Ötödik évfolyam, 1906    |   Ötödik szám    |    p. 340-352.   |   Facsimile
 

 

HAZAI KRÓNIKA

MAGYARORSZÁG MŰEMLÉKEINEK ÖSSZEÍRÁSA.

A Budapesti Hírlap ezévi 1.93. számában röviden körülvonaloztam a hazai ingatlan és ingó műemlékek lajstromozásának tervét. Ugyancsak ott említettem, hogy a bajor kormány kiadott nemrégiben irányelveket a műemlékek összeírására.

Talán nem végezek felesleges munkát, ha ennek alapján, a mi viszonyainknak megfelelő műemléklajstromozás alapelveit, ahogy azt képzelem, már most leirom.

I. Magyarország műemlékeinek lajstromozása ama célnak szolgál, hogy az ország legszélesebb értelemben vett műemlékeinek teljes állományát, tehát a nemzet történelmi vagyonát tudományosan megállapítsa és leírja ; hogy ez emlékek védelmének és kellő kezelésének, ezáltal a mű-, hazai és a helyi történetnek, az élő művészetnek, valamint ezek által a haza gazdag földje iránt való szeretetnek szolgáljon.

II. A felveendő műemlékek sorába egyaránt tartoznak egyházi és profán emlékek. És itten a műemlékek fogalma a legtágabb értelemben veendő.

Valamely polgári, avagy parasztháznak, kútnak, vagy hídnak, űtszéli keresztnek, erkélynek vagy vasrácsnak, képnek vagy műtárgynak stb. egyaránt meg lehet a történeti, műtörténeti, vagy arkeologiai érdeke vagy érdekessége.

III. Az összeírás kiterjed a köztulajdont alkotó mindennemű műemlékre, a magántulajdont tevő ingatlan tehát építészeti emlékekre; de lehetőleg bevonandó a magántulajdont tevő ingó emlékek sora is, különösen olyan esetekben, amikor történelmi, vagy műtörténeti vonatkozásban állanak a környék műemlékeivel, művészeti viszonyaival, vagy pedig mesterjegyekkel (név és bélyeg) vannak jegyezve. A nyilvános gyűjtemények, amennyiben államilag amúgy is kötelezvék a lajstromozásra, kiesnek ez összeírás keretéből; a környék műtörté-nelmi sajátságaira azonban itt is rá kell mutatni.

IV. Időbeli határolás tekintetében általában a VI. századtól a XIX. század elejéig terjedjen az összeírás. Sajátos, a római világgal kapcsolatban állott viszonyaink megkövetelik azonban, hogy a VI. századnál is hátrább menjünk, kivált Pannónia és Dácia vidékén.

V. Kicsoda lajstromozzon és mit ? Miután az egész apró részletekből állana össze, a pap, a tanító, a jegyző; nagyobb "kincstáraknál" a kincstár kezelője, a káptalani, uradalmi jószágkormányzó. S ahol mindez lehetetlen volna, ott a műemlékbizottság küldjön ki szakembert, aki jegyzékbe vegye a környék műemlékeit.

A lajstromozónak első kérdése: mi értéke van a tárgynak a művészet, a műtörténet, a régészet vagy a történelem szempontjából ? De azt is keilend tovább kérdeznie : van-e a tárgynak a hely, a vidék tekintetéből érdeke ? Igen sok épületnek és egyéb tárgynak tisztán csak lokális jelentősége van. Arról van szó, hogy szerény tárgyak tekintetbe vételével is a népnek a helyi emlékek iránt való becsülését, érzékét felkeltsük, s a nazai emlékek szeretetét ébren tartsuk benne.

Mindenekelőtt a köztulajdont tevő építészeti emlékeknél válik majd a lajstrom teljessége szükségessé. Ugyancsak a váraknál és kastélyoknál. A polgári és parasztházaknál leginkább a vidékre vagy helységre jellegzetes típikumok tartandók majd szemelőtt.

Az ingó műemlékeknél gyakrabban lehet majd eklektikusan eljárni. Mindenesetre fel kell azonban azokat a tárgyakat venni, amelyeknek megtartása valamely előbb jelzett nézőpontból kivánatos. Általában az az elv irányadó : minél régebbi valamely tárgy, annál kevésbbé szabad lajstromba vételét szabad választás tárgyává tenni. Középkori egyházi szerek és ruhák p. o. kivétel nélkül felveendők, a bárok- és rokokó-korszak egyházi szerelvényei csak válogatva. Minden kor ötvösműveiről azonban lejegyzendők a bélyegek és mesterjegyek, hogy annak idején statisztikai kimutatást lehessen majd összeállítani.

Fontosabb építészeti emlékeknél röviden rá kell utalni a már csak romokban, vagy alapjaiban létező, régen állott részekre ; lehetőség szerint a rávonatkozó irodalom is beveendő.

VI. A feldolgozás és leírás módszere. 1. Az anyag feldolgozásánál általánosságban a következő elv vezethet: A lajstrom nem csupán leíró felsorolás, hanem inkább tudományos forrásgyűjtemény. A mű lelkiismeretes, lehetőleg önállóan tudományos vizsgálódáson alapul. Mindazáltal nem lehet célja a túlságosan bő tudományos vizsgálat, sem az anyagot teljesen kimentő leírás. Mindenesetre főcélja a lajstromnak, hogy további feldolgozások számára a kellő irányítékot és megfelelő alapot szolgáltasson.

2. A feldolgozás országrészek (pl. Erdély, Dunántúl stb.) majd vármegyék illetőleg szabad varosok szerint következnék. A megyék keretén belül alfabetikus sorrendbe szedve következnének a városok, községek stb. Egy-egy helységen belül először az egyházi, majd a profán műemlékek kerülnének sorra. Ha több templom van egy helyen, azon épület írandó le első sorban, a melyhez a helység legrégibb története fűződik ; ez rendszerint a főtemplom.

A profán emlékeknél elsősorban a városnak esetleges erődítését kell majd leírni. Ezután következnének a nyilvános épületek, magánházak, nyilvános emlékművek, mindenüt lehetőleg kronologikus sorrendben.

3. Miután a lajstrom összeírásával nem Baedekkert veszünk célba, minden község, helység vagy műemlék leírása elé a rávonatkozó irodalmat csoportosíthatjuk. Ezen irodalmi összeállításnál nemcsak a műtörténeti, arkeologiai vagy teknikai, hanem a helység történetére vonatkozó, nyomásban megjelent, de lehetőleg kézirati irodalomra is tekintettel kell lenni, a mennyiben az a műemlék magyarázatára, vagy eredtetésére szolgál.

Arkivális kutatások is igen becses anyagot adhatnak, de csak annyiban alkalmazandók, amennyiben az egész művet nem tartóztatják fel.

Régi rajzok, térképek, fölvételek, különösen régi városi tervrajzok az irodalmi források felsorolásához csatolandók.

A helyi történet a lajstrom szövegébe csak annyiban illesztendő bele, a mennyiben egyes műemlék vagy az egész emléktömeg megértésére és megvilágosítására szolgál.

4. Az építészeti emlékeknél előrebocsátjuk az építés-történetet. Egyházi épületeknél lehetőleg az egyházi szentelési név (Szt Péter-templom stb.) a templom rangja (fő-, plébánia-, stb. egyház) s végül a vallás megnevezése következnék.

Ezek után jönne az épület leírása; alaprajz, építmény-egyedalakok, külsőnézet, százados fejlő-désű épületeknél (pl. a gyulafehérvári templom) az egyes fejlődési stádiumok, ezeknek kiterjedése, szóval épülettörténeti analízise következnék.

A belső berendezés és kiállítás keretében le kell majd írni a mennyezetképeket, esetleg famennyezetet, falfestményeket, oltárokat, mellékoltárokat, papszékeket, esetleg templompadokat, a szószéket, orgonát, gyóntató széket, keresztelő kutat, szobrokat és az önálló festményeket. Majd felveendők az üvegfestmények, síriratok, sírkövek, iparművészeti tárgyak, például az ajtók, rácsok, tűzhelyek, gyertyatartók, ámpolnák. A sekrestyében lévő egyházi szerelvények. Harangok. Megemlítendő, hogy az órákat óra, napóra, kürt vagy esetleg tárogató jelzi-e.

A lajstromba vett ötvösmíveknél különös gondot kell majd a mesterjelzésekre és bélyegekre fordítani, amint ez már említve volt, hogy a magyarországi ötvösjegyeknek lehetőleg teljes jegyzékét kapjuk meg, amint ez külföldön már több helyen életbe lépett. Ugyanígy kell eljárnunk az agyag és porczellánedények bélyegeivel, hogy a hajdan híres magyarországi manufaktúráknak lehetőleg teljes anyagát megismerjük.

Javítások, restaurációk fölemlítendők, kiterjedésük röviden feljegyzendő, fontosabb esetekben a restaurációt vezető egyén neve is felemlítendő.

És nem szabad felejtenünk, hogy a lajstrom főcélja mindig a műemlékeknek írásban és képben való leírása legyen.

Feliratok, ha egyszerűen megfejthetők, így melléklendők ; ha nehezebbek, akkor pacskolat, fénykép vagy pontos másolat veendő, amelyek megfejtését az országos levéltár, a nemzeti múzeum régiségosztálya, vagy maga a műemlék-bizottság vállalná magára. A XIV. század előtti időkből származó főuratok mindenesetre pontos képet kivannak.

Harang-, épület- és szerzőfelírásokat mindig szóról-szóra kell leközölni. Sírfeliratoknál, ha nem is adjuk teljes felírását, a nevet, a halál évét és napját okvetlenül lajstromozni kell majd, amely eljárás a genealógiai kutatásokat fogja igen megkönnyíteni. Minden helység emléklajstroma végéhez művészet-statisztikai áttekintést lehet majd fűzni, amely kivált egyes művészeti irányok, iskolák, összefüggések, helyi sajátságok és helybeli művészeti foglalkozások kisebb központjainak felemlítésére, valamint a tulajönképpen való leírásnál elmaradott apróbb jegyzetek felhasználására szolgál.

Ezen részben a folklorikus művészetekkel lehet majd röviden foglalkozni.

7. Egy-egy megye lajstromának végén helységnévtár, művészek névsora, valamint kidolgozott tárgyjegyzék következnék.

VII. E lajstromhoz lehetőleg bő képanyag mellékelendő ; fényképek, térképek, alaprajzok.

Minden megye szkematikus térképe készítendő az építészeti emlékeket belejegyezve.

