Most e különböző éveknek különböző témára és festési materiára valló képei együvé gyűltek a Műcsarnokban. Akvarellek, egészen és félig kész olajképek, tanulmányok, egyszerű, éppen csak gyakorlatnak csinált modellrajzok, kompozíciók. A müncheni iskola nyolcvanas esztendői jelentkeznek itt, főleg az olajfestményeken: csupa lokális szín, precízen hangsúlyozott körvonalak, nagyon kevés, sokszor majdnem semmi tónus. Portraitok az ú. n. Dunkelmalerei modorában. Képek, ahol a szín nem alárendelt szerepet játszik, nem egyedül arra szolgál, hogy éppen csak födje a keményen rajzolt, de biztosan szerkesztett formákat: levegős képek, amelyek nem atelier-árnyékokat, hagyományos szürkéket, barnákat és vöröseket hordoznak, csak ritkán, elvétve bukkannak elő Kimnach e dolgaiból. Amit ily célzattal festett, az bizonyára a legutolsó esztendők szülötte.

Az, ami leginkább kezeügyébe esett: a ceruzarajz.

Itt, a rajz terén, hogy úgy mondjuk: jobban van otthon, ehhez különösen vonzódott. Egy teremrevalót hordtak össze rajzaiból, amelyek közt nem egy több, mint pusztán tanulmányi jegyzet: elmerülést is mutat. Munkásságának nagy része idetartozik. Ez a rajzkészség hajtotta az illusztráció felé, amelyből sokat csinált képes lapok és könyvek számára. (Pl. az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben c. vállalathoz.)

Kimnach László 1857-ben, Budán született. Iskoláinak — reáliskolát tanult —, majd a műegyetem végeztével a mintarajziskola és rajztanárképző növendéke lett. Szülői ugyanis azt akarták, hogy az építész-pályára menjen. Kimnach azonban erősebb szeretettel adta magát a festésnek. Hogy a művészetnek élhessen, s emellett ne kelljen törődnie apró exisztenciális gondokkal, a rajztanárságot választotta. Ösztöndíjas növendéke volt a rajztanárképző intézetnek, s ugyancsak állandó ösztöndíjjal utazott Münchenbe, ahol előbb Benczúr Gyulánál, s aztán Lindenschmiednél tanult. Müncheni tartózkodása, stúdiuma másfél évre terjedt s hazatérve, hosszabb ideig dolgozott Pállik Béla műtermében. Ez a segédkezés anyagi haszonnal is járt, úgy hogy némi pénzt gyűjthetett, újabb külföldi útra. Nemsokára zsánerképet vesznek tőle a királyné számára, az egyházfestészeti pályázaton első díjat nyer s a kultuszminisztériumtól megbízást is kap a vázlatnak nagybani kivitelére. Ez erősen lendített helyzetén : most már gond nélkül folytathatta stúdiumait. Velence a legközelebbi állomás, ahol letelepszik. Egy évig tanulmányozza itt az olasz renaissance mestereit, másolgatva múzeumokban s olykor hazaküldve egy-egy kész dolgot. Amikor ismét Budapestre jön, a Benczur-mesteriskola tagja lesz, majd egy polgári iskolában foglal állást. Egész halála napjáig megmarad rajztanárnak s emellett sűrűn vesz részt a Képzőművészeti Társulat és a Nemzeti Szalon tárlatain. Meghalt 1906 november 9-én.

A miskolci zenepalota pályázatán az első díjat Haasz és Málnai, a második díjat Porgesz és Krausz építészek nyerték.

A Kor c. folyóirat címlap-pályázatán az első dijat Kalmár János nyerte.

VÁGÓ DEZSŐ rajzolta a 281., 295., 300., 305., ,V24. és 337. oldal fejlécét.

DEUTSCH DÁVID rajzolta a 397. oldal záródíszét.

KIMNACH LÁSZLÓ arcképét közöljük a 337-ik oldalon fénykép nyomán.

MUNKÁCSY MIHÁLY kolpachi kastélyának egyik falfestményét közöljük a 340-ik oldalon, az ő felesége ifjúkori arcképét - - szintén Munkácsy művét — a 341-ik oldalon reprodukáljuk. Mindkettő eredetije olajfestmény.

FERENCZY ISTVÁN egy eddig ismeretlen szobrát, Teleki József gróf képmását közöljük a 346-ik oldalon. Eredetije a Magyar Tudományos Akadémia könyvtártermében van.

BORNEMISSZA GÉZA Csöndes óra című rajzát közöljük a 347-ik oldalon.

CSÖNDES ÓRA
BORNEMISSZA GÉZA RAJZA

SÁRKÁNY ISTVÁN Andrássy-emlékművét reprodukáljuk a 350-ik oldalon.

ANDRÁSSY-EMLÉK
SÁRKÁNY ISTVÁN MŰVE

Csöndesség feküdt az Avenue de Villiers-i palotára ; magára maradt a fejedelmi berendezésű, kolosszális műterem, drága kosztümjeivel, mesés szőnyegeivel — s legfőképen a mester második énjei, alkotásai s a tömérdek ritka műtárgy, egy Munkácsy ízlésével összeválogatva . . .

... Mielőtt az endenichi szomorú ház lakójává lett volna, egy évvel megelőzőleg, még egyszer viszontláthatta szülőföldjét . . .

Felesége ment vele mindenüvé s Bonn mellett lakott, hogy közelében lehessen az ő nagy betegének. Mióta a katasztrófa bekövetkezett, Munkácsyné nem tudta elhagyni a helyet, hol annyi nehéz időt töltött aggodalmak és reménységek között.

Mostanában, tíz év után, tért vissza Parisba, az Avenue de Villiers-i házat kiadta egy magyar származású, franciává lett művésznek, Berény Rezsőnek, maga pedig egyszerűbb lakást vett a rue Jouffroyban.

Munkácsy özvegye erősen őszbevegyült úrnő. Csak akkor mosolyog, ha beszélhet az ő „Miská-járól" és az emlékeiről.

Egy nemes ízlésű, kis szobában fogadott, melynek ablaka az utcára nyit. Közvetlen mellette egy kis íróasztal, fölötte telefon. Munkácsyné bemutatja még egy éltes urinő-rokonát és egy bájos tizenkét éves leánykát, kinek a válláról pompás gesztenyebarna haj hullám fut le, sötét lilafolt a ruhája, s piros-piros a cipője - - luxembourgiak.

- Csodálkozik-e, - - kérdi Munkácsyné, hogy visszajöttem Parisba, hová annyi drága emlék fűz férjem fénykorából ? Gyászom első éveiben csak arra gondoltam : leélem napjaimat Endenich mellett, honnét eltűnni láttam „Miskámat" . . . Aztán — jöttek a testet-lelket ölő magányosságok. Végre, hosszas lelki tusák után visszatértem Parisba, mintegy tíz év után . . . Nagyon szerencsésnek érzem magam, ha magyart látok. Óh, visszaemlékezem sok-sok szép estére, midőn magyarok voltak a vendégeink. Miskámmal együtt de gyakran mondogatták: „Éljen a magyar haza" . . .

Ezt a mondatot tiszta magyarsággal ejtette ki.

- Szokott-e néha Budapestre menni, madame?

- Úgy egy-két évi időközben, hogy meglátogassam férjem sírját. Nemrégiben is megnéztem az ideiglenes síremléket, amit rendeltem. Újabban ismét kiírják a szobor-pályázatot. Ha ez eljön, gondolom, ellátogatok Pestre.

- Jól találja-e magát Parisban?

- Néha, ritkán, egy-egy soiréet adok, hol a régiek közül eljönnek Anatole Francé, Detaille, Ferrier ... a magyarok közül Návay dr., Földváry József, Földváry Emma és mások. De mily szép idők voltak, midőn a nagy szalonban Liszt Ferenc remekelt s ott volt Gounod, Dumas pere, Bonaparte Matild hercegnő, az író- és művészvilág egész tömege . . . Aztán a „Krisztus" és „Milton" befejezése után, idegenek és párisiak szünet nélkül jöttek és mentek . . . Mily szép idők voltak ! . . .

