HAZAI KRÓNIKA
MŰVÉSZETI ELŐADÁSOKRÓL. Ismert, sokszor bizonyított igazság, hogy egészséges művészeti fejlődéshez két faktor szükséges : tehetséges művész, aki alkot és megértő közönség, amely a művészetet szeretetébe fogadja és prosperálását anyagilag is lehetővé teszi. A magyarság pár évtized óta erős talentumokat, egy-kétszer világhíressé lett nagyságokat adott a művészetnek. A helyes irányú művészeti fejlődés másik tényezője, a nagyközönség, csak most, — műérzékének fejlődésével, illetve a fejlődöttebb műízlés terjedésével - - ért el odáig hogy a művész erkölcsi és anyagi tekintetben egyként támaszkodhatik reá. A finomultabb műízlés terjedésének és a felébredt érdeklődésnek egyik kétségbevonhatlan jele a képzőművészeti gyűjteményeket mind nagyobb számban felkereső közönség. Ez az érdeklődés késztet bennünket arra, hogy felvessük, vajjon nem volna-e helyén való a Szépművészeti Múzeumban, könnyen érthető, népszerű művészeti felolvasások rendezése.
Akik gyakrabban járnak a Múzeum gyűjteményeibe, gyakran hallhatják a panaszt, hogy a katalógus egyrészt drága; másrészt - - épp természeténél fogva - - száraz adathalmaz, amely a laikus érdeklődőt untatja, de nem is ad pár évszámon kívül felvilágosítást a művészről, áttekintést a kor művészi nívójáról stb. Egy Ruysdael-kép előtt szólott hozzám egy laikus ismerősem ; "Egy khinai írásnál legalább tudom, hol az eleje, ahol el kell kezdeni olvasni, de egy ilyen képnél még azt sem tudom hol kezdjem el — nézni!" Tanítsuk meg a közönséget látni! Alapozzuk meg a művészet iránt való érdeklődést a művészi ismeretek elemeivel, hogy az érdeklődés csakugyan termékennyé váljék.
Ezen cél elérésére tartjuk szükségesnek a művészeti előadások rendezését, a nagyközönség azon tagjaira való tekintette], akik nem szakemberek akarnak lenni, de az átlagnál legalább annyival differenciáltabb művészeti tudást óhajtanak elsajátítani, amennyinek birtokában a muzeális remekeket, keletkezésünk körülményeit, koruknak más művészeti korszakokhoz viszonyított nivó - emelkedését vagy sülyedését megérteni képesek.
Hogy az ilyen művészeti előadások százával vonzanak az érdeklődőket, azt nem szükséges bizonyítani azok előtt, akik csak egyszer látták pl. a Szabad egyetem esztétikai, stb. előadásait hallgatók tömegét. Az érdeklődés tehát megvolna, de kérdés, lehet-e nagyobb számú hallgatóval eredményt elérni. Egyik kiváló esztétánk erősen kételkedett, hogy több mint 20—25 emberrel valamire lehetne jutni, szemléltető előadásokról lévén szó. Én azonban hiszek a sikerben, magam előtt látva egy pregnáns példát. Egy ismert műkritikusunk - középiskolai tanár — megpróbálkozott azzal, hogy érettebb tanítványai nagyobb csapatját rendszeresen múzeumba vigye és ott magyarázgassa nekik a művészeti ismeretek alapelemeit, lehetőleg azonnal mindent demonstrálva egy-egy műremeken. E sorok írója több ízben meggyőződött e magyarázatok eredményéről, amely röviden az, hogy az illető múzeumlátogató tanulók művészeti ismeretköre erősen kitágult több társaikhoz képest, másrészt - - és ez kell, hogy gondolkodóba ejtse e felvetett terv elleneseit is - - leikökben erős érdeklődés támadt a művészet iránt, amely, mikor kikerültek a középiskolákból, pár év alatt a művészet iránt való szeretetre és pártfogásra változott.
És ez már nagy eredmény. Hisz utóvégre nem dillettáns kritikusokat akarunk nevelni, de a művészet iránt fogékony és képességük, anyagi viszonyuk szerint pártfogó közönséget. És a fenti példa reményt nyújt arra, hogy ez nem hiú törekvés.
Meg kell jegyeznünk, hogy a vetített képekkel vagy képek nélkül tartott művészeti előadások sikerében és célravezetésében erősen kételkedünk. Hogy pl. a renaissance magyarázatánál Michelangelot vagy Rafaelt kénytelen volnánk vetített képekkel bemutatni, az bizonyos, de annyira kerülendőnek vélem - - a lehetőségig — a vetített képbemutatást, hogy vetített kép helyett szívesebben látnám - Lionardóról példának okáért ha szó esik - a múzeumunkban levő tanulmányfejét az anghiarii csatához. Pedig csak színtelen rajz. És mégis hozzáértő ember mennyit fog elmagyarázni tudni abból az eredeti rajzból, amit vetített képen ugyan bajos volna. De vannak dolgok, amiket vetített képekkel lehetetlen érzékeltetni. Hol van az az ékesszóló előadó, aki a velencei festők színeinek tüzet, Munkácsy koloritját, Whistler tónusfinomságait vetített képeken meg tudná éreztetni a hallgatósággal. Ez csak eredeti képeken lehetséges. És ismételjük, ha ez vagy az a korszak vagy festő hiányzik is a gyűjteményből, ez ne kedvet-lenítsen el, hisz a célunk nem az, hogy a nagyközönség mindent tudjon és lásson, hanem hogy sok jó kép bemutatásával emeljük a közönség ízlés és műérzék nívóját. Sok eredeti és jó kép bemutatása: ez a fő. Nem, hogy teljes képe legyen a művészeti fejlődés minden szakáról a laikus nagyközönségnek. Ez lehet kívánandó dolog, de célunknak nem integráns része. Az út, amelyen haladnunk kell, egy szóba foglalható, össze — egy kitűnő esztétikusunk szava - : "szemkultura" ! Per tangentem említjük- meg, hogy a középiskolai művészi oktatás rég vajúdó kérdését is tán meg lehetne oldani olyképen, hogy a tanuló ifjúságot - a középiskolai Uránia-előadások mintájára -előleges rövid magyarázat után - - havonta egykétszer elvinnék egy délelőttre vagy délutánra a Múzeum egyes termeibe. Meg vagyunk győződve arról, hogy ha a középiskola érettebb növendékei hozzáértő tanárok esetleg a múzeum egyik másik szakemberének kalauzolása mellett havonta egy-egy termet végig néz, az év végén többet fog tudni - és az ifjúság pszichéjét ismerve —- jobban fog a művészet iránt érdeklődni, mintha esztendőkig tanult volna száraz művészettörténetet vagy másolt volna unalmas gipszmintákat.
A jövendő műpártoló közönsége a középiskolai ifjak tehetősebb részéből fog kikerülni, a nagyközönség érdeklődő része, pedig már ma is mindjobban támogatja a művészetet, lelkében kikristályosodni érezve az artisztikum szükségességének érzését. Ezért tartjuk helyesnek az érdeklődést a ma és jövendő műpártolóinak keblében erősíteni és tudással megalapozni. Ezt. a célt gondoljuk elérni rendszeres,- könnyed stílusú, képbemutatásokkal egybekötött népszerű művészeti előadások útján. A Szépművészeti Múzeum igazgatósága, amely sokszor jelét adta, hogy a kor szavát megérti, azt hisszük most is készséggel támogatná az ilyen irányú terveket. A nagyközönség érdeklődő támogatásáról biztosít a múzeum- és tárlatlátogatók mindegyre növekvő tömege.
A középiskolai ifjúság vezetőiről pedig feltesszük, hogy az ilymódon rendezendő szemléltető művészeti előadások pártolásával hozzájárulnak a nagyközönség és az ifjúság — a jövendő műpártoló-jának - - ízlésnemesítéséhez, illetve egy differenciáltabb műérzék elterjedéséhez. Befejezzük ezen felszólalásunkat azzal az igazsággal, amivel kezdtük. Minden művészet fejlődéséhez két faktor kell.
A magyar művészek megteszik kötelességüket, a magyar föld szül erős alkotótehetségeket; de a másik tényezőnek, a ma és a jövendő műpártoló közönségének műérzék nívója emelkedésével láthatjuk csak biztosítva a magyar művészet nyugodt fejlődését. Ehhez a nivóemelkedéshez pedig erősen hozzájárulnának a múzeumokban tartandó művészeti előadások.
