Ebben a mi életre-halálra szóló nemzeti küzdelmünkben, mely fegyverbe szólította a nemzetet, ott találjuk feles számmal a művészeket is, ifját-öregjét, élén Stróbl Alajossal, mert miként a békében a magyarság szellemi előhaladásán munkálkodtak, megteremtvén művészi álmaikat, művészi álmaikban pedig a nemzeti lelket, azonképen most, a harc idején, fegyverrel kezükben védik a haza szentelt földjét. Védik - ha kell - életük árán is. Az első, aki orosz fegyvertől életét vesztette, az elsők között is első volt tehetségével. melynek nem egy próbáját adta, fiatalsága ellenére az új magyar szobrászat remény-sége, egy sor ihletett alkotás feledhetetlen alkotója, Sámuel Kornél, odaadta az életét a magyar föld védelmeért. «A hazaszeretet és a magyar vitézség legragyogóbb példája fűződik az uzsoki szoroshoz», mondotta Latzin Raymond ezredes, az uzsoki csatáról, hol Sámuel Kornél hősi halált halt. Magával vitte sok ezer csudás látományát. melyekről halkan, kipirulva szokott tört hangon beszélni, művészi álmairól, melyeket megformázni remélt, melyekhez egész szívével ragaszkodott, az ő nagy és mély művészi szívével. Érzéseibe menekülő, mély belső életet élő ember volt, aki a családi tűzhely tiszta tüzének lobogó lángjánál ha fölmelegedett, egyébként ott élt a műhelyben, örökös munkában, viaskodva az anyaggal, melyből ki akarta hasítani a beléálmodott formát, azt a formát, mely végre egészen az ő álma legyen, képe a lelkének, hüvelye érzésének és egész fejlődése nem volt egyéb, mint ez a küzdelem az átálmodott élet és annak árnyéka megformálásáért. Az 1909. tavaszi kiállításon jelent meg legelőször két művével, s az akkor még alig huszonhat éves fiatal művész első fellépésre felkelti a közönség és társai figyelmét. Egy arcképtanulmánya (közölve a Művészet 1909. évfolyamában a 256. oldalon), de főleg egy női aktja kelt feltűnést s mutatja, hogy egy mesterségével tisztában levő, érzésben gazdag művészünk jelentkezett. Sámuel ekkor csakugyan túl volt a kezdet nehézségein. 1883-ban született Szilágykövesden és miután elvégezte még otthon a Szilágyságban középfokú iskoláit, a budapesti ipariskolán szobrásznövendék lesz, hogy utánna Münchenbe menjen, Schmitt tanár mesteriskolájába, közben a nymphenburgi porcelángyárban is foglalkoztatták, majd hazatérve, beállott Telcs műtermébe, s csak a mesterség ilyen minden irányú elsajátítása után mutatkozott be itthon, a Műcsarnokban. Mestere, Schmitt tanár, ezt az anyagszerű gondolkozást sokszorosan a lelkére kötötte. A formának az anyagból való kibontását ezidétt programmszerű követelménynek állították fel a müncheni művészkörökben és Sámuel ehhez mindvégig ragaszkodott. Boldog volt, ha maga nyúlhatott a kőhöz, hogy kiszedhesse belőle a benne megsejtett alakokat, így is fotografáltatta le magát, aminthogy egész művészi igyekvése az anyagszerűség megőrzésére való törekvésben csúcsosodott ki. A mozgalom éppen Münchenből indult ki. Hildebrand köréből, még a kilencvenes évek legelején, mint reakció a festői szobrászat ellen, melynek vezetőembere Parisban Rodin, Bécsben Tilgner, Münchenben Wagmüller volt. Szemben ez utóbbiak raffinait agyagmegmívelésével, az anyag - - kő. bronz — tulajdonságainak tiszteletét követelték. Szemben a formának festői alakításával, miközben a formahatárok beleolvadnak a fényárny tónusértékeibe, s nem kontúrok uralkodnak többé, megadva a tárgyak részeinek izolált határait, de minden forma egymásba olvad a szabaddá lett fénybe, mely a határok nélküli síkokon végigki'gyózik, mint a lángnyelv és belevegyül az árnyékokba, mint az eltűnő villanyfény, hogy elnyelje a formát, -ők, ellenkezőleg - a positiv, a kontúr által körülfogott, szemmel-kézzel letapintható formát követelték, mely adva van az anyagban: márványban, kőben, csak ki kell belőle hámozni. Nem a pillanatnyi látszatot, hanem a lappangó és kifejtendő formát keresték, miközben a fényhatások megfigyelését üres játéknak nézték és hivatkoztak az antik és renaissance-müvészetre, ahol a pillanathatások helyett a test konstrukcióját megadó, a mozdulat jellemét megteremtő formák minél egyszerűbb visszaadását figyelhetni meg. De az antikra és a renaissancera a festői szobrászat is hivatkozhatott, persze más műalkotásokra, de azért azok is találtak ott törekvéseiket igazoló példákat, mert hiszen az igazság az, hogy minden kor művészetében élt és hatott egymás mellett mindkét művészeti irány, az abstrakt és a konkrét, noha ezek egymást mindig tagadták.

