinczyval, mint nyomdász állott összeköttetésben.

Meghalt Budán, 1826. jan. 20.

(L. Erdélyi Múzeum 1816. V., 177—182. 1. Tud. Gyűjtemény 1827. XI., 124. 1. - - Bécsi M. Mercuríus 1793. II. 49. 1. - -M. Kurir 1798. II., 128. 1.) -91.

Kazinczyval még tanulókorában ismerkedett meg. A Nemzeti Múzeum könyvtárában őriznek egy 1791-ben kelt bécsi levelet, melyből arra következtetünk, hogy ekkor már Kazinczy és Czetter Sámuel között élénk összeköttetés volt. E levélből egyszersmind oly munkájáról is nyerünk tudomást, miről eddig a fentebbiekben még nem emlékeztünk meg. Ekkor ugyanis megküldi Viczai-nak a képét Kazinzcynak és jelzi, miután tudja róla, hogy a rézmetszcsek nagy kedvelője, legközelebb még újabban elkészített munkáit is megküldi. Metszésért, papírért, nyomásért, felszámít 33 forint 30 krt. Jelzi ekkor lakását is: "auf dem Spitlberg in der Kindlgasse beym grünen Jäger No. 127, im 2-ten Stock, die zweite Thür neben der Stiege".

Ezen összeköttetésnek nyoma megvan még utóbb 11 évvel is, mikor 1802. X. 31. Kazinczy azt írja Virág Benedeknek, hogy Czetter rajzolásait küldje le hozzá Kolyra. Ekkor már Csokonai is azt tervezi, hogy Kazinczy kérésére lefesteti és rézbemetszeti magát és említi, hogy Bécsbe készül, mert jobbnak reméli Czetter munkáját annál a "budai rátz ifjúnál - nevét nem említi — a ki egy fél Souveraindorért fest és szerentsésen talál". (L. Csokonai Mihály levelét Kazinczyhez 1802. XII. 26. Akadémia Kvtr. írod. Levltr. 4r. 187. sz.)

Czetter Sámuelnek egy rézmetszetét említi Németh László Kazinczyhoz, írt levelében (Akadémia Kvtr. írod. Levltr. 176. sz.), mikor Teleki Domokosnak 1796-ban Bécsben megjelent "Egy néhány hazai utazások leírása"-nak javításáról ír. E könyv címlapját ugyanis megelőzi Teleky Sámunelnek Czetter Sámueltől metszett arcképe.

Kazinczy gondolkodására vet világot, hogy rosszalotta Czetter Sámuel német hangzású nevét. "Arra kértem Czettert -írja 1807. VI. 29. Cserey Farkasnak - hogz a' Czetter nevet rúgja el magától s nevezze magát Orosházinak", de úgy látszik, nem volt ennek eredménye, mert Czetter továbbra is csak származása megjelöléseként használja ezt neve előtt. Máskor pedig azt írja Kazinczy Czetterről, hogy "istentelen ember a német, kivált soknak jegyzése szerint Amphibium, mint pld. ok. a németből lett magyar Czetter, a Lutheránus, aki sem nem Pápista, sem nem Kálvinista, hanem közben áll a kettő között'".

Rumy Károly Györgyhöz 1810. II. 25. intézett levelében Kazinczy megemlíti Baróczy Sándor nekrológja kapcsán, hogy 1802-ben arcképét Czetter Sámuel metszette rézbe, de hozzáteszi: "es ist nicht ganz gelungen".

Kazinczy Ferenc Sárközy Istvánnak 1811. IV. 19. írt leveléből tudjuk, hogy Czetter Somsich Lázár arcképét is metszette 1803-ban, de mint Czetter panaszkodott, "Somsich véle mocskosán bánt, ki nem fizetvén a' tenni parancsolt munkát, tudniillik a' réz metszését".

Lehetséges, hogy Czetter nem végezte lelkiismeretesen munkáját, mert Virág Benedek is 1811-ben arról panaszkodik, hogy Czetternek előre fizetett 30 frtja "odavan !" de vigasztalódik, "oda se neki!"

De azért Czettertől nem lehet elvitatni rézmetszeteinek gondos kivitelét. Művészetén meglátni, hogy John vagy Weisz volt a mestere. A metszés tiszta, az árnyékolásra kellően ügyel, az arcképeknél az arc kifejezése eléggé karakterisztikus. Leginkább Bécsben, majd Budán dolgozott, de járt Olaszországban is. Művei, ha ma nem is ritkák, de gyakoriaknak sem mondhatók. —92.

1. Szent László, a magyarok Mózese. (1. Igaz Sámuel: Hébe. 1823. évf 12r.)
2. Zempléni vitézek emléke. Perger rajza után. (1. u. o. 12r.)
3. A haldokló szent Czeczilia. Scheffer vitán. (1. u. o. 1825. évf.)
4. Az anyai szeretet Franceschini M. Antal után. (1. u. o. 1826. évf.)
5. A vak Tóbiás. Caravaggio után. (1. u. o. 12r.) Ezenkívül metszette a görög egyesült eperjesi egyházmegye könyvtár-alapítójának : Kováts Jánosnak képét, Miklósy József festménye után. Lehetséges, hogy ez a férfiú a rézmetszővel a rokonságban is állott. -93.

Metszetei közül a következőket ismerjük :
1. Egy római lovag. (1. Dugonits András : Nevezetes hadi vezérek. Pest, 1817. 8r.)
2. Címkép. (1. Somogyi Gedeon: Értekezés a magyar verselés módjáról és Petronius versei. Veszprém, 1819. 8r.)
3. A chinai császárhoz díszmenet. (1. Kis János : Nevezetes Utazások. Pest, 1818. V. köt. 8r.)
4. Philadelphia látképe és Amerika partjai. (1. Kis János: Nevezetes Utazások. Pest, 1819. évi
VIII. köt.)
5. A tiszai kérész. Rovarok. Saját rajza után. (1. Tudományos Gyűjtemény. 1819. évi VIII. köt.)
6. Stokholm városa. (1. Kis János: Nevezetes Utazások. Pest, 1819. VIII. kötet.)
7. Báthori Zsigmond emlékpénze, (1. Tud. Gyűjt.
1819. X. köt. 8r.)
8. Fusz János magyar zeneszerző emléke. Czoll-ner Lajos rajza után. (1. u. o. 1819. XII. köt.)
9. Római régiségek. (1. Tudományos Gyűjtemény,
1820. I. köt. 8r.)
10. Dévény vára Pozsony vármegyében. A. R. után. (1. u. o. 1820. X. köt. 8r.)
11. Ghymes vára. A. R. után. (1. u. o. 1821. II. köt. 8. r.)
12. Majláth György. Donát után, Kärgling rajza szerint. (1. u. o. 1821. XI. köt. 8r.)
13. Buda a XVII. században. Boutibon rajza után. (1. Schams Beschreibung der Stadt Ölen. 1822.)
14. Siklós vára. Strázsay János rajza után. (1. Tudományos Gyűjtemény. 1823. III. köt.)
15. Péczely arczképe. Kärgling után. 8r. (1. u. o. 1823. X. kötet.)
16. Báró Fischer István, egri érsek. (1. u o. 1823. XII. köt.)
17. Déva vára. (1. Göttfi Borbála: Hóra Pórhada. Pest, 1823. 8r.)
18. Árpád. (1. Svastics Ignác: Magyarok Es-mérete. Pest, 1823. 8r.)
19. A németrend nagymestere és vitéze hajdan. (1. Tudományos Gyűjtemény, 1824. V. köt.)
20. A németrend nagymestere és vitéze most. (1. u. o. 1824. VI. köt. 8r.)
21. Gróf Festetich György arcképe. (1. u. o. 1821. X. köt. 8r.)
22. Berzeviczy Gergely arcképe. (1. u. o. 1825. X. köt. 8r.)
23. Trattner János Tamás arcképe, Kärgling után. (1. u. o. 1826. VII. köt.)
24. Szépírási minták: 1827. (1. u. o. 1827. IX. köt. 113. 1.)
25. Szögyényi Zsigmond alkancellár arcképe, Kärgling után. (1. u. o 1828. V. köt.)
26. Gróf Batthyány Ádám országbíró arcképe. (1. u. o. 1828. XII. köt. 8r.)
27—38.: Nógrád vára, Fülek vára, Dévény vára, Gács vára, Kékkő vára, Szécsény, Hollókő, Salgó-vár, Somoskő, Buják-vár, Baglyas-vár, Ecseg vára. A 27—38. számúak Lányi rajzai után.
39. Szanda vára. (1. Mocsáry Antal: Nógrádvármegye leírásában. Pest, 1826. I—IV. kötet. 8r.)
40. Nógrád vármegye régi pecsétéi. 8r.
41. Gr. Forgách-család pecsétéi. (1. Mocsáry Antal: Nógrád vármegyő leírása. Pest, 1826. IV. k. 4. és 129. 1.)
42. Verbőczy István arcképe. 1830. 8r.
43. Gróf Batthyány Ádám országbíró. 4r. (1. "Vándor" c. naptár. 1833. év.)
44. Gróf Festetich György. 4r. (1. "Vándor" naptár. 1834. évf.)
45. Gróf Majláth György. (1836. 4r.)
46. Ansicht der Königl. Freist. Pesth, 1830.
47. Spányik Glycér kegyesrendi tanár. 1838.4r.