POGÁNY GYÖRGY
TÁTRAY LAJOS. Fiatalon, alig huszonnégy esztendős korában halt meg Tátray Lajos, Budapesten. Művész volt és huszonnégy esztendős: oly kevés az, hogy majdnem semmi, ha arról van szó, hogy mit csinált, mit hagyott maga után, amit megőrizzenek, amire úgy tekintenek az emberek, mint egy lélekkel teljes kifejeződni akarás dokumentumaira. Valami más jelző kell tehát ide, ahhoz a pár évhez, amellyel elmúlt, amelyekben mind öntudatosabban kezdett ráeszmélni arra, amivé lenni akart. Azt mondanánk, ha keresnénk efféle jelzőket, hogy ragyogó, tavaszias fiatalság volt ez, a legszebb fiatalság, a szűz örömök és első merész mámor kora. Huszonnégy év: még semmi leszű-rődés, még semmi kialakult eredmény, pozitív megtalálása valaminek, még csupa kezdés, röpülni akarás, készenállás egy elugró startra, de hozzá kell tenni mindjárt, hogy gyönyörű kezdés, csupa igézet, oly start, amely holnap, egy legközelebbi váratlan percben már heves tempóban tör nagy célok felé. Ha szabad használni azt a hasonlatot és nem ártunk vele Tátray szubtilis emlékének, akkor a hajós volt ő, aki még nincs bennt a tengeren, szélcsöndes vizeken evez, de már hasítja a vizet, izmos csapásokkal, már fönt vannak a vitorlái, fönt vannak, beléjük kapott a szél és kergeti-kergeti őket.
A közönség, a nyilvánosság, a művészet iránt érdeklődők szélesebb köre mit tudjon róla? Mit tudjon arról, hogy bár kiállított egyszer vagy kétszer, képeket állított ki, hogy bár szerepelt iparművészeti tárlatokon, valójában építész volt, annak készült és az volt, ami nem produkál csodagyermekséget, amivé legkésőbben és legnehezebben lesznek az emberek. Néhány művész, aki közel állt hozzá, néhányan, akikkel eldiskuráltak az ő halk és mindig szemérmes hangján, akikkel kicserélte gondolatait, álmait, jövőre való tervezgetését, néhányan, hozzá hasonlók, akikkel együtt élt, együtt nézett a sötét alkonyi fénybe Kalotaszeg apró házai közt: ez volt az ő nyilvánossága. Szűk és kis publikum, úgynevezett intim, zárkózott kör, amely nem adhatott viharos tapsokat, de amit adott, az sokatjelentőbb volt, mint minden nyitott ablakon behallatszó újrázás. Ezek, csakis ezek tudhatták, hogy halvány, sokszor melancholikus arcának csillogó szemei mögött, törékeny, gyönge fizikumában oly képesség lobogott, amit csak úgy véletlenül, még annyi szorgalom és okos stréber-ség folytán se lehet elhozni a műegyetemről, ami nincs meg, minden ötödik emberben sincs meg, akik a végtelen fölény biztos tudatában ülnek kávéházi művészasztaloknál, an'chio sono architetto. Ezek ismerték dekoráló kedvét, különös vonzódását a pikturához, azt az örömet, ami apró holmik, iparművészeti dolgok tervezésében talált kielégülést. Ezek beleláttak rajzmappáiba, észrevették egy-egy odavetett, gyorskezű rajzban talentumának fölcsillanásait, és ha első megnyilatkozási formái nem is az architektúra, hanem egy csomó kép és díszítő, iparművészeti arrangement - ők tudhatták, hogy miféle művészenergia élt Tátray Lajosban. Oly energia, amelyből a nem közönséges, ritka és megmaradó dolgok keverődnek ki, amelyről sejteni se lehet, hogy hová ért volna, mit talál meg, mit produkál alkotásra hangolt pillanatokban, s amelynél csak érezni szabad, s nem meghatározni, megmérni szavakkal, hogy mi az a veszteség, az a hierum cessans, ami hirtelen és annyira korán elmúlásával történt, egy szomorú, őszbe illő áprilisi napon.
Tátray Lajos Mezőhegyesen született (1885 márc. 5.). Iskoláit egész a négy középiskoláig itt végezte, majd a felsőbb négyet Budapesteri (VII. ker., Barcsay-utcai főgimnázium). A műegyetemre iratkozva, mint műegyetemi hallgató, harmadéves korában már pályadíjat nyer. (Magyar Mérnök- és Építészegylet Wellisch pályázatának első díja, sziklasír-tervezet.) Ugyancsak ez időtájt lennt járt Kalotaszeg vidékén, ahol igen sok népies, iparművészeti és építészeti felvételt csinált. Egy hálószobája ki volt állítva az Iparművészeti Társulat 1907. évi tavaszi kiállításán, egy ebédlőterme ugyancsak a iparműv. társ. kiállításán, Debrecenben (1909). Pályázott Kallós Edével a Szabadságharc-szoborra, Gárdos Aladárral a Kossuth-szoborra, Kallóssal együtt csinálta a Bartha Miklós-síremléket. Rendezte az 1908. évi bécsi nemzetközi építőművészeti kiállítás magyar csoportját s csinált magánosoknak vagy hat síremléket. Sokat dolgozott együtt Janszky Béla építőművésszel. Ezek a közös terv alapján végzett munkák: az Iparművészeti Társulat Karácsonyi bazárjának installációja (1906), az Iparműv. Társulat 1907 tavaszi kiállításának installációja, 1907-ben a pécsi orsz. kiállításon három háziipari és néprajzi pavillon, ezenkívül egy csomó apró terv. Legutóbb egy képe volt kiállítva a Képzőművészeti Társulat 1898/9. évi téli tárlatán. A halálos baj Berlinben érte. Meghalt Budapesten, április 14-én.
BASA JENŐ. Mai napokban, messze a "Honművész" biedermayer korától, amikor könnyű volt nyilvántartani a festéssel foglalkozókat, egész sereg merész dolgozik, él, fárad egy folytonos erőfeszítésekkel, izgalmakkal teli munkában, akiről azt csak akkor tudni, amikor már nincs; amikor lakásán megjelenik a riporter, s kérdi ki volt, merre járt, mit csinált. Sokan hosszú éveken át megfordulnak és elsietnek itt, kiállítanak nem is egyszer, többször, s mégis, az ember alighogy észreveszi őket, amikor elmúlnak, mint gyönge és tűnő árnyék. Másképen, szakszerűbben és röviden úgy hangzik ez, hogy nincsenek benn a nyilvánosság tudatában, föltűnnek és mindjárt gyorsan elmosódnak, vagy ami még rosszabb, föl se tűnnek, sohase érnek odáig, hogy éreztessék másokkal, emberekkel, tömegekkel jelenvalóságukat. Mindez nem csoda, érthető abból a nagy tódulásból, amely a művészet körül nap-nap után vívja a verteién, de annál súlyosabb csatáit. Mindez megmagyarázza, hogy a Művészet olvasói miért most hallanak először Basa Jenőről, miért hallják azt, hogy tehetség volt, figyelemreméltó és komoly törekvésű, amikor már nincs, amikor odakerült, ami sohasem volt anyira népes, amint ma külön állandó rovata lehetne azzal a címmel, hogy a fiatal művészek krematoriuma. Basa Jenő Túr községben született (Torda-Arányosmegy e) 1879 márc. 23-án. Apja itt állami tanító volt. Iskoláit, a négy elemit, Újpesten, a négy középiskolát Budapesten végezte.
Az iparművészeti iskola dekorativ festészeti szakosztályának elvégzése után Münchenbe ment, az akadémiára. 1902. őszén kezdte leszolgálni katonaévét, egy feljebbvalójával történt összekülönbözés miatt azonban otthagyta a katonaságot. A lefokozás félelmétől külföldre menekült, Zürichbe, majd Parisba, innét Londonba. Csak akkor jöhetett haza, amikor a király, negyvenéves uralkodói jubileuma alkalmából az összes katonaszökevényeknek amnesztiát adott (1908). Ezeket a külföldön töltött éveket folytonos stúdiumra fordította. Zürichből küldte "A béke" című festményét, amely a műcsarnok 1903. évi tavaszi tárlatán volt kiállítva, ahol meg is vették. Parisban házasságra lépett egy francia nővel, házasságuk azonban nem volt szerencsés, feleségét hamar elvesztette. A Műcsarnok 1907/908. évi téli tárlatán volt kiállítva egy másik képe. "A művész" című figurális festmény. Betegségének, a tüdővésznek első- szimptomái hazatérése alkalmával mutatkoztak, s ettől kezdve élete csupa küzködés, vergődés e halálos kór ellen. Rómába ment, dolgozni próbált, de csakhamar abba kellett hagynia minden munkát. Rómából 1909 elején Zürichbe küldik, a halál itt érte utol, május 26-án. Egy csomó képe Újpesten van, Boldog Kálmán birtokában. Vegyest táj és figurális dolgok, szolid, szigorú rajzratörekvéssel.
KITÜNTETÉSEK. A debreceni Kossuth-szobor pályázaton az első díjat nem adták ki, a második díjat Róna József, a harmadikat Margó Ede kapta, egyenként 1000—1000 koronával jutalmazta a zsűri Kallós Ede, Füredi Rikárd, Ligeti Miklós, Istók János és Tóth István műveit.
A müncheni nemzetközi műtárlaton a kiállítási nagy érmet Perlmutter Izsák, második díjat Sza-movolszky Ödön, Boruth Andor, Edvi-Illés Aladár, Márk Lajos és Zemplényi Tivadar kapott.
