KAZINCZY ÉS OESER

Kazinczy irodalmi arcképét egyoldalú világításban tárja elénk az, aki megfeledkezik arról, hogy a nagy mű-barátot és kiváló műértőt is kiemelje egyénisége rajzában. Ha ezenfölül korának a szépművészetek iránti feltűnő közönyét számításba vesszük, valamint azt, hogy közvetlen környezetében nem volt semmi, ami műérzékének kifejlődését elősegítette volna, csak annál bámulandóbbnak tarthatjuk, ha a természettől ezirányban nyert képességei visszafejlődés helyett mind jobbanjobban tökéletesedtek.

Pályám emlékezetében, tanuló éveiről szólván, azt írja, hogy Sárospatakon „nem lehet egyéb képeket látni, mint amit az országban az olaszországi parasztok hátaikon hordoztak körül". E sajátságos colportage mégis javára vált Kazinczynak. „Ezek hordák el — írja -minden pénzemet, ami volt."

Kazinczyban megvolt már tanulóéveiben az a becses tulajdonság, mely nélkül emberi kiválóság olyan nehezen képzelhető: az önmaga kiművelését irányító akaraterő és lelki képesség. Egyike legjellemzőbb mondásainak az, midőn a Belvedereben nyert első benyomásairól emlékezik meg: mi lehetek vala, ha Bécsben, Parisban vagy Rómában születtem volna! . . . Alig 18 éves ifjú még (1777), midőn alkalma van elsőizben Bécsbe menni Szirmay Tamás és nagybátyja, Kazinczy András társaságában, ez utóbbinak költségén.

Alig érnek Pestre, első dolga, hogy megvegye Gessnert, de sajnos, az összes példányok elfogytak. Ekkor megpillantja Wieland Gratziáit és Muzarionját, Geyser rézmetszeteivel Oeser után. Magával vitte, hogy legyen Bécsig valami olvasni valója. A két könyv sokáig haszon nélkül hevert kezei közt, végre addig olvasta Wieland Diogenesét, hogy a Muzariont s Gratziáit is megérthette, így lehetett az Oeser-féle rajzokkal is. Maga bevallja: nem lehetetlen, hogy a saját rajzainak köszönhette, hogy bátyja e bécsi útjára magával vitte. A derék férfiú felismervén unokaöccse „szenvedelmét" a képek iránt, gyönyörét találta abban s így nagy befolyással volt Kazinczynk művészi képességeinek kifejlődésére. Jellemző, hogy az a vágy, hogy megláthassa a Belvederet, egészen kiverte fejéből Gessnert. Megtörtént vele az, amit tán maga is lehetetlenségnek tartott: öt napi bécsi tartózkodása alatt annyit bújta a Belvedere termeit, hogy elfelejtette megvenni — Gessnert. . . Azzal az Oeserrel, kinek rajzait Pesten látta először, később levelezésben állott s a közelebbi barátságnak bizonyára az vetett gátat, hogy Kazinczy, mint a Martinovics-féle összeesküvésnek egyik kompromittáltja, fogságba került.

Ez az Oeser Ármin Frigyes egyike a kalandos XVIII. évszázad legérdekesebb alakjainak. Pozsonyban született 1717 februárius 18-án. Wurzbach szerint a szépművészetek iránti hajlam nagyon korán nyilvánult meg nála s (XXI. k. 16—18. 1.) csakhamar Bécsbe került, hol hét évig látogatta a Szépművészetek Akadémiáját. Magyar forrásunk tanulóéveit sokkal kalandosabbnak rajzolja meg. (Tud. Gyűjtemény 1828 IV. k. 38—39. lap.) Szerinte már kilenc éves korában növendéke volt az Akadémiának s ott 18. évében „az első művészi jutalomra érdemesnek tartották". Wurzbach adata: t. i. hogy 1735-ben Oeser 19 éves korában1 nyerte volna el Ábrahám áldozatával az aranyérmet, nem látszik teljesen pontosnak. Wurzbach szerint e hét évi tanulóév alatt volt volna azonfölül Donner György Rafael tanítványa, kivel aztán két évet együtt töltött volna Olaszországban. Magyar forrásunk szerint a díj nyerés után „még két esztendeig Donner Gy. R. híres képfaragónál az emberi test formáinak helyes elrendeltetését és a régieknek öltözeteit tanulta". Ha Donner életrajzi adatait megtekintjük magánál Wurz-bachnál, úgy csodálatosan Wurzbach maga ellen vall és a magyar forrás adatainak hitelességét támogatja. Donner ugyanis 1715 után 1726-ig Salzburgban van. Salzburgból Magyarországba jön, midőn is Esterházy Imre hercegprímás, építészeti igazgatójává nevezi ki. Ezzel az állással a Pozsonyban lakás kötelezettsége volt egybekötve. Itt mintegy 10 évig tartózkodott és ércöntéssel foglalkozott, mely célból a prímás külön ércöntőt építtetett a számára.

