LONDONI LEVÉL
London, április
Meglehetősen meddő idők után igazán nagy műélvezetet nyújt a «National Portrait Society» harmadik évi kiállítása a New-Bond street-i Grosvenor Gallery-ben, ahol annyi talentum van egynéhány teremben összezsúfolva, hogy szinte lehetetlen egyszeri látás után a sok jó közül a legjobbat meglátni. A hamisság teljesen száműzve van ebből a kiállításból, amelynek elnöke Augustus John, aki itt a modern festészet egyik legelőkelőbb képviselője. Természetesen a kiállítás maga erősen magán viseli a forrongó művészi ideáloknak kaleidoszkópszerű jellegét és nem egy kép előtt meglepetéssel fordul a néző a katalógus felé, hogy annak értelmét lehetőleg megtalálja, ha nem a vásznon, hát a pár betű közepette, amely azonban csak elvétve adja meg azt. Általában minden új forma, színképzés, rajz és érzé képviselve van itt és erősen kontrasztálódnak a megrajzolt, átgondolt portrék a másik szélsőséggel, egészen a legmesszebbmenő «érzések»-ig. Ez utóbbiak közül igen sok az érdekes, sőt értékes is és dacára annak, hogy csak arcképek vannak a kiállításban, azért a meddőségnek és sivárságnak semmi jele, holott általában portrait-kiállítások nem igen szoktak elsőrangú tényezőkké válni a művészi életben és meg kell tizedelni a képeket. De ebben a kiállításban mindenkinek van mondani valója, jóllehet ennyire kevert jellegű.
A kiállítást tulajdonképen kettős nézőpontból kell nézni, mert van modern, de akceptált portrait, de viszont sok az az ultramodern iskola, amely eddig csak igen kevéssé tudott magának sikert biztosítani, aminek oka főleg abban rejlik, hogy minden új dolog, akármilyen igaz is legyen, szokatlan és így a legtöbb szemlélőnek érthetetlen. Az emberek, dacára, a huszadik század óriási előrehaladásának, még mindig nem képesek felfogni a mozgást, illetőleg a megrögzített, de szétdarabolt természetet, így hát még mindig meg vannak szokva egy portraitban egy egészet és teljeset kapni. A régibb művészi iskola egy egészet óhajt mindenkor adni ; teljesen mellőzi a szemlélőt is, mint alkotót. Ellenben az ujak keresik nemcsak azt az utat, amelyik előre visz, hanem ugyanekkor mintegy követelik, hogy a néző is részt vegyen az alkotásban, jóllehet a reá eső szerep csakis negativ eredménynyel jár. Ilyenformán a néző teljesen individuális képet alkot magának, amihez a művész szerzi az anyagot ; az eredmény természetesen nem mindig válik a művész előnyére, de ez utóvégre teljesen mellékes, mert hisz minden megértés csakis relative értendő. Hogy ez az út is Rómába vezet-e majd, azt csak az idő fogja megmutatni.
Különös érdeket nyújt a kiállításnak egy ismeretlen Whistler, amely mindezideig még nem volt sehol kiállítva, azonban a kép maga inkább studiumszerű benyomást tesz és a nagy mesternek nem éppen szerencsés alkotásai közé tartozik, de annál finomabb George Sauter férfiarcképe ; egy gyönyörűen megérzett portrait (R. B. Cunninhame-Grahame arcképe), ez talán fénypontja a kiállításnak. A nálunk is előnyösen ismert Harrington Mann több képpel van képviselve, de kétségtelenül Sir Herbert Tree arcképe a legjobb közöttük. Több képe van Phillip Connard-nak is, aki utóbbi időkben igen érdekes módon haladt előre. William Strang, három képpel van képviselve ; színei hidegek, élénkek és tiszták, de képei igen nyers és kemény hatásúak. Igen érdekes munka T. Austen Brown női arcképe, itt csak az arc van teljesen megfestve, míg a többi, valamint a háttér teljesen dekorativ jellegű. Nagyon erősen van képviselve több képpel Glyn Philpot, a fiatal művész, aki kétségtelenül egyenes művészi leszármazottja Sargentnek és mint ilyen első helyen áll. Igen érdekes munkák William Rothenstein «Rachael Oueen» és «Princess Betty» című képei, amelyek erősen viselik magukon a művész karakterisztikus individualitását. Walter Sickert szintén több képet mutat be és ezeken is, mint valamennyi munkáján a «pillanat» van megörökítve. Sickert főleg a mozgás ellesésében mester és egész iskolát alapított, amelynek tagjai szintén a mozgást tartják a kép lelkének. Augustus Johnról annál nehezebb véleményt alkotni, mert a művésznek minden egyes munkája más-más árnyalatát mutatja be nagy tehetségének és tudásának ; Nicholsonról festett arcképe már eddig is igen nevessé tette a művészt, portrait-studiumjai pedig teljesen új, erősen francia behatást mutatnak, de mindennek dacára keresztülszűrődik a művész sajátos egyénisége. László Fülöp két fiúarcképe igen karakterisztikus, úgyszintén Lord Chelmsford arcképe is. Igen érdekes munka C. D. Ward férfiarcképe, ami bennünket magyarokat annál jobban érdekel, mert Raáb Sándort, a hírneves zongoraművészt mutatja be.
A festőnők közül első helyen áll Flora Lion, akinek nevével minden jobb kiállításon találkozhatunk ; úgy szín, mint valörérzéke bámulatosán finom, ugyancsak méltó társnője Lily Delissa Joseph, aki egy kis leány portraitjét állította ki A szobrok között van két Rodin, amelyek a mestert nem a legjobb oldaláról mutatják be, az ok talán inkább a modellekben, mint a művészben keresendők ; milliomosok portraitjei nem mindig hálás sub-jektumok és igen gyakran nagy hátrányára vannak az alkotó művésznek, ebben az esetben ez különösen szembeszökő, annál finomabb azonban Jacob Epstein. az amerikai származású fiatal szobrász két, a legnagyobb egyszerűséggel mintázott női feje ; erről a fiatal művészről a jövőben még igen gyakran esik majd szó, mert egyike a legsajátsá-gosabb művészi egyéniségeknek. Wilde Oszkár számára készült síremléke röviddel ezelőtt nagy konsternációt keltett még a szabad gondolkozású Parisban is, de természetesen a művész nagysága nem éppen abban rejlik, hogy munkája merész, mert ez csak kísérője azon az úton, amelyet magának kiválasztott és ha a közönség mégis ezen keresztül látja a művészt, az nem az ő hibája. Mindazonáltal Epstein kétségtelenül a legerősebb egyéniségekhez tartozik, akik valaha agyagból világot építettek.
SARKADI LEÓ