Shauff János, a pozsonyi normális iskolában a rajzművészet nvilvános tanítója, egy ily című dolgozatában : "Beyträge zu einer künftigen Kunstgeschichte von Ungern" (Zeitschrift von und für Ungern . . . herausgegeben von Ludwig v. Schedius, Jahrgang 1804. Pesth VI. B. 1. Heft 39 — 43. 1.) helyes elvektől vezéreltetve, egypár valóban nagy-becsű adattal járul a magyarországi művészetnek megírandó történetéhez. Általános tapasztalat - írja - hogy egy figyelemreméltó tárgykör történetének első dátumai, ősforrásai gyakran nagyon kétesek és pontatlanok vagy éppenséggel föl se kutathatók. Megbocsáthatatlan dolog volna, ha egykor ilyen pontatlanságot éppen a mi irodalmi évszázadunknak kellene bűnül felróni - - pedig a művészeteket illetőleg ez nagyon könnyen megeshetnék. Legalább a magyarországi időszaki iratokban csaknem említés sincs téve a művészetek és művészek állapotáról Magyarországban. Az adatok igaz voltát tekintve, mindig biztosabbak azok, ha megholtakról szólnak, mint élő művészekről, mert ez utóbbiakat rendesen lelkesítő dicsérettel szoktuk megtisztelni. Sokszor a haza hírnevét is emelni akarjuk azzal, ha kitüntetjük egyesek egyéniségeit; de az igazság - írja Schauff - - mégis mindig a leghasznosabb. Mindenesetre kellett Magyarországon is: több kisebb-nagyobb művésznek élni. - De hol vannak ők feljegyezve ? Hol keressük műveiket ? Mit vittek végbe a nemzeti műveltség emelésére ? Azért közli tehát Schauff a maga följegyzéseit, hogy másokat arra buzdítson, hogy egyes elszórt és tán majdnem egészen elfeledett adatokat lehető pontossággal gyűjtsenek össze az utókor számára.

Hefelére vonatkozó magyarországi adatai a következők : 1. ő építette a primási palotát Pozsonyban ; 2. tőle van a győri* püspöki templom benső díszítése ; 3. ő építette a püspöki rezidenciát és templomot * Szombathelyen.

Ez a férfiú ezen alapon mindenesetre beletartozik a magyarországi művészetek történetébe s azért az alábbiakban egy pár, Schauftól ismert adatot híven fogunk közleni, talán ez hatással lesz arra, hogy egyéniségéről és viszonyairól több és biztosabb értesítés kerüljön nyilvánosságra.

Megjegyezzük, hogy a Schauff-féle életrajz mindazon adatait, melyekről Wurzbach említést sem tesz, külön jelek [ ] közt tüntetjük föl, a könnyebb áttekintés kedvéért.

Hefele Menyhért tiroli parasztszülők gyermeke, [1710-ban született és kezdetben az asztalos mesterséget tanulta. Németországban az építészeti rajzművészet megtanulására adta magát, ugyanott (legutóbb a würzburgi udvari lakatosnál) egy iparrajziskola (eine Handwerkszeichnungschule, sogenannte Reisschule) élén állott s a mellett a tulajdonképeni építőművészetet is tanulta. Ha nem csalódom, írja Schauff, Hefelét a bécsi akadémia pályakérdései csalogatták Bécsbe, hol aztán első díjat és aranyérmet nyert s később az akadémia tagjává is kinevezték. (Ez az adat némi eltéréssel így fordul elő Wurzbachnál : Seine Bildung schien er (!) an der Akademie der bildenden Künste in Wien erhalten zu haben, wo ihm 1742 der erste Architekturpreis zu Theil wurde . . .). Midőn később a passaui érseki rezidenciát kiigazította vagyis inkább újjá alkotta, az érsek őt "Fürstlich Passauischer Hoí-architekt" címmel tüntette ki. Azután a m agyai királyi testőrségi iskolában a rajzművészet tanára lett.] Utóbb 1777-ben Batthyány József hercegprímás építőmestere. [Szombathelyen halt meg a püspöki templom építése ideje alatt s az ő holtteste került elsőnek a püspöki sírboltba, ahova őt hajlottkorú érdemes pásztora nemsokára követte.]

Megemlíti aztán Schauff, hogy a mathematiká-ban sok theoretikus, de még több praktikus ismerettel bírt, bár annak methodusa és systemája ismeretlen volt előtte s gyűlölte is azt, mint iskolás tudákosságot. Mivel pedig egyeneslelkű ember volt s így nagy kedvelője az igazságnak, a pythagorási háromszögek helyessége annyira áthatotta a lelkét, hogy a Tabula Sinuum kiállhatatlanná vált előtte és egy új földmérő eszközt szerkesztett. A zágrábi püspöki papnevelőnek egyik hallgatója ezen alapon egy ilyen mérőeszközt csináltatott is Schega Jánossal egy nagyon ügyes bécsi műszerkészítővel.

A sonntagsbergi márványfőoltár - folytatja - szintén Hefelétől van. Erről Binz Jakab Augs-burgban egy nagyon szép rézmetszetet készített. Wurzbach azon adatáról mitse tud Schauff, hogy Hefele ennek az oltárnak a basreliefjeit ércbe öntötte volna.

[A passaui érseki residencia két márvány-portaléja szintén Hefelétől van. Hasonlóképen a Hefele tehetségét igazolja Bécsben a Szerviták templomában sz. Peregrin szép kápolnája. Oszlopcsoportosításokban és templomékesítésekben nagyon briliáns volt Hefele, de az épületek külső díszítése körül kevesebb ízlést és találékonyságot árult el. Állítólag nagy vegyész is volt volna; a csodás dolgokat nagyon szerette, a kritikának ellenben minden fajtáját ki nem állhatta. Úgy látszik, hogy sohase volt mindamellett tagja semmiféle titkos rendnek. Sok ritka könyve volt és szép építészeti rajzai, melyeket Währingben, Bécs mellett, a saját házában egyen-kint potom áron adtak el. Egy nagy foliomunkát tervezett az építőművészetről, melyben már meglehetősen előrehaladott volna ; de nem tudni, hogy e kézirata hova hányódott el. Bizonyára e tárgyra vonatkozólag sok értékes lehetett benne. Veleszületett becsületessége, szorgalma, tevékenysége és sok ismeretei dacára - végzi Schauff - egészben véve szerencsétlenül élt. ]

Azt hiszszük mind a Lajthán inneni, mind a Lajthán túli művészet története érdekéből érdemes volt e becses és Wurzbachtól teljesen figyelmen kívül hagyott följegyzés adatait a feledéstől megóvni.

Pótlólag még a következőket kívánjuk megjegyezni. Csehy József, Kazinczy Ferencznek korán elhunyt barátja, ki mint huszárkapitány 1812-ben Lublónál elesett, csapatával Szombathelyen átmasi-rozván, azt írta 1800 december 13-áról barátjának: "Illene megemlítenem Szombathelyen az új püspöki templomot, mellyet csinos architecturával épített fel néhai Szily püspök. Belső felkészítése még három esztendőt fog kívánni. Az oltártáblák a megholt .Dorfmeistertől valók. A kupolákat Wrinterhalter festette. A falak megmárványoztatnak. Ez leszen egy a legszebb magyarországi templomok közül.* Úgy látszik, hogy Kazinczy, kit minden honi művészeti dolog nagyon érdekelt, felszólíthatta egyik, sajnos, elveszett levelében Csehyt, hogy írjon neki közelebbit a. szombathelyi templomról. Legalább ezt bizonyítja Csehy levele 1807 január 19-éről**, melyben így ír: "A szombathelyi templom építőmestereiről még nem vehettem megelégítő tudósítást. Az elsőt, a ki planumát szerzetté s fundamentumát tette, magyarnak mondják. Ez belehalt. A mostaninak Anreith a neve. Ez is már öreg. Gerion Ingenieur alatt dolgozott Bless vára (Josefstadt) építésében. A nevezett Ingenieur küldötte őtet Szilynek." Néhány hónapra e levél után - 1807 május 7-éről * - már pontosabb adatokat tudunk meg Csehynek egy újabb leveléből. "Azolta a szombathelyi templom építőmesteréről is vettem tudósítást írja Kazinczynak különösen az iíjú herceg Batthyány főispányi installatiojakor Nagyprépost Ölbey szájából. Első építőmestere volt tehát Hevele (sic) Tyrolisi születés. A Planum egy római temploméval egyez. A tornyok épületében az eredeti planumtól eltávoztak, ugyancsak falusiak is. Hevele (sic) épített Szombathelyen még három házat : a püspöki rezidenciát, Ölbey nagyprépostét és néhai Szegedi kanonokét. Pozsonyban pedig a Card. Batthyány-házat. Az építés mostani igazgatója Anreith kőmívesmester. (!) A templom ezideig l78 ezer forintba van s még 30 ezer forint könnyen reámegy."

Így egészül ki Hefele magyarországi szereplése s ha valaki nem fogja röstelleni a szombathelyi székesegyház kriptájában Hefele síriratát lemásolni, meg fogjuk tudni halálozásának is az évét a legnagyobb pontossággal és ekként a Wurzbach-féle csonka s így csekély értékű életrajz helyébe egy teljes és hiteles fog kerülni.

Szily János szombathelyi püspök 1799 január 2-án halt meg. Nagyon valószínű, hogy Hefele halálozási éve: 1798. -95.