A komáromi polgári fiúiskola tervpályázatán az első díjat Kopfensteiner Dénes, a második díjat Nagy Sándor nyerte el.
A karcagi városháza tervpályázatán az első díjat Vida Arthur, a másodikat Székely László, a harmadikat Dobozi Mihály nyerte el.
A miskolci templompályázatra beérkezett pályázatok közül az egyháztanács Hucz József tervét fogadta el.
A ceglédi ipartestület gőzfürdőjének terveire hirdetett pályázaton a második díjat Bernthaler Adolf, a harmadikat Koch Menyhért & Jäger Tamás nyerték el.
A debreceni püspöki palota terveire tartott szűkebb pályázaton a debreceni év. ref. egyháztanács presbitériuma Balogh Kálmán tervét találta az első díjra érdemesnek.
A szegedi felsőipariskola tervpályázatán az első díjat Orth Ambrus & Somló Emil, a második díjat Kőrössy Albert & Kiss Géza, a harmadik díjat Sándy Gyula & Orbán Ferenc tervei nyerték. Megvették Bobula János pályaművét.
A budapesti új ref. templom tervpályázatán az első pályadíjat nem adták ki, de ebből és a második díjból három, egyenkint 2000 koronás második díjat alkottak és ezeket az "Astra", az "1909 ápr. 15" és a "Predestinatio" jeligés műveknek ítélték; szerzőik Kauser József, Nagy Károly, Tóásó Pál és Magyar Vilmos ; a harmadik díjat Lechner Jenő és Warga László műve nyerte el.
Az első Horvát Takarékpénztár eszéki palotájának terveire kiírt pályázaton a bíráló bizottság a kitűzött első díjat nem adta ki. A második díjjal Sunko Dénes, a harmadik díjjal Fischer Ignác és a negyedik díjjal Baszel és Droják zágrábi építészek terveit tüntette ki. Ezeken kívül megvette Axmann és Domés építészek pályaművét.
A Képzőművészeti Társulat tavaszi kiállításán a Társulati 4 000 koronás díjat Zala György "Háború" című szoborműve, a 450 koronás Harkányi-féle díjat Sámuel Kornél "Tanulmány" című szoborműve kapta.
VÁGÓ DEZSŐ rajzolta a 260. és 261. oldal fejléceit.
KŐVÁRY SZILÁRD rajzolta ennek a füzetnek többi fejléceit.
KÜLFÖLDI KRÓNIKA
A SZÁZÉVES MÜNCHENI AKADÉMIA. Május havában fényes ünnepségek között ülte meg a müncheni akadémia alapítása százéves évfordulóját. Művészetünket sok szál fűzi hozzá. Hisz csak a millenniumi kiállítás 150 magyar festője közül 82 ott nyerte felsőbb kiképeztetését. Ilykép az akadémiai tanításnak minden irányváltozása visszatükröződik a magyar művészetben. A Napóleon kegyelméből bajor királylyá lett választófejedelem I. Miksa 1809-ben akadémiává szervezte a kis müncheni rajziskolát, mely csekély javadalmazásával (évi 3000 forint), közepes tanerőivel, nem sok eredményt mutathatott fel. Az új király a párisi, düsseldorfi és berlini akadémiák mintájára szervezte, élére Langer János Péter festőt állította, aki fiát, Róbertet vette maga mellé s néhány jelentéktelen festőmesterembert (Hauber, Dillis, Kellerhoven, Seidl és Lamine nevűeket), mindenkép arra törekedve, hogy tanítványaival a hagyományt megismertesse. Az első időkben valami nagy eredményt nem is mutathaltak fel. Csak mikor a jeles freskófestőt, Corneliust sikerült az akadémia igazgatására megnyerni, 1824-től kezdve áll a müncheni akadémia a fejlődés élére s tekintélyét sikerült mindmáig megőriznie.
Cornelius nagy, egyéni ereje hatalmas erővel nyomta rá iskolájára a maga művészi felfogásának bélyegét. Első dolga volt kipusztítani minden emlékét a régi, becsületes részletfestési tanulmányoknak, hirdette az eszmények, gondolatok pathetikus megnyilatkozásának és formába öntésének fontosságát. Szelleme magával ragadta tanítványait. Rajongása lelkesedést keltett. Az új királyt, I. Lajost teljesen meghódította, aki ellátta gazdag feladatokkal s minden törekvésében támogatta. Tanítványai, mint ő, a mester, ideális világban éltek, nagy gondolatok ábrázolására, filozófiai fogalmak elvont kifejezésére törve, természetesen a rajz, a vonal segélyével, magával a színnel alig törődve. Tulajdonképpen kartoniskola volt Cornelius akadémiája, ahol a képzeleti kép s nem a valószerű ábrázolás, az elképzelt, komponált forma és nem a természeti hűség volt az elérendő cél. Ez időben, amikor Münchent a német Athén nevével illették, amikor a templomok és paloták falainak freskókkal való díszítésén a festők egész serege dolgozott, Corneliussal élükön, beszélik, hogy az egész városban csak egy modell volt, az is éhen halt. Si non é vero, é ben trovato.
Ezidétt a hazai kezdetleges viszonyok következtében a magyar festők legnagyobb része külföldön élt s így számunkra elvesztek. Csak a negyvenes évek végén javultak a hazai viszonyok, amikor Molnár József, Brodszky, Ádler Mór Münchenben Cornelius akadémiáján képezték magukat, leginkább Schnorr von Carolsfeld és Schwanthaler mesteriskolájában. Egyik sem maradt a szigorú kartoniskola kizárólagos követője. A magyar ember kolorisztikus hajlandósága a színtelen és élettelen formavilágból sietett a színek közé menekülni.
Ez az átmenet Münchenben is érezhető lett -a romantikus iskola hatása alatt. A Delacroix-hatás alá került belga festészet, Gallait és de Biéfve anvers-i iskolája, főleg ez utóbbiak nagy, németországi sikerei után, a müncheni akadémiába is bevonult a szín kultusza. 1840-ben maga Lajos király mondotta Cornelius freskói előtt: "Der Maler muss malen können". Cornelius állása megrendült. Amikor 1841-ben a berlini akadémiára hívták, kapva kapott rajta. Utódja előbb Gärtner Frigyes építész lett, aki Schwind Móricot, a német intim festészet egyik megteremtőjét, hívta meg tanárnak, majd korai halála után Hess Henrik lett az új igazgató, hogy helyét 1849-ben Kaulbach Vilmosnak adja át. Kaulbach már kezdettől fogva elismerte a színt, amint azt történeti kompozícióin s nagyarányú freskóin látjuk. Később, a belga festők sikerének láttán, festőtanulmányokat is végzett, el-elzárkózván műtermébe, ahol nem átallott élőmodell festésre adni magát, - amint azt a Cornelius tanítványok szent borzongás közt emlegették. Amikor aztán Piloty került az akadémiára, a részletfestés egyenesen uralkodóvá vált. Ezek az évtizedek, Kaulbach igazgatása és Piloíy tanárkodásának évei, tehát az ötvenes és hatvanas évek voltak a müncheni akadémia virágzásának esztendei, amikor egy erőteljes kompromisszum alakult ki és az akadémián jeles mesterek, jeles tanítványokat neveltek, többek közt művészeink néhány jelesét, Székely Bertalant, Benczúrt, Wagner Sándort, Liezenmayert és Szinyei Merse Pált, akik mind Piloty tanítványai voltak.
Az l873-iki bécsi nemzetközi kiállításon Piloty egész külön termet rendezett be a maga tanítványai számára, — - itt voltak a magyar tanítványok is, akikre igen büszke volt. Wagner Sándort már, 1867-ben tanárnak hivatta meg az akadémiára, később Benczúrt s Liezenmayert, amikor (l874-ben) az akadémia igazgatója lett. Mi természete-sebb, minthogy a magyar ifjak ez időtől kezdve seregestül siettek Münchenbe s míg azelőtt — főleg az ötvenes és hatvanas években - Bécs, most egyszerre München lett a magyar festők középpontja.
Már az emlékezetes 1860 iki nemzetközi müncheni tárlaton a Piloty-tanítványokon kívül Molnár, Orlay, Than, Brodszky is megjelentek, de egyszersmind a barbizoni mesterek és főleg Courbet, ami egyszerre nagy szakadást idézett elő a müncheni akadémián. Leibl s társai, köztük Szinyei, kiléptek és a textúra-hatások, a merev részlethajsza helyett, nagy egységeket, finom tónusharmóniát, közvetlen színigazságot kerestek. A müncheni akadémia nem ragaszkodott mereven a tradíciókhoz s mint a franciák teszik, a falain kívül elért eredményeket lassan magába fogadta. A festői elem meghódításának elve behatolt ilykép az akadémia falai közé is s Dietz, Löfftz, Herterich tanítványai - köztük a magyar művészifjuk nagy tömege — szenvedéllyel folytattak színtanulmányokat a régi mesterek szellemében.
