Negyedik évfolyam, 1905    |   Második szám    |    p. 124-144.
 

 


HAZAI KRÓNIKA

GYAKRAN CSODÁLKOZTUNK AZON, HOGY MILY NEHEZEN irthatók ki a művészeti ügyekben közkeletűvé vált téves eszmék. Amíg ezek a téves eszmék akadémikus jellegűek, bátran rábízhatjuk kiirtásukat az idő gyomláló kezére. Sajnálatunkra azonban e téves nézetek sokszor belekapaszkodnak az élő művészet menetébe is és annak kisebb-nagyobb mértékben kerékkötőivé lesznek. Csak némely műemlékünk régibb "stílszerű restaurálása"-kor ötlött fel, hogy például a múltból ránk maradt műkincsek mennyit szenvedtek a "stílszerű restaurálás" fonák elve révén. Annak idején a "Művészet" is megvilágította e felfogás teljes helytelenségét. S most ismét alkalom nyílik egy útszéli, kiirthatatlannak látszó téves nézetet vinni olvasóink bírálata elé, téves nézetet, amely bizonyos atyafiságot tart az imént jelzettel. Most nem műemlékek stílszerű restaurálásáról van szó, hanem "stílszerű műemlék" építéséről, faragásáról.

A napilapok hírül hozták, hogy Rákóczi kassai síremléke ügyében egy hivatalos bizottság azt ajánlotta, hogy a síremlék "stílszerű" legyen, azaz "Rákóczi-korabeli stílus "-ban koncipiáltassék.

Magához a tárgyhoz nem. szólunk. De lehetetlen elhallgatnunk néhány megjegyzést, amely az így felfogott "stílszerűségre" vonatkozik.

Bármennyire szeretnők is, hogy Rákóczi síremléke kiválóan művészi alkotás legyen: mégsem foglalkozhatunk ezzel a speciális kérdéssel, mert nincs módunkban erre befolyást gyakorolni. Jogunk van azonban vizsgálat tárgyává tenni azt a módot és elvet, amelylyel ezt a Rákóczi-emléket el akarják készíttetni. Annál is inkább, mert könnyen meg-eshetik, hogy valamely más nagy emlékmű elkészíttetése alkalmával ez a mód és elv precedens gyanánt szolgálhat.

Mindenekelőtt azt a meggyőződésünket fejezzük ki, hogy egyetlenegy művészeti bizottságnak sem volna szabad megbízások kiadásánál vagy a pályázati feltételek megállapításánál a művészeknek irányt szabni vagy bármely olyas instrukciót adni, amely nem pusztán statisztikai jellegű. Mondjuk meg a művészeknek, hogy egy ilyen emlékműre mennyi pénzt lehet költeni, mire vonatkozzék, mennyi idő alatt készüljön el, bizonyos esetekben pedig meg lehet még határozni a pontos helyet és a méreteket is. Az előbbire nézve legtöbbször célszerű a helyet lehető tágasán megjelölni, vagy keretet adni: keresse ki a művész e kereten belül a művészetileg legalkalmasabb pontot. Hasonlóképp jobb a méretek és arányok pontos megállapítását a tervelőkre bízni. Azzal az érvvel támogatjuk ezt a meggyőződésünket, hogy mindehhez az igazi művész sokkal jobban ért, mint bármely bizottság. Sőt ha ez a bizottság csupa művészből állana is, még akkor is így áll a dolog, mert hisz tudjuk, hogy menynyire jobban sikerül egy oly művészi munka, amely arányaiban, méreteiben, miliő-teremtésében egységes koncepció, mindezekkel egyetemben születik meg a művészben.

Ha erre az álláspontra helyezkedünk, máris döntöttünk arról, vajjon helyes-e, megengedhető-e az, hogy egy műemlék-bizottság a tervezendő mű stílusát eleve meghatározza, kikösse. Ha valami, úgy épp e stílus meghatározása a művész legszentebb joga. Az igazi művész stílusa ennek a művésznek egyéniségéből s nem bizottsági határozatokból alakul ki. A maga stílusával él s hal a művész. De súlyt helyeznénk annak megvilágítására is, hogy egyenest benső lehetetlenség stílust diktálni. Ha vérbeli művészt kérünk fel valamely munka elkészítésére, úgy hiába beszéljük őt rá, hogy gótikus, román vagy barokk stílusban fejezze ki gondolatait, érzéseit. E történeti stílusok a maguk idejében hatalmasan felvirágzottak, mert a maguk idejének voltak gyermekei, a maguk korát fejezték ki formanyelvükön. Teljes lehetetlenség, hogy a huszadik században valaki visszaalakuljon néhány száz esztendővel régibb emberré. Annyira senki sem képes magát elszigetelni az utolsó idők kultúrájától, hogy minden ízében gótikus, román, barokk életet éljen, álmokat álmodjon. Igaz, hogy vígan folyik manap is a gótikus, barokk stb. művészkedés, amihez kényelmes szertárt adnak a műtörténeti könyvek. Jobb barokkot azonban, mint amilyent a barokk időkben készítettek, azóta nem csinált senki. Mert ama régi jeles művészeknek épp az volt a döntő erejük, hogy a maguk korát szólaltatták meg műveikben. Az egész műtörténetben csak a XIX. század művészete mutat ily hiú törekvéseket, sőt volt abban a században idő, amidőn a művészet általában és bevallottan csak a régi formák utánzásában merült ki.

Ily módon tehát bizonyára lehetetlen jeles műhöz jutni.

Miért kívánják mégis oly sűrűn, hogy valamely emlékmű egy régi kor építészeti vagy szobrászati stílusában készíttessék ?

E téves felfogás gyökere egyoldalú szemléletbe mélyed. Azt hiszik, hogy mert Rákóczi Ferenc idejében a barokk stílus járta, nekünk, huszadik századbeli embereknek kötelességünk Rákóczi hamvai fölé azon korbcli stílust mímelő emlékművet állítani. Művészi szempontból ez a felfogás tarthatatlan, mert magában foglalja azt, hogy épp Rákóczi hamvai fölé kerüljön művészietlen emlékmű. Ez senkinek sem lehet szándéka. De van a kérdésnek bizonyos etikai oldala is. Ez a most élő nemzedék igyekszik Rákóczi iránt érzett kegyeletét kifejezni amaz emlékmű révén. Ez a nemzedék hozta haza a hamvakat, ez adja vissza ünnepiesen a honi földnek. E nagy momentumok mind a jelenhez tapadnak. Csak a maradandó emlékmű hazudjon tehát? Csak az tagadja-e el stílusával mindezeket a tényeket? Csak az állítsa-e, hogy mindez a kegyeletes aktus a XVIII-ik században játszódott le, a barokk idejében?

Nyilvánvaló, hogy etikailag sem helyes a "stílszerű emlékmű"-ben kifejezett elv. Minket azonban különösen a tisztán művészeti szempontok érdekelnek, mert ezek minden hasonló, talán még többször visszatérő emlékműkérdésnél aktuálisak és érvényesek maradnak.

 

AZ ÚJ TÍZKORONÁS BANKJEGY. A bankjegy azonkívül, hogy pénzértéket képvisel, lehet artisztikus vagy művészietlen is. Az utóbbi kategóriába sorozhatjuk az Osztrák-Magyar Banknak új, február hóban kibocsátott tízkoronás bankjegyét is, amit sajnálattal konstatálunk. A művészi ízlésnek e pénzjegyen semmi hely sem jutott: a régi bankó-sablon jelentkezik itt a guillouchirozó-gép merev mérnöki vonalaiban. A valuta szaktudósai talán arra az álláspontra fognak helyezkedni, hogy a bankjegy mindenekelőtt feleljen meg bizonyos bank-technikai követelményeknek. Mi ezt elfogadjuk, de kiegészítjük azzal, hogy e követelményeknek művészi módon is meg lehet felelni. Sajnos, de igaz, hogy sok millió ember a bankjegyen kívül alig vesz kezébe grafikai művet. De éppen a bankjegy nagy elterjedtségénél fogva pénzértéken kívül egyben művészi értéket is juttathatnánk e sok millió ember kezébe. Épp ily kifogást emelünk összes ércpénzeinkkel, levél-és okmánybélyegeinkkel szemben. Ugyanazon az áron, ugyanazzal a fáradsággal mindezek az értékjegyek egyben művészi értékűek is lehetnének. Utalunk a francia frankra, amely e részben mintaszerű. A francia pénzverő egyszerű fortélya az volt, hogy kitűnő művészt szólított fel a minta elkészítésére. Nálunk is próbát tettek a bankjegyek tervezésénél ilyesmivel. De ez a próba nagyon szűk volt s egy egyszerű pályázatra terjedt ki. Azt elmulasztották, hogy a pályázat után még egyenes megbízást intéztek volna egyes kiváló művészekhez, akik bizonyára nem vettek részt a pályázaton, mert annak zsűri-beosztása nem nyújtott elég biztosítékot arra, hogy ott tényleg tekintetbe kerül majd a művészi szempont is. Most, úgy látszik, a pályázatrendszerről is lemondott az Osztrák-Magyar Bank s a mindenképpen művészi feladatot bürokratikusan intézte el. Ez a bürokrata sablon aztán egész szürkeségében megnyilatkozik e legújabb bankjegyen is.

 

KAZA GYÖRGY "Dunaparton" című képét közöljük mellékletünkön.

DUNAPART KAZA GYÖRGY EREDETI FAMETSZETE
DUNAPART
KAZA GYÖRGY EREDETI FAMETSZETE

HAZAY ALADÁR rajzolta a 79. és 119-ik oldal fejlécét.

SARKADI EMIL rajzolta a 99., 107. és 114-ik oldal fejlécét.

WELLMANN RÓBERT tanulmány-rajzait közöljük a 105., 108., 109. és 113-ik oldalon.

TANULMÁNY WELLMANN RÓBERT RAJZA
TANULMÁNY WELLMANN RÓBERT RAJZA

TANULMÁNY WELLMANN RÓBERT RAJZA
TANULMÁNY WELLMANN RÓBERT RAJZA

TANULMÁNY WELLMANN RÓBERT RAJZA
TANULMÁNY WELLMANN RÓBERT RAJZA

TANULMÁNY WELLMANN RÓBERT RAJZA
TANULMÁNY WELLMANN RÓBERT RAJZA

SZENES FÜLÖP tanulmány-rajzát közöljük a 117-ik oldalon.

TANULMÁNY SZENES FÜLÖP RAJZA
TANULMÁNY SZENES FÜLÖP RAJZA

CSERNA REZSŐ "Alice'' című rajzát közöljük a 120-ik oldalon.

ALICE CSERNA REZSŐ RAJZA
ALICE
CSERNA REZSŐ RAJZA

HOFFMANN JÁNOS rajzolta a 124-ik oldal fejlécét.

 

KITÜNTETÉSEK. A Magyar Iparművészeti Társulat biráló-bizottsága a sodronyzománcos dísztárgyak pályázatára beérkezett harminchat munka közül a négyszáz koronás első díjat Muhits Sándor tervének ítélte oda és 200 koronáért megvette Tálos Gyula tervét. A csomózott szőnyeg-tervekre kiírt pályázatra negyvenöt terv érkezett be, melyek közül a 300 koronás első díjat Lakatos Artúr, a 200 koronás második díjat Schuszlik Dezső és Oetzl-berger István nyerte el.

A losonci szállodaterv-pályázatra kilenc terv érkezett. A zsűri nem talált kivitelre alkalmas pályaművet. A 400 koronás első díjat Klein Izidor, a 200 koronás második díjat Balázs Ernő kapta.

A kúnmadarasi községház tervpályázatára beérkezett 27 terv közül a 400 koronás első díjat Pál L. Leó, a 200 koronás második díjat Kotál Henrik kapta.

Az Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán a nagy állami aranyérmet Maróti Rintel Géza, a 2000 koronás nagydíjat a Pozsonyi Izabella Háziipari Egyesület, az iparművészeti ezüstérmek egyikét a Máramarosszigeti Államilag Segélyezett Szövő-és Hímzőtanfolyam, a másikat Haraszti József bronzöntő kapta.

A kézdivásárhelyi év. ref. egyház épületének pályázatára beérkezett hat terv közül az 500 koronás első díjat Gábory testvérek, a 300 koronás második díjat Nagy Mihály Sándor terve kapta.

A kiskunhalasi szálloda és színház tervpályázatán hat terv közül az egyesített első és második díjból 600 koronát Lechner Jenő és Varga László, 600 koronát Márkus Géza, Jakab Dezső és Komor Marcel, a 200 koronás harmadik díjat Stróbl Miksa műve kapta.

Az újmalomsoki evang. templom tervpályázatán 22 terv közül Gerey Ernő pályaműve kapta meg a 200 koronás díjat.

A zólyomi hitelbank intézeti házának tervpályázatán 14 pályamű közül Sebestyén Artúr terve kapta az 500 koronás pályadíjat.

A győr-kiskúti parkvendéglő tervpályázatán 13 pályamű közül a 300 koronás első díjat Stahl József és Minikusz JánoSj a 200 koronás "második díjat Schiller János kapta.

A garthai rom. kath. templom tervpályázatán a 600 koronás pályadíjat Bánszky Mihály kapta.

A nagybecskereki törvénykezési épület és fogház tervpályázatára 24 pályamű érkezett. A 2000 koronás első díjat Aigner Sándor, az 1400 koronás második díjat Marton Ákos és 'Riemer Márkus, a 800 koronás harmadik díjat Jablonszky Ferenc kapta. 400 koronáért megvették Töry Emil pályatervét.

A sátoraljaújhelyi pénzügyi palota tervpályázatán az első díjat Pogány Móric, a másodikat Kaiser Hugó kapta.

A Magyar Mérnök- és Építész-Egylet kispályá-zatán (községház épülete) a kitűzött díjat Lux Kálmán nyerte el.

 

KÜLFÖLDI KRÓNIKA

MÜNCHENI KRÓNIKA. (A művészet csődje. -Kisebb kollekciók. - - A szecesszió tavaszi kiállítása). Lipps tanár, a müncheni egyetem pszichológusa, ki a hírhedt Heinze-törvényjavaslat idejében oly fáradhatlanul kardoskodott a művészet szabadsága mellett, egy nemrég tartott nyilvános felolvasásában bejelentette a művészet csődjét. Világos, meggyőző és kimerítő módon vitatta, hogy céltalanul lobogtatjuk fennen a hárompajzsú lobogót, mert az esztétikai világfelfogás elégtelen és önző, rovására az etikai világfelfogásnak kívánt nagyobb térfoglalást. Lipps bizalmatlan a művészi nevelés eszméjével szemben, szerinte ennek csak esztétikus szemlélés lehet az eredménye, művész pedig művészeket nevel. Hála Istennek, úgymond, hogy a művészeten kívül más nevelési eszközeink vannak, más nevelőink, mint a művészet, hogy más világnézetünk is lehet az esztétikuson kívül, vagyis inkább, hogy e világfelfogás egyáltalán még nem is létezik. Világfelfogásunk legyen a tudományos és az etikai; a művészet ugyan fenkölt és a műélvezet képessége felemelő, de a pusztán esztétikus módon élő embert fölülmúlja a megismeréssel és erkölcsi akarattal rendelkező, a művészetnél többet érő szociális munka, ha hólyagossá teszi is kezünket és műízlésünk finomulását gátolja is.

Kinek nem jut eszébe Turgenyev szava, "hogy egyetlen sikerült műtét többet ér a föld minden művészeténél", vagy Tolsztoj medvemormogása Ibsen, Böcklin, Klinger és Wagner Rikárd ellen, kik "esztelen műveiknek a hipnózis durva eszközeivel szereztek oly sikert, melyet gyorsabban elérhetünk, ha bortól részegedünk meg vagy ópiumot szívunk". Lipps szélesen kifejtett és mélyen megindokolt támadása mégis feltűnést és megdöbbenést keltett itt mindenfelé a művészethez közelálló körökben. Hisz sokan voltak azon hiszemben, hogy művészi munkájok eredménye etikai is egyúttal, kifejezője és ébresztője az élet eleven erejének. Zavarba jöttek, mert érezték a kimondott szavaknak különösen a jelen müncheni állapotokra vonatkozó komoly jelentőségét. Az a művészet, melyet itt hivatásszerűen, iskolaszerűén számtalan műteremben gyakorolnak és tanítanak, az igaz művészethez úgy viszonylik, mint a vallás, mely kötelességszerűen, templom-szerűén gyakorolva és tanítva lesz, az igaz hithez. Művészi trénerek idomítanak a kiállílási versenyek számára válogatás nélkül minden arra vállalkozót a fejlődés szabadságának értelmében, melynek nevével aztán minden képzelhetetlent indokol a képtáraktól az akadémiáig gombamódra csirázó tóthajú Montmartre-pelerines művészgyerek vagy androgyn festőkisasszony. E modern művésznemzedék szelleme gyönge és szertelen, legellentétesebb benyomások iránt egyenlően fogékony, az egyéniség személyiséglesz, a fejlődés célja újságdicsőség, papirosbabér, végül is bizonyos kiállítások az "újat, újabbbat, szélsőt" jeligéjével mintha nem a művészet érdekeit szolgálnák, de ez amazokét. Élénkszínű, vidám jelenéseknek sötét hátterére mutatott rá Lipps s ezzel nagyban hozzájárult a helyzet tisztázásához, bár ellenérvünk, hogy a két világfelfogás értékelése csak a mély és felületes, mindent átölelő és korlátolt különbség alapján volna lehetséges, a szépség nem zárja ki az ethos-t s egyszer talán elérjük a belső fejlődésen, lelki erőkön alapuló művészi kultúrát.

