Harmadik évfolyam, 1904    |   Ötödik szám    |    p. 281-287.    |   Facsimile
 

 

STROBENTZ FRIGYES

A magyar festők közt bizonyára Strobentz Frigyes művészetén tükröződik a leghívebben az a nagy fordulat, amelyet a képírás Münchenben a nyolcvanas évek második felében vett. Ilyen időtájt kezdtek ott egyesek naturalizmusról beszélni és írni, sokszor nagy hittel, sokszor borzadozva és csüggetegen. Zola "L'Oeuvre"-je ekkor volt a legkedvesebb olvasmány tárgya festőkörökben. A naturalizmus, amelynek egyik kialakulásáról ez a regény szól, sok mindenfélére szolgált. A fiatalok kezén bunkó volt a megvetett professzorok ellen. A professzorok pedig s függelékeik benne rettegték a művészet végítéletét. Valódi és képzelt tehetségek benne födöz-ték fel az érvényesülés útját, a divatos festők benne látták jó üzleteik megrontóját. Egyesek előkelően félreálltak az útból, míg a "múló áramlat" elhömpölyög mellettük. S bizonyos fanyar lenézéssel tekintettek a csürhére, a "piszokfestőkre". Mások vad diadallal benne látták az egész műtörténelem betetőzését, az utolsó evolúciót (ez a műszó is akkor lett népszerűvé), amely után már csak a nagy semmi következhetik. Rendkívül érdekes és bonyolult hatásokat váltott ki a naturalizmus a vele törődő müncheniekből. Voltak áldozatai is, míglen a helyzet bizonyos fokig tisztulni kezdett.

A nyolcvanas évek legvégén, a kilencvenesek elején a világos elméjűek már belátták, hogy a dolog mégsem oly végzetes, mint amilyennek az első felfordulás alkalmával mutatkozott. Sőt már is meg lehetett állapítani, hogy a rettegett naturalizmus kiválóan hasznos iskolának bizonyult. Hisz sokan épp ennek a korszaknak köszönhették legértékesebb és leggyümölcsözőbb tanulmányaikat. Mások alkura álltak vele. Az öreg Lindenschmidt kivonult akadémiai műterméből a szabad természetbe, hogy egy óriási vásznon megízlelje a "plein-air" gyönyörűségeit. "Döss muss i' á amol probiern" - - szólt a fiatalokhoz. Igen sok ember lassan, észrevétlenül, néha nagyon kedélyesen átalakult naturalistává.

Ilyesformának látszott a mozgalom kívülről tekintve. De volt ennek a naturalista korszaknak benső története is, amely minden tehetséges festő lelkében más-más alakot öltött. Persze csak kevés ember jöhet itt számba, mert hisz a nagy tömeg, mint mindig, most is csak az üres jelszót kapta föl és épp oly felületesen gyártott "naturalista"-képeket, mint ahogy annakelőtte produkálta a bitűmbe- festett érzékeny genret. Sokan csak a névjegyükön voltak naturalisták; azt hitték, hogy modernek, mihelyt a fekete tubust kidobják műhelyükből és karminlakkal és kobalttal állítják elő a "mélységeket".