SÁMUEL KORNÉL

Sámuel Kornél a budapesti iparművészeti iskolából, Mátrai tanártól a természet minden részletének igaz megbecsülését, a formák aprólékos halmozásának kultuszát hozta magával, egy bizonyos agyagkezelési készséget, mely a bécsi, mondjuk tilgneri virtuozitást nagyra becsülte, agyagban gondolkozott, s rákényszerité annak puha, formálható, játszi módon meggyúrható természetét a márvány szigorú erejére. Münchenben rámutattak e felfogás veszedelmeire, mely anyagszerütlenségre vezet és mint Tilgner Mozartjánál látjuk, eljut a márvány elsúlytalanítá-sáig, csakhogy játszi bájt és anyagtalanná vált anyagot formálhasson. Az anyag természetének folytonos szemmel tartásával kell mintázni, -hirdették és Sámuelnek első jelentősebb müve. mellyel a Műcsarnokban megjelent, tiszta kő-kompozició. Az arcát tenyerével eltakaró leány alakja, amint baljával ruháját tartja, megmarad az uralkodó kontúron belül, semmi sehol sem válik el a törzstől, minden forma benne él a kőben, melyből kiemelték. De a főkoníuron belül minden forma szeretettel teljes megfigyelés is, a legfinomabb részletrajz, a leggondosabb anyagéreztetés, a hús és csont, a bőr és a lágy és kemény részek gondos éreztetése, nem csupán a főformák kikeresése, de élet és valóság és egyéni igazság minden egyes formája. Együtt egy nagy érzés, mely minden formán végigsuhan, a hanyagul hátrahajló balláb, az előreeső fő, a lehulló balkar mind egy alapérzésből alakul. A formák gondos megfigyelése, kitapintható leírása Sámuel művészetének alapja maradt mindvégig. A fény és árnyjáték imaginativ értékeit nem kereste. Az ő pozitív szelleme megmaradt a formahatárok között mindvégig. Érdekesen illusztrálják ezt későbbi arcképtanulmányai, főleg feleségéről készült portrait-ja, mely minden hasonlóság mellett, mely az egyéni sajátosságok kikereséséből alakult ki, valami általánost, egy alapérzést, hangulatot tükröz és szimbólummá emelkedik. Mindez már sejtetve volt első aktjában. A Harkányi-díj fiatal győztesének továbbfejlődése elé tehát ettől kezdve méltó érdeklődéssel tekintettünk.