- Íme, itt van a Krisztus első vázlata, — folytatta Munkácsyné az íróasztal fölé mutatva. -De jöjjön, monsieur, megmutatom önnek a többi emlékeket, mind.

Mindegyiknél vannak reminiszcenciái. Egy háromszögű keskeny szekrényben vannak Munkácsy különböző rendjelei, mintegy tizenkettő. Köröskörül apró és nagyobb nippek, mindegyiket a mester válogatta össze.

- Ezek a rajzok mintegy húsz év előttiek, s két magyar vándor volt a modelljük. Ez olaj tájképet Kolpachban festette a férjem... De menjünk a másik szobába ... Itt néhány nagyon érdekes fotográfia van . . . íme, Ferenc József király 1878-ból . . . Világosan, magyarul aláirva: I. Ferenc József. S aztán legjobb barátaink, barátnőink: Haynald, Dumas pere, Andrássy, Beust, Ipolyi, Bonaparte Matild hercegnő, Jókai ... A téli fotográfiája — mondja mosolyogva Munkácsyné.

- Hogyan, madame, a „téli" ?

- Mikor Jókai ideadta, ezek voltak a szavai: „íme a téli arcképem". Én is kérdeztem, mint ön: Comment ? „Hát csak úgy, - - válaszolt Jókai -hogy e képen a fejemen van a parókám; nyáron - kopasz vagyok! Erről is van ám fotográfiám!"

- E kardok és tőrök Mandas spanyol hercegnő ajándéka; külön szekrényben vannak a mester kiállítási érmei és ezüst koszorúja, íme, a „Krisztus" első vázlata, férjem egyetlen festett önarcképe, a hetvenes évek végéről. Még itt eme pompás tájkép két olaj-stúdium s ezt a bronz mellszobor . . . Barrias mintázta férjemről.

- Ismerem a másolatát a Nemzeti Múzeumból...

- Úgy ? Lássa Monsieur, mindeme tárgyakat a magyar nemzetnek fogom hagyni. Hasonlóképpen e renaissance bútorokat, melyeket Olaszországban vásároltunk . . . Mennyire szerette őket a férjem. .. E vázlatok ... je laisserais tout ca pour la nation Hongroise, - - ismételte.

- Van a mester műveiből oly fénykép, mely még nem jelent meg a nyilvánosság előtt ?

- Igen. A kolpachi kastély belsejéből, kisebb-nagyobb időközökben festette ezeket. Szívesen átadom.

A KOLPACHI KASTÉLY DÍSZTERMÉBŐL
MUNKÁCSY MIHÁLY FESTMÉNYE

Midőn a képek között keresgélt, fölfedeztem Munkácsyné fiatalkori arcképét, melyet a mester házassága első éveiben festett és elkértem. Ez sem jelent még meg sehol.

MUNKÁCSY MIHÁLYNÉ IFJÚKORI ARCKÉPE
MUNKÁCSY MIHÁLY FESTMÉNYE

Munkácsyné végtelenül szívélyesen az ajtóig kisért. Nagyon szeretem a magyarokat, -— mondotta egyszerűen. - Talán közelebb én is Budapestre megyek. A Munkácsy-szobor pályázatára mindenesetre . . .

Az utóbb rendezett tárlatok új és az eddigi állásponttal ellentétes irányzatról tesznek vallomást. A belga Maus s a francia Vauzcelles éppen azt hirdetik, hogy „legyünk internacionalisták". A japánok stílérzéke, a németek rajzbeli lelkiismeretessége, a belgák modern szimbolizmusa új és felemelő érzéseket és vérkeringést kelt.

Ezt a helyzetet máris igyekeznek kihasználni a különböző nemzetek. Legelső sorban az amerikaiak, később az őszi szalonban oroszok és svédek különös nagy számban. Nem kell felednünk, hogy egyetlen kiállításról sem hiányzottak a németek, folyvást növekedve, akikkel szemben a hangulat engedékenyebb lett. Mindegyik nemzet művészei adnak életjelenséget tehát magukról, leginkább csoportosan, csupán a magyar művészek maradnak még mindig a háttérben. Ama kevesek száma, kik néha-néha megjelennek, valóban csekély. Ideje volna már, hogy a franciák tudomást vegyenek rólunk is. A kivételes erkölcsi eredmény iránt nem lehet kétségünk — már a revánst tekintve sem.

Egyébként túlsok a műtárlat az idén. A négy nagy szalonon kívül legalább is harminc kiállítás nyilt meg egymásután vagy rövid időközökben. Szinte érthetetlen, hova lesz e tengernyi produktum, mintegy tizenötezernyi képpel, hat-hét ezernyi szoborral! . . . Ma már szinte odáig jutottunk, hogy egy tárlat megnyitása abszolúte nem művészi esemény, amint — minőségben - - e harminc között, alig egy-kettő volt az. Hová lesz így a közönség érdeklődése, hová a tiszta művészi intenciók ? E hirtelen kisarjadt szalonok legnagyobb része csak mennyiséget szállít s magán hordja ama visszatetsző bélyeget, hogy tisztán kereskedelmi és nem művészi célok irányítják. A másik egészségtelen tünet, ugyancsak szalonok alakjában, a sujet-k szerint való osztályzódás : vannak pasztellisták, rajzolók, miniaturisták, „hegyi" és tájkép-festők külön-külön; a női festőknek rövid idő alatt három-féle szalonja keletkezett; a francia piktorok még vidékek szerint is csoportosulnak újabban. S még ez sem minden.

E nagy széttagoltságokhoz számíthatjuk még az ú. n. sportfestészetet is: az automobil- és lovas-sport-szalon keretében - - hol ritkán volt vezérelv a művészet.

Talán nem is kell túlságos jóstehetség annak a megállapításához, hogy e felszaporodott szalonoknak nincs és nem is lehet létjogosultsága s az tisztán időhöz kötött. Konvencionális hazugságok, ahol minden csak felületes feltűnéshez van kötve és kizárják a lehetőségét a komoly érzéseknek és munkának. Egész csomó, túlsók fiatalt látunk, de nem üdeségben, hanem veterán bágyadtsággal, ellesett rutin-külsőségekkel.

De nem csupán a fiatalokat kell vádolnunk az elmélyedés hiányával, a túltengő produkció folytán ; azokat is, kik mesterek, mint Aman Jean, Abel Faivre, Léandre. E két utóbbi valósággal „elillusztrálta" egyéniségét, a nagy- és gyakran sietős -- grafikai termelés folytán. Még ott is, hol a modell-tanulmányozás komolyságát megszoktuk, Besnardnál és Dagnan-Bouveret-nél tisztán csillogó rutint - - és mást alig - - láthatunk pl. a pasztellisták huszonharmadik kiállításán. E helyütt egyedül Ménard René maradt hű önmagához egyetlen pasztelljében: „Nuditas az alkonyaiban". A többiek megelégedtek sokszor azzal, hogy széles körben ismert nevöket odajegyezték.

Szerencsésebb művészi sikerrel járt a vízfestészet nemzetközi kiállítása, a Georges Petit-szalonban.

John Sargent vezet, e nagy arcképfestő. Ezúttal velencei képtárgyakban adja az ő sajátos, brilliáns koloritját. Mindent a festőinek rendel alá, még az építészet is halvány sujet nála. Ugyanez az intenció Fernand Khnopffnál, fehér világítású templom interiőrjeiben. Gaston La Touche sem az a vízfestészetben, mint az olajban, még Lucien Simon sem, kinek itt tisztán a világításban való mély tudása imponál.

Érdekes csoportosításba helyezte a kiállítás rendezősége ama francia festőket, kik Angliába mentek képtárgyért s viszont az angolokat, kiket Versailles, Paris, Normandia és a Bretagne vonzott, így az angol East, Ten Cate, Walter Gay, Smits stb., kiknek a francia sujet-iből nem hiányzik az angol bélyeg; Suréda, Guillemot, a vízfestők elnöke, Haguet stb. viszont londoni s angol emlékeket hoztak, melyek elég — párisiasak.