Egyelőre meg kell alkudnunk a művészek "szereplés''-ével, azzal is, hogy alig van közöttük, ki mikor él, szenved és dolgozik, félszemmel nem a nézőtér felé kacsintana, bár nehéz különválasztanunk a szándékolt hatáslesést, a művész eredményt és sikert célzó jogos akaratától oly művek előtt, minők a barcelonai Anglada-Camarasa és a genfi Montald kollekciói, melyek a bécsi Secesszió kiállításából kerültek legutóbb a műegyesület termeibe. Mindkettőről a "Művészet" utolsó füzetében már megemlékezett. Anglada színbuja elevenséggel, nehéz pasztozítással, melynek tüzet a pointillistáktól átvett "eleven pontok" lüktetése még inkább fokozza, adja Paris félvilágának tarka karneválját, rothadás-szagú esztétikáját, spanyol gitánák érzékies vonag-lásait. Szokatlan volt ez orgia a műegyesület falain, a hangos színrajongás egymást kiabálta agyon, kitarkállott a lépcsőházba az izgatón hullámzó szín-özön, mely elébb jutott érvényre a formánál. De bár időszerű most a színt amannál jobban értékelni, Anglada néha veszélyesen közel kerül a szín szertelenségéhez, melynek ötleteit a fundamentális formának aztán szétmállón kell hordoznia. A szomszédos Montald-terem, mely a másik szélsőséget tartalmazza, szinte üresnek hatott, mintha köd ült volna a képek fölé. A "vers l'idéal" nagy vászna mintha mészfal gyanánt a színnek vérét itta volna fel. Hosszan vont, rímelve ismétlődő vonalaiból valami melodramatikus ünnepélyesség, alakjainak alvajáró extázisából honfitársának, Maeterlincknek szcllemvilága árad felénk, de szimbolizmusa mesterkélten zavaros, formaadása pedig naivul tökéletlen.

Érdekesen vendégszerepelt a műegyesületben egy pár skót művész. Lavery egy női arcképpel a régibb angol metszetek kedves báját ébresztette, azt az előkelő, kacérul közönbös, gyermekszemű prüdériát, mely oly keresetten öltözött sávos (vieux-saxe) és rose-morte színébe. Neave a Hyde-park elegáns kavalkádjait festi s a Themse lombtól takart vizén csónakázó angol fiatalságot. Oppenheimer művei közül kitűnt Jwaya japán író arcképe, melyben a szobornyugodt fej fölényesen uralkodott a füstszin selyemruha pompáján.

Heinemann műkereskedőnél, ki még egy fényes berendezésű emelettel tágította helyiségeit, a kisebb érdekű kiállítások egymást követték. Látható volt ott egy szokott, szolid megjelenésű hollandi társaság, Frauendorfer bajor közlekedésügyi miniszter feleségének, Heléna Mühlthalernek egy arcképkollekciója; Max Kuschel virágszín tempcra-capricció-kat, Gino Parin, ki Beardsley hatása alatt áll, mindenféle szándékolt különösséget mutatott be. Sőt egy magyar, elég sokoldalú dilettáns, Almássy Tasziló gróf is itt lépett nyilvánosság elé. Peterich szobrász plasztikus kollekciója új formákért küzdő erős egyéniséget ismertetett, "Medeá"-ja, melynek szürke, belga márványát a virtuóz, majd csiszolva simító, majd reszelve barázdáló kezelés szinte többszínűvé változtatta, nagystílű formaérzéssel, drámai erővel fejezte ki a lángszemű szenvedély viharzá-sát. Érdekelt a fáradt fájdalom és a hajlékony kezek beszédessége egy női arcképében, Ducha Przybicewska asszonyé, ki a berlini bohéme-világ démona volt s kit pár évvel azelőtt megöltek. Jelenleg Heinemannál az a Sedelmeyer párisi műkereskedő birtokában levő XVIII. századbeli angol képgyűjtemény van kiállítva, melynek javarészét a budapesti közönség annak idején a "Nemzeti Szalon"-ban láthatta; belőle Reynolds egy arcképét és egy Constable-t a bajor kormány szerzett meg az állami képtár számára, miután egy Lawrence-nek, "Charles Binny és leányai" arcképcsoportjának megvétele művészkörökben ellentmondásra talált.

Érdekesebb és meglepőbb volt azonban mind e kiállításoknál az a nagy műgonddal és ízléses figyelemmel rendezett retrospektiv kis tárlat, melyben Fleischmann műkereskedő az 1870 — 80-ig terjedő müncheni művészet modernjeinek, Leiblnak és körének: Trübner, Hirt du Frénes, Alt, Sperl és Duvenecknek, továbbá Kurzbauer, Spitzweg, Lier, az idősebb Schleichnak, Gabriel Max, Schuchinger, Löfftznek és másoknak mintegy másfélszáz, részben ismeretlen, részben elfelejtett művét mutatta be. Leibl és barátai, egy csoportja az egyenrangúaknak, közös nagy cél felé törőknek, képezte központját az elite-kiállításnak és csodálkozva láttuk e régmúlt fiatalság művészi szellemének magas nívóját, igazság után való őszinte vágyát, bár kételkednünk kell, vajjon mai kiállítási művészetünkben ráismernének-e eszményeikre. Festői kézírásuk közös jellemvonása, hogy kurta, egymásba el nem olvadó ecsetvonásoknak kristályos lapjaiból mintázzák meg a forma fényfogó felületét s ezzel néhol a test szövetének legtitkosabb összefüggését, a tónus leg-illanóbb reszketését leplezik le előttünk. Színeikből valami belső plain-air sugárzik, mely a szobavilágításban sem veszti el meleg zománcát s nem nélkülözi az üvegtetőt. Nem festenek szélesen, a részlet is érvényhez jut a szélcsen látott jelenségen belül s bár nem lépik túl a realizmus körét, festőprózájuk mintaszerű maradhat.

E kiállításba illett volna Albert Kellernek a 70-es évekből való "Chopin" képe is, melynek mélyszínű nyugodtsága sajátosan kivált a művész későbbi vallásos miszticizmussal telített ideges művei közül. Ezek a műegyesületben voltak láthatók, szintúgy a Leibl-körhöz tartozó Schuch Károly hagyatéka is. Ő volt az, kinek arcképét versenyre festették meg barátai; Meyer-Graefe, "a modern művészet fejlődéstörténete" című művében négyet közöl ez arcképek közül, hogy bebizonyítsa: "mily kevéssé akadályozta a közösség az egyéniségek fejlődését, a szellemi erők oly mérkőzését, mely a festészet régi aranykorát juttatja eszünkbe".

Március elsején nyílt meg a Szecesszió tavaszi kiállítása. Tudvalevő, hogy a Szecesszió tagsága rendszerint e kiállításon való kétszeri s a nyári nagy tárlaton való egyszeri szereplés után nyerhető csak el s így az itt megjelenő fiatalság startolása nagy tolongással s a nyers ököljog érvényesítésével jár együtt. Finom, intenzív művészetet itt hát hiába keresünk, de formális értékekkel bőven találkozunk: vázlatos, sokszor elnagyolt frissességgel, technikai bravúrral. Iskolák versenye ez és mennyi, de mennyi a tanítvány; minden egyéniség, minden temperamentum követőkre talál itt s az utánérzők sokasága túlnyomó. Bár a komoly természettanulmány, melyet különösen Zügel felfogásának évről-évre erősbödő fölénye biztosít, javarészét képezi a kiállításnak; a "Scholle" egyesületének minden, még oly sokszor agyoncsapott sablonnal és tradícióval szakító "je m'en fontisme"-szelleme is visszhangot talál itt. A jóleső hazugságot régen legyőzte már a brutális igazság, a szerény megértésre varast, a leplezetlen feltűnési vágy s a megdöbbenteni akarás. De bár mások által elért művészi vívmányoknak nagyzása és durvítása, az új föltevésekből és legszélső valószínűségekből való kiindulás szintén lehet kísérleti érdekű, a túlzásoknak prog-rammszerűsége néha szinte bohózatos. Mint Bossuet mondja: "Sohasem csalódunk biztosabban, mint mikor úgy látunk, ahogy látni akarunk".

A kiállítás érdekességei: Schramm-Zittau "Halászok" című képe, kéken ringó víz felett nedves' hálók arany filigránja, Putz Leó és Schrader-Velgen plein-air akttanulmányai, Amandus Faure jelenetei a vándor komédiások életéből, meleg, mély tónusú, zárt képhatással. Arcképet keveset találunk; Goetz afrikautazója és Levier orvosa kötik le figyelmünket; a tájképet O. Moll képviseli előnyösen, továbbá Crodcl, Kaiser és Hayeck, az állatképet Junghanns, Feldbauer és Heyden. A festőnők évről-évre növekvő arányban vetekednek festőtársaikkal; a Trübner-iskolát felesége, Alice, Laumen Mária és Beer-Görtz képviselik, a münchenieket Amira, Kurovsky, Hallavanya és mások. A kiállítás egyik termét Weinhold Móricznak, az akadémia nemrég elhunyt segéd-tanárának hagyatéka tölti be, biztos szemmel látott, az átdolgozás retouche-ja nélkül egyszerű, organikus formákban felépített akttanulmányok gyűjteménye.

OLGYAI VIKTOR

 

PÁRISI MŰVÉSZETI KRÓNIKA. (Cerclek. A Bourdeley-árverés. Boucher intézménye.) A párisi cercle-k, amelyek a mi kaszinóinknak felelnek meg, mindig nagy érdeklődést tanúsítottak az irodalom és művészet kérdései iránt. Van elég olyan klub, amelynek tagjait inkább, vagy egyedül a játékszenvedély vonzza, de van két fényes cercle : a "Volney" és a "l'Union littérairc et artistique", amelyek főkép a szép kultuszára alakultak. Ezeknek tagjai részben írók s művészek, részben olyan amateurök, akiknek nemcsak fejlett érzékük és ízlésük van, de idejük és pénzük is, hogy kedvük szerint hódoljanak művészeti szenvedélyeiknek. Ez az utóbbi, mindenképen rokonszenves elem oly nagy mértékben van meg Parisban, mint azt hiszem, sehol a világon.

Nagy a befolyásuk a művészek társadalmi állására, amely Parisban tudvalevőleg elsőrangú, de igen üdvös a hatásuk egyenest művészi tekintetben is, mert támogatókig, fejlesztőleg hatnak egyes tehetségekre és sok új művészeti eszme és intézmény is tőlük indul ki. Ezek közt vannak a híres collectionneur-ök, akik valóságos gourmet-jei a művészetnek ; napokon át járnak-futnak, leveleket írnak, pénzt áldoznak, hogy egy kis objet d'art-hoz, rajz vagy képecskéhez hozzájussanak, hogy gyűjteményükbe beilleszszék. Ezek a colletionneur-ök időnkint nagy művészi meglepetéssel szolgálnak. Dutuy, akiről életében senki sem tudott, 30 millió frankot érő gyűjteményét halálával, ezelőtt két éve, Paris városának hagyományozta. A városi múzeumnak ez a legértékesebb része. Sokszor életükben árverezés alá bocsátják gyűjteményüket, mert irányt akarnak változtatni gyűjtésükben vagy egy egészen új keretet kultiválni és ez mindig nagy művészeti szenzáció. Ilyennek a hatása alatt áll épp most is Paris a Bourdeley-kollekció kiállításával Georges Petit galerié-jában, amelyet árverezés alá bocsát tulajdonosa. Nagy versengés folyik majd a XVIII. századbeli francia mesterek rajzai is aquarelljeiért, amelyek közt gyönyörű példányok vannak Watteau, Fragonard, Laueret, Boucher, Clodion stb.-től. Mesés árakat fognak fizetni egy-egy kis rajz vagy aqua-rellért, amelyen néhány vonásban benne van a XVIII. századbeli párisi élet minden gráciája parfümje.

De visszatérek a cercle-kre. Ezek évente, január, február hónapokban művészeti kiállítást rendeznek fényes dísztermükben, amely erre a célra teljesen fel van szerelve. Csak a tagok vehetnek részt, akik vagy nagy mesterek, vagy olyan amateurök, akik még a "Salon"-ig nem merészkednek. Hivatásos fiatal művész ritkán jut ide, mert rendkívül magas az évi tagsági díj és ezt kevés fizethetné. Érdemes volna ugyan áldozatot is hozni az itteni kiállításért, mert ezek melegágyai a portrait-megrendeléseknek. A tagok és családjaikon kívül vendégek is látogatják a kiállításokat, akik örülnek, hogy évente egyszer végigsétálhatnak ezeken a szép fényes termeken, a harisnyás-keztyűs szolgasereg közt. A mesterek is rendesen portraitkat állítanak ki. Érdemeseket láttunk az idén Humbert, Dagnan-Bouveret, Flameng, Bonnat, Gabriel Ferrier, Lefebre-től és mindig megjelenik, bizonyosak lehetünk róla, Bou-guereau is egy bibliai vagy mitológiai festményével.

Igaz, hogy Parisban rendkívül nagy a képzőművészek száma, de számtalan módja is van az érvényesülésnek. Nem is szólva arról, hogy mennyi igazi művészt foglalkoztat a francia műipar, de a függetlenül, önállóan dolgozó művészek is rendkívül élelmesek, hogy minden címet felhasználjanak a korporative való fellépésre, hogy nagyobb érdeklődést keltsenek.

Külön egyesületeket képeznek a graveurök, litográfusok, aquarellisták, pastellisták, továbbá a Kelet, a Virágok, a Hegyek és a Tenger festői és így a tél folyamán mindegyik rendez egy-egy kiállítást. A graveurök és a "Société Internationale" után a Femmes peintres et sculpteurs, majd az aquarellisták kiállítása következett, a Georges Petit Galeriéban, de bizony ezekről vajmi kevés érdekeset jegyezhettem volna fel ez alkalommal. Kétségtelenül sokkal nagyobb érdeklődést fognak ugyanott felkelteni a pastellisták és a "Société nouvelle de peintres et sculpteurs" a most következő hetekben. Az utóbbi különösen egy igen homogén kis csoport Gabriel Mourey elnöklete alatt. Hogy néhány nevet említsek : Lucien Simon, Cottet, La Touche, Thau-low, Ménard, Constantin Meunier, Le Sidaner, Zuloaga, Blanche, Henri Martin stb. Mindezek a kis kiállítások azonban csak ízeltetők, preludiumai a nagy Salonoknak. Lázasan folyik a munka most a műtermekben, mert a champs de marsisták beküldési határideje március 9-ike, a champs-élysée-istáké március 20-dika. A legtöbb művész bemutatja előbb a műtermében munkáit a barátok és ismerősöknek. Inkább a nyilvánosság jellegével bírt már egy egész kis telepnek a kiállítása: a Salon de la Ruche. Ez Alfréd Boucher szobrásznak egy megindítóan szép filantropikus műve. Amint világhírűvé tette "Courreurs" című szoborcsoportja, amely a világ minden részében el van terjedve bronzmásolatokban és vagyonra, gondtalan életre tett szert, nem feledkezik meg arról a nehéz küzdelmes útról, amelyet odáig- megtett és azokról a szegény pályatársakról, akiknek ezt az utat még meg kell tenniök. Műterme körül egy kis telepet építtetett, ahol szobrászok és festők évi csekély 150 franc fizetése mellett lakást, műtermet és ingyen modelt kapnak. A kormány figyelmét is magára vonta ezen néhány év előtt létesített szép intézménye Boucher-nak és a mostani Salonjukat a festőből szépművészeti miniszterré lett Dujardin-Beaumetz nyitotta meg és le is foglalt mindjárt néhány munkát az állam számára.

