DEKORATIV ÉS NATURALISZTIKUS MŰVÉSZET
A dekoratív és a tisztán ornamen-tális, valamint a naturalisztikus művészetnek alapja és kiindulása egyaránt a természeti valóság. Mindig annak visszaadásáról van szó. A művészet e két főága nem is eredetében, mint inkább céljában különbözik egymástól. Az egyik arra irányul, hogy azzal, amit a természetben meglátni képes, bármilyen használati tárgy vagy épület felületét a lehető legszebben díszítse. A díszítendő tárgy felülete ez esetben fontosabb magánál a dísznél, az orna-mentum alá van rendelve a tárgynak, melyet díszíteni van hivatva. Ezért szükségkcpen átalakulnak a természet tárgyai a díszítendő tárgy követelései szerint. Mentői inkább átalakítja a művész a díszítendő tárgy természetének és sajátságainak megfelelően a természetet: annál teljesebben oldotta meg ebben az esetben a feladatát. És mentői inkább olyan motívumokat ragad ki a természetből, melyek önként kínálkoznak tisztán ornamentális célokra és melyeknél kevesebb szerep jut a művész átalakítóképességének, annál primitívebb stádiumban lévő az a dekoratív művészet.
Elvileg nem jelent lényeges különbséget, vajjon az ornamentum eredete egy technikában vagy a természetben rejlik. A technikai motívumot épp úgy adoptálják és kezelik, mint egy természeti motívumot. A kiindulási folyamat mindkét esetben természetutánzás és mindkét esetben az eredmény attól függ, mit és mennyit tud a látás bennük módosítani és felfogni abból, ami kell. Fontosabb az, ami neki kell, mint az, amit lát. Ez lényeges különbség a dekoratív és a nemdekoratív művészet között, ahol a meglátott dolog a fontos.
A dekoratív művészet kiindulási pontján, amidőn önként kínálkozó motívumokkal oldja meg feladatát, lényegében nem különbözik a naturalisztikus művészet primitív állapotától, mely merő lemásolása a természetnek. Itt még nem ellentétek, még össze vannak forrva egymással. Vagyis, mikor majdnem készen kiragadja a természetből primitív meglátás útján azt, amire szüksége van és ami szinte kínálkozik erre. Például ilyenek az anorganikus világból vett motívumok, kristályképződmények, hópelyhek, ilyenek a megkövesedett ammoniták, echiniták, belemniták, a levelek szabályos képződése, szirmok, szárkeresztmetszetek, a primitív állatvilág gyönyörű, mathematikai pontosságú rajzai. A művészi folyamat itt, ezen természeti tárgyak dekoratív értékének felismerésében és alkalmazásában van, a többi egyszerű természetutánzás, ami még nem művészet. Ez volt a dekoratív művészeteknek legalacsonyabb foka, mikor még csak a természet által alkotott geometriai formák utánzása alkotja a lényeget.
A dekoratív művészeti irány sokkal fejlettebb foka az a folyamat, mikor a természet-adta geometrikus formákat geometriailag átalakítják. Mikor határozottan élő és magasabb organizmusul természeti tárgyakból választanak motívumot, geometriai jellegű, tisztán dekorativ célokra. Ezt nem kapják készen, itt nem használhatják fel azt, amit és ahogy látnak. Nem elegendő az adott tárgy meglátása, de e meglátással össze kell fonódni, a tárgy átalakításával járó díszítő lehetőségeinek és felhasználhatóságának az észrevevése. Összehasonlíthatatlanul komplikáltabb és fejlettebb folyamat ez az előbbinél Az érzéki, külső meglátáshoz hozzájárul a tárgyban rejlő dekoratív lehetőségek benső, intuitív megérzése, az átalakított, stilizált tárgy képe, nagy vonásaiban ez már ugyanaz a folyamat, mint a nagy művészeti alkotás.
Ha, amint Goethe mondja, minden művészet eredeti szükséglet, akkor a hozzávaló adaptálás foka és mikéntje szabja meg a fejlődést. Ha az adaptálás - mint ezen esetben - teremtő munkát igényel és meglevő dolgoknak fundamentális átalakítását jelenti, akkor ez már legmagasabb művészeti fejlődés. Például a görögök, rómaiak növényornamentikája, a japán és bizánci művészetek legmagasabb fokra vitt emberornamentikája, az egiptomiak nagy dekoratív művészete stb. stb.
