Minden formáló művészet a látás művészete. Az építészetet is e művészetek közé sorozzuk, hiszen nála inkább egyetlen művészet sem formál. Az építészetben is formáló erő a látás. Minden új művészeti irány a látás körül kereskedik, a megszokott látás helyességét, természetességét, jogosságát tagadja s egy új látás szükségességét, sőt egyedül üdvözítő voltát hirdeti. Az, amit a természethez való visszatérésnek szoktak hívni, nem egyéb, mint a jobb látásnak követelése, s eddig nem volt olyan művészeti forradalom vagy csak szerves fejlődést jelentő előretörtetés, amely ne a természet jobb meglátását vallotta volna pro-grammjául. Magában az építészetben ez a programm csak közvetve érvényesült, de abban az összetett művészi munkában, amely építészeti alkotást produkál, a primitív természetlátásnak, amely a reprodukálást, a látottaknak reprodukálását szolgálja, nem is lehet köz-vetetlen formáló hatása. Az építész nem azért lát meg, hogy képeiből alakult képzeteiből képet formáljon, ami a többi képzőművészetben állítólag a temperamentumon való leszűrés útján történik. Az építész látása a matériákban működő erők működésének észre-vevésére irányul. Bonyolultabb látás, mert nem közvetetlen képzetalakítással, hanem képzeteknek tapasztalatokkal való összero-vásával jár. Talán nem is illeti meg a látás elnevezés, talán egy másik fogalomkörbe tartozik, de bizonyos, hogy az építész az ő így formált képzeteiből valóságos képet alakít, amelyet lát, s bizonyos, hogy őt ez a képlátás munkájában irányítja. Az építész a rejtelmes nehézségi erőnek tevékenységét látja, és formálás közben mindig e látás adta képek hatása alatt van. Minden építészeti stílus kialakításában ennek a látásnak nagy szerepe volt. Ennek a látásnak hatása alatt támad az épület ritmusa, s ennek a látásnak hatása alatt alakul ki az építmény dekorációja. A homlokzat ennek az építészi látásnak eredménye.

Minden művészi látásban a szokásnak vezető osztálya van. A művészi látás vagy megszokottság vagy pedig a megszokottság ellen való lázongás. Nemcsak az alkotó művészek, de az alkotásokat néző közönség is vagy megszokottan lát vagy csak azért is szembeszáll ezzel a megszokottsággal. Talán maguk a művészek nem is ragaszkodnak annyira a szokáshoz, mint a közönség. A művész, aki nap-nap után modelleket néz, őket nézvén, jobbára csak a már meglévő művészi alkotásokból megtanult formákat látja. De akárhányszor megesik, hogy tanultságától fölszabadultan látja meg modelljét, míg a közönség egyenesen tiltakozik ellene, hogy a művész mást is meglásson, mint azt, amit ő, a közönség, meglátni megtanult. Legjobban a közönségnek egy-egy modern akttal szemben tanúsított magatartásából világlik ki az a csökönyösség. A művész az aktot természetben látja, a közönség pedig aktot csak festve vagy mintázva látott, mégis a maga aktról való tudását tartja egyedül alaposnak, Még a naturalizmus követelményeit is csak ennek a tudásnak alapján engedi kielégíteni.

S alighogy az új látás nevében új művészeti irány alakul ki: hamarosan kialakul ennek az új iránynak új látásbeli megszokottsága is. Csak a látás régi megszokottságának és új megszokásának váltakozása az, amit a művészeti irányok változásának hívnak. Régi csökönyösség helyébe új vakmerőség lép, amelyből csakhamar új csökönyösség lesz. A változásnak ez a törvénye az úgynevezett építészeti látásban is érvényesül, noha ez a látás, a maga összetettsége folytán a művészi látásnak szinte teljesen más fajtája. Azokat a képeket, amelyeket az építész a nehézségi erő tevékenységéről lát, ugyancsak megszokottan látja. Ugyancsak megtanult tapasztalatoknak rendeli alá a maga képzeteit s azután ezekből a keverékképzetekből formálja ki képeit.