Dujardin-Beaumetz igen sok körültekintéssel kezdte meg hivataloskodását és nagy rokonszenvet keltett maga iránt. Ha sokáig kormányon marad, igen üdvössé lehet működése, mert nagyon otthon van a művészet és művészek minden ügyeiben. Csütörtöki estélyei a Palais Royal művészeti osztályában találkozóhelye a párisi művészvilág elitjének és nemcsak a kellemes társas érintkezés szempontjából bírnak jelentőséggel, de sok új művészeti terv felvetése és tisztázásához is hozzá fognak járulni.

DR. KÚNFY LAJOS

 

A RÓMAI NEMZETKÖZI MŰKIÁLLÍTÁS. (Róma művészeti viszonyai. Olaszok, magyarok és egyéb nemzetek.) A jelen római műkiállítással foglalkozva, el kell hagynunk "a nagy művészeti hagyományok" gondolatának ballasztját. Minden túlzás nélkül megállapíthatjuk, hogy alaposan megcsappannak a felcsavart várakozások, ha itt körültekintünk. Alig szolgálhatna mentségül, hogy Rómában még mindig a lassú kibontakozás rögös útjait járják a modern művészi irányzatok — szemben a klasszikus művészek nyomásával és dimenzióival. Csak egy ok foroghat fenn. Kevés a hivő és kevés a misszionárius. A teljes igazság kedvéért tegyük még hozzá, hogy kedvezőtlenek a művásárlási viszonyok is. így történik, hogy a római művészek leginkább a külföld, különösképpen Anglia és Németország felé gravitálnak termékeikkel. E két országban még mindig akadnak kedvelői az azúrban úszó campagnai táj- és életképeknek.

Fölösleges tán hangoztatnunk, hogy a római műkiállítás nem is tükörképe a kiterjedő modern olasz művészetnek. Ez irányban a milánói, firenzei, torinói, de főképpen a venéziai kiállítás nívójáról vonhatunk le következtetést.

A jelen kiállítás huszonkét termén végighaladva nagyon csekély számban látjuk a megénekelt olasz hangulatokat. Sőt lehangoltságot érzünk a sok rutin-és manir-mesterkedés, azonkívül a felületes rendezés láttára. S így nem egy nagy nemzetközi műtárlat karakterét kapjuk. Inkább valami rögtönzött, hatalmas műkereskedését. Egyes festők több művét ritkán helyezték egy csoportba s így, ha egy művészi egyéniségről óhajtunk áttekintést, különböző és távol-eső termeket kell fölkeresnünk. Nélkülöztük a katalógust is az első napokon. A megjelent szerény füzetke egyébként csak a műtárgy címét, számát és a művész nevét tartalmazza. Több terem a teljes rendezésig két-három napon át nem volt megtekinthető. Semmi ornamentika a termeken. Tompa-zöld vászontapéták adják a képek hátterét. Egy ízben jutott rész az olasz kedélyességnek is: farsang-vasárnapján zárva volt a kiállítás.

Hír szerint igen sok műtárgyat utasítottak visz-sza. A visszautasítottak külön kiállítást rendeznek a Costanzi színház foyerjében.

Két díj kerül kiosztásra: a tízezer lírás Müller-díj (egy elhalt német műbarát hagyatékából). Ez összeg évente fölváltva egy német vagy olasz művésznek szól. Döntési jog a német császárt illeti. Az idén olasz művésznek jut. A második kitüntetés : a nagy aranyérem.

Viktor Emánuel király és Heléna királyasszony jelenlétében nyílt meg a jelen hetvenötödik római és ezúttal kifejezetten nemzetközi műkiállítás. Minden jelenlévő és kiállító művészt bemutattak az olasz felségnek, ki néhány szíves szó után mindegyikkel barátságosan kezet fogott, így történt Hegedűs László festőnkkel is, kit a király rokonszenves érdeklődés hangján így szólított meg:

- Ah, ön magyar? Hány képe van a kiállításon ?

- Öt, felség. Közülök kettő magyarországi képtárgy.

Magyar részről Hegedűs Lászlón kívül a magyar származású, de gyermekkorától kezdve Rómában élő s nyelvében inkább olaszszá vált Szoldatics György szerepel. Jeles római festő, Szoldatics Ferenc veterán művészünk legidősebb fia. Különösen arcképeivel tűnik ki. Nemrégiben X. Pius pápát festette. A harmadik: Guzmics Kálmán, székesfehérvári származású fiatal magyar festő, ki szintén Rómában tartózkodik.

Mindenekelőtt szóljunk az olaszokról, a kiemelkedőbb nevek, illetve a kiállított műtárgyak érdeme szerint, amint megállapodásra késztetnek bennünket. Legjelentősebb helyet foglalja el a tárlaton Aristide Sartorio, a berlini művészeti akadémia volt jeles művésztanára. Igen érdekes, kiváló művészi egyéniség. Mindegyik képében más technikával fest, aszerint, amilyen képtárgyat választ. Tőle látjuk a kiállítás legnagyobb tájképét: "Est a római campagnán". A nagy vásznat óriási legelésző juhnyáj, pásztorokkal, kellemes hatású kékesszürke ég, a halványan fehérlő holddal, néhány árva bokor festői felfogásban tölti be. Szereti a nagy, nyugodt folthatásokat s e nagy képének mégis minden részletét látjuk, érezzük. Nagy tudással festi bivalyos tájképeit, birkáit, tengeri képeit és lovait Rajzai is magasan kiemelkedő művészi egyéniségről tanúskodnak. Ezek közül felemlítjük "Magyarországi Szent Erzsébet"-jét román építészeti miliőben, de a modellje germán leány lehetett. A mester sokoldalúságát bizonyítják még ugyanitt elhelyezett kisebb lovasszobrai s egy finoman mintázott kerek lapos gipsz domborműve. Vettore Zanetti Zilla igen sok poézissel festett két képet a mesés Venéziábol. Nem a megszokott, tarka színfoltokkal akart könnyű hatást elérni. Tompított, meleg barnás tónust vitt vásznára és ehhez viszonyította utcai jelenetének a színeit. Gyorsan kiábrándulunk Antonio Mancini képeinél. Egyikben meglepetve látjuk, hogy derékszögben valóságos üvegdarabokat ragasztott vásznára s összhangolás végett hihetetlen durván, vastagon kente föl festékeit. Ezt látjuk többi képein is, sőt színt, tárgyat alig látunk — csak festéket. Ablakon kitekintő "öreg"-jé egyszerűen beállított modell. Vittorio Grassi "Az osztéria" képe olasz utcácskát ábrázol. Ódon lámpa függ a rozzant korcsmaajtó fölött és bevilágít a környező sötét éjszakába. Tárgyának igaz átérzé-séért szívesen nézzük el apró technikai fogyatékosságait. Őszinték napsütéses olasz vicolói.

A vakok részvétet keltenek az életben - és szánalmat a festészetben, ha érzés nélkül festik őket. Crema kettős képe ilyen. Alakjai a levegőben vannak. Pio Joris figurális "Úrnapja", templomban szertartásozó apácákkal és "Áldozó csütörtök" képeit tisztán "eladás"-rá szánta. Innocenti színtelen képeinél csak a rutinja különb. Ezt mondhatjuk Coromaldi képeiről is. Sok a hangulat Vianello "Elhagyva Venéziát" kis vásznában. Napsütéses alkonyaiban elmerengő fiatalasszonyában a melankoliát szimbolizálta. Thaulow-impressziókat találunk Dante Ricci havas tájképeiben, de eredeti színérzék és felfogás nyilatkozik meg többi tájképeinél. Angelo Dall'Oca-Bianca négy képet küldött. Mindegyik arravaló, hogy gyöngítse alkotója nevét. Veronai részletei, rózsafelhői, folyó fölé helyezett vizimalomkerekes ké.pe érzésnélküli elnagyzolt, felszínes dolgok. E képeiben esett Dall'Oca-Bianca. Egyébként úgy hátra dugták egy félreeső kis terem sarkába, hogy alig lehet rátalálni. Nagyobb törekvéseket látunk Domenico Someda nagy vásznán. Vöröskeresztes ápolók szedik fel a sebesülteket egy szerencsétlenség színhelyén. Életteljes beállításokban ábrázolja az izgalmas jelenetet, a támadt porfelhőt, de több alakját elnagyzolta színben és rajzban. Hasonló nagy vászon Mengarini-é. Krisztus megjelenik a gyár ajtajában. Hívására elvetik a munkások pőrölyeiket. Megkapó gondolat, csak kevés szerencsével fejezte ki s így a szocializmus hívei aligha lehetnek hálásak a festőnek. Talán csak nem akart vértelen munkásaiban túlvilági szellemeket festeni ?

E terem harmadik nagy vászna Atanasio "San Girolamo látomásai". A sablonos témába új motívumot nem hozott. A remete alakja elkínzott, de jobban rajzolta meg a kékes fényben lebegő női alakokat. Tiszta festői felfogást találunk Filiberto Petiti nagy tájképeiben, széles kezelést, de kevés érzést. Francesco Mancini szerencsésebb agyagos hegyividékével. Kevés az élet és szín Sala afganisztáni életképében; Bazzaro viszont vitt életet a vásznába, de színezése nyers. Érzésteljes hármaskép Terracinié, kőkorlátos olasz falucska széle, középen a véghetlen tengervíz tükre, majd a borús tengerentúli rész, az idegen föld. Négy szép tájképpel szerepel Gino Sacheri. Csak sajátságos, hogy angol és belga vidékeiben is olasz színeket látott. Finom hangulatot látunk Olivero "Szomorúság" vásznában. Még világos késő téli délután a hó színe kékes reflexekbe megy át s ez a finom kékes visszfény borítja a hegyalatti városkát. Erőteljesen festi Brenda a tenger hullámzását. Arturo Noci nagy ügyességgel kezeli a pasztellt gyermekarcképeinél.

Az olasz akvarell-festőket jelentékeny számban látjuk képviselve, de csak elvétve akad meg a tekintet egy-egy jobb képnél. Itt kiemelhetjük Poveda kellemes színezésű kerti részletét, Battaglia " Corinna"-ját, Bazzani assisi-i részleteit, Santoro; Vanni, Noci tájképeit.

Hegedűs László öt képét négy különböző és távoleső teremben kell fölkeresnünk. "Emausz felé" képében a színek nemes tüzet és megifjodását látjuk. Ezt az üdeséget az olasz napfény és ég varázsolta a művész vásznára s így képének keleti tárgyával teljes összhangban van. Jézus és két kísérője arcélben áll előttünk, haladnak a mezőségen Emausz felé. Egyik legjobb képe a tárlatnak. Erős magyar levegő árad ki ama képéből, hol magyar ártányokat őrző hortobágyi pásztorát festette. Szívesen látjuk viszont kedves "Falusi részlet" magyar tárgyú kis képét, gombahátú házacskáival szalmakazlaival és akácaival. Alatta függ a római Borghese-kert egy napfénynyel áttört bujazöld fáslombos részlete, egy elhagyott istenszoborral, melyre szintén jutott egy halvány fénysugár. Végül a művész és nejének szinte szeszélyesen, improvizáltan vászonra vetett kettős arcképével találkozunk. Karakterben találó. Szoldatics György "női tanulmány "-a igen jó arcképnek is beillik, felfogásában és szine-zésében is jellemezve egy egyszerű polgárleányt. Erősen megállja helyét Guzmics Kálmán "Krisztus Kapernaumban" című képével. Krisztus előadást tart tanítványainak, kik áhítattal hallgatják. Festői érzékkel és harmonikusan osztja el színeit és csoportosítja alakjait. Effektusa is jól sikerült. A kép törekvő és őszinte művészlélekről tanúskodik.

Külön teremben nyertek elhelyezést a spanyolok. Jósé Benlliure szélesen kezelt üde valenzai tájképeit kell itt első sorban említenünk. Kevésbbé jók figurális képei. Guinea "Természet ébredésé "-ben hűen festette a kígyózó folyót napsütéses partjával, melynek szélén egy lombos fa szinte kinyul a képből. A műkereskedőknél számos változatban látjuk a tarka rokokó-alakokat, fehér parókáikkal. E célra szánhatta Salinas is "Hangversenyéét. Zuloagára emlékeztet Riccardo Urgel "Féltékenységbe, de szélesebben fest. Életteljes, zöldruhás spanyol leány, ki homályba vonulva, forralja bosszúálló gondolatait. Jósé Echena női arcképén híven festi a rózsaszínű, csipkés ruhát, de az arc élettelen. Érdekes Ortiz-Echegüe székben ülő női aktja, melyet a művész felülnézetből festett. O'Connor jól jellemezte nagy vásznában egy hevesvérű honfitársát, ki verekedésre készül, de neje visszatartja. Élet-nagyságú kép. Tárgya kisebb vásznon jobban érvényesülne. Karakterisztikus arcképeket állítottak ki Barbudo, Barbasan, Guinea és kis genre-szob-rokat Bouchara.

Egy ideális művészlélek festett álmait látjuk a californiai Walter Charles Stetson képeiben. Festett álmokat, hol elrejtett völgyekben és bűvös tájakon tündérlányok kergetőznek fátyolszerű kosztümökben. Mindegyik képében nemes, meleg tónusérzést látunk. Megkapó a világítás "II bambino" (a gyermek Jézus) című képében. Finom pietással átérzett női alakok, közlük Máriával, veszik körül a kis istengyermeket őszi alkonyati világításban. A szép, meleg színfoltokat kiemeli a sötctkckes háttér. Igen szép még ködös miliőben mozgó "Múzsái", "Képzelt táj "-a, "Aranyos alkonyat"-a. Csak ott, ahol valóságot kell festenie: arcképeiben, tűnik fel előttünk szárnyaszegett madárként. Max Roeder rendkívül erős festői érzékét lenyűgözik Böcklin-impressziói. Igen szép "Őszi napfény"-e, hol ciprusok és piniák között tarkaruhás lányok játszadoznak. Castello a mare-jában egy szigetcsúcsra épített kastélyt festett le, körötte a tenger. Nehézkes az ég színezése. Lloyd-Levelye manarolai tájképei közt legjobb a "Szüret" pleinairje. Két olasz leány jön le a dombról puttonyokkal, a háttérben a tenger. Finomsággal festette a levegőt, a metszőt, az átlátszót s ezzel oly karaktert adott képének, mintha valahol a fjordok között látta volna. A skandináv Axel Holmström "Esti béké"-jében Puvis de Chavannes-reminiszcenciát találunk, de nem a nagy francia rajzának és színezésének klasszikus egyszerűségével. Ez a kép viziószerű hatást tesz. Kékes-zöldbe játszó színekkel festett leányalak mécsessel lép elő a misztikus zöldes tónusú háttérből. Bár a művész szeretettel dolgozott tárgyán, képével nem tudunk megbarátkozni.

A világ legőszintébb művésze, Michael Félix Mygrzyvalsky, nevének aláírásánál két más festő nevét is odaírta. E szóval "aiutato" vallomást tesz, hogy e két művész segédkezett a kép megfestésében. Vászna a legnagyobbak közé tartozik. Hármas kép. Az elnyomott szabadságot jelképezik vörös világítású igáthuzó férfialakjai, erős effektusban, a másik oldalon a kitörő forradalom kapás és kaszás rohanó alakokkal. Itt már a színfoltok szétesnek. Középen azúrkék levegős háttérrel, jól megrajzolt fiatal férfiakt és felszálló sas jelképezi a feltámadt szabadságot. Brioschi, Coleman, Maks, Röesler, Ryland jó tájképeket, Georg Goldstein szép tanulmányokat és Dora Oelfsen arcképeket állított ki.

Az olasz és külföldi szobrászok művei három kisebb-nagyobb termet töltenek meg. Eredetibb egyéniség Giovanni Prini. Új ötletet találunk Krisztus fejében. A hajzat kagylószerűen öleli át a jól mintázott arcot s így érdekes hatást hozott ki. "Zeneművész"-et barlangszerű mélyedésben ábrázolja, az ujjak a bemintázott gipszbillentyűkön nyugszanak. Ez már inkább festői témának volna alkalmas. Többi tanulmányai könnyed, művésziesebb felfogásról tanúskodnak. Életteljcs arcképek az orosz Glicenstein-éi. Sok eszményiséget és kiforrott technikát vitt Apolloni "Madonna" carrarai márványszobrába. Ferdinánd Seeboek több jellegzetes arcképpel szerepel. Szép a "Forrásnál" című bronzszobra, egy vedrével lehajló szépen mintázott leány alakjában. Niccolini tanulmányaiba és "Ébredés" c. férfiaktjába eletet vitt, de a felső test aránytalan. Még egy sereg minden különösebb invenció nélküli fejtanul-mány tarkálik eme termekben.