VIII. Az anyag összegyűjtésére, a gyűjtés irányítására, felvilágosítások adására és végül a rendezésre a műemlékbizottságnak kellene vállalkoznia, amelynek adott esetekben az országos levéltár, a nemzeti múzeum, az iparművészeti múzem, s végül a vidéki múzeumok aszisztálnának. Igénybe vehetné a múzeumi szövetség hathatós támogatását. Ezen intézetek, eminenter tudományos és szakba vágó érdekekről lévén szó, nem fogják közreműködésüket megtagadni.

A műemlékbizottság költségei (nyomtatványok, szakemberek kiküldése, gyűjtő mappák és szekrények stb.) állami költégvetésbe volnának veendők.

IX. Tudtommal a műemlékbizottság égisze alatt dr. Gerecze szerkesztésében meg fog jelenni a magyarországi ingatlan műemlékek sora. Az állam ezen költségvetési tételt folytatva, Gerecze művének folytatásául, az ingó emlékek részében kiegészítéséül, általában hozzáférhetőbb módon, írásban és képben, megyék szerint külön-külön, kiadná ezen lajstromot, elsőbben magyar, később esetleg más nyelven, hogy a tudományos világ is hasznát vehesse ezen anyaggyűjteménynek, amint mi jelenleg hasznát veszszük a külföldi hasonló irányú munkálatoknak.

Úgy remélem nem végeztem hiába való munkát, amidőn az eszmét megpendítettem és körvonalaiban határoltam. Hihető, hogy a kultuszkormány és a többi érdekelt tényező a kérdés nagy jelentőségét méltányolva, legalább az előmunkálatokat fogja belátható időn belül lehetővé tenni.

SUPKA GÉZA

 

KÜLFÖLDI KRÓNIKA

PÁRISI LEVÉL. (A Sociéte Nationale és a független művészek szalonjának kiállítása.) — Majdnem egyidejűleg s térbeli közelségben, két nagy kiállítás nyílt meg. Az egyik a független művészek szalonja (Sociéte desArtistes Indépéndans) néhány nappal megelőzte a Roll elnöklése alatt álló Salon de la Sociéte Nationale tárlatát; talán máshol megismétlődnék a nagy halak és kis halak örök igazsága, de Parisban, a nagy művészi központban, békén megférnek egymás mellett is a nevezetes események.

A Salon a Grand Palais nagy részét foglalja el. A mintegy kétezer műtárgy között sok az elsőrendű s általában a jury a legszélesebb szabadelvűséggel válogatta össze a műveket.

Egy-két magyar is szerepel a kiállításon. Csak egy-kettő, holott nem hangsúlyozhatjuk eléggé, menynyire megokolt és kívánatos volna e nagy nemzetközi összejövetelen a magyar művészet szereplése.

A Salon kiállítása a színek és fény jegyében indult. Általános a vágy a szünetlen fejlődés felé, különösen a mestereknél, Besnard-nál, Lucien Simonnál, La Touche-nál stb., kik mindnyájan megifjult erővel merülnek el a művészet új szépségeibe és misztikumaiba. A plein-air varázsa a bűvös kút, a bőséges alkotó-kedvet, új és felemelő gyönyöröket ontó, apró titkainak fölfedése sok elmélyedés és vívódás árán folyik.

Lucien Simon húsz évi keresés után találta meg a fény lelkét és ritka eszményi színvonalra juttatta "Nyári nap" című most kiállított nagy művén. Három gyermek tanul a nagy nyitott ablaknál, nyári napsütéses világításban; kívülről a nyár zöldje nevet felénk; e napsütés különös intenzivitása első látásra azt az impresziót adja, hogy magát a napfényt varázsolta képére a mester. Csak a mű tökéletességét és bensőségét érezzük. Itt nincs ösvény; a megoldás nagy titka a kivételes és ritka egyéniségek energiájában rejlik.

Innét nem távol, a közelebb elhunyt nagy lírikusnak, Eugene Carriére-nek négy képe vonz. Talán még senki sem ismerte ennyire az anyai lélek pszichológiáját, az anyai csók báját, mint azt "Anyai szeretet" képén látjuk. E végtelenül szubtilis műveket a művész láthatóan az első pillanatokban, az alkotás lázában teremtette. A természet csak anyag volt neki. Carriére letűnt. Nyugodt családias, mondhatnók bour-geois életmódja mellett szinte ellentétek e csodásán szép melancholikus hangulatok. Az anya neki a legnemesebb hősnő, kire az örök virrasztás édes végzete vár . . . Ezt látjuk sok művén s talán sehol őszintébb átérzéssel. Ily mű még az "Anya és fiú", "Intimité". A negyedik arckép Ménard Dorian asszonyé. Kár volt be nem mutatni Eugene Carriére összes műveit.

A tárlat más chef d'ouvre-je Gaston La Touche nagy dekorativ panneau-ja, az "Éji ünnep." Az Elysée egyik díszterme részére készült. Éjszakai világításban vízi emberek játszadoznak egy szökőkút óriási medencéjében, pazar effektusokban, sárga és vörös színei rendkívül elevenek, a nagy harmónia mégis elbűvölő. A mester romanticizmusa szólal meg "Nászút"-jában. Kellemes sárgás-vöröses tónus vonja át az erdőrészletet, honnét egy kifelé gördülő dilizsánsz fut ki, benne egymásra hajló párral, a kocsi hátulján egy faun furulyázik. Mindez üde, meleg színekben, végtelen egyszerűséggel elmondva. A mester még három interieur- és genre-képet küldött. Kisebb méretűek, de ugyancsak a főművek közül valók Ménardnak a Sorbonne díszterme részére festett szépséges dekoratív képei, antik romokkal, milyen "A templom" és "A Golf". A lírikus érzés túltengése nyilvánul Levy-Dhurmer "A bíró" című nagy művén, melyet az állam az igazságügyi palota díszterme részére rendelt. Csupa ködfátyolos hangulat, elmosódottság. Besnard az eleven színek és fény viszonyát adja vissza, talán soha merészebben, mint a római francia nagykövet, Barrére arcképén, közvetlen beállításban, szinte kitetszik, hogy a modell csak magva az adott témának. Puvis de Chavannes-i reminiszcenciákból táplálkozik ezúttal Auburtin, "Orfeusz" című nagy dekoratív vásznán a nagy mester egyszerűségével; ez azonban a tanítványnál mint szárazság jelentkezik.

Claus-t a flamand majorságok csöndes festőisége ragadta meg; tájképekkel szerepelnek a Salon többi kiválóságai Thaulow, Roll, Henry Duhem, Lhermitte, Le Sidaner, Aman-Jean stb.

Dagnan-Bouveret, egy női arcképén, szinte a csipkének is lelket adott; Cottet három különböző világításban és beállításban jellemez egy parisienne-t John Lavery, egy kettős női arcképet, telve végtelen intimitással és más három portrait küldött; kuriózumképpen megállapodunk egy pillanatra II. Vilmos császár arcképénél is, melyet Félix Borchard festett; a császár zöld vadászöltönyben, dombszerű magaslaton áll; van benne valami monumentális, egészben véve azonban elhibázott; a test, mintha minden pillanatban összeroskadnék a fej súlya alatt. . . Érdekes Bouet krinolinos hölgye, a második császárság milieujéhez stilizálva, melynek "Virágos kert" címet adott. Boldini vázaszerűen formált hölgyportraitjeiben sok az erőszakoltság, kevés az élet. A kiváló portraitisták közül Willette-t, Jaques Blanche-t s a tekintélyekből Carolus-Durant és Gustave Colint említjük.

A szobrászat, általában véve, ezúttal nem tükrözi vissza a nagyobb ambíciókat; Bartholomé egy pompás aktot mintázott "Fésülködő leány "-ában; sok a derű Injalbert csoportjában, hol egy izmos bachansnő igyekszik felemelni az elvénült faunt; naturalisztikusak a milánói Bugatti állalbronzai, medvét táncoltató oláh embere; érdekes Derré műve, a nyomorúságban és lelki fényben élt "Vörös szűz" Michel Lujza bronzszobra; Lefévre szélesen kezelt öreg bretonja.

A magyar művészet, mint előzetesen említettük, szokatlan gyéren van képviselve a Salon tárlatán.

A Parisban tartózkodó Kunfy Lajos egy öreg somogymegyei református lelkészt — le pasteur de mon village - - állított ki, nemes egyszerűséggel és sok intimitással. A falusi tiszteletes verandáján, nyitott evangéliuma mellett ül s szórakozottan bocsátja le hosszúszárú pipáját; a fej igen érdekes karakter s maga a kép előkelő helyre került. Ferenczy Valér két kisebb méretű képet állított ki. Az egyik napnyugta, a másik faubourgi részlet. Mindkettőben a természetben való őszinte intim elmélyedés szól felénk. Azt hiszem, e Salon tárlatán most tűnt fel különösképpen egy magyar talentum, Czóbel Béla. Porcel-lános csendéletének eredeti az elgondolása. Fehér a fal, a porceliánok, a teríték és mindegyik érdekesen karakterizálva. Hasonlóan érdekes tanulmányfeje. Értékes művészlélek a soproni Gráf Ilma, ki belga intérieurt festett; színben és rajzban erősen meglátszik rajta a franciák hatása. E helyütt említést teszünk még egy magyar származású szobrászról, az amerikai Diderich Huniról, Zala-Szent-Gróth szülöttje, ezidő szerint Parisban folytatja tanulmányait. Két merész kompoziciójú lovascsoportot állított ki.

A független művészek szalonja — Artistes Inde-pcndantes - - ezúttal a huszonkettedik kiállítását nyitotta meg. Abból az elvből indult ki, hogy a művészet csak akkor fejlődhetik, ha szabad törekvéseiben nem gátolják. Itt mindenki lehet sociétaire; szabadon küldheti be alkotásait, ki az évi illetéket, húsz koronát befizette. Aki önálló művészlélek, annak nem árthat, ha kisebb, esetleg fénytelen csillagok veszik körül, viszont ez utóbbiaknak buzdítás lehet s a jövőben tán nyernek ihletet. Tökéletes a technikája Ernest Corneille "L'auberg"-je (A fogadó) az éjszaka csöndjében és misztikus világában hangulatos e magányos ház, a környező hatalmas fákkal. Narcisse Anzelm az erdők és parkok lelkületét festi finom melancholiával. Szintén hangulatfestő Henry Fresnau ; szereti a kisvárosi utcák piétásos éji nyugalmát.