Nagyon erős zaj előzte meg a dekorativ művészek kiállítását; hogy is ne, hiszen negyven év eredményéről van szó ! . . . Konstatáljuk mindjárt, hogy természetesen, nem nélkülözi az érdekességet ez a tárlat, de kár volt különösképpen felcsavarni az illúzióinkat. Még mindig Eugene Grasset húsz-huszonöt év előtti szirom-, levél- és gyümölcsstíljeivel vesződnek túlnyomórészt. Bigauz berendezése, egy fiatal leány alvószobája, sykomor- és kőrisfából, könnyed és elegáns; talán ez a legjobb, ámbár ilyet is sokat láttunk . . . Hasonló konvencionális „eredetiségeket" látunk a többieknél is. A Grasset-féle dekorációk sokasága látható a vázákon, ékszereken és kisebb-nagyobb edényeken.

Új ötlet volt az idén, bemutatni egy kiállítás keretében mindazon műveket, melyeket a francia kormány vásárolt avagy rendelt. Dujardin-Baumetz, a szépművészeti államtitkár, e kiállítással nyiltszívűen számot óhajtott adni a közönségnek, mit és miért vásárolt és rendelt a kormány nevében, mert talán sehol sem oly radikálisak az emberek, mint Franciaországban. Találunk sok oly művet, melyet a kvalitása emelt ide, viszont olyanokat, hol tisztán ösztönző-szándékból vásároltak, s ez a szerencsés irányzat a háromszáznyolcvankét különböző műnek legalább is felében érvényesült. E fiatalabb művészekre az ily vásárlás kétszeresen felemelő : első sorban, hogy az állam méltatta őket figyelemre ; másrészt, különösen a szerényebb sorsú művészeknél, támaszt, erőt nyernek az önfejlesztésre. Végezetül vannak oly művek itt, melyek meglepő csekély kárpótlással váltattak meg alkotójuktól. Bizonyos művészek ugyanis szívesen lemondanak az anyagi részről, ha szobraik vagy képeik alatt függhet a tábla: „megvásárolta az állam". Ezt a kiállítást mindenképpen érdemes és tanulságos volt megtekinteni.

Mit mondjunk a „független művészek" ezidei szalonjáról? Ez a huszonharmadik kiállítás, hatezernyi képével, mutatja, mennyi nagyon fiatal kiállító szeretne már tárlaton szerepelni. E kiállításon, hol egyedül a húsz frank tagsági díj a zsűri, végtelenül sok a türelmetlenség s az akarás.

Bizonyára megvan az előnye, ami még nem jelenti azt, hogy hátrány nélküli. E miliőben is érdekes a pointilista Signac, a luminista Desvalliéres, Daguac-Riviére, Koppé György, Valton, Lamourdedieu stb. A magyarok közül Czóbel Béla, Körmendi Béla és Jenő, Jakobovics Artúr, Berény Róbert, Szegfy Erzsi férj. Koppené, Perlroth Vilmos, Székely Andor, Tibor Albert, Ziffer Sándor szerepelnek kisebb-nagyobb stúdiumokkal. A kiállítás április végéig maradt nyitva.

Külön törvények védik az írók szerzői tulajdonjogát. Parisban kiterjedt és tevékeny működést fejt ki a „Színpadi szerzők egyesülete", mely felöleli az írók, költők és zeneszerzők érdekeit, — egyedül a festők, szobrászok vannak kiszolgáltatva a fejlődő, mindent kihasználó kor szeszélyeinek.

Húsz évvel Miilet halála után mesés áron kelnek el művei, míg a művész életében könnyek és panasz között élt és küzködött. A nyomorúságban meghalt Rembrandtól a barbizonistákig s napjainkban igen sokszor ismétlődnek a szervezetlenségből támadt kisebb-nagyobb tragédiák.

Maga a művészi egyéniség általában kevésbbé gyakorlatias, gyakran képtelen a legcsekélyebb anyagi rendezkedésre. Gyakran megesik, hogy a művész a műkereskedői üzérkedés alatt el is vérzik, ha nem is épen fizikai értelemben, de mindenkor a művész-társadalom és a művészet rovására.

Van Parisban a műbarátok egy tevékeny köre, az „Amis du Luzembourg"; ez nemrégiben felkereste Briand kultuszminisztert e tárgyban. Át is nyújtottak egy memorandumot, több tervezet kapcsán. A legfontosabb mindenekfölött az, hogy Briand a leghatározottabban kijelentette az egészségtelen viszonyok szanálásának szükségességét és kötelező ígéretet tett az ide vonatkozó törvényjavaslat mielőbbi benyújtására.

A megindult eszmeáramlatban több szisztémát említettek a műtermékek eladásánál, így a „művészbélyeget" és a „hitelességi hivatalt" a mű autenticitásának meghatározására; előírásos szabályokat a vásárló és eladó között stb.

E javaslatokat részletkérdéseknek, de mindenekfölött kevésbbé célszerűnek tekintik művészkörökben, mert tengernyi komplikációt okoznak és a művásárlást sok tekintetben akadályoznák; anélkül, hogy a művésznek különös előnye származnék belőle. Holott éppen arról van szó, hogy az eladás megkönnyítése mellett a művész és közönség közötti kapocs szorosabb legyen.

A bizottság túl is tette magát e kérdéseken, rövid vita után. S amennyiben eddig megállapítható a benyújtandó törvényjavaslat tartalma, általánosságban már most ismertethetem.

Az eladások az állam fennhatósága mellett történnek.

Az eladásoknál az állam részéről megbízott ellenőrző-szakértők szerepelnek.

Minden eladás lehetőleg nyilvános, az árak meghatározása az eredeti érték alapján történik. Az állam 3—4%-ot von le a műtárgyak eladásánál s ez összeget a művésznek vagy ötven évig utódjainak számítolja le.

Az ellenőr-szakértők működésükért 10%-ot kapnak az eladási árból.

A törvényjavaslat sürgős jellegénél fogva remélhető, hogy az már a jövő évben életbe fog lépni.

.. . Megint baj van a régi Szalonban. Az öreg intézmények nyakára nőnek az új tagoknak, kiknek tagbefizetéseit elfogadják ugyan, de egyébként a szenvedő alany szerepét viselik. Elég a krízist csak annyival is illusztrálnom, hogy háromszáznegyven hors-concours-tag minden kiállításon részt vehet két művel s ők élnek is e jogukkal: Roll is, az öreg Flameng is, ki évtizedek óta nem küld se több, se kevesebb képet kettőnél. Úgyszólván valamennyien hasonlóképen cselekszenek, tekintet nélkül a nagyságra, mely pl. Detaille-nél, ritkán kevesebb öt méternél. Pillanatnyi számítással háromszáz-negyven hors-concours hatszáznyolcvan különböző nagyságú képet jelent s egyéb előnyöket, minő a jó világítása helyek stb.; a többi háromezer kiállító, pedig hiába erőlködik, ha rossz helyet nem akar, elmaradhat a tárlatról. Mindenképpen mellőztetve és háttérbe szorítva háromezer kiállító művész, egy nagy kvantitást a régi stílű jury-tagok előny-igérgetései tartanak lekötve, tekintettel a koronkint megejtett választásokra.

Bizonyos, hogy a nevet, tekintélyt szerzett öreg művészektől a közönség nem kiván többet egy képnél egy-egy kiállításon; de ők mégis ki akarják venni az alapszabályokban biztosított jogaikat!

A háttérbe szorított művészek a nyár folyamán is folyton gyűléseztek, tanácskoztak, hogy radikálisan szakítsanak e rendszerrel, mely anyagi és erkölcsi érvényesülésüknek útját állja.

Határozataikat, igényeiket olyképpen csoportosítják, mely megváltoztatja a régi Szalon egész alapját.

így első sorban megsemmisíteni óhajtják a jury-választásokat. Ehelyett javasolják, hogy a hors-concours és aranyérmesek közül sorshúzás útján történjék a jelölés.