Aránylag csekély számúak a nagyobb bátorságot igénylő figurális képek. A tájkép dominál. Egyébként kétségen kívül leszűrhettük ama tapasztalatot, hogy eme kiállítás művészi tartalmában és rendezésében nem éri el a budapesti kiállítások színvonalát. E nehézkes viszonyok sehol sem meglepőbbek, mint az örökváros levegőjében, hol hiába ébreszt a természet, dal, zene tiszta derűt és bőséges életörömöket : e föld fiai nem látják, nem érzik...

LENDVAI KÁROLY

 

MŰVÉSZEK ANYJA. A drezdai metszetgyűjtemény utolsó negyedévi kiállítása az anyáké volt: tisztelet azoknak az asszonyoknak, akik az emberiség szívekben látó, szívekben vigasztaló költőit adták a világnak. A kiállított művek egyrésze csak jó reprodukció, de sok az eredeti metszet is és megtaláljuk köztük a múlt nagy neveit, de főleg a jelen művészeit, a nagy moderneket.

A festőnek gyermeki szeretete és művészi érdeklődése egyesül a legközelebb álló modelljében, a néző élvezetét pedig fokozza a pszichológiai kíváncsiság, hogy mit talál meg a művészben az anyából s mit visz bele a festő az anyja arcképébe a saját egyéniségéből, a mint az többi munkáiban is megnyilatkozik.

Művészi felfogásra nézve, két nagy név köt le : Rembrandt és Böcklin. Rembrandtnál annyira uralkodik a művész a fiú felett, hogy egészen elvesztjük a testi összeköttetés érzetét, elfelejtjük, hogy anyáról van szó. Tisztán művészi kérdés előtte a csodálatos öreg arcban a lelket kifejezni, vagy egy világítási problémát megoldani a clair-obscure játékával a vén arc sok száz ráncain, a főkötő előrevetett árnyékában.

Szinte látjuk magunk előtt öregedni a képek során ; a bőrt lassankint megráncosodni, lesová-nyodni a kezeket; a derék megtörik, a szem pillantása kihal.

A metszetekben áll előttünk az öregség kezdete, majd a Windsor Castle pompába öltözött, kissé rideg asszonya jön. Azután mindig otthoniasabbá válik a tartás, csodálkozó, elmerült tekintet olvas a bibliában s mintha a nagy, nyitott könyv visszfénye játszanék az arcán. Itt az Eremitage öregje, fájdalmasan lehúzott szájával s a közelgő semmibe tekintő szemeivel s a bécsi képtár roskadó testű, botra támaszkodó alakja; ráncos arcának minden barázdájából az élettel való nyugodt leszámolás beszél.

Nem a fiú festette az anyát, hanem a művész az öregséget.

A Böcklin anyjában a szem ragad meg; ezek a kissé fájdalmas kifejezésű, távolba néző, szinte hallgatozó szemek; mély vonás az orr mellett és ehhez fiatalos, kissé akaratos száj, olyan idegenszerű arc, amiről azt hiszszük, sohasem tudnók megszokni, és mégis — a szem olyan ismerős. . . . Ugyanezek a szemek néznek a távolba, kissé fájdalmasan, szinte hallgatózva a Böcklin saját arcképén, hallgatózva arra a zenére, mely a halál hegedűjéből árad felé.

Mennyit vitt Stuck az anyja arcképébe bele az ő egyéni felfogásából az általános asszonyról, nehéz volna eldönteni. Annyi bizonyos, hogy ha a sphinxet öreg alakban akarta személyesíteni, ez az asszony alkalmas lett volna reá. Az arc alsó és felső részének teljesen elütő kifejezése adja meg ezt a jelleget: öreg ránczos arcban szokatlanul nagy nyitott szemek, rejtélyes mosolyű keskeny, összeszorított ajkak, melyekben semmi sincs az öregek beesett szájának jóságos vonalából. A fekete, mereven hátrakötött kenclő egészen eltakarja a hajat s a homlok egy részét.

Semmi kétség, itt a Stuck művészi felfogása adta meg ezt az erős jelleget az anyának, mint a hogy megtaláljuk a Rosetti anyjánál a typikus preraphaelita száját sírásra hajló vonalával s az ábrándos túlvilági tekintetet; a Herkomer anyjánál az érdekesen bosszús szemeket.

Thoma erősen realistának mutatkozik s a 88 éves asszonynál a petyhüdt mnok, a bágyadt szem rajzolása érdekelte; de a Dürer hihetetlenül, a visszataszítóig természetes metszete, pestisben haldokló öreg anyjáról minden modern realizmust felülmúl. Érdekes Carl Larsson metszete. Az az asszonyi typus, ami csak a nagyvárosok külvárosaiban lakó szegénységnél található fel. Rojtos nagykendőben, amely talán sohasem volt új, lehetetlen formájú viharvert kalapban. Erős arcéle, hideg kifejezése az élet nyomorúságával sokat küzdött asszonyra vall, de aki ezt a küzdést piaci kosarával karján, egészségesen, bátran elviselte.

Hogy Klingerné, ez az elhízott nyárspolgár asz-szony, hogy lehetett a Klinger szülőanyja, éppen olyan csodálatos, mint az, hogy a hideg, nyárspolgárias Lipcse szülővárosa lehetett.

Nem volna érdektelen az írók műveiben az anyáról szóló részleteket összehasonlítani a festőművészek felfogásával. Csakhamar kitűnnék, hogy az író kevésbbé objektiv művész. A festő előtt levő modell a való visszaadásában követelőbb, művészeti technikája reálisabb és reálisabb hatásra is számít. Éppen a legnagyobb művészeknél válik az arckép, még az anya arcképe is az objektivitás által műremekké ; nem keressük, hogy kinek az anyja, hanem tisztán a műélvezet hatása alatt állunk.

Az író képzeletét... nem köti a modell, érzelmeit nem szorítják háttérbe művészeti problémák és az érzelmi mozzanatok könnyen legyőzik a művészieket, de legjobb esetben egyesül a kettő.

RITOÓK EMMA

 

SZOBRÁSZATI KIÁLLÍTÁSOK BÉCSBEN. (Medardo Rosso. A Szecesszió szobrászati kiállítása.) Bár a bécsi Szecesszió egy régibb kiállítása az impresszionista festők családfáját a szobrászattal kapcsolatban mutatta be : Medardo Rosso, aki minden pályatársánál következetesebben, behatóbban érvényesíti az impresszionizmus elveit a szobrászatban, mégis hiányzott abból a tanulságos gyűjteményből. Hisz Rosso maga állítja, hogy az ő plasztikája. a futó festői hatást igyekszik megrögzíteni és hogy Rodin tőle tanulta az ő "impreszszionizmusát". Ezt a pört a két párisi mester bonyolítsa le : minket a dologban leginkább Rosso munkái érdekelnek. Ha az Artaria-műkereskedésben kiállított műveit végignézzük, csakugyan meggyőződünk róla, hogy egyebet keres, mint a többi szobrász. Többnyire apróságok, egy fej, egy mellkép, vagy egy ötödnagyságú alak, teljesen a viasz értelmeben mintázva. Itt anyagszerű, bár ő maga tagadja ennek szükségességét a plasztikában. Némely darabja úgy hat ránk, mintha még csak a döntő, a kimagasló formákat mintázta volna meg: a többi fejlesztésre vár. Bizonyos távolságról tekintve, a kiállítás raffinált világításában, csakugyan inkább festői, mint plasztikai hatásokat érzünk s éppen ez az, amire Rosso büszke. Célját teljesen elérte, ha csak éppen ez a célja. Még azt is megállapíthatjuk, hogy teljes készségű mintázó, aki látszólag a legnagyobb könnyedséggel uralkodik a formákon. A hatást azonban, amelyet e leheletes finomsággal mintázott darabok ránk gyakorolnak, nem mondhatjuk merőn újnak. Tényleg viszontlátunk itt valamit, amire a szerző is hivatkozik: az egyiptomi kemény kőből vésett kis figurák forma-elsimítását. Emlékszünk antik fejekre és test-töredékekre is, amelyeket egy ideig a tenger hullámai mostak és hempergettek, ezeken is csak a legerősebb, leginkább kiálló formák maradtak meg, a többit egyenletesre nyaldosta a hullám. Ilyféle mintázás nem egyszer tér vissza Rosso művein. Kétségtelen, hogy mégis erősen hatnak, bár érezzük, hogy itt szélsőséggel állunk szemközt. Néha szinte azt mond-hatnók - - amit néhányan Rodin munkájáról mondanak - - hogy nem is a plasztikai anyag, hanem a modellt körülfogó levegő van itt formába öntve. Az árnyékjátékok egész sorából áll elő Rosso plasztikája. Egyik műve fátyolos női mellszobor : éppen alkalmas téma a szerző számára. Itt az arc formáit nem csak a levegő fogja körül, hanem még a fátyol is enyhíti, simábbra, egyszerűbbre formálja, sejtelmessé teszi, szinte csak érezteti. Mindebből ugyancsak gyászos eredmény származnék, ha Rosso nem volna mestere a mintázásnak.

Nyolcvannyolc kisebb-nagyobb plasztikai műtárgy került februárban, a bécsi Szecesszió palotájában kiállításra. Ez a gyűjtemény nagy meglepetésekkel nem szolgált: a szobrászat sokkalta lassúbb fejlődésű a festészetnél. Amit a Szecesszió képkiállításain megszoktunk, a heves túlzásokat, új elvek élére állítását, merész szélsőségeket, azt a plasztika e nyugodalmas kiállításában nem találjuk. Rodin hiányzik, de hisz már csaknem minden munkája megfordult a Szecesszió palotájában. Az egyetlen Emilé Bourdelle fogja talán a nyárspolgáramatőröket megijeszteni, de ő sem oly veszedelmes ember, mint amilyennek az első pillanatra látszik. Egy-két munkájában az archaikus vonás mellett feltűnik a naivos stilizálás keresése. Néhol temérdek mellékholmit alakít szertelenül uralkodóvá: annak szövedékéből kandikál elénk egy Beethovenarc formája.

Érdeklődésünket leginkább Jules Lagae brüsz-szeli szobrász munkái kötik le. Rendkívüli nyugalom üli meg formáit: sehol egy nervózus vonás. Porcikáról-porcikára mintáz, minden finomság érvényesül, de egyben szervesen összekapcsolódik, kivált bronzba öntött munkáin, ahol az anyag sötétebb színe is bizonyos egységesítő hatással van. Jean Dampt és Jules Desbois plasztikai művein az elmés mintázás, a delikát előadás mint kiváló francia tulajdonság jelentkezik. A nagy fejlettségű gall-izlés jellemzi René de Saint-Marceaux munkáját is. Némelyikük ugyan nem ment egy bizonyos ürességtől.

Constantin Meuniernek művein a megható pietás, egyszerűség, érzés érvényesül. A franciák kicsiny bronzain, például Desbois munkáin az élet elegáns ruganyossága, finom gesztusok, meglepő mozdulatok adják a mű savát, borsát.

Mindez teljességgel hiányzik a németek legnagyobb szobrászánál, Adolf Hildebrandnál, akinek márványból faragott női képmása a végtelen egyszerűségre helyezi a hangsúlyt. Tőle is távol áll minden nervózitás, de épp annyira kerüli az apró, a nem döntő fontosságú formáknak még jelzését is. Némely helyen, ahol két nagyobb forma átmetszi egymást, ahova mélység kerül (szemhéjjak, orrlyuk, ajkak), a borotvaéles mély vonalat még barna színnel is mélyíti, miáltal néhol frappáns hatások állnak elő. A karakterisztikus elemet leginkább Ruth Miilés (Paris) hangsúlyozza kicsiny szobrocskáin. Ebből a fajtából sok jó munka van a kiállításon, jól állja meg helyét ezek sorában egy magyar szobrásznőnek, Kalmár Elzának "Eszter"-jé. Végül kiállították itt Max Klinger "Dráma" című márványművét, egy homályos vonatkozású allegóriát, amely nem jelent sem haladást, sem hanyatlást Klinger plasztikai művészetében. De talán nem érdemli meg azt a tömérdek dicséretet sem, amelylyel Németországban elhalmozták.

LK

 

ELHALT MŰVÉSZEK.

Achenbach Oswald tanár, festő (született 1827-ben), meghalt Düsseldorfban.
Barrias, Louis Ernst, francia szobrász, aki 1841 -ben Parisban született s Cavelier és Jouffroy tanítványa volt, Parisban meghalt. Legelső alkotásának a kiállítása után megkapta 1865-ben a Prix de Rome-ot s Rómában folytatta kiképeztetését. Legkiválóbb műve egy Ádám és Éva szobor, mely nagy népszerűséget szerzett neki.
Bauernfeld Gustav orientalista festő (született 1848-ban), meghalt Jeruzsálemben.
Braith Anton állatfestő (szül. 1836-ban), meghalt Biberachban.
Dillens Julién szobrász (szül. 1850-ben), meghalt Bruxellesben.
Drumm August tanár, szobrász (szül. 1862-ben), meghalt Münchenben.
Eustache Bemard szobrász (szül. 1836-ban), meghalt Grenoble-ban.
Giacomelli festő, illusztrátor és rézkarcoló (szül. 1822-ben), meghalt Mentone-ban.
Guimberteau Raymond szobrász meghalt Angou-léme-ben.
Jenewein Félix festő (szül. 1858-ban), meghalt Brünnben.
Koch Karl rajzoló (szül. 1828-ban), meghalt Berlinben.
Koller Rudolf svájci festő (szül. 1828-ban), meghalt Zürichben.
Le Roux festő (született 1834-ben), meghalt Parisban.
Levillain Ferdinánd szobrász, meghalt Parisban.
Lévy Henri Leopold festő (szül. 1840-ben), meghalt Parisban.
Metzener Alfréd tájfestő, meghalt a svájci Zwei-simmenben.
Michel Charles-Henri festő (szül. 1817-ben), meghalt Parisban.
Pinheiro Bordallo portugál festő és torzképrajzoló, meghalt Lissabonban.
Pokorny Joseph szobrász-tanár (szül. 1830-ban), meghalt Bécsben.
Rieger Albert táj- és tengerfestő (szül. 1834-ben), meghalt Bécsben.
Ruth Valentin festő (szül. 1825-ben), meghalt Hamburgban.
Schönthaler udvari szobrász (szül. 1821-ben), meghalt Bécsben.
Schulz Moriz szobrász (szül. 1825-ben), meghalt Berlinben.
Siemering Rudolf szobrász (szül. 1835-ben), meghalt Berlinben.
Vogler Paul festő (szül. 1853-ban), meghalt Verneuil-sur-Seine-ben.
Walter Ottokar állatfestő (szül. 1853-ban), meghalt Berlinben.
Weinholdt Moriz festő (szül. 1861-ben), meghalt Mündjenben.

 

ADATOK MŰVÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉHEZ

JOÓ JÁNOS ÉS EGY MŰVÉSZ-TÁRSASÁG ESZMÉJE 1831 — 1832-BEN. Bayer József a Művészet 1903-ik évi második számában "Egy Művész-Társaság eszméje 1832-ben és gróf Széchenyi István" című cikkében ismerteti Joó János egri rajztanárnak egy magyar művész-társaság létesítését célzó működését. Elmondja Joó Jánosnak kézirati önéletrajza alapján, hogy Joó Széchenyi hatása alatt a művészet terén úttörésre vállalkozott s ez ügyben levelet is írt Széchenyinek, eléje tárván eszméjét. Közli ezenkívül Széchenyinek Joó levelére adott eddig ismeretlen válaszát is és azután áttér annak vázolására, mi lehetett Joónak terve, s mert Bayer Joó levelét nem ismeri, sejteti a tervet Joónak Budán, 1841-ben megjelent "Nézetek a magyar nemzet műveltségi és technikai kifejlése tárgyában" című műve alapján.