A naturalisztikus, valószerűségre irányuló, nem stilizált és individualisztikus jellegű művészet is a természetből indul ki. De ami a dekoratív művészetnél csak eredet, kiindulási pont, az a naturalisztikus és valószerű művészetekben majdnem kizárólagos céllá alakul át. A megfordított eset áll be ; míg előbb a felület dominált az ábrázolt tárgy felett, addig most a tárgy határozza meg, alakítja át, sőt részben meg is teremti a teret, melyben helyet foglal. A díszítendő felület helyét a megteremtendő tér foglalja el, mely teljesen alá van rendelve a beléje komponált tárgyaknak, ábrázolásoknak. A tárgynak nem kell művészi módon beleilleszkedni és alkalmazkodni, hanem önmagáért van, önmagának kell eleget tennie, ez ad neki létjogosultságot. Művészeti megkötöttség helyett teljes művészeti szabadság. Innen származik a kétféle művészeti fejlődés annyira divergáló természetrajza. Az összes népek dekoratív művészete természetes, egészséges, organikus fejlődést tüntet fel, logikus, türelmes átmenetekkel, ellenben a művészet másik nagy pólusa az ellenkezőjét tünteti fel. Hirtelen visszaesések, váratlan fordulatok, beteges eltévelyedések kísérik és váltják fel folyton a nagy művészeti eredményeket és megszakítják az egyenes vonalat. Ott, ahol a művészet konkrét célt szolgál (és minden dekoratív művészetnek ez a feltétele), ott több értékük és érvényük van szabályoknak, tradícióknak, mert a dekoratív művészet lehetőségei korlátoltak. Ezek a szabályok és tradíciók megóvják a művészeti élet egészségét és továbbfejlődésének lehetőségét, folytonosságát. A "nem dekoratív" művészetekben nem lehet a szabálynak és tradíciónak annyira örökérvényű jellege és szerepe, mert a cél végtelen és határtalanul sokféle lehet. A művésznek úgy kell a valóságot ábrázolnia, ahogy ő azt igaznak látja. Nem szükséges részletezni, hogy mennyire átalakul ez az igazság az egyéni látás és temperamentumon át. Itt ez a szabályozó tényező, épp úgy, mint az előbbi esetben a díszítendő felület.
Mellesleg ebből az is következik talán, hogy az ismétlésnek, reprodukciónak annyira különböző szerepe van e kétféle fejlődésben. A dekorativ művészetekben az ismétlés nem fajul másolássá. Mert hiszen a díszítendő felület lehet többször ugyanaz az eset, mely ugyanazt a megoldást követeli. De nem valószínű, hogy a jelenség és annak egyéni meglátása még egy esetben ugyanaz legyen, és ugyanazt a visszaadást még egyszer lehetővé tegye. Azért a valószerű művészetekben az ismétlés mechanikus másolás és művészi tartalmat nélkülöző.
Adíszítendő felületek kiszámíthatók és számontarthatók, sőt belőlük szabályokat lehet levonni és ezeket követendő tanulságul felállítani. Az egyéni felfogás pedig ellenőrizhetetlen és beláthatatlan. Ezen fordul meg minden. A különböző természetű szabályozó faktorok, természetesen, különböző művészeti eredményeket hoznak létre.
Teljesen analóg fejlődési momentumokat találunk itten a dekorativ, művészetek előbb említett két fejlődési fokával. Éppen úgy, ahogy előbb különbséget tettünk a geometriai természetformák utánzása és a természetformák geometriai átalakítása, az absztrakció között, ugyanígy meg kell különböztetni ebben a másik művészeti fejlődésben egyfelől a valóság lemásolását, másfelől a valóságnak visszaadását az egyéni művészi felfogása szerint. A naturalisztikus művészetek legalacsonyabb foka, mikor merő természetutánzás, még megelégszik a tisztán érzéki meglátás visszaadásával, "la nature pour la nature", ami ellentéte a l'art pour Tártnak, még nem művészet és ez teljesen megfelel annak a dekoratív momentumnak, mikor készen átveszik a természeti motívumokat. A művészeti hatás egyik esetben sincs kizárva, de ez még nem jelent művészeti fejlődést. Az idáig tárgyalt szempontból a tendencia dönt, és a tökéletes vagy tökéletlen természetutánzás egy fokot jelent.
A második, magasabb fok az, mikor a művészet nem elégszik meg az érzéki meglátás visszaadásával, hanem saját belátásának, ízlésének és kifejeznivalójának megfelelően válogat, alakít, megváltoztat, mindig a valóság-visszaadásán belül. A meglevőt, a saját szükségletének, szempontjának és céljának megfelelően adaptálja a valószerűség elvének keretében, éppen úgy, mint a dekorativ művészet a díszítendő felület szükségleteinek és céljának megfelelően adaptálja a meglevőt, a dekorativ hatás elvének megfelelően. Mindkét esetben a valóság eszköz és eredet, a cél egyik esetben a felület díszítése, másik esetben egy benső vízió kifejezése. Minél teljesebb harmóniában van cél és eszköz, annál magasabb fokot ért el a művészet. Mindkét esetben az eszköz és eredet ugyanaz, és a cél választja el őket egymástól.
Mentől mélyebben és organikusabban a természetből indult ki valamely dekorativ művészet, és mentői inkább tudott ezen az alapon tőle eltávolodni, annál fejlettebb és értékesebb. Az individuális, valószerűségre irányuló művészet akkor legértékesebb, ha mentői mélyebben saját magából indul ki a művész, és mentői inkább közelíti meg ezen az alapon a valóságot, ha az egyén minél feltétlenebbül uralkodik a tárgy felett.
Ez a művészeti végbemenés két nagy, külön élet mozgása, mely egymástól függetlenül és zavartalanul, egész külön területen történik. A területek közeledése művészeti elfajulást jelentene, mennél inkább való differenciáltságuk, művészeti maximumot jelenthet.
PIKLER-FREUND EDIT