Függetlenek óhajtanak lenni a jury ítélkezési jogától.

Az első jury-bizottság mellé az egyik csoport egy másik juryt óhajt húsz tagból, sorshúzás útján, mely az ellenőr szerepét vállalja magára; revízió alá veszi a visszautasított képeket, segédkezet nyújt a díjak kiosztásában. E húsz tag között tíz állandó és tíz sorshúzás útján választandó.

A többség már a legközelebbi kiállítás előtt óhajtja érvényesíteni e követeléseit s amennyiben az öregek közül csak egy-kettő akad, ki hajlandónak mutatkozik az engedékenységre, igen sokan biztos szakadást jövendölnek.

Ferenczy István tényleg 1832-ben, a novemberi nagygyűlésen lett az Akadémia levelező tagja s a jegyzőkönyv 55. pontjának tanúsága szerint 27 szavazat közül 16-al választatott meg.

Ferenczy részt vett az Akadémia munkájában is.

Akkoriban az Akadémia tagjai munkásságának nagyrésze abban állott, hogy benyújtott értekezéseket kellett megbírálniuk, vajjon érdemesek-e a kinyomtatásra. Az Akadémia a művészeti irányú ily benyújtott értekezéseket rendszerint Ferenczynek adta ki véleményezésre, így már 1834-ben véleményt kellett adnia Györy Sándor Architecturai Szépségről c. művéről.

Ferenczy erről a következőt jelentette (1834. év 48. sz.):

Ezennel a Györy Sándor Úr által írt munkát az Architecturai Szépségről, alólírt el olvasván, mint igen tökéletes és eléggé kimerített munkát, a Magyar Tudós Társaság részéről a ki nyomtatásra ajánlom.

Budán, Június 8-dikán 1834.

Ferenczy ezt a véleményét az Akadémia június 23-iki ülésén olvasta fel s (221. pont szerint) az Akadémia elfogadta véleményét és elrendelte, hogy Györy értekezése vétessék fel a Tudománytárba.

1836-ban Novák Dánielnek A világ- és árnyéktanulmány elveiről c. művéről kellett véleményt adnia (1836. év 95. sz.). Ferenczynek ez a jelentése is fennmaradt s így hangzik :

A Világ s Árnyéktanítmány elveiről, írta Novak Dániel, cs. k. akadémiai Művész és Architectus. 10 Réz Táblával. Ha a' festés és rajzolás csupán a' világosság és árnyék adásból állana is, csak Fisikai tekintetbe eggyezhetne meg az alólírt a Szerzővel, ezen tárgyról irt értekezésében : midőn t. i. a szerző állíttya, hogy a világosság, a' meg világosított testen ott vagyon a' hol az egyenest reá esik. (Tab. II. Fig. I. és több következőkön.) Másképpen vagyon művészi tekintetbe, mert annak ott van a' világossága, a' hol a' világító Test vagy nap, az ő szemével, a' megvilágosított Testen szegletet formál, és mihelyt a' Rajzoló maga helyét változtattya, változik a' testen lévő világosság is, a' nélkül, hogy a' világosító, vagy világosított test, helyéről változott volna, p. o. ha a nap hanyat-lakor, valamely nagy Folyónak vagy Tenger par-tyán áll valaki, a víz az ő szemibe igen fénylik, igen tükrözik, és ha festené igen világos színekkel kellene kirakni, de ha ő csak száz ölnyire fellyebb vagy alább megy a parton, a' víz a' maga helyén maradt, a' nap is a' maga helyén, de megsetéte-dett a' víz ott, és új világosságok támadtak az ember szeme előtt; másodszor a' surló világosságok a' festésbe világosabbak, mint a' tökélletesen reá esettek p. o. ha valaki posztót vesz nem reá ejti, hanem suroltattya rajta a' világosságot. Ezen argumentum áll minden e' világba lévő tárgyakra, épületek, hegyek, élőfák, s mezőségekre, 'sat. vannak ő nekik külön külön az ő égő pontyok, a' mely mint egy csillag ügy jelenik meg rajtok, és egy kép festetbe mindnyájának megent egy egész, mellyet, több meg több concentrált szegletek formálnak, és a' honnan a' nagy Nevtonként azon különböző színek is támadnak. Azon articulus pedig a' hol a' szerző azt állíttya, hogy a' világosság a' meszszi-ségbe veszt, az alól írt az ellenkezőről van meg-győzetve, mind addig míg csak láthattya; a' mit nem lát azt úgy sem kell festeni, sőt a' setét testek is meg világosodnak a' meszsziségbe, p. o. a táj festésbe egy fenyő fa erdő közelről igen setétzöld, meszszünnen kék, igen meszszire világos, bizonyos világosításba fejér ködös kék.

A rajzok közül Tab. X. a' hol a' szerző láttatik egy nagy próbáját adni, a' világosság, Árnyék, és Perspectiv Tudomány, bájoló erejének, nagy meg elégedéssel így fejezvén ki magát, a' melly tárgyakon a' szem édes gyönyörrel mulat: -ha azon tornátz oldalfalait, a' fő nyílástól kezdve, a' hol a' világosság bejön, a helyt hogy setéire, inkább világosra festette volna, mert a' hol világosság bé'jön, ott setét nem lehet és az ebből következett árnyékokat vetett árnyékokat az oszlopok háta megett oda tette volna, azon teret a' melly azon távol levő épület és a' között van, a távolságba világosabnak a' közel setétebnek festette volna, az épületet 's fákat világosabbnak, s kevesebb árnyékkal, a' hegyek tetejét világosnak a' tövét setéinek, így bizonnyal czélját jobban el érte volna : mint ebben minden Táj Festések, Teatrom Decoratiok, csak középszerű Művészektől is, áltajján meg eggyeznek.

Következésképpen, minthogy ezen munka, sem Teóriájába, sem Praxisába, a' Természettel sem a' Művészséggel meg nem eggyez, az alól írt véleménye oda megy ki hogy ezen munka ki nyomtatása még több időkre el halasztasson. F. a' M.

Ezt a jelentést Ferenczy az április 18-iki ülésen olvasta fel. Mivel a másik véleményező, Bitnicz Lajos sem mondott e műről jobb véleményt, az Akadémia visszaküldte a művet szerzőjének.

1836-ban Ferenczy Karácsonyi Lázár A Lemásolás egy Leg újabb módjáról c. értekezését is megbírálta (1836. év 129. sz.). Ez a véleménye így hangzik:

Az alolirt ezen munkát a Tudós Társaság előtt ajánja az Akadémia Folyó iratába való kinyomtatásra azzal a megjegyzéssel, hogy ha a Szerző Úr nagyobb tisztaságba nem sajnálná hozni a rajzokat t. i. betűket vagy számokat jobb sorba rakná, mint az itt való példa körülbelül mutattya (következik két kis szerkezeti rajz)

A május 16-iki ülés (167. p.) azon feltétel alatt, hogy a szerző az értekezéshez mellékelt rajzokat jobb rendbe hozza, tényleg elfogadta az értekezést a Tudománytár számára.

Ferenczy 1836-ban Novak Dánielnek még egy művéről, A perspectiv-tanítmány alapelveiről is adott véleményt (1836—44. sz.).