* A *-gal jelölt adatok nem fordulnak elő Wurzbachnál.

* L. Kazinczy Ferencz levelezése. Negyedik kötet. Budapest, 1893. 428 —9. lap. ** L. u. o. 465—ti. lap.

* K. F. lev. Ötödik kötet. Budapest, 1894. 9—10.1.

Azt hiszszük, nem volna fölösleges fáradozás e két dolgot tisztába hozni: l. Ki készítette s milyen "legjobb Originalok" alapján ezt a 8 rajzot? 2. Ki metszette rézbe ?

Ez utóbbi kérdésre tán kielégítő válaszul szolgálhatnak következő adataink. Schams Ferencz szerint (Vollständige Beschreibung der Kön. Freyst. Pest. 1821) a Pesten élő művészek közül Ehrenreich József nemcsak mint régiséggyűjtő tűnt ki, hanem mint érc- és kőmetsző: "vorzügiig in seinem Fach." Wurzbach Lexicona (IV. köt. 7 — 8. lap) egy Ehrenreich Sándor Ádámról emlékezik, mint aki l 784-ben Pozsonyban született s kinek atyja, mint pecsétmetsző tűnt ki. Ő oly gyorsan sajátította el atyja művészetét, hogy alig 19 éves korában már önállóan kereste kenyerét. 1803-ban Bécsbe ment a Szépművészeti Akadémiába, hol 1800-ban a rajzból első díjat nyert. Most már a rézmetszés művészetére szánva el magát, Budára ment és ott állandóan letelepedett. Wurzbach szerint még 1835-ben élt volna.

Nagyon valószínű tehát, hogy Ehrenreich Sándor Ádám fia volt a Schams által említett Ehrenreich Józsefnek. De még nagyobb valószínűséggel állítható az, hogy a Magyar Kurírtól hirdetett rézmetszeteknek ő volt a készítőjük. Wurzbach ugyanis ezt írja róla: 1823-ban egy nagyobb munkát vett tervbe, mely magába foglalta volna a magyar történelem nevezetes személyeinek rézmetszeteit is, a melynek ajánlatát József nádor el is fogadta. Ebből a gyűjteményből 1823—1835-ig Wurzbach szerint 95 lap jelent meg. A Magyar Kurir adatai szerint tehát már 1822-ben készen volt az első 8 rajz s így l évvel előbb, mint Wurzbach állítja. Ha az említett 8 képre ráakadna valamelyik kutatónk, tisztába lehetne hozni a szerzőség kérdését tán arról a "punctirozó modorról" is, mely Wurzbach szerint Ehrenreich legtöbb művét jellemzi. Ugyanekkor meg-kaphatnók arra is a választ, minő "legjobb Originalok szerint" készültek e rajzok? Vagy ez csupán csalogató újság-közhely volt? —96.

Sanyarú helyzetén különösen a Hadi és más Nevezetes Történetek szerkesztő-kiadói Görög Demeter és Kerekes Sámuel törekedtek lendíteni. Utóbb évenkint l80 frtot kapott segély képen a kincstártól, írt iskolai játékszínre alkalmas magyar színműveket is, továbbá lefordította Kotzebue "Az embergyűlőlés és a megbánás" és "Nemes hazugság" című darabjait. Előbbi 1700-ben, utóbbi 1792-ben jelent meg Bécsben. Mindkét fordítását a közönség igen kedvelte, ép úgy, mint a kézírásban elterjedt fordításait: "A cselédes atya" és "Jaques Spleen vagy jólesett, hogy főbe nem lőttem magamat".

Még megemlítjük, hogy Koré Zsigmond volt az, ki Bikfalvi Falka Sámuelt, a rézmetszőt, Bécsbe hívta és őt törekvéseiben támogatta. —97.

Már tanulókorában akadt munkája. Keresztesi József említi naplójában (394. 1.), hogy az általa a szalacsi ref. templom úrasztalához készíttetett "nagy pohárra' Erős Gábor metszette az írást, mint "debreceni deák és sculptor".

Ifjúságáról megemlékezik a "MagyarKurír" 1815 I. 23. száma. "Ez a jeles talentumú ifjú ember a Debreceni Ref. Coll. tanulván, az iskolai tudományok mellett jókor elkezdette a rajzolást és mettsze-getést is. Nagy érdemű 's az ifjak hasznában a Hazának hasznát 's a Nemzetnek dicsőségét munkálkodó tanítóinak ösztönzésére, olly előmenetellel forgolódott azon szép mesterségek közzül, hogy példáját követő számos tagjaival, különösen leghűségesebb barátaival néhai Petes Dávid és N. Pap József urakkal együtt még deák korokban egy kis ó átlást és három rendbéli új átlást kimettszettek és közre bocsátottak, tulajdonképen ugyan a magyar tanulók számára, de azonban úgy, hogy kivált a' nagy formájában kijött új átlások nagy embereknek is kezeikbe illenek".

Mikor az iskolákból kikerült, Pesten és Bécsben gyakorolta e mesterséget, sőt megtanulta a betű metszését is és azzal tért vissza hazájába, hogy könyvnyomdát állít.

Kis Imre írja Kazinczynak, hogy Erős Gábor megfordult az 1809. évi debreceni vásáron, mint "metsző typografus". E levélben megemlíti azt is, hogy Erős Gábor társa: Pap József Dessewffy József grófnál kapott, mint számtartó, alkalmazást.

1810. V. 13., azt írja Kis Imre Kazinczynak, hogy "most innen (Debrecenből) Erős Gábor megyén fel töllünk Bétsbe Márton Úrhoz, hogy az Ajó (Görög Úr) Mappájinak Mutató Táblát tsináljon és ez alatt Typographiai Tudományának gyakorlására valami jó módot kereshessen".

További sorsáról, törekvéseiről egy Lovasberényben 1811 májusában kelt, Kazinczyhoz írott levele ad felvilágosítást. Ebből értesülünk, hogy már 1809-ben a pataki nyomdát akarta megszerezni, Kazinczynak önként felajánlott segítségével, de a beállott "Lustra és Insurrectio" meggátolta őt e törekvésében. Az insurrectio ülésén, mint írja, beállott Vay generális kegyéből Debrecenben a salétromháznál cancellis-tának. Mikor egy ízben Pesten járt, Péchi Imre curator amaz eszmét vetette fel, vajjon tudna-e stereotypot produkálni, mert akkor zsoltárok nyomásánál nagyon foglalkoztatná. Bár ilyet eddig még nem készített, kísérletet tett ezzel is. De mikor' a próbát be akarta mutatni, akkor már "az egész Világ vérben állt". Jegyző akart lenni ; ugyanakkor Bécsbe is hívta egy Schindelmayer nevű nyomdász, de mert ezzel egyidejűleg Debrecenben is árverést hirdettek, a városi nyomdára, azt sem tudja, mit tegyen. Időközben olvasta a komáromi, nyomda eladási hirdetését és azért azzal fordul Kazinczyhoz, hogy támogassa őt 33 ezer forinttal. Viszonzásul arra határozza magát, hogy szívesen tartana egy szedőlegényt, ki kizárólag az ő (Kazinczy) munkáit szedné. Sőt betűmintát is küldött mutatóba. De hogy mit válaszolt minderre Kazinczy, annak nyoma sincs, csak éppen Kis Imrének írja 1811. VI. 27., hogy megkapta ezt a hosszú levelet. De "kenteién vagyok kimondani, hogy 'a Mesterségben nem ért annyira, mint óhajtani kellett volna."

A nyomdászati' engedélyt nem kapta meg, mert mint a "Magyar Kurir"-ban megjelent nekrológjában olvassuk (l 815. I. 23.): "minden jeles próbatételeit, a betűmetszésre, öntésre, nyomtatásra, sőt a stereotypusra is, abbahagyta", így ért véget annak a magyar rézmetszőnek élete, ki már deák korában oly figyelmet keltett atlasaival, munkáival. Harminchat éves korában halt meg Debrecenben.

-98.

1. A régi Trója. (Címkép, 1. Dugonits András: Trója veszedelme. Pozsony. 1774. 4r.)
2. Idylli genrekép. (1. Molnár: Pásztor-ember. Pozsony. 1775. 8r.)
3. A magyarok bejövetele Árpád alatt, (lásd Keresztúry: De Insurrectione Nobilium. Vindobonae. 1790. 8r.)
4. Bátori Mária. (1. Dugonits András : Jeles történetek: II. r. Pest. 1795. Sr.)
5. Kártigám török kisasszony. (1. Mészáros Ignác : Kártigám. 3. kiadás. Pozsony. 1795. 8r.)
6. Gyöngyösy István arcképe. (1. Gyöngyösy István költeményes maradványai. Pest. 1796. 8r.)
7. Valachia Cisalutano in suos quinquc dis-trictus divisa. Mappa. (1. Kölesén : Amoria Romano-socica, Posonii. 1780. 8r.) -100.

1. Gizella királyné feszülete. (1. Pray G. Diatribe in Dissertationen! Hist. Criticam de Ladislo. Posonii. 1777. 4r.)
2. Clio régi stylbcn, két alakkal, lábainál Romulus és Remus a szoptató farkassal. (1. Vali István : Római ImperatorokTüköre. Pozsony. 1778. 8r.) Valószínűleg e könyvben levő címek is Asner rézmetszetei, de ez jelezve nincs.
3. Címkép. (1. Michael Klein: Sammlung merkwürdigster Naturseltenheiten des Königreich Ungarn. Pressburg. 1778. 8r.) -101.