Nagyon valószínű tehát, hogy Donner nem Bécsben, hanem Pozsonyban ismerkedhetett meg a tehetséges Oeserrel. Akkor, midőn Oeser Bécsben díjat nyer: 1735-ben, Donner még Pozsonyban van, épen Wurzbach adatai szerint. (III. k. 366—9. lap.) Csak 1739-ben jut el ismét Bécsbe s 1741-ben találkozunk személyével a városi számadások közt. Az olaszországi út tehát a lehetetlenségek közé tartozik s valószínű az, hogy a díjnyerés után Oeser Pozsonyban tanul Donnertől.

Magyar forrásunk szerint 1739-től fogva holta napjáig „Saxonia" volt állandó helye. Oeser életének ez a szaka: 1735-től 1739-ig misztikus homályba merül. Ugyanis midőn III. Károly 1735-ben a díjazási aranyérmet személyesen adta át a derék ifjúnak, tanulótársai irigységtől ösztönöztetve életére törtek. Kicsalták őt a Freiung-on levő egyik korcsmába s ott szándékos civakodást kezdve, miután a kézről-kézre adott aranyérem eltűnt irigy barátai kezei közt, mérgezett karddal megsebesítették.¹ Egy ügyes seborvos megmentette ugyan életét, de bajából csak nagy sokára gyógyult ki teljesen. Felgyógyulván, egy újabb támadástól való féltében, titkon elhagyta Bécset — eltűnt nyomtalanul s évekig holtnak tartották, mígnem művészi hírneve elárulta tartózkodási helyét.

E kalandos történetben valószínűnek azt tartjuk, hogy Oeser visszament Pozsonyba s ott mint Donner tanítványa, annak műhelyében dolgozott 1735 után s midőn Donner 1739-ben Bécsbe visszament, nem merte őt oda követni, hanem beiratkozott a drezdai művésziskolába, aminthogy Wurzbach adatai is támogatják ezen állításunkat, mely szerint 1739-ben tényleg Drezdában van s a szobrászat helyett a festészet tanulmányozására szánja magát. Az, hogy sógora, Korabinszky, a magyar tudós 1769 ben találja őt meg, mint sok év óta eltűntet, bajosan hozható összefüggésbe az 1735-iki merénylettel, mert az, hogy valaki 30 évnél tovább féljen hamis barátjaitól, teljesen valószínűtlennek látszik. Úgynevezett eltűnését azzal véljük jobban kimagyarázhatni: röstelhette ugyanis közelállóinak bevallani, hogy 22 éves létére újra beállott tanítványnak és a szobrász dicsőségéről lemondva, festőnek óhajtotta magát kiképezni. Várni akart addig, míg a dicsőség és hírnév melléje szegődve, igazolni fogják új pályaválasztása helyességét. Az igaz, hogy még így is nehezen érthető a 30 évi teljes hallgatás. De nem ismerve családi körülményeit, még hozzávetőleg se mondhatjuk meg: minő ok bírta őt rá, hogy még szülei előtt is elhallgassa tartózkodási helyét. A rosszakaróitól félelemből való elrejtőzköclés azonban a legsületlenebb indoknak látszik előttünk. Ha pályafutását végigtekintjük, csak még valószínűtlenebbnek fog látszani e felhozott kicsinyes indok. 1739-ben Drezdában találjuk őt, ahol a festői szakra adva magát, nagy szorgalmat fejt ki. A freskófestést Sylvestre-től tanulja. Itt ismerkedik meg Winkelmann ál, kinek egész irányára nagy befolyást gyakorol. 1744 ben meghívást kap Szent-Pétervárra, de Anna cárnő halála miatt ennek eleget nem tehet.²

A hétéves háború ideje alatt (1756—1763) távol van Drezdától és gróf Bonaunak dolgozik Dahlenben. A háború befejeztével visszakerül Lipcsébe s ott az újonnan alapított Művészeti Akadémia igazgatójává, nevezik ki. Midőn a szász választófejedelem Drezdában is Művészeti Akadémiát állít fel, Oeserre bízza, hogy válasszon Lipcse és Drezda közt. Oeser Lipcse mellett maradván, fejedelme a lipcsei direktorságon kívül a drezdai Akadémián is tanárrá teszi, sőt udvari festőjévé is kinevezi. Élte végéig, 82 esztendős koráig itt működik.

Wurzbach Oeser művei közül névszerint csak egyet említ meg: a Krisztus Emausban címűt, melyet azzal küldött Pozsonyba, hogy a nővére a saját nevében adományozza valamelyik templomnak.