Parisban tartózkodó magyar festőink közül Székely Andor nagy vászna kelt méltó figyelmet. Az izmos legény és leány a napi munka után vágynak ki a szabadba, üdítő levegőre, hol rövid ideig élvezik tűnő ifjúságukat. Erőteljes masszákban tárgyalja e nemes és egyszerű thémát a szerző: az egész kompozíció és az alkonyati világítás tudásról és sok érzésről győz meg bennünket. Czigány Dezső önarcképe érdekes és jellegzetes; sok eredetiség van parisienne-jeinek szeszélyes vonalaiban, minőt talán csak Cayrontól láttunk. Sok ötletességgel, de már ultramodernséggel festett egy tájképet Czóbel Béla; erővel és életteljesen ábrázolta temperában, néhány művészbarátját.

A tárlat mintegy nyolc termet foglal magában.

LENDVAI KÁROLY.

 

MÜNCHENI KRÓNIKA. (Évi kiállítás a Glaspalastban. Visszatekintő kiállítás. Szecesszió. Kaulbach-arcképek. Francia neoimpresszionisták.) Az óriási Glastpalast-kiállításban aránylag kevés olyasmi van, ami egy rövid ismertető krónika keretében a fölemlítést, vagy méltatást megérdemelné. Sok tudás, becsületes szorgalom és rettenetes túltermelés tanúja a 67 túlzsúfolt terem. A "Scholle''-t kivéve, nem sok jellemző különbséget találunk az egyes külön kiállító csoportok között. A "Luitpold-csoport" és "A müncheni művészegyesület" ("Künstlergenossenschaft") csak annyiban különböznek, hogy az utóbbiban, mint rendesen, a vásárlóközönség ízlésére czélzó képek között több a gyenge, mint az előbbiben, de a jó, a kiváló mindkét félen egyforma ritkaság. Az előadás különbsége lassankint egészen eltűnik, a mesterséget mindkét részen egyforma ügyességgel gyakorolják és egyformán kevés mindkét csoportban a lélek legbelsejéből kiforrott kész művészi alkotás. Épp így nincs említésre méltó eltérés ezen két főcsoport és a többi német művészegylet kiállítása között (Berlin, Düsseldorf, Karlsruhe, Schleswig-Holstein). A berliniek kiállítása éppen nem bizonyítéka azon büszke riadó jogosultságának, melyet pár év előtt a birodalmi fővárosban a müncheni művészet vezetőszerepének eltűnéséről hangoztattak. A berliniek határozottan gyengék. Tárgyválasztásban ugyan csak ott járnak, ahol a müncheni lomfestők (Kitsch), de tudásban és ízlésben messze mögöttük maradnak. Paczka Ferenc "Három magyar parasztlány "-a erős és üde színeivel és nemesen egyszerű tervezésével messze kiválik az unalmas környezetből. Düsseldorfból négy egylet rendezett külön kiállítást, ami valószínűleg csupán annak a jele, hogy a művészek itt sem férnek meg jobban egymással, mint másutt; általános megtekintés után semmi különbség sincs a négy egylet iránya és tudása között.

Az elmúlt évek forrongása után bizonyos ellaposodás,vagy mondjuk csak eláltalánosodás látható a német művészetben ; a "Secession" csaknem valamennyi képét szívesein befogadnák már a Glaspalast általános osztályába is. Erősen folyik a munka, gombamódra szaporodnak mindenfelé iskolák és egyesületek, kiállítás kiállítást követ és ugyancsak szorgalmas és gyorskezű festő legyen, aki mindenütt jelen akar lenni, hogy szűkebb hazáján kívül is megismerjék. De éppen ez a sokféle törekvés az oka, hogy kevés idő jut egy-egy mű meg-, érlelésére és a felületesség uralkodik az egész táboron. Kétségen kívül gazdasági ok rejlik emögött, hisz a legtöbb képen megérzik már messziről az eladásra készültség. A névtelenek sokasága a boldog híresek felé kacsintgat és igyekszik a siker titkát eltanulni, aki meg a hír és vagyon berkeiben üdül, az hideg következetességgel folytatja a mesterséget, a jól bevált tárgyak örökös ismétlésével és egyéni modorának külszines megőrzése mellett mindig kevesebb igazi meggyőződéssel és tartalommal. Ezen "boldog birtokosok" között a legföltünőbb jelenség Urban a "Luitpold csoport "-ból. Óriási vásznakat fest be semmitmondó, de Böklin mesterre tolakodóan emlékeztető képeivel, melyeknek egyetlen érdekessége talán csak az, hogy "mézga-enkausztika" a festésanyaguk, olaj, vagy közönséges jó tempera helyett. Persze ezt a fontos titkot csak a tárgymutató böngészői vehetik tudomásul. Marr Károly, a néhány év előtt még oly előkelő és zárkózott csoport kitűnő elnöke, hiányzik, de bezzeg megjelent Baer Frigyes, aki egyike leghíresebb jeleseiknek és aki a régi híresség oltalma alatt követi el évről-évre ismétlődő és súlyosbodó bűneit. Vastagon fölkent kadmiumos naplementében tündöklő hegy ormok helyett most két őszi erdőt mutat be némi hősies fölfogással, de hihetetlen erőszakoskodással fölrakott piszkos barna színekben. Schaefer Fülöp, Hoch Ferenc, Küstner, Thor Walter a régi úton járnak a megszokott biztonsággal, Schuster-Woldan Raffael csak egy közepes minőségű arcképet küldött, öccse: György elmaradt, Silbermann Ernő azonban, akiről már azt hittük, hogy a színes kőrajzok tömeges gyártásától egészen elromlott, mintha új erőre kapna. Három jó olajképén kívül öt, részben kitűnő, rézkarc, két keret gondos és unalmas tollrajz és három bájos színes krétarajz viselik az ő aláírását. Hey Pál, a fiatal művészgárda egyik legtehetségesebb és legrokonszevesebb tagja "Tavaszi ünnep" című képe egy nyári vendéglő kertjében mulatozó embertömeget mutat, pár száz kitűnően jellemezve rajzolt alakkal, de a túlgondos rajz egy kevéssé még a festői egyöntetűség kárára válik. A magyar származású ismert " Fliegende"-rajzoló, Meissl Ágoston jól megfestett "Tükör előtt" álló leányalakját fölemlítve, már nem sok marad a tíz teremben, ami bennünket érdekelne.

A Luitpoldisták három év előtt még visszautasították Welti Albert egyik legjobb művét, ("Önarckép", tavaly a svájci osztály egyik gyöngye), az idén pedig ugyanez a művész "A pénátok kiköltözése" című képével menti meg a csoportkiállítás jó hírét. Egy öreg férfi tetemét viszik nyílt koporsóban a családtagok ki a lakásból, le a lépcsőn, a menet mögött jönnek a szobaajtókon kitódulva a ház védőszellemei pompás, túlvilágian színes ruhákban, kezükben egy-egy serleggel, amikből az édes vagy keserű életitalt nyújtják. A fölfogás eredetisége, a kis képből kisugárzó megható fensőség, a ragyogó, tiszta, mély színek nemes és erős művésziélek tanúi.

A "Künstlergenossenschaft" kiállítása csaknem 30 termet tölt meg. A középszerűség uralkodik itt, Schmutzler "Szüretelő nő "-jé vezeti a lomfestők táborát, Ritter Gáspár óriási arcképcsoportja (6 életnagyságú hercegnő és egy kis hercegfiú) egész sereg csodálót vonz maga elé, akiket persze az ifjú hölgyek bizonytalan életkora és ruhája jobban érdekel, mint a divatlapokból ellesett tervezés és unalmasán édes színezés ; de a sok érdektelen lom között itt is akad értékesebb és jó munka elég. Nem elbeszélői szempontból (anekdotaképekben nincs hiány), de festői szempontból persze a legtöbbnek nincs semmi mondanivalója és a néző fáradtan jártatja szemét a tarka falakon és csakugyan olyan nagy képet kell, hogy fessen valaki, mint Pimonenkó Miklós tarkalámpásos "Zöldkarácsonya Oroszországban", hogy a néző figyelme rajta megakadjon. Defregger "Tiroli paraszt"-ja, Diemer Jenő óriási tengeri képei (mindmegannyi óriási képes-levelezőlap) Bartels briliánsan festett bretagne-i vízfestményei, Fink, Willroider tájképei, Pitzner és Strützel munkáslovai, Best János kitűnő férfiarcképe, Grützner unalmas és agglegényeknek való "Kísértés"-e, Vastagh Géza ismert és ismét jó libái és csirkéi legyenek hamarjában az ismert nevek, vagy a művek érdeméért megemlítve. Itt látható Hegedűs Ferenc "Templomban" című olaszországi képe is, mely olasz jó mesterekre emlékeztető meleg színeivel és komoly hangulatával ugyancsak erősen elüt a szomszédoktól. Kaulbach helyét az idén Papperitz foglalta el épp oly jól és édesen festett női és gyermek képmásokkal.