Eleinte Pesten, utóbb Bécsben dolgozott. Különösen Almanachok részére dolgozott. Ismeretesek és magyar vonatkozásúak:

1. Tihany vára.
2. Egy allegória. Mindkettő az Aurora 1822. évfolyamában. 12r.
3. Gara László és leánya. Loder után. Igaz Sámuel "Hebe" zsebkönyvében.
4. Berzsenyi Dániel arcképe. 1859.
5. Czuczor Gergely arcképe.
6. Jókai Mór arcképe. -102.

1. Szent Mária képe. (l Descriptio Inscriptio-num Ecclesiae Metropolitanae Strigoniensis. 1765. folio.)
2. Szt. Margit képe. (1. Szent Margit élete, Pray György kiadásában. Buda. 1781. Sr.)
3. Szt. Gergely képe. (1. Sancti Gregorii Papáé I. cognomento maqui Liber Reguláé Pastoralis. Strigonii. 4r.)
4. Gróf Barkóczy Ferenc, prímás címere. (1. u. o. 4r.)
5. Mátra-verebélyi búcsújáróhelytájképe. (1. Szentmihályi Mihály: Mátra-Verebély története. Pest. 1797. 8r.)
6. Koriatovich Teodor, munkácsi leletek. (1. Basilovics: Brevis Notitia Fundationis Theodori Koriatovich. Cassaovae. 1799. 4r. Pars. I.)
7. Macskási Juliánna emlékezete. (1. Dugonits András: Arany Perecek. II. kiadás. Pest. 1800. 8r.)

-103.

1. Oláhország térképe. (1. Hadi történetek. Bécs. 1790. 8r. II. kötet.) -104.

-108.

1. Címkép. (1. Bél Mátyás : Adparatus ad Históriám Hungáriáé Posonii 1735. Folio.)
2. Pozsony városa. (1. Bél Mátyás Notitia Hungáriáé Novae, Viennae 1735—42. I. köt. folio.)
3. Modor város. (1. u. o. II. köt.)
4. Nagyszombat (1. u. o. II. köt.)
5. Pozsonymegye címere. (1. u. o. II. köt.) Ez utóbbin Bécs van lakhelyeként megjelölve, de a többi képeken "Posonii" van a metszés helyeként feltüntetve. Úgy látszik tehát, hogy közben Bécsben is megfordult. Vajjon onnan is származott, nem tudjuk. Wurzbach és a Lexikonok nem ismerik. —111.

Nevét Kazinczy levelezésében több helyütt találjuk megemlítve. Először Kis Jánosnak ír róla (l 805. V. 22.), mikor értesíti, hogy a saját John által metszett képe alá Junker metszette a Terentiusból vett mottót : "piacere bonis quam plurimus". Nem lesz érdektelen felemlíteni, hogy Kazinczy képének metszése 100 frtba került és ennek egyenkinti ára l forint 30 krajcár volt. Ezt a képet akkor 1000 példányban készíttette Kazinczy és Nagy Gábor, debreceni ügyvédet bízta meg ennek átvételével.

Junker munkái közül meg kell említenünk még Kis Jánosnak epistoláihoz készített rézmetszeteket, mely ügyben több ízben folyik közte és Kazinczy Ferenc közt a levelezés.

Kazinczy nem volt megelégedve a számára készített képpel. Azt mondja 1807 június 6-án Kis Jánoshoz intézett levelében: "valami olyat akartam nyújtani, a mit Hazánk még nem látott; három annyit fizettem, mint illet s íme, oda minden!" mert, mint maga mondja, ez "oly rossz, hogy azt a budaiak sem nyomatták volna tisztátlanabban". Papirosért, nyomásért és Junker betűiért Kazinczy 97 forintot fizetett.

Azért mégis más alkalommal ismét a legnagyobb dicséret hangján szól róla. Rumy Károly Györgynek ugyanis kérdezősködésére 1813 június 18-án megadja a felvilágosítást: "Junker (ein Pressburger) ist der erste Schriftstecher in Plattenarbeiten (des oes-terr. Kaiserstaates); Berken und Karács sind auch vorzügliche Schriftstecher und diese 3 sind Ungarn". E három rézmetsző közül ma Berkénről tudunk legkevesebbet. -112.

Kazinczy többször foglalkoztatta. Arcképgyűjteménye számára, mint 1807 dec. 28-án írja Cserey Farkasnak, lefestette Neuhauscr által, ki Erdélyben most az első festő s "Sibórul ismersz", gróf Teleki József és Sámuel, Aranka György és Brukenthal kormányzó képeit és hozzá is tesz], hogy mindez "igen szép munka".

"Gegenden und Alterthümer aus Siebenbürgen. Für Anfänger und Zeichner. Wien u. Triest bei Geis-linger. Schwarz u. illuminirt nach der Natur gezeichnet u. gestochen v. Johann (itt így!) Neuhauser und seinen Schülern im Landschaftzeichnen gewidmet". Ily cím alatt kibocsátott munkáját a "Neuere Annalen der Lit. des östr. Kaiserthums" folyóirat In-telligenzblatt-ja 1808. évf. 263. hasábján erős bírálat tárgyává tették. Azt mondja e bírálat: "Zeichnung, Kupferstich und Färbung vereinigen sich zu gleichem Zwecke den Anfängern, denen diese Blätter gewidmet sind, zu zeigen, wie sie nicht zeichnen sollten".

Cserey Farkas meg is jegyzi erre, hogy "faragatlanul recenseáltatik, mert ezen derék művészt ismervén, ismervén munkáit is, nem képzelhetem, hogy arra méltó lett volna; a Recensensnek bizonyosan a Verleger-rel volt baja s a szegény Neu-hauseren töltötte ki bosszúja mérgit".

Neuhauser Ferenc egy munkáját Cserey Farkas is említi Kazinczyhoz írt l 808 július 28-iki levelében. Vele készíttette ugyanis atyja emlékoszlopának tervét és ezt bírálatra beküldte Kazinczynak. Ez emlékoszlopról ír is Kazinczy 1808 július 27-én. Ez pyramis formáin hasonló Rousseau sarcophagjához. Dicséri az egyiptomi oszlopokat. De kifogásolja a halál görög emblémáját.

Utóbb Neuhausert, úgy látszik, kinevezték a Brukenthal-képtár gondnokává, mert Cserey Farkas már 1812 május 29-iki levelében, mint ilyet említi akkor, mikor szóba kerül, hogy célszerű volna e képtár és múzeum leírásának elkészítése, hogy minél szélesebb körben legyen az ismeretes. De mikor ott járt ennek megtekintésére Csercy, nem találja őt Sze-benben s erről írja is Kazinczynak: "Neuhaus.T nem volt jelen most Szebenben, hanem a Galleriában észrevettem, hogy ő nem egyéb, csak egy festő, azaz ecsetjével le tud valamit vászonra festeni, de tudományosan nem ért a dologhoz, azaz nem artista a maga fachjában". íme, egy egykorú véleménye e még kevéssé ismert festő művészetéről. -113.

-114.

Magyar író művei közül rézmetszeteket készített Kiss János műveinek második kötetéhez (Socratest a három grácia előtt), továbbá Kazinczy Poétái Berkéhez azt a képet, mely Vénust, Ámort és Psychét ábrázolja és nem más, mint egy újévi köszöntő képe, mit Kazinczy Vay Ábrahámnénál talált.

Különben Blaschket Kazinczy inkább "históriai rajzok" metszésére találta alkalmasnak. 181 2 július l 2-én meg is írja Helmeczy Mihálynak, hogy "Blaschke-val én portrait nem metszetnék" ; ezen megjegyzést akkor teszi, mikor Berzsenyi Dániel képét nála akarja elkészíttetni.

Blaschkeról Berzsenyi is elismeréssel szól. Neki 100 forint v. c. fizetett a metszésért minden nyoma-tás nélkül. A készített képet Berzsenyi igen kedvelte: "csak azért is, minthogy egy martialis óda néz ki belőle". Kazinczy azt írja akkor válaszul, hogy Blaschke "vésőjének bizonyos grátiája van, mely különböző s alsóbb nemű ugyan a Johnénál, de a maga nemében utolérhetetlen".

Nagyon el volt ragadtatva Kazinczy a "puncti-rozott manierban" metszett Párisi Apolló-fejtől. Ebben elsőséget ad neki John felett.

Mikor Vitkovics kiadni akarja Pesti Gábor fabuláit, akkor is arcképét ajánlja címképül. De figyelmezteti, hogy ezt ne Blaschke, hanem a szintén magyarországi Neidl metszsze. Ezt azért mondja, mint Rumy Károly Györgynek is írja 1813 április 25-én "Blaschke sollte keine Porträte arbeiten, sondern bloss Vignette und historische Stücke".

De azért még Helmeczynek is őt ajánlja, mikor Báróczy műveit kiadni készül. Az "auf der Wieden" lakó rézmetszőhöz szóló levél egész szövegét megküldi, hogy annál nagyobb legyen az eredménye. Meg is küldi ezt s el is készíti, mint újabb munkáját, melylyel magyar írók műveit díszítette a német írók által kegyelt rézmetsző. -115.

