Ötödik évfolyam, 1906    |   Harmadik szám    |    p. 172-176.    |   Facsimile
 

 

MAGYARORSZÁGI KÉPEK A XV. ÉS XVI. SZÁZADBÓL

A Szépművészeti Múzeum külföldi festményekkel teleaggatott pompás termeinek emeleti sorában egy kicsiny szoba képviseli Magyarországnak a középkorban gyökerező régi művészetét. Tizenhét, szárnyasoltárokból kifűrészelt festmény, egy másodrangú szárnyasoltár szekrénye három tagbaszakadt szoborral látható itt; művészi szempontból valamennyinél jóval érdekesebb a festett famennyezet, amelyet a gogán váraljai református templomból hoztak ide s amely itt is a szoba mennyezetét díszíti. Mátyás király korabeli díszítőművészetünk e pompás emléke egymás mellé sorakozó négyzetes mezőkben hol figurális elemekkel vagy címerekkel átszőtt, hol tisztán ornamentális lomb- és virágékítményekből áll. A díszítésnek nem közönséges fantáziára valló gazdag kompozíciója, motívumainak lehelletszerűen finom rajza, továbbá idők folyamán megfakult, hellyel-közzel azonban még ma is a régi harmóniával érvényesülő színezése, egész más perspektívát nyit képzőművészetünk múltjába, mint ami nőt azoknak a képeknek a szemlélése nyújt, amelyek a szoba falaira akasztva láthatók.

Gogánváralj a az erdélyi Kisküküllő vármegye legjelentéktelenebb falvainak egyike.

Ha ilyen félreeső község építészeti szempontból véve is jelentéktelen középkori templomából régi díszítőművészetünk ily klasszikus emléke került ki, mi minden pusztulhatott el elenyészett székesegyházainkkal, főúri várainkkal s kastélyainkkal, mennyi emlék lappang még nagyobb falvaink régi templomaiban, városainknak eddig még át nem kutatott plébánia-egyházaiban s régi családaink birtokában? A szépművészeti múzeum magyarországi terme régi művészetünkről minden bizonnyal halvány sejtelmet sem nyújt. A gogán-váraljai mennyezet múzeumunk legújabb szerzeményei közé tartozik. A többi képek itt legfeljebb azt a felfogást tükröztetik vissza híven, amelyet régi művészetünkről az a nemzedék táplált, amely a szépművészeti múzeum anyagának zömét összegyűjtötte.

Művészetünk történetét akkoriban Barabás Miklóssal s Ferenczy Istvánnal kezdték. Középkori művészetünk hozzáférhetőbb emlékeit általában a német művészet másodrendű emlékei közé sorozták. Kinek is jutott volna ilyformán eszébe, hogy az ország elsőrangú szépművészeti múzeumát magyar emlékekkel is gyarapítsák?

Szó sincs róla, a Szépművészeti Múzeum külföldi képeinek kulturális fontossága elvitázhatatlan s ezután már talán nem is lesz alkalom többé a külföldi mesterek értékes alkotásainak oly tekintélyes sorozatára szert tennünk, mint aminővel Pulszky Károlynak a Szépművészeti Múzeum anyagát gyarapítania sikerült. Amire azonban a már meglevő anyag elrendezésével végeztek, múzeumunk mostani vezetői maguk is azt tervezik, hogy a gyűjtemények további gyarapításánál a magyarországi emlékek beszerzésére is különös gondot fordítanak. Ha törekvésük sikerül, első föladatuknak bizonyára azt fogják tekinteni, hogy a most megnyíló magyarországi szoba anyagát selejtezés alá veszik. Az ország első múzeumáról lévén szó, bizonyára mindenki természetesnek fogja tartani, hogy abban épp a magyarországi művészetet csakis elsőrangú emlékei képviselhetik. Ilyen az eddig többnyire csak véletlen s ma már meg sem állapítható esélyek révén idekerült régibb magyar festmények sorában egy sincs, sőt a meglevő tizenhét festmény közül is alig egy féltucatnyi méltó arra, hogy a magyarországi anyag gyarapodása esetén állandóan kiállítva szerepeljen s ne raktárban elhelyezve kezeltessék.

MÁRIA LÁTOGATÁSA SZÁRNYKÉP SZENTANTALBÓL XVI. SZ. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
MÁRIA LÁTOGATÁSA
SZÁRNYKÉP SZENTANTALBÓL
XVI. SZ. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

E kevés kép sorában a legvonzóbb a Mária látogatását ábrázoló festmény, a mely Szentantalról került múzeumunkba s egy a XVI. század elején készült oltár egyik szárnyképének a fele. Az oltár többi részletei az esztergomi primási gyűjteménybe kerültek, ahol ezeket a képtár egyéb magyarországi festményeihez hasonlóan kontár módon restaurálták s ezzel tönkre is tették. Egy szárnykép még ma is Szentantalon van.

A Szépművészeti Múzeum festménye színezésével és tájképi hátterével a regensburgi Alt-dorferre, részben Martin Schaffnerre emlékeztet. Az előtérben naturalisztikusan festett virágokat látunk, amelyekkel szemben a háttér romantikus hegyvidéke szinte merő stilizálás. Mária bájos, asszonyos alakja meggyszínű ruhában, kék palásttal vállán, féloldalt kihajló csípővel, mintegy vonakodást kifejező testtartással áll a mosolygó természet ölén. Arca némi elfogultságot árul el, miközben nálánál jóval idősebb nénje alázatosan s szinte mohón a kezének esik csókra álló ajkával. Erzsébet aranybrokátújjas kék ruhát, zöld bélésű piros palástot visel, fehér ingvállat s fején szintén fátyolkendőt.