Ez a véleménye a következőképen szól:

A' Tudós Társaság, alaprajza és rendszabásai szerint, mindenek felett eredeti munkáknak kinyo-matását válalja magára, nem felejtkezvén el a' remek tollú és nagy hasznú írók' munkáinak fordíttatásáról sem. Ilj czélból időről-időre kiszokta jegyezni 's hirdetni a' fordításra különösen érdemes írókat. A' jelen munka nem eredeti, noha a' Tab. I. alá, ez vagyon írva: Novak del. et sculp. ; hanem az alólírtt nem tudja öszveeggyeztetni, hogy mikor rajzoltattak és metszettek a' szerző úr által azon lapok. És így a' munka már magában megszűnik ajánlható lenni. De már akár mint legyen is, akár kívánta a' Tudós Társaság ezen munkának fordítását, akár nem, akár pedig a Szerző Úr kívánt eggy ujj munkával a' perspectiv-tanítmány alapelveiről fellépni: Óhajtandó lett volna, hogy ezen már igen tökéletesen kimerített tudományt, nagyobb eggyszerűséggel és világossággal és kevesebb hibákkal adta volna elő, és mindjárt az elején, eggy rövid bevezető esmértetést adott volna arról, hogy mit és mennyit szükséges a Geometriából tudni annak, ki a' perspectivát megakarja tanulni ; p. o. mi legyen a linea ? hogy csak két linea van (úgymint egyenes és görbe) hogy vannak két vagy több eggy mással futó lineák, két vagy több összefutó lineák, két vagy több széljelfutó lineák, mik legyenek ezen nevezetek: gömböljeg, kör, 3szeglet, 4szeglet, 5szeglet, mi az általmérő, illető, bevágó, vízirányos és függő linea stb. ekkor aztán megmutatni, mikép kelljen eggy négyszeg mértföldet perspectivi négyszegekre felosztani és azt kissebb s' nagyobb épületekkel vagy más tárgyakkal, a' mellette lévő csalhatatlan mérték szerint berakni; nem pedig a' tanulni akarót azon X rézlapok chao-sába vezetni és oktatási czélt nem érni. Még eggy szót a Xl-ik lapról. Az eggy architecturai kézrajzolat, meljen nagyon hibásan az adatik elő, hogy a' fő 's középen álló épület négyszegletes lévén, annak, eggy állópontból, a' természetnek ellenére, egyszersmind három oldalát látni, a' mi teljességgel lehetetlen; tovább, az épület synmetria-ban akarván lenni, még is a' bal szárnya, a' rajzolat szerint két ólján széles, és legalább két öllel magasabb, mint a' jobb szárnya; a' felmenő lépcsőnek első darabja, csak az egyik részen fekszik a' földön, a' másik rész pedig eggy lábbal feljebb esik a' vízmértéknél, és a' többi darabok mind utánna; az oszloptornácznak földszinét nem láthatni, midőn látni kellene a' felvett szempont szerint, és az épületnek egész homloka nem egyenesen szalad. Jobbra azon magában álló két emeletes épületnek magasabb azon része, melj a' szemponttól messzebb van, holott minél közelebb van a' szemhez valamelj része az épületnek, annál magasabbnak tetszik az, a' perspectiv' elvei szerint. Meljekre nézve, az alulírottnak véleménye oda megyén ki, hogy ezen munka, mint nem hogy czélra vezető, de még sok hibás téveljgéssel is teljes, a' Tudós Társaság' neve alatt való kinyomtatásra nem ajánlható. Budán, Februaris 18. 1836.

Nemcsak Ferenczynek véleménye volt kedvezőtlen, hanem a másik véleményezőé, Nyiry Istváné is s így a november 28-iki ülésen (297 sz.) azt határozta el az Akadémia, hogy a mű a szerzőnek küldessék vissza.

Valószínű, hogy Novák Dániel ezért lett ellensége Ferenczy Istvánnak, mi leginkább a művésznek a Mátyás-szobor tervezete alkalmával ellene indult támadásoknál tűnt ki legjobban.

Ferenczynek még egy jelentése maradt reánk 1839-ből (39. sz.) Majer Istvánnak A Rézmetszésnek Műtanáról.

Ez így hangzik :

Ezen munkáról az alól írtnak véleménye oda megy ki, hogy a' Theoretikai oktatás mód a' Réz mettzésnél, éppen ollyan ; mintha valaki azt gondolná, hogy könyvből, úszni vagy lovagolni tanulhat : — Csak az első elveit is, ezen Tudománynak meg — fogására, ha csak egy néhány nap — is : de Prazis, és ügyes Mester kívántatik ; mellyet egész Esztendőkigi olvasás, 's próbálgatás ki nem pótolhat, kivált ha még itt, ott, kifejezési, vagy magyarosítási, hibák is volnának a' munkába, -mint p. o.

pag. 5. Homok-kő (Sandstein) magyarul s németül rossz e helyt hogy köszörűkö, mert nem minden homokkő, jó köszörülni, pag. 21. Carnatio - - akar lenni (Carnaggione) a magyar fordítás Testesület nem jó.

pag. 24. Kerektű (Rohleisen) a Tű gondolatom szerint mindenkor hegyes, és nem lehet, egy tompa, sarkantyú taré formán gördülő kerek vasat, vagy hengert annak nevezni.

pag. 26. Porszemet kap (Korn) nem jó.

— Hang, a festés vagy rajzolatba (Ton) nem jó. Bár a' Magyar Tudós Társaság eggyik fő Elvének választotta, a' Művészetek ápolását, 's annak lehető terjesztését; de még is kéntelen ezen jó igyekezetre ennyit válaszolni - - hogy ezen munka nem hogy czélra vezető volna, de az azt tanulni akarót igen tekervényes utakon vezetné oda: hová a' Prazis által igen könnyen el lehetne jutni, annak a' ki azt tanulni akarná, s azért kenteién az igyekezetett hálálva viszsza utasítani.

A fentiekből látható, hogy Ferenczy mint bíráló az Akadémia munkásságában elég tevékeny részt vett.

Ferenczy István akadémiai működéséhez kell sorolni egy művének, gr. Teleki József, az Akadémia első elnöke, mellszobrának elkészítését is.

E mellszobor készülésének története van.

1842-ben Teleki Józsefnek, Erdély kormányzójává neveztetvén ki, Erdélyben kellett laknia s így az akadémiai alapszabályok szerint le kellett volna mondania az Akadémia elnökségéről.¹

Teleki általában nagy tiszteletben állott az akadémiai tagok előtt, s mivel néhány évvel előbb könyvtárát odaajándékozván az Akadémiának, megalapította ennek könyvtárát, eshetőleges eltávozása alkalmából több akadémiai tag tisztelete jeléül a felállítandó könyvtár számára meg akarta szerezni mellszobrát.

A mozgalmat Döbrentei Gábor indította meg s tervének kivitelére felkérte az Akadémia titoknokát, Schedel Ferencet. Schedel az 1842 január 24-iki ülésen amikor Teleki nem volt jelen, tényleg előadta az Akadémiában a Döbrentei megindította mozgalmat s azt is, hogy Monti Rafael milánói szob-rászszal Döbrentei már szerződött is (sőt felpénzt is adott) a készítendő szobor ügyében.²

A gyűlés, melyen Schedius Lajos elnöklete alatt jelen voltak Bajza József, Balogh Pál, Bugát Pál, Fogarasi János, Frivaldszky Imre, Gebhardt Ferenc, Győry Sándor, Jerney János, Kállay Ferenc, Kiss Károly, Luczenbacher János, Sztrokay Antal, Vörösmarty Mihály r. tagok, Lukács Móric, Nagy Ignác,

Széchy Ágoston, Taubner Károly, Vajda Péter levelező tagok, Schcdel Ferenc titoknok és Szalay László jegyző, az indítványt örömmel magáévá tette, de „hazai anyag és művész létében" Döbrentei indítványát kissé módosítva fogadta el. A titoknokot felhatalmazta, bocsásson ki aláírási íveket a szükséges pénz beszerzésére. Az ügy véghezvitelére bizottságot küldött ki: Schedius Lajos elnöklete alatt, Döbrentei Gábor, Kiss Károly, Jerney János és Schedel Ferenc tagokat, kiknek egyúttal Teleki beleegyezését kellett lakérniök. Ugyancsak kötelességökké tétetett, hogy Ferenczy István levelező ta.ggal a szobor iránt értekezzenek, „kikötvén, hogy magyar köntösben s legkésőbb nagygyűlésig elkészüljön", továbbá az is, hogy Döbrenteit nyerjék meg az ügynek, „aláírásával magát ez ügyhöz kapcsolván s elsőséget adván a' hazai művésznek, ki büsztölésben a' társaság bizodalmát méltán bírja".

