Tehetséggel bőven megáldott, erősen magyar érzésű, lelkes és tiszta törekvésű ember volt Szamovolszky Ödön. Az uzsoki szorosnál hősi halált halt Sámuel Kornél után, érzékeny veszteségnek nagyon is sok az, ami az ő szintén tragikus gyorsasággal történt elköltözésével érte művészetünket. Az a múlt év novemberében kiadott felhívás, amely a katonailag eddig ki nem képzett hadköteleseknek szólt: Szamovolszkyt is a sorozó bizottság elé állította. Ekkor hűlt meg s december 28-án a szabadságharcszobor építő bizottsága megrendülve tudatta halálát. A gyászjelentések nem mindig alkalmasak ugyan arra, hogy szavukat igaznak fogadjuk el. De azt a néhány sort, amit e bizottság jelentésében olvastunk, ki keli ragadnunk, mert közvélekedést tolmácsol, mert nem a köteles kegyelet sugalta, hanem az érzés őszintesége s a meggyőződés erőssége: «Nagy álmok tisztalelkű álmodóját, a magyar művészet önzetlen és fáradhatlan munkását, nagy alkotásának megvalósítása közben vesztettük el, de nevét hirdetni fogja műve, emlékét szeretettel őrzi minden bajtársa és a fejlődő magyar művészet minden barátja.»

SZAMOVOLSZKY ÖDÖN

Szamovolszky Ödön a fiatal szobrásznemzedék tagja volt, mindössze harminchat éves. Nem elég azonban, ha pusztán e nemzedék reményteljes tagjának nevezzük. Több volt ő annál, hogy az emberek vele szemben csak az érdeklődéssel párosult várakozás álláspontjára helyezkedjenek, hogy a kritika azokat az enyhébb igényeket támassza munkáinak mérlegelésénél, amelyeket általában előlegezni szokott, amikor oly müvekről van szó, amelyek egyelőre csak ígéretek a jövőre. Szamovolszky még nem volt mestere senkinek. De már rálépett erre az útra. Az átlagosan tehetséges régiót messze elhagyta, egyenesen nőtt ki azok sorából, akik vele többékevésbbé egy évjáratuak.

Ennek a kiemelkedésnek azok a szobrok rakják le s készítik elő útját, amelyeket 1903. óta kezd kiállítani a Műcsarnok szobrászi termében. Össze-vissza nem sokáig tart ez a periódus, mert néhány esztendő múlva, szinte egy hirtelen lendülettel, Szamovolszky már ott van, ahová csak az igazán kiválasztottak — s azok se könnyen - - tudják követni. E fordulatot a sza-badságharcszobor jelzi, amikor Szamovolszky, jó néhány tucat pályamunka közül s ugyancsak súlyos szavú kritikával szemben, Gách Istvánnal együtt megnyerte az első díjat s a kivitelre való megbízást. Országos érdeklődés kisérte e nagyszabású emlékmű pályázatának sorsát, s ugyanígy általános volt, az öröm és rokonszenv az eredmény nyomában, amely a fiatal, alig harminc esztendős Szamovolszkyt --s vele természetesen Gáchot is — egyszerre előtérbe állította. Szamovolszky Ödön 1878-ban (dec. 26.) született Nagybereznán. Az ungvári agyagipari iskolában tanult, majd a budapesti iparművészeti iskola diszitő szobrászati szakosztályán, Mátray Lajos növendéke lett. Szamovolszky azonban az ily apró, dekorativ jellegű szobrász-feladatoknál sokkal többre vágyott. Ambícióját nem elégítette ki, hogy megálljon ezen a terrénumon, a kisplasztikánál. S mivel ambíciója nem pusztán csillogó felhőkön járt, hanem a tehetség megfelelő potenciájával párosult: sikerült is neki, folyvást biztosabb léptekkel, továbbjutni. A nagy koncepció embere lett, az összefoglalóbb, tömörebb stílü szobrászi stílusé. S ebben más mester szoros közelsége, irányító szava, rendszeres tanítása nem segítette. Nézte a klasszikusokat, a természetet, a modern szobrászat termékeit, s ezeknek segítségével, a maga tapasztalatai alapján fejlődött azzá, aminek megismertük, szívós tanulmányokkal és sok munkával.

