Nyolcadik évfolyam, 1909    |   Negyedik szám    |    p. 256-259.    |   Facsimile
 

 

JEGYZETEK MŰVÉSZETI POLITIKÁNKHOZ

 

Művészeti irodalom.

Van már a baromfi- és nyúltenyésztésnek, van a selyemgubónak is népszerű irodalma s ezeknek folyamányakép szépen fejlődő baromfi-és házinyúl, valamint selyemhernyótenyésztésünk. Tavasszal olvastuk a földmí-velésügyi miniszter tíz esztendei munkájának rezüméját s abban azt, hogy a földmivelés-ügyi kormányzat a maga nagyszabású terveinek kivitelében a szakirodalomban ismeri fel legnagyobb eredményekre vezető segédeszközét. És milyen ez az irodalom ? Olcsó, népszerű és fürge. Olcsón, népszerűen, tehát a laikusok által is könnyen érthető irályban és sűrűn keresi fel a közönséget.

Van-e ilyen művészeti irodalmunk ? Nincs, mert csak olyan van, amelyet laikus nem élvezhet, sőt nem is érthet; olyan, melyet művészeti analfabéták vehetnének a kezükbe, nincs s nincs olyan sem, mely arra volna alkalmas, hogy a serdültebb ifjúság vegye a kezébe. Magyarázó, oktató, vezető, nevelő művészeti szakirodalmunk nincs.

Maradjunk azonban egyelőre a földmívelési kormányzatnak e tekintetben bámulatosán nagy arányokban folytatott gyakorlatánál s néhány szaklapról, mely a szinte számtalanok között a földmívelési kormánynak részben saját kiadásában, részben anyagi támogatása mellett jelen meg, emlékezzünk meg külön.

A "Gyümölcskertész" című újság például kéthetenkint keresi föl előfizetőit, a szükség szerint illusztrációkkal - - évi két koronáért. Tanítók és lelkészek ingyen kapják.

A "Baromfitenyésztés" című heti képes lap előfizetési díja 10 kor., lelkészek és tanítók 6 koronáért kapják.

A "Házinyúltenyésztés" című heti képes lap, előfizetési díja 6 kor. A "Baromfitenyésztés előfizetői ingyen kapják.

A "Méh" című folyóiratot kiadja az államilag segélyezett orsz. méhészeti egyesület. Megjelen havonkint egyszer, a tagok az évi 5 koronás tagsági díjjal szemben tagsági járulékul kapják.

És e folyóiratokon kívül, melyeknek további felsorolását fölöslegesnek tartjuk, mennyi füzet és könyv, amelyeknek legnagyobb részét ingyen osztja ki a kormány az érdeklődőknek s csak egyik-másik szerezhető be csupán pénzért. És milyen olcsó áron ? A baromfitenyésztés egész irodalma például, mert rnár ilyen is van és pedig a néhány év alatt lett irodalom egészen tisztességes mennyiségre is, 10 —15 koronáért megszerezhető.

Ezen ma már egész könyvtárnyi mezőgazdasági irodalom nyomában a földmívelésügy terén óriási lendületet nyertünk. Szőlőhegyeink telepíttetnek, export-képes gyümölcsöt termő kertjeink szaporodnak, baromfiból, mézből, vajból, sajtból stb., szóval mezőgazdaságunk azon termékeiből, melyekre azelőtt rá sem hederítettünk, ma napról-napra emelkedő kivitelünk van. A házinyúl-tenyészetet pedig, illetve a nyulak fogyasztását, mert e nyulakat ma már az egész világon a "jövő húsának" tartják, a földmívelésügyi kormányzat azzal is elősegíti, hogy szakácskönyv kiadásáról gondoskodott, amely e nyulak elkészítésének különféle ínycsiklandó módjait tárgyalja.

Íme mire képes az ügyszeretetétől áthatott állami adminisztráció, ha hivatása tudatával dolgozik, ha programmja van, ha nem ötletszerűen, a naponkint változó események, körülmények behatása alatt áll, hanem ideák, szélesalapú gondolatok, mélyreható tervek kivitelét és megvalósítását tűzi maga elé s ha megvan a helyes érzéke, hogy terveinek végrehajtására a célravezető eszközöket kikeresse s meg is találja. Mert földmívelésügyi kormányzatunk meg is találta és pedig a mindenki által könnyen, olcsón megszerezhető, mindenki által érthető, sőt élvezhető szakirodalomban.

Tisztelettel kérdezzük, miért nem követi ezt az - - íme --a gyakorlatban is kipróbált, sőt bevált utat művészeti politikánk? Talán nincs ember, aki művészeti szakirodalmat laikusok részére írjon ? ... Hiszen hirtelen egy egész tucat nagynevű magyar írót tudnék fölsorolni, aki nemcsak szívesen, hanem a legértékesebb becsvággyal is szentelné ennek a mélyszántású munkának idejét, tudását, tollat! Vagy nincs pénz? ... Ha a földmívelési kormányzatnak van arra pénze, hogy ingyen osztogassa a különféle bogarak, hernyók és férgek pusztításáról és elszaporodásának megakadályozásáról írott külön-külön füzeteket, akkor kell, hogy a közoktatási kormányzatnak is legyen pénze az oktató, nevelő művészeti irodalom megteremtésére, amelyet ingyen, vagy nagyon olcsó pénzen osztogasson az egész országban — s legelső sorban az ifjúságnak.