Azok közt a faktorok közt, amelyek az építészeti látásnak matériát szolgáltatnak, a lehetőség határainak ismerete igen nevezetes. Nem szerkezetek megszerkesztéséről, hanem homlokzatok művészi kiképzéséről és művészi tagolásokról van szó. A lehetőség említettem határait a technika a maga statikai tudásával megállapítja, de e határnak művészetformáló hatását az épitészi látás érvényesíti. Az építésznek azokat a határokat számítgatás nélkül maga előtt kell látnia, hogy hozzájuk mérten művészin formálhasson. E határokról való tudásnak olyan formalátást kell nevelnie, amely megszokottá lesz, hogy az építőművész az új lehetőségeket művészin értékesíthesse. Addig, amíg ez az új építészi látás nem lesz megszokott látássá, az új lehetőségek művészi megnyilvánítása idegenszerűen hat s a szépségideát sérti.

Az építőművészet híres modernségének önérzetét alaposan leszállíthatja az a megismerés, hogy a máskülönben szépséges modern építészeti formákban s új ritmusokban még mindig a nehézségi erők régi meglátása nyilvánul. Az új lehetőségek már érvényesülnek a modern épület struktúrájában, de a struktúra művészi érvényesítése s a tagozás s a homlokzat kiképzése még idegenkedik az új lehetőségek megértésétől. A nehézségnek a formákban való hatását, a szerkezetre ható erőknek nyilvánulását még mindig olyanoknak látjuk, amilyenelvnek akkor láttuk őket, amikor még az új technikai lehetőségekről nem volt tudomásunk. A modern homlokzat-ritmus, a modern épület-dekoráció ugyan jórészt teljesen eltér a történelem építészeti stílusokéitól és temérdek egyéni invencióról tesz tanúságot, de az új építészetnek ebben az újszerűen művészi részében nem igyekesznek meglátni azokat a határokat, amelyeket az új technikai lehetőségek tűztek ki. A modern építész az épület szerkezetében minden új technikai lehetőséget érvényre juttat, de hiszen érvényre juttatják őket azok az építészek is, akik máskülönben a történelmi stílusok hagyományaihoz ragaszkodnak és legmodernebb szerkezetű épületeiket a legakadémikusabb köntösbe öltöztetik. A modern építőművészek homlokzatművészete kimerül abban, hogy másképpen akarják a homlokzatot kiképezni, mint az akadémikusok s ennek a másképpennek keresését a korszerűség megszólaltatásának hívják. Nem akarom ezt a modern homlokzatművészetet megkritizálni, hiszen szépségeit elismerem, meglepetéseinek örülök és ötleteiben gyönyörködöm, csak éppen, birálatmentesen, a dolgok mivoltát kutatván, megállapítom, hogy a puszta másképpennek erő-szakolása csak olyan modernség, amely szépséges divat, nem pedig korszerűség.

Korszerűvé, a kor adta lehetőségeknek megfelelővé a modernség akkor válna, ha a nehézségi erő, ha a szerkezeti erők hatásának látásában - racionalistává tudna lenni. Ha meg tudná látni a lehetőségeket s ha képet, formálván azoknak az erőknek hatásáról, a lehetőségek határait meglátná és a formákat ennek a határnak teljes igénybevételével ala-kitaná meg. A mi modern építészeink a súly munkáját, ez egyensúly érvényesülését, a nyomások tevékenységét nem tudják a valósághoz híven meglátni, amikor művészileg kiképeznek. Nem azok a korszerű építőművészi formák, amelyek csak másképpen szólalnak meg, mint a régi, hagyományos, akadémikus formák, nem azok az igazán korszerű formák, amelyekben egyéni ornamentika és sajátos ritmus nyilvánul, hanem azok, amelyekben a nehézségi erők, a nyomások, a szerkezeti energiák őszintén érvényesülnek. Ezek az új, igazán korszerű formák még nincsenek meg, mert ennek az őszinte érvényesülésnek útját állja a régi épitészi látás.

