Tizenharmadik évfolyam, 1914    |   Hatodik szám    |    p. 333-335.
 

 

KRÓNIKA

MUNKÁCSY-KIÁLLÍTÁS. Az idén múlt ötven esztendeje annak hogy Munkácsy Mihály először állított ki a Diana-épületben, bemutatva ott a «A regélő honvéd» c. festményét. Ezt a jubi-láris alkalmat megragadtuk, hogy egy kis seregszemlét rendezzünk, bevezetést a tervezett nagy Munkácsy-kiállításhoz. Ez a kiállítás beigazolta, — s ez volt a legfontosabb eredménye — hogy alaposan revideálni kell Munkácsyról való véleményünket. Munkácsy körül életében és halála után szenvedélyes értékelési viták tomboltak és egy időre úgy látszott, hogy a pártharcok tűz-vonalában - - elhullott. Szó sincs róla, ma Munkácsy egyenesen aktuális művész, átértékelése művészettörténeti szükségesség, mondhatnók, hogy halála óta él igazán. Szinte érdekesebb halála utáni életének története, noha életében is legendás alak volt, aki egész regényt élt át, a nyomor és diadal, a szenvedés és istenítés végletei közt hányódva. Kortársai nem ösmerték: vagy glóriába vonták, vagy a sárba vonszolták. A legszerencsétlenebb időpontban halt meg, akkor, amikor művészetének alapsajátságait tagadó művészeti irány jutott uralomra, s az új esztétika átgázolt rajta. Minden összefogott, becsületes meggyőződés és nemtelen indok, hogy glóriáját megtépázzák. Már-már úgy tetszett, hogy ez az értékelés válik uralkodóvá, hogy ilykép azoknak, kiket életének nagy diadalai háttérbe szorítottak, kései elégtételt adhassannak, s itt elsősorban Leibl-ra gondolok, akinek «megmentése» érdekében indult meg a hangos Munkácsy-ellenes hadjárat a német kritika berkeiben. Egészen más szempontból indult ki a francia kritika. Ott egyrészt - az impresszionista esztétika szempontjai uralkodtak el, másrészt a kizárólagos nemzeti irány, mely csak kivételesen és ideig-óráig tűrte el az idegen inváziót, hogy a legelső alkalommal újból a soviniszta szempontoknak adjon helyet. Így állott a Munkácsy-kér-dés az 1900-iki párisi világkiállítás után, melynek döntő hatását mutatta a Forbes-árverés (1905), hol a Munkácsy-festmények még minimális árakon sem keltek el. Jellemző a hangulatra annak a berlini kritikusnak a cikke, ki nagy megbotránkozás közt beszélte el, hogy egy müncheni műkereskedő a nyolcvanas években Leibl egy festményét egy - - Munkácsy-képpel cserélte el. Pedig az a Munkácsy legfeljebb egy gyenge Leibl-tanítvány, nem is beszélve Mutherröl, aki Pilotyskodó, színpadias felvonulásokat rendező rossz színésznek nevezte. A német kritika mindmáig kitart e nézete mellett. Meier-Graefe, aki az Ernst-muzeum kiállítását is látta, csak annyit ismer el, hogy nagy tehetség, de nem lett belőle semmi. A francia kritikát pedig egyszerűen — nem érdekli. A nagy magyar művész sorsa - - úgy látszik — meg van pecsételve. Azonban a fordulat nem késhet soká.,,Az éjjeli őrjárat" velencei, néhány kisebb képének berlini sikere, a római kiállításon berendezett terme a,,Krisztus Pilátus" előtt nagy vázlatával mind-mind azt igazolta, hogy a német kritika, mely azelőtt nem ösmerte fel Leibl-t, most nem értékeli helyesen Munkácsyt. A bécsi Presse-ben felszólalásokat olvashattunk Munkácsy mellett. Az olasz kritika megsejtette és elismerte a mester nagy művészi kvalitásait. Ezek után világos, hogy erkölcsi kötelességünk, éppen nekünk magyaroknak, Munkácsy átértékelésének megindítása. Ezt a feladatot vezette be az Ernst-muzeumban rendezett kiállítás, melylyel egyidejűleg híre jött, hogy az Amerikába szakadt „Krisztus Pilátus előtt" visszaszerzése nem tartozik a lehetetlen feladatok közé. Az Ernst-muzeum kiállításán arra törekedtünk, hogy a magyar és külföldi magányosok tulajdonában lévő képeket gyűjtsük össze, a muzeumokat és az amerikai tulajdonban lévőket mellőzve. A kiállítás tele is volt meglepetésekkel. Egy új és ismeretlen Munkácsyt ismertünk meg, a vázlatfestőt és a tájképfestőt ; kiderült, hogy színeinek pusztulása, az aszfaltalapba való ágyazásuk miatt, egyszerűen mese: a kolorista csodálatosan gazdag és megszabott skáláján belül kifogyhatatlan az ötletekben. Mindezek külön tanulmányt igényelnek és sorát is fogjuk neki keríteni. A lényege azonban az, hogy e kiállítás bebizonyította, hogy egy nagy, a művész egész munkásságát felölelő Munkácsy-kiállítás szervezése a nemzeti becsület kérdése. Ez a kiállítás - - a most folyó háború diadalmas befejezésével - - elodázhatatlan feladatunk lesz, mert a hogy a háború morális erőnk és nemzeti egységünk fényes próbaköve, úgy a békében igazolnunk kell művészeti erőnk nagyságát. Munkácsy impresszáriója, Sedelmeyer talán túlzott, mikor nemrég megjelent könyvében azt állítja, hogy a magyar mester a XIX. század legnagyobb festője volt. De azt kétségtelenül be tudjuk egy jól szervezett és gazdagon beállított Munkácsy-kiállítással egész Európának igazolni, hogy a nagy külföldi mesterek hatalmas sorába tartozó művészeink közt a legelsők egyike Munkácsy Mihály.