A hetvenes és nyolcvanas évek magyar művészetére ilykép München szinte a kelleténél túl rányomta a maga szelleme bélyegét. Munkácsy zsá-nerjeinek nagy sikere ide terelte a magyar művész-ifjúságot, de a kiképzést a müncheni akadémia adta meg nekik. Az akadémia mellett a régi mesterek váltak tanítóikká. Az egyik Mierist, a másik Terborchot, mindegyik mást keresett ki magának színfelfogásához s a természet közvetlen megfigyelésétől ilykép lassanként újra eltávolodtak. Ekkor jött Bastien Lepage nagy müncheni sikere, melyet a Secessio megalakulása nyomon követett, Liebermann, Stuck, Uhde a pleinair-t áthozták Münchenbe és mikor 1886-ban Piloty meghalt, új szellem vonult be a müncheni akadémiába is.
Az új igazgató, az édeskés arcképek, a régi művészek utánérzéséből nagyranőtt F. A. Kaulbach alatt, Paris elhódította a müncheni akadémia ifjúságát, sőt egyes magániskolák, minő a Hollósyé, melyek pleinair tanulmányokra hamarább rendezkedtek be, előtérbe kerültek, úgy hogy a kilencvenes évek végén a müncheni akadémia hanyatlásnak indult. Hogy Stuck-ot, Zügel-t tanárnak tették, hogy pleinair-iskolát rendeztek be, hogy az akadémiai oktatást reformálták: mindezzel csak leplezték a hanyatlást, amelyet az idő fog megszüntetni, a legközelebbi jövő, felismervén a komoly tanulmányok fontosságát, mert igazi művészi egyéniség csak ezeken épülhet fel.
Legújabban, 1900 óta Miller Ferdinánd ércöntő került az akadémia élére s azóta az akadémia kezd újra fellendülni, jeles erőkkel gazdagodott, Habermann, Jank, a fiatal Herterich tanítanak s a magyar művészek kezdik újra felkeresni. Biztos tradíciókon felépült komoly tanításra találhatnak falai között.
DR. LÁZÁR BÉLA
SZERETET ÉS MŰVÉSZET, írók és művészek, élükön Rodin mesterrel, megalapították a "Société des Amis de Carriére"-t. Egy komoly, lelkes művésztársaságot, mely őszinte kultuszt csinál Carriére festő művészetéből, kinek hallhatatlanságát nem csupán a múzeumok rideg, ünnepélyes, napfénytől elzárt falaira bízzák, hanem élő, melegen érző emberek leikébe akarják plántálni. Ezért rendeznek a múzeumokban conférence-okat és összegyűlnek minden hónap közepén, az úgynevezett "diner du quatorze"-okon, ahol barátságos társasvacsora mellett, beszédeket tartanak Carriére művészetéről és egyszerű munkás életéről. Immár a Művészet és a Szeretet szállóigéje lett a Carriére nevéből. Kortársai, barátai: az írók és az ősz művészek tették azzá, társul fogadva az érdemesebb fiatalokat, akik ha majd megőszülnek, fiatalokat keresnek ők is, mert ennek a mélyen átérzett kultusznak szent örökségként: nemzedék-ről-nemzedékre kell átszállania erősödve, hatalmasodva, mint jó talajban az egészséges tölgyfának. Az "Amis de Carriére"ek a nagy, az igaz, a mindent magába foglaló Művészet barátai, amely a Szeretet és a Megértésből fakad. Céljuk Carriére emlékének fénye mellett, egymást biztatva, egymást segítve, haladni teljes lélekkel a közös ideál: az örök Szép felé. És elvezetni oda jó tanítással, magyarázgatással mindenkit, aki szereti, aki vágyódik megérteni a magasabb művészetet. Népies előadásaik díjtalanok és úgyszólván a munkásosztálynak szántak, de okulhat, tanulhat általuk bárki, aki akar. Arra valók, hogy intimitást teremtsenek a művész és a közönség közt és mert a megértés a legnagyobb közeledés az "Amis de Carriére" ék törekvése : megértetni a Művészetet.
Ez a második tavasz, mióta így kezet fogtak, megtalálva egymást a Carriére kultuszában, az ősz írók és az ősz művészek a fiatalokkal. Ez a második nagy találkozás történt március 27-ikén az elhunyt mester sírjánál, akit három év előtt, éppen e napon temettek el a montparnassei temető fekete cyprusai és földig hajló füzei közé, nem messze Baudelaire érdekes sírkövétől. A legfrissebb, a legszínesebb tavaszi virágokkal az idén már többen jöttünk el ide, mint tavaly - - franciák és idegenek, akiket egy cél vezet egymáshoz és egy nagy akaráshoz. Jövőre bizonyosan még többen leszünk Rodin és a buzgó Charles Morice, a kitűnő műkritikus mellett, akik eljövünk hálásan, kegyelettel a szeretet apostolának sírjához, ahová Rodin hatalmas keze fogja megteremteni a monumentális emléket, hirdetni századok múlva is, mily nagy dolog: a szeretet a művészetben ! Erről szólt most is Charles Morice, gyönyörű beszédében méltatva Carriére művészetét, legszebb képeiről, a "Maternités"-kről például így szólt: "Quelle vérité que les Maternités de Carriére ! ... avec une si douce et si poignante éloquence. Oh, la divine grandeur de ces transmetteuses de vic ! Chacune d'entre elles est le but et le départ d'un monde."
Meghatódott hallgatói közt, ott láttam Rodin köpcös alakja mellett: Emilé Verhaeren-t, Willette-t, Bénéditte-t és sok más érdekes poétát, írót, művészt.
Carriére özvegye és gyermekei (a halott nagy festő modelljei) ott térdeltek könyezve a hant mellett, közel a szónokhoz, kinek magas homlokára napsugárcsókot küldött a tavasz: — minden fáradozásaiért úgyis csak ez lesz a jutalma! A második beszédet a fiatal Hyacinthe Layson mondta, a Carriére-kultuszról és közös művészi vágyunkról, mely testvérekké tesz mindnyájunkat a művészet szent hitében.
A temetőből Rodin egyik műtermébe, a történelmi nevezetességül rue de Varenne-be mentünk. Valamikor zárda volt itt halvány arcú, imádkozó francia szüzekkel, mert éppen a régi "Sacré Coeur" öreg, vén épületében, melyet az állam ad bérbe, bérelt ki magának Rodin is néhány nagy termet. Festők és szobrászok tanyája lett az imádsággal teli kolostorból és ahol rózsafüzéreket pergettek hajdan, most vidám, bátor hangok csengnek. Parisban gyorsan változnak az idők és az erkölcsök. Rodin mai műtermében talán éppen a kápolna és a tanácstermek lehettek. Óriási ablakain, a szép, színes, szentképes üvegeket betörték a forradalomkor a "sans culotte"-ok, helyükben most csak közönséges üveg van, finom, könnyű sárga fou-lard-függönyökkel letakarva. Átkacag rajtuk a pajkos nap Rodin rajzaira és végig táncol a pompás márványszobrokon, tavaszi vidámsággal. Szíves házigazdaként beszélget Rodin barátságosan mindnyájunkkal, mert régi, hűséges ismerősei, barátai vagyunk mi itt mind a száz—százhúszan. Az egyik teremben aztán leülünk és Carriére halálának évforduló ünnepét méltóan fejezzük be Charles Moricenak Rodin jegyzeteiből készített tartalmas, érdekes felolvasásával, mely valóságos himnusz a régi francia kathedralisokról, Rodin áhitatos imádsága a legmonumentálisabb, a legtökéletesebb emberi alkotáshoz, amelyet csak primitív lelkek nagy hite, nagy ihlete teremthetett. Illik ez az imádság erre a napra: ilyen művész volt Carriére is, az ő Luxemburg múzeumi felfeszített Krisztusa is éppen ilyen szeretettel, ilyen primitív áhítattal készült, mert ő a legőszintébben, legigazabban hívő művészek egyike volt. Hallgattuk Charles Morice mélyen csengő hangját és kápolna lett ismét ebből az antik teremből — mi lesz vajjon itt csak egy század múlva ? - - ahol orgona bugása mellett, szelíd, bús lelkek vágyva, félve szálltak a nagy ismeretlen felé.
(Paris.)
KOZMUTZA KORNÉLNÉ
ADATOK MŰVESZETÜNK TÖRTENETÉHEZ
HUBER JÓZSEF. Ha a temperamentum nyugtalanságát a helyhez kényszerítettség nyűgét bizonyos mértékig a művészi véna kritériumául fogadjuk el, kevés olyan egyéniséget mutathat fel éi magyar képzőművészet múltja, mint Huber József pesti képfaragó-mestert. Nevét már a XVIII. század végén emlegeti a hazai krónika, művészi alkotásai révén azonban csak a XIX. század elején nyer neve igazi jelentőséget.
Ízig-vérig nyugtalan hajlamokkal átitatott egyéniség, aki a művészet iránti hajlamot apjától örökli s aki, hogy nyitott szemmel minél többet megismerjen az élet változatosságából s hogy minél több helyen odaadhassa magából művészetének javát, beutazza Európa nagy részét. Hol itt, hol ott tűnik föl Európa városaiban.