Schedel és a bizottság hozzá is látott kötelessége teljesítéséhez. Schedel megegyezett Ferenczyvel és csakhamar jelenthette, hogy Ferenczy az Akadémia feltételei szerint 400 forintért hajlandó a szobrot elkészíteni. Ezt a feltételt az ülés elfogadta s felhatalmazta a bizottságot, amelybe utólag Pulszky Ferenc is kiküldetett, hogy a művészszel kösse meg a szerződést.

A bizottság teljesítette a megbízást s már februárban jelentette a jegyző, Jerney János, az eredményt és bemutatta a művészszel kötött szerződést, melynek másolata fennmaradt s így hangzik:

Alulírt m. tud. társasági felhatalmazott bizottság egyfelül, másfelül Ferenczy István szobrász a következőkben egyeztünk meg :

TELEKI JÓZSEF GRÓF SZOBRA
FERENCZY ISTVÁN MŰVE

1. Ferenczy István kötelezi magát nmlt. Gr. Teleki József Úr Ő Excja életnagyságú mellszobrát, honi fejér márványból, magyar köntösben, reávetett lepellel, ha tetemes akadály közbe nem jő, június hónapban elkészíteni, négy száz pengő forintért.

2. Az alulírt bizottság viszont kötelezi magát a fen kitett munkáért Ferenczy István szobrásznak a kikötött négy száz pengő forintot három versben, és pedig harmadát most, második harmadát midőn a mű márványban félig kész leszen, az utolsó harmadot pedig, midőn az készen átadatik, hiány nélkül kifizetni.

Így szerződtünk Pesten-, február 18. 1842.

De Jerney azt is jelentette, hogy Döbrentei semmikép sem hajlandó a bizottságban résztvenni, amit az Akadémia tudomásul is vett. Döbrentei ugyanis sértve érezte magát, hogy Montival való szerződését nem vették tekintetbe s ezért duzzogva félrevonult.

Ferenczy elkészítette a szobrot, de az Akadémia könyvtára a kitűzött időre nem nyílt meg. Ez csak 1844 december 23-án nyílt meg, a nagygyűlés hatodik ülése előtt. Széchenyi István vezetése mellett résztvettek az ünnepélyen az Akadémia ösz-szes tiszteleti, rendes és levelező tagjai. Schedel előadta a könyvtár történetét s Bajza József a Telekiek hatását a magyar irodalomra. Azután a tagok megtekintették a könyvtár tudományos kincseit s az elnöknek, gróf Teleki Józsefnek „ugyanott felállított a' társasági tagok költségén, melly tiszteletök 's hálájok jeléül szabad ajánlás útján került egybe, Ferenczy honi szobrászunk által készített márvány mellszobrát" is.

A szobrot tehát kétségtelenül Ferenczy készítette. Megjegyzendő, hogy a szobron nem található fel Ferenczy neve. A szobor most az akadémia olvasótermében látható s olyan, aminőnek a bizottság-kívánta. (Az egész kérdés részletes történetét az Akadémiai Értesítő 1907. évi 4. füzetében megjelent „Gróf Teleki József mellszobra az Akadémiában" című értekezésemben tárgyalom).

Végül még egy irat vonatkozik Ferenczyre s ez Fáy Andrásnak következő levele (1860—208. sz.):

Én a' t. Akadémia megbízása következtében, megírtam a' Ferenczy István felett tartandó Emlékbeszédet, 's annak az ülésben leendő felolvasására Székács barátunkat kértem meg, ki a' fáradságot szívesen elvállalta. Kinyomatás végett, a' Budapesti Szemlébe adom, 's annak elfogadására, t. Csengery úr szívesen késznek nyilatkozott.

Arra vagyok bátor alássan megkérni a' Tettes urat, méltóztatnék, ha lehet, úgy rendelkezni, hogy ezen Emlékbeszédem, a' jövő April 2-diki ülésében felolvastathatnék. —

Ki is ez iránt egy sor tudósítását kikérvén, becses barátságába ajánlott, szíves tisztelettel maradtam Pesten, 24 Márt., 1860 A' 'Tekintetes Úrnak

Így tehát az az emlékbeszéd, mely a Budapesti Szemle 1860. évfolyamának 9. füzetében jelent meg, az Akadémia számára készült emlékbeszéd volt.

-220.

¹ Tényleg nem mondott le.

² 800 forintba került volna.

-222.

Az érdekes oklevél másolata Kolozsvárt, az Erdélyi Nemzeti Múzeum kézirattárában, Kemény József gróf „Appendiz Diplomatarii Transsylvania" c. gyűjteményének 11. kötetében van. —223.

I. Gábriel Bethlen etc. Prudens et circumspecte, fidelis nobis sincere dilecte, salutem et favorem nostrum! Egynéhány rendbeli dolgokat akarván a képírók eleiekben adni, hagyjuk és parancsoljuk is, a kolozsvári képírót, - ha szinte fogadott mivé volna is, mingyarast küldgye alá Fejérvárra, minden műszerivei. Secus non facturus. Dátum Albae Júliáé, die 27 Április Anno 1619. -G. Bethlen mp.

II. Gabriel etc. Prudens etc. Az mely német képíró vagyon az hűségtek városában, - hadgyuk és parancsoljuk is serio hűségteknek, azt mingyarast instrumentomival egyetemben kültön küldgye Fejérvárra. Nec secus facturus. Datum in oppido nostro Zerdaheli, die l Septembris Anno 1624. Gábriel mp.

III. Gabriel etc. Prudens etc. Ennekelőtte is kévántatván az ottvalo képírónak hozzánk való jövetele, de az mint értettük, nehéz betegsége miatt nem érkezhetett, ítéljük azért, azoltától fogva megkönnyebbedvén, egésségre juthatott. Hadgyuk azért hűségednek és parancsoljuk is, hogy késedelem nélkül mind inasával, műszerivei, író aranyával mingyarast küldgye hozzánk Fogarasban, az holott semmi egyéb dolga nem lészen, hanem az ifiú grófnak, váradi főkapitánynak csináltatunk, aranyoztatunk egy zászlót, és munkájáról contentáltatván, mindgyárást vissza bocsátjuk. Secus non facturus. Datum in civitate nostra Coronensi, die 4 Mártii 1627. Gábriel mp.

Bethlen Gábor kezével: Aranyat, ezüstöt is hozzon magával.

Czakó Elemérnek Barabás Samu közleménye alapján a Művészet 1902. évfolyamában (359-61.1.) írott cikkéből a képírók szabályzata alapján tudjuk, hogy a társaságban egyszerre legalább négyen kellett lenniök. Miután pedig Bethlen Gábor rendeletei mindig csak egyről-egyről szólnak s meg nem nevezik: az érdekelt képírók nevét legfennebb a városi számadás-könyvek azon rovataiban kereshetjük, hol szekérbérüket a városi fizetőmesterek elszámolták. —224.

Neugassnak ismerjük különben még egy képét, ez szintén női arckép és Szirmay Mihálynét ábrázolja, mégpedig, mint Kazinczy írja Szabó Jánosnak 1815. XI/9. „igen szerencsésen". —225.

Ezek egyike az a Lumnitzer János György, aki 1783 május 31-én Iglón született s mint a morvaországi és sziléziai ágost. hitv. egyházak super-intendense, Brünnben 1864 január 25-én halt meg. Wurzbach adatai szerint (XVI. kötet, 159—60. lap) atyja Lőcsén leányiskolái tanító volt. Ez a fia, ifjúságát részben Iglón, részben Lőcsén töltötté el. Majd a debreceni gimnáziumba iratkozott be s ott a lyceumban be is fejezte theologiai tanulmányait. Ekkor külföldre utazott s Lipcsében tanult. Drezda műkincsei oly hatással voltak reá, hogy művészi hajlamainak nem tudva ellentállni, lemondott a tudományos pályáról, hogy teljesen a festőművészetnek szentelhesse idejét. Csakhogy művészetéből nem tudott megélni. Lemondva róla, kénytelen volt házi nevelőnek beállani, előbb Bécsben, majd Drezdában. Szerencséjére visszatérhetett újból hazájába, mint a késmárki gimnázium mennyiségtan-és rajztanára, l 815-től Teschenben tanárkodik, majd 1817-től ugyanott mint német hitszónok működik. 1824-től Brünnben lelkész, 1830-tól superintendens.