A "Scholle" haladópárti csoport külön kiállítása az idén is, mint mindig, furcsa ellentétet képez a sok maradópárti között. Ők ma már nem szorulnak arra, hogy túlóriási vásznakkal vonják magukra a figyelmet és a hírszerző megbotránkozást, a legtöbb látogató útja először is ide vezet, ahol mindig van valami érdekes, némelykor rettenetes, sokszor becses és kitűnő dolog. Itt lóg a tárlat legjobban festett képe, Püttner Walter "Katoná"-i. Még a kevéssé hozzáértő is megdöbbenve áll meg előtte, nem a tárgy miatt (egy söröskorsóval és asztalkendővel ellátott asztal mögött ül egy újságot olvasó bajor altiszt, míg egy másik katona az asztalra támaszkodva néz oldalt az újságba), hanem mivel érezni kénytelen, hogy itt egy művész, kinek szeme a színek és fény legtitkosabb rezgéséig hat, egy darab életet ábrázol igazán, biztos kézzel, egyszerű, keresetlen módon. A bajor állam jól tette, hogy a mai festőirány ezen okmányszerű termékét az új képtár számára megszerezte. Püttner többi képei, egy merész foltokban festett férfifej, két összhangban kitűnő szemlélet, pár utca- és tájkép mind tanúi ezen új mester rengeteg haladásának és kész tudásának. Erler Frigyes "Noé apánk"-ja a tőle megszokott nagy dekorációs színfolttáncz, kissé több mintázással az alakokban és több ragaszkodással a valósághoz, kivált a kitűnően megfestett csendéleti részletekben. Egy zeneterem számára készült képe "A romantikus zene" egy ülő, színtelen és clrajzolt, unalmas női féltestet mutat tartalom nélkül, míg arcképei kivált Langheinrich (a "Jugend" szerkesztője) és saját arcképe az érdekes személyek ismerése nélkül is megragadják a figyelmet pompás foltmintázásukkal és a bátran egymás mellé rakott tiszta színek csodálatos összhangja által. Öccse, a Samadenben lakó Erler téli tájképei és nagy alakos képe ("Hegyvidéki vadászok") a furcsa ruhák és a segantinoskodó színfoltozás dacára érdektelenek, mivel egyszerűen rosszak. Echtler nagy tájképén ("kakukszólás") kínosan nélkülözzük a levegő-távlatot és a zavaros sárga-kék-barna színfoltok az előtérben levő, szét nem választható életnagyságű női alakok ruháin nem kárpótolhatnak az egésznek nyers színtelenségéért. Voigt tájképeinek színei piszkosak, a kezelés csak durva, de nem erős. Feldbauert nyolc erősen színes részletekben néhol kitűnő, néhol igen gyenge tanulmány vallja szerzőjének és tanuja a szükséges alapos tudást nélkülöző, de erős egyéniségű művész kínos vergődésének. Münzer két nagy képe közül a gyengébb jut az új képtár birtokába: "A nyirfaerdőben". "A fürdő nő" című kitűnően festett női test egy zöld visszfényekkel és aranysárga napfoltokkal pompázó erdőben a tárlat egyik legjobb darabja, míg "Áprilisi nap" nevű tájképe piszkos színeivel és céltalanul durva ecsetkezelésével tűnik fel. Putz Leót, az ifjú óriások apostolát nem szabad említetlenül hagyni. A föltűnő és csiklandós tárgyakról ezúttal lemondott, de sajnos, lemondott eredeti zománcos színeiről is. Nagy női arcképe csupa halavány Manet-utánzat még fölfogásban és ruhában is. A szobrászat köréből az elhunyt Maison mester három művét említjük föl röviden. Néhány jó képmás-szobron kívül az apró bronzok nagy száma tűnik föl, többnyire megállapodott egyöntetű stílusban jól megmintázott dolgok ; míg a vadászkutyák és nagyobb élettelen gipsztestek és leplek tömege mellett érdektelenül mehetünk el. Ebben a versenyben a fiatal magyar szobrászcsapat ugyancsak jól megállaná a helyét.

Egy föltűnő dolgot kell, hogy a tárlat minden látogatója észrevegyen: a grafikus művek rendkívüli fölszaporodását. Festőkörökben azzal a rosszakaratú kijelentéssel okolják meg e jelenséget, hogy mindenki, aki nem tud festeni, a grafikusok közé kerül. Igaz, hogy nem mind jó, amit a rajzolók, vízfestők, karcolok, fametszők kiállítanak, de az arány határozottan jobb, mint a festők között és hogy a művészet ezen két ágát nem lehet rövidesen egy kalap alatt elbírálni, azt tudja, ha nem is vallja be, mindenki. Nem kevesebb, mint négy grafikus csoport szerepel, mint különkiállító, csaknem 500 művel 900 olaj és tempera ellenében.

A szorosabb értelemben vett grafikus művészeti ágak terén nagy fordulat állott be. A színes kő-rajz, mely az őt megillető helyre, az utcára, a kirakatba került, csaknem nyomtalanul eltűnt a tárlatról és helyét a színes fametszet, legkivált pedig az egyszerű rézkarc foglalta el. A színes rézkarc és a monotyp szintén divatját multa. És méltán. Az utóbbi hamis és meddően kísérletező művészet volt mindig, az előbbi játékos, rajztalan színkeverésével nem maradhatott soká komoly versenytárs a hagyományos alapon fejlődött vonalos rézkarccal szemben. A színes kőrajz pedig az elmúlt évek túltermelése következtében már csak csömört keltett az örökké ismétlődő, ugyanazon minőségű színes színfoltok szemlélőjében. Művészek és műkedvelők ízlése visszakivánta végre a szigorú rajzot megkövetelő nemes rézkarcot és az összhangban lágyabb, dekoratív színfametszetet. Ezek mellett igen sok vízfestmény, pasztellvázlat, toll- és ecsetrajz, ceruza-, szén- és színes krétarajz díszíti a termeket. A kiállító rajzolók legérdekesebb csoportja egy kis válogatott társaság ("Bund zeichnender Künstlerin München"), melynek tagjai közül Bech-Gran, Liebermann, Krei-dolf, Neumann János, Welti és Mayershofer a legjobbak. Ez utóbbi még új ember, de bizonyára a legerősebb és legeredetibb. Apró, fametszetszerű tollrajzai egy szellemes mai ember ötleteit adják középkorbeli mesterek szigorú vonalával és igen erős festői érzéket eláruló tervezetben. Vörös kréta-és guásrajzai festői fölfogás, színösszhang és rajz tekintetében egyaránt kitűnőek. Weltitől egy rendkívül érdekes és mulatságos kis rézkarc látható "A modern trójai faló" címmel, Neumann finom színes fametszeteket mutat be, Kreydolf naiv és ötletes színes rajzokat és igen különböző értékű vízfestményeket, Bech-Gran pedig 4 rámában nagyon szép, színes toll-és .ecsetrajzokat egy naptár számára. A rézkarcolók egyletében az idegenbe szakadt magyar Andrée Rezső tollrajzai láthatók. A sokszorosítás számára készült bájos fölfogású meserajzok keresetlen egyszerűségükkel tűnnek föl, Reinicke Renée 7 nagyon jó, száraz vízfestékszínekkel készült rajza a jeles "Fliegende" munkatárs erős színérzékének bizonyítéka. A rézkarcolók között Raab Doris, Volkert, Graf Oszkár és Cecília és Hellingráth nevei és művei tűnnek fel. Ennyit tájékoztatásul az idei évi kiállításról.

A Glaspalast valódi érdekessége azonban másutt rejlik. Tizenkét kis teremben az elmúlt század első felében élt bajor festők műveiből rendezett a kegyelet kiállítást. Az elrendezés azonban nem vall nagy kegyeletre, a képek egymás hegyen-hátán vannak összehalmozva, a termek világítása az egész nagy üvegpalotában a legrosszabb. Pedig itt ugyancsak van mit látni, tanulni és élvezni, és nem is kell régiségkedvelőnek lennünk, hogy ezt a kiállítást érdekesebbnek találjuk a mai termékek tárlatánál. A művek minősége, a belőlük kisugárzó művészet iránti nagy szeretet az érdeklődés okai. Csupán a tárgyak és nagy vásznak szenzációja, meg a nevek érdekessége kisebb, mint a szomszéd büszke termekben. A müncheniek előtt ugyan a legtöbb név jó ismerős, mert a hálás utódok utcákat neveztek el minden valamire való festőjükről; a legkurtább, hat házas utcácska persze a legnagyobb művésznek, Spitzwegnek jutott. Érdekes idők hirdetői ezek a nevek. A furcsa kort pompásan jellemzi egy kis vízfestmény, melynek szerzője a nálunk is jól ismert macskafestő Adam nagyapja. Az öreg festő hálókabátban és házisipkában, hosszúszárú pipával a szájában a családi asztalnál ül és bírálja egyik fia rajzát, háta mögött két másik fia (mind a három ismert festő lett később) áll egy vázlatkönyv szemlélésébe merülve, míg velük szemben a gondos és főkötős családanya éppen kis leányait avatja be a harisnyakötés titkaiba. Az előtérben a házikutya és egy szarka játszanak, míg a hátteret képező falat vörös krétával rajzolt testtanulmányok ékesítik. Milyen óriási út ez : innét Len-bach és Stuck műterempalotájáig, vagy vissza Rubens és Teniers díszcsarnokáig, ahonnét ez a jámbor, bidermeyer művészet, a mainak apja, kiindult. Mert a németalföldi eredet nyomait mutatják, kivált a régebbi képek, mind. Kobell az első, aki az eleinte szolgailag utánzóit hollandusoktól eltér és német lesz. Mint sok más művész, ő sem azt tartotta hírre érdemesnek, amit a maga eredetiségéből teremtett, pedig ezek a szerényen és gondtalanul papirosra festett olajképek (a bajor hegyvidékből) ma is új számba mennének. Dillis Jánosban érzik először némi francia hatás (Claud Lorrain) ; képei frissek és közvetlenek, a természetet úgy látja, mint aminő, nagynak, fönségesnek. Wagenbauer tájképező, Voltz, Eberle, Melchior jeles állatfestők és Zügel mester méltó elődei, minden mai tárlat jelességei lehetnének. A királyi palota híres szépségcsarnokának szerzőjétől, a szép asszonyok sima ecsetű festőjétől, Stielertől a sok hivatalos, olaj-nyomatszerű arckép mellett ("Goethe titkos tanácsos úr") egy sárgaszalmakalapos szép leányfej finom színösszhangjával tűnik föl. Ettlinger arcképfestő nyers erejének a rembrandtos árnyékbarna színek piszkos kezelése nem válik előnyére. A Cornelius-iskola (Cornelius, Schnorr, Glimt, Hess, Genelli) éles rajzoló modora, az iskolai rajzminták megteremtője ma már alig érdekel, csak az egy Kaulbach Vilmost illik kegyelettel fölemlíteni. Schwindttől nem a legjobb művek láthatók, Seidl, Schleich, Neureuther, Rottmann, Klenze azonban egész fejlődésükben követhetők. Lichtenfeld Vilmost is érdemes megismernünk, úgy fest levegőt, mintha ma élne. Spitzweg képei, zsánerek és tájképek, kis formájuk mellett óriási művek. A kis, púpos agglegényről jó nyárspolgár kortársai ugyan aligha tudták, hogy kicsoda és mennyit ér, kis padlásműtermét fejedelmi pártfogók soha sem látogatták, pedig ő volt korának legnagyobb művésze, és ha inas körben, talán a melegebben érző és fejlettebb francziák fővárosában élt volna, ma a világ első művészei között említenék. Menzeltől, akihez sok tekintetben hasonlít, aranyos, derűs felfogása az ő előnyére különbözteti meg. A zsanér közkedvelt útján járt, de milyen színdús, illatos virágokkal hintette ő be ezt az utat. Az ő ecsetje ugyan kisebb, mint a szecesszió művészeié, azonban színérzéke, fölfogása, egész művészi ereje hasonlíthatatlanul nagyobb. A széles ecsetkezelők birodalmában, a királytéri görög oszlopos palotában kiállított művek és az imént említettek között az ellentét nagy, de ritkán az új csillagok előnyére. A tárlat nemzetközisége inkább névleges, mint valóságos. Két kis jeles Carriére, két kis Robbi, két Besnard (Sauer hegedűs életteljes arcképe és egy nagy hivatalos díszképmás), néhány igen szép Pritschmann és Withers (skót tájképek), két rendkívül erővel rajzolt, pompás barnaszínű Cottet tájkép (vízparti öreg házak) egy közepes Lavery és jó Sauter mellett semmi sem marad, amit a külföldről fölemlíthetnénk. A berliniek közül Skarbinát kivéve egyik sem érdekes, szellemtelenek és üresek, bár valamennyi elég ügyességgel fest. A worpswede-i művésztelepet Overbeck képviseli egy közepes minőségű "Holdvilágos falusi utcá"-val. Stuttgartból Reininger Otto, a Wenglein-tanítvány nagy fölfogású, komoly és érett tudást eláruló tájképei és Kalkreuth gróf "Cséplőpajtá"-ja a kiválóbbak. A Münchenből Stuttgartba költözött Hölzl és Laden-berg is visszalátogattak néhány jó tájképpel. Haber-mann, Uhde, Thoma, Sievogt, Trübner, Liebermann elmaradtak. Hengelernek a túlzott termelés, úgy látszik, már nem hagy időt, hogy műveit meg is szeresse és alig ad színt; angyalkái babaszerű mosolygása és a lapos, képeskönyvszerű állatkák és virágok nem kárpótolnak a hiányzó bensőségért. Knirrtől egy jól festett kis férfifej látható, saját arcképe kellemetlen hatású, Stro-benz és Georgi képmásai jeles és komoly munkák. Weingerber kettős arcképe messze mögötte marad a tavalyinak, melyen Scharf festőt mutatta be megdöbbentő valódisággal. Nissl két gótikus fafaragást ábrázoló csendélete, Bürger Félix gyönyörű gyermekarcképe ("A fehér karszék"), Keller Albert "Modern asszonyai'' - - hideg színek, de kitűnő jellemzés —, Dili dachaui lágyszinű jeles tájképei és Stadler Tóni gyönyörű "Rónatáj"-a legyenek még röviden megemlítve. Stuck és Sam-berger a tárlat legkiválóbb alakjai, amaz híres nevéért, ez műveinek jelességéért. Stuckról úgy hírlik, hogy a berlini és londoni kiállításokra küldötte java munkáit, az itteniek tudniillik nem a legjobbak. De talán Berlinben és Londonban ugyanilyen vigaszszal szolgál a hír. "Salome" című képe színben készületlen és rajzban gyönge, önarcképe, melyet a firenzei Uffizi-képtár megrendelésere festett, önhitt kifejezésével és furcsán stilizált, kínai szemeivel kellemetlenül hat. A régi erős festőt csupán a "Bachanále" árulja el. Két óriási, boros-tyánszínű, fénycsillámokban ragyogó márványoszlop között nyüzsgő, vad mozgással táncoló embertömeg, fölöttük a forró déli éjszakák sötétkék levegője, a testeken a fáklyák vörös és az ég kék fényvisszaverődésének oly ellentétes és mégis összhangzó színfoltjai, a győzelmes erővel festő régi Stuckot juttatják eszünkbe.