Voltak aztán más festők is, akik nemcsak a hatalomra vergődő jelszót tisztelik, hanem kissé meg szokták vizsgálni lelkiismeretüket is. Akadtak azok közt, akik rájöttek, hogy amit általában naturalizmusnak mondanak, nem nekik való. De ismét másokra nézve ez a festői elv lett a kiindulás pontja. Hisz volt már egyszer idő, - - az olasz quattrocento, -amikor a festők szívvel-lélekkel nekifeküdtek a természet előítélet nélkül való tanulmányozásának: ily bensőséges tanulmányt jelentett egyeseknek a naturalizmus is. Utat valami felé, ami nagy, hatalmas, mélyen emberi s egészen elérhető a festés eszközeivel. Úgy vélekedtek, hogy Bastien-Lepage festészete jó lehetett Bastien-Lepagenak: más ember azonban joggal más szemmel nézheti a természetet, más vérmérséklet vezetheti ecsetjét. A tömegből kezdtek emberek kiválni, akiknek nem volt hirtelen divat, száraz recipe a naturalizmus, hanem út és mód a maguk sajátos festői nézeteinek kifejezésére. Azt hiszszük, ez utóbbiak közé tartozik Strobentz Frigyes is. Legalább ilyesmit mond nekünk az ő fejlődése. Még mielőtt a kávéházi asztaltársaságok fölkapták volna a naturalizmus szót, egész meggyőződéssel festette a szabad levegő világításában stúdiumait, képeit. Megelőzte velük azt a nagy naturalista zenebonát, amelyet 1888 táján Bastien-Lepage képeinek a Glaspalastba való bevonulása keltett. Strobentz ilyfajta festményeinek egyikét, amely sokatmondó és jellegzetes, e füzetben találja az olvasó: 1886-ból való s a címe "Gyűmölcsösben". Festési módja élénken emlékeztet azokra az elvekre, amelyeket később Münchenben Bastien-Lepage képeiről levontak. Nyomról-nyomra leírja modelljét: a lányt, a kert pázsitját, a fákat, a levegő reflekszeit. Valóságos detektiv-munka, körültekintő felkutatása minden porcikának, csaknem a körömfeketéig. Rendkívül fáradtságos s a külső siker szempontjából hálátlan egy munka. Hatása nem lehetett nagy, mert a mély búvárlatok közepette el kellett vesznie annak az értékes festői elemnek, amelyet közvetlenségnek szoktunk nevezni. Mivelhogy a festői tárgy és az impresszió nincs hirtelenül megragadva: nem egészen meggyőző. De felette hasznossá és gyümölcsözővé lett a művészre nézve. Aki így dolgozik: hozzászokik, hogy minden idegszálával megfigyeljen, tanulmányozzon, mindent meglásson, semmi a figyelmét el ne kerülje. Ez a beható tanulmányozás adta meg Strobentz későbbi fejlődésének alapját.

Minket ez a mű egyben felvilágosít arról is, hogy mit értett Strobentz a nyolcvanas évek közepén kép alatt. Egészen más valamit, mint amit akkor az emberek e szóval megjelöltek. Ez a fejezet nem érdektelen s világot vet művészünk azonkori környezetére is.

Az átlagos képek, sőt ezek túlnyomó többsége úgy keletkezett abban az időben, hogy a festő mindenekelőtt keresett megfestésre alkalmas és méltó tárgyat. Hőst, aki győz a csatában, kolduló barátot, aki kövér libát hoz a konyhára, anyát, aki gyermeke bölcsőjét ringatja stb. A festő tárgyat keresett, tárgyat állapított meg: irodalmi munkát végzett, amit bátran rábízhatott volna bárkire, ha még oly sovány is a festői vénája. Ha megvolt a tárgy, úgy a jobb műhelyekben tanulmányok készültek az egyes alakokhoz, az intérieurökhöz, külön-külön, legtöbbnyire csak elnagyolva, függetlenül a kép szín-, tónus- és együtthatástól. Ezek segítségével, ezek átalakításával született meg a kép. A punctum saliens itt az, hogy a festő a tárgyból indult ki. A barát, a hős, az anya megfestéséhez utólag keresett természetet, azaz modellt, amely bizonyos fokig alkalmas volt az adott célra. A Karlsthor tájékán akkor notórius "barátok", "Krisztusok", "Landsknecht"-ek, "olasz szépségek" szaladgáltak, jellem-kosztümben. Az ember apróhirdetés útján is beszerezhette őket, készen felszerelve jöttek házhoz. Féltékeny művészek hosszú időre kibéreltek egy-egy ily modellt, nehogy egy konkurrens műhely is megkaparinthassa, mert akkor a kép már veszítene eredetiségéből. Látnivaló, mit értettek akkor általában természet, képalakítás, eredetiség alatt.

Az a naturalizmus, amely Strobentz ez első képén meglátszik, lehetetlenné teszi a képalakítás e módját. - Az a naturalizmus, amelyet itt látunk, alapjában véve megelégszik a természet bármely jelenségével, amely a szem elé tárul: csak egészen hűségesen legyen megfestve s kész a kép. A punctum saliens itt az, hogy a tárgy mellékes, csak hű legyen az előadás. A különbség szembeszökő: emitt a festő mindenét egyenest a természetből hozza, holott amazok a természetet legfeljebb, mint mellékeszközt használták föl. Ez utóbbiaknál a kép irodalmi termékre, irodalmi ötletre, librettóra van építve.