A következő évben, az 1910. téli kiállításon öt művel jelenik meg Sámuel, egy nagyobb női akttal, mely Merengő címet nyer s ezzel is rámutat arra, hogy formaalakításban az érzésnek vezetőerőt biztosított újra, még pedig minden formán keresztül. A beküldött másik három mű, Nő hallal (kútrészlet), Tanulmányfej, s A kis szégyenlős (a Harkányi-díjat nyert művének kicsinyített mása) mellett jelentős fejlődést jelent Éva c. müve. mely gipszben jelent meg és éppen ezért nem tudta szépségét teljes pompájában kibontani. Csak mikor néhány évvel később, ébenfába faragva, az Ernst-múzeum 1913. évi csoportkiállításán, Szinyei Merse Pál festményei között került bemutatóra, láthattuk meg formaszépségeit, a maguk teljes gazdagságában. A művész belülről kifelé dolgozott, minden oldalról érdekes, szinte izgatóan meglepő profilokat teremtve, melyek vonala csupa változatosság, csupa egymást feloldó ellentét. Minden részlet külön-külön él és mind bele van olvasztva az uralkodó kontúrba, mely a profilt megszüli és uralja. A fekete fán fényjáték keletkezik, mely helyes világításban mindig egybeesik az uralkodó kontúrral, mely sehol sem bomlik fel, sem szemközti nézetben, sem oldal-vast, első esetben felülről lefelé futó vonalat, a másikban alulról felfelé haladó hullámzást írva le. Csupa konkrét megfigyelés összetevé-séből alakul ez a formavilág, - - nem túlhalmozott részletekből, de annyiból, amennyit az anyag megtűr, sőt megkövetel. Ez egyszerre kiderült, mikor a hideg, jellemnélküli gipsz után a puha nemes fa anyagából bontakozhattak ki a formák, melyekben elgondolta volt őket a művész.

Itt tartott fejlődésében Sámuel, mikor 1911. telén Firenzébe ment hosszabb tanulmányútra, ahol a kora renaissance finom naturalismusába és Michel Angelo hatalmas formavilágába egyazon bámuló szeretettel merült el. Ebbéli meggondolásainak eredményekép ez év téli kiállításán négy jelentős kompozíciójával találkozunk, melyekben tovább vitte, elmélyítette formatanulmányait. A fiatal férfi testet most ruganyos mozdulatban, a menekülés izgalmában, majd az előrelépés és magábamerülés átmeneti mozdulatában figyelte meg, de nem szenvedelmes kilendülésben, csak erőteljesebb mozgásban, a bronz anyagában gondolkodva s éppen ezért gondos formaelemzésben. Ez elvvel ellentétben áll a Menekülő feje, melynek leegyszerűsített formái a törzs gazdag részletezésével díszharmóniában, egyes részleteiben (pl. a haj paróka-szerűségével) a mesterkélt stilizáltság benyomását teszi. Itt meg nem oldottságok maradtak, Sámuel képzeleti struktúrájával ellentétes irányok behatásaként, mely azonban később teljesen eliminálódott: A bánat című márványművében, mely egyik legkiválóbb alkotása. Az anyag él itt, a márványtömbből bontakoznak ki eleven beszédességgel a gazdagon megmunkált formák, minden világos itt a leggazdagabb egybefonódások ellenére és minden finoman elemezett a legegyszerűbb formanyelven, mely azonban nem jelent leegyszerűsítést, mert Sámuel képzelete a konkrét valóságok kialakításában örömét találta és ehhez választotta anyagát. Mikor például por-cellánra gondolt a szeszélyes ötletek, a kecses mozdulat, a formabonyolulatok gazdagságában tobzódik. A mintázásban is nagy fejlődési utat írt le ; a Harkányi-díjat nyert aktjának puha, agyagos mintázása óta milyen erőteljes, férfias lett, mennyire igazabb és főleg egyszerűbb!

A következő évben két bronz művet kapunk tőle, a Fortuna címűt, mely a Fővárosi Múzeum tulajdonába került és egy másik női aktját ; a Fortuna azonban az izgatóan érdekesebb. Az előrehajló női test vonala, főleg profilban csupa élet, mozgás, izgalom. Ad, de félelembe is ejt, vonz és megrémít, van benne valami a görög ****-ből, a vak végzetből, mely közeledik felénk, hogy elcsábítson, miközben ránkleheli fagyos leheletét. Játszi és kecses, de fagyos és bódító is, rémítő és csábos egyszerre Sámuel Fortunája, s ez a sokrétű lélek mind benne van a mozdulatának izgalmas kifejezésében.

Nem sokkal utóbb, 1913 tavaszán, egy, a Robbiák szellemében fogant márvány relieffel jelenik meg: A szeretet c. kompozícióval, négy nő közt a kis bambino s az öt alak a félkörbe oly változatosan van beleágyazva, hogy minden egyes alak, összes funkciója elénkterítve, világos és tiszta marad a néző előtt. A lépcsőn ülő anya, amint kinyújtja kezét a gyerek felé, s társai, a vele szemben térdelő, meg a bambino mögött állók kéz és lábtartásai sehol nem vesznek el a háttérben, a hátsó sík és a képzeletben vont melső sík közti térben az alakok elhelyezése ideálisan gazdag és- vonalvezetésben végig összefüggő. A Szépművészeti Múzeum siet megszerezni e becses alkotást.