Samberger arcképei jobbak, mint valaha, jellemzésben már Lenbach mellett áll, erőben, színben már fölötte. Ő az igazi festő, hozzá képest Lenbach csupán arcképrajzoló. Ezek a tárlat legjobb művei. A genfi Hodler színezett rajzai pedig a legföltűnőbbek. Körülötte még folyik a vélemények harcza; van, aki esküszik rá, hogy ő a kor legnagyobb művésze, van, aki utálattal fordul el tőle. Kinek ad majd a késő kor igazat, ha a már szünőfélben levő harc végleg elpihent. Aki tavalyi freskórajzát "A marignani visszavonulók "-át látta, az előtt nem lehet kétséges, hogy Hodler rendkívül erős művészi egyéniség. De kérdés marad, hogy ez a jellegzetes, kemény vonásű rajzmodor mindenre illik-e? "A fáradtak" című nagy karton öt szegény öreget ábrázol egy padon ülve, az arcokban és testtartásban az életfáradtság és törődöttség minden jelével. Megrázó és rettenetes kép. Többi dolgai csupán a furcsa egyéni kifejezés és mesterkélten egyszerű előadás miatt érdekesek, de a fölfogás igazságáról meg nem győznek. De nála ez becsületes törekvés, míg ő utána a többi alakfestőről jobb nem beszélni. A széles ecsetkezelés mögött erősen kiérzik a nyers hús kedvelőire való spekulálás. Ez a modern lomfestés.

Az állatfestő Zügel-iskolát jeles mesterük maga vezeti elénk egy 7 év előtt festett nagy képével ("Delelő birkák"), még 2 kisebb, ökröket ábrázoló képe mellett. Schramm -Zittau, Junghaus, Hayek követik őt a kipróbált úton, a két utóbbi jól lépést tartva, az első fáradtan és unottan. A festők és tulajdonképeni grafikusok közötti átmenetet Neuborn színes állatrajzai, Diez Gyula ötlete és furcsa dekorációs képei, Banridl rendkívül finom színes tájképrajzai képezik. A rézkarcolók közül Fischer és Rafaelli mellett Brangwyn hatalmas karcaival toronymagasan válik ki. Tárgyai a munkás és a munka; úgy látja a dolgokat, mit Rembrandt, akire vonalvezetése is emlékeztet, de mindig határozottan önálló és rendkívül erős egyéniség. Zabolátlan nyers erő jellemzi műveit, az egyformán etető cink erőteljessége azonban némi egyhangúságot ad. A szobrászok közül Gozén jó képmásfejeket állított ki és Behn, Ebinghausen, Engelhardt a görögös és egyiptomias stilizálás kényelmes útján járnak, míg Minne két térdelő meztelen alakot mutató kis márvány csoportja előtt szívesen elismerjük az egyéniesen stilizálás jogosultságát.

A Heynemann-szalonban búcsújárást idéztek elő Kaulbach arcképei. Az amerikai Rokefeller milliárdos család három tagjának képmását (apa, anya és leány) látjuk itt a Kaulbachtól megszokott biztos kezeléssel, sima, meleg színekkel, több külső, mint benső értékben. Nem is a képek maguk érdeklik a nézőket, sőt a festőket sem, hanem az ábrázolt személyek és kivált az a kiszivárgott hír, hogy 500,000 márkára rúgott az inkább Rokefellerhez, mint a műértékhez szabott tiszteletdíj. A műegylet hetenkint változó kiállítása szeptember elseje óta 25 francia festő 130 művével ijesztgeti a jámbor münchenieket. Neoimpresszionistáknak nevezi őket a magyarázó tárgymutató, bár helyesebb volna ultraimpresszionistáknak hívni őket. Ezeken a képeken a kétségbe nem vonható erős művészi érzék dacára a kémia, fizika és optika kísérletező iránya érzik ki, de hiányzik a legfontosabb: a belső nyugalom kisugárzása, a szépség elvének uralkodása. A mesterség fogásainak mindenek fölé helyezése előttük fontosabb. A minden közvetítő szürke nélkül tiszta, világos színekkel pontozók főemberei Seurat, Signac, van Rysselberghe ("A szőke nyak") Guerin és Denis Maurice, aki Puvis de Chavannes-ra emlékeztet. Cézanne követői a színpontocskák helyett nagy, lapos színfoltokkal dolgoznak, határozott, kemény és fekete körvonalakkal. Gauguin, van Gogh, Camoin stb. neveit látjuk e képeken. Ezekkel szemben a Szecesszió legeredetieskedőbb és legbátrább hősei csak szende álmodok és régies utánzók. A kínos vergődés, a minden áron újat akarás jelenségei ezek a művek. Vajjon komolyan itt látják ők a követendő utat és nem lenne szabad becsületes törekvésüket lekicsinyelnünk? Technika, előadás nélkül nincs művészet, ez régi igazság, de csupán a technika nem teszi ki a művészetet. Végzetes tévedés ez az irány és erőszakos a törekvés és úgy elmúlik rövidesen nyomtalanul, mint minden hamis tan. Bár ne sokakat zavarna ki az érdeklődő szemlélés a mindenkinek külön előszabott útról.

GYENIS JÁNOS

 

ELHALT MŰVÉSZEK.

Baur Albert történelmi festő (szül. 1835-ben) meghalt Düsseldorfban.
Behrend, Fritz tanár, szobrász (szül. 1844-ben) meghalt Berlinben.
Carriére, Eugen festő (szül. 1849-ben) meghalt Parisban.
Flamm, Albert tanár, tájképfeslő (szül. 1821-ben) meghalt Düsseldorfban.
Gollner, Hermann email-festő (szül. 1830-ban) meghalt Hanauban.
Gönne, Fritz tanár, történelmi és életképfestő (szül. 1813-ban) meghalt Drezdában.

 

ADATOK MŰVÉSZETÜNK TÖRTENETÉHEZ

ADATOK FERENCZY SZOBRÁSZ ÉLETÉHEZ. A tél folyamán elhagyta a sajtót Meiler Simonnak, az országos képtár segédőrének könyve "Ferenczy István élete és művei", melynek megírására azon alkalom adta meg az első impulzust, hogy a megboldogult szobrász unokahúga, özv. Jánosdeákné született Káposztás Zsuzsanna úrnő, a művész egész hagyatékát a magyar államnak ajándékozta.

Mi ezúttal csupán néhány oly adatnak a felelevenítésére és megmentésére vállalkoztunk, amelyeket az ügy érdekében elmondani szükségesnek tartottunk.