Utóbb két képet festett Kazinczynak, mint erről 1812 márc. l5-én Vay Miklósnéhoz intézett leveléből értesülünk. Az egyik Rhédey Lajosné képe egy 1788-ban festett kép után, melyen azonban meglátszott, hogy a festő "csak kézmíves volt és nem Mívész, festékei kiholtak". Grosschmiedt átdolgozta ezt. Még jobban sikerült Kazinczy Ferenc nejének képe. Kazinczy elragadtatva szól erről: "Ezen tetszik meg, melly különbséggel fest a' Handwerker Mahler és a poetischer Mahler. Eggy vonás sincs hizelke-désből hamisan, nincs csak egyetlen eggy is ; és még is ez a' nyugadalmas, épen nem kaczér, tetszeni épen nem vágyó tekintet olly szép alak, hogy lehetetlen elragadtatás nélkül nézni. Grosschmiedt más festő, mint Stünder". Ajánlja is őt a bárónénak, ha jó festőre szüksége van, csak arra figyelmezteti, hogy Grosschmiedt nem dolgozik pénzért és azért még a felkérést is csinján kell hozzá intézni. Többet e festőről nem tudunk. -117.

A DREZDAI VÁROSRENDEZŐ KIÁLLÍTÁSRÓL, írta Palóczi Antal építész, tanár. Budapest, 1903, a Pesti Lloyd-Társulat könyvnyomdája 29 1. — A drezdai városrendező-kiállítás tanulságait foglalta egybe tömören Palóczi Antal, akit a városrendezés terén legkiválóbb művészünknek ismerünk. E tanulmány sokféle szempont alá sorozza a kiállítás érdekességeit, minket ezek közül a szorosan vett művészeti rész érdekel leginkább. Sohasem hangsúlyozhatók eléggé, kivált nálunk, azok az igazságok, amelyeket itt Palóczi előad. Csakugyan, a városterv szabályozásánál ne csak puszta fölosztó tervet, alaprajzi szituációt formáljunk, ne csupán sík lapon húzott vonalhálózatot, hanem latolgatnunk kell az utca, a tér hatását is. Palóczi joggal kívánja tehát, hogy aki az úthálózatot megszerkeszti, az bírja az építesz téralkotó tehetségét. Mérlegelje művészi szemmel és ítélettel a felosztás alapján majdan előálló utak, terek térhatását. Lebegjen előtte mindig a megalkotandó utca és tér teljes képe, valóságos megjelenése. A városépítő művészet, ha helyes utakon jár, arra törekszik, hogy a régi és középkorból származó szép városképeket újra föléleszsze, amelyek sablonos eljárások révén immár majdnem veszendőbe mentek. Míg nemrégiben a városterv megalkotásakor a házcsoportok alaprajzi alakját tekintették mértékadónak, addig ma a városterv megkomponálásában az egyes utczák, utak és terek művészi kialakítása a cél, ezeknek jellegzetes váltzatait kell megteremteni, hogy mindegyiknek önállósága, szinte egyénisége legyen. Palóczi a hasznos tanítások egész sorát foglalta össze e kis füzetben, amely épp oly tanulságos, mint tömör és áttekinthető.

Ily nyilvánvaló igazságtalansággal szemben jólesett nekünk Fritz von Uhde szép cikke, amelyet Munkácsyról írt a "Művészet" számára (1902. évf. 319. l.) Most pedig Ilges írt monográfiát a magyar mesterről, egészen más szellemben s más értékeléssel, mint német kritikustársai. A szerző szeretettel merült el Munkácsy művészetébe s ennek épen ama jellemvonásait világítja meg, amelyekben kivételes erejű tehetsége legszebben nyilatkozott meg.

Mint az összes eddigi Munkácsy-életírók, Ilges is a belletrista örömével beszéli el a művész regényes életet, úgy, hogy itt is kissé háttérbe szorul a szorosan vett művészi méltatás. Erre nyilván várnunk kell még, pedig kívánatos volna, hogy végre különbség tétessék a nagy Krisztus-képek és a genreképek festője közt. Amazokban Munkácsy ősereje csak félig jut szóhoz, emezekben s egynémely tájképén ösmerjük meg egészen. Nem csodáljuk azonban, hogy Ilgest is mélyen lekötötte a biográfián általvonuló regény, amelyhez a főbb adatokat Munkácsyné, Neuda, Boyer d'Agen s Munkácsy tanítványai és düsseldorfi barátai szolgáltatták. A szerzőnek dicséretére szolgál, hogy ezenkívül minden kísérletet megtett újabb, részletesebb adatok megszerzésére, így valóságos kutató-munkát végzett Munkácsy családfájának, címerének megállapítására, régi leveleket keresett elő, egykorú forrásmunkákat olvasott el a korrajzi részletekhez stb., azonfelül lépten-nyomon igazítja helyre a francia szerzők felületes állításait, hibás adatait. Látszik, hogy igazán lelkesedik a magyar mesterért.

Rokonszenves és formailag is szép könyvét ezzel fejezi be: "Munkácsy művészete magyar s mégis volta-képen csak vele kezdődik a magyar művészet. Egész ember volt s nagyratermett művész. Bármit kifogásoljanak is egyes képein, igaz marad, amit egyik kritikusa "Milton"-ról mondott: "Nagyot akart s becsületes volt az akarata".

Klinger tehát jó ideig központja volt a szecesszionisták ellen vívott ádáz harcnak. Életírója önkéntelenül e harc krónikásává is válik s így ebben a könyvben nem érdektelen korképet kapunk, amelyet egy jó szemű kortárs fest elibénk, sok oly részlettel fűszerezve, amely a szemtanuk elhaltával nem volna többé megszerezhető. A főszerep természetesen Klingeré, e kétségtelenül kiváló tehetségé. A szerző elénk tárja, mit tanult hőse az antik művészettől s mint formálta ezeket a tanultságokat egyénivé. Rajzolja korának szellemét, a schopenhaueri világ-fájdalom, hatását Klingerre s azt az érdekes lelkiállapotot, amelyben az olimpusi világ megmásulva egybeolvad a szintén megmásult keresztény eszmével. Emellett érdekes technikai fejtegetésekkel is szolgál, nevezetesen a szobrok színezéséről, a plasztika és a rézkarc modern problémáiról stb. De e tisztán művészi problémáknál jobban érdekli a szerzőt Klinger filozófiája s kivált az a kérdés, hogy mint fejlődött Klingerben az antik és keresztény idea. A szerző e kérdés taglalásánál odáig megy, hogy például még Brahms zeneműveiben is - - amelyek Klingert több kitűnő alkotásra ihlették - - keresi s megtalálja a keresztény eszmét. A régi és új idea egybecsendülését Klinger legújabb művében, a Beethoven-szoborban találja meg, amelynek részletes elemzése zárja be a lelkesült hangon írott könyvet.

Miután magunknak sincs még magyar művészettörténetünk, ne csodálkozzunk, ha egy ilyen külföldi műtörténet kurtán bánik a mi művészetünkkel. Az Oesterreich címszó alatt találunk egy Ungarn alcímet, amelyben hat sor szól Munkácsyról, fél sor Benczúrról. Ennek a hibának oka ránk hárul. Jellemző különben, hogy a mindenkép érdemes könyvet a porosz kultuszkormány iratta.

Történeti emlékeink emléke, írta Alfa. Budapesti Hírlap, ápr. 3.
A Nemzeti Szalon tavaszi tárlatát ismertették a napilapok ápr. 17-iki számai.
A szegedi képzőművészeti egyesület kiállítása, írta M. Arthur. Szabadkai Közlöny, ápr. 24.
Temesvár a művészetekért, írta L—s. Délmagyarországi Közlöny, ápr. 22.
A bécsi szecesszió, írta Farkas Emil. Budapesti Hirlap, ápr. 27.
A modern művészet apokalipszise írta Kriesch Aladár. Magyar Iparművészet, VII. 2.
Magyar művészek (kiállítása) Berlinben. Egyetértés, máj. 3.
A Nemzeti Szalon tárlata (Zomborban). írta Szilágyi Lajos. Zombor és Vidéke, máj. 5.
A szecesszió, írta É. M. K. Budapesti Építészeti Szemle, XIII. 7.
Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tavaszi műtárlatát ismertették: Budapesti Építészeti Szemle XIII. 7., Budapesti Hírlap ápr. 7., Budapesti Napló ápr. 6., Huszadik Század V. 5., Magyar Nemzet ápr. 12., Ország Világ XXV. 15., Fester Lloyd ápr. 13., máj. 4. Az Újság ápr. 6. számai.
M. kir. állumi képzőművészet, írta Gerő Ödön. Pesti Napló, máj. 22.
A művészetek a pápák avignoni udvarában, írta Jósika Gyula báró. Magyar Szemle, máj. 22.

FESTÉSZET

Verescsagin. írta Malonyay Dezső. Budapesti Hírlap, ápr. 16.
Képek a Szalonban, írta Piktor. Alkotmány, ápr. 27.
Vágó Pál. Irta Kezdi Kovács László. Művészeti Krónika, I. 4.
Hazug olajfestmények, írta Cato. U. ott.
Lenbach Ferencz életrajzát közölték a napilapok máj. 7-iki, a hetilapok máj. 15. számai.
Szemlér Mihály. Ország-Világ, máj. 8.
A nagyváradi képkiállítás, írta Sas Ede. Pesti Hirlap, máj. 22.
Lenbach Ferenc, írta Szana Tamás. Vasárnapi Újság, máj. 22.
Utolsó látogatásom Lenbach mesternél, írta Kozmutza Kornélné. Új Idők, máj. 22.