Közben leleplezte Horn Edének renaissance-szellemben átérzett emléktábláját, befejezte a Sámuel-család síremléktervét, részt vett az egyik Munkácsy-pályázaton s megcsinálta főművét: Dávidot, de már nem állíhatta ki - a háború kitört és neki mennie kellett. Megmintázta azonkívül az oly korán véget ért Csikasz Imre hagyatékából átvett Kinizsyt, teljesen új formát adva társa gondolatának, melynek egybevetése élesen rámutat a két jeles ifjú művész érzéskülönbségére. Csikasz Kinizsy-ben egy groteszk tömzsi vasgyúrót látott meg, kicsi fejjel, széles vállal, durva végtagokkal, míg Sámuel egy hatalmas erejű, de nyúlánk lovagot érzett meg, akinek megsemmisítő testi ereje sötét tekintetében tükröződik.

Mindent fölülmúl azonban, valamit csak alkotott Dávid-ja. Műterme falán ott látható a Michel Angelóé, s az összevetés nagyon tanulságos. Nem véletlen, hogy a firenzei Michel Angelo-tanulmányok leszűrődésekép ép Dávidhoz nyúlt a művész. Michel Angelo ez ifjúkori művében csak a kolosszális méret, a hatalmas formák utalnak kései fejlődésére, mely képzeletének parancsszavára futotta meg útját. Itt még három dimenziós ronde-bosse -művész, aki profilokkal dolgozik, s nem fogta össze egy hatalmas kontúrba önmagát széttörni vágyó, belső tűzben égő formáit. Sámuel azonban éppen ettől a Michel Angelotól nyerte ihletét, mert ez még közel állott képzeletéhez. De megtalálta a monumentálissá válás titkát, nem tévelyedve el a primitiveskedők, az egyiptomi vagy archaikus görög mintára stilizálok vagy a gotizálók mesterkedéseibe, mert hiszen ezek a stílusok egykori érzések formális megoldásai voltak, mely érzések ma már után nem érezhetők. Sámuel stílushoz a maga leikéből igyekezett jutni. Az ő Dávidját a tett után látjuk, fájdalmas csudálkozással merengve maga elé. De minket tette meg nem lep. A hatalmas ifjúi test csudaszép formáiban érzésének mindent magával ragadó heve tükröződik, s formafelépítésének harmonikus bája, mely mint részlet és mint egész egyaránt kiváló, szoros összefüggésben van nyugodalmas érzéseivel. Ez Sámuel Kornél lelkének legrejtettebb rétegéből fakadt, az érzés alakította forma megteremtésére törekedett egész-művészi pályáján, eleinte talán öntudatlanul, de később mind határozottabban, eljutva így az: egyszerű forma grandiosus erejéig Dávid-jában, melynek nyugodalma a főkontur pántjába van szorítva, de azon belül kontemplativ érzések: mélysége háborog. Itt művészete egyéni erőt nyert, egy olyan erős alapot, melyre egy művészeti világot lehetett volna felépíteni, amint érzése mélyülésével formabiztonsága is gazdagodott volna, hogy megteremtse álmait, egy Dózsát, a dac befelé forduló tekintetével, s más magyar alakokat, magyar érzések szimbólumait!...

De mindennek immáron vége. Egy nagy ígérettel szegényebbek vagyunk. És mégis hálásak a gondviselésnek azokért, amiket megteremteni néki megadott. A magyar művészet históriájában egy kis finom epizód az ő művészete.

A BÁNAT
SÁMUEL KORNÉL SZOBORMŰVE

ÉVA
SÁMUEL KORNÉL SZOBORMŰVE

A KIS SZÉGYENLŐS
SÁMUEL KORNÉL SZOBORMŰVE

DÁVID
SÁMUEL KORNÉL SZOBORMŰVE

KINIZSY
SÁMUEL KORNÉL SZOBORMŰVE

FORTUNA
SÁMUEL KORNÉL SZOBORMŰVE
A FŐVÁROSI MÚZEUM TULAJDONA