Voltak idők, amikor új lehetőségek előbb a fantáziát bizgatván, az építészi látással új észszerűséget láttattak meg. És van sok olyan műtörténelmi értékké szentesített építészeti emlékünk, amelyben új építészi látás mint formáló erő nyilvánul. Hiszen elég a veneziai doge-palota homlokzatára hivatkoznom, amelyben a formálóképzelet a technikai lehetőségek régi határain átaltörtetett s a valóságos lehetőségekkel élni merészkedett. A két finom oszlopsoremeletre, amelyet gótikus kőcsipkézet szinte túlfinomit, ránehezedik a magában véve ormótlan nagy, széles, tagolatlan, néhány ablakkal megszakított épületszekrény, s az így kiképzett homlokzat, amely a nehézségi nyomás és súlyhatás megszokott képeit megzavarja, megtagadja, mégis szépen hat. Azt a homlokzatot nézvén, építészi látásunk egyszeriben másszerűen lát. S egy másszerű építészi látás nyilvánul a ferde tornyokban, amelyekről nem bizonyos, hogy építésükben mennyi része van a játszadozó fantáziának s mennyi része a véletlennek. Ne feszegessük azt a kérdést, hogy vajjon szépek-e ezek a ferde épületek, és állapítsuk meg róluk, hogy művészi kiképzésükben nem is szólal meg az új, a más technikai lehetőségekhez simuló formáló kedv, de azt el kell ismernünk róluk, hogy a nehézségi nyomásról való képet megzavarták s hogy az új kép csak azért nem lett általánosabbá, mert az építészetnek nem volt rá szüksége, hogy olyan technikai lehetőségekkel éljen, amilyenekről az az új kép szólt. De az új építészet, igenis, bőven él új technikai lehetőségekkel, sőt az új épület javarészt csakis új lehetőségeknek kiaknázása. Az új technikai lehetőségekben gyökerező modern építészetnek az az eljárása, hogy az ő új szerkezeteit művészileg úgy képezi ki, hogy vagy akadémikus formákat, vagy egyéni új divatú formákat, - amelyek azonban csak a régi építészi látás újszerű képei, applikál rájuk, nagyon emlékeztet a megszokottságnak arra a munkájára, amely annakidején a teljesen más látást jelentő ferde tornyokat a szokásos művészi kiképzéssel látta el. Ismétlem, annak az építészetnek az új lehetőségek csak játék voltak, míg a mai építészetnek az új lehetőségek az életszükségességük.

Tudvalevő, hogy az építészet fejlődésében, irányainak kialakulásában a fantázia és a racionalizmus egymásra leskelődésének mekkora szerepe volt. Mindig a fantázia bátorított új építészeti látásra. Mindig a képzelet, amely a lehetőségek határain átaltörtetett, zavarta meg azt a megszokottságot, amellyel építész és közönség lehetőségek megszabta formákat látott. Az új építészi látást ezúttal nem a fantázia biztatja, hanem a racionalizmus követeli. Az észszerű struktúra, az új szerkezet kijelölte lehetőségek új képek meglátására készteti az építészt és a közönséget. A nehézségi hatás és a szerkezeti nyomás új képeinek meglátására. Az a fantázia egyenesen nem törődött a lehetőségekkel s úgy formálta meg az építészeti látás új képeit, míg a racionalizmus, amely ma az új látást sürgeti, csakis lehetőségek megbecsülését követeli. Milyen hatalmasan változott meg az építészi látás a dóri építéstől a delolaszor-szági görög építészetig, a bazilikától a kupolás központi dómig, milyen hatalmas új képlátás volt az építészet számára a nagy olasz baroli, amely mintha a nyomások hatását teljesen másnak látatták volna. Valamennyiben a fantázia nevelte a szemet és ő tanította a nyomások és ellentállások hatásának újszerű meglátására. Ma az észszerűség, a tiszta észszerűség követeli a valóság meglátását és ennek az új meglátásnak megszokását.