Már idsb. Ferenczy Istvánt, a rimaszombati polgárt nem közönséges iparosnak kell tekintenünk, aki a maga mesterségében annyi jártasságot tanúsított, amely őt a hasonszőrű lakatosok közül - - nem egy emberfejjel — hanem magasabban kiemelte. Nem ártana kissé szétnézni Gömör vármegyében s a lakatos-ipar érdekében szemügyre venni azon tárgyakat, amelyek a szobrász édesatyjának a műhelyéből kerültek ki, mi különösen két tárgyra kívánjuk felhívni az érdeklődő közönséget, az egyik a rimaszombati lakatos-céh ládája, amelyet sajátszerű zárral idsb. Ferenczy István remekben készített, a másik a rimaszombati év. ref. templom ajtóinak vasalása, amint ezt egykorú polgáremberektől az ötvenes években akárhányszor dicsérni hallottuk.

Meiler Simon a szülőföld közállapotainak ecseteléséből véli kimagyarázni az okát annak, hogy Ferenczy a gymnasiumi tanulmányait abbahagyta s nem ment el iskoláit folytatni, mint a többi rimaszombati ifjak Sárospatakra, Debrecenbe és nem lett tudós, nem lett pap, mint az öccse József, hanem akit mesterségre adtak, az apja egyszerűen ott fogta a kohó és reszelőpad mellett, hogy legyen, aki halála esetére az ő kedves műszereit s ezekkel az ő cég-beli jó hírnevét örökölje.

A pályaválasztásra azon egyszerű ok adott alkalmat, hogy Ferenczy István egyik pajtásával: Csapó Józseffel a szérűs kertek közt, a saját keze alól kikerült kerekes ágyúcskából-e, vagy kulcspuskából verebekre lövöldözött s a gyerekpajtások nem vették észre, hogy a hitközség tudós papja Szeőke Ferenc tiszteletes útja arra vezet. A lövés nagyot pukkant s mivel ilyesminek aratás és cséplés idején történnie nem volt szabad, a két fiút a tanári kar maga elé idézte s Csapó Józsefet öt botütésre ítélték, Ferenczyt pedig, vagy azért, hogy a bot alá feküdni nem akart, vagy azért, mert a tiszteletes úr az édesatyjának nagy tisztelője, mondhatnók barátja volt, inkább mesterségre adták s annálfogva a humanoriákkal egészen fel kellett hagynia.

Hogy mennyire hiteles ezen adat, elég, ha annyit jegyzünk ide, hogy azt a művész gyermekkori barátja: Csapó József maga beszélte jelen sorok írójának. Kevésbbé elfogadható a rimaszombatiak azon hiedelme, hogy a katonaságtól való félelemből lépett Ferenczy a művészi pályára — bár az igazat megvallva — ebben is van valami kis része.

Mikor a szobrász meghalt, a rimaszombati főgym-nasium ifjúsága, állítólag a tanárok ösztönzésére versbe foglalta a művész életpályáját s azon költemény szerint, melyet állítólag Győry Frigyes tanuló írt, el van mondva, hogy vándorló legény korában az útját nappal azért nem folytatta,

Mert félt mindig útjában is,
Hogy nappal elfogják:
Azok a ciframentések,
Azok a katonák.

Huszonkét éves volt, midőn 1814-ben Budáról Bécsbe ment, miután rézbe, acélba metszeni szépen megtanult s viaszból mintákat készített; de arra, hogy a császár katonája legyen, magában semmi kedvet sem érzett.

Azt az adatot, hogy Ferenczy a negyvenes években az özvegy Langné budapesti házánál mily otthonos volt s az úrnő fiatalabb leányának: Paulinának nemcsak udvarolt, hanem azt huszonöt esztendőn keresztül még akkor is ideáljának tekintette, mikor e hölgy egy írónak: Ábrányi Emilnek nejévé lön, Meiler Simon használta fel először, mi csak annyit tudunk Ferenczy István első szerelméről, hogy Bécsben, 1817-ben, tehát huszonöt éves korában az eszményképe a szép Turiet Vilma volt. 1866 október 30-án közölte ezen adatot a megboldogult szobrász testvéröccse néhai Bődön Ábrahámmal, Gömör vármegye másodalispánjával, a mely nyomtatásban is olvasható a "Budapesti Hírlap" 1888. évi 301. számában a reformátio emlék-ünnepe alkalmából, mivel Ferenczy, hogy magát tovább képezze, a neki felajánlott hölgy kezéről lemondott s mint vőfény s a Turiet család barátja, saját karján vezette Vilmácskát a templomba november 31-én Bécsben s a díszes esküvő után pedig újra kezébe vette a vándorbotot s elutazott Olaszország kék ege alá.

A "Budapesti Hírlap" f. é. március 7-iki száma némi szemrehányással említi fel, hogy Ferenczy nem fejtheté ki a Canova és Thorwaldsen mesterek ellentétes egyénisége miatt egész pompás talentumát, amiben a hazai állapotok mostohaságának is része volt. Ez tény. Azonban e helyen nem szabad elfelejtenünk, hogy itt annyi adat nyomul előtérbe s a lélektani motívumok gondos mérlegelése nemcsak a kezdő író tollat teszi ki erős megpróbáltatásnak, hanem a legprofesszionatusabb műtörténészét is.

Ferenczy István a Csokonai mellszobrát még 1822-ben készítette s a következő év tavaszán küldte haza s miután azt Kemery Mikó Mihály debreceni Senator a város alkalmatosságán hazaszállította, az ünnepélyes leleplezést Debrecenben 1823 március 11-én tartották meg. Meiler Simon ezt a művész budai megtelepülése idejében közli, mikor Ferenczy itthon geológiai tanulmányokkal s kőfaragó, kőfejtő munkálatokkal volt igénybe véve.

Ferenczynek a tiszolci, csetneki, a szászkai és ruszkbaányai márványtelepek feltárása sokkal több időbe és fáradságba került, mintsem azt a mai kor embere el tudná képzelni. Pozitív adatunk van reá, hogy még 1892. febr. 28-án is számon kérte a magyar geológiai intézet a Ferenczy életrajzának ismertetőitől azt az adatot, hogy honnan tudják azt, miszerint a szobrász csakugyan használt volna dognácskai követ s melyik szobra készült ide való fehér márványból?

Magyarország az ő korában szobrászokban vajmi szegény volt. Dunaiszky László volt az egyetlen, akinek hírnevét ismerték s aki Casagrande mellett meg tudott élni. A szintén rimaszombati Halász László eltűnt a műtörténelem színteréről, anélkül, hogy csak némi dicsőségre is vergődhetett volna, kinek műtermét a hatvanas években a régi Beleznay-kert ősz-utcai oldalán többször felkerestük, ahol barátjával: Kuglerrel együtt testvéri egyetértésben megfértek és dolgozgattak.

Tanítványai közül Faragó (Neuschl) Józsefet és Hallgass Mátyást azért-e, mert nem volt tehetségük, vagy hogy Ferenczynek magának is nehéz volt a sorsa, csakhamar elutasította, az előbbit 1839-ben bizonyos Birkés Endre uradalmi gazdatiszt ajánlotta hírlap útján Simoncsits János alispánnak, az utóbbit Farkas Remete Pál hozta szóba az "Athe-naeum"' 1840. évi január 30-iki számban. E fiatal emberekről Meiler Simon meg nem emlékezett, annál inkább megemlékezett Izsó Miklósról, akit, mint okmány által bebizonyított dolog, csakugyan tanított Ferenczy.

Izsó Miklóst e sorok írója azóta ismerte, hogy Jakovetz Antal rimaszombati kőfaragótelepén az épületköveket nagyorolta. Ott állott ez a telep akkor, ahol ma a zsidótemplom épült az ágost. h. év. templom szomszédságában s a pirosarcú, szőkefürtű ifjút, volt guerilla-tisztet, mintha most is látnók, amint a deszkabódé bejárata előtt szemeit törülgetné abban a félelemben, hogy a katonauralom elővezetteti. Ez a kezdő művész lett később a híres búsuló juhász megalkotója. Rövid néhány hónapot töltött Rimaszombatban s elment a városból anélkül, hogy valami sokat emlegették volna.

Ferenczy István budai műtermét Törs Kálmán írta le valahol a hatvanas években, de hogy melyik lapban, hamarjában nem tudjuk megmondani.

Hogy a Szózat költője a Ferenczy István fóthi szőlejében szavalta a híres fóthi dalt — köztudomású. Vörösmartyt sokat nógatták, hogy írna már egy aGeselliges Lied" nevű műfajhoz tartozó verset, s az 1842-ben megszületett, mikor fölötte előbb véleményt mondott Deák Ferenc is s vele október 5-én kedves meglepetést szerzett a költő.

Ferenczy 1847-ben dobta vésőit a Dunába s önmagával teljesen meghasonlott, mikor szülővárosába visszament lakni. Fáy András megemlékezik a művész naplójáról is, amelyet magával vitt s midőn a váci Naszál tetején felkapaszkodtak a lovai, ő, vagy azért, hogy elzsibbadt tagjait mozgásba hozza, no meg, hogy a lovak terhét megkönnyítse, a kocsi mellett haladt s nem vette észre, mikor a jegyzetei a kocsi derekából kicsúsztak.

Mily érdekes volna, ha valaki ezeket a naplójegyzeteket az özvegy Jánosdeák Andrásné úrnő által ajándékozott gyűjtemény számára valamikor előadná!

A "Budapesti Hírlap" f. é. március 7-iki száma nem veszi jó néven, hogy Meiler Simon a művészt magát a maga faragatlan, nagyon is közvetlen, nem irodalmi nyelvén egész lapokon keresztül beszélteti. Való igaz, hogy a szobrász hivatásos író nem volt, azonban tessék elolvasni az ő apológiáját. Az "Athenaeum" 1840. évi november 8-iki 38. számában, amely ezen cím alatt jelent meg: "Tőlem is egy szó a sok szóra", melylyel támadóinak felelt, ez olyan írói mű, amely akkor bármely neves férfiúnak is díszére vált volna. Úgy hallottuk, hogy az öccsének: Ferenczy Józsefnek a tollából került ki, vagy hogy az is segített neki a védőirat kidolgozása körül.

Ferenczy István, aki egykor igen kedvelt tagja volt a pesti írói körnek, rendes látogatója a Lakatosutcai Csiga vendéglőnek, a Fáy András Kalap-utcai házának stb., mikor szülőföldjén megtelepedett, szörnyen nélkülözte a művelt emberek őszinte barátságát. Az, úgyszólván egyedül az szerzett neki kellemes szórakozást az érzékeny s finom lelkületű művésznek, hogy kijárogatott a Szathmáry Király családhoz, ahol ref. papok, vidéki földbirtokosok, tanárok fordultak meg.