Bécs, Budapest s Paris: ez a három város vonzza legállandóbban, ezekben a városokban bontakozik ki művészete, de ahol csak megfordul, mindenütt ad valamit művészetéből. Azok közé a művészek közé tartozott ő is, akik a hazai talajon - - egészen a modern időkig sivár művészi ugaron -indulnak el s akik csakhamar átlátva a hazai művészi viszonyok mostohaságát, sietnek a kedvezőbb feltételeket igérő idegen nemzetek közé, de akik az élet alkonya felé mégis beletörik magukat a hazai viszonyokba.
Pozsonyban született 1777. április 27-én. Atyja Huber Ferenc — szintén képfaragó — korán észrevette fia hajlamát a művészetek iránt. Nem sokáig hagyja az iskolában s 1789-ben tizenkét éves korában már műhelyébe veszi a kis Józsefet. A kis fiú csak rövid ideig élvezi az apai felügyeletet s a következő évben már árván marad. Szerencsére apja gondoskodik fia további sorsáról s a kis Huber József 1790-ben Reindl Ferenc bécsi akadémiai képfaragóhoz kerül, ahol 1794-ig marad. Szorgalmasan dolgozik mesterénél s amellett jut ideje az Akadémiába járni is. Az Akadémián csakhamar kitűnik szorgalmával és talentumával.
Egy delfiin száját felnyitó géniuszt készít bécsi kőből kútra tervezve s ezzel a munkájával magára vonja tanárai és társai figyelmét. Különösen mestere van elragadtatva a fiatal művésztől.
Bécsben - - miután bevégezte tanulmányait -Sopronba, majd szülővárosába Pozsonyba megy; itt is csakhamar teljes ambícióval lát a munkához, de keserűen tapasztalja, hogy a hazai művészeti talajon meddő a munka.
Elhatározza, hogy Rómába megy a klasszikus művészet tanulmányozására. 1795 nyarán már útnak is indul! Grácon és Laibachon átmegy, de a háborús idő miatt nem mer tovább menni s Zágrábba tér. Ám Huber útközben sem tud pihenni; felhasználja a kedvező alkalmat s gróf Draskovich megbízásából a krapinai templom számára készít több szobrot.
1796 március közepén már ismét Bécsben találjuk, ahol Schrott Józsefnél, Echard Lőrincnél és Rognault Józsefnél dolgozik tizenhárom évig. Rendkívül sokoldalú munkásságot fejt ki s különösen a díszítő szobrászatban vált nagy hasznára mesterének.
Bécs sem tudja azonban a nyugtalan természetű Hubert végleg lekötni s addig-addig tervezget, míg 1809 júl. 26-án már útban is van Paris felé. Freiburgon át megy s október 11-én a francia Sarreburgba ér, ahol három hónapig marad egy gyárban mint modell-mester.
De Paris a célja s 1810 első hónapjában csakugyan oda is ér" Ajánlkozik Benniernál, a királyi képfaragó-intézet főigazgatójánál, aki rögtön akceptálja is a magyar művészt s annak vezetése alatt egy egész évig dolgozik a Louvre oszlopainak díszítésén és más szobrász-munkálatain.
Az Oroszországgal folytatott szerencsétlen hadjárat után elveszíti pozícióját s most Sémpée párisi képfaragó műhelyébe kerül.
Sémpée a sarreburgi gyár számára dolgozik s a magyar szobrász itt olyan modelleket mintáz, hogy azoknak egész Parisban híre megy s modelljeit egész Európában kezdik ismerni.
Huber két évet töltött Parisban, ahonnét Sarrenburgba hívják meg első modell-mesternek.
Huber elfoglalja új állását s tizennégy hónapot tölt itt.
A francia dicsőség után ismét visszavágy Bécsbe s 1814-ben nyár közepén vissza is tér oda. Bécsben már jó neve van, amit még újabb munkával emel. Gróf Battyhány számára gyönyörű feszületet és a fájdalmas szűz szobrát készíti el, de most már újabb dicsősége sem elégíti ki.
Visszatér szülőhazájába s felváltva Pozsonyban, Egerben, majd Budán él; sokáig azonban itthon sincs nyugta, újból Bécsbe, majd Grácba megy. A mödlingiek megbízásából elkészíti Mödling külváros számára Szt. Flórián szobrát s újabb megbízással biztatják, de már nincs türelme bevárni.
Belefárad a sok kóborlásba s 1818-ban haza is jön, hogy végleg itthon maradhasson. Júliusban érkezik Pestre s elhatározza, hogy ezentúl csak hazájának szolgál művészetével.
A debreceni református eklézsia számára több munkát csinál, majd a csanádi templom számára Szt. Vendel szobrát készíti el.
Itt Pesten a pesti városi temetőbe a Vogel-család sírboltjára készít emlékművet. Látni, hogy nem pihenni jött haza s a rezignációtól a folytonos munkával szabadul.
A budai akkori újvárosi temetőben is több síremléket készít, azután az esztergomi káptalan megbízásából a templom számára készíti el megrendelését.
Wurm József pesti házára huszonkét oszlopfejet és huszonnégy trofeumot készít s közben több síremléket is befejez.
Pestről - bár több ízben kap meghívást külföldre — többé nem távozik azután ...
—293. (—VÁN.)
TIZENNYOLCADIK SZÁZADBELI ARCKÉPEK.
A kassai szent Erzsébet egyház kincstára, hogy úgy mondjuk, még teljesen kiaknázatlan. Két meggyszínbársonyba kötött kapcsos könyvéről sem esett szó, pedig különösen az egyik méltán költheti fel érdeklődésünket festett, a XVIII. század közepéről való miniatűr-arcképeivel. A codexnek — mert csak írott és festett lapjai vannak — - bársonykötésén ezüst, részben aranyozott kapcsok s veretek vannak s noha nem tudtuk rajta felfedezni sem a város liliomos hitelesítő jelét, sem az ötvös szokásos monogrammját. kétségbe sem vonható, hogy nem kassai ötvös műhelyéből kerültek ki. Sajnos, a könyvtáblát körülfogó veretek nem alkotnak összefüggő egészet, hanem nyolc darabból vannak elég durván összeillesztve; stíljök sem egyező s míg a sarokveretek a reneszánsz, addig az ezeket összekötő részek rokokó-stílűek; tehát a codex korával, festett rokokó-díszítményei-vcl nincsenek teljes harmóniában. A két kapcson stilizált virágdíszt látunk.
A festett kötet az 1758-ik évben az oltári szentség imádására alakult egyházi társulat ú. n. con-gregatio albuma volt s benne a tagok névsorán kívül négy festett, miniatűré alak s több címerkép van.
Az első lapon a társulat védnöke, gróf Barkóczy Ferenc, egri püspök térdeplő alakja és címere látható, felette különféle emblémák és jelmondatok rokokódíszítmények között, középen oszlop tetején szentségmutató.
A második lapon a társulat rektora és neje szintén térdeplő miniatűr hasonmása. A férfiú gróf Csáky Antal, v. b. t. t., Abaujvármegye főispánja, a szepesi kamara elnöke. Barnás arcszíne elüt a csigákba szedett, hajporozott paróka, alakját fehér rokokóhímzéssel díszített kékszínű magyar díszruha és ugyanily színű sötétbarna prémmel szegett és bélelt mente fedi, oldalán vitézkötéses kard, lábain saru. Vele szemben csipkés, lilaszínű öltözetben neje (gróf) Perény Anna Mária, amint a kép alatt sajátkezű aláírása tanúsítja; férje aláírása: C.(omes) Antonius Csaky.
Úgy Barkóczy, mint a Csáky arcképen a családi vonások azonnal szembeötlenek, amint a negyedik arcképtől sem lehet megtagadni, hogy festője ne törekedett volna a hű egyénítésre a legapróbb részletekben is. Az arckép a társulat elöljáróját, Karlay József plébánost, egri kanonokot ábrázolja papi díszben, csipkés karingben.
A város tanácstermében egy olajfestmény függ, Schwarzenbach Ferenc levéltárnok arcképe; Schwarzenbach 1764-ben meghalt, így tehát a festmény és a congrcgatio albuma egyidőben készülhetett. A kettő közt több rokonvonást fedezhetünk fel, a testtartás, a szemek és kezek festése egymásra üt s ugyanarra az ecsetre vall a gondos részletezés.
Ki volt a képek alkotó mestere, semmiféle jel nem mutatja.
A kincstárban őrzött másik kötetnek ezüst dísze már hiányzik. Lapjain a sz. Kereszt congregatio előbbkelő tagjainak címerei és teljes névsora foglaltatik a 1717-ik évtől kezdődően.
ZAUSIG JÓZSEF lőcsei születésű egyháztörténeti festőművész. Nevét a szó kiejtése után Holók Imre, Telgárti Lipót, sőt Nagy Iván is tévesen Csausziknak írta.