DR. LÁZÁR BÉLA

 

A SZENT GYÖRGY CÉH MŰVÉSZETI AUKCIÓJA. XVIII. művészeti aukcióra hívta Össze a Szent György Céh Magyar Amatőrök és Gyűjtők Egyesülete az érdeklődőket üllői-úti termeibe. Az első aukció óta, amelyet 1910 tavaszán rendeztek, egészen mostanáig nagyon megnőtt a fiatal egyesület. Akkor még alig száz tagja volt, ma pedig már ezren felül van a tagok száma. Akkor még az egyesület tevékenységét némi habozás és tapogatódzás jellemezte, ma azonban már megtalálta a helyes utat, amelyen hasznos szolgálatokat tehet a kultúrának. Tulajdonképeni hivatása az, hogy tevékenységét összekapcsolva az élettel, praktikus támogatója legyen a művészet iránt érdeklődő gyűjtőnek és amatőrnek. Ezt a célt szolgálják az egyesület által rendezett művészeti látogatások, amelyeknél nemcsak arra nyílik alkalom, hogy szép tárgyakat lássunk, hanem arra is, hogy beletekintsünk más, kiforrott ízlésű amatőrök leikébe. Hasonlóképen kulturális jellegűek, de emellett szorosan kapcsolódnak össze az élettel az egyesület művészeti aukciói ; e téren a Szent György Céhet illeti meg a kezdeményezés dicsősége. Az első aukciók bizony még gyengék voltak anyagban és látogatottságban egyaránt, annál gazdagabb anyagúak és annál látogatottabbak azonban manapság. Az anyag rendszerint igen tarka, sőt mondhatnók rendszertelen. A rendszertelenséget azonban nem megrováskép mondjuk, mert rendszerességet kívánhatunk egy szakkiállításon vagy múzeumban, de nem ottan, ahol épen az anyag tarkasága, sokfélesége a helyes, mert a cél épen az, hogy minden érdeklődő találjon gyűjtésének és ízlésének megfelő tárgyat. Ezen a szemüvegen át kell néznünk egy aukció anyagát és nem szabad csodálkoznunk, ha egy monumentális jellegű Munkácsy-kép közelében ott találunk egy szerény magyar fajence-kancsót. Mind a kettőnek megvan a maga művészi vonatkozása és mind a kettőnek megvan a maga amatőrje. Az anyag ezúttal kiváltképen változatos volt. Legérdekesebb darabjának azt a márvány reliefet mondhatjuk, amelyet Kugler Ferenc készített Pulszky Ferenc megrendelésére. Kugler Ferenc 1836-tól 1875-ig élt, de bár korának keresett szobrásza volt, ma már meglehetősen elfeledték, aminek oka főképen abban rejlik, hogy a fővárosban nincsen tőle szobor. A művész annak idején pályázott a Széchenyi-szoborra, de nem őt bízták meg a kivitellel, pedig bizonyára különb művet alkotott volna a jelenleginél. Ez a dombormű, amely egy kiválóan sikerült nemes felfogású kompozíció, erre enged következtetni. A képek közül ki kell emelnünk Szinyei Merse Pálnak a Wiesbaden melletti Néró völgyét és egy pipa-csos rétet ábrázoló két pompás olajfestményét, Lotz Károlynak egy leheletszerűén finom női aktját, Paál