SZOBRÁSZAT

Fadrusz mint gondolatolvasó, írta Tóth Béla. Pesti Hirlap, ápr. 24.

ÉPÍTÉSZET

Mátyás király mint városépítő, írta Csánki Dezső. Akadémiai Értesítő, XV. 4.
Egy árpádkori templom lebontása. Budapesti Hirlap ápr. 20.
A X. ker. új izraelita temető árkád-sírjainak pályázata. (Leitersdorfer Béla, Bálint és Jámbor, Böhm Henrik, Himler Miksa művei.) Magyar Pályázatok, I. 12
A fonyódi szálloda és vendéglő pályázata (Fischer és Scheer, Szilágyi János, Kopeczek György, Stróbl Miksa művei.) U. ott.
A pécsi városháza tervpályázata (Alpár Ignác, Fischer és Scheer, Schlauch Imre, Láng Adolf, Pilch Andor, Krausz Rezső, Fülöpp Károly, Kármán és Ullmann, Stróbl Miksa művei.) Magyar Pályázatok, II. 1.
A Szépművészeti Múzeum hibái Alkotmány, ápr. 28.
Göcseji haranglábak és pálinkafőző-kunyhók, írta Gönczi Ferenc. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője. (Az Ethnographia melléklete.) V. 3—4.
A bártfai városháza restaurálása, írta Gy. L. Budapesti Építészeti Szemle, XIII. 9.
Kassai építőmesterek, írta Kemény Lajos. Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közlönye, XXXVIII. 3.
A berni új színház, írta B. Budapesti Építészeti Szemle. XIII. 7.

IPARMŰVÉSZET

Az iparművészeti múzeum legújabb szerzeményei, írta Csányi Károly. Magyar Iparművészet, VII. 2.
A sgrafitto-díszítés. írta Gróh István. U. ott.
A st. louisi világkiállítás, írta Szécscn Ferenc. U. ott.
Az iparművészeti múzeum előadásai, írta H. Ő. U. ott.
Az iparművészeti múzeum szőnyegkiállítását ismertették a napilapok máj. 1. számai.
"A vadász temetése." Irta Hermán Ottó. Ethnographia, XV. 3—4.
Dévai csángó-székely népviselet és táplálkozás, írta Szabó Imre. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője. (Az Ethnographia melléklete.) V. 3-4.
Adatok a kopjafákhoz, írta B. Zs. U. ott.
Széchenyi Ferenc gróf éremgyűjteménycnek megalapítása, írta Gárdonyi Albert dr. I. Numizmatikai Közlöny, III. 2.
Hallerkői gróf Haller Gábor erdélyi kir. kincstáros emlékérme, írta Gohl Ödön. U. ott.
Újdonságok (magyar vonatkozású új emlékérmek), írta G —n. U ott.

ELADÁSOK AZ EISENHUT - - IPOLY - - SCHUSTER KIÁLLÍTÁSON.

Eisenhut Ferenc hátrahagyottműveibői elkelt 113 olajfestmény, 76 passeportout-s rajz és 132 rajzlap. 19,638 korona értékben. Ezekből 2 rajzot az állam vett meg, a többi magánosok kezére került.

Ipoly Sándor műveiből 1676 korona értékben elkelt 23 olajvázlat és-36 rajz, mely utóbbiak közül 3-at az állam vásárolt meg

Schuster Ferenc hátrahagyott rézkarcaiból, 555 koronáért elkelt 17 darab.

a) A királyi várpalota számára:
Kéméndy Jenő: A könyvtárban. Olajfestmény.
Bihari Sándor: Napsugarak. Olf.
Baditz Ottó: Szegény ember vetése. Olf.
Csók István: Tiltott gyümölcs. Olf.
Pap Henrik: 1848-ból. Olf.
Pállya Celesztin: Heti piac. Olf.
Pállya Celesztin: Zöldséges piac. Olf.
Pállya Celesztin: Zöldséges kofák. Olf.
Telepy Károly: Halastó a Kárpátokban Olf.
Pataky László: Miklós-huszárok. Olf.
Peske Géza: Megvan? Olf.
Brück Miksa: Bártfai pitvar. Olf.
Kimnach László: Bosnyák reminiscencia. Olf.

b) Az állam vásárlása:

Thorma János: Október elseje. Olf.
Zombory Lajos: Magaslaton. Olf.
Újváry Ignác: Erdei út. Olf.
Újváry Ignác: Árvízkor. Olf.
Olgyay Ferenc: Nyári éjjel. Olf.
Grünwald Béla: Ruhaszárítás. Olf.
Koszta József: Kosaras leány. Olf.
Lotz Károly: Fürdő nő. Olf.
Vaszary János: Őszi est. Olf.
Bihari Sándor: Mire megvénülünk. Olf.
Kacz Endre: Kis özvegy. Olf.
Mihalik Dániel: Balaton. Olf.
Szlányi Lajos: Faluvége holdvilágnál. Olf.
Zemplény Tivadar: Csipkeverő leány. Olf.
Knopp Imre: Fürdés. Olf.
Jendrássik Jenő: Magdolna. Olf.
Kaciány Ödön: Hangulatok. Olf.
Markó Ernő: Holdas táj. Olf.
Nyilassy Sándor: Hazatérő kapás. Olf.
Kriesch Aladár: "Én vagyok az út, az igazság és az élet". Olf.
Poll Hugó: Vizsga. Pastell.
Tüll Ödön: Rónaság. Vízf.
Olgyai Viktor: A mező télen. Vízf.
Olgyai Viktor: Patak mentén. Vizf.
Kaza György: Dunaparii korcsma. Fametszet.
Kaza György: A filatori gát részlete. Fametszet.
Újváry Ignác: Visegrád. Kőnyomat.
Újváry Ignác: Tájkép. Kőnyomat.
Kann Gyula: Hegyi táj. Kőnyomat.
Vaszary János: Megállóhely. Kőnyomat.
Márk Lajos: Piroska. Kőnyomat.
Helbing Ferenc: Orpheus. Kőnyomat.
Glatz Oszkár: Pihenő. Kőnyomat.
Glatz Oszkár: Munkában. Kőnyomat.
Glatz Oszkár: Kapás. Kőnyomat.
Glatz Oszkár: Reggeli. Kőnyomat.
Glatz Oszkár: Falusi fodrász. Kőnyomat.
Fényes Adolf: Tájkép. Kőnyomat.
Székely Árpád: Szadai részlet. Rézkarc.
Székely Árpád: Tájrészletek. Rézk.
Chabada Béla: Tanulmányfej. Monotypia.
Chabada Béla: Női fej. Rézk.
Olgyai Viktor: Kertek alatt. Kőrajz.
Damkó József: Kézimunka. Terrakotta.
Damkó József: Kaszás. Terrakotta.
Damkó József: Potya szivar. Terrakotta.
Damkó József: Szegény asszony. Terrakotta.
Horvai János: A pécsi Zsolnai-szobor segédmintája. Bronz.
Vaszary János: Tavasz. Kőnyomat.

c) Társulati nyerőtagok vásárlása.