Gondoljuk el, t. közvélemény, hogy a csirkékről és kacsákról a szerkesztőnek minden héten új és új elmondanivalója van, és művészeti politikánk nem találja szükségesnek, hogy a művészetről is minden héten mondjon valamit a közönségnek ? Vagy nincs pénz ? Lennie kell, vagy pedig ne beszéljünk arról, hogy az állam mily dicséretes mértékben támogatja művészetünket. Mert a támogatásnak ma dívó módja semmivel sem különbözik attól, amelyben bármely magános, aki vásárol, művészetünket részesíti. Az állam üzletet köt mai támogatásával, ellenértéket kap, mikor vásárol, tehát legalább annyit kap, mint a mennyit adott. Ha pedig már ezt is támogatásnak tekintjük, akkor az állam gondoskodjék arról, hogy a magántámogatók száma szaporodjék, vigye át a köztudatba a műpártolás szükségességének tudatát, érzetét, vágyát, hasson közre abban, hogy a közízlés nemesedjék, hogy a magyar lélek óhajtsa a művészetet s minderre használja föl a toll erejét. Mert mentül több fognak művészetről olvasni, annál többen fognak a művészet iránt érdeklődni. És mentül többen fognak érdeklődni iránta, annál magasabb színvonalra fog emelkedni maga a művészet. Művészeti politikának pedig ez, és semmi más, lehet csupán a vezéreszméje. Erre kell reájönnie s ehhez kell megkeresnie és megtalálnia is a megfelelő eszközöket, ezek között elsősorban az irodalmat.

Majd ki fogjuk más helyen mutatni, hogy az, amit ma a művészet támogatásának nevezünk, nem az és ha mégis az, ha valaki erősen ragaszkodik azon hitéhez, hogy a művészet ma állami támogatásban részesül, akkor egy későbbi jegyzetünkben azt is ki fogjuk mutatni, hogy ez a támogatás alig valamivel több az alamizsnaosztogatásnál. Mert az állam a művészetet csak két úton támogathatja : ha a színvonal emelésére törekszik és ha közönséget nevel részére. Lám Darányi miniszter támogatja a mezőgazdaságot, mert neveli, oktatja, vezeti közönségét. És művészetpolitikánk ? ... Bizonyosan arra az álláspontra helyezkedik, hogy könnyű a mezők miniszterének. Az ő újságait azok veszik meg, akiknek azok hasznot hajtanak, a csirkék, nyulak stb. újságját csak azok rendelik meg, akik ilyeneket nevelni s ezáltal jövedelmeiket szaporítani akarják. De a művészet kinek hajt vajjon hasznot ? Hiszen a művészet fényűzés.

Tévedés, mely egyúttal meg is magyarázza azokat a nyomokat, melyeken művészetpolitikánk halad, amely nem ismerte föl, hogy egy nemzet művészet nélkül egyáltalán meg sem élhet, amelynek tudnia kellene, hogy az ember veleszületett ösztönénél fogva mindig a szépre törekszik, amely nem számolt azzal az egyszerű ténynyel, hogy az ember élete a művészetre való törekvéssel szinte összeforrott. (Művészeti politikánk látható eredményeiből legalább is ezeket kell következtetnünk). Már a neolitkorbeli ember díszítette a maga agyagkorsóit s ő lett egy sajátos művészet megalapítója. És ma van-e olyan ember, aki ha bármit vásárol, ne azt vásárolná, amit saját fogalmai szerint szépnek talál- és olyan van-e, aki tudatosan vásárolna rútat, hacsak nem ez volt a vásárlás célja? Franciaország miért lett a világ első nemzete, ha nem azért, hogy kultúrájával, elsősorban művészetével megteremtette a francia ízlést, amely után az egész világ igazodott ? Hiszen a francia ízlés világuralma mellett még Napóleon hatalma is eltörpül!

A művészet, a komoly, életerős, virágzó, nagy lendületű művészet tehát olyan vagyon, amelyre a nemzetnek jövőjüket építhetik meg s ha ez igaz, mennyivel komolyabban kell nekünk vennünk, akik most vagyunk azon az úton, hogy a jövendő Magyarország alapjait lerakjuk, akik súlyos áldozatokat készülünk azért hozni, hogy megteremtsük a magyar ipart, s nem gondoskodunk arról, hogy a magyar ízlés finomodjék, fejlődjék, holott tudnunk kellene, hogy ízlés nélkül nincs ipar, vagy ha van, akkor kópia; ennek pedig a XX-ik században nincs értéke.

Íme tehát szokjunk le arról a tagadhatatlanul kényelmes álláspontról, hogy a művészet fényűzés, mert mindannyiszor, midőn művészetünk nehezen gördülő szekere el-elakad, ezzel is szoktuk magunkat megnyugtatni s helyezkedjünk azon egyedül elfogadhatóra, hogy a művészet, mint a közízlés fejlesztője és megnemesítője, közszükség, a nemzetek kulturális és közgazdasági fejlődésének egyik fókusza s ha erre az álláspontra tudtunk helyezkedni, akkor meg fogunk barátkozni azzal a gondolattal is, hogy nemzetünknek legalább olyan fontos érdekei fűződnek a művészethez, mint a - - csirkékhez és kacsákhoz.

Elő tehát a népszerű művészeti szakirodalommal, mely ezeket a köztudatba vigye át, amely ingerelje a kíváncsiságot a művészet iránt, amely az ifjúságot és a laikusokat, akik pedig számtalanok vagyunk, elvezessen a művészet fogalmához, amelyről egyébként ma csak annyit tudunk, hogy drága és azért drága, mert urak munkája, elvezessen a művészet kiválóbb mestereinek és alkotásaiknak ismeréséhez, amely tájékoztasson az aktuális művészeti eszményekről és amelynek szorgalmas olvasása bizonyos művészeti ismeretekhez juttasson. Mert ma hol olvashatunk ilyesmit ? Talán a napilapok művészeti rovataiban ? Hiszen a legtöbb lapnak nincs is külön művészeti rovata, vagy ha van, pár sorban végez a művészeti eseményekkel. Hát még a vidéki lapok! Azokat a sajtóiroda csak politikai cikkekkel látja el, pedig elláthatná kulturálisakkal is, speciálisan művészetiekkel is, ha a sajtóirodában helyet kaphatna olyan író is, aki nemcsak politikával, hanem művészettel is foglalkozik.

És most képzeljük el, minő jótékony hatással lehetne közönségünkre, ifjúságunkra, ha volna oly művészeti szakirodalmunk, melyet az is kezébe vehetne s élvezettel olvashatna (s ezt mentül gyakrabban tehetné), aki ma művészetünk iránt egyáltalán nem is érdeklődik, ha a fővárosi és vidéki szubvencionált lapok koronkint művészettel is foglalkoznának, ha a könyvkereskedésekben nemcsak a titkos rendőrök rémes históriáit árulná az ifjúságnak l—2 krajcáron, hanem koronkint valamit Munkácsyról, Mészölyről és a külföldi nagyokról, ha például az állam azt rendelné el - hiszen annyi mindent rendel el, - - hogy szerkesztessék művészeti folyóirat az ifjúság részére, mely kéthetenkint jó illusztrációkkal jelenjen meg s mely az ifjúság értelmi erejéhez alkalmazkodjék, amely hazánk műemlékeit ismertesse és magyarázza, amely a szépművészeti múzeum műtárgyait tárja az ifjúság elé, amely a művészet fogalmaihoz vezesse el az ifjúságot és az aktualitásokat is tárgyalja, amelyet a tandíjmentesek ingyen, a többi ifjúság pedig egy-két koronáért szerezhessen be. Akkor tisztelt közvélemény, az fog bekövetkezni, hogy míg a nebuló Horacius verseit magolja, a szülők fogják olvasni ezeket a füzeteket és az ifjú nem Sherlok Holmes és Nick Carter detektivkirályok hajmeresztő történeteit fogja a görög órán a pad alatt titkon olvasni, hanem Munkácsyt, Mészölyt, a jáki templomot, Velazquezt stb.

A fanatikus hitével bízom a magam igazában. A fanatikus hitével hiszem, hogy így volna, amint mondom. Mert tapasztalásból tudom: a művészetbe csak bele kell kóstolnunk és a művészet rabjaivá leszünk. Nincs a világon az a zsarnok, aki nagyobb önkénynyel tudjon felettünk uralkodni, mint a művészet.

És mikor ezt tudom és mikor látom, hogy semmi sem történik, amivel mindannyian, az ország egész intelligenciája, meghódíttassunk a művészet szolgáivá, amikor érzem, hogy ezzel a mulasztással rettenetesen vetkezünk nemzetünk léte, fennmaradása és jövője ellen, önkéntelen tólul ajkaimra a kérdés :

Hát a sajtó útján csupán a politikai közvélemény befolyásolására van pénz ?

BALOGH BERTALAN

TANULMÁNY SÁMUEL KORNÉL SZOBORMŰVE A HARKÁNYI-DÍJ NYERTESE
TANULMÁNY
SÁMUEL KORNÉL SZOBORMŰVE
A HARKÁNYI-DÍJ NYERTESE

KÉPMÁS KÖRMENDI FRIMM JENŐ SZOBORMŰVE
KÉPMÁS
KÖRMENDI FRIMM JENŐ SZOBORMŰVE

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003