Gyalogszerrel olykor-olykor kijárt a szabadkai puszta korcsmájába, ahonnan egy félmesszely bor elfogyasztása után a kőhíd mellett letért a gyalogösvényre s a réten közelítette meg a várost. Egy ilyen alkalommal szólította meg e sorok íróját is, legvalószínűbben az 1856. év tavaszán, midőn a Pepita d'Oliva nevű táncosnő a pesti nemzeti színházban spanyol táncokat mutatott be s castagnet-tekkel verte táncához az ütemeket. Ezek a csattogófácskák az egész országban elterjedtek s e sorok írójától mosolyogva kérdezte, hogy hogyan kell azzal dobolni, hogy kell kiverni a dallamosabb ütemeket s mikor azt saját állítása szerint nem bírta elsajátítani, elkezdette az ő külföldi tapasztalatait mesélni s most az az ősz ember, aki egy félszázad előtt odaadó szeretettel és a legmélyebb tisztelettel emlékezett mindig a hazai szobrászat első úttörőjéről, akkor, mint gyermek, kipirult arccal sietett az édes anyja ölébe s diadallal mesélte el a hallott dolgokat VII. Pius római pápa udvaráról, a szent Péter templomának kincseiről s több efféléket.

A köznép egyszerűen csak "Múzsa Pestá"-nak csúfolta a szobrászt; de ezt tulajdonképpen nem az szégyenlette, akiről mondva volt, hanem aki a száján kiejtette.

El volt felőle terjedve az a hír, hogy nagyon okos ember, sokat tapasztalt és hogy még az állatok nyelvét is érti, a reformátusok pláne azzal gyanúsították, hogy a pápával való barátsága gyanús; ő neki okvetlen ki kellett térni a pápista vallásra, amit az bizonyított legjobban, hogy 1847 óta, csaknem tíz éven keresztül nem látták, hogy az Úr asztalához járult volna.

Hogy a szabadságharc leveretése után a nép Rimaszombat városa egyik megmentőjének tekintette, igen természetes; mert tagja volt annak a küldöttségnek, amely, Káposztás József város bírája, Dapsy Vilmos, Katinszky Gusztáv tanító s a három hitfelekezet papjaiból állott s a tolmácsnak neki kellett lennie, hogy magát a küldöttség a muszka tábornok előtt megértesse. Ezen szerepet igen szépen és érdekesen megírta Konyha József a "Gömör Kishont" című újság 1875. évi március 14-én és következő számaiban.

Ferenczy István halála előtt végrendeletet is készített, amelyet hasonlóképpen Törs Kálmán tett közzé valamely színházi újság tárcájában, bár arra viszont nem emlékezünk, hogy azon adat benne volna, amit Meiler Simon állít, hogy az "Athenaeum" azon számát tegyék a koporsójába, melyben Vörösmarty az ő védelmére kelt.

A jeles ember egy Korompán kapott sérv következtében Rimaszombatban halt meg 1856-ban július 4-én. Temetése a reá következő vasárnap délután ment végbe, az eső erősen zuhogott s a koporsóját ugyanabba a sírba bocsátották le, amelyben édes atyja hamvai porladoztak. Életrajzát a szintén rimaszombati Berecz Károly 1859-ben, a "Vasárnapi Újság"-bán tette közzé s egyúttal mellékelte a Hertel által fára metszett Latkóczy-féle arcképet, amelyről úgylátszik, Meiler Simon tudomással nem bírt. Berecz adatait otthon, Rimaszombatban szerezte be.

Unokatestvérének: Ferenczy Samunak a szobrászra vonatkozó adatait a hatvanas években Nagy-szécsényből a mai nap is élő Concilia Emil közölte e sorok írójával ; de azok aligha kerülnek elő, mert fájdalom, az 1875-iki budai árvíz alkalmával egészen tönkrementek, vagy talán teljesen elvesztek.

Ferenczy Józsefnek, a kassai ref. lelkésznek Bődön Ábrahámhoz intézett levelét — ha emlékezetünk nem csal, kivonatban közölte a "Gömör Kishont" című újság.

Ferenczy éppen most ötven esztendeje, hogy a sírban nyugszik — mint Fáy András írja: a "sírban, hol a szenvedélyek pihennek, hol béke uralkodik."

Ferenczy annyi tört reménynyel szállt sírjába, hogy Magyarországból akkor a szobrászat jövendője felé egy sugárka sem mosolygott, ha szelleme ma feltámadna, látná a nagy elváltozást, látná a nagy haladást s erezné a jövőt, azon boldogító tudattal lépne az enyészet országába vissza, hogy nem élt hiába. —t95.

FARKASFALVI IMRE

 

SCHMELZER szobrász az erdélyi főurak pártfogoltja volt. Kazinczy is ismerte, sőt 1816-ban, mikor Kolozsvárott is megfordult, azzal a szándékkal kereste fel, hogy általa készítteti mellszobrát. Vajjon Schmelzer el is végezte-e a magára vállalt szobrot, az kérdéses. Szinnyei sem említi mint olyat, mely Kazinczyról ismeretes volna. Kazinczy az "Erdélyi Levelek"-ben írta meg róla véleményét, mikor a 86. lapon feljegyzi, hogy "Schmelzer ügyesen farag és még ügyesebben fogna, ha tőle nemcsak szobrok, hanem szép szobrok is kívántatnának. Döbrentei Gábor egyik levelében néhány közelebbi adatot jegyzett fel Schmelzer életéről, mik nagyon jellemzők az akkori viszonyokra. E szobrászt gróf Bethlen Lajos hozta magával Bécsből 1816 januárjában. 400 r.-frtot igért neki, hogy Kerlésen az ő számára dolgozzék. Schmelzernek azonban nem tetszett a falusi életmód s azzal ment Kolozsvárra, hogy ott fog dolgozni. A gróf, ki hirtelen természetű volt, kardot rántott Schmelzerrc és így akarta kényszeríteni arra, hogy Kerlésre újból kimenjen. De mikor vonakodott ezt megtenni, kastélyának tornyába záratta. Amennyire jellemző ez az akkori viszonyokra, annyira érdekes az is, hogy a szobrász ez ellen nem tehetett semmit és kénytelen volt ott el is készíteni a gróf által rendelt munkát. Egyedül az volt bosszújának kifejezése: "Ich soll nur nach Wien kommen, so weiss ich gewiss, dass kein Künstler mehr nach Siebenbürgen kommt". Az erdélyi főurak annyira meg voltak elégedve munkáival, hogy amikor Schmelzer elvégezte Bethlen Lajos gróf szoborrendeléseit, csakhogy Kolozsvárott maradjon: báró Jósika Miklós dolgoztatott vele egyet-mást jenéi kastélya részére, szobrokat kertje számára. Sőt ismerőseit is felszólította támogatására, mert Döbrentei említi, hogy őt is felkérte, ajánlaná Schmelzert: "hadd kapna munkát, hogy Erdélyből ki ne menjen". Sokáig nem lehetett Erdélyben, mert a XIX. század húszas éveiben már Bécsben dolgozik, mely működéséről tud csupán Wuzbach (XXX. kötet 169. 1.)

-196.

 

SZIRMAY MIHÁLYNÉ-SZULYOVSZKI TERÉZ egyike ama nőknek, kik a múlt század elején mint műkedvelők keltettek feltűnést képeikkel. Kazinczy oly elragadtatással ír ez úrinő tehetségéről, hogy őt bátran említhetjük Szapáry Alojzia és Anna, Brunszvick Henrietta grófnők mellett. A festőnőt az olajfestés technikájára egy mázoló tanította, ki lakása szobáit pingálta. Rövid idő multán annyira értett a festéshez, hogy lemásolta saját képét, mit Neugass festett. Majd kicsinyítve megfestette Szirmay Andrásné képét és mint Kazinczy írja, ez jobban sikerült, mint egy róla ismert portrét. Lemásolta Raphael Transfígurációját is, másfél lábnyi vászonra; ezenkívül lefestett, természet után egy öreg svájci parasztot "nem éppen rosszul". —197.

NAMÉNYI LAJOS

 

MŰVÉSZETI IRODALOM

FESTÉSZET.

Olasz művészet. (Diner-Dénes József Leonardo da Vincijéről.) Irta Fieber Henrik, Magyar Szemle jún. 14.
Könyvismertetés. LykaKároly: A képírás újabb irányai, Hét jún. 17.
Ugyanarról. B. M. Budapesti Szemle 355. sz.
Un portraitiste lyrique: Philipp László, pár le comte Róbert de Montesquiou (10 illustrations, dönt l hors texte; Eprcuve d'art: Portrait du dúc de Guiche; planche en couleurs). L'Art et les Artistes. Armand Dayot folyóiratának júniusi száma.
Ungarische Künstler in Paris. Irta Leo Szemere, Pester Lloyd június 22.
Rembrandt. Irta Színi Gyula, Pesti Napló júl. 14.
Rembrandt, írta Yartin, Az Újság júl. 14.
Rembrandt, írta Prof. L. Palóczy, Neues Pester Journal júl. 14.
Rembrandt, írta dr. Lázár Béla, Pesti Hírlap júl. 15.
Rembrandt, írta Bárdos Artúr, Egyetértés júl. 15.
Rembrandt. Irta Bródy Sándor, Új Idők júl. 15.
Rembrandt, írta (Kgy.), Alkotmány júl. 15.
Rembrandt, írta L. H-i, Pester Lloyd júl. 15.
Rembrandt. (Jeltelen czikk), Budapesti Hírlap júl. 15.
Rembrandt, írta Sir Roger, Hét júl. 15.
Rembrandt, írta Erdey Aladár, Vasárnapi Újság júl. 15.
Von zwei alten Malern, írta L. H-i, Pester Lloyd júl. 8.
László Fülöp. Irta gróf Robert de Montesquieu, Egyetértés júl. 18.
Rembrandt, írta Marcus, Magyar Szemle júl. 19.
Repin, az oroszok Munkácsyja. írta Tábori Kornél. U. o.
Hevesi Sándor. A festő a színpadon, Magyar Szemle júl. 12.
Rembrandt karrierje, írta Bródy Sándor, Pesti Hírlap júl. 24.
Rembrandt-Feier in Amsterdam, von H. Osten, Pester Lloyd Abendblatt júl. 16. és Pester Lloyd júl. 17.
Rembrandt-ünnepély Amsterdamban, írta R. M., Az Újság júl. 19.
Székely Bertalan tanítása. Rííjzoktatás, IX. 5., 6. és 7. szám.
Tardos Krenner Viktor az Akadémia Karácsonyi díjának nyertese, írta Erdőssy Béla. U. abban, 5. sz.
Az írott kép szerkezete, írta dr. Kapitány Kálmán. Uránia, VII. 6—8.
La quadreria Sándor Lcderer a Buda-Pest. írta Giorgio Bernardini. Különleny. a L'Arte-ből. Roma, 1906., 14. 1.
Modern festők. Szerkeszti Térey Gábor. 4. és 5. fűz.
Egy-két szó a modern pikturáról. írta Kővári Szilárd. Vármegyei Közélet (Des), äug. 5.
Rembrandt epigonjai. írta Lengyel Géza, Budapesti Napló július 28.
Michelangelo in der Sixtina. írta C. von Fabriczy, Beilage zur Allgemeinen Zeitung 1906, 175. sz.
Új Rafael-freskók (római levél). Pesti Napló aug. 17.
Új képek a Vatikánban (római levelek), írta B. J. Az Újság aug. 18., 19.
Die Stätte Rembrandt's. írta Julius von Ludassy, Neues Pester Journal aug. 23.
W. Holman Hunt. írta L. H—i, Pester Lloyd aug. 28.
Alfred Stevens, írta L. Sz. u. o.
Az impresszionista festészet elvei, írta B. M. Budapesti Szemle 357. sz.
Modern olasz képek, írta B. Pesti Napló aug. 31.