Kazinczy Ferenc Oesernek három képét ismeri hazánkban: ³. egy oltárképet a pozsonyi kath. templomban; 2. egy csaknem három lábnyi magasságú képet a saját tulajdonában, és 3. egyet Fried címmel kassai szenátornál.

Ugyancsak ő igéri, hogy „a pozsonyi nagy Faragó" felől, kinek művei a pozsonyi Szent Márton és a győri püspöki templom oltárjain szemléltetnek", egy más alkalommal részletesebben fog szólani. Sajnos, ezt az igéretét be nem váltotta s így az Oeserrel való ismeretség mellett csupán az a néhány levél tanúskodik, melyről az alábbiakban akarunk szólani.

Kazinczy Ferenc elkészülvén Klopstock Messiása első 10 énekének lefordításával, hat évi fáradságának gyümölcsét művészileg is méltó formában óhajtván megjelentetni, egy címképet akart hozzá festetni. Tokajból keltezve 1794 április 5-éről udvarias levelet írt Oesernek Lipcsébe. Tudatta vele. hogy a német irodalom ezen elsőrendű művéhez senki méltóbb címlapot nem festhet, mint Németország első művésze. Ez a tudat s annak meggondolása, „dass dieser Künstler mein Hazafi ist", felbátorították őt, hogy Németország nagy emberéhez forduljon. Tudja nagyon jól, hogy vakmerőség egy Oesernek megmondani, hogy mit fessen, de ha remélheti, hogy az ő terve megnyeri Oeser tetszését, azt ajánlja, hogy egy dicsfénytől talált, csodálattól elragadtatott, vagy imádásra leboruló Gábriel arkangyalt fessen. Reynolds egy tableau-ját hozza Oeser emlékezetébe s az attól való eltérést s egyéb utasításait oly szakavatottsággal írja le, hogy művészi ízlése előtt valósággal kalapot kell emelnünk.

Még egy hónap se telt bele és Oeser már 1794 május 3-áról válaszol is Kazinczy levelére. A megtisztelő sorok nagy örömet okoztak neki. Nagyon örül, hogy egy tudós földije érezni tudja e nagy német költő művének szépségeit s anyanyelvén nemzetével is éreztetni akarja. Neki Klopstock személyes barátja s így fölöttébb kellemes rá nézve az ajánlat elfogadása, ígéri, hogy amint ideje engedi, hozzá is fog a munkához.

Ami a díjazást illeti, erre nézve a következőket írja Oeser. Ő tudja jól, hogy azon a vidéken (t. i. Tokajon) meglehetős jó bor terem. („Ein ganz erträglicher Wein wächst!") Arra számít, hogy képe értékének megállapítását Kazinczyra bízván, a fizetés ne pengő pénzben, hanem folyó értékben történjék. („Die Zahlung statt klingender Münze, lieber in fliessender erhäschen.")

Kazinczyt a betegsége megakadályozta abban, hogy Oesernek nagyon udvarias levelére azonnal válaszoljon, de 1794. évi július 22-éről Széphalomról kelt soraiban ezért bocsánatot kérvén Oesertől, örömmel igéri, hogy nemcsak az idei, kitűnőnek ígérkező új borból fog küldeni, hanem régibb termésűvel is fog szolgálni s pedig annál nagyobb örömmel, „da mein Vaterland, das ohnehin nie Geld hat, von seinem Gelde jetzt gänzlich entblősst ist".

Sajnos, e levél csonkán maradt ránk s egyebet a fizetés e különös módján kívül nem tudunk meg belőle.

Kazinczy büszke volt az ígéretre s Kis János barátjának megírta 1794 október 6-án kelt levelében, hogy kérkedni fog ezen darabbal „és nem tudom, ha nem metszetem-e Londonban ? . . ." Oeser hozzá is fogott a kép megfestéséhez és 1795 februárius 25-én már azt írhatta Kazinczynak, hogy a lipcsei könyvvásárkor, ha jó és biztos alkalom kínálkozik, az óhajtott képet el fogja küldeni. Arra kéri, gondoskodjék az elszállításról, mert ő az ilyesmivel nem szeret foglalkozni. Valószínűleg megfordulnak ez időben Lipcsében a tokaj-vidéki kereskedők is s azt hiszi, ezekkel lehetne a képet legbiztosabban elszállítani. Kazinczytól válasz nem érkezvén, Oeser 1795 május 13-áról kelt levelében még egyszer ismétli az előbbi levelében elmondottakat, mert azt hiszi, hogy febr. 25-éről kelt levele elveszett.