Újváry Ignác: Erdő, olajfestm., vevője Arad városa.
Éder Gyula: Bacchanália, Olf., vevője Benczúr G., Kassa.
Tolnay Ákos: Pipacs, pastell, vevője Batthyány Elemér gróf. Budapest.
Poll Hugó: Lucerna, pastell, vevője Schickedanz Albert, Budapest.
K. Kovács László: Erdőrészlet, Olf.. vevője Bakos János, Budapest.
Brück Lajos: Az album, olf., vevője Rosenfeld Alfréd, Budapest.
Háry Gyula: Venezia. Tara di S. Thoma, olf., vevője Fleischl Róbert, Budapest.
Háry Gyula: Részlet a Canal Grandéról, olf., vevője Degré Andor, Budapest.
Háry Gyula: Csorbató a Tátrával, olf., vevője Hauszmann Alajos, Budapest.
Székely Árpád: Tájrészlet, rézk., vevője dr. Pauncz Sándor, Budapest.
Háry Gyula: Venezia a St. Lazaro-tól, olf., vevője Jánosi Ágoston, Veszprém.
Deák Ebner Lajos: Szénagyűjtő leány, olf., vevője dr. Korányi Fiigyes, Budapest.
Tolnay Ákos: Csöndes táj, olf., vevője Weidinger Dezső, Baja.
Grünwald Béla: Nyires, olf., vevője Innocent Ferenc, Budapest.
Háry Gyula: St. Marco Venezia, olf., vevője dr. Turnovsky Jenő, Budapest
Tolnay Ákos: Patak partján, olf., vevője Steller Ignác, Kaposvár.
Háry Gyula: A Lido a Giardino Publico-tól, olf., vevője Végh Arthur, Budapest
Tornai Gy.: A tolvaj, olf., vevője br. BohusL., Világos.
Neogrády Antal: Eső után, olf., vevője Rottenbillcr Alajos, Budapest.
Grünwald Béla: Lugas, elf., vevője Gyárfás Jenő, Scpsi-Szt.-György.
Markó Ernő: Őszi est, olf., (Karácsonyi) vevője dr. Sztehlo Ottó, Budapest.
Háry Gyula: Tarpataki vízesés, olf., vevője Tihanyi Béla, Budapest.
Tölgyessy Arthur: Őszi verőfény, olf., vevője Gerster Béla, Budapest.
Márk Lajos: Vöröshajú, olf., (Karácsonyi) vevője dr. Bárczay Gyula, Budapest.
Zombory Lajos: Jéghordás, olf., vevője Fáik Clementina, Budapest.
Magyar-Mannheimer Gusztáv: Pillantás a Ouarneróra, olf., vevője Bauer Henrik, Budapest.
Sándor Béla: Tanulmány fej, olf., Karácsonyi) vevője Dumtsa Miklós, Budapest.
Magyar-Mannheimer Gusztáv: Voloseán, olf. vevője Paál Gergely, Budapest.
Peske Géza: Rőzscszcdő, olf., vevője Zichy Mihály, Szt.-Pétervár.
Kacz Endre: Domboldal, olf., (Karácsonyi) vevője Forster Lajos, Oravica.
Bosznay István: Téli táj. olf., vevője Somogy megye.
K. Spányi Béla: Est, olf., vevője dr. Demjánovics Emil. Budapest.
Bosznay I.: Az erdő őszszel, olf., vevője Egri Casino.
Telepy Károly: A fonyódi szakadék, olf., (Karácsonyi) vevője dr. Mitterdorfer Gusztáv, Budapest.
Telepy Károly: Út a késmárki itatóhoz, olf., (Karácsonyi) vevője Salzburgi Kunstverein..
Madarász V.: Az áruló, olf., vevője Ernst L., Budapest.
Gáli E.: A szilvásban, olf., vevője Gunszt M., Budapest.
Háry Gyula: Csorba-tó a Fér. József-csúcscsal, olf., vevője gr. Dessewffy Dénes, Királytelek.
Damkó József: Pusztabíró, terracotta, vevője Kilényi Hugó, Budapest.
Konrád Gyula: Borús est a Rákoson, szénrajz, vevője br. Prónay Róza, Budapest.
Szenes Fülöp: Számadó juhász, olf., vevője Krasánszky Péter, Világos.
Tölgyessy Arthur: A nádas, olf., (Karácsonyi) vevője II. kér. Tanítónő Önképző-Kör, Budapest.
Poll H.: Falurészlet, olf., vevője Szemlér M., Budapest.
Basa Jenő: Koldus, olf., (Karácsonyi) vevője Jeszenszky Andor, Kurd-Csibrák.
K. Kovács László: Álmodozás, olf., vevője Aldschul Lajos, Budapest.
Telepy Károly: Alkony a fensíkon, olf., (Karács.) vevője Molnár István, Budapest.
Telepy Károly: Rózsamenház, olf., (Karács.) vevője Hámos Lipót, Budapest.
Csók István: Öcsényi menyecske, olf., (Karács.) vevője Herczeg Ferenc, Budapest.
Olgyai Viktor: A tél,kőnyomat, vevője Lederer Sándor. Budapest.

d) Magánosok vásárlása:

Innocent F.: Perdita, olf, vevője Beck V., Budapest.
Poll Hugó: Tavaszi hangulat, pastell, vevője Forster Gyula, Budapest.
Poll Hugó: Mocsaras táj. Pastell, vevője Berzeviczy Albert, Budapest.
Magyar-Mannheimer Gussztáv: A volt Markó-utca, olf., vevője Keszlcr József, Budapest.
Háry Gyula Venezia a Riva d. Schiavoniról, olf., vevője Fellner Henrik, Budapest.
Háry Gyula: Venezia. Esthangulat, olf. vevője Rosenberg Gyula, Budapest.
Háry Gy.: Turistaház, olf., vevője dr. Miesner I., Bpest.

Simay Imre: Férj és feleség, rajz, vevője a "Művészet" szerkesztősége, Budapest.
Chabada Béla: B. E. arcképe, monotypia, vevője a "Művészet" szerkesztősége, Budapest.
Glatz Oszkár: Falusi fodrász, rajz, vevője a "Művészet" szerkesztősége, Budapest
Glatz Oszkár: Ólálkodás, rajz, vevője Rosenbcrg Gyula, Budapest.
Tölgyessy Arthur: Mikor a Balaton csöndes, olf., vevője Az Országos Casino, Budapest.
Vastagh Géza: Házaspár, olf., vevője Szitányi Ödön Budapest.
Vastagh Géza: Kakasviadal, olf., vevője dr. László Zsigmond, Budapest.
Spányik Cornél: Szeret? olf., vevője Bérezik Árpád, Budapest.
Vastagh Géza: Oroszlánfej, olf., vevője Saxlehner Ödön, Budapest.
Innocent Ferenc: Ifjúság, olf., vevője Glück Frigyes, Budapest.
Tornai Gyula: A .dal hatása, olf., vevője Bérezik Árpád, Budapest.
Knopp Imre: Régi utca, olf., vevője Kral Ernőné, Budapest.
Zombory L.: Pihenőben, olf., vevője N. N., Budapest.
Háry Gyula: A késmárki nagy templom, olf., vevője N. N., Budapest.
Tölgyessy A.: A folyó partja, olf., vevője Radó V., Budapest.
Greguss Imre: Kártyázó kuruc őrség, olf., vevője Saxlehner Ödön, Budapest.
Markó Ernő: Őszszel, olajf., vevője Zoltán Géza, Budapest.
Telepy Károly: Hullámzó Balaton, olf., vevője Saxlehner Ödön, Budapest.
K. Spányi Béla: Magyar cyprusok, olf., vevője gr. Pappenheini Szigfrid.
Beér Dezső : Pestiek lsemben, rajz, vevője br. Bohus L., Világos.
Poll Hugó: Balaton, pastell, vevője dr. Dolosffy Ferenc, Budapest.
Fényes Adolf: Az udvaron, olf., vevője dr, Székely F., Budapest.
Innocent Ferenc: Madrigal, olf., vevője Vécsei A, Budapest.
Márk Lajos: Piroska, kőnyomat, vevője Rudnai Győző, Budapest.
Magyar-Mannheimer Gusztáv: Ostcria Voloscában, olf., vevője dr. Kohner Adolf, Budapest.
Olgyay Ferenc: A Zagyva vize, olf., vevője dr. Kohner Adolf, Budapest.
Olgyay Ferenc: A vizén, olf., vevője dr. Kohner Adolf, Budapest.
Tölgyessy Arthur: Tavasz, olf., vevője Franki G., Budapest.
Magyar-Mannheimer Gusztáv: Utca Jeiciben, olf., vevője Goldschläger Samu, Budapest.
Poll Hugó: Zánki templom, pastell, vevője Gold-schlagcr Samu, Budapest.
Telepy Károly: Ködös reggel a Balatonon, olf., vevője gr. Zichy Jenő, Budapest.
Mihalik Dániel: Holdfény a Balatonon, olf., vevője gr. Zichy Jenő, Budapest.
Telepy Károly: Borulat a Balatonon, olf., vevője gr. Teleky Tiborné, Budapest.
Tölgyessy Arthur: Virágos kert, olf., (Karács.) vevője Bacher Emil, Budapest.
Nyilassy Sándor: Estefelé, olf., vevője Baronyi Arthur, Budapest.
Vastagh Géza: Király tigris, olf., (Karács.) vevője Szabó Antal, Budapest.
Kacz Endre: Vág partján, olf., (Karács.) vevője dr. Ágoston Péter, Budapest.
Vastagh Géza: Baromfiól, olf., (Karács.) vevője hevesi Bischitz Lajos, Budapest.
Tölgyessy Arthur: Este van, olajfestmény, vevője Boronkay I.
Ujváry Ignác: A rév, olf., vevője N. N., Budapest.
Aggházy Gyula: A Lido a Lagunákról, olf., vevője dr. Bődön Károly, Budapest.
Háry Gyula: A Tátra Késmárkról, olf., vevője dr. Parecz Gyula, Arad.
Telepy Károly: Szélcsend (Karácsonyi), olf., vevője Altér Béla, Veszprém.
Telepy Károly: Galinara (Karácsonyi), olf., vevője Hüttl Tivadar, Budapest.
Telepy Károly: Matlárháza mellett (Karács.), olf., vevője dr. Schmidt Hugó, Pozsony,
Telepy Károly: Lomnici csúcs (Karácsonyi), olf., vevője Wertheim Ármin, Enying.
Tolnay Ákos: Babát felé, olf., vevője Hindy Kálmán Budapest.
Brück Hermina: Otthon (Karácsonyi), olf., vevője ifj. Majthényi Rudolf, Nyitra-Novák.
Háry Gyula: 0-Tátrafüred, olf., vevője f dr. Fenyvessy Ferencz örökösei, Veszprém.
Skutetzky Döme: Miramarei partok (Karács.), olf., vevője Leitersdorfer Henrik, Budapest.
Bosznay István: Erdőrészlet Somogyból, olf., vevője Miskolci Kaszinó.
Telepy Károly: Őszi alkony, olf., vevője Takács Lajos, Budapest.
Telepy Károly, Parkrészlet (Karácsonyi), olf., vevője Birkholz Ágoston, Budapest.
Háry Gyula: Tarpataki vízesés, olf., vevője dr. Cserba Dezső, Újpest.
Nádler Róbert: Rákospatak, olf., vevője Kovács Sebestyén Endre, Budapest,
Telepy Károly: Óbudai hajógyár, (Karácsonyi), vevője Fleischmann Nándor, Budapest.
Reinhard Károly: A falu esze, olf., vevője dr. Mendcl Arthur, Budapest.
Margitay Tihamér: Fürdés előtt, olf., vevője Bruchsteiner Rezső, Budapest.
Gulácsy Lajos: Zivatar után, olf., vevője Özv. Kar-lovszky Zsigmondné, Budapest.
Mihalik Dániel: Zagyva medre, olf., vevője Szinyei Merse Pál, Jernye.
Telepy Károly: Hegyi táj, (Karácsonyi), olf., vevője dr. Walter Gyula, Esztergom.
Háry Gyula: A Tátra és Késmárk, olf., vevője szegedi állami reáliskola.
Telepy Károly: Régi út Aligára, olf., vevője B. Bácsy László, Budapest.
Pajtás Ödön: Csalogatás. Rajz, vevője Mandel Gyula, Budapest.
Tölgyessy Arthur: A vetés széle, (Karácsonyi), olf., vevője Szántó Frigyes, Budapest.
Poll Hugó: Evangélikus templom Salgótarjánban. Pastell, vevője Lingel Károly, Budapest.
Vaszary János: Balaton mellett, olf., vevője Hoithy Béla, Nagybánya.
Zombory Lajos: Delelő, olf., vevője Zombor városa.
Pataky László: Késmárk, olf., vevője Hoványi Géza, Budapest.
Vastagh Géza: Oroszlánfej (Karácsonyi), olf., vevője László Zsigmond, Budapest.
Basa Jenő: Virág, (Karácsonyi), olf., vevője László Zsigmond, Budapest.
Pajtás Ödön: Oktatás a szártartásban, rajz, vevője Mandel Gyula, Budapest.
Telepy Károly: Zöldtó, (Karácsonyi), olf., vevője dr. Imre Miklós, Budapest.
Pajtás Ödön: Százados úr meg a szócsöve, színes rajz, vevője Szemere Miklós, Budapest.
Pajtás Ödön: Oktatás a tisztelgésben, színes rajz, vevője Szemere Miklós, Budapest.
Pajtás Ödön: Kilovagásra készen, színes rajz, vevője dr. Hampel Antal, Budapest.
Pajtás Ödön: A kutyamosó parádézik, színes rajz, vevője Kintzig János, Budapest.
Pajtás Ödön: Azt a fűzfán fütyülő . . . .! Színes rajz, vevője Kintzig János, Budapest.
Pajtás Ödön: Ugratás, színes rajz, vevője Pfanul Jenőné, Budapest.
Pajtás Ödön: Téli mulatság a nyitott lovardában, színes rajz, vevője Pfanul Jenőné, Budapest.