Születési évét nem ismerem; mikor 1857-ben meghalt, a temetésén jelen voltam, ott volt különben Lőcsének színe-java s a részvét igen nagy volt.
Zausigot különben Bélik József szepesi és Sci-tovszky János rozsnyói püspök foglalkoztatta; de tettek megrendeléseket nála mások is.
Festményei közül ismeretes:
a) Krisztus a habokból kiszabadítja Pétert. Oltárkép a lőcsei ág. ev. templomban ; meglehet, hogy nem eredeti, hanem jó másolat valamely külföldi metszet után, én legalább l 862-ben láttam egy ilyet Esztergomban, amelyen a Zausig neve nem fordult elő ; de úgy emlékszem, azonos volt a lőcsei oltárképpel.
b) Szent Borbála képe is a rozsnyói székesegyházban a Zausig műhelyéből került. Egy ilyen szent Borbála már 1624-ben is található volt e helyen, melyet az 1753-ban tartott "canonica visitatio" is említ; de ez a kép nem azonos ezzel, amint erről a "Tudományos Gyűjtemény" 1830. évf. III. köt. 95. lapján s a "Magyar Sión" 1865. évf. 612. lapján egyet-mást olvasni nem lehet. Végre
c) a Zausig műve az a szent András-oltárkép is, amelyet Bélik József szepesi püspök rendelt meg 1834-ben a rimaszombati rom. kath. templom számára, amint ezt Findura Imre Rimaszombat város története című munkájának (Budapest 1894) 213. lapján olvashatjuk.
Mikor a nagy Kazinczy Ferenc Rimaszombatban járt s a rom. kath. templomot is megtekintette, abban még csak három oltártáblát talált "nem rossz kézből" - - úgymond. Ez a Zausig-féle kép akkor még nem volt ott. Lásd Kazinczy : Eredeti munkái, Budán, 1839. II. köt. 106, lap.
A Zausig művei egyébiránt annyira jók, hogy megérdemelnék a művész teljes méltatását is.
CSILLAG aradi festőre már az öreg emberek is csak nehezen emlékeznek; pedig a hetvenes évek végén, vagy a nyolcvanas évek elején olyan magas kort ért el, hogy bizony mint művész annyi képet festhetett, hogy emlékét jobban megőrizhették volna.
Mondják, hogy ezt a nevet magyarosítás útján szerezte ; állandó lakása Újpesten volt, s ha Aradon tartózkodott az "Arany oroszlány" című szállodában lakott s annyi megrendelést kapott, hogy Aradon és környéken szinte versenyeztek a módosabb emberek, hogy általa lefestessék magukat és hozzátartozóikat s Csillag rendesen csak pihenni járt Újpestre az övéihez.
Valentinyi János jeles művészt állítólag ez a Csillag kezdette oktatni, némelyek szerint nem is Aradon, hanem Újpesten.
Mellesleg megemlítem, hogy nagy homeopatha volt, s nem lehetetlen, hogy dr. Argenti Dömének volt híve s ez utóbbi nyerte meg a hasonszenvi gyógymódnak.
Aradról még a múlt század nyolcvanas éveiben eltávozott, legvalószínűbb, hogy Újpestre tért pihenni, ahol nyoma veszett, talán meg is halt.
MŰVÉSZETI IRODALOM
TALÁLKOZÁS HAMUPIPŐKÉVEL. (Révész Béla novellái Kozma Lajos rajzaival. Singer és Wolfner kiadása. A Világosság könyvnyomda nyomása. Két kötet. Ára 15 korona.) Az a matéria, a mit a rajzoló, az illusztrátor kézhez kap, maga elé tesz, ez az irodalmi matéria, egy mese, egy történet, hogy hol, miképen, mennyi erővel alakul át képpé, másképen : hogy hol vannak azok a sarkok, "ahol a rajzoló az íróval találkozik", hogy a rajz, mikor mennyire szabadul el egy adott szövegtől s mikor tapad hozzá teljes hűséggel és ser-vilis módon — minden illusztrált könyveknél mindig egy csomó izgató kérdés, de hogy a megbolygatásuk mennyire nem könnyű, a kifejtésük mennyire nem végezhető matematikus pontossággal, hogy végeredményben is a rajz nem "kísérleti nyúl", arra itt vannak markáns példa gyanánt, Kozma Lajos rajzai Révész Béla novelláihoz. E rajzok alatt, a szélükön, ugyancsak olvashatók ezek a címek, a melyek Révész Béla novelláinak, egy-egy lélekbekapó, scordinás hangon mondott históriának adják az elnevezését: Három forint, Sámson a csatában, Szocialisták, A gépszedő. Az a lira, az az alaphang, amelyen e novellában játszik az író, itt is megvan, vagy legalább rokon hozzá. Ugyanabból az érzési folyamatból, amelyből kikeverődtek az író történetei, ugyanebből a forró, lázas és sokszor vakítóan ragyogó színű képeket kergető érzésfolyamatból formálódtak a rajzok, s ugyanaz az ideológia, amelylyel Révész Béla alakjai gondolkodnak, ami bennt él, mellékes, hogy öntudatlanul, éppen csak ösztönszerű sejtéssel, de bennt él, küzködik, észrevéteti magát az író társadalmában, ugyanaz a proletárideologia megvan a rajzokban, jelen van, kifelé törekszik, egyszer halványabban, a rajzi kifejezés kevesebb tartalmasságával, egyszer kissé ravaszán, máskor meg tisztán, gazdagon és vehemens erővel. (Sámson a csatában, A fekete kapu.) Rajzot a szöveghez, írót a rajzolóhoz, tehát egy csomó közösség kapcsolja egybe, mégis, e közösség gondolkozásbeli, érzés- és tcmpera-mentambeli rokonság dacára, hogy a rajzolót itt épp úgy, mint általában az illusztrációknál, köti az író, köti egy adott irodalmi matéria, annak dacára, hogy a rajzoló ugyanazt a témát, ugyanazt a gondolatot kapja föl, persze más oldalról és más nyelven — ezek a rajzok nem illusztrációk a szó tradicionális értelmében, nem illusztrációk, ha illusztrálni annyit tesz, mint kizárni a szöveget, teljesen, pontosan a szöveghez tartozóan, képpé formálni egy momentán, rajzilag kifejezhető valamit, egy helyzetet, egy pillanatot, egy akciót, egészen olyformán, ahogyan az az írónál található, ahogyan ezt a szöveg előre megjelöli és majdnem készen adja. Jóllehet illusztrálnak, szöveghez kapcsolódnak ezek a rajzok, nem adnak semmit, úgy hogy ebben az olvasó a novellák valamely momentumára ismerhessen, nincs sehol nyoma annak, ami az illusztráló objektivitása. Viszont nem is könyvdíszek, dekorációk, pusztán dekorálás kedvéért, nem készültek avval a célzattal, amely függetlenül a szövegtől, szabadon a tartalomtól, éppen csak telediszítő felületnek vesz egy-egy könyvoldalt. Hűségre, arra, hogy ami a novellában kreálódik, ezt épp úgy, naturálisán állítsák a néző elé, de nem bukkanhatni bennük sehol, nincs egy pont, ahol az , írónak egy fikszirozott alakja, jelenése formálódna ki, ahol a szöveg a rajzzal ilyformán összetalálkoznék. Stilizált dolgok, de ez a szó sem fedi őket teljesen, mert elvégre, stilizálni, ez csak előadásbeli forma, valaki stilizálhat s még mindig ott jár azon a területen, ahol az író fantáziája. Stilizált dolgok, csakhogy az, amit stilizálnak, a rajzoló külön, önálló elképzelése. A különbség, az clválasztódás tehát itt van, a fantáziában, abban, hogy ezek a rajzok nemcsak mint minden rajz, más nyelven, rajznyelven, hanem más jelekkel beszélő külön világ. Szimbolikus rajzok, helyesebben szimbolikus illusztrációk, amelyek novellák mögötti gondolatot, sorok közt élő, ki nem írt, láthatlan rezzenéseket kapnak el és fejeznek ki, külön kérdés, hogy mikor mennyi rajzos gazdagsággal. A viszony tehát rajz és szöveg közt itt egészen más, mint általában az illusztrációknál. A rajzoló, ha összefügg és ha intenzív benső érintkezése van az íróval, elszabadul tőle, megvan a maga külön játszó szerepe. Hogy más területről vegyünk példát, a szerep, a viszony körülbelül olyforma, mint egy Hugo Wolf vagy Richárd Strauss dalnál a zenei instrumentálás a kiséret, ahol a kiséret már nem simul az adott melódiához ornament-szerűen, hanem külön is önálló értékű, önálló jelentkezésit, népszerűbben szólva : nem kísér, hanem egyszerűen mást játszik, új melódiát, jóllehet ugyanabból az érzésből, hangulat- és impresszióból fakadók. A rajzoló, az illusztráló Kozma Lajos szándéka egészen más, amint ahogy illusztrálni szoktak a rajzolók. Hozzá, kell tenni mindjárt: nemcsak a szándék, nemcsak az elgondolás, hanem maguk a rajzok s maga a könyv is, amely külön kötetben adja azt, ami szöveg s külön együtt azt, ami rajz, mely már így, külsőleg is megállítja az olvasót, elüt az illusztrált könyvek elrendezésétől, viszont aki megismerkedik vele, konstatálni fogja, hogy az a külsőség nem véletlen, hogy emögött ott van az, amit talentumnak hívnak, ott van egy rajzoló, akire ügyelni kell, mikor ennyire erős és meglepő.