Lászlónak egy nagyszabású tájképét és László Fülöpnek két arcképtanulmányát. Kisebb kollekcióval szerepelt az aukciókiállításon Czencz János, kinek képei frissességükkel és keresetlenségükkel csakhamar valamennyien vevőre találtak ; nagyobb kollekcióval vonult fel Edvi Illés Ödön, aki részére ez az aukció egyszersmind kollektiv kiállítás is volt. Edvi Illés Ödön ezúttal igen szimpatikusán mutatkozott be. Nem kutató művész, de minden művén meglátszik a művészember és a természet szeretete ; naturalista festő, ez magyarázza, meg a színekben való örömét és pikturájának minden idegességtől való mentességét ; képei levegősek, vonásai határozottak ; aki a természetet a maga egészséges valódiságában szereti, sok örömét lelheti akármelyik képében. Edvi Illés fiatal ember, 1877-ben született. Hogy a monumentális festészet terén mit tud alkotni, azt megmutatta «Zsuzsanna a fürdőben» című nagyméretű vásznával, mely a Műcsarnok 1913. évi kiállításán tűnt fel. Ezúttal körülbelül 120 műve volt kiállítva, melyek közül több mint 100 vevőre talált. Litkei Antalnak is volt a kiállításon egy-két üde hatású vászna, melyek szintén vevőre találtak. Rendkívül változatos volt az iparművészeti rész. Láttunk itt erdélyi szőnyegeket, csipkéket, varrottasokat, bútorokat, porcellane kát, üvegeket, magyar keramikát, órákat, ékszer-neműt, exlibrist, bronzokat, elefántcsontfarag-ványokat, érmeket és plaketteket, szóval mindazt, ami iránt gyűjtő csak érdeklődhetik. A látogatottság igen élénk volt. Az összes forgalom meghaladta a 30,000 koronát. Ily sikeresen tevékenykedve a Céh el fogja érni azt a kettős végső célt, amit maga elé tűzött: hogy egyfelől elevenséget és pezsgést vigyen bele a művészet iránti érdeklődésbe, másfelől meggátolja azt, hogy igazi jó magyar művészi régiségek az országból kivándoroljanak. A Céh legközelebbi programmjában vidéki művészeti látogatások szerepelnek. Ezeknek elseje Zsámbékra vezetett, az ottani középkori román stilusu templom megtekintésére. Tervbe van véve ezenkívül vidéki művészeti aukciók rendezése is. E részben Pécsről, Szegedről, Kassáról és Kolozsvárról érkezett már az egyesület vezetőségéhez megkeresés. Az első művészeti aukció valószínűleg Pécsett lesz. A legközelebbi pro-grammról az érdeklődők idejekorán fognak értesítést kapni e hasábokon.

 

A KÖNYVES KÁLMÁN műkiadó társaság jogosításával közöljük ebben a számban Feszty Árpád és Spányi Béla festményeinek reprodukcióját. A Könyves Kálmán ezeknek a képeknek jó részéről különféle méretű reprodukciókat készíttetett, ezek nyomán közöljük mi is e képeket.

KIKÖTŐ BATÓ JÓZSEF RAJZA
KIKÖTŐ
BATÓ JÓZSEF RAJZA

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003