Egészen helyesen azt következteti, hogy Joó tulajdonképpen akadémia-félét terveit. Bayer ezt értekezése végén így fejezi ki : "Kétségtelennek csak a következő három dolog látszik: l. hogy Joó János magyar művészek vezetése alatt álló művésziskolát terveit ; 2. hogy az idegenbe szakadt magyar művészek hazai alkalmazásától várta a hazai művészet föllendülését és 3. hogy Széchenyi e tervet komolyan vette, helyeselte, de időelőtti voltára és a saját sokoldalú elfoglaltságára tekintettel, kivitelére nem mert vállalkozni".

A Széchenyi-Múzeum iratainak rendezésénél kitűnt, hogy Joó János levele megmaradt Széchenyi iratai között s így abban a helyzetben vagyok, .hogy Joó tervét részletesen ismertethetem.

Joó levelét 1831 december hó 28-án intézte Széchenyihez. Széchenyi az Akadémia megalapításával, Lovakrul s különösen Hitel és Világ című műveivel oly híressé tette a hazában nevét, hogy, számtalan adat bizonyítása szerint, a hazafiak, írók, művészek, mérnökök, ha valami eszméjük támadt, mindannyian hozzá fordultak tanácsért, pártfogásért vagy segítségért. Ilyképpen tett Joó is. Mikor az Akadémia 1831-ben megkezdette működését, saját állítása szerint Joó is azok között volt, akik ajánlkoztak az akadémiai nagy szótár dolgozótársainak (a műszavakra). Nemzeti szempontból Széchenyi fellépése rendkívül nagy hatású volt. Joót is az ő fellépése sarkalta arra, hogy a művészet és kézművesség terén a nemzeti eszme szolgálatába szegődjék. E téren mindenekelőtt szükségesnek tartotta a magyar művészek magyarosítását s a művészetek nemzeti nyelven való kifejezését; szükségesnek azt, hogy mesterembereink műtárgyaikat magyarul nevezzék el és ismerjék, nehogy az idegen nyelv elkerülhetlen szükséges volta mellett a magyartól elszokjanak. Korában már-már azokat nem is becsülték, kik németül nem tudtak, éppen azért a magyar földműves gyermekei, kik a német nyelvet nem tudták elsajátítani, nem igyekeztek mesterséget tanulni.

Így tehát nemzeti szempontból fontosnak vélte azt, hogy a műtárgyakat magyarul lehessen kifejezni s hogy így tanulják a növendékművészek. A nemzeti (az akkori elemi iskola) és a deák (az akkori gimnázium) iskola nem alkalmas erre, a növendékművészek leginkább magyarosíthatok a rajzoló-iskolában (az akkori ipariskola). Itt azonban csak a felszabadulásig tanulnak, akkor a külföldre vándorolván, nagyobbrészt nyelvükre és erkölcsükre nézve elkorcsosodnak s így a rajzoló-iskolák a nemzetesítésnek kevés hasznára vannak.

Ezeken a bajokon csak művész-társaság felállításával lehetne segíteni. Ennek kötelessége volna : a) a művészet minden ágát magyarul kifejezni, b) az egyes ágakat újabb hasznos tárgyakkal, feltalálásokkal gyarapítani, c) az egyes ágak legfontosabb részeit a nyilvános iskolákban tanítani, d) a hazában több helyen létező rajzoló-iskolákra felügyelni és szaporításukról gondoskodni.

Ily társaság felállítása nagy áldozatba kerül ugyan, de egy hathatós pártfogó közbenjárására a felség engedelmével és a haza nagyjainak és polgárainak segítségével könnyen sikerülhetne. Joó ezen hathatós pártfogót Széchenyiben vélte feltalálni.

Íme, ez volt Joónak terve.

Joónak levelében még önéletrajzi adatok is vannak. Megtudjuk, hogy Szegeden született s egy piarista tanára és Vedres István pártfogása és hatása alatt tanult. A nagyon kezdetleges fokon levő szépmesterségekre lévén nagy hajlama, megtanult jól rajzolni, azonkívül gyakorolta magát az építésben, asztalos, lakatos, esztergályos, muzsikacsináló, képfaragó és több más mesterségben. Az asztalosmesterséget meg úgy elsajátította, hogy abba a céh rendje szerint be is iktattatott. Ezenkívül még a zenében is megfelelő jártasságra tett szert. Miután így a szépművészetek terén szépen előhaladt, tanítója azt akarta, hogy piaristává legyen, de ő tanulmányait kibővíteni akarván, a külföldre szeretett volna menni. Pártfogók hiányában azonban csak a haza nagyobb városait járta be s itt idegen művekből annyira bővítette ismereteit, hogy 19 éves korában a temesvári, majd pécsi rajztanítói állásra 2-iknak ajánltatott, 22 éves korában pedig Egei-város rajziskolájához hivatott meg. Itt az egri székesegyház építésénél közreműködött s terveit a felségnél s a velencei akadémiánál is bemutatták.

Az életrajzi adatok bizonyítékul szolgáltak a levélben arra, hogy nem tájékozatlan ember szól a kérdéshez s ajánlkozik a megoldásra.

Ezek után pedig halljuk a művészettörténetileg fontos levelet egész terjedelmében.

A levél így hangzik:

Méltóságos Gróf Úr ! Különösen tiszteletre méltó Uram !

Meg engedjen Nagyságod bátorságomnak, hogy ezennel, mint talán egészben ösméretlen alkalmatlankodom, egy óhajtásom kijelentésével, melyben Nagyságod ítéletéhez és pártfogásához, mint leg-biztossabb parthoz a' Nemzeti ügyben mérészlek ragaszkodni.

Örömmel hallottam a' nagy érdemű Magyar Tudós Társaság valahára kezdetét, és előmenetelét, mellyet én is a' nagy szótár kidolgozásában, a' műszavak megszerzésére nézve segíteni magamra vállaltam. Valóban szükséges is már a' művészeink magyarosítása, vagy inkább a Művészetek nemzeti nyelven való kifejezése, hogy Mesterembereink, kik polgárjaink nagyobb részét, következésképpen a' Nemzetét is teszik, Műtárgyaikat azon tudhassák, és ne kortsosodnának el annyira: hogy azokat Magyarul semmiképp ; németül pedig rosszul tanulván, nem értik; és így el kerülhetetlen szükségessé látván az idegen nyelv tanulását, végtére reá adják magokat és az anyaitól el szoknak" minthogy már nem is betsültetnek közöttük, kik Németül nem tudnak; azon falusi földművesek gyermekeik pedig, kik mesterségre mennek, mivel idegen nyelven kéntelenítetnek tanulni a' műtárgyakat, azokat meg nem tanulhatván, többnyire fel haggyák mesterségeket, és így kedveket el vesztvén semmit sem igyekeznek tanulni. - A' műtárgyakat is szükséges tehát Nemzeti nyelven ki fejezni, és azokra nevendék művészeinket meg tanítani. De hogy lehessen az ? midőn kitsinkorukban a' deák iskolákat, melly nékik szükségtelen, tán háromnégy esztendeig járják, többnyire csak azért, hogy még gyengék a Mesterségre ; előbb pedig a' nemzeti iskolákban küldetnek, hol írni olvasni tanulnak; azon némely helyeken lévő úgy nevezett harmadik Normális iskolának pedig, hol azok kik mesterségre szándékoznak, külömbfélékre tanítatnak, minthogy még akkor gyenge elméjek ; többnyire sikere nintsen. Azon kevés időt tehát, mellyet mesterségek mellett nyerhetnek, szükséges hasznokra fordítani, s ezt lég inkább a Rajzoló iskolában kell tölteniek felséges rendelések szerént. Ez tehát egyedül azon helly, hol a' Művészeket magyarosítani lehetne, kivált ha mindenütt ollyan Tanítók volnának, kik azt Nemzeti nyelven is taníthatnák ; mert itt tanulják meg mesterségeiknek alapjait. - - Ezen nemzetesítésnek azonban kevés haszna lehet, mert bár miképp tanulja is meg nemzeti nyelvén alapjait mesterségének a Nevendék Művész, felszabadulván tudománnyának gyarapítására hazánkból a kevés alkalmatosság miatt idegen Országba vándorol. Ez ugyan szép, de mi haszon háromlik belőle hazánkra? Vissza jővén a' vándor, bámulják szülei, hogy idegen nyelven beszéli, mint már többet tudó; anyai nyelvén alig tud szóllani, vagy szégyenl ---

A mellett többnyire meg szokván a' csavargást, a' leg nagyobb korhely, és örökös rosz polgár; hány Földi öszve járta fél Európát is, és egy részeges örökös legénynél egyébb nem lett belőle : igen jól ösmérem őket gyermekségemtől fogva közöttük forogtam — tudom Nagyságod előtt sem ösméretlenek.

Ezeket jó volna tehát vélekedésem szerént hazánkban meg orvosolni egy Művészi társaság fel állításával, mellynek kötelessége lenne a' Művészet minden ágait nemzeti nyelven kifejezni, azokat több újabb szép és hasznos tárgyakkal és fel találásokkal gyarapítani, és azoknak főbb részeit nyilvános iskolákban tanítani, egyszer'smind' a' hazában főbb helyeken fenn álló Rajzoló iskolákra ügyelni, azoknak fogyatkozásairól és idővel többeknek fel állításáról gondoskodni, mellyek ugyan mindeddig a' leg nyomorultabb állapotban vannak és abban is maradnak tán, még a sok foglalatossággal terhelt é.píttő igazgatás felvigyázása alatt lesznek. - Nagy áldozat kívántatik ugyan egy illyen társaság fel állítására, s azért tán csak szomorúsággal kell reá emlékezni; úgy vélem azonban, hogy egy hathatós indító és pártfogó Úr által felséges Urunk legkegyelmesebb engedelmével, némely hazánk Nagyaihoz és polgárjaihoz intézett fel szól-lításra ezen a' haza legnagyobb hasznára leendő díszes intézet könnyen fel állhatna - Pesten, hol hazánkfiainak még azon hasznok is volna, hogy kevesebb költséggel élhetnének a' tanulás ideje alatt mint Bétsben.

A' mi az intézet tagjait illeti, már találkoznának hazánkban, ámbár kevesen is, alkalmas hazafiak, én részemről a' Mechanikát, építést, szóval mind azon mesteremberek tárgyát, kik geometriai mérésekkel élnek, tellyes hazafiui igyekezettel magamra vállalom, és reménylem, hogy a többi tárgyakra nézve is találkoznak hazafiak, kik fel vállalják, és tellye-síteni is fogják.

Ezen óhajtásom kijelentésével szükségesnek találom egyszersmind Nagyságoddal magamat, a' ki tiszta hazafiui bizodalommal alkalmatlankodni bátorkodók, megösmértetni. - Én egy szegény, ele századok előtt vitézlő famíliából születtem Szegeden; Szülőim igen korán az iskolákra fogtak, mellyek-ben szorgalmatos lévén azokat szerencsémre olly jókor elvégeztem, hogy még elegendő időm volt egyébb hasznosabb dolgok meg tanulására: a jó erkölcsöt és hazafiui szeretetett egy Tdő Atya a' Piarista szerzetből, és boldogult érdemes hazánkfia Vedres Istvány Úr mint kereszt atyám igyekeztek belém önteni, mellyből következett, hogy már ki-tsinkoromban magamat hazámnak hasznára szenteltem, a' mit mint szegény ifiú a' hasznos dolgok tanítása által eszközölhetni véltem. A' Mindenhatótúl érezvén magamat elegendő elmebéli tehetséggel meg áldatva akármelly tudományok megfogására : ugyan azért minthogy hazámnak legnagyobb hátramaradását tapasztaltam a' szép mesterségekben, mellyekre külömben is nagy hajlandóságom lévén, reá adtam magamat a Rajzolás tanulására, s e mellett az Építés, Asztalos, Lakatos, Esztergályos, Muzsikatsináló, Képfaragó és több illyes Mesterségekben magamat gyakorlottam, legalább annyira, hogy rolók alapos tudományom legyen, kivált az építésben. Azonban ne hogy mindenhez látó, és semmit nem tudó nevem lenne ; az Asztalos mesterséget, mint legtöbb szép és mesterséges darabokkal ékeskedőt, és nagy kiterjedésűt választottam magamnak, mellybe a' Czéhnek rendje szerént be is iktattattam, mellyet is rövid idő alatt a' legnagyobb tökéllet_ességre vittem. Mindezek mellett még kétféle muzsikálásba is tanítattam. Ezen tudományok és mesterségek alapjait meg tanulván drága Tdő tanítóm a' Piarista szerzetbe iktattatott be, hogy néki successora lehessek, de én tudományaimban nagyobb tökéletességet akarván érni, idegen Országokra szándékoztam, s mint szegény ifiú pártfogókat kerestem hazám naggyai közt, de azokat el hibáztam nem ösmervén azon érdemeseket, kiktől meg nyerhettem volna, azt végtére megunván minden pártfogó nélkül hazám főbb Város-saiban igyekeztem tudományaimat tökélletesíteni, s a' mit másképp nem lehetett, idegen munkákból, mellyekhez nagy szerencsém volt, szerzettem meg magamnak, és így jutottam arra, hogy már 19-ik évemben a' Temesvári K. Rajzolás tanítói hivatalra választáskor, a' N. M. K. Helytartó Tanátstól és az Országos Építtő igazgatástól öt társak között második, a' Pétsire választáshoz pedig l2-tő között ugyan azon helyet érdemleném, munkáimra nézve pedig a' leg nagyobb ditséretet: későbben pedig sok viszontagságaim után eleg jókor ugyan, 22-ik évembe, ez előtt 3 esztendővel Eger Városa érdemes polgárjainak erőltető akarattyokra a' N. M. K. H. Tanáts helyben hagyásával Eö Extiája az Egri Érsek által ezen újonnan fel állítatott Rajzoló iskolának el rendelőjévé és tanítójává választattam: mit tettem azólta; Eger várossá, de leg inkább Érseke meg bizonyíthattya, kivált e most épülő Egri székes nagy templom ki dolgozásában, melly munkáim Érsekünk által már Ő felsége legkegyel-mesebb Urunk és a' Velentzei academia előtt is forogtak, s mellynek most készítem fából a' modeljét. Nem mondhatom ugyan, hogy minden előforduló művészi tárgyakat tudok, mert ki az ? de bírok oly természeti ösztönnel, melly által minden munkáimban a' leg nagyobb tökellétességet érni vágyók, a' miért is ajánlásomnak megfelelni reménylek. Ez azon leírás, melly által magamat Nagyságoddal valamennyire meg ösmértetni akartam, hosszú ugyan, de való igaz (az egyenes szivűség legfőbb tulajdonom).

Egyébbiránt ha tán Írásomban valahol hibáznék, vagy általa Nagyságodnak terhére volnék, méltóz-tasson hazafiúi nagy leikével meg botsátani bizo-dalmát egy hazafiúnak, a' ki Nsádat tellyes érzéssel tiszteli és semmit inkább nem óhajt, mint hazájának leg főbb boldogságát. Méltóztasson egyszersmind Nsád óhajtásom tárgyát, mellynek leg méltóbb elő mozdítója lehetne, ha érdemesnek találná, meg ítélni, s mit lehetne reményleni ? ha Nsád arra is érdemesítene, egy két sor Írással tudtomra adni. Ezekkel midőn ez új esztendőben hazánknak nagyobb előmenetelét óhajtom, Nsád és minden jó hazafiak örömére és ditsőségére magamat Nsádnak hazafiúi szíves indulatába ajánlva, vagyok és maradok Méltóságos Gróf Úr Nagyságodnak Egerben, December 28-kán 1831-ikben leghívebb tisztelője és szolgája

Joó János Mátyás
a' Rajzolás és Építtés tud. Professora

Széchenyi István Joó Jánosnak "hazafiúi meleg érzéssel teljes sorait" szívesen vette, elismerte nemes célzatát, de ő maga nem vállalkozott az eszme kivitelére, mert idejét fontosabb ügyek foglalták le. -149.