Mert egyenesen rászoktatás kell az új látásnak, hogy művészi íormáló erővé lehessen. Csakúgy, mint a formáló művészet egyéb ágaiban érvényesülő látásnak. A szemnek hozzá kell szoknia új méretekhez, új alátámasztásokhoz, új függő szerkezetekhez és el kell szoknia régi méretektől, régi megtámasztásoktól, aláfaragásoktól, hordó és függő szerkezetektől. A szemnek nem szabad ösz-szeroskadást, leszakadást látni ott, ahol a szerkezet biztonsága folytán ez az összeroskadás és leszakadás nem következhetik be, ahol azonban a régi megszokott méretektől gyökeresen eltérő méretekkerülnek eléje. Csakis a fantázián uralkodni tudó anyagok tudják a látásnak ezt a nevelését végezni Olyan anyagok, amelyeknek statikai s szilárdsági törvényei nem tudáson alapuló általános képzet, hanem a képzetben gyökerező legendás hit alakult ki. Amikor a vasszerkezet került bele az építésbe, a vasat szinte mindenhatónak képzelte el a köztudat. És megváltozott a régi méretlátás és egyensúlylátás. Magának az építőművészetnek látása csak alig változott meg. Csakis szerkesztés közben vallotta azt a köztudatot, de művészi kiképzés közben, ahol a formálás folytonos képlátással jár, nem tudott az új statikai és szilárdsági lehetőségekhez csatlakozni. Hiszen még máig is a megoldandó építőművészeti föladatok közé sorozzák a vas és a kő művészi harmonizálását, s minden olyan esetben, amikor ilyen úgynevezett harmonizálás sikerül, problémamegoldást emlegetünk. Pedig ez a problémamegoldás rendesen úgy történik, hogy a régi építészi látás, a régi nehézség- és nyomáslátás, éppen csak új vonalzárású formákat eszel ki s velük simul a vasszerkezethez, de az új szerkezetadta teljesen más formalehetőségeket nem valósítja meg.

Talán csak az áruház szerkesztése, elrendezése és berendezése kényszeríti rá a régi látású új építészetet, hogy erőszakot kövessen el a maga megszokott látásán. Ilyenkor többnyire behunyja a szemét és bízván a szerkezet biztonságában, vaktában beleugrik az új lehetőségekbe. Nem új látás, hanem a régi látás megvakítása szokott azokban az említettem elrendezésekben nyilvánulni. Néha ez a vaktában való súllyal nemtörődés és nyomásra nemgondolás véletlenül érdekes művészi megoldásokat érlel s ezeket a véletlen eredményeket irányítóul kellene vállalni, mikor új statikai kép meglátására kell nevelni és szoktatni a szemet.

Mert a vasbeton szerepeltetése folytán teljesen elavulttá lett a régi méretlátás és súlylátás. Amit a vasszerkezet nem is dicstelenül kezdett, azt, ime a vasbeton dicsőségesen folytatta. A vasszerkezet nevelte vagy legalább követelte látás talán inkább csak amolyan látás evoluciószámba ment, míg a vasbeton követelte látás valóságos látásbeli forradalom. Mert a vasszerkezet a gerinc hatásával hat, míg a vasbeton a gerinc tartó és hordó hatásának képét fölöslegessé teszi. A vasszerkezet testté vált statikai szabályzat, a vasbeton testté vált statikai anarchia képét szolgáltatja. Tudjuk s a köztudás is úgy tudja, hogy a vasbeton sem anarchisztikus statikai elern, de az általa megvalósított új lehetőségek a régiekhez képest olyan szertelenek és szerkezeteiben a szerkezeti erők és ellenhatások szereplése olyan burkolt, maga az anyag és hatalmas föladata pedig egymással látszólagosan olyan aránytalan, hogy az a kép, amelyet a vasbeton statikai magatartásáról formálnak, legalább is legendás forradalmi kép.

Ennek a képnek a látását a művészi kiképzéssel foglalatoskodó építőművészet nem tanulta meg. Azok az értékes egyéni művészek, akik az építőművészet modernsége jogaiért küzdenek, ezt a látásbeli forradalmat, ezt a teljesen újjáválást lehetővé tevő anar-chizmust még nem vállalták. Csak a szépséges új divattal váltják föl a régi szabályosságot, pedig teljesen más méretezésnek, teljesen más súly- és nyomásérvényesítésnek lehetősége módot adna nekik, hogy teljesen új építési szépséget szólaltassanak meg. Meg kell tanulniuk az új lehetőségek szemüvegén látni s a világot az új képek látásához hozzá kell szoktatniok.