Ez az irodalmi ízű festés terméketlen volt, mert nem rejtett magában fejleszthető festői elemet. Hisz irodalmat mívelt, a festői elem elhanyagolásával. Viszont éppen Strobentz képein világosan látjuk, hogy az egészséges természetfestés mennyi alkalmat és impulzust ad az igazi festői anyag formálására, gazdagítására.

Az első kép természetesen csak a kiindulás pontja volt. De már érezzük rajta egy kiválóan festői elemnek, a színnek bizonyos hangsúlyozását. Az ember festésközben, akár írásközben is sohasem lehet objektív: hol ez, hol az a jellemvonás bilincseli le figyelmét, arra pazarolja érdeklődésének javarészét, míg azok az elemek, amelyek e körön kívül esnek, bizonyos értelemben kevésbbé intenzív, sőt esetleg mostoha bánásmódban részesülnek. Akinek vérmérséke - hogy hosszú definíció helyett rövid szót használjunk - - a szín érdekességeiben leli örömét, hangsúlyozni fogja a színt akkor is, amikor komolyan eltökélte, hogy a rajz, a tónus, a valőr, az ensemble, a képhatás, az előadás frissesége, közvetlensége épp oly figyelemreméltók. Strobentzben a kolorista szög korán kibújt az objectiv naturalista zsákból. De a szín, e tizenhárom-próbás festői elem, csak úgy fejleszthető egészségesen, ha egyenest a természet adja. Az olyan naturalista festő, mint Strobentz, megbecsüli ezt az elemet, amelyhez kiváló vonzalmat érez: hangsúlyozza, uralkodóvá teszi. Ezzel a saját művészi felfogásának, egyéniségének bélyegét viszi a képre.

Talán nem érdektelen, ha ennek a proceszszusnak megvilágítására törekszünk. Képzeljük magunkat ismét ama müncheni librettó-festők közé. Nálunk a szín legfeljebb olyan rangú segédeszköz volt irodalmi ízű céljaik elérésére, mint a gondosan összeválogatott modellek. Voltak köztük is "koloristák" és "nem kolo-risták", de amikor képeiken a színt is érvényre juttatták, az csaknem mindig külsőség maradt. Mert ha valaki szürke kendő helyett narancsszínűt akaszt a Marietta nyakába, azzal még nem kolorista. E festők legfeljebb azért pöty-tyentettek a képre "színes" dolgokat is, hogy az élénkebbé váljék. Egy olyan naturalista festő, mint Strobentz, korántsem ily latolgatás révén válik barátjává a színnek, hanem mert természettanulmányai közben épp ez a festői elem köti le figyelmét. Nála egészen a természet jelenségeiből szikkad át festői felfogásába a szín világa is: lassan, szakadatlan stúdium közepette. Most már eltűnnek képeiről bizonyos szárazságok és keménységek. Előadása kevésbbé objektiv, de igyekszik benyomásokat adni, amint azok a szín elemén át szűrődnek a szemébe. A modell bizonyos elbeszélő elrendezésén még rajtakaphatjuk: még nem a festői elem a kép kizárólagos tárgya. Még súlyt helyez arra, hogy egyik vagy másik képe referáljon egy helyzetről, egy eseményről, de már azt hangsúlyozza, ami neki a jelenségen leginkább érdekes és ez csupa festői elem. Nem az az objektiv naturalista többé, aki volt a "Gyümölcsösben" megfestésekor: már érvényre jut a temperatuma a saját egyéniségének külön festői vágyai. A naturalizmusból ezen az úton haladt legújabb állomásáig, amelyen immár a tiszta festés körében látjuk.