Ez volt Oeser utolsó levele Kazinczyhoz s magának Kazinczynak se volt többé alkalma Oeserhez írni: mert Kazinczyt 1794 dec. 14 én éjjel, Regmeczen, anyja házánál, a Martinovics-féle összeesküvésben való részesség gyanúja alapján elfogták és fogsága csak 1801 június 28-án ért véget. Oeser ezalatt (1799 március 18-án) meghalt s a két férfiú késő barátságának a sors ekként kora és gyors véget vetett.

A képnek magának egész története van. Kazinczy 1801 október 4-éről valami Háger Dániel nevű úriembertől levelet kapott Marosvásárhelyről, melyben tudatja vele ez a Háger, hogy azt a képet, melyet Oeser Kazinczy kérésére megfestett, tőle átvévén, magával hozta és megőrizte. Ez a kép tőle átvehető. Kazinczyt e kép létezéséről már előbb barátja, Kozma Gergely értesítette. Kazinczy ekkor levelet írt B. Bruckenthalnak a kép iránt. E levélről nincs tudomásunk, de hihető az, hogy B. Bruckenthal utasítására írta Háger Dániel a kérdéses levelet. Kazinczy aztán megbízta egyik kassai barátját, kinek Kolozsvárott dolga akadt, hogy a képet hozza ki magával.

A képpel magával Kazinczy nem volt megelégedve. 1802 december l-érői ezt írja róla barátjának, Kozma Gergelynek: "a kép meg nem felel a róla támasztott reményemnek; de az Oesernek munkája, aki magyar volt, akit egész Európa tisztelt és aki meghalálozván, nékem új festést nem tehet ..."

Kazinczy egyéniségének jellemzése tökéletlen volna, ha nem ismertetnők azon hálálkodó sorokat, melyeket ez ügyben 1802 dec. 3-án Háger Dánielhoz írt. Megköszöni benne Háger jóságát, hazafiságát és a tudományokhoz való szeretetét. Neki is elmondja, hogy bár a kép távolról sem felel meg várakozásának, de a kép mégis Oeser munkája. Oeser szeme, Oeser keze nyugodott e vásznon és a munka egy közbecsülésben álló magyar művésztől van. „Seyen Sie mir ewig gesegnet!" — írja Hágernek. ígéretet tesz, hogy a képről készítendő első lenyomatokból neki is, meg v. Hannenheim gubernális titkárnak, ki a kép eredetijét a saját szobájában őrizte és gondozta, a legsikerültebb példányokat meg fogja küldeni. Barátját, Kozmát, azonfölül külön is megkéri, hogy jelentse ki v. Hannenheim előtt „tiszteletét, köszönetét".

Kazinczy az Oeser képét ugyan nem metszette Londonban, hanem mint egyik leveléből megtudjuk (1805 július 5-éről), Bécsben metszette Kiningerrel.⁴ Ez a viszontagságos sorsú kép egyetlen emléke Oeser és Kazinczy művészbarátságának. Ha fogsága közbe nem jön, bizonyára bensővé, állandóvá és a magyar művészetre is hasznossá válhatott volna. Az igaz, hogy az érintkezés első évében Oeser már koros ember volt, de azt is tudjuk róla, hogy alkotó ereje nem hagyta cserben s néhány nappal halála előtt fejezte be utolsó művét: egy Krisztus-fejet.

A fennmaradt levelek azt bizonyítják, hogy Oeser nem feledte el hazáját s megtisztelve érezte magát, midőn honfitársa, Kazinczy, magyar származására és hazafi voltára hivatkozással, munkára kérte föl.

Oeser művészi életpályája e, soraink révén néhány teljesen ismeretlen adattal válik teljesebbé.

Megemlítjük, hogy Oeser Ádám Frigyesről, az első magyar nyelvű értesítés a Hadi és más nevezetes Történetek című újságban olvasható, 1791, IV., 652. A Literarischer Anzeiger für Ungern 1799. évi 16. száma az első német nyelvű cikket közli Oeserről. Graffer F. pedig a Pannónia című s Pozsonyban megjelenő német folyóiratban írt róla 1843, 146. sz.

¹ C. von Lützow szerint is mint 18 éves ifjú nyerte el az aranyérmet. Geschichte der k. k. Akademie . . . Wien 1877, 24—5. lap. V. ö. 147. lap.

² Ez esetet elmondja Lützow i. h. 25. 1.

³ Itt időrendi tévedés lesz Wurzbachnál. I. Anna cárnő már 1740-ben meghalt. Hogyan függhet tehát össze az 1744 iki meghívás és Annának 1740-ben bekövetkezett halála? II. Annát pedig 1741-ben fosztotta meg Erzsébet cárnő a régensségtöl és bebörtönöztette.

⁴ V. ö. Kazinczy F. levelezése II. kötet, Budapest 1891 : 351-4; 360; 369—70; 385; 400; 403; 441 ; 513 — 14; 517. lap és III. kötet, Budapest 1892: 392.1.