Tizennegyedik évfolyam, 1915    |   Nyolcadik szám    |    p. 385-387.    |    Facsimile
 

 

A FELVIDÉK FALVAINAK ÚJJÁÉPÍTÉSE

Amit az oroszok északmagyarországi tatárjárása elpusztított: a magyar állam és a magyar társadalom felépíti. Sok-sok felvidéki falu helyét csak üszők jelzi ; most már biztos, hogy az elhamvadt tűzhelyek újjáépülnek s a jámbor nép, amelyet onnan elzavart a háború zivatara, megint otthont talál az egész ország jóvoltából, így van rendjén. S annak megállapításával, hogy kötelességet rovunk le, napirendre térhetnénk, ha e folyóirat sajátos jellege nem kötelezne arra, hogy — elismervén a nemes áldozatkészséget — a kivitel mikéntjét szóvá ne tegye.

Művészettel foglalkozunk, s valaki azt mondhatná, hogy a felvidéki együgyü falvak újjáépítésénél ugyan miféle művészeti szempont kínálkoznék? Mert fontos a művészeti kritérium egy parlamenti palotánál vagy nagyszabású állami épületnél, ám a falu naiv népe számára mit juttathat a nagy tömeggel dolgozó, anyagi erőfeszítést kívánó építőművészet? Talán csak nem hiszik a pesti építész urak, hogy a gránát tüzének üszkei felett vívhatják tovább stilus-harcaikat és megteremthetik a juhakol és csűr szecesszióját? Mit is kezdenének egy olyan építészeti témával, mint amilyen egy parasztház?

Mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy e falvak újjáépítése a különleges követelmények és a reá fordítható anyagi eszközök szerénységénél fogva nemcsak hogy építő-művészeti feladat, hanem még hozzá nehéz feladat is s ennélfogva ugyancsak próbára teszi az építész erejét, leleményességét, becsvágyát. Építőművészeink dicséretére legyen mondva, hogy a probléma felmerülésének első pillanatától fogva önzetlenül felajánlották e nehézségek leküzdésére minden erejüket. Ám félreértették őket, mert sokan a feladatot úgy ajánlották megoldani, hogy az állam adjon építőanyagot és pénzt: a visszaszállingózó lakosok majd maguk építik fel hajlékaikat. Hát hiszen ez is megoldás, Turkesztánban bizonyára így csinálnák. S támadnának új falvak, amelyekben csakhamar ismét megtalálnék azt a piszkot, azt a minden higiénét kicsúfoló állapotot, amely nemcsak hogy a nyomorúság szörnyű képe, de egészségellenes voltánál fogva oly szörnyű pusztítást okoz régóta éppen a felvidéken. A restaurálás ily módja a fertő és a nyomorúság restaurálása volna. Az építészet, mint városrendező művészet, különösen az újabb időkben aránylag egyszerű módokat talált ki e régi bajok leküzdésére s e módok annál hatásosabbak, minél nagyobb kiterjedésben alkalmazzuk. Az egyes ház higiénikus elrendezése még keveset lendít, ha a szomszédság csupa tenyészőhelye minden fertőző anyagnak. Mentői nagyobb komplexusokat lehet a modern egészségi elvek szerint elrendezni, annál könnyebb a halál millió csiráját elpusztítani, távoltartani. Itt pedig részben egész falvak újjáépítéséről van szó, tehát oly feladatról, amely vajmi ritkán kínálkozó módja a modern higiénikus elvek nagy stílusban való. kiterjedt alkalmazásának. Itt még az a lehetőség is megvan, hogy a falvakat, ha egészségügyi szempontból rossz a terepük (ha például temető aljában feküsznek), egyszerűen odébb plántáljuk, kedvezőbb helyzetben építjük újjá. De azokat az egészséges elveket, amelyek ily dolgokban irányadók, éppen az építészek ösmerik legjobban, hiszen azok integráló fontos részei az ő tudományuknak. Éppen ezért a legszorosabb értelemben vett építészeti szakfeladat e falvak újjáépítése s e feladatot nem szabad a laikus közigazgatásra, sem a dilettáns háziiparra bízni, mert ez esetben tudatosan konzerválnók a gyilkos fertőt s ezzel annyi kárt okoznánk az ínséges vidék lakóinak, amennyit az oroszok sem okoztak.