Mielőtt nem kötötte le a Szabadságharcszobor kivitelének feladata: Szamovolszky gyakorta kiállít a szobrászok tárlatán. Olykor egész sor, különböző anyagból készült plasztikai müvét láthattuk, amelyek közül nem egy jellemző portraitra, egy-egy naturalista ízű tanulmányra bizonyára emlékeznek azok, akik a magyar szobrászat évi termésének javát följegyezgették. Kiállított művei, amelyekről tudunk, a következők: Vasváry Pál (gipsz), Viszontlátás (bronz), Álom (bronz), Horvai János (gipsz mellszobor) az 1903/904. évi téli tárlaton. Pogány Mariska (gipsz, képmás) az 1905/906. évi téli tárlaton. Kresz Paula úrhölgy (gipsz), Imádkozó bányász (bronz), Nagymamánál (bronz), Andrássy Franciska grófnő (gipsz, Horvaival együtt csinálta) az 1906. évi tavaszi tárlaton. Tanulmány (terrakotta), Horvai Ilona (gipsz), Vasúti munkás (gipsz), Férfi képmás (bronz), Kassai honvéd-szobor (Horvaival együtt csinálta, gipsz), az 1906/907. évi téli nemzetközi tárlaton. Névtelenek (gipsz) az 1908/909. téli nemzetközi kiállításon s a Szabadságharc-szobor «Biga»-csoportja, az 1913/914. évi téli tárlaton.

Nyilvános térre került, emlékszerü munkái közt az első az ungvári Dayka-szobor volt, majd a Horvai Jánossal egyetemben készített kassai Honvéd-szobor, amely már a közönség szélesebb köreiben is ráterelte a figyelmet. A művészet amatőrjei, egyik legkomolyabb törek-vésű fiatal szobrászunkat ismerték meg Szamovolszkyban, azok pedig, akik közelebb fértek hozzá, tudták, hogy a maga nyugtalan, előretörő leikével csak az alkalmat várja, hogy máról-holnapra valami diadalmas meglepetéssel álljon elő. Temperamentuma, a monumentalitás iránt való érzéke hamarosan meg is találta a megfelelő alkalmat a Szabadságharc-szoborban, amelynek odaítélésénél, külföldi részről a zsűriben oly művészek szavaztak, mint Bartholomé, Calandra és Van der Stappen. Azóta hat éve, minden erejét e munka végleges kiformálására szentelte Szamovolszky. Az emlékmű, amely a Szabadság-térre kerül s kivéve a bronzból való bigát, magyar terméskőből készült: csaknem teljesen befejezett állapotban maradt hátra. Magasba szökő, kiemelkedő pontja a Hadúr alakja, amelynek lábaitól jobbra és balra lévő két csoport a nemzet szabadság utáni vágyakozását s ez érzés kitörését ábrázolja a plasztika nyelvén.

Szamovolszky Ödön mint ember, inkább zárkózott természetű volt, nem kereste a nyilvános szereplést, a bohém-társasélet zajosabb helyein nem igen találkozhatott vele valaki. Ennek dacára, őszinte és általános szimpátiának örvendett, aki azok körében, akik ismerték, oly emléket hagyott maga után, amely nem felejthető.

1911-ben, a müncheni nemzetközi kiállításon, a bajorok aranyéremmel tüntették ki s a «Biga» kiállításakor idehaza a magyar állam művészeti aranyérmét kapta (1913). Annak idején a Szabadságharc-szobor modelljét s a «Bigát» közölte a Művészet. Most egyéb munkáinak reprodukcióját adjuk. Megemlítjük még, hogy a művész festett is, műtermében egész sor vászon emlékeztet e képességére. A Szépművészeti Múzeum tulajdonában egy akt-szobra van.

SZAMOVOLSZKY ÖDÖN SZOBORMŰVE
POGÁNY MARISKA ÚRHÖLGY

SZAMOVOLSZKY ÖDÖN SZOBORMŰVE
KRESZ PAULA ÚRHÖLGY

SZAMOVOLSZKY ÖDÖN SZOBORMŰVE
HORVAI JÁNOS

SZAMOVOLSZKY ÖDÖN SZOBORMÜVE
VASÚTI MUNKÁS