SZOBRÁSZAT.

Szobrászat. Irta Szász István, Budapesti Napló, jún. 17.
A Szent István-szobor, írta L. B., Jövendő jún.
A (nagybecskereki Kiss Ernó'-)szobor története. A szobormű és alkotói (Radnai Béla és Gondos Imre), írta Hegedűs János. Kiss Ernő, az aradi vértanú hős Emléke. Nagybecskerek, 1906. 113. 1.
Modern olasz szobrok, írta B. Pesti Napló aug. 26.
Deutsche Bildhauer in Siebenbürgen, írta r. R. Siebenbürgisch-Deutsches Tagblatt aug. 25 , 29.
A hamburgi Bismarck-szobor, írta Szász Zoltán, Pesti Napló szeptember 6.
Ein Denkmal für Kaiserin Elisabeth, írta F. St. Neues Wiener Tagblatt szept. 8.

ÉPÍTÉSZET.

A budapesti új főgymnasium és templom, írta Pecz Samu, Építőipar 24—1536. és 25—1537. sz.
Nemzeti törekvések építő-művészetünkben, írta Gróh István, Népmívelés I. évf., 5—'6. sz.
A beuroni művésziskola, írta Fieber Henrik, Magyar Szemle jún. 28.
A vajdahunyadi vár. Báró Forster Gyula levele, Budapesti Hírlap júl. 22.
A palicsi fürdő pályatervei. (Vágó József és László, Komor & Jakab, Förk & Sándy művei), Magyar pályázatok, IV. 5. U. az (Bálint & Jámbor, Habicht Károly, ifj. Bernárd Győző, Kopeczek György, Kriegler Sándor művei.) U. ott. 6. szám.
Régi pesti építőmesterek életéből. Irta V. S. Építőipar 34—1546. és 35—1547. sz.
Őszinte szó a magyar építőrajzolókhoz, írta és közre adja Molnár Sándor. 25. 1.
Az Erechtheion és a Niké-templom: E. A. Gardner Ancient Athens VIII. fejezetének fordítása, Schmidt Márton dr.-tól. A budapesti I. kér. m. kir. állami főgimnázium XIII. évi értesítője az 1904—1905. tanévről.

IPARMŰVÉSZET.

A magyarok Milanóban, írta Elek Artúr, Az Újság június 9.
A magyar csipke, írta Katonáné dr.-né Madarász A.. Budapesti Hírlap jún. 19.
Album de brodarii si tesaturi romanesti. L'ornament national roumain. Gyűjtötte s kiadta Minerva Cosma. 21 színes tábla. Nagyszeben, 1906.

A magyar iparoktatás intézetei a milánói nemzetközi kiállításon. Építőipar 35—1547. sz.
Eine Reliquien-Ausstellung. Irta Max Ruttkay-Rot-hauser, Pester Lloyd äug. 18.

VEGYES.

Új irány a rajzoktatásban. (Szűts Izsó könyve, ism. Horvát István, Szabadság (Nagyvárad) jún. 16.
A művészi képzés kérdése és az iskola. Irta Csizik Gyula. Népmívelés L évf. 5—6. szám.
Az új múzeum, írta Viharos. Pesti Napló jún. 22.
A gyermeklélek felszabadítása. (Szűts Izsó könyvéről: A modern rajztanítás vezérfonala.) írta L. G. Budapesti Napló jún. 24.
Könyvismertetés. "Szűts Izsó: A modern rajzoktatás vezérfonala." Budapesti Hírlap jún. 26.
Ugyanazt ism. Az Újság jűn. 29.
Művészettörténelem. (Henszlmann Imre: A képzőművészetek fejlődése.) írta F. H. Magyar Szemle jún. 28
Nyári kiállítás a Nemzeti Szalonban (röviden), napilapok jún. 29.
A párisi Szalonok, irta Bölöni György, Jövendő jún. 12.
A londoni kiállítás, írta Györfy Lajos. U. o.
Magyar művészek sikere Parisban. U. o.
Tartalom és forma. Irta Scheffler Károly (ford. Beich Jenő). U. o.
Párbeszéd a művészetről, írta Lehotai, Magyar Szemle júl. 12.
Cicomázzák a Gellérthegyet, írta Palóczy Antal. Pesti Napló júl. 15.
A rajzolás tanításának reformja, írta Ágotái Lajos. Népmívelés, I. 3., 4.
Tapasztalatok a szlöjdoktatás köréből, írta Füzesi Márton. U. ott.
Népünk művészetéről, írta Medgyaszay István. U. ott.
Acél-kova-tapló a magyarság kezén. írtaTimkó György. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője. VII. 1.
Somogy-tolnai ködmenek a M. N. Múzeum Néprajzi osztályában, írta Bátky Zs. U. ott.
Bácskai gyermekjátékok, írta Hajnal Ignác. U. ott.
Hunyadmegyei fafaragás, írta Téglás Gábor. U. ott. VII. 2.
A rajztanításról. Rajzoktatás. IX. 4.
Modern — nem modern, írta —a. U. ott. IX. 5.
Adatok a hazai rajzoktatás történetéhez (Kiss Sámuelről). U. ott (Illyés Ágostonról), u. ott 6. sz. (Joó János Mátyásról) u. ott 7. sz.
Nemzeti műízlés. Irta özv. Komócsy Józsefné. U. ott
6. sz.
A berni rajzoktatási kongresszus határozatai, írta Arnhold Nándor. U. o. 7. sz.
Londoni (rajzoktatási) följegyzéseimből, írta Szerémi Alajos. U. ott.
Maszák Hugó Útmutatója, írta Hollós Károly. U. ott
7. szám.
Jelenkori művészet, írta Szálai Mátyás. Vágújhely, 1906. 16 1.
Az eszme és az igazság, írta dr. Fitos Vilmos. Külön-leny. az "Athenaeum"-ból. 20 1.
Napló a magyar rajztanárok és rajztanítók 1905. évi június havában megtartott nagygyűléséről. A nagygyűlés megbízásából kiadta a Magyar Rajztanárok és Rajztanítók Országos Egyesülete. Sajtó alá rendezte Erdőssy Béla. 1. 289 1.
Még ne. írta Viharos, Pesti Napló júl. 27. Műbarátok és paraziták, írta Lynkeusz, Pesti Napló aug. 1.
Russische Gedanken eines Kunstfreundes, írta L. H—i, Pester Lloyd, júl. 29.
A rajzoktatásról (Szegedy-Maszák Hugó dolgozatát ismerteti). Budapesti Hírlap aug. 1.
Anderson Bruno. A Jézus-társaság alapításának hatása a művészetekre. Magyar Állam 1906 aug. 1.
Művészek és tanítók, írta Lengyel Géza, Budapesti Napló aug. 10.
Művészet a házon kívül és a házon belül, írta Gel-léri Mór, Magyar Hírlap aug. 17.
Magyar művészettörténetírás (Lyka K. A képírás újabb irányai; Malonyay Dezső. A fiatalok; Wollanka József. Raffael; Meiler Simon. Ferenczy István), írta Czóbel-Pogány-Veér, Munka Szemléje aug. 15.
Müncheni megfigyelések, írta Kulcsár Gyula, Magyar Szemle aug. 16.
Művészet és fillér, írta Színi Gyula, Hét aug. 26. A haláltánc a művészetben, írta Zsoldos Benő, Az Újság aug. 31.
Modellvásár (római levél), írta Ballá Ignác, Az Újság szeptember 8.
A műalkotás és műélvezet, írta Werner Adolf dr. A ciszterci rend bajai kát. főgimnáziumának értesítője, 1905—1906.
A Forum Romanum. írta Király Pál. Az erzsébetvárosi m. kir. állami főgimnázium XV. évi értesítője.
A képzelet nevelése a középiskolában, írta dr. Molnár István. A hajdúböszörményi év. ref. főgimnázium értesítője az 1905 — 1906. évről.
A műízlés fejlettségének befolyása az egyénre és a társadalomra ; a rajzoktatás reformja, írta Timina Zoltán. A kegyes tanítórendiek magyaróvári gimnáziumának értesítője 1905—1906. évről.
Rajzoktatásunkról, írta Kozák István. A nyíregyházi ág. év. főgimnázium 42-ik évi értesítője.
Pannonhalma. Irta Rozner Tibold. A pannonhalmi szt. Benedekrend soproni kath. főgimn. értesítője az 1905—1906. évről.
Képzőművészeti oktatás a gimnáziumban. Irta Kál-dor Ágoston, A temesvári áll. főgimn. 1905—1906. évi értesítője.
Művészettörténeti előadásaink. Irta Megyeri Ferenc. A zombori áll. főgimn. 34. évi értesítője.

 

Felelős szerkesztő : LYKA KÁROLY
Kiadótulajdonos: SINGER és WOLFNER Budapest, Andrássy-út 10.
Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája.
 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003