Művészi pályafutásának időköre, a késmárki tanárkodás idejére esik.

Wurzbach szerint, Lumnitzer ügyes rajzoló volt. Mint késmárki tanár, iskolája számára előrajzokat készíttetett s ezek voltak az elsők, melyek e nemben Magyarországon nyomtatásban megjelentek.

Tájképeket mesterileg rajzolt volna.

Mint látjuk, Lumnitzer élete, egy félbenmaradt művészi pályafutás szomorú története. Érdemes volna késmárki,, Vorlag"-jait felkutatni, összegyűjteni,hogy művészetének értékéről tiszta fogalmunk lehessen.

Nem lehetetlen, hogy akár Késmárkon, akár Lőcsén, magánosok gyűjteményében ráakadhatni, egy-egy tájképére is, melyek igazolhatnák azok mesteri voltát.

Mi azt hiszszük, Lumnitzer művészete, a viszonyok kényszeréből, ügyes dilettánskodássá válhatott.

Egyetlen nyomtatott munkája Bécsben, 1825-ben jelent meg ily címen : Naturhistorische Tafeln des Thierreichs. Hét táblarajzzal. (L. Szinnyei : "Magyar írók" VIII. kötet, 131. hasáb.)

Müllerre vonatkozólag hasztalan kerestünk életrajzi adatokat. Egy-e Müller Jánossal (Művészet, 1902, 230. 1.)? nem tudjuk. —227.

Ha életpályáját végig tekintjük, meg fogunk arról győződni, hogy ő is egyike a magyar szépművészetek története azon művészeinek, kik sokat igérő pályakezdet után haza kerülnek s vidéki magányukba temetkezve, a közfigyelmet mégegyszer s utoljára akkor vonják magukra, midőn a napi események krónikásai, az újságírók, halálhírüket tudatják.

Anzenhofer művészi pályafutásának egy nagyon jellemző kedélyi mozzanata van: az az ok, amely miatt bécsi akadémiai tanulmányait félbeszakítja. Nem a szegénység kényszere, nem a tehetségében való csalódás keserve, vagy valami prózaibb külső ok hozza őt idő előtt vissza szülőföldjére: hanem a gyermeki szeretet ereje, mely még a művészet szereteténél is hatalmasabban buzog lelkében. Mély érzésű ember lehetett s így ez egy okkal több arra nézve, hogy művészi pályafutásának megszakadását sajnáljuk. Sokan talán úgy magyaráznák e tényt, hogy éppen e könnyű lemondás a legbiztosabb jele művészi rátermettsége fogyatékos voltának. De ki tudja ma megmondani, hogy mily lelki harcot küzd-hetett végig, míg odáig jutott, hogy a fiúi kötelesség szava végleg elnyomott benne minden kétséget s nyugodtan jött vissza szülőföldjére, hogy az anyai szeretet oltárára szívesen lerakja a legnagyobb áldozatot ? Életpájályának rövid rajza is mély betekintést enged lelki világába, mert mint ez adatokból is megfogunk győződni, művészi finom lélek maradt mindvégig. A szűk munkakör nem keserítette cl és a szegényes viszonyok dacára se sülyedt odáig, hogy munkát kunyoráló mesteremberré aljasítsa magát.

Élete vége felé járt már, midőn a Tudományos Gyűjteményben (1819, v. k. 116.) Krüchterí József először emlékezik meg róla ily módon : „Anzenhofer Ignác, egri születésű, Egerben akadémiai képfaragó. A Nemzeti Múzeumnak van tőle egy Feszülete." . . . Egy szóval se tud róla többet mondani.

Midőn 1821. február 22-én 60 éves korában meghal, erről az eseményről egy lapban sem találunk említést. Két hónap fordul bele, mígnem az „Ofner und Pester Zeitung" szépirodalmi melléklapja, a „Gemeinnützige Blätter" 1821. április 15-iki XXX-ik számában, rövid, 32 soros cikkecskében elparentálja e művészünket.. Megemlíti róla, hogy e kiváló hazai szobrászunk („der wackere vaterländische Künstler in der Sculptur") mostoha testvére volt Hess Mihálynak, a bécsi cs. és kir. mérnök-akadémia tanárának. Anzenhofer az idősebb testvér volt s ő is a bécsi Szépművészeti Akadémiában tanult s későbben ugyanott a szobrászat nagymestereivel: Heinricivel, Messerschmidttel és Fischerrel együtt dolgozott. Ő is Bécset választotta volna, mint a művészet és műszeretet központját, állandó tartózkodása helyéül: de előhaladott korú anyja iránti vonzalma, s a fiúi kötelességérzet arra bírták, hogy szülőföldjére, Egerbe menjen vissza. Ebben az időben Eger olyan kis város volt, hogy sem kitűnő művészi tehetségeinek nem nyújthatott alkalmas működési teret, sem műveit nem tudta értékük szerint megjutalmazni. Meg kellett azzal elégednie, hogy a vidék számára jelentéktelen munkákat vállalt el. Jellemének fővonása a lemondás volt. Egyenes, becsületes ember létére nem értett a tolakodáshoz, és a saját művészi becsét is sokkal inkább érezte, semhogy arra vetemedett volna, hogy valakinek a kegyébe koldulja be magát. De viszont, midőn meggyőződött arról, hogy valahol fölismerték művészi értékét, igazán con amore készítette el kiváló művészi munkáit, s mellékes dolognak tekintette azok ára iránt alkudozásba bocsátkozni, akár készültek azok székesegyházak, nagy paloták, akár parasztközségek templomai számára.

Sajnos, a mi cikkírónk egyetlen más művét se említi meg azon egy Feszületen kívül, melyről már a Tudományos Gyűjtemény is szólt. Csupán azt jegyzi meg Anzenhofer ezen művéről, hogy az az utókor előtt is fényes tanúbizonyságot fog tenni az ő művészi készsége mellett.

Valóban érdemes volna Egerben és környékén lévő műveinek sorozatát összeállítani. —228.

Meier-Graefe könyve nem könnyű olvasmány; ismerve franciás hajlamait, a csalódás érzetével törtettem keresztül mondatainak rengetegén. Híve ő is a német tudományos stílusnak, mely a világosságot kerüli és ködös meghatározásait a szavak árjával még nehezebben hozzáférhetővé teszi.

Mégis sok érdekes mondanivalója van és abban meglepően egyezik polemikus ellenfelével, Kunowskyval, hogy Németország nem emelkedik, de hanyatlik. Nemcsak, hogy hanyatlik, de életveszélyes betegségben sínylődik; hogy mindazon disszonáns jelenség, mely a közéletben felüti fejét, csak szimptomája ugyanazon bajnak; hogy az új nagyhatalom sok katonájával és hivatalnokával, hatalmas iparával és sok pénzével egynek hiányát sínyli és ez a kultúra.

Kiindul Böcklin egyik legkorábbi, 1855-ből való képéből, mely a berlini képtárban függ és „Centaur és nimfa" nevet visel. Nem igen álldogálnak előtte, a pompázó, híres nagy Böcklinek elnyomják, mert aki azokban gyönyörködik, ez igénytelen képecskében nem láthat semmi lebilincselőt. Hiszen nincs rajta egyéb, mint „egy pár fatörzs, sárga és barna színű és sok-sok zöldje a lombterhes erdő mélyének. A fák sudara közt nyugodtan álmodozik bágyadt azúrja az égnek sárgásfehér bárányfelhőivel. Talaj, fa és égboltozat ugyanazon színekben és színfoltokban tartva melegen szunnyadó harmóniába simulnak össze." Nem is igen van egyéb a képen, ha csak nem egy kék kendő vagy mi efféle, mely ott hever az előtérben, az egyetlen erősebb hang és egy centaur és nimfa, sárgás és barnás színekben festve, de tónusban, színben, fényben és vonalban csodás akkorddá olvadva a képpel. Ez az akkord a tulajdonképeni eseménye a képnek és nem a centaur és nimfa; és ezt az akkordot kell nélkülöznünk mindinkább a későbbi a népszerű Böcklinben. Az 1855-ből való képhez közel függ a „Májusi ünnep" 1875-ből. Az első szempillantásra érezhető a harmónia, az akkord gyengülése, melyet vaskosabb hatások akarnak elleplezni, mint ahogy a zongorázó annál erősebben veri a billentyűket, mennél kevésbbé tiszta a játéka.