Művészettörténelmi szempontból jóval érdekesebb a Szépművészeti Múzeum azon kettős szárnyképe, amely 1514-ből való s a Nemzeti Múzeumból került ide. Hogy ez utóbbi hol szerezte, annak nem maradt fönn nyoma, de valószínű, hogy már régebben valamelyik római katholikus püspök hagyatékából vásárolták. Püspökeinknek ugyanis talán még ma is az a szokásuk, hogy bérmakörútjok alkalmával az általuk meglátogatott templomok fölösleges régiségeit magukkal viszik, de sohasem jelölik meg, hogy az egyes tárgyak honnan valók. Még a nagyváradi múzeumba került Ipolyi-gyűjtemény régiségeiről sem tudjuk, hogy melyik honnan való. Minthogy e nagynevű püspökünk külföldről is gyarapította gyűjteményét, a hazai műtörténelem szempontjából ez ilyformán jóval csekélyebb értékű, mintha tárgyai eredetével is tisztában volnánk. Püspökeink gyűjtése azonkívül ritkán kerül egy tömegben a nyilvánosság elé. A használható tárgyak, különösen miseruhák s ötvösművek a székesegyházra szállnak, bárhol vette is ezeket, ami azonfelül megmarad, azt a püspök halála után elárverezik.

IFJ. SZT. JAKAB VÉRTANÚSÁGA SZÁRNYKÉP. XV—XVI. SZ. SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
IFJ. SZT. JAKAB VÉRTANÚSÁGA
SZÁRNYKÉP, XV—XVI. SZ.
SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Császka kalocsai érsek hagyatékának árverésén szerezte meg a Szépművészeti Múzeum azt a festményt, amely a kallófa után ítélve, amellyel agyonverik, ifjabb Jakab apostol vértanuságát ábrázolja. Császka szepesi püspök is volt s több mint bizonyos, hogy ezt a - valami nálunk vándorló német festő ecsetére valló — képet is a Szepességről vitte magával érseki székhelyére. A festmény alighanem Arnóthfalváról való, ahol egy teljes szárnyasoltáron kívül még ma is van egy rokokó keretbe foglalt XV—XVI. századbeli szárny-kép. Ez szent Sebestyén vértanuságát ábrázolja ügyes tájképi háttérrel. A kép méretei és alakjainak típusa a szent Jakab vértanuságát ábrázoló festményével csaknem azonos. De térjünk vissza a följebb említett kettős szárnyképre, mely a Nemzeti Múzeumból eredt.

KRISZTUS OSTOROZÁSA SZÁRNYKÉP 1514-BŐL SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
KRISZTUS OSTOROZÁSA
SZÁRNYKÉP 1514-BŐL
SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

A ketté fürészelt szárnykép mellső lapján a három szent király hódolatát és Mária halálát, hátsó lapján Krisztus ostorozását és a töviskoronázást ábrázolja. Mint Térey Gábor szíves volt figyelmeztetni, a nagyon érdekes festmények élénken emlékeztetnek Jörg Rathgebnek különösen Stuttgartban őrzött alkotásaira. Rathgeb műveinek fényképeiből is nyilvánvaló, hogy főleg az építészeti részletekben sok a hasonlatosság közte s ami ismeretlen mesterünk között. Rathgeb is csak másodrendű festő, mint a mi mesterünk, de kompozícióiban s alakjai jellemzésében szinte brutálisan szenvedélyes az utóbbihoz képest, aki még az ostorozás jelenetében is - - igen érdekes kezeléssel és beállítással - - előkelőségre törekvő alakodat, köztük egy olasz viseletű, egy török s egy tiszavidéki magyar ember alakját festette meg. Rathgeb technikai sajátosságait nem volt alkalmam megfigyelni. Az építészeti részletek hasonlóságának oka a két festő művein azonban az is lehet, hogy mindketten mint északi festők egyformán félreértették az olasz renaissance motívumait. A félreértett olasz renaissancet általában még ma is német renaissancenak nevezik, llyformán művészetünk kevésbbé klasszikus renaissance emlékeit is német mestereknek szokás tulajdonítani. Magyarország régi s természetesen nyugateuropai keretekben mozgó művészetének sajátosságát minden bizonnyal nem másodrangú mesterek alkotásai alapján fogjuk megállapítani. Csak ha java emlékeinket felkutattuk, ezekkel behatóan megismerkedtünk, fogunk igazában rájönni arra, hogy másodrangú mestereink a hasonló kaliberű német mesterekkel nem annyira a németségben, mint inkább ügyefogyottságukban egyformák.

A HÁROM SZENT KIRÁLY HÓDOLATA SZÁRNYKÉP 1514-BŐL SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM
A HÁROM SZENT KIRÁLY HÓDOLATA
SZÁRNYKÉP 1514-BŐL
SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM

Ma középkori művészetünkkel még úgy vagyunk, mint a legtöbb városi ember a természet egyes jelenségeivel. Fű, fa, virág, sőt állatok közt a szabadban nem igen lát különbséget. Egyik juhnyáj szemében olyan, mint a másik. Csak a pásztor, aki ott él mellette, tudja megkülönböztetni nyáját a másétól, lát különbséget a gyakorlatlan szemnek oly egyformának tetsző állatok között is.

DIVALD KORNÉL


 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003