DR. VISZOTA GYULA

 

BERKENY SÁMUEL, RÉZMETSZŐ. A "Művészet" Nagy Iván cikke alapján (Századok, 1874. évf. 29. 1.) röviden már megemlékezett róla (1904. évf. 205. L). Az ott felhozott adatokat a következőkkel bővíthetem. Berkeny, vagy amint ő maga írta nevét, Berken Sámuel, 1792-ben Adamscheckkel, a híres bécsi rézmetszővel, közösen illusztrálta Decsy Sámuel: A magyar szent koronának és az ahoz tartozó tárgyaknak históriája stb. című könyvét (nyomtattatott Bétsben, Alberti Ignatz k. szabados könyvnyomtató műhelyében MDCCXCII. (1792) esztendőben. 589 lap. XXXIX tábla, kis 8r.). A 39 tábla közül hatot Berkeny készített. Nevét ugyan nem metszette fel minden általa készített rézlapra, csupán a XXXVIII. tábla balsarkán örökítette meg azt, az ő és Adamscheck technikája közötti különbség azonban oly szembeötlő, hogy minden nehézség nélkül megállapítható, melyek az általa metszett táblák. Jellemzetesek a metszetek alatt lévő feliratok szép kerek betűi Adamscheck kissé elhányt és elnyúlt betűivel szemben. A metszetek egykorú kézi színezéssel bírván, a Berkeny által festett táblák erőtlenebb, bágyadtabb színezé-sűek, maguk a metszetek pedig egyhangú, egyforma vékony vonalakkal készülvén, határozott, erős, fekete árnyékolás nélküliek, míg Adamscheck teknikájá-ban éppen a határozottság és erő tűnik fel, úgy a színezésben, mint a rajzolásban.

Ezek alapján Berkeny metszeteinek tekinthetők:

1. "Második Leopold Magyar Ország Királya." Oválalakú mellkép ; színezve nincs s valamivel erőteljesebb többi metszeteinél. 8r.
2. "Királyi méltóságot s hatalmat jelentő Kle-nodiumok avagy tzímerek". II. Tábla. Színezve.
3. "Sz. István Magyar Király Palástja". III. Tábla. Színezve; szél. 34'5 cm., mag. 21 cm.
4. "Sz. István király keztyűi, sarui, a kapczák és harisnyák". IV. Tábla. Színezve; 8r.
5. "II. Leopold Római Tsászár s Austriai Fő Hertzeg Magyar Királyságra koronáz / tátik Poson-ban Szent András Havának XV. napján MDCCXC. Esztendőben." XXXVI. Tábla. Színezve; szél. 33 cm. mag. 24. cm.
6. "II. Leopold koronás Magyar Király közönséges esküvés által kötelezi magát Hazánk Fundamento "/mos Törvényeinek tellyesittésére Posonban Szent András Havának XV. napján MDCCXC. észten." XXXVIII. Tábla. Színezve; szél. 31'5 cm., mag. 24'5 cm. Jelzése: "Mettzette Berken".

-150. SZENTIVÁNYI GYULA

 

KEMPELEN FARKAS. A "Művészet" múlt évi 343. lapján közölt rézmetszeteinek sorozatát néhány újabban feltalált metszetével egészíthetem ki. Világhírű sakkgépéről három rézmetszetet készített: az egyik élülről, a másik hátulról, a harmadik pedig játék közben mutatja be az androidot. (L. Windisch : Briefe über den Schachspieler des Hrn. von Kempelen, nebst drey Kupferstichen, die diese berühmte Maschine vorstellen, herausgegeben von Chr. von Mechel. Basel. 1783). Igen szép, tiszta és eredeti metszete az, a mely Kristóf bécsi érseknek 1757-ben történt kinevezése alkalmából írt ódájának címképéül szolgál (Eredetije a családi levéltárban, Kempelen Farkas kéziratgyűjteménye közt.) Széles márvány-alj közepén alacsony szobortalapzat áll, rajta Mária Terézia mellszobra. A szobor körül a püspöki süveg, pásztorbot, a királyi föveg és jogar; a talapzat mellső oldalán: "utrumque sub uno" felírás. A márványalap jobboldalán : lant, festőpaletta, különböző rajzeszközök, balra: földgömb, látcső, könyvek, kalamáris, pergamen-tekercs. Egy pergamenlap le is hajlik a talapzat párkányára, rajta a "Deo et principi" szavak. Az egész rajzot az érseki kalap koronázza. (W. de K. inv. et se.) Alatta következik a 66 sorból álló óda. A zárókép ceruzarajz: könyvek között Ámor ül, kezében a pásztorbottal. Említést érdemel még ugyanebből a kötetből az a gyönyörűen színezett vízfestmény is, a mely a Rousseau sírkövére írt epigrammot díszíti. Itt jegyzem még meg, hogy Kempelen Farkasnak 1898-ban a kassai múzeumba került rajzgyűjteménye 230 darabból áll.

-151. Kb.

 

BENICZKY, festő. Vécsey-Csáky Anna grófné, Pesten, az 1843-ik évben kiadott olaszországi utinaplójában említi, hogy az akkor osztrák-uralom alatt levő Velencében az Accademia di belle Arti conservatora egy Beniczky nevű magyar ember volt. Az utinapló írója megjegyzi, hogy Beniczky maga is festő. -152.

 

SCHEDLER JÁNOS KRISTÓF, kőfaragó. Nagyszebeni származású. Tanult hat éven át Hörger Antal budai "bildhauer" műhelyében,ahol az 1729-ik évben felszabadul. Szabaduló-levelén, mely Kassa városa levéltárában őriztetik, mesterén kívül, Perger János és "Johann Caspar Landtrachtin, mahler" aláírása olvasható. Landtrachtin pecsétjében félszarvas, szügyébe tört nyíllal vagy lándzsával; a sisakdísz növekvő emberi alak, jobbjában művész-paizs. Schedler 1734-ben Kassán polgárjogot nyert.

-153. KEMÉNY LAJOS

 

A MAGYARORSZÁGI KÉPZŐMŰVÉSZETI ÉS VELE ROKONSÁGÚ IRODALOM TERÉN 1904-IG MEGJELENT KÖNYVEK KIMUTATÁSA


I. RÉSZ : ÁLTALÁNOS BETŰREND

ABBILDUNGEN von zwei Mosaiken welche im Jahre 1823 zu Várhely im Hunyader Comitate entdeckt worden. (2-r. 20 1. és l kőnyom, tábla egész íven. Hermannstadt u. Kronstadt, 1825. In Comiss bei W. H. Thierry.
ÁBRÁNYI KORNÉL ifj. Az első magyar biztosítók. Benczúr Gyula képéhez. Különlenyomat az "Ország-Világ"-ból. (8-r. 16 1.) Bpest, 1883. Első magyar biztosító társaság.
ACKNER, JOAN MICH. Antiqua musei Parisiorum monumenta. (8-r. 24 1.) Cibinii, 1809. J. Barth.
ÁDÁM IVÁN. Néhány komoly szó magyar rajzoktatásunkról. (N. 8-r. 89 1.) Szombathely, 1881. Bpest, Nagel O. bízom. 1.40.
ADATOK, Magyar műtörténeti —, Hesz János tervezete 1820-ban magyar képzőművészeti akadémia felállítása iránt. Ismerteti Ernszt Lajos. (8-r. 14 1.) Bpest, 1898. Az Athenaeum r.-t. bizománya.
ÁGOTHA IMRE. Húsz régi magyar ékítményes tábla a mező-csáthi év. ref. templom karzatáról 1746. Természet után rajzolva és festve. Kassa, 1891.
AKANTISZ VIKTOR. A vízfestés alapvonalai. Útmutató a vízfestés (aquarell) elsajátítására kezdők, tanulók és műkedvelők részére. 14 képpel. (8-r. 38, l 1.) Bpest, 1904. Vass József. l'—.
AKANTISZ VIKTOR. Az olajfestészet. Gyakorlati útmutató kezdők, tanulók és ismétlők számára. Számos ábrával. (8-r. 40 1.) Bpest, 1904. U. o. 1.—.
ALAPSZABÁLYAI. Magyar országos iparművészeti múzeum —. (8-r. 23 1.) Bpest, 1879. Egyetemi nyomda.
ALAPSZABÁLYAI. A magyar országos iparművészeti múzeum ideiglenes —. Bpest, év n.
ALAPSZABÁLYAI. A magyar iparművészeti társulat —. (8-r.) Bpest, év n. Franklin-Tásulat könyvny.
ALAPSZABÁLYAI. Az országos magyar képzőművészeti társulat —. (8-r. 15 1.) Bpest, 1899. Franklin-Társulat könyvny.
ALAPSZABÁLYAI. A szegedi képzőművészeti társulat —. (8-r. 161.) Szeged, év n. Endrényi Imre könyvny.
ALAPSZABÁLYAI. A Nemzeti Szalon művészeti egyesület —. (8-r. 31 1.) Bpest, év n. Hornyánszky Viktor könyvny.
ALAPSZABÁLYAI. U. a. (8-r. 29 l.)1" Bpest, 1899. Légrády Testv. könyvny.
ALAPSZABÁLYAI. A pesti műegyesület —. Statuten des Pesther Kunstvereins. (N. 8-r. 11 1.) Pesten, 1845. Landerer és Heckenastnál.
ALAPSZABÁLYAI. A photo-club magyar amatör-fényképezők országos egyesülete —. (8-r. 11 1.) Budapest, év n. Athenaeum r.-t. könyvny.
ALBUMA. Az orsz. magy. képzőművészeti társulat —. (2-r. 6 kép.) Budapest, 1896. Kádár Gábor.
ALBUMA. Az orsz. magy. képzőművészeti társulat —. Budapest, 1890—97.
ÁLDÁSY ANTAL dr. A pecsétek. Lásd : Ráth György. Az iparművészet könyve.
ALEXANDER BERNÁT. Művészet. A Kisfaludy-társaság Somogyi-díjával jutalmazott párbeszéd. (K. 8-r. 93 1.) Budapest, 1898. Singer és Wolfner. l'60.
ALTENBURGEK G. Magyarország címertára. Lásd : Magyarország.
AMTMANN GÉZA. Petőfi Sándor szobra. Lásd: Gerlóczy Károly.
ANGSTER JÓZSEF. Az orgona története, lényege és szerkezete. (8-r.) Pécs, 1886.
ANLEITUNG. Gründliche —, zur wohlfeilsten und doch feuerfesten Baukunst von blossen Erdwänden und Strohdächern, zum Behuf des Landvolks Mit 22 Kupfertaf. (N. 8-r. 296 1.) Hermannstadt, 1804. Jos. Barth.
ANLEITUNG. Kurze —, zu dem Flachs-Bau. (8-r. VIII és 20 1.) Pressburg, 1767. Gedr. bei Mich. Landerer.
ANWEISUNG. Vollkommene —, zum Miniatur-Mahlen. Worinnen alle in diese Kunst einschlagende Gegenstände und Regeln so genau und deutlich beschrieben werden, dass man leicht eines Lehrmeisters entbehren kann, auch wenn man gar keine oder nicht hinlängliche Kenntnisse vom Zeichnen besitzt. Von einem Kunstfreunde herausgegeben. (8-r. 94 és 6 1.) Pest, 1800. bey Jos. Leyrer.
APÁCZAI CSERE JÁNOS. Magyar Encyclopaedia. Az az, Minden igaz es hasznos Böltseségnek szép rendbe foglalása és Magyar nyelven világra botsátása Apatzai Tsere János által. Ultrajecti, Ex Officina Joannis á Waesberge, LIIÍ. (12-r. 412 lap.) Elől: címlap, ajánlás és az olvasóhoz 20 számozatlan levél.
ARÁNYI LAJOS. Az 1452-ben épült és 1854-ben leégett, azóta pedig folyvást pusztuló Vajda-Hunyad várának rövid szöveggel magyarázott négy látata (képe). 4 táblán. 2 kiad. (4-r.) Pest, 1867. Lampel R. 2.—.
ARÁNYI LAJOS. Vajda-Hunyad vára 1452., 1687., 1866. Szóban és képekben. 15 táblával. (4-r. 89 1.) Pozsony, 1867. (Pest, Lampel R.) 10.—.
ARANYOZÓ és aranyverőművesség. Lásd : Frecskay János. Mesterségek szótára.
ARNHOLD NÁNDOR. A rajzoktatás reformja. Adalék rajztanításunk emeléséhez. (8-r. 91 1.) Munkács, 1893. Szerző sajátja. (Arnhold Nándor rajztanár Beregszász.) 1.60.
ARS NOVA. Az 1902. év képzőművészetének válogatott remekei fénymetszetekben. Szerkeszti báró Myrbach Felicián. 45 kép. Bpest, Bécs és Lipcse, év n. Herzig Miksa.
ASZTALOS JÓZSEF. Az ékítményezés és színízlés kézikönyve. (8-r. 64, 2 1.) Sümeg, 1894. Horvát Gábor könyvny. 2.—.
ASZTALOSMESTERSÉG. Lásd: Frecskay János. Mesterségek szótára.
AUGUSZTIN IMRE. Nevelő kézimunka. Tanítóképzőintézeti növendékek, tanítók és szülők számára. I. rész. Papiros- és lemez- (karton-) munkák. Függelékül : Tanszerek készítése. 352 ábra. (8-r.) Bpest, 1904. Szent István-Társ. 1.20.
AUGUSZTIN IMRE. U. a. II. rész. Az agyagmintázás. Függelékül: A gipszöntésről és a fémmunkákról. 200 ábra. (8-r. 49 1.) Bpest, 1904. U. o. 1.20.
AUGUSZTIN IMRE. U. a. III. rész. Famunkák. Függelékül : Tanszerek készítése és a rovátkoló faragás elemei. 225 ábra. (8-r. 48 1.) Bpest, 1904. U. o. 1.20.
BACHMANN KÁROLY. Az olajfestészet. Gyakorlati útmutató kezdő festők és műkedvelők számára. 43 ábrával. (8-r. 90 1.) Bpest, 1904. Kreutle Ferencz. Kötve 5.-
BAGONYI ADOLF. Rajzminták az elemi iskolák 3. és 4. oszt. számára. 10. füzet. (Egy-egy füzet 10 1.) (N. 4-r.) Budapest, év n. Pfeifer F. Egy-egy füzet —.24.
BÁLINT ZOLTÁN és Jámbor Lajos. A párisi világkiállítás magyar épületcsoportjának tervei, i/2-r. 6 drb.) Bpest, 1899. Fermányi Samu kőnyomdája.
BÁLINT ZOLTÁN. Az ezredéves kiállítás architektúrája. A kiállítás igazgatóságának, a magyar mérnök- és építészegyletnek, valamint a kiállítási építéseknél közreműködött építészeknek támogatásával kiadja és magyarázó szöveggel ellátta —. (2-r. 48 1. és 35 tábla rajz.) Bécs, 1897. Reisser és Werthner nyomdája.
BALLAGI ALADÁR. Kecskeméti W. Péter ötvöskönyvc. Lásd: Kecskeméti W. Péter.
BALLÓ EDE. Stílszerű rajzminták gyűjteménye a középtanodák alsó osztályai számára. (2-r. 15 tábla) Bpest, 1890. Balló Ede tanár. 3.—.
BALOGH LAJOS és Raffay László. Épületasztalos-ság. Az ugyanezen cím alatt megjelent rajzmunka kiegészítésére szerkesztették —. Kéziratnak tekintendő. (8-r. 56 1.) Bpest, 1887. Anglo-nyomda nyomása.
BALOGH LORÁND, Almási —. Eltoljuk-e vagy lebontsuk-e a belvárosi plébánia-templomot? (8-r. 16 1.) Bpest, 1902. Károlyi György könyvny. —.40.
BALOGH VILMOS. A magyar háziipar állása 1882-ben. Az 1883. évi febr. 17-én tartott szakosztályi ülésen felolvasva. (8-r. 40 1.) Bpest, 1883. Orsz. iparegyesület.
BÁNFFY DEZSŐ. Magyarország külön címerének és a magyar korona országai egyesített címerének leírása és rajza. (2-r. 3 1. szöveg és 5 1. rajz.) Bpest, 1896. Nyom. a m. kir. államnyomdában.
BARABÁS MIKLÓS. Kis rajziskola gyermekek számára. 3 füzet. (K. 4-r. 28 1.) Pest, 1842. Grimm V. 1.12.
BARABÁS MÍKLÓS emlékművei. Közli Kézdi-Kovács László. (K. 8-r. 237 1.) Bpest, 1902. Franklin-Társulat. -.80.
BÁRCZAY OSZKÁR. A heraldika kézikönyve. Műszótárral, 714 szövegközti ábrával és 3 melléklettel. A m. tud. Akadémia történelmi bizottságának megbízásából. (N. 8-r. VI és 7131.) Bpest, 1897. Akadémia. Vászonba kötve 12.—.
BARDÓCZ LAJOS. A felfedezések és találmányok története, tekintettel a gőz és villamosság alkalmazására és a fényképirás kifejtésére. 57 fametsz. (K. 8-r. 367 1.) Pest, 1865. Emich G. 5.—.
BARENTIN. Rövid népszerű kézműtan, mellyet dr. B. után magyarított s némi módosítás és bővítéssel kiadott Soltész Dani. (8-r. II és 56 1.) Pest, 1845. Ny. Beiméi J. —.24.
BÁTHORY ISTVÁN. Az építőművészet története az ó-korban. Lásd: Kabdebó Gyula.
BATKA JÁNOS. Életrajzi vázlat a Hummel-emlékszobor leleplezéséhez. Lásd: Hummel.
BAUMHORN LIPÓT. A szegedi zsidótemplom első díjjal kitüntetett pályaterve. (4-r. 6 1.) Bpest, 1899. Pesti Lloyd-társ. könyvny.
BEDEUS, JOACH. Anleitung zur wohlfeilen und feuerfesten Baukunst von blossen Erdwänden und Strohdächern, fürs Landvolk. Mit 22 Kupfertafeln. (8-r. 20 és 292 1.) Hermannstadt, 1804. Joh. Barth. 4.—.
BEDEUS, JOACH. Schaarbergi báró. Fontos tanítás a legolcsóbb építés mesterségről és tűz ellen szolgáló építés mesterségéről. Mely szerént csupa földből falak s szalmasendelyes fedelek építtetnek, a köznép kedvéért. 22 táblával. (8-r. XX és 292 1.) Szeben, 1807. Barth János.
BEDEUS JÓZSEF. Die Wappen und Siegel der Fürsten von Siebenbürgen und der einzelnen ständischen Nationen dieses Landes. Mit 5 lith. Tafeln. (8-r. 38 1.) Hermannstadt, 1838. Gedr. b. Georg, v. Glosius.
BENCZÚR BÉLA. A művészi ipar és a dekorativ művészetek stíltana. Képzőművészek, rajztanárok, műiparosok részére technikai, ipariskolai, valamint magánhasználatra. (N. 8-r. 343 1.) Bpest, 1897. Eggenberger. 10 k. Díszes vászonkötésben 12.—.
BENCZÚR GYULA. Lásd: Ábrányi Kornél.
BENDTNER JÓZSEF. Emlékkönyv a magyarországi nyomdai termékeknek 1878. évi kiállításáról. Gedenkbuch etc. (8-r. 79 1.) Bpest, 1878. Budapesti könyvnyomdászok egyesülete.
BENDTNER IÓZSEF. A nyomdaipar az 1880-iki alsóausztriai iparkiállításon. (8-r. 36 1.) Bpest, 1881. Pesti könyvnyomda r.-t. nyom.
BENJÁMIN S. G. W. A modern képzőművészet külföldön. "Contemporary art in Europe" című műve után ford. György Aladár. (8-r. IV és 70 1.) Bpest, 1878. Zilahy S. 1.20.
BENKÓ KÁROLY. Építészeti alaktan. Előadja az állami középipartanoda 1890/91. téli tanfolyamán. (Kőnyomat.) (4-r. 236 1.) Bpest, (év és nyomda n.).
BENKÓ KÁROLY. Építési anyagtan. Előadja az állami középipartanoda 1890/91. évi téli tanfolyamán. (4-r. 208 1.) Bpest, (év és nyomda n.).
BENKÓ KÁROLY. Építéstan. Kőmives- és kőfaragó-munka. Előadja az állami középipartanoda 1891/92. évi téli tanfolyamán. (4-r. 277 és VII. 1.) Bpest, autogr. nyom. Durdik J.
BERECZ SÁNDOR dr. A képzőművészetek története. 70 ábrával. (N. 8-r. 200 1.) Szentes, 1904. Szerző kiadása. Nyom. Kner I. Gyomán. Franklin-Társulat bizo-mánya. 3.—.
BEREGSZÁSZI LAJOS. A hazai zongoraipar érdekében vád- és védirat. (8-r. 40 1.) Bpest, 1879. Aigner Lajos bizom. —.60.
BEREGSZÁSZI PÁL. Az építés tudományának azon része, melyben az építésre teendő költségek számbavevése adatik elő. 4 réztáblával. (8-r. VI és 224 1.) Debrecenben, 1819. Ny. Tóth Ferenc (Csáthy). 2.30.
BEREGSZÁSZI PÁL. Az építés tudományának azon része, melyben az épületeknek erős és alkalmatos volta adatik elő. (8-r. 1281.) Debrecenben, 1825. Ny. a városi nyomda.
BEREGSZÁSZI PÁI . Az építés tudományának azon része, melyben az épületekre teendő fedelek ismertetése és rajzolata adatik elő. 76 rézre metszett táblával. (8-r. 194 1.) Debrecenben, 1846. Ny. Tóth Endre.