1904 június 30-án lejár a magyarhoni ágostai hitvallású evangélikus egyház tervpályázata. Bővebbet 1. "Művészet" III. évf. 2. szám, 143-ik old.

1904 július 1-én lejár a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által a kolozsvári tudomány-egyetem könyvtára számára emelendő önálló könyvtári épület terveire kitűzött pályázat. Az épület úgy tervezendő, hogy rajta kifejezésre jusson az egyesített könyvtáraknak egységes közművelődési jellege, az épületnek különleges könyvtári rendeltetése. E végre az emlékszerűség követelményei az épület főtagolásának arányaiban és komoly kifejlesztésében, továbbá a jellemző és nemes díszítésben keresendők. A pályázat nyílt, a terveket a szerzők aláírásukkal lássák el. Pályázhat minden honpolgár. Első díj 3500 korona, második díj 2000 korona, harmadik díj 1500 korona. A díjak a viszonylag legjobb három pályázati tervért a szerzőknek kiadandók. A pályázati tervek lepecsételt burkolatban "Pályázati terv a Kolozsvárott emelendő egyetemi könyvtár épületére" jelzéssel a minisztérium segédhivatali főigazgatójának átvételi elismervény ellenében nyújtandók be, ahol az építő-programm, a teleknek helyszínrajza és a részletes feltételek átvehetők.

1904 július 1-én lejár a Stollwerck és Henkell & Co. németországi kereskedőcégeknek reklámrajzokra kiírt pályázata. A rajzok célja az, hogy hírlapokban, plakátokon, képes levelőlapokon sokszorosítva az előbbi cég csokoládéját vagy kakaóját, az utóbbinak pezsgőjét elmés módon ajánlják a közönségnek. Minden egyes rajzon vagy vázlaton a két cég nevének és árúinak együttesen kell sze-repelniök. A pályázat titkos és jeligés, a művek a "Gebrüder Stolhverk, A. G. in Cöln a Rh. címre küldendők, "Preisausschreiben" felirattal. A díjak a következők: egy első díj 2000 márka, két második díj 1000-1000 m., hat harmadik díj 500 - 500 m., tizenöt negyedik díj 200—200 m. Az első három díjkategóriát csak teljesen kidolgozott, a negyediket vázlatos tervek is nyerhetik. Díjat nem nyert kidolgozott műveket 200, vázlatokat 100 márkájával válthat magához a két cég. A kidolgozott művek tollrajzok vagy fekete-fehér olajfestmények lehetnek, a vázlatok ceruzával vagy szénnel készíthetők. Kötelező méret : 25 cm szélesség, 34 cm. magasság. A pályaműveken a csokoládénak és pezsgőnek vagy kakaónak és pezsgőnek együttesen kell szerepelniük, a "Stoll-werck" és a "Henkell Trocken" szóknak is alkalmazva kell lenniök, de csak egyszer s szoros összefüggésben az ábrázolás tárgyával. Bíráló bizottság: ifj. Emil Doepler, W. Friedrich, Cl. Meyer, Bruno Schmitz, R. Schustcr-Woldan, Fr. Skarbina tanárok, Büxenstein nzomdász és a két cég egy-egy megbízottja.

1904 augusztus 2-án lejár a pozsonyi Petőfi-szobor pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" III. évf. 2. szám, 143-ik old.

1904 szeptember 15-ikén lejár afőváros nagy festménypályázata. Bővebbet 1. "Művészet" II. évf. 5-ik szám, 359-ik old.

1904 szeptember 30-án lejára budapesti szabadságharc-szobor pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" III. évf. 1. szám, 71-ik old.

1904 szeptember 30-ikán lejár az aradi ág. év. egyházközség templom- és bérház-pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" III. évf. 2. szám, 144-ik old.

1904 október 30-ikán lejár a "Blanco y Negro" Don Quijote-pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" III. évf. 1-ső szám, 72-ik old.

1904 október 31-ikén lejár a budapesti Kossuth-szobor pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" III. évf. 1-ső szám, 72-ik old.

1905 január 9-ikén lejár a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1904 —5-ik évi nagypályázata. Tervezendő egy, a főváros közterén teljesen szabadon álló építészettörténeti múzeum. A tér, melyen az épület áll, 150 m széles és egy főútvonal végére esik, úgy, hogy az épület ennek tengelyébe jut. Az épület magas földszintjén legyen egy központi csarnok s ezzel kapcsolatosan három múzeumterem, melyek a főbb építészeti stílusok szerint képzendők ki. Ezeket s a még szükséges helyiségeket a tervező egy emcletsorban, vagy magas földszinten és első emeleten oszthatja el, az utóbbi esetben megfelelő díszes lépcsővel. A terveket a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet titkári irodájába kell beadni. Pályadíj az egyesületi aranyérem és a vallás- és közoktatásügyi minister által engedélyezett 1200 korona utazási ösztöndíj. A biráló-bizottság tagjai: Alpár Ignác, Czigler Győző, Sándy Gyula, Schulek Frigyes és Tőry Emil.

1904 június 15-ikén nyílik meg a salzburgi Künstlerhaus und Kunstverein kiállítása.
1904 június 30-ikán záródik Parisban a Societé Nationale des Beaux Árts kiállítása.
1904 augusztus 20-án nyílik meg a miskolci iparművészeti kiállítás.
1904 szeptember 15-ikén záródik a berlini Secessio kiállítása.
1904 október 1-én záródik a salzburgi Künstlerhaus und Kunstverein kiállítása.
1904 október 2-ikán záródik Berlinben a nagy nemzetközi kiállítás.
1904 október 15-ikén jár le a bécsi Genossenschaft der Bildenden Künstler Wien's őszi kiállításának a bejelentési és beküldési határideje.
1904 október 23-ikán záródik a düsseldorfi nagy nemzetközi kiállítás.
1904 október 25-ikén jár le az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli kiállításának a beküldési határideje.
1904 október 31-ikén záródik a müncheni Secessio kiállítása
1904 október 31-ikén záródik a müncheni Glaspalast kiállítása.
1904 október 31-ikén záródik Münchenben a Deutscher Künstlerbund kiállítása.
1904 október 31-ikén záródik a veneziai VI-ik nemzetközi kiállítás.
1904 október 31-ikén záródik a drezdai nemzetközi kiállítás.
1904 november 1-én nyílik meg Bécsben a Genossenschaft der Bildenden Künstler Wien's őszi kiállítása.
1904 november 15-ikén nyílik meg az Országos Képzőművészeti Társulat téli kiállítása.
1904 december 26 ikán záródik a bécsi Genossenschaft der bildenden Künstler Wien's őszi kiállítása.
1905 január 15-ikén záródik az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli kiállítása.