Első és elengedhetetlen feltétele e falvak racionális újjáépítésének az, hogy az egész ügy építészeknek adassék át, akik a helyszínén végzett tanulmányok után megszabhatják az újjáépítés alapelveit. Csak ők illetékesek ebben a kérdésben, senki más.

Az alapelvektől a lakható hajlékig még hosszú az út. Az elrendezési terv, amely speciális gazdasági, higiénikus és néprajzi alapon készül, tekintetbe véve a vidék szokásait és a lakók életrendjét, nem kevésbbé az igénybe vehető anyagi erőket, csak előkészítése a felépítésnek. Következik a középületek (templom, iskola, községháza stb.) elhelyezésének s főképp a lakóházak kérdése. Ujabb tárgy, amelynek dolgában egyesegyedül az építész illetékes. A házépítésnél most van alkalom — és vajmi ritkán nyílik egy ilyen alkalom, — hogy a munkával amúgy sem éppen túlterhelt építészeink értékesítsék azokat a tanulmányokat, amelyeket éppen az utolsó évtizedben végeztek oly serényen a magyar építési mód tanulmányozása körül. A hely speciális anyagaiból a legolcsóbban oly formákat alakíthatnak, amelyek nem csak hogy a legjobban megfelelnek a lakosság igényeinek, hanem nevelik ízlését s mintát állítanak azok fiai és unokái számára. A mi sajátos formanyelvünknek semmi más módon nem szerezhetünk oly hatásos propagandát, mint ha utánzásra való, könnyű szerrel megvalósítható példát állítunk okosan megszerkesztett, egészséges, csinos házacskákban. Nagyon nehéz feladat, de építészeink gárdáját teljesen érettnek tartjuk e feladatnak megoldására. Attól tarthatna valaki, hogy ez tenger pénzbe kerül. Nem áll. Magunk is ismerünk egész sor falusi házacskát, amelyeket építész tervezett s amelyek valóban kiállják a legszigorúbb kritikát, anélkül, hogy többe kerülnének a megfelelő, helyi szokások szerint háziiparszerüen épített házaknál. Mert hiszen nem mindig a drágább a jobb, lehet sok pénzen is alkalmatlan, művészietlen épületeket is emelni, amint azt Budapestnek egy egész sor középülete is bizonyítja. Nem szabad tehát azt mondani, hogy e falusi házikókat azért nem lehet építőművészek gondjára bízni, mert nincs annyi pénz, amibe az ő terveik kivitele kerülne. Meg tudják ők építeni azon az áron, amennyibe az ő elkerülésükkel kerülne, csak szebbek, csak jobbak, csak okosabbak lesznek e művészek művei.

Ezért mindenek felett fontos volna ezt az egész ügyet építészeink kezébe juttatni s ha a kormány királyi biztost neveztetne ki az egész feladat egységes vezetésére és ellenőrzésére, még ennek a királyi biztosnak is valamely jeles építészünknek kellene lennie, aki igénybe véve építészi egyesületeink önzetlenül felánlott szolgálatát, teljes hatalommal vinné dűlőre az egészség, a gazdaságosság, a szépség jegyében az elhamvadt felvidéki falvak újjáteremtését. Minden nehézkes, aktákkal dolgozó apparátust el kellene kerülni, mert ha a közigazgatás szerveinek kiadós szerep jutna ebben az ügyben, akkor ugyan a szegény jó felvidékiek alaposan várakozhatnának arra a napra, amikor újra beköltözködhetnek feldúlt fészkeikbe.

LYKA KÁROLY

SZAMOVOLSZKY ÖDÖN SÍREMLÉKE A KEREPESI TEMETŐBEN A MŰVÉSZ MUNKÁJA
SZAMOVOLSZKY ÖDÖN SÍREMLÉKE
A KEREPESI TEMETŐBEN
A MŰVÉSZ MUNKÁJA

PATZÓ PÁL MŰVE «WEHRMANN IM EISEN» KORNEUBURGBAN
PATZÓ PÁL MŰVE
«WEHRMANN IM EISEN»
KORNEUBURGBAN

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003