SZÉKELY DÁVID

 

MŰVÉSZETI IRODALOM

MEDNYÁNSZKY. írta Malonyay Dezső. 107 szöveg-képpel, 12 melléklettel és egy facsimilével. Budapest, 1905. Lampel Róbert könyvkereskedése (Wodianer F. és Fiai). A "Művészeti Könyvtár" sorozatból. 127 1. E könyvnek néhány része "Egy művész hitvallása" címen először e folyóirat hasábjain látott napvilágot s így az olvasó már tájékozódást szerzett Malonyay Dezsőnek előadási módjáról, arról, hogy miként állítja be hősét és mily oldalait hangsúlyozza leginkább. Bízvást elmondhatjuk, hogy ez a mű Malonyaynak legszebb könyve ; a tárgy maga lelkesedéssel tölti el, viszi a szerzőt s ami még fontosabb : ez a méltatás és bemutatás a szerzőnek személyes élményeivel van tele. Malonyayt jóbarátság fűzi Mednyánszkyhoz; Parisban, Észak-Magyarországon, Budapesten sokat voltak együtt, hosszú estéken beszélgettek művészi vágyakról, emberi sejdí-tésekről. Mintegy húsz év óta intimé nyomon követhette Malonyay Mednyánszky fejlődését, lelki motívumait, festési módját, így megbízható és bő fejlődéstörténetét kapjuk e könyvben ennek a mindenképpen érdekes művésznek, aki a maga nemében egészen külön áll művészetünkben s akinek jelentősége ma talán nem oly szembeszökő, mint amilyenné idővel lesz.

A könyv éppen a szerzőnek a hőséhez való viszonyánál fogva nem puszta méltatás. Nagy külömbség az, ha oly művészről írunk, akinek csak műveit ismerjük s akinek élete folyásáról csak archívumokban találunk csonka jegyzeteket, vagy ha valakit bemutatunk, akinek minden gondolatát személyes élmények révén teljesen ismerjük Az előbbi esetben írásunk inkább stíluskritikai munka lesz, olyasmi, amit száz év múlva épp úgy el lehet végezni, mint ma. Malonyay aránylag kis részt szentelt ily fejtegetéseknek könyvében : annak legnagyobb része olyan dolgok elmondásával van tele, amelyek későbbi időkben meg nem szerezhetők. E művészeti tanulmány tehát pszichológiai tanulmányokkal van telistele s az apró lélektani epizódok és élmények gyakran élesebb világot vetnek a könyv hősére, mint ha hosszasan eltűnődnénk képeinek artisztikus feliépítésén. A jövő érdekében is súlyt helyezünk az ilyen feljegyzésekre : a képek ugyanis meg fognak maradni, de az ilyen pszichológiai adalékok elröppennek, ha nem akad krónikásuk. A krónikás alatt itt persze értékes író-egyéniséget kell értenünk, amit talán nem kell külön kiemelnünk épp e lapok olvasói előtt.

 

KOLOZSVÁRI MÁRTON És GYÖRGY XIV-IK SZÁZADI SZOBRÁSZOK, írta: Czakó Elemér. Budapest, 1904. Pátria nyomása. 5 képpel, 39 1. Műtörténetünkben eddig Márton és György, a kolozsvári bronzöntő testvérpár képviseli a szobrászat legmagasabb rangját. Mi több, hazánk szobrászai között csak éppen ők azok, akiknek a művészetek világtörténetében is jut szerep s nem éppen jelentéktelen. Czakó Elemér, e kicsiny, de becses füzet szerzője, a két művész szerepét így határozza meg: "Úgy tűnik fel a két magyar szobrász művészete, mint a világtól elzárt tengerszem, amely rejtett csatornákkal áll az óceánnal összeköttetésben és a készülő mozgást még hamarább érzi és mutatja, mint a végtelen hömpölygő tömeg. A magyar művészet rendszerint utólag veszi át a már elért eredményeket s kissé elkésve követi a nagy világ haladását; a Kolozsváriak esetében előre érzi, megelőzi azt. S a történet versenyében az elsőké a dicsőség". E mondatok nem foglalnak magukban túlzást. Czakó Elemér nem a priori állítja fel a tézist, hanem szigorú logikával vezeti le a Kolozsváriak egyetlen meglevő hiteles művéről, a prágai Szent György-szoborról. Amit e bronzszobor eredetéről, regényes történetéről, katasztrófáiról, a Kolozsváriakról elmond, felette világos sommázása a különféle kútfőkben elhintett jegyzeteknek, amelyek szorgalmas felkutatása magában véve is becses. Még többet ad azonban magának a Szent György-szobornak mintaszerű bemutatásával és elemzésével. Különös értéket tulajdonítunk a szerző ama meggyőző fejtegetésének, amelylyel ennek a maga korában páratlan szobornak magyar nemzeti vonatkozásait megállapítja. Meggyőződünk róla, hogy ez a pompás bronzmű csakugyan magán viseli a magyar kultúra és a magyar közfelfogás jellemét s ez tősgyökeres hazaivá teszi a szobrot, amiből még az sem súrolhatna le semmit, ha egykor valaki talán kimutatná, hogy a Kolozsvári testvérek egy szót sem értettek magyarul. Czakó idevágó fejtegetései rendkívül, becsesek s alig hisszük, hogy azokat valamikor megdönthetnék : hisz alapjuk benn rejtőzik a prágai bronzban s ez eléggé erős fundamentum.

 

DIE FRAU IN DER BILDENDEN KUNST. Ein kunstgeschichtliches Hausbuch, írta : Anton Hirsch, a grossherzogliche Kunst- und Gewerbeschule igazgatója Luxemburgban. 330 szövegbe nyomott képpel és 12 melléklettel. Stuttgart, 1905. Kiadja Ferdinánd Enke. Kezdi az indiai művészeten és végigmenve ókoron, középkoron, végzi csaknem ez év januárjában. Még Lotz mesterünk haláláról is megemlékezik, Ausztriába kebelezve a magyar művészetet. Felöleli a festészet és szobrászat mindazon munkását, aki tárgyul vette a nőt; beszámol lelkiismeretesen a női szépség ideáljáról minden korban; női olvasóira gondolva, helyet találnak e műtörténetben ruházat, szépségápolás is; majd a korszakok végén meg külön-külön fejezetet szentel a nőnek, mint mecénásnak és művésznek. Talán óriási terjedelmű tárgya okozza, hogy nevek halmazánál alig fért több e munkába. Úgy látszik, ritka az olyan író, aki tolla hegyére vevén a nőt, ne vesztené el tárgyilagos nyugalmát. Majd oltárt emel neki, mint Jókaink, kinek még démonjai is imádatra méltók szépségük és szellemük révén. Majd méregbe mártja tollat, mint a svéd Strindberg Ágost, aki szerint : "Veleszületett henye-ségénél fogva a nő átruházza kötelességét a tudós asszonyra, dajkára, szakácsnőre, szobalányra, tanítónőre, házvezetőnőre, varrónőre. Éppen oly használ-hatlan császárnénak, mint apátnőnek stb." Majd limonádé-tengerbe fürdeti, mint szerzőnk és ez édeskés árba belefúl a máskülönben oly alkalmas és érdekes téma. Általánosságokban mozgó, felszínes jellemzése, folyton ismétlődő közhelyei nem ragadhatják meg az olvasót, még a laikus is hamar beleun az egyéni jellemzés hiánya okozta általánosságokba és kedvetlenül tenné le a könyvet, ha a pompás képek nem csalogatnák tovább. Egyedül Dürernél melegszik fel, látszik, hogy speciális stúdiuma. A magyar festészetet és csakis a legújabbat két oldalon, a szobrászatot három sorban méltatja. Megállapítja, hogy eleinte Bécsből, majd Münchenből jött a "mot d'ordre", de legújabban inkább francia befolyás alatt áll. Sorra veszi Lotz, Benczúr, Zichy (felemlíti az Ember tragédiája rajzait), Eisenhut, Liezen-Meyer, Munkácsy (mint a legnagyobb magyar festőt, felemlíti Miltont és a Tépéscsinálókat), László Fülöp, Horowitz, Roskovics, Deák-Ebner Lajos, Márk és Mar-gitay neveit. Szobrászunkat csak hármat, Stróbl, Zala és Donáthot ismer. Feltétlen dicséret illeti azonban a sok és szép illusztrációt, köztük a 12 tábla valóban gyönyörű, úgy, hogy céljának, a német családi asztalt díszíteni, mint képeskönyv, tökéletesen megfelel.

 

FESTÉSZET

Mégegyszer Szinyei-Merse. írta Mikszáth Kálmán. Az Újság, jan. 10.
Festők a mesteriskoláról. A Hét, jan. 8.
Szinyei-Merse Pál képeinek külön kiállítását ismertették a hetilapok jan. 15-iki számai.
Szinyei-Merse Pál. írta Admirator. Művészeti Krónika, II. 1.
Szinyei-Merse Pál kiállítása, írta dr. Hornyay Ödön. Felsőmagyarország (Kassa), jan. 25.
Lotz Károly ünnepe, írta Lyka Károly. Új Idők, febr. 12.
Menzel Adolf meghalt, írta Gerő Ödön. Pesti Napló, február 10.
Adolf v. Menzel. írta L. H-i. Pester Lloyd, febr. 11.
Lotz Károly műveinek külön kiállítását ismertették a napilapok febr. 14-iki, a hetilapok febr. 19-iki számai.
Székely Bertalan, írta Lándor Tivadar. Művészeti Krónika, febr. 15.
Szikszay Ferenc képeinek külön kiállítását ismertették a napilapok febr. 16-iki, a hetilapok febr. 26-iki számai.
Menzel Adolf, írta —a. Vasárnapi Újság, febr. 19.
Olgyay Ferenc képeinek külön kiállítását ismertették a napilapok febr. 26-iki, a hetilapok márc. 5-iki számai.
Zombory Lajos képeinek külön kiállítását ismertették a napilapok febr. 28-iki számai.
Corotnak tulajdonított Mészöly-kép, írta Lakos Alfréd. Magyar Szó, márc. 1.
A Lotz-képek és nemzeti gyűjteményeink. Irta Kézdi-Kovács László. Pesti Hírlap, márc. 1.
A londoni Whistler-kiállítás. írta T. K. H. Pesti Napló, márc. 3.
A Lotz-múzeum. írta K. Lippich Elek. Budapesti Hírlap, márc. 5.
Képkiállítások, írta Ráday Gyula. Szalón-Ujság, X. 4.
Szinyei-Merse Pál. írta P. E. Huszadik Század, VI. 3.
Manet a Louvreban. írta Adorján Sándor. Pesti Napló, márc. 12.
A fővárosi újabb kcpkiállítások. írta Hornyay Ödön. Felsőmagyarország (Kassa), márc. 8.

 

SZOBRÁSZAT

Márvány-gondolatok. Irta Lyka Károly. Új Idők, jan. 29.
Rodin. Irta Nagy Endre. Pesti Napló, fcbr. 23.
Lovas istenségek dunavidéki antik emlékeken. II. írta Hainpel József. Archaeologiai Értesítő, új folyam, XXV., 1.

 

ÉPÍTÉSZET

A trencséni állami felsőbb leányiskola és internátus pályatervei. (Orth Ambrus és Somló Emil, Gerster Kálmán, Kőrösy Albert, Pártos Gyula, Nasch és Németh, Komor, Jakab és Márkus, Sebestyén Artúr, Villányi és Hajós, Schoditsch Lajos, Merbl Arnold, Weil Lipót és Klimes J. művei). Magyar Pályázatok, II. 10.
Das neue Palais des Finanzministeriums. (Fellner Sándor műve), írta B—a. Pester Lloyd, jan. 15.
Az egyetemi közkórház (terveinek) ügye. Vállalkozók Lapja, febr. 1.
Tervpályázati bajok, írta Ezrey. Vállalkozók Lapja, febr. 15.
Tervpályázati szabályzat. Vállalkozók Lapja, febr. 22.
A pozsonyi I. takarékpénztár pályatervei (Kármán és Ullmann, Förk és Sándy, Román Miklós és Grósz Alfréd, Sebestyén Artúr, Faludy Ferenc, Hubert József, ifj. Bemard Győző tervei). Magyar Pályázatok, II. 11.