TEMPLOMOK. Bobula János építész e címen kis füzetben publikálja azoknak a falusi kisebbméretű templomoknak képét, amelyeket az utóbbi időben tervezett s épített. Nem könnyű feladat megoldását tűzte célul, hisz ezekre az építményekre olykor valóban minimális, egyes esetekben csak 30—40,000 korona állott az építtető rendelkezésére. Ez a füzet a lackvágási, végegyházi, sztarcsovai, szepesjakabfalvi, tavankúti, debreceni, futaki templomok képét tartalmazza formás reprodukcióban.
FESTÉSZET.
Pataky László tárlata. Jeltelen cikk. Arad és Vidéke, máj. 4.
A Műcsarnokban. Irta Malonyay Dezső. Budapesti Hírlap, máj. 6.
A megbántott Benczúr. Irta Lengyel Géza. Nyugat, II. 9.
A ma festészete. Irta Sztrakoniczky Károly. Élet, máj. 2.
A M. I. É. N. K. második kiállítása. Irta Sz. J. A Ház, II. 3.
Ungarische Bilder von Rudolf v. Alt. Irta Hevesi Lajos. Pester Lloyd, máj. 9.
A humoristák kiállítása. Párisi levél. Irta Wigner Béla. Független Magyarország, máj. 16.
The World's great pictures. Irta Kiszely Árpád. Rajzoktatás, XII. 5.
Lipót király képtára. Jeltelen cikk. Magyar Hírlap, máj. 26.
A magyarok bejövetele. Feszty Árpád körképének újból való megnyitása. Irta Hervay Frigyes. Magyarország, máj. 30.
Művészeti szenzációk. A magyarok bejövetele. A Nemzeti Szalon tavaszi kiállítása. Irta (ktm.) Alkotmány, máj. 30.
I. F. Miilet-Austeilung. Irta Carl Conte Scapinelli. Pester Lloyd, jún. 3.
Tavaszi vásznak. (Párisi levél.) Irta Bárdos Artúr. Egyetértés, jún. 8.
Perimutter Izsák. Irta Tövis. A Hét, jún. 13.
A magyar plein-air. Müncheni levél. Irta —r—. Pesti Napló, jún. 13.
Festők jövedelme. Irta dr. Nagyiványi Fekete Gyula. Egyetértés, jún. 19.
Modern belga festők. Irta k. g. Alkotmány, jún. 11.
A grafikáról. Irta Erdey Aladár. Élet, jún. 6.
A Nemzeti Szalon kiállítása. Irta Margitay Ernő. U. ott.
L'hornmage de la Nation au Roi a l'occasion des fétes du millénaire, de Jules de Benczúr. Irta gróf Vay Péter. Revue de Hongrie, jún. 15.
Raffael művészete. Irta dr. Szentpétery Imre. Uránia, X. 6-8.
Baumberg Gabriella arcképe. Irta Mihalik J. Múzeumi és Könyvtári Értesítő, KI. 2—3.
Rubenséknél Antwerpenben. Irta dr. Kacziány Géza. Pesti Napló, júl. 21.
SZOBRÁSZAT.
Erzsébet-emlék. Irta Odönfi László. Vállalkozók Lapja, máj. 5.
Das Elisabeth-Denkmal. Irta Balogh Pál. Pester Lloyd, máj. 9.
Verne szobra. (Amiensben.) Jeltelen cikk. Egyetértés, máj. 19.
Az Erzsébet-emlékmű. Irta Ödöníi László. Pesti Hírlap, máj. 19.
A megoldás. (Az Erzsébet-emlékműről.) Irta —i. Vállalkozók Lapja, máj. 19.
A bolygó szobor. A korfui Heine-szobor. Irta Aegro-tus. Az Újság, máj. 20.
A millenniumi emlékmű. Jeltelen cikk. Független Magyarország, máj. 20.
A belváros tizenöt év előtt. Jeltelen cikk. Magyarország, máj. 20.
Az első magyar szobrász. Ferenczy István. Irta E. A. Az Újság, máj. 25.
A merénylő szobra. Orsini Felice szobra Mendolá-ban. Jeltelen cikk. Pesti Napló, jún 6.
Ádám apánk szobra. Irta Y—n. Az Újság, jún. 10.
A Vörösmarty-szobor. Az Otthon körből. Jeltelen cikk. Budapesti Hírlap, jún. 9.
Barokk szobrok a központi városházán. Irta Mys-kovszky Ernő. Uránia, X. 6—8.
Mell-övet felkötő Aphrodité Apaiamból. Irta dr. Cserni Béla. Múzeumi és Könyvtári Értesítő, III. 2—3.
Epilog. A millenniumi emlékműről. Irta Balogh Pál. Pester Lloyd, aug 5.
ÉPÍTÉSZET.
Alfréd Messel. Jeltelen cikk. A Ház, II. 3.
A Gizella-tér. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, máj. 5.
Új rendszerű fundamentumok magas építkezéseknél Amerikában. Irta V. S. U. o.
Építő-mánia. Jeltelen cikk. Pesti Napló, máj. 7.
Az eperjesi Miklós-templom. Irta Kabdebó Gyula. Magyar Építő-Művészet, VII. 4.
A Győri Első Takarékpénztár Tervpályázata. Jeltelen cikk. U. o.
Három új középület az Erzsébetvárosban. Irta Markó Miklós. Vasárnapi Újság, máj. 16.
A Hungária-fürdő. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, máj. 19.
A régi Buda. Előadás a M. É. Sz.-ben. Irta E. U. o.
A szegedi ipariskola pályázata. Irta K. M. U. o.
A szegedi felső ipariskola és iparmúzeum tervpályázata. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, máj. 19.
A kölni dóm. Jeltelen cikk. Egyetértés, máj. 20. A Nagykunság és környékének népies építkezése. Irta Győrffy István. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője, X. 2. (Új sorozat. V.)
A resinárí parasztudvar és havasi gazdálkodás. Irta Pacala Viktor. U. o.
A pesti Vigadó. Irta h. ő. Magyarország, máj. 23. "A Gizella-tér". Irta Palkovics Adolf. Vállalkozók Lapja, máj. 26.
Angol házépítő egyesületek. Irta V. S. U. o. Die "Festung". Irta Palóczy. Neues Pester Journal, máj. 30.
M. E. Sz. (Magyar Építőművészek Szövetségének közgyűlése.) Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, jún. 2. M. E. Sz. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, jún. 2. Ujabb vasbetonrendszerek. Irta V. S. U. o. Berlini képek. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, jún. 9.
Könnyű épületállvány. Bauer Henrik szabadalma. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, jún. 9.
Ujabb vasbetonrendszerek. (II.) Irta V. S. U. o. Épító'művészeti tanács Bécsben. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, jún. 16.
Állatkerti képtelenségek és a füvészkert. Jeltelen cikk U. o.
Telekspekuláció és lakáshiány. Irta V. S. U. o. A sárospataki tervpályázat. Állami tanítóképző. Irta R. Vállalkozók Közlönye, jún. 16.
A városligeti új színház. Vágó testvérek műve. Ismertették a napilapok jún. 18—19. számai. Magyar csapáson. Irta Tövis. A Hét, jún. 20. Az új műegyetem. Irta (a.). Magyarország, jún. 20. Messel Alfréd. Irta Lengyel Géza. Nyugat, jún. 16. Népünk építőművészetéről. Irta Medgyaszay István. Magyar Építőművészet, VII. 5.
Tervek. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, jún. 23. Az ipariskola kiállítása. Irta Molnár Sándor, U. o. A kézdivásárhelyi törvényszéki épület pályázata. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, jún. 23.
Magyar építőművészetünk irányairól. Irta M. B. J. U. o. Családi és munkásházak. Irta Rerrich Béla. Vállalkozók Közlönye, jún. 30., júl. 7.
Városok szabályozása. Irta Kisfaludi Lipthay Ágost. U. o.
A budapesti új kálvinista templom. Jeltelen cikk. Vállalkozók Lapja, júl. 7.
A Tabán szabályozása. Irta L —r. Vállalkozók Közlönye, júl. 7.
Tervpályázatok. Az eperjesi Erzsébet-kórház pályázata. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, júl. 14.
Budapest szabályozása. Irta K. M. Vállalkozók Lapja, júl. 21.
Edison és az építőipar. Irta V. S. U. o. Kis architektúrák. Irta Rerrich Béla. Vállalkozók Közlönye, júl. 28.