Ha a szín ennyire érdekelte máris, azt várhatjuk, hogy fejlődése folyamán javarészt erre építi képeit, így is történt. A librettónak végső nyomai is el-eltűnedeznek. Némelyik művének, amely ebbe a legújabb fejlődési sorozatba tartozik, még címet is nehéz találni. Voltaképpen azt kellene róla írni: "szürke aranynyal", vagy más effélét. Akik valamikor Whistlerről hallottak, azt mondhatnák, hogy íme, ez annak a híres angolnak eljárása. Mihelyst azonban nem a teoretikusnak érzéketlen szemével nézzük ezt a fejlődési állomást, hanem magukat a festményeket vetjük egybe, látjuk, hogy utánzásról itt bona fide szólni nem lehet. Világosan áttekinthető úton jutott el Strobentz idáig, az ő előző puritán naturalizmusából alakult ki ez az eredmény. S természetesen hatással volt arra is, hogy ezek után miként formálta a képeit. Nemcsak hogy nem fest többé szóval elmondható librettót, hanem még arról is lemond, hogy egy-egy alakját jellemzetessé alakítsa. Hisz nem jellem-bemutatást akar rendezni, hanem veszi azt az alakot azért s oly mozdulatban, hogy valamely kép-hatást érjen el vele. Az az alak csak oly szerves része a képnek, mint bármely egyéb rész: sem több, sem kevesebb. Alakítója egy-egy silhouettenek, egy foltnak, hordozója egy tónusnak, egy éppen oda illő színnek. Sokan elvitatják az ilyenfajta festéstől a jogosultságot: mi megvagyunk győződve róla, hogy így is lehet jó képet festeni, mint ahogy Strobentz nem egyet festett. Azt azonban elismerjük, hogy bizonyos készültség vagy legalább is festő-ösztön kell az élvezéséhez.

Münchenben, Strobentz legfontosabb fejlődési szakaszainak színhelyén, más festők is hasonló irányban kezdtek haladni. De a képek keltjének egybevetéséből látjuk, hogy ez a magyar művész meglehetősen megelőzte elvtársait. Nála csakugyan kitűnő iskolának vált be a naturalizmus, amelyből kiindult s amely néki e fejlődési menetet magától kínálta. Nagy különbség, hogy valaki a maga festői élményei révén jut-e el bizonyos festői állomáshoz, vagy egyszerűen készen vesz át bizonyos eredményeket. Strobentznél a természetstudiumból vezethető le egész előadása, egész felfogása. Fejlődése ennélfogva szerves és meggyőző: hiszünk neki, hogy képei egész festői hitét tükrözik.

Oly festőnél, akinek életrajzát csakugyan a képei adják, még más fejlődési stádiumokat is várhatunk. Strobentz élete javakorát éli most. Budapesten született, 1856-ban. Három évig a műegyetemet járta Drezdában, 1877-ben került a düsseldorfi akadémiára, ahol Jansennél és főleg Gebhardtnál tanult. Aztán Löfftz iskolájába került Münchenbe s azóta itt és

Dachauban munkálkodik. Életéből, úgylátszik hiányzik a megkivántatott regény. Jelentékeny sikereit is csöndesen elhallgatta: azok nyomai a külföld egyik-másik galériájában lógnak. Nálunk a legkevesebben ismerik, pedig legjelentékenyebb festőink egyike.

LYKA KÁROLY

TANULMÁNY STROBENTZ FRIGYES RAJZA
TANULMÁNY
STROBENTZ FRIGYES RAJZA

GYÜMÖLCSÖSBEN 1886 STROBENTZ FRIGYES OLAJFESTMÉNYE
GYÜMÖLCSÖSBEN 1886
STROBENTZ FRIGYES OLAJFESTMÉNYE

DACHAUI PARASZTLÁNYOK 1895 STROBENTZ FRIGYES OLAJFESTMÉNYE
DACHAUI PARASZTLÁNYOK 1895
STROBENTZ FRIGYES OLAJFESTMÉNYE

DACHAU 1899 STROBENTZ FRIGYES OLAJFESTMÉNYE
DACHAU 1899
STROBENTZ FRIGYES OLAJFESTMÉNYE

KÉPTANULMÁNY 1903 STROBENTZ FRIGYES OLAJFESTMÉNYE
KÉPTANULMÁNY 1903
STROBENTZ FRIGYES OLAJFESTMÉNYE

NYÁRI NAP 1899 STROBENTZ FRIGYES FESTMÉNYE
NYÁRI NAP 1899
STROBENTZ FRIGYES FESTMÉNYE

STROBENTZ FRIGYES VÁZLATKÖNYVÉBŐL
STROBENTZ FRIGYES VÁZLATKÖNYVÉBŐL

STROBENTZ FRIGYES VÁZLATKÖNYVÉBŐL
STROBENTZ FRIGYES VÁZLATKÖNYVÉBŐL

FIATAL PÁR. 1896 STROBENTZ FRIGYES FESTMÉNYE
FIATAL PÁR. 1896
STROBENTZ FRIGYES FESTMÉNYE

TANULMÁNY STROBENTZ FRIGYES RAJZA
TANULMÁNY
STROBENTZ FRIGYES RAJZA

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002