 

IPARMŰVÉSZET

Magyarországi ötvösök 1732-ben. írta dr. Illésy János. Archaeologiai Értesítő, új folyam, XXIV. 5.
Váraljai Szaniszló püspök emléktáblájáról a szepes-helyi dómban, írta Myskovszky Viktor. U. ott.
Új érmek (Gerl Károly, Telcs Ede, Johann Schwerdtner, Beck O. Fülöp, Szirmai Antal művei). Numizmatikai Közlöny, IV. 1.
Művészet az utcán, írta Szini Gyula. Politikai Hetiszemle, XII. 3.
Az iparművészeti nevelés, írta Berlepsch-Valendás, Magyar Tanügy, II. 16.
Gróh István magyar stílusú rajzmintái, írta Szerémi Alajos. U. ott.
A képkeretről. Művészeti Krónika, II. 1.
A karácsonyi (iparművészeti) kiállítás, írta dr. Éber László. Magyar Iparművészet, VIII. l—2.
Költők - - iparművészek, írta Supka Géza. U. ott.
A bécsi könyvkötészeti kiállítás, írta dr. Gulyás Pál. U. ott.
Gömörmegyei csipkék és hímzések. Irta Gróh István. Ugyanott.
Az iparművészet könyve, írta dr. Márton Lajos. U. o.
Régi magyar műkincsek, írta Mihalik József. Archaeologiai Értesítő, új folyam, XXV., 1.

 

VEGYES

A normatív elv jelentőségéről az aesthetikában. írta dr. Székely György. Athenaeum, 1904., IV.
Wiener Sezession, írta L. H-i. Pester Lloyd, jan. 15.
Művészet és erkölcs. Irta Olgyay László. Huszadik Század, VI. 2.
Japán művészetéről, írta Kertész K. Róbert. Vállalkozók Közlönye, febr. 8.
Művészeti nevelés. Irta Alfa. Budapesti Hírlap, márc. 4.
Művészet és célzatosság írta Stuhlmann Patrik dr. Magyar Szemle, XVII. 10., U.

 

MŰVÉSZI REPRODUKCIÓK

Feszty Árpád : "Áldozat Hadúrnak", színes reprodukció, a Könyves Kálmán kiadása.
Feszty Árpád : "Krisztus temetése", hármas kép, színes reprodukció, a Könyves Kálmán kiadása.
Feszty Árpád : "A sirbatétel", színes reprodukció, a Könyves Kálmán kiadása.
Feszty Árpád: "A szent sír", színes reprodukció, a Könyves Kálmán kiadása.
Feszty Árpád : " Le vétel a keresztfáról", színes reprodukció, a Könyves Kálmán kiadása.
Feszty Árpád: "A bánhidai csata", színes reprodukció, az Egyházy és Társa cég kiadása.
Feszty Árpád: "Solt eljegyzése", színes reprodukció, az Egyházy és Társa cég kiadása.
Hegedűs László : "Napkeleti bölcsek", színes reprodukció, az Egyházy és Társa cég kiadása.
Knopp Imre: "Pipacs", színes reprodukció, a Könyves Kálmán kiadása.
Knopp Imre : "Leander", színes reprodukció, a Könyves Kálmán kiadása.
Koroknyay Ottó : "Mátyás király Bécs előtt", színes reprodukció, a Könyves Kálmán kiadása.
Margitay Tihamér: "Az első beteg", színes reprodukció, a Könyves Kálmán kiadása
Margitay Tihamér : "Vesztett játszma", színes reprodukció, a Könyves Kálmán kiadása.

 

MŰVÁSÁR

VÁSÁRLÁSOK AZ ORSZ. MAGY. KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁRSULAT 1904/5. ÉVI TÉLI KIÁLLÍTÁSÁN

A) A kir. várpalota vásárlása :

Telepy Károly : Csejte vára. Olf.
Gergely Imre : A tordai országgyűlés. Olf.
Holló Barnabás : Előőrs. Bronz.
Holló Barnabás : Tépett zászló. Bronz.
Berkes Antal ifj. : Esős idő. Olf.
Kardos Gyula : Várakozás. Olf.


B) Az állam vásárlása :

Tornyai János : Menyecske a műteremben. Olajf.
Br. Mednyánszky László : Őszi világ. Olf.
Koszta József: A mezőn. Olf.
Bosznay István : A radványi pusztán. Olf.
Kacziány Ödön : Holdas est az utcán. Olf.
Magyar-Mannheimer Gusztáv: Reggel a Balatonon.Olf.
Ferenczy Károly : Festő és modell. Olf.
Zombory Lajos : Szántás. Olf.
Kézdi-Kovács László : Száguldó vihar. Olf.
Deák-Ebner Lajos : Baromfivásár. Olf.
Poll Hugó : Rózsák. Pasztell.
Tóth István : Küzdelem. Márvány.
Beck Ö. Fülöp: Női arckép. Bronz-plakett.
Ligeti Miklós: gróf Széchenyi Gézáné és a fia. Márvány.
Katona Nándor : Téli reggel. Olf.

C) Társulati nyerőtagok vásárlása :

Mendlik Oszkár: Esthangulat Rapallo mellett. Olajf. Ő cs. és kir. apostoli felsége.
Poll Hugó : Szalonak vára. Pasztell. Temes vármegye.
Holló Barnabás : Tépett zászló. Bronz. Emich Gusztáv. Budapest.
Szlányi Lajos : Zagyva. Olf. Baghy Béla. Kengyel.
Háry Gyula: Ruhaszárítás. Olf. Neumann Frigyes. Budapest.
Ujváry Ignác : Tavasz. Olf. Jármay Jenő. Budapest.
Knopp Imre : Észak Velencéje Olf. Schwarz Adolf. Budapest.
Berkes Antal : Esthangulat. Olf. Egyesült Budapesti Fővárosi Takarékpénztár.
Lukácsy Lajos: Vízhordó menyecske. Terrakotta. Gomperz Károly. Budapest.
Nádler Róbert: Recco. Olf. Végh Jánosné. Budapest.
Poll Hugó : Patak. Pasztell. Innocent Ferenc. Bpest.
Ujváry Ignác : Faluvég. Olf. Jármai József. Budapest.
Ujváry Ignác : Szent János a faluvégen. Olf. Donáth Gyula. Budapest.
Ujházy Ferenc: Csőcselék. Olf. Balássy Árpád. Csecse.
K. Spányi Béla : Alkony. Olf. Rock István. Budapest.
Rosenmayer Ferenc: Vásár. Olf. Holzwarth F. C. Budapest.
Beck Ö. Fülöp : Rákóczi. Bronz-plakett. Szana Tamás. Budapest.
Pállya Celesztin : Csári hó ! Olf. Brünauer Endre. Budapest.
Markup Béla: Jegesmedve. Gipsz. Scheldt Henrik. Budapest.
Telepy Károly: A bogiári rév. Olf. Forcher Adolf. Budapest.
Szlányi Lajos: Délben. Olf. Dr.Kogler János.Budapest.
Háry Gyula : Sta Maria della Salute templom. Olf. Dr. Hochhald Károly. Budapest.
Poll Hugó : Varró asszonyok. Pasztell. Dr. Hudo-vernig Károly. Budapest.
Gross Béla : Borcsa. Olf. Dr. Czölder János. Bpest.
Ujváry Ignác : Rév. Olf. Takách Emil. Budapest.
Barcza Lajos : A kenyér. Gipsz. Joó Béla. Szentes.
Greguss Imre: Gellérthegyi kápolna. Olajf. (Kar.) Dr. Iványi Ernő. Budapest.
Katona Nándor: Téli nap. Olf. Csapó Vilmos. Tengelic.
Spányik Kornél: Nászúton. Olf. Torbágyi Thurner József. Budapest.
Telepy Károly: Erdő belseje. Olf. (Kar.) Rákos Manó. Budapest.
K. Spányi Béla : Esti hangulat. Olf. Premontrei rend. Jászóvár.
Erdőssy Béla : Chioggiai utca. Olf. (Kar.) Gyarmathy Zsigmond. Bánffy-Hunyad.
Telepy Károly: A Balaton mellől. Olf. (Kar.) Pin teríts Károly. Budapest.
Háry Gyula : A mühlstatti tó. Olf. Özv. Karlovszky Zsigmondné. Budapest.
Telepy Károly: A naphegyről. Olf. (Kar.) Roller Ferenc. Budapest.
Koszta József: Varróleány. Olf. (Kar.) Benedek I. Tódor. Budapest.
Telepy Károly: A Poprádi tó. Olf. (Kar.) Kollár Lajos. Budapest.
Telepy Károly: A Kárpátokból. Olf. (Kar.) Molnár Béla. Székesfehérvár.

 

LEJÁRÓ PÁLYAZATOK

1905 április 15-én lejár a kultuszminisztérium új palotájának terveire kiírt pályázat. Bővebbet 1. "Művészet", 1905. 1. szám, 72-ik oldal.

1905 április 15-ikén lejár a brüsszeli nemzetközi csipke-pályázat. Kívántatik egy női gallér vagy legyező alakjában készített mű. Döntő fontosságú az eredetiség és technikai tökéletesség. Bővebb felvilágosítással szolgál : Secrétariat du Concours international de Dentelle, 19, rue de la Loi, Bruxelles.

1905 április 15-ikén lejár a budapesti VI. kerületi állami főgimnázium elhelyezése céljából a Munkácsy-utcában emelendő főgimnáziumi épület terveinek beszerzése végett a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által hirdetett pályázat. A pályatervek l : 200 léptékben készítendők, még pedig minden emeletsornak egy-egy alaprajza, homlokzatrajzok és metszetrajzok. A tervekhez költségvetés és műleírás is csatolandó. A legjobbnak talált pályatervek közül az első abszolutbecsű pályamű 2000 korona, a második 1500 és a két harmadik 1000 korona jutalomban részesül. A nem díjazott tervek közül a kincstár bármelyiket megveheti 600 koronáért A pályázat titkos, jeligés. Bővebb felvilágosítás a nevezett minisztérium segédhivatali főigazgatójánál kapható.

1905 április 29-én esti hat órakor lejár a Magyar Építőművészek Szövetsége által a Wellisch Alfréd-féle díjakra hirdetett következő két pályázat, l. Tervezendő egy parkba, kastély előtti nagy térségre lO'OO mtr. átmérőjű halas medence kőből vagy betonból. A medence díszítése lehet akár tisztán tektonikus, akár figurális díszszel kombinált. A víz tektonikus alkalmazása (szökőkút, vagy csurgó víz) is teljesen a tervezőre van bízva. Kivántatik: alaprajz l : 100, homlokzat és metszet l : 50 méretben. Távlati kép kötelező. Első díj 400 K., második díj 100 K., a biraló-bizottság a díjaknak esetleges más arányban való felosztását is javasolhatja. A pályázatban részt vehet a MÉSz. minden levelező tagja. 2. Tervezendő egy sírbolt-homlokzat oly feltevés mellett, hogy a kb. 10—12 sírüreget magában foglaló sirbolt egy 60° nyílású lejtős hegy sziklájából van kirobbantva. A lejtő a sirbolt bejáratánál két oldalt lerézselendő. A tektonikus kiképzés az anyag szolgálatában álljon, egyébként pedig a tervezők szabadságára van bízva. Kívántatik homlokzat és metszet l : 50, alaprajz l : 100 méretben. Első díj 200 K., második díj 100 K. E pályázatban csakis a magy. kir. József-műegyetem építészi szakosztályára 1904/1905-ik tanévben beiratkozott rendes hallgatók vehetnek részt. Mindkét pályázatnál a pályázati tervek lepecsételt jeligés levelek kíséretében a M. É. Sz. titkári hivatalába (Budapest, IV., Ferenciek-tere 7. L em. 6.) küldendők. A határidőn túl beérkező és a feltételeknek meg nem felelő tervek a pályázatból kizáratnak. A díjazott tervek és azok sokszorosításának joga a M. E. Sz. tulajdonát képezik.

1905 április 30-án lejár a marosvásárhelyi városháza terveinek elkészítésére hirdetett pályázat. A tervek l : 100 léptékben készítendők. Építési összes költség 380,000 korona. Pályadíjak 2000 és 1000 korona, meg-vételi díj 500 korona. Bővebb felvilágosítást a marosvásárhelyi városi mérnöki hivatal ad.

1905 május 1-én lejár a nagyszalontai községház tervére kiírt pályázat. Összköltség 175,000 korona. Pályadíjak 1000, 500 és 300 korona Bővebb felvilágosítást a nagyszalontai községi mérnöki hivatal ad.

1905 május 15-ikén lejár a Grafikai Szemle folyóirat számára tervezendő bekötési táblára kiírt pályázat. A pályázaton csak a könyvnyomdászok szakkörének tagjai vehetnek részt. Bővebb felvilágosítást a nevezett folyóirat szerkesztősége ad, Budapest, V., Hold-u. 7.

1905 augusztus 31-én lejár a Ramasetter-szobor pályázata. A szobor Sümeg város egyik terére kerül, kőtalapzaton álljon, művészi kivitelű, l V2 méter magas bronz-szobor legyen. Előirányzott költség 20,000 korona. Pályázhat minden hazai szobrász '/7 arányú tervezettel. A szoborbizottság az általa kiválasztott mű készítőjét bízza meg a kivitellel, 2-ik díj 300 korona. A pályaművek a "Ramasetter-szoborbizottság elnöksége" címére, Sümegre küldendők.

1906 október 31-ikén lejár a Kisfaludy-Társaság Lukács Krisztina jutalomdíjára kitűzött pályatétele. A megírandó tárgy : "A nemzeti stílus jelentősége és föltételei a művészetekben". Pályadíj 1000 korona.

 

KIÁLLÍTÁSOK NAPTÁRA

1905 április 15-ikén nyílik meg Parisban a Société Nationale des Beaux Árts kiállítása.
1905 április 22-ikén nyilik meg Veneziában a hatodik nagy nemzetközi kiállítás.
1905 április 23-ikán nyílik meg a berlini nagy nemzetközi kiállítás.
1905 április végén nyílik meg Liége-ben a nagy nemzetközi kiállítás.
1905 április 30-ikán záródik Münchenben a Seces-sion tavaszi kiállítása.
1905 május 1-én nyílik meg Londonban a Royal Academy kiállítása.
1905 május 15-ikén záródik az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat tavaszi nemzetközi kiállítása.
1905 május végén záródik a Genossenschaft der bildenden Künstler Wiens XXXII-ik évi kiállítása.
1905 május 31-ikén záródik Prágában a Kunstverein für Böhmen kiállítása.
1905 június 1-én nyílik meg Münchenben a IX-ik nagy nemzetközi kiállítás.
1905 június 1-én nyílik meg Parisban a Société des Artistes fran9ais kiállítása.
1905 június elején záródik Bécsben a Hagenbund kiállítása.
1905 június 30-ikán záródnak Parisban a Société Nationale des Beaux Árts és a Société des Artistes fran9ais kiállításai.
1905 szeptember 17-ikén záródik a berlini nagy nemzetközi kiállítás.
1905 szeptember végén záródik Liége-ben a nag}' nemzetközi kiállítás.
1905 szeptember végén záródik Londonban a Royal Academy kiállítása.
1905 október 15-ikén nyílik meg Parisban a Sálon d'Automne kiállítása.
1905 október végén záródik Münchenben a IX. nagy nemzetközi kiállítás.
1905 október 25-ikén jár le az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1905/6. évi téli kiállításának a beküldési határideje.
1905 október 31-ikén záródik a hatodik veneziai nagy nemzetközi kiállítás.
1905 november 15-ikén nyílik meg az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1905/6. évi téli kiállítása.
1905 november 15-ikén záródik Parisban a Sálon d'Automne kiállítása.
1905 november végén nyílik meg a Genossenschaft der bildenden Künstler Wiens őszi kiállítása.
1905 novemberben nyílik meg Bécsben a Hagenbund őszi kiállítása.
1905 december 27-ikén záródik a Genossenschaft der bildenden Künstler Wiens őszi kiállítása.
1905 decemberben záródik Becsben a Hagenbund őszi kiállítása.
1906 január 15-ikén záródik az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1905/6. évi téli kiállítása.

 

Felelős szerkesztő : LYKA KÁROLY
Kiadótulajdonos: SINGER és WOLFNER Budapest, Andrássy-út 10.
Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája.



 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003