E hanyatlás minden újabb képén fokozódik ; ezeknél a frappáns külső hatás, a mese, a népszerűség hajhá-szása vezetik a művész ecsetét; úgy hogy végül szerző kegyetlen logikával összegezi részletes fejtegetéseit, mondván Böcklin festői törekvései e három irányban haladnak : először elpusztíthatlan, erős és ragyogóra preparált színek; másodszor kompozíciójában az egyes részek legvégsőig vitt áttekinthetősége és hangsúlyozottsága; harmadszor lehető erős színkontrasztok. Tehát Böcklin a dekorativ hatásnak feláldoz mindent; neki csak az olyan kép művészi alkotás, mely a legműveletlenebb, legbárdolatlanabb embert is megkap első pillanatra. És ily szemüvegen nézve a művészet nagyjait, Böcklin megdöbbentő nyilatkozatokra ragadtatja el magát, mely nyilatkozatokat túlbuzgó fegyvernökei, Schick (Tagebuch-Aufzeichnungen aus den Jahren 1866, 1868 1869 über Arnold Böcklin) és Floerke (Zehn Jahre mit Böcklin) hűségesen feljegyeztek.

Rembrandtról nem egyszer nyilatkozott úgy, hogy nem tekinthető koloristának, „denn es ist ihm nur um hell gegen dunkel zu tun; auf Farbenstimmungen hat er sich nie eingelassen." „Im Vergleich mit Tizian, der immer ein voller Künstler war, sei Rembrandt ein kleines Talent, der sein Hauptaugenmerk auf das Machen gerichtet habe." Azért kijut Tiziannak is, mert „La bella-ja (Pitti-palotában) térelosztásában nem szép és mint rendesen könnyelműen, hanyag nembánomsággal van elkezdve." Általában a velencei iskola nagyon közönséges ízlésű, durva mázolókból áll. Lionardo kemény modelli-rozása és témái, mint hiúság és szerénység stb. ma már jelentőségnélküliek. Signorelli-re kimondja egyszerűen, hogy tehetségtelen, majd tovább fűzi: „Nein, dieser Kerl — wie heisst er doch — der Signorelli! Ich habe mich vergebens gefragt, warum um Gottes willen der Kerl das alles gemacht, wie er das ausgehalten hat. Nichts hat der Kerl zu sagen, keinerlei künstlerischer Gedanke malerischer oder plastischer Art, keinerlei Freude an irgend etwas, nicht einmal am Können, nichts von Komposition oder Anatomie, oder was es sonst sei: lauter mühseliges, geduldig nebeneinander gezeichnetes Zeug". És ezt az orvietói freskókra mondja.

Természetesen a modernek sem járhatnak jobban ; a plein-air festők „hordárok", a franciák chiffoniers-k és nem érti Millet-t, „hogy érdeklődhetik efféle napszámos-csürhe iránt."

Némileg megbocsát Rubensnek, mert bár a formai szépséget nem találjuk fel soha nála, de sokat tanult tőle a kompozíció, technika és fényelosztás dolgában. Szeretni csak az északi primitíveket tudja, mint Roger van der Weyden-t és Grünewald-öt, mert azok „tiszták, rendesek és érthetőek." Szóval Böcklin megveti az igazi festőket és mentői tipikusabban jelentkezik egy piktorban a festői elem, annál merevebb visszautasításban lesz része.

Meier-Graefe szerint Böcklin korának hű kifejezője nem olyan átmeneti alakja a művészetnek, mint talán Feuerbach és Marées, értékek, kik még nem válthatók készpénzre, de kiknek e hibáját szívesen megbocsátjuk. Böcklin bevégzett egész és a maga nemében végérvényesen kialakult; de éppen e nemtől tagadja meg Meier-Graefe a művészet nevet, tehát szerinte Böcklin a művészet jövőjére nézve teljesen értéktelen ; csak arra jó a maga tökéletes mivoltában, hogy szemünk felnyíljék és megismerhessük általa a modern ideál üres hiábavalóságát

Hová menjenek a fiatal festők? Irta L—s. A—d. Magyar Szó aug. 23.
Szoldatits Ferenc. Irta Czakó Elemér. Vasárnapi Újság szept. 8.
Pállya Károly kiállítását ismertették a napilapok szept. 11.
Linek Lajos kiállítását ismertették napilapok szept. 15., hetilapok szept. 23.
Rácz Sándor kiállítását ismertették napilapok szept. 17.
Fenteiéi Molnár János kiállítását ismertették napilapok szept. 29., hetilapok okt. 6.
Rafael három festménye. Irta Pasteiner Gyula. A Kor okt. 1.
Az Uránia műkereskedés okt. kiállítását ismertették napilapok szept. 28., hetilapok okt. 6.

Magyar művész sikere Zágrábban. Irta S. E. Pesti Hirlap szept. 29.
Munkácsy-szoborpályázatot ismertették napilapok okt. 6. hetilapok okt. 13.
Építészakadémia. Irta Fittler Kamill. Magyar Építőművészet, augusztus.
A szepesi székesegyház. Irta Divald Kornél. U. o.
A mezőgazdasági múzeum. Irta Alpár Ignác. U. o.
Kultusz és művészet. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja szept. 4.
A diploma. Irta Pongrácz Móric. Pesti Hirlap szept. 4.
A városrendezés szépségeiről. Irta L.— Vállalkozók közlönye szept. 11.
A mérnökök művészete. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja szept. 11.
Az építészeti kamara. Irta Bárdos Artúr, Egyetértés szept. 17.
Budapest középkori mesterei. Irta D. Vállalkozók közlönye szept. 18.
A pécsi székesegyház. Irta Gerecze Péter. Magyar Építőművészet, szeptember.
Az ősember lakása. Irta br. Nyáry Albert. A Kor okt. 1.
A műszaki kamara. Irta Lechner Jenő. U. o.

A kirakat. Irta K. J. Budapesti Hírlap szept. 20. Grafikus kirándulás. Irta Marco. A Hét szept. 29.

Schwarze Kunst. Irta Ludvig Hevesi. Pester Lloyd Aug. 25.
Az esztétika Európában. Irta Marco. A Hét szept. 8.
Mit ért II. Vilmos a művészethez? Irta Lakos Alfréd. Magyar Szó szept. 8.
Művészeti jegyzetek. Irta Observator. Magyar Hirlap szept. 8.
A gyermek esztétikai érzelmeiről. Irta Donner Lajos. Gyermekvédelmi Lap III. 3.
A kritika szabadsága. Irta Aegrotus. Az Újság szept. 6.
Művészetpártolás és műérzék az ó-korban. Irta Márfy Oszkár dr. Uránia, szeptember.
A művészet csalói. Irta T. K. Új Idők szept. 8.
Mi kamarások. Irta Lyka Károly. Új Idők szept. 8.
Szepes vármegye művészeti emlékei. Irta X. Alkotmány szept. 13.
Művészeti jegyzetek. Irta Observator. Magyar Hirlap szept. 15.
A modern művészet felé. Irta Bölöni György. Népszava szept. 23.
Új társadalom és új művészet. Irta Lengyel Géza. A Munka Szemléje szept. 23.
Holt szezon. Irta h. b. Pesti Hirlap szept. 23.
Kunstideen. Irta Köbér Leo. Die Werkstatt der Kunst szept. 26.