Tabán. Irta Zuboly. Vasárnapi Újság, júl. 18. A halászbástya. Irta Petrik Albert. Élet, júl. 4. Bombay monumentális épületeiről. Irta K. K. R. Vállalkozók Közlönye, aug. 4.
Az új állatkert. Irta dr. Lendl Adolf. Magyar építőművészet, VII. 6.
IPARMŰVÉSZET.
Lakásberendezések. Irta Lengyel Géza. Nyugat, II. 9.
Iparművészeti kiállítás. Irta Margitay. Elet, máj. 2. Az iparművészet napja. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, máj. 5.
Háziipari tanfolyamok. Jeltelen cikk. Vasárnapi Újság, máj. 16.
A sárközi népről és fátyolhímzésről. Irta Ács Lipót. Új Idők, máj. 16.
Tűzikutyák a M. N. Múzeum Néprajzi Osztályából. Irta Bátky Zs A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője, X. 2. (Új sorozat V.)
Guzsalytűk és rokkaszegek. Irta Timkó György. U. o.
A kapu a Székelyföldön. Irta Szinte Gábor. U. o. A magyar stílus ápolása. Jeltelen cikk. Magyarország, máj. 23.
A magyar könyvnyomtató művészetről. Irta R. Tóth József. Magyar Nyomdászat, XXII. 5.
A könyvek bekötéséről. (Folytatás.) Irta Beitel Károly. U. o.
Tavaszi kiállítás. Irta Margitay Ernő. Magyar Iparművészet, XII. 4.
Debreceni iparművészeti kiállítás. Modern kiállításrendezés. Irta dr. Rácz Lajos. U. o.
A színpad művészete. Irta Márkus László. U. o. A Nyomdászati Tanműhely munkáinak kiállítása. Irta Tantossy József dr. Grafikai Szemle, XIX. 5.
Újság- és könyvillusztrálás Magyarországon. Jeltelen cikk. U. o.
Nyomtatás vászonra és más efféle anyagra. Jeltelen cikk. U. o.
A hirdetések technikai fejlesztése. Irta Pavlovszky J. Alajos. Magyar Nyomdászat, XXII. 4.
A Magyar Nyomtatványkiállítás. Irta Pabst János. U. o.
A hazai könyvnyomdászat múltjából. Az első zsidó nyomda Magyarországon. Jeltelen cikk. U. o.
A könyvek bekötéséről. (Folytatás.) Irta Beitel Károly. U. o.
Betű és dísz a könyvnyomtatásban. Irta L—N. Magyar Nyomdászat, XXII. 3.
A magyarországi háziipar és a budapesti otthoni munka. Ferenczi Imre könyvének ismertetése. Irta Lánczy Jenő. Huszadik Század, X. 6.
A házi iparról. Irta gr. Nemes Polyxéna. Ellenzék, Kolozsvár, máj. 4.
A modern lakás. Irta Margitay Ernő. Élet, jún. 13. A magyar stíl és az iparosképzés. Jeltelen cikk. Magyarország jún. 13.
Kürmesszer Péter. Irta Mihalik József. Múzeumi és Könyvtári Értesítő, III. 2—3.
Bronzedények Hajdúsámsonból és Csíkszentkirályról. Irta Zoltai Lajos. U. o.
Hann Sebestyén kelyhe Brassóban. Irta Gyárfás Tihamér. U. o.
Román feszület Brassóban, Irta Gyárfás Tihamér. U. o.
Egy XV. századbeli faragvány. Irta Mihalik József. U. o.
Magyar iskolák érmei. Irta Gohl Ödön. Numizmatikai Közlöny, VIII. 3.
Művészietlenség a könyvek béléspapirosánál. Jeltelen cikk. Grafikai Szemle, XIX. 6.
A tollrajz és főleg a betűrajzolás a litográfiában. Jeltelen cikk. U. o.
Művészek közremunkálkodása a tipográfiában. Jeltelen cikk. Grafikai Szemle, XIX. 7.
A könyvek bekötéséről. Irta Beitel Károly. Magyar Nyomdászat, XXII. 7.
A svéd iparművészeti kiállítás. Irta K. A. Pesti Napló, júl. 11.
Az idei német kiállítások. Irta Gelléri Mór. Magyar Hírlap, júl. 31.
A lakásberendezésről. Irta L. Az Újság júl. 4., 11., 18., 24., aug. 1.
A svéd népművészet. Irta Czakó Elemér. Budapesti Hírlap, aug. 7.
VEGYES.
A bécsi grafikai főiskola tanítási eredményei. Jeltelen cikk. Grafikai Szemle, XIX. 3.
A stílusról. Németalföldi művészet. Irta L. Az Újság, márc. 28 , ápr. 4., 11.
Művésznövendékek kiállítása. Az Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola kiállítása. Ismertették a napilapok, ápr. 4.
Az Országos Képzőművészeti Társulat évi közgyűlése. Beszámoltak róla a napilapok ápr. 6. számai.
Die Erzherzog-Karl-Ausstellung. (Bécsi levél.) Irta Hevesi Lajos. Pester Lloyd, máj. 1.
A stílusról. Németalföldi művészet. (Folytatás.) Irta L. Az Újság, máj. 1.
Művészeti forrongás és szocialista művészet. Irta Várnai Dániel. Népszava, máj. 1.
A Párisi Szalon kiállítása. Irta Honesta. Ország Világ, máj. 2.
A Madonna-típus Irta Csudáky Bertalan. Vasárnapi Újság, máj. 2.
Az ultramodernek. Irta Lehel Ferenc. A Ház, II. 3.
A velencei kiállítás magyar művészeiről ír Ugo Ojetti a Corriere della Sera máj. 15. számában.
Wager werden. Irta Koloman v. Fest. Neues Pester Journal, máj. 18.
A londoni kongresszus és kiállítás. Irta Arnhold Nándor. Rajzoktatás, XII. 5.
A középiskolai rajzoktatásról. Irta Szinte Gábor. U. o.
A Nemzeti Szalon XVI. közgyűléséről és a nyomában keletkezett bonyodalomról beszámoltak a napilapok máj. 18. és 19. számai.
A Miénk Andrássynál. Épül az új palota. Jeltelen cikk. Független Magyarország, máj. 20.
A Miénk palotája. A Nemzeti Szalon botránya Jeltelen cikk. Egyetértés, máj. 20.
A velencei magyar kiállítás külföldi szemüvegen át. Ugo Ujetti cikkéről. Irta Zsia. Alkotmány, máj. 22.
Berlini megfigyelések. Irta Balogh Bertalan. Budapesti Hírlap, máj. 23.
A színek háborúja. Párisi impressziók. Irta Wigner Béla. Független Magyarország, máj. 23.
A stílusról. A rokokó. Irta L. Az Újság, máj. 23.
Komolyak és hóbortosak. A Nemzeti Szalon és a Miénk. Irta Tövis. A Hét, máj. 23.
Berliner Kunstausstellungen. (Die Grosse Berliner. Die Secession.) Irta Lothar Rudolf. Pester Lloyd, máj. 25.
A Nemzeti Szalon tavaszi tárlata. Irta Déry Béla. Magyar Estilap, máj. 27.
A Nemzeti Szalon kiállítása. Ismertették a napilapok máj. 28. számai.
A Nemzeti Szalon kiállítása. Jeltelen cikk. Magyar Hírlap, máj. 30.
A modern művészet háza. Irta Rózsa Miklós. Egyetértés, máj. 30.
Pénzpocsékolás a művészet ürügye alatt. Irta L. A. Magyar Szó, máj. 30
A velencei magyar művészház. Jeltelen cikk. Budapesti Hírlap, jún. 2.
Deutsche Kunst in Wien. Irta Hevesi Lajos. Pester Lloyd, jún. 6.
A magyar ház. (Velencei levél.) Irta Lynkeusz. Pesti Napló, jún. 10.
A stílusról. Biedermeier-stílus. Irta L. Az Újság, jún. 13.
Wie man Bilder betrachten soll und wie man sie nicht betrachten darl. Jeltelen cikk. Die Karpathen, jún. 15.
A középiskolai rajztanításról. Irta Hollós Károly_. Rajzoktatás, jún. 15.
A szatmári "képző- és iparművészeti tanfolyam" első éve. Irta Kiszely Géza. U. o.
Magyar kultúra. Irta Margitay Ernő. Élet, jún. 20.
Nemzeti Szalon. Irta Lengyel Géza. Nyugat, jún, 16.
Zólyommegyei kutatások. Irta Divald Kornél. Múzeumi és Könyvtári Értesítő, III. 2—3.
A sárospataki ref. főiskola metszetgyűjteménye. Irta Harsányi István. U. o.
A Tolnamegyei Múzeum Néprajzi Osztálya. Irta Kovách Aladár. U. o.
Plakátművészet. Irta Déry Imre. Egyetértés, aug. l.
Képek és szobrok. (Berlini levél.) Irta Moly Tamás. Nyugat, júl. 16.
Cinquecento. Irta Térey Gábor. Pester